Árnyvadászok

Hozzászólások száma : 6

A tanítóm kissé mérges rám, de ha tippelnem kéne, valahol mélyen azért elismerés is honol a lelkében irántam, noha előbbiből van több. Az igaz ugyan, hogy a legyegyszerűbb transzformációkat nem tudom megcsinálni, de helyette leidéztem a Földre egy lávadémont… Ez most… acsívment? Valahol igen, valahol meg mégse, mert véletlen volt. Ez is… Hát igen, igazat kell adnom neki. Múlt héten hallottam, ahogy rólam beszélnek, mint a „véletlenek boszorkánya”. Bár az is elég kétséges, hogy hívhatom-e magam egyáltalán boszorkánynak. Mit is mondhatnék… balból kettő van. Kézfronton és lábfronton is. Viszont úgy fest, hogy az idézéshez kvázi van egy hangyányi tehetségem, szóval most megpróbálkozom ezzel, mert valamit fel kellene már mutatnom, csak eddig balul elsült véletleneim voltak. Viszont tanultam a lávás esetből, s igaz még sajog az oldalam, de nem akadályoz meg benne hogy telepakolt táskámat hurcoljam a vállamon. Manhattan külkerületébe nyitok egy portált a lakásomból, s a sikátorból kiindulva kiválasztok egy szimpatikus, üresen álló irodaépületet. Málló vakolat, kitört üvegek, kidőlt ajtók. Jó lesz ez, ezt senki sem fogja sajnálni, ha mégis sikerül meggyújtanom, ami valljuk be, nem lenne túl meglepő hiszen rólam van szó. Keresek is egy nagyobb helyiséget és felrajzolom a pecsétet a földre, szépen aprólékosan, kétszer is megnézem, hogy jó legyen és annak kell lennie. Gyertyákat helyezek el kardinális pontokra s a viseltes grimoáromat felütve keresni kezdek valami pici, jelentéktelen lényecskét, melyen gyakorolhatnám az idézést, és mégsem dönteném pusztulásba a világot vele. Egy csenevész imp mondjuk nem tűnik túl eget rengetőnek, még ha el is kóricál, jóformán csak elvenni dolgokat. Azt hiszem ez jó lesz. Meg is gyújtom a gyertyákat, most, hogy kitaláltam mit akarok, a hívójelét felrajzolva egy papírra égetni kezdem azt, miközben kántálom az igét hozzá. A gyertyák vibrálnak, a hely kissé lehűl, tehát valami történik! Csak ne robbanjunk fel… Persze mikor már kezdeném azt hinni, hogy kivételesen sikerülne valami, az-az átkozott szem megint kinyílik! Egy röpke pillanat alatt veszítem el a rendes látásom, és látok megint színes foltokat, csíkokat és mintákat. Még jó, hogy memorizáltam a szöveget, mert most olvasni nem tudnám. Bár ettől független semmit sem látok, így a kántálás közben egyre feljebb kúszó lángocska prímán belenyal a kezembe, amit én egy kontrollálatlan kiáltással jutalmazok, elkapom onnan a kezem és sikeresen beleütöm valamibe. Azt csak sejtem, hogy valószínűleg szivárog a vér a kézfejemből, azt viszont nem tudhatom, hogy a pentára esett-e belőle vagy sem. Felkiáltásom egy szó közben ér el, csak reménykedem, hogy nem másította el nagyon a belil szót, a közbeékelt „ááh”. De azért befejezem a rítust, és reménykedem, hogy csak egy rondácska imp fog rám nézni, mikor ez az átok szem lecsukódik. Még pár szó, és a rigmus végére érek, reményeim szerint addigra bezárul ez a színpaletta itt előttem.

Hozzászólások száma : 7

To: Hystamyne

Már egy ideje a mondén világra tettem a lábam, hogy kifürkésszek egy két titkot, ami az én idősíkomban láthatatlan marad, és nem félek semmiféle eszközt felhasználni a célom érdekében. Nem vagyok egy kivételesen rendes ember, még ha annak is látszom. A mostani kor ideája szerint jól nézhetek ki, magas vagyok, rövid ötét hajú, kék szemű démon, márkás és lezser cuccokban. Persze, semmit jelét nem adom annak hogy nem ehhez a világhoz tartoznék és csak az avatott szem láthat át az álcámon, mint a boszorkánymesterek vagy akár az árnyvadászok is. Nyomorult banda, hogy mennyire utálom őket, azt elmondani nem lehet, bár most még szerencsésen elkerültük a találkozást.
Épp a belvároson vágok át, kényelmes tempóban sétálva a járdán, lazán zsebre vágott kezekkel, amikor megérzek valami halvány hívást. Egy boszorkánymester éppen ezzel szórakozna? Nem, ahhoz nem elég erőteljes a hívás, nem engem akar, ez egészen biztos. Széles, kissé gonoszkás mosoly jelenik meg az ajkaimon, és engedek a gyenge kényszernek, hagyom hadd kapjon a szárnyaira és gomolygó ködként repítsen egy pentagrammába, ami nem a számomra lett megalkotva. Ezt egyből látom, ahogy az előttem álló csinos kis boszorkánymester sem kerüli el a figyelmem. Szemmel láthatóan nem rám számít, bár mintha... nem látna tisztán.
- Hát, hellóka. Minek köszönetem a bejövő hívást, még ha oly gyengécske is volt? - kérdezem, és egyenlőre nem rombolom szét a kis varázskört, bár nem esne nehezemre. Ez itt, nem nekem készült, nem is tarthat engem bent, nem elég erős, és részletes. Emberi küllemmel, és ruházattal jelentem meg, mint aki maga is az. Hazudik a megjelenésem, de mi más várna az ember a hazugság és csalfaság démonától?

Still Waiting
▲▲

Hozzászólások száma : 6

Azt hiszem, joggal mondják, hogy a remény hal meg utoljára, mert ő a gyilkos. Én is nagyban reménykedem, hogy a minden lében két kanál harmadik szemem ezt a próbálkozásomat nem fogja interruptolni, de be kell vallanom… Valahol mélyen tudom, hogy úgyis fogja. Csak még az a kérdéses, hogy hogyan. Felgyújtom a gyárat, esetleg egy helyett egy tucatot idézek le, vagy megint jön egy lávadémon. Igazából, nem is tudom melyiknek drukkoljak, azonban amikor megszólal egy kellemesen mély férfi bariton, a vér is megáll az ereimben. Az impek… nem furi rekedt sípolós hangon beszélnek? Bakker, vagy leidéztem az impek főnökét?! Ennek utána kellene járnom, mielőtt még elszabadul, de az a fránya harmadik szem köszöni szépen még nézelődne. Szóval miközben a színes foltokat figyelem, elkezdek előrearaszolva nyújtózkodni, egészen addig, míg el nem érek valamit. Ez lenne az imp teste? Ja nem várj, ebből kettő van, akkor valami végtag lehet. Mondjuk valami főnökféle lehet, mert tapintásra a ruhája eléggé jó minőségűnek tűnik. Immáron előtte guggolva, véres egyik kézzel tapogatózok fölfelé, de valahogy magasabb mint gondoltam. Például az előbb megfogtam az orrát, de kiderült, hogy van még feljebb is imp. Nem értem, ez valami torzszülött?! Szép lassan végül fel kell egyenesednem, mert nem ér tovább a kezem, pedig van még imp alatta. Éppen a szőrtelen, selymes arcát tapogatom, amikor a szemem végre megunja, és lecsukódik, előttem pedig a szürkésfekete paca átváltozik egy… ühm… no. 1. hímmé?
- Nem tudtam, hogy az impek ilyen helyesek….
Arcomon gondolkodás, megdöbbenés és értetlenség honol, tanácstalanul vakarom meg a fejem, és a grimoáromhoz lépek, felveszem, majd vissza a leidézett…akármimhez. Nézegetem a képet, majd Őt, majd a képet… Kezd az az érzésem lenni, hogy…
- Te… nem egy imp vagy… igaz?
Kérdem félve, reszketeg kézzel tartva a könyvet. Tejóégtejóégtejóég, most mit csináljak?! Kissé talán el is sápadok, bármi is ez, bárminek is adja ki magát, tuti nem tartja fogva a köröm, mert nem célzottan neki készült. Talán, itt az ideje, csendben hátrálni… egy picikét. Az eszembe sem jut, hogy kvázi végigtapogattam az imént, nehehheeem. Vajon van még időm portált nyitni?!

Hozzászólások száma : 7

To: Hystamyne

Unottan nézek körbe a kis kör közepéről, és még nem tudom megéri-e a szórakozást, mert valamiféle elhagyott gyárépület lehet a helyszín, nem is olyan messze onnan, ahol az előbb jártam, zsebre vágott kezekkel, embernek álcázva magam. Elég erős démon vagyok ahhoz, hogy ne látszódjon a pupilla nélküli szemem, vagy a tépőfogaim, esetleg karmos kezeim. El tudom fedni bűbűjjal, és némi démoni fortéllyal.
Pillantásom a kör mellett térdelő, kissé talán vak nőre pillantok, de ahogy ránézek, megértem a helyzetét. A homokán lévő harmadik szem, fényesen ragyog, ebből kifolyólag a másik kettő vak. Úgy hiszem nem tudja még becsukni akarattal, és így átmeneti vakságban szenved, és az én idézésem is valamiféle ronda véletlen lehet.
Csendben tűröm hogy végigtapogasson, és rájöjjön a kis tévedésére, és már velem egymagasságban áll, mikor a szem lecsukódik, és látása kitisztul. Kimisz vigyorra húzódnak ajkaim, ahogy elsápad és a könyvéhez szalad, én pedig kilépek ebből a nevetséges börtönből, és mögé suhanok hogy bele lessek a könyvébe.
- Oh szóval egy impet akartál megidézni, hát ez eléggé nem sikerült... - kuncogok fel, és a nyilvánvaló kérdésére megcsóválom a fejem. De nem ám. Nem vagyok valami ronda kis gnóm, azok csak mint a patkányok szaladnak előlem ha meglátnak.
- Nem, egyáltalán nem. De mondd meg te mi vagyok én, hiszen te idéztél meg. Tudod hol van a varázsigében a személyeskedő rész, mit is mondtál itt, mit akarsz megidézni? - kérdezek rá, és nem hagyok neki menekülési útvonalat. Nem valami erős, de legalább emberi és nem... zöld mondjuk. Mondjuk a kölykeim jegyei is elég véltozatosak, az egyiknek a lábai nyúltak meg kissé, és szarvai vannak, a másik gyíkszerű. A többi... tudomisén.
- Na és te ki vagy? - kérdezem, ahogy körülpillantok, és leülök egy magasabb helyre, bár igazából el is emehetnék innen ha azt akarnám. Mégis, kíváncsi vagyok, és van időm játszani, oh nekem ne lenne?

Still Waiting
▲▲

Hozzászólások száma : 6

Egy kicsit naiv vagyok. Igen, ezt talán egészen biztosan kijelenthetem. Hinni, egyáltalán remélni, hogy a következő varázslatom nem fog besülni megint... elég naiv dolog. Ugyanis mindig besül, felsül, megsül. Mikor ki vagy mi. Jó okkal neveznek defektes boszorkánynak... hiszen miféle boszi az, amelyik a legegyszerűbb idézéseket, morfálásokat sem tudja elvégezni? Miért van az, hogy az megy, hogy forogjon a bögrében a kanál, de egy elcseszett, gyenge impet nem tudok leidézni? Miféle otromba tréfa ez a világ részéről? Most is.. itt állok egy mocskosul helyes... valami előtt, kissé kétségbeesve, rohanok a grimoárhoz, próbálnám behatűrolni mi a tyúkot követtem már el megint, mikor megszólal a hátam mögül.
- Vaaaahhztarohadt...!
Sikkantok fel ijedten a hang hatására és még meg is ugrok, úgy helyből húsz centit. Aztán a sápadt bőröm éles kontrasztot alakít ki a vörösesbarna hajammal. Ez...ez csak úgy kisétált a körből. így lazán, mintha egy kellemes nyáresti sétára indult volna. A falig hátrálok és mennék még tovább is, de a falnak feszülő hátam nem enged. Melleim alatt, a hasfalam előtt szorongatom a viseltes grimoáromat.
- Én-én-én.. nem tudom. Nem akartam... nem emlékszem.
Mondjuk perpillanat azon is elgondolkoznák, hogy melyik nembe tartozom. Az is lehet, hogy az arcom kezd egy tetszetős paradicsom színt felvenni zavaromban. Most mégis mit csináljak? Nézem, ahogy elhelyezkedik, én meg lázasan töprengek, mi a szöszt idézhettem le.
- A nevem... Hystamyne...
Suttogom el neki, szigorúan a falhoz állva, mintha legalábbis büntiben lennék.
- V-valamiféle démon vagy?
Szorítom magamhoz még jobban a könyvet és próbálok valami kiutat keresni. Az a baj, hogy ha kiugrom az ablakon, az nem egészséges. Esetleg.. valami kötést tehetnék rá, hogy az épülethez kössem...
- Nem hiszem, hogy elég erős vagyok az ilyesmihez... miért... engedtél a hívásnak?
Próbálom beszéltetni egy kicsit, addig amíg fejben lázasan keresem azt az igét, ami talán segíthet, igaz elragadó a mosolya és a kinézete, de tudom, hogy ez biztos csak álca. Az emberbőr alatt pedig biztos valami undorító csápos valami lapul. Fujj, nem akarom! Közben idegességemben felborítom az asztalt, ahogy önkéntlenül is araszolok és akkor meglátom a gyógynövényes kis tasakomat. És ekkor bevillan. Betartom a gyertya elé és elterelésként felé dobom a füstölgő gombócot, míg két kezem a földre teszem, vérem úgy rajzolja fel a köröket, ahogy mondom a varázsigét, szinte pár pillanat alatt.
- Aṭimaittaṉattiṉ oru iṭattiṟku pēy āvi!
Látásom elhomályosul, ködben látok egy ideig, de olyan, mintha csak megszédültem volna, egész hamar visszajön. Hallom a láncok hangját, ahogy kattan a zár, én pedig a táskámat és a könyvemet szorongatva kiszaladok a szobából, végig a folyosókon, ki egészen az udvarra. Hallom végig a láncok csörgését, itt van, utolér! Portált nyitok és beleugrok, s mire feleszmélek, az ágyamon fekszem hason keresztbe.
- Ugye vége van már...?
Teszem fel költői kérdésem a párnába fúrva a fejem, miközben azon agonizálok, miként is tálaljam ezt a mesteremnek. Az a kis fémes karperec pedig még nem tűnik fel, sem az abból elinduló láncsor egészen addig, amíg feltápászkodom és döbbenten nézem a passzosan csuklómra fonódó 5 centi széles fémsávot.
- Mi a halál ez?!

Hozzászólások száma : 7

To: Hystie

Szórakoztatónak találom a kis boszorkányt hiszen én olyan vén vagyok, hogy hozzám képest mindenki fiatal és szinte csitri. Nem kellene itt lennem, de egyre inkább úgy érzem hogy jól jártam hogy engedtem a könnyű és gyenge hívásnak, ami nem engem akart idevarázsolni ez elég hamar be is bizonyosodik, és ahogy végigtapogat, érzékeny helyekre is nyúl. Hoh, ennyire még nem ismerjük jól egymást. Mosolyom kiszélesedik ahogy realizálja hogy mögötte vagyok, és rég nem a varázskörben ahol kellene. Ez? Engem akart visszatartani? Ugyanmár. Kevés lesz, bár talán... ha kontrollálni tudná, lenne benne kakaó. Hm, talán mégse lesz olyan unalmas, és nem csak Koujit fogom látogatni. Tulajdonképpen ez a nő sokkal szebb mint a fiam.
A szabadkozása már már aranyos, és kellemetlen mosolyra húzódik az ajkam.
- Nem tudod? Pedig nem rég mondtad ki, amikor ide jöttem. Nem engem akartál hívni, akkor erősebb kört rajzoltál volna, szóval... - hagyom félbe ahogy körülpillantok, és végül újra ráemelem szürke pillantásom. Emberi, jóképű. Illúzió.
- Hystamyne, szép név, de remélem nem vagy hisztis. Ha már nomen est omen - furcsállkodom egy kicsit, mert elég érdekes egy név, még egy boszorkánymesternek is. Nem tudom hogy mit gondol, de a következőre egy picit előredőlök.
- Bú! Mi más lennék? - nevetek fel könnyedén, és figyelem ahogy kapaszkodik abba a szakadozott varázslókönyvbe, ami minden ilyennek van. Koujiéban még tőlem is van egy két varázslat, mert megtanítottam rá.
- Az erőd még csak meglenne, de te nem engem akartál, és kíváncsi lettem vajon mi siklott félre, de kezdem sejteni... van egy kétes szó az idézésben. Belil mint megnevezem... Engem neveztél meg éppen - magyarázom neki ahogy lógatom a lábam és figyelem amit művel. Ködösít de mi mi a fene ez?
- Eeez nem jó ötlet! Héhéh mondom nem... a francba - hördülök fel ahogy végigvágtat a kietlen házon én meg kényszeredetten utána repülök, mert húz a lánc. A portálon is átesek vele együtt, és az ágyon landolva ülök fel hogy mégis mi ez.
- Na ezt aztán jól megcsináltad Hisztiske! - mordulok fel ahogy a vékonyka karperecet veszem szemügyre és próbálom meg letörni a kezemről.
- Mi a fenét műveltél te nyavalyás? Azonnal oldd fel! - hördülök fel ahogy az ágyon heverek mellette.

Still Waiting
▲▲

Hozzászólások száma : 6

Basszus, basszus, basszus, basszus! Miért én? Most komolyan? Mi a fészkes fenét vétettem a világegyetem ellen, hogy azóta is szivat? Valaki! Válaszokat akarok! ... Lééégysziiiiiii! Szívem szerint most rögtön a föld alá ásnám magam, ha nem lennék ennyire mocskosul megijedve, Mi a jó szent szart idéztem vajon le? Bármennyire is gondolkodom, a grimoban sosincsenek ilyen helyes démon rajzok. Sőt, ha tippelnem kéne, ez csak egy illúzió, és biztos tele van undi csápokkal. Bváááh! Ugye nem Chutulut sikerült leidéznem?! Várjunk, azt biztos nem. Akkor már mind halottak lennénk. Akkor mégis... ki a jó élet ez itt?!
- Belil...? -Reszketem a szavakat utána s lázasan keres az agyam, noha nem a neve után, hanem a pöpec kis elterelő ige után, hogy eltűzhessek innen a vérbe. Szaladok is a könyvemmel egyetemben, a többi cuccért majd visszaosonok később... bár annyi baj legyen, majd rendelek még gyertyákat meg dolgok. De most.. túlélésért játszunk! Te jó ég, hogy fogom én ezt megmagyarázni? Vagy túl naiv dolog abban hinni, hogy nem fog semmit se csinálni, amitől kiderülhetne? Egyáltalán honnan került ez ide?! Csesszusbasszus! Fel sem tűnik, hogy gondolattal sikerült a portált kinyitnom, egyszerűen csak örülök a szobám látványának, egészen addig a pontig, amíg meglátom a láncokat. Hé... ezeknek nem rajtam kéne lennie. Ugye nem...? És akkor meghallom őt.
- Áááááááááá! - Sikítok fel ijedtemben és az első kezem ügyébe akadt párnával kezdem el püfölni. Gratulálok magamnak... túlélésből csillagos egyes.
- Menjinnenmenjinnenmnejinnen! - Hadarom el egy szusszal, aztán amikor szaladnék a másik irányba, megránt a lánc és leseggelek. Mi a pokol... ennek... rohadtul nem így kellett volna történnie. Felpattanva igyekszem elhúzni magam tőle, de ez a vacak befeszült és még csak hosszabbodni sem akar. Sőt, minél jobban szabadulnék, annál jobban húz az ellenkező irányba, egészen addig, amíg az egyik lépésnél rálépek egy ott felejtett újságra és megcsúszva ránt vissza az a szar. ahogy elnézem, sikeresen megidéztem magunkra Baldur láncát. Ami király.. lenne, ha nem egy démonhoz kötöttem volna magam. ez a szar eltéphetetlen, eltörhetetlen és fogalmam sincs, hogy kell leszedni. Öröm az ürömben, legalább a megkötött nem tud kárt tenni így a megkötőben. De akkoris! Ez elég problémás így is, hát a ténnyel spékelve, hogy ez meg pont kikászálódott az ágyból és most prímán lesmároltuk egymást. Itt törik el az a bizonyos, és mint aki tűzbe nyúlt, seggelek re és tolatok, mint egy rák.
- Oké kész, elegem van. Mi a jó kénköves pokol folyik ma itt?! Te miért vagy itt?t Ez a nyeszlett lánc miért nem a házhoz köt, ahova mondtam?! És miért nem egy nyomorult imp jelent meg helyetted?! - Visítom vörösödő fejjel, miközben indulatosan csapok oldalra a kezemmel és hopp... vörös körök, rúnák villannak fel a padlón és lett egy...imp. Szörcsög és hörcsög, de mivel semmi krétás verziót nem rajzoltam fel, elkezd turkálni a szekrényemben. Én pedig? Tátogok, mint egy partra vetett hal. Őszinte döbbenettel, hang nélkül mutatok a démonra, az impre, aztán meg mint John Travolta a Ponyvaregényben keresem az élet értelmét a szobában.
- Várjunk csak... sikerült... sikerült egy varázslat... Sikerült megidéznem minden gond nélkül egy impet, miután... - emelem rá a tekintetem, és kezd egy nagyon elvetemült ötlet megfogalmazódni bennem. Hány boszinak van vajon saját házi démonja?

Árnyvadászok

Out of the Silent Planet - Ed & Hys

Out of the Silent Planet - Ed & Hys