Rune & Kyra ©

A megszokott lendülettel nyitottam ki a kis bordó Fiat 500-asom ajtaját és pattantam be a sofőrülésre. Aznap előbb végeztem a munkával, mint számítottam rá, mert az utolsó vendégem délelőtt lemondta az időpontot. Ez kapóra is jött, mert akadt egy kis elintéznivalóm. Valamilyen oknál fogva nem működött a telefonom, így eldöntöttem, hogy benézek Rune-hoz, a legközelebbi ismerősömhöz és falkatársamhoz, aki értett az ilyesmihez. Nem lakott olyan messze a szalontól, de az autót nem szerettem volna otthagyni, szóval inkább elvezettem hozzá. Szinte közvetlenül a ház előtt sikerült leparkolnom, az út szélén. Általában itt álltam meg, mikor hozzá jöttem, feleslegesnek találtam elhajtani hátra a kis közös parkoló-részhez. Nem volt megtiltva a parkolás itt sem, és nem is maradtam sokáig, tehát nem lehetett baj. Kiszálltam a kocsiból, és felcsengettem. Amikor felvette a kaputelefont, habozás nélkül szólaltam meg.
- Szia, Rune! Kyra vagyok… Van egy kis időd? Elromlott a telefonom. Meg tudnád nézni? – álltam elő azonnal a dologgal, még mielőtt felengedett volna. Nem volt szokásom kertelni. Örültem volna, ha talál megoldást, és nem kell új mobilt vennem, hiszen ez sem volt nálam egy éve. Ha máris elromlott, akkor talán hagyom is az egész okostelefon-dolgot és átváltok valami egyszerűbbre, ami legalább bírja a gyűrődést és nem hal be magától. Ha azt válaszolta, hogy rendben van, akkor beléptem a kapun, mikor meghallottam a zár nyitását jelző zúgó hangot, és nekivágtam a lépcsőnek. Gyorsan a megfelelő emeleten termettem, és ha szükséges volt, akkor kopogtam, ha pedig nyitva volt az ajtó, akkor beengedtem magam.
- Szia! – köszöntem újra, mert így szemtől szemben azért mégis más volt, és már halásztam is elő a készüléket a hátsó zsebemből – Reggel óta nem kapcsolódik a nethez, és nem enged telefonálni vagy üzenetet írni sem. Szerinted menthető? – nyújtottam oda a férfinak, és megajándékoztam egy tőlem szokatlan, édes kiskutyapillantással. Általában csak akkor szoktam így nézni, ha szeretnék valamit, és most nagyon szerettem volna, hogy megjavítsa a telefonomat. Szükségem volt rá.

Kisautó *-*

Egész nap mást sem csináltam, csak a szobában kuksoltam és félig dolgoztam, félig pedig játszottam. Most már órák óta csak a képernyőt bámulom, ezért is ér váratlanul, hogy a zene és harc hangjai mellé a kaputelefon csörgés is bepárosul. Rápillantok, nem sűrűn szoktak ide becsöngetni, ezért is olyan furcsa. Kyra az, ezért nem kell olyan hosszan gondolkoznom, hogy fölvegyem-e, mint mondjuk az alfánál kéne. Neki kénytelen vagyok azonnal felvenni, ha nem akarok a fejemre rosszat hozni, pedig legszívesebben hagynám csörögni. Nem érdekel az a megalomán vadbarom. Szóval, fölveszem és végighallgatom a lányt, közben bólogatok magamnak.
-Gyere fel -válaszolok csak ennyit és megnyomom a gombot, hogy beengedjem a főkapun. Nyitva hagyom neki az ajtót, és addig elmászom a konyháig, hogy csináljak kávét. Van, de az azt hiszem már áll két napja, és talán azt mégsem kéne vendégnek adni. Amíg lefő, Kyra is betoppan az ajtómon.
-Szia -eresztek felé egy halvány mosolyt, ahogy átveszem tőle a telefont és rápillantok. Középkategóriás, átlagos telefon, elvileg könnyű lesz vele valamit kezdenem.
-Persze, csak kelleni fog a gép -állok föl, de megtorpanok menet közben és gyorsan elő szedek egy bögrét, tejet, cukrot, és lepakolom. Majd meg csinálom, amíg a gép kényelmesen bebootol. Átlépek gyorsan a nappali helyére kialakított kábelkupachoz, amit gép saroknak hívok és egy gyors mozdulattal benyomom az elindítót, csatlakoztatom a telefont a gépre, majd vissza a konyhába, a már lefőtt kávéhoz.
-Még nem tudom, mi a gondja, de mindjárt lefut a diagnosztikai program és meglátjuk, mit lehet tenni. Addig hogyan kéred a kávét? -fordulok a korábban kirakott felszerelés felé, mert én is éppen akartam egyet inni. Amúgy egészen házias tudok lenni, ahhoz képest, hogy egyedül lakom egy lakásban, amiben több a fém alkatrész, mint a ruha.

Rune & Kyra

Miután be lettem engedve a kapun, lelkesen trappoltam fel a lépcsőn egyenesen Rune lakásához. Ennyi mozgás nem ártott, sőt, még jól is esett. Egész nap szinte egy helyben ácsorogtam munka közben, a lábaimnak már szükségük volt valami intenzívebb mozgásra. A lépcsőzés pedig egyelőre megfelelt, de a felesleges energiáim levezetésével meg kellett várnom az esti kocogást.
Az ajtót nyitva találtam, és gondolkodás nélkül be is libbentem rajta, majd gondosan becsuktam magam mögött. Előre köszöntem Rune-nak, hogy jelezzem, hogy ideértem és beljebb léptem a lakásban. Gyorsan megtaláltam a vendéglátómat, aki a konyhában dolgozott valamivel, és szinte azonnal a kezébe is nyomtam a problémás készüléket. Idegeneknek ez talán illetlennek tűnt volna, de ő talán már megszokta, hogy mindig a lényeggel kezdem, ha akarok valamit. Hálásan rámosolyogtam, ahogy átvette a telefont, majd amint eltűnt vele a lakás rendetlenebb felében, kényelembe helyeztem magam egy széken a konyhában. Ekkorra már észrevettem a kávéfőzőt, ami az utolsó kortyokat köpte ki magából a kancsóba, ami így nagyjából félig telt meg a fekete folyadékkal. Mire a masina végzett, már a vendéglátóm is visszatért.
- Köszi, Rune! Életmentő vagy! – ajándékoztam meg egy újabb mosollyal, noha még azt sem tudtuk, hogy javítható-e a probléma. Annyit tudtam, hogy megteszi, amit lehet és ez nekem már elég volt.
- Sok kávé, egy korty tej és két kiskanál cukor – magyaráztam el a kívánságaimat a kávét illetően. Aztán addig is szóval tartottam, míg mindkettőnknek elkészítette az italt.
- Egyébként hogy vagy? Ha már így rád törtem, kíváncsi vagyok ám minden egyébre is! – közöltem vele a rám jellemző túlbuzgó lendülettel. Rég hallottam róla, állandóan itt ücsörgött a lakásban a kütyüi közt, és sosem találkoztunk, hacsak nem kerestem fel én magam személyesen, vagy telefonon. Épp itt volt az ideje, hogy lógjak egy kicsit a nyakán és kényszerítsem a szocializációra.

Time to feel alive! ^^

Nem sűrűn jönnek hozzám a többiek a falkából, főleg nem lakom a falkaházban és szinte megvetnek, amióta omega voltam egy ideig. Ambrose és a hülye szabályai nem éppen összeegyeztethető a valódi élettel, de végülis az én döntésem volt elköltözni. Nem akartam abban az épületben maradni, amiben olyan mély depresszióba estem, nem kell emlékeztetni rá még inkább.
Felengedem Kyrát a lakásomba és máris megkapom a telefont különösebb sziahogyvagy nélkül, ami rá vall, és valahol nekem is segítség, nem kell fölösleges köröket futnunk és hamarabb tűnik el a környezetemből. Nincs ellene semmi kifogásom, az általános társaságot nem kedvelem, inkább egyedül töltöm az időmet, ha lehet.
-Szívesen, szerencséd, hogy öreganyádnak szólítottál -benyomom a gépet, hogy elinduljon, addig is az utasításai szerint megcsinálom a kávéját és szó nélkül a kezébe nyomom, hogy utána visszaforduljak a saját bögrém felé és megcsináljam azt is.
-Mi lenne? Nem történik itt sok a vezetékek között -válaszolok a szokásos stílusomban, de talán látni rajtam, hogy nem az igazságot mondom. Több, mint egy hete volt az igaz, de nem tudom azt az árnyvadász kiverni a fejemből. Először flörtölt velem, aztán hagyott mégis elmenni, de amikor megtámadtak a sikátorban, egyszerűen a vállára vetve hozott haza. Kicsit az ízlésemnek túl sokszor fordul meg a gondolataim között és nem is a sikátor, ha nem minden más körülötte.