A kinézetét felesleges lenne pontról pontra leírni, hiszen vámpír, háromszáz éves elmúlt, úgy változik a korral, mint az idő maga. Volt szőke, barna, vörös hajú. Most természetes fekete színét viseli hajának, ami illik csokoládé szín szemeihez, amik nyugodt fénnyel csillognak. Általában nem tükröződik vissza benne, csak a nihil. Nem szereti összekötni, csak akkor teszi meg amikor dolgozni megy. Bár a Manhattani klánnál jó helye van. Ruházkodását tekintve fekete párti ha munkáról van szó, és viszonylag alkalmazkodik a krémszínekhez is. Általában véve alkalmazkodik a modern korokhoz, ruházatokban, és stílusban is.

Tipikusan nyugodt jellem, nehéz kihozni a sodrából, és egy angyal türelmével bír, és egy démon kitartásával ha akar valamit. Ritkán cselekszik indulatból, vagy hirtelen ötlettől vezérelve. Szeret mindent alaposan eltervezni és kitalálni. Nem éppen kapkodó, de annál jobb megfigyelő. Minden részletre odafigyel és nem kerüli el a figyelmét semmi. Türelmes és művészet szerető, éppen ezért játszik klasszikus hangszereken. Zongorázni tud, hegedülni viszont éppen csak mostanában tanul. Egy kis antikvitást vezet Manhattanben de sokat időzik a klánnal is, a Dumortban is, Richard keze alatt dolgozik. Elbűvölő modora miatt sok információhoz hozzájut és még mindig jár klubbokba, fogadásokra, ahol mindenfélét hallani, még olyasmit is ami nem minden esetben legális.

A 300 évem alatt sok néven szólítottak már, a jelenlegi korban azonban Schneizelként ismernek. Vagy Shadow, az árnyék néven mert bizony vámpír létemre igencsak kockázatos munkát vállaltam. Vadásznak álltam, hogy a sajátjaim között lehessek amolyan végrehajtó. Háromszáz évvel ezelőtt, az emberi életemben is ezt csináltam, és a teremtő anyám éppen a kivégzésem előtt lopott el engem az ítélőszék orra elől. Jó voltam, de nem a legjobb. Akkor. Ma már az egyik legjobbnak tartanak a világon és igyekszem ezt a színvonalamat tartani is. Eredetileg orosz földről származom és Mikhail volt a nevem, de azóta voltam már minden. Darius, Marcus, Carl, Evan, most éppen Schneizel… új név, új élet.

Amióta vámpírként élek, neveztek már angyalnak és démonnak is, mikor milyen viselkedési normákat követtem, de kijelenthetem, egyik sem voltam sosem. Néha viselkedtem úriemberként, magas körökben forogtam, minden party meghívott vendége voltam, és fényeskedtem a magam korabeliek között, máskor a sötétségben rejtőztem, mint valami igazi szörnyeteg. A fényűzésből vissza a nomád körülmények közé, majd ismét a pompába. Ezek a hullámok jellemezték az életem, hogy ne legyek feltűnő és egy helyen sem éltem túl sokat, ezért értelemszerű, elég sokat utaztam, és még a yakuzának is dolgoztam a hatvanas-hetvenes években. Kemény időszak volt, de tanulságos is, akkoriban csináltattam az irezumi tetoválást a hátamra, egy egész alakos sárkány minta, de mivel nem igen vetkőzök, nem is látszik. Fájdalmas egy eljárás, de akkoriban... minden esetre még ma is mestermű és bizonyos időközönként át üttetem hogy ne tűnjön el a minta, mert idővel kifakul. Már annyira hozzám tartozik hogy nem is akarnám hogy eltűnjön. Bezzeg a fülem mindig újra kell szúrnom ha elfelejtek bele ékszert tenni, olyan hamar gyógyul.

Jelenleg New York városában múlatom az időm javarészét, mert sok a természetfeletti és itt bizony néha elkél hogy az ember rendet rakjon közöttük, ha parancsot kap rá a vezérétől. Magamtól nem vagyok agresszív, sokkal inkább passzív én szeretek kivárni és biztos valami vámpír betegség hogy művészet pártoló vagyok és a helyi színházak rendszeres és vip vendége. Nem vagyok túl érzelgős alak, mert volt rá három évszázadom hogy eltemessem magamban, és a munkám során kell is hogy érzéketlen legyek sokszor, de szikrák vannak, és néha előjönnek ha értelmes emberben találok társaságra nem utasítom el, csak mert ember. Mindenkivel szóba állok, aki mutat némi értelmet és nem csak a szőke haján csillan meg a napfény. Nem vagyok könnyen kiismerhető, de azért lehetetlennek sem mondanám. Idő kell hozzá, mint mindenhez.