Vendég Vendég
| Tárgy: James Carstairs Hétf. Jan. 30, 2017 10:32 pm | |
| James Carstairs | Név Jem Kor 155 Faj Árnyvadász Rang Harcos Play by Zhang Yixing Foglalkozás démongyilkos |
"Minden találkozás búcsúzáshoz vezet, és ez így lesz, amíg világ a világ. Minden találkozásban benne van az elválás szomorúsága, mint ahogy minden búcsúban benne van egy kevés a találkozás öröméből is." Kinézet/JellemTalán a régi Jemhez egyáltalán nem hasonlítható, a Carstairs fiú mostani kinézete, de ez kissé pozitív változást jelent az életében. Nem, nem azért, mert jót tett volna neki a pubertás, erről szó sincs. Inkább az mondható el róla, hogy kész evulóciókat járt be a külseje, mire megint a régi lett. Néhány vonás megmaradt a beteg és a Néma testvér múltjából is, de lényegében a mi Jamesünk most már majdnem olyan, ahogy a természet lágy öle megalkotta, azaz a haja már fekete színben játszik, de ugyanolyan puha és selymes a tapintása, mint amilyen a finom szálú, ezüstös hajkoronáé volt. S habár nem teljesen harmonikus így sem az összkép, mert egy ezüstös tincs vegyül a hollószín rengetegbe, de azt leszámítva mondhatni teljesen átlagos a hajszíne, olyan fekete, akár a többi kínai származású fiúnak. Haja még mindig félhosszú, ami általában szögegyenesen és selymesen hullik a homlokába, kivéve, ha a halántékához ragasztja a verejték. Akkor úgy néz ki, mintha valaki alaposan összekuszálta volna az amúgy mindig rendezett tincseket. Lejjebb haladva az arcán megpillanthatjuk a lágy tekintetét, amiben nyoma sincs a korábbi ezüst árnyalatnak, olyan szénfekete, hogy az ember egészen elveszik a pillantásában. Persze ő ezt nem szokta szándékosan használni, általában tekintete pajkos fényben játszik, ami még jobban lágyítja vonásait. Az orra egyenes vonalú, pisze, ahogy az ajkai is játékos mosolyban játszanak általában, és éppen annyira húsosak és kellemesek, hogy az embernek kedve legyen megnyalni a saját szája szélét, amikor rápillant. A bőre már nem olyan sápadt, mint régen, így egyáltalán nem olyan élesek a néma testvér korszakából megmaradt sebhelyek az arcán, jobban simulnak a járomcsontját fedő bőrbe azok. Mindentől eltekintve Jem arca összességében mondható gyönyörűnek, mondhatni nem sokat változott. Ezzel ellentétben a teste 360 fokos fordulatot vett. Még mindig magasnak mondható, s bár Willnél kissé alacsonyabb, de az ő izmaihoz hasonló acélos rengeteggel rendelkezik már ő is. Ezeket puha, finom tapintású, divatos ruhák fedik, amik nagyrészt fekete és kék és szürke színűek. Mellkasán még mindig megtalálható a kifakult parabatai rúna, ami a Willel való kapcsolatának emléke, akár a néma testvérektől kapott hegek az arcán.
J, mint jóságos. Jem egyik legjellemzőbb tulajdonsága volt egész életében, hogy jó volt az emberekhez, és mindenki javát akarta. Soha nem a rosszat látta bele valakibe, hanem előbb megismerte az oldalakat, aztán döntötte el, hogy kit hogyan rendez el a maga kis fiókjaiban.
A, mint alapos. Jem világ életében arra törekedett, hogy az emberek hasznára lehessen, és tisztább, dicsőbb árnyvadász volt, mint sokan mások, ez pedig mind az alaposságának köszönhető. Annak ellenére, hogy nagyon beteg volt, ugyanúgy részt vett a csatákban, nem menekült a sorsa elől, és több alkalommal nézett farkasszemet a halállal, mint bárki más. Ennek ellenére elmondható róla, hogy ha szükség volt rá, akkor mindig ott volt, és nem végzett fél munkát, akár az életét képes lett volna áldozni valakiért.
M, mint megértő. Jem legfőbb tulajdonságainak alappillére. Még krízishelyzetekben is képes meghallgatni valakinek akár a vele kapcsolatos gondjait is, és elfogadni azokat. Mi sem bizonyítja jobban a dolgot, minthogy a legjobb barátjának átengedte a szerelmét és végig segítette őket a nehéz úton még annak ellenére is, hogy ez belül valahol biztosan fájdalmat okozhatott neki.
E, mint eszes. A viktóriánus korban rengeteg olyan problémával küzdöttek az árnyvadászok, ahol csak a józan eszükre támaszkodhattak sokszor. Nem voltak mai modern találmányok amikkel bemérték a démonokat, csak a figyelmük és a szürkeállományuk lehettek a bajtársaik. Éppen ezért nevezhető Jem is éleseszűnek, na meg a gyors reakció képessége sem elhanyagolható.
S, mint szerethető. Jemet mindenki szerette. Szó szerint mindenki, még az a kis morgós cica is, aki még mindig az Intézet padlóján cirkál. Ez alapvetően köszönvehető a fent felsorolt tulajdonságainak is, illetve az sem elhanyagolható tény, hogy ő is hihetetlenül tud szeretni.
C, mint céltudatos. Az, hogy William Herondale-el letette a parabatai esküt, gyakorlatilag megpecsételte a sorsát. Innentől kezdve már nem volt mindegy, hogy élni fog, vagy esetleg meghal. Élnie kellett, muszáj volt mindent megtennie azért, hogy a barátja mellett maradhasson és megvédhessék egymást a bajtól, vigyáznia kellett rá, arra a személyre, aki képes fejjel menni a falnak. Jem a parabatai esküjével kitűzte maga elé azt a célt, ami megpecsételte az egész életét; vigyázni Will Herondale-re, minden körülmények között társként harcolni vele, élni, hogy meg tudja védeni. Egy olyan célt tűzött ki maga elé, ami talán a vesztébe is vezethetett volna, hiszen a harcos életmódot választotta a könnyebb út helyett és végig küzdötte magát rajta.
A, mint aktív. Mindig mozgatható, bármikor segítő ember. Még annak ellenére, is harcolni ment, hogy nagyon beteg volt, és a társai számíthattak rá, minden körülmények között.
R, mint ravasz. Sok olyan élethelyzetbe került, ahol erre a tulajdonságára mindenképpen szüksége volt, például amikor stratégiai megbeszéléseket tartottak több száz évvel ezelőtt.
S, mint segítőkész. Az embernek bármire van szüksége, ha Jemet felkeresi, akkor lelki támaszra, tanácsra, segítségre lelhet. Soha nem hajtott el maga mellől senkit, akinek szüksége volt valamire.
T, mint találékony. Az a fajta ember, aki bármikor, bármilyen helyzetben ki tudja találni azt, amire szüksége van. Ha rossz kedve van, akkor csak előkapja a gyönyörűen megmunkált hegedűjét, és játszani kezd. Vagyis… Ez így volt amíg be nem lépett a néma városba, mint lakó.
A, mint altatódal. Sokszor, amikor nem tudott aludni a sötét éjszaka, pirosló hajnalba nyúlóan játszotta a szívszaggatóan gyönyörű dallamokat a hegedűjén, ami segített neki és az Intézet többi lakójának megtalálni a lelki egyensúlyát.
I, mint igazságos. Próbál mindig a szíve szerint cselekedni, és sokszor nem is a saját, hanem inkább mások javát tartja előbbrevalónak a többiekénél.
R, mint rab. Hiszen a drog, ami nélkül nem tudott élni, sokáig fogságban tarotta a lelkét, és azzal fenyegette, hogy végezni fog vele ha nem viszi be a szervezetébe, viszont ha megteszi, akkor lassú, bizonytalan halált hal. Szerencsére ettől a lánctól már megszabadult amióta átlépte Csontváros kapuit.
S, mint sors. Vagy talán annak a fintora? Ugyanis ő az egyetlen olyan árnyvadász, aki túlélte minden kortársát, holott mindenki arra számított, hogy ő fog eltávozni legelőször a köreikből. TörténetCsodálkozó pillantások. Ezek mind olyan dolgok, amik az életem meghatározó pontjainál értek, és Néma testvérként egyre többször jut ki nekem az ilyesmiből. Habár még csak nemrég érkeztem meg az új posztomra, ami igazából elég messze található Angliától, máris rengeteg dolgot találtam, ami folyamatosan az otthonomra emlékeztet. Tudom, nem Londonban születtem, de ettől még tarthatom azt a helyet a szülőhazámnak, nem? Hiszen minden odaköt, az emlékeim, amiket az Intézet zárt ajtói mögött szereztem, a fegyverek suhogása, miközben bajtársaimmal harcoltam, a finom vacsora, amit együtt költöttünk el, Agatha a jóságos szakácsnő, aki sajnálatos módon meghalt… Charlotte, Henry, talán még Jessamine is minden gonoszsága ellenére hiányzik nekem. De az a két ember… Will és Tessa. Akiknek a hiánya nem ér fel semmivel se, akik egyszerre feketítik be a mindennapjaimat és teszik színessé. Az a kelekótya, de ugyanakkor csodálatos ember, akit mindenki hihetetlenül lenézett és holdkórosnak tartott. A barátom, testvérem, parabataiom. Mi van veled Will? Kényelmes a felhőágyad, ugye? Onnan figyelsz most rumot szürcsölgetve, és biztosan azt gondolod, hogy nem vagyok normális amiért én is csatlakoztam a „sötét oldalhoz”, de mit tehettem volna? Most csóválod a fejed mi? Ahj Will, komolyan annyira hiányzol… Annak ellenére, hogy ritkán hagytam el a Néma várost, gondolatban folyamatosan London utcáin jártam. Sokan kérdezik azt, hogy mi lehet a Néma testvérek fejében, és erre én már könnyedén tudok válaszolni. Emlékek. El nem feledhető, csodálatos emlékek a családunkról, szerettteinkről, szerelmünkről, vagy éppen ezek hiánya. Nekem legalábbis mindig ez jár a fejemben. Nem telik el úgy egyetlen árva nap se, hogy ne jutna eszembe valaki, valaki a régiek közül, akik már nem élnek. Érdekes dolog belegondolni, hogy végül csak én maradtam, egyes egyedül, mint a kisujjam. Hogy Tessával mi van… Azt nem tudom. Bizonyára nem érezheti valami jól magát, amiért végignézte a férje megöregedését, halálát, majd ugyanez történt a gyerekeivel is. Elítélném azért, amiért elkeveredett mellőlem? Nem mondanám. Mégis mit tudna kezdeni Zakariás testvérrel? Szerintem semmit. Én jelenleg nem tehetek annál többet érte, hogy a szívemben őrzöm az emlékét és bízom benne, hogy ő sem feledett el bennem. De miért is gondolok én minderre? Most dolgom lenne éppen, hiszen az Intézet felé tartottam, hogy kisegíthessem az ottani árnyvadászokat. Elsuhan mellettem egy lány, aki noha nem lát, én mégis észrevettem benne valamit. Egy pillanatra lelassult körülöttem a levegő, az egész világ elhomályosodott, nem láttam senkit, csak Őt. Egy fiatal lányt, aki alig 18 éves lehet, vörös hajú, fehér bőrrel, apró szeplőkkel, és világítóan zöld, macskás szemekkel. Hogy hasonlíthat ennyire valakire, amikor teljesen különbözik tőle? Hiszen az én Tessám magas volt, szürkés szemekkel, finom vonásokkal, hófehér bőrrel és gesztenyeszín hajjal. És mégis, az az arckifejezés, az a pillantás ahogy a világba tekint… Talán az tehette a dolgot? Talán attól kezdett el hirtelen a kis rakoncátlan hajfürtje színt váltani a szemem előtt? Mintha hirtelen kezdtek volna megváltozni a színek, a szeme világosodott, a haja sötétedett, mintha csak az elsőként említett testrészből szívta volna el az energiát a lány… És a következő pillanatban már a 17 éves Tessa állt előttem. Megtorpantam, nem tudtam tovább menni. Mi van veled Zakariás? Szándékosan nem szólítottam magam a születési nevemen, mert ahhoz nem volt elég bátorságom most. Milyen ironikus! Annak idején nem érdekelt ha egy harcban meghalok, mindig belevetettem magam a küzdelmekbe, még betegen is, erre most itt áll előttem egy lány, aki csak egy vízió, hiszen teljességgel lehetetlen, hogy ő legyen Tessa. Az előbb még más volt. Nyugodj meg Zakariás testvér, nem történt semmi olyan, amit ne tudnál feldolgozni. Csak lassan hunyd le a szemed, és majd meglátod, hogy ez nem Ő, ha legközelebb kinyitod, akkor már a lány sem lesz itt. Se a gesztenyeszínű, se a vörös. Ezért így cselekedtem, de úgy néz ki, hogy nem vált be a dolog. Ugyanis ott állt előttem az először megpillantott hölgy, és olyan volt, mintha egyenesen rám nézne… Viszont biztos vagyok benne, hogy nem látott. Az lehetetlen, ugyanis, nem hallatott sikolyokat, egyszerűen csak összevont szemöldökkel nézett rám, mintha próbálná megfejteni azt, hogy vajon tényleg van-e valami azon a ponton, ahol éppen állok. A szemében csillogó fény, ambíció, és küzdeni akarás viszont még mindig ott volt, és nem akart eltűnni. Hogy hasonlíthat ennyire egy egyszerű, mondén lány Hozzá, aki még csak nem is birtkolja a Látást? Lehetséges az ilyesmi? Inkább megráztam a fejem, és elindultam az Intézet felé, közben agyban nyelvi játékokkal szórakoztam, vagy kínaiul gondolkodtam, hogy eltereljem, a gondolataimat. Az, hogy találkozhatok William Herondale hasonmásával, egyáltalán nem segített a dolgon. Tisztában vagyok vele, hogy az a fiú annyira hasonlít Willre akár én – az tök mindegy, hogy a mostani vagy a régi külsőmet vesszük – de a jelleme mégis… Talán… Talán benne születtél újjá, barátom? |
|