A hajam általában szőkére van festve, de olykor más színeket is kipróbálok, illetve a munka miatt igénylem, hogy másképp nézzek ki, egy-egy bizonyos időpontban. Ha dolgozom, öltönyt hordok, inggel és nyakkendővel, esetleg pólóval, olykor mindezek nélkül, csupán a zakó és nadrág. Ha egyéb, ügyeket intézek, akkor szoktam, néha extravagáns öltözetben megjelenni, de ezeket megosztani másokkal egyrészt merő ostobaság lenne részemről, másrészt, még én sem tudom őket, hiszen mindig az egyéb ügy jellege szabja meg, hoy mire van szükség. Szabadidőmben szoktam, lazább, kényelmesebb öltözeteket viselni, póló, farmer, esetleg melegítő.

Átlagos családban nevelkedtem, kitűnő eredménnyel végeztem az iskolában, és mivel mindig is a katonai pálya vonzott, így egyértelmű volt, hogy jelentkezek a hadseregbe. Tudatosan készültem, erre az életre mindig is, és a mai napig szeretem magam körül a rendet, mégha a megjelenésemben már sokkal többet meg is engedek magamnak. Szeretek a dolgok közepébe vágni, és gyűlölöm a sok-sok rizsát és körítést, ha valaki akar valamit, az mondja is meg. Feleslegesek a szóvirágok, mégha meg is értem őket.
Vicces ember vagyok, bár ezt igyekszem nagyon jól titkolni, inkább csak gondolati úton közlöm általában, így legtöbbször megkapom, hogy mennyire nincs humorom. Pedig én egész jól szoktam szórakozni, de nem vagyok mások bohóca, hogy nevettesem őket.
Nem mintha a többi érzelmemet gyakran mutogatnám, ilyen például a szerelem, vagy hogy nevezzem, mert ezt még inkább nem árulnám el senkinek sem. Hisz amúgy sem igazi, az agyam jól tudja, de Kaname vérének hála a porcikáim, mindig más súgnak, nagyon halkan, hogy senki meg ne hallja.  

A múlt
Tizennyolc éves koromban jelentkeztem a dél-koreai katonai hadseregbe, majd néhány év múlva megalapították a 707-es zászlóaljat, és újabb kiképzés várt rám.
Ez az ázsiai kontinens egyik legkeményebb különleges katonai alakulata a dél-koreai hadsereg 707-es hadrendi számú, különleges rendeltetésű zászlóalja. A jellegzetes fekete sapkát viselő dél-koreai kommandósok alakulatát 1981-ben hozták létre azzal a nem is titkolt céllal, hogy majd ők biztosítják az 1988-as szöuli nyári olimpiai játékokat. A különleges alakulat felkészítését az amerikaiak vállalták magukra, de a kiképzést a brit SAS, illetve a szingapúri és a hongkongi rendőrség speciális alakulatai is segítették. A különleges egység létszáma jelenleg megközelíti a 400 főt; a csapatokat úgy válogatták össze, hogy valamennyi a lehető leghosszabb ideig tudjon önállóan működni. A 707-esek valamennyi tagja kitűnő ejtőernyős és búvár, illetve jártas egy vagy több harcművészeti ágban is.
A jelen
A gondos, precíz tervezés a kulcsa minden tökéletesen végrehajtott tettnek.
Ahogy végigsétálok a szálloda huszadik emeletének pirosas szönyegén, a zsebembe nyúlok, és egy apró fotót emelek ki belőle, mely a photoshop egy apró ajándéka számomra. Imádom azt a programot, bármit meg lehet vele csinálni, amivel becsaphatsz másokat. Ahogy elérem a luxuslakosztály ajtaját, a képet a kémlelő elé teszem, és bekopogok.
"Ki az?" - hallatszik ki a férfi hangja, kissé tompán szól az ajtón keresztül.
"Szobaszervíz!" - válaszolok neki, és nem sokkal később apró szöszmötölés hangja, majd lánc csörrenése hallatszik. Mint minden alkalommal, most is kilesett a kukucskálón, és szembe találta magát a tökéletes fotómmal, amin egy tökéletes mososlyt villantó pincér látható a háttérben az étkezőkocsival. Várok még néhány pillanatot, és csak utána nyitom ki az ajtót. Ahogy gondoltam, a férfi az erkélyen áll, és telefonál, mint minden este ebben az órában. A feleségével beszél még úgy fél percig, hiszen már sikerült összeveszniük, mint minden alkalommal, amikor beszélnek.
Miután belülről bezárom az ajtót és ráakasztom a láncot, halk léptekkel sétálok mögé, megvárom, míg lerakja a telefont és rágyújt a cigire. Két szippantás, és megragadom a kék köntösének gallérját, és már fordulok is át vele a korláton, zuhanva a semmibe. Ugyan sokkalta nehezebb nálam, mégsincs esélye, hiszen ő csupán egy halandó, aki útban van Kaname úrnak, így félre kell állítani Valójában pontosan hatvanhét méter választ el minket az aszfaltba való beolvadástól, és az nem semmi. Éppen elégséges időm van arra, hogy mikor már szabadon zuhanunk elengedjem a férfit, és a saját utamon haladjak tökéletes bázisugrást végrehajtva, az utolsó előtti pillantban kinyitom az ernyőmet. És egyáltalán nem zavar, hogy fényes nappal van, és esetleg valaki megláthat, mert ebben a másodpercben indul is a csapat a tetőről végrehajtani a kihívást, ami ezer dollárt ígér annak, aki megcsinálja.
Mondanom sem kell, hogy a kihívás hamis volt, és én magam helyztem el, két nappal korábban egy másik város internetkávézójából.
Ahogy földet érek, azonnal összeszedem az ejtőernyőt, hogy begyűrhessem a táskámba, kicserélve a fekete ballon kabátommal,, amit magamra kapok. Erre tökéletes búvóhelyet biztosít a furgon, aminek oldala azt hirdeti, hogy az áramszolgáltatótól jöttek, és egy emberünk, fent is van az oszlopon, de nem javítgat, hanem összezavarja a kamerákat, hogy ne készíthessenek videót, amíg új öltözetemben fel nem állok, és arréb nem sétálok. Az övet összefogom, a napszemüvegem felteszem, mivel a hajam most feketére van színezve, még csak nem is hasonlítok önmagamra, legalábbis, ahogy az átlagos napokon festek. És mindezt néhány másodperc leforgása alatt. Tervezni tudni kell!
Amíg előhalászom a zsebemből a cigimet, és a számba teszem, az első slukkot mélyen belélegezve, már legalább hárman földet értek utánam, de nem is sejtik, hogy nem ők voltak az első földet érők.
Emberek ugrálnak le sorban a tetőről, még akkor is, amikor az első sikoly felhangzik, mert felfedezték, hogy az egyik földetérőnek csupán fürdőköpenye volt, nem pedig ejtőernyője.
A munkások lejönnek az oszlopról, én pedig ráérősen szívom tovább a cigim, és sétálok arrébb, hiszen az ebédszünet még csak most kezdődik.