Nem mondom, hogy rövid procedúra volt. Minden fortélyomat latba kellett vetnem, hogy bármit is kideríthessek a vér szerinti apámról. Végül New York főboszorkánymesteréhez fordultam, ha már a Bronxi nem volt kíváncsi rám, és egyáltalán nem akart segíteni. Először azt kellett kideríteni melyik démon az apám. Hosszú és fájdalmas tesztek árán csak kijött, hogy Belial fia vagyok. Ehhez vér kellett, néhány pikkelyem, és még miegyéb, amit mind veszettül fájdalmas leválasztani a testemről, és nem különösebben rajongok a fájdalomért. Mikor apám személyazonossága kiderült, akkor jött a pofon, miszerint a Bronxi főfejes, aki le se tojta a fejemet, Kouji Asashima a bátyám. Úgy állítottam oda hozzá, hogy segítsen, és most úgy fogok vissza menni, hogy helló, amúgy az öcséd vagyok. Ha jól sejtem néhány évszázaddal idősebb nálam, és éppen ezért nem lesz olyan zökkenőmentes a viszonyunk. Ráadásul egy nagyon ellenkező kultúrából származik, és már az elején láttam rajta, hogy nem vagyok neki különösebben szimpatikus. Ahogy a bordélyház felé sétálok, össze húzott kabáttal és vacogva azon gondolkodom, mit is mondhatnék neki. Mystral aki segített nekem, azt ajánlotta, hogy ne a lakására menjek, hanem valamelyik bordélyába, az otthonára nagyon háklis, és nem enged oda akárkit. Nagy levegőt véve megállok az ajtó előtt, próbálom lecsendesíteni zakatoló szívemet, és kicsit megnyugodni, hogy ne borítsak rá egyszerre mindent, majd belépek. A fülledt helyiségben rögtön kiszúr magának az egyik lány. Ahogy a szőke nő elém libben, megilletődöm, nem hittem volna, hogy azonnal kiszúr valaki. -Helló szépfiú –búgja a szőkeség bársonyos hangon, amitől végig fut a hátamon a kellemes borzongás. –Miben segíthetek baby? -Én… szóval Koujit keresem… -szólok szaggatottan, nem akarom, neki elmondani miért vagyok itt, semmi köze hozzá.–Magánügyben szeretnék beszélni vele! Látom a nő arcán, hogy meglepődik, nyilván nem keresik olyan sűrűn főnökét. Egy szó nélkül libben be egy ajtón, ott hagyva az előtér kellős közepén, méregető pillantások kereszttüzében. Nem mintha zavarna, de most gondolni se akarok ilyesmire. Nem hagyhatom, hogy bármi is elvonja a figyelmemet, arról, ami miatt valójában jöttem. Csöndesen ácsorgok zsebre vágott kézzel, mikor meglátom nyílni a ajtót. A japán férfi arckifejezéséből leszűröm, hogy semmi jóra nem számíthatok, nem lesz könnyes örömnyilvánítás, jó eséllyel nagyon nem fog örülni nekem. De tudnia kell rólam, nem érdekel, ha nem foglalkozik velem utána, de legalább tudja, hogy létezem.
Madness can't containe me
Kouji Asashima
Hozzászólások száma :
30
Age :
329
Tárgy: Re: Found you finally ~ Kou & Val Kedd Jan. 30, 2018 1:32 pm
Rian & Kou
Mondtam már, hogy gyűlölöm a vér szerinti családomat? Ki nem állhatom, hogy a démon, aki az apám kéne legyen mindenfelé kefél a világban és ezt nem átallja az orromra kötni. Rohadtul nem érdekel, hogy kivel és mit csinál, róla sem akarok leginkább tudni, de azért ő csak tudomásomra hozta a létezését. Akkor örültem volna a legjobban, ha sosem tudom meg, ő csinálta fel a szülőanyámat. Már akkor tudtam, hogy valami nem jó, amikor a kigyerek megjelent nálam és valami rossz érzésem volt vele kapcsolatban. Nem tetszett a képe vagy valami más vele kapcsolat, ezért elhajtottam, hátha nem kell többet látnom és elkezdtem kutakodni utána. Nem kellett sokáig mennem és naná, hogy kiderült, hogy a testvérem. Ha pontosítani akarok, a féltestvérem, ami azt jelenti apám már megint félrekúrt valamit, szó szerint. Nem akarom, nem érdekel, csak a bajt hozzák a fejemre és idegesítenek. Tudom, hogy ez úgy hangzik, mintha hisztiznék, de van nekem elég dolgom, hogy ne akarjak velük találkozni. Mindegy, tovább a dolgomra, még sok munka van hátra. Rendszeresen szoktam meglátogatni a bordélyaimat, hogy ellenőrizzem a működést, kikérdezzem a lányokat, minden rendben van-e és úgy vettem észre, szeretik, ha kicsit elbeszélgetek velük a dolgokról. Nem kényszerítem őket semmi olyanra, amibe nem saját magukat keverik és akkor is igyekszem nekik megkönnyíteni a dolgokat. Emberként kezelem őket, amikor a társadalom már régen kivetette volna őket magából. Otthont kapnak, családot és lényegében új lehetőséget, mert ha látok tehetséget náluk valamiben, akkor igyekszem őket kitaníttatni. Éppen az egyik hátsó szobában italozom az egyik madame-mal, aki ezt a helyet vezeti és az anyagbeszállítást beszéljük meg, amikor jön az egyik lány, hogy engem keres valami fiatal fiú és személyes ügyben. Nem tulajdonítok neki különösebb jelentőséget és megvárhatja azt a pár percet, amíg befejezem a témát. Elköszönök az asszonytól és szólok a lánynak, hogy hívja be a fiút az üres, nem használt irodába, ott támasztom az asztalt egy itallal a kezemben és várom, hogy előkerüljön. -Már megint te? -vonom fel fél szemöldököm, ahogy a kitáruló ajtó felfedi, ki is jött hozzám. Leteszem a poharat a kezemből, mielőtt össze találom törni valamilyen módon és zsebre vágott kezekkel pillantok rá ismét föl. -Mit akarsz tőlem kölyök? Nem volt elég, hogy legutóbb elhajtottalak? -Ritkán látok ennyire makacs fiút, legalább ez biztosan közös bennünk. Viszont nagyon nem szeretem, ha valaki pont rajtam akarja eljátszani ezt, nem szoktam rá vevő lenni.
Kezdőlap
