Valamivel egy óra után sikerül csak kirángatnom magamat az ágyból. Na, nem mintha annyira álmos lettem vagy fáradt lettem volna, hogy eddig aludjak, háromkor már hazaértem és le is feküdtem aludni minden gond nélkül. Éppen csak nem találtam magamban sem motivációt, sem energiát, sem kedvet, hogy kikeljek az ágyból. Ez a depresszió egyre rosszabb, de nem mehetek vele orvoshoz, olyan nincs, pedig valamit muszáj vele kezdenem, nem maradhat ez így. Később kelek fel, mint terveztem, de azért még így sem késtem el sehonnan szerencsére. Felöltözöm és amíg tart az elhatározásom, lezuhanyzom és le is edzem a napi adagot, hogy utána visszamenjek a szobámba elkészülni. Nagyon sok erőfeszítésbe kerül nem visszafeküd, hanem tényleg elkészülni és menni a dolgomra. Ma még dolgoznom kell, aztán az egyéb kötelességeimnek is eleget kell tennem, majd még annyira ép bőrrel hazaesni, hogy anyámék kiakadjanak, de Suzu ne szedje le nagyon a fejemet. Megint.
Mindenféle alkalmi munkákat vállalok, amik nagyon nem legálisak általában és szinte mind fizikai. Ez nekem a kényelmes, mert nem kell velük időbeosztáshoz igazodnom, akkor csinálom őket, amikor csak akarom. Mivel ezekhez kell a titoktartás és tudják a megfelelő emberek, hogy bízhatnak bennem, sokszor hívnak és jól fizetnek. Aztán rajtuk keresztül pont elég balhéba tudok keveredni, hogy fent tartsam a látszatot otthon és mégsem kapnak el a rendőrök.
A munkával már végeztem és mennék tovább "szórakozni", amikor olyan szinten nekem jön valaki, hogy még én is felborulok benne. Ki ilyen szerencsétlen, hogy fel tud lökni engem? Mert erre direkt képtelen lett volna, az biztos. Szerencsére, esni már megtanultam, így bár nyekkenek egyet a földön, nem ütöm meg magam nagyon.
-Jól vagyok -morgok csak ennyit, hogy ne lásson rajtam gyengeséget. Összeszedem a táskámat, mielőtt felpillantanék rá és az Angyalra. Ne már, miért a jól kinéző pasik ennyire bénák? És miért nincs nekem esélyem az ilyeneknél? Ja, persze, az megvan.
-Öm, kösz. Te is jól nézel ki -jegyzem meg kicsit szúrósabban, mint szeretném, de még mindig a kemény utcagyerek módban vagyok, amiben tulajdonképpen mindenkivel bunkó lennék. Elfogadom a kezét és könnyedén felhúzom magam vele, majd el is eresztem és gyorsan visszahúzom a ruhám ujját. Talán neki egyszerű tetoválások, de az utcán ilyenkor már járkálnak olyan lények, akiknek nem kéne látniuk.
-Mond csak, hogy tudtál így nekem jönni? Talán nem látszom? -A mondandóm talán még bunkó, de legalább a hangsúlyomat sikerült kedvesebbre varázsolni.
Outfit: Link » @ «Music: Link

Végre végeztem a munkával, ezért fellélegezve megyek tovább, hogy a ma esti balhémba belekeveredjek, és sikerrel zárjam a napot. Amire nem számítok, hogy valaki fel tud borítani az utcán. Értem én, hogy kicsi vagyok és alacsony, nem látszódom úgy, de azért fel szokott tűnni az embereknek a nem hétköznapi kinézetem, és általában kikerülnek. Elég morcosan szoktam nézni direkt, hogy ne akarjanak csak azok belém kötni, akiket én is akarok. Bár még így is nekem kell provokálnom általában, de az utcai beszólogatók megkönnyítik a dolgomat.
-Ehh, semmi baj -Általában nem hatódom meg, ha a földre döntenek, de annyira igyekszik, hogy szinte megsajnálom. Szinte. Még a táskámat is összeszedi és ami még elgurult. Szerencse, hogy a fegyvereim nem estek ki, azt nem tudom, hogyan magyaráztam volna ki. És nem kérdezett rá a táska súlyára sem, ami jó, mert elég sok kés van benne, ami igencsak húzza az ember vállát.
Arra a bókra nem válaszolok, nem tudom, mit felelhetnék erre, csak lesütöm a tekintetem és elpirulok. Mi ez? Én nem szoktam elpirulgatni, erős felnőtt árnyvadász vagyok, nem szabadna így viselkednem. Szedd össze magad Narao, nincs neked időd mondi fiúkkal foglalkozni, annál fontosabb dolgod van.
-Legközelebb jobban vigyázz. Merre mész? Hogy tudjam, merre kerüljelek el -teszem hozzá hamiskásan mosolyogva, inkább azért szeretném tudni, hogy tudjam, láthatom-e máskor is.Outfit: Link » @ «Music: Link

Ritkán fordul elő, hogy valaki nekem jön, és valahogy megoldja, hogy én se vegyem észre előre. Elég fura ez a kölyök, és nem csak a színes haja és a ruhái miatt, hanem úgy önmagában is. És ráadásul rohadt magas, legalábbis hozzám képet. Nem tudom, mit gondolok róla, de az biztos, hogy most haragszom rá. Ne jöjjön nekem senki!
-Biztos, csak hagyd már. Mattaku... -morgok az orrom alatt. Sajnos nem tudom egyik pillanatról a másikra kikapcsolni a "lázadó" üzemmódomat, még ha akarom is. Annyira hozzászoktam már, hogy mindenkivel ezzel beszélek, hogy úgy maradtam. Elveszem tőle a dolgaimat, a szenzoromat is, szerencsére ezt a mondénok általában a régi gombos fajta mobiloknak szokták nézni és nem foglalkoznak vele különösebben. Még jó, hogy a fegyvereim csak csörögtek egy sort és nem repültek ki azok is, mert azt nem magyarázom ki.
-Nem volt, nem vagyok olyan törékeny, mint aminek tűnök -Igazából sokkal nehezebb vagyok az izomzatom miatt, mint aminek kinézek és nagyon is nehéz engem földönteni, csak olyan lendülettel jött nekem, hogy neki sikerült.
-Nos, főleg Manhattanben vagyok honos, de szerte a városban lehet látni rohangálni -válaszolok, és a lehető legelterelőbben próbálom megfogalmazni a dolgokat. Nem kell tudnia egy mondénnak tudnia a szükségesnél többet.
-Namikaze Narao -hajtom meg magam egy picit előtte. Ismerem az amerikai szokásokat most már, de leginkább azért mutatkozom be így, mert kíváncsi vagyok, mennyire zavarodik bele a nevembe és rájön-e, melyik ázsiai országból jöttem. Sokan még úgy is kínainak néznek itt, hogy még csak nem is hasonlít a nevem hangzása. Szemét lennék? Talán, de legyen meg nekem ennyi.Outfit: Link » @ «Music: Link

Ez a srác nagyon magas és nagyon színes. Túlságosan hozzászoktam az árnyvadászok feketeségéhez, pedig én magam próbálok szintén nagyon színes lenni. De szinte meg se látom magamon, nekem már minden szürke. A napsütés, a zene, de még az olvasás is. Szinte semmi nem hoz már nekem olyan örömöt, mint réges-régen.
-Fogadjunk, hogy sok japán zenét hallgatsz és animét nézel -jegyzem meg, mert valószínűleg ezért tud egy-két szót, de azt már nem tartom valószínűnek, hogy annál több tudása lenne. Ilyen weabook vannak mindenhol, és azt hiszik, tudnak valamit a kultúrámról.
-Áhh, a ruhámnak nagyon mindegy -jegyzem meg, ahogy lepillantok magamra, meg nem lehetne mondani, hogy a bakancsom még csak egy hetes, legalább egy évesnek tűnik, olyan gyorsan strapálódnak nálunk a dolgok. Meglehetősen ügyesek lettünk egyesek az árnyvadászok között, akik képesek a szinte használhatatlan állapotból megmenteni a ruhadarabokat pusztán emiatt.
-Na jó... Manhattan közepén tanyázom -árulom el, de ennél többet nem mondhatok, köt a titoktartás. Aztán a kijelentése után szinte közvetlenül felcsipog a szenzorom. Nem hiszem el, csak most ne! Összevont szemöldökkel nézek fel a srácra, miközben előhalászom a zsebemből a telefonra hajazó kütyüt és elkezdem nyomkodni, nem érdekel, mennyire néz ezzel bunkónak.
-Nos, Chezzy, akkor most futni fogunk. Gyere! -kapom el a karját és erősen szorítva rángatom magammal végig az utcán, hogy beforduljak egy kevésbé forgalmas mellékutcába, ahol még lesz elég helyünk harcolni. Egyértelműen megérezte a démont közeledni, tehát nem hagyhatom ott, de a nyüzsgő utcán nem tudok küzdeni. És a szenzor egy igencsak erős egyedet jelez, tehát ezt nem terelhetem a mondénok közé.
-Mutasd magad, mocskos démon! -kiáltom el magam, még arra sincs időm, hogy az álcámat aktiváljam, csak a szeráfpengémet rántom elő a rejtekéből.
-Aniel! -mondom a sötétbe a kard nevét, amitől a világító penge kilökődik a markolatból, ahogy kell neki. A sűrű sötétséget kémlelem, hogy honnan fog előbukkanni a démon, aki úgy döntött, engem talál meg vacsorának. Ajánlom, hogy Chezzy ne legyen útban, mert az nem lesz szép. Outfit: Link » @ «Music: Link

Hogy valaki belém jöjjön, az ritka, mint a fehér holló, de túl is teszem magam rajta, mert annál érdekesebb a gyerek, akibe botlottam. Nem olyan, mint mások, az biztos, azon ritka embereknek, akiknek még tetszik is a kinézetem, általában már nem érdekli a többi részem is. A lábam közét kivéve persze, de az már régen rámozdult volna a témára, de ő… Valami fura vele.
-Érthető, nehéz nyelv -értek egyet, én már csak tudom, de nekem mindig is könnyű volt tanulni, ha egyszer van rá rúna, hogy segítsen benne. Nem is lettem volna képes mindent a mondén módon megtanulni, ahhoz túl sok az anyag.
-Köszönöm -válaszolok, de nekem nem jelent sokat ez az egész, csak azért nézek ki így, mert még muszáj energiát fektetnem a kinézetembe, hogy az esti kiruccanásaim sikeresek legyenek. Ha nem járkálnék el, nem tudom, mi történne velem, mert csak emiatt csinálok bármit is. Talán a bátyám sem tudna kimozdítani az ágyból.
-Hát, kétlem, hogy rám tudnál törni, még ha a pontos címet is megmondom -vetek rá egy megszokás csábos pillantást és egy kihívó félmosolyt. Annyira belém rögzültek ezek a reakciók, hogy igazi, őszinte gesztusokat nem is tudok már adni.
Ekkor csipog föl a szenzorom és azt nyomogatva próbálok rájönni, hogy merre is lehet és mekkora döggel van dolgom. Úgy tűnik elég naggyal és ráadásul gyorsan is közeledik, tehát minél hamarabb kell cselekednem. Magammal rángatom Chezzy-t, mert szükségem lesz rá később és megállok a sikátorban. Ahogy felkiált, odakapom a tekintetem, valami védelmet neki is kell adnom, mert ha meghal nekem, szépen leszek. Meg mielőtt késő lenne, kapom elő a zsebemből a boszorkányfényt és vágom hozzá, a szenzor kíséretében. Legalább addig megvédi ez a kettő, amíg elrohan valamerre.
Nekem ugrik a démon és bár nem lesz a legszebb mozdulat, de sikerül belé vágnom kifordulás közben, amitől persze csak még dühösebb lesz. Felordít és újra támadásba lendül, de ezúttal érzem, hogy hiába szalad bele a pengém, mégis eltűnik a lábam alól a talaj és már csak a csillagokat látom a fallal való találkozás miatt. Nincs már meg a szeráfpengém, valahol elejthettem, de nem is látok tisztán, hogy megtaláljam.
Outfit: Link » @ «Music: Link

Ilyet sem nagyon csinálnak velem, ha már egyszer valaki nekem jön, ami amerikában nem ritka, általában vagy én vagy a másik kezd el káromkodni, hogy figyeljen már. Nem szokott érdekelni, de olyan sem volt még, hogy megállnak velem a nyelvemről és a kultúrámról beszélgetni. Valahogy új és izgalmas, de nem tarthat túl sokáig.
-Hát, attól függ. Annyira más a két rendszer, hogy nehéz átállni, hiába egy könnyebb nyelv -magyarázom, mert normális esetben nagyon nehéz egy japánnak angolul megtanulni, főleg a kiejtés miatt. Nekem tisztességtelen előnyöm van, de még így is van egy kis akcentusom és ha fáradt vagyok, vagy visszaváltok japánra, vagy érthetetlen lesz a beszédem.
-Akkor meg pont felesleges elmondanom -villantok megint egy csábító mosolyt. Ki is nyírnának az Intézetben, ha eladnám a címét, méghozzá jogosan. Mondénoknak szigorúan tilos bármit is tudniuk erről a világról, jobb így nekik és könnyebb megvédeni. Megvédésről beszélve, amint felcsipog a szenzorom, máris rángatom magammal Chezzyt, minél messzebb a tömegtől, de még így sem tudom megakadályozni a csatát egy démonnal.
-Később megmagyarázom, csak fuss és ne kerülj bajba -nyögöm rohanás közben, meglepő, hogy egyáltalán tudja tartani a tempómat, hiszen nem vagyok éppen lassú. Neki adom a boszorkány fényem és a szenzort, hogy legalább némi védelme legyen, mert engem nem sokkal később a démon vág a falhoz. Alig látok, nagyon szédülök és csak a morgást hallom, amiről nem tudom eldönteni, a fejem zúg vagy a lényt költözött a fülembe. A következő, ami eljut hozzám, a fény és a szeráfpengém neve, amit nem én mondok ki. Mi a fene? Miért engedelmeskedik a penge valaki másnak? Ki van itt? Chezzynek nem lenne szabad.... Alig tudok gondolkodni, csak rázogatom a fejem. Nagyon beüthettem, ebből alapos agyrázkódás lesz, forog az egész világ.
Chezzy kérdése nem jut el hozzám teljes egészében, de a hangjában bujkáló pánikot már inkább felfogom. Felsejlik előttem a kard körvonala, amit reflexszerű mozdulattal ragadok meg és irányítok a démon felé. Nem látom, de egy hang azt súgja, éppen támadni készül, túl hosszú idő telt az előző roham óta, ezt még így is meg tudom állapítani. Remélem a lendülete elég lesz, hogy felnyársalja a démont.
Outfit: Link » @ «Music: Link

Nem is értem, miért álltam le beszélgetni egy sima mondénnal, de valahol jól is esik, hogy ő nem az árnyvadászt, nem a balhés kislányt és nem is valami könnyen megkapható nőt lát bennem. Hát ilyen érzés, amikor valaki annak lát, ami vagy és nem valami másnak? Meg tudnám szokni, sűrűbben is lehetne ilyen.
-Kíváncsi leszek rá, addig is tanulj szorgalmasan -kacsintok rá megszokásból, hiszen így szoktam flörtölni normális esetben és nem tudom csak úgy levetkőzni ezeket a felvett és magamba vert reakciókat. Nem is biztos, hogy valaha abba fogom tdni hagyni.
-Talán egyszer láthatod, de azt ki is kell érdemelni -piszkálom meg a hajam, elteszem az arcomból. Nagyon akaratos és kitartó a kölyök, máskor még értékelném is az ilyen erős jellemet, de valahogy most csak azt érzem, megnehezíti az életem. Főleg, hogy megszólal a szenzorom, ami sosem egy jó jel, amikor mondénok között vagyok. Elrángatom magammal, de úgy tűnik, ma mindenkibe sikerül belefutni, akibe nem akarok, és most is ez történik.
Abban sem vagyok biztos, hogy pontosan merre van az előre és csak azt hallom, ahogy Chezzy hangjába pánik kúszik és csak arra tudok reagálni. Igyekszem a pillantásomat fókuszálni rá vagy a démonra, vagy leginkább mindkettőere egyszerre, de nem megy könnyen.
Megragadom a szeráfpengét, amint rájövök, hogy az az és a démonra szegezem gyakorlott mozdulattal. Szerencsére bejön és a becsapódás hiányából érzem, hogy sikerült megölni a démont. A szenzor csipogásának hiányából tudom, hogy a veszély elmúlt, nincsenek többen. Megnyugvás hullámzik végig rajtam és nagyot sóhajtok. Remegnek a lábaim, ahogy körülnézek, most hogy már valamelyest látok is valamit, bár a látásom eléggé homályos és szédülök rendesen. Lepillantok Chezzy-re, ahogy mellém kúszik és mellé rogyok a földre, megadják magukat a térdeim. Fáradt vagyok és mindennél jobban szeretnék most aludni.
-Nagyon rossz fajta -válaszolok, amikor megtalálom a kóválygó fejemet a helyén. Aztán szöget üt valami abban a megtalált fejemben. Chezzy velem van és látott mindent. Haza kell jutnom és őt is magammal kell vinnem. Nem szabadott volna látnia és most csinálnom kell vele valamit, haza kell mennem.
-Hai... Haza.... -nyögöm ki nagy nehezen angolul, nem akarnak a szavak rendesen jönni. Megpróbálok felállni, de kicsit megborulok, mielőtt megtalálom az egyensúlyom. Nincs messze az Intézet, addig ki kell bírnom valahogy. Nem tudom hova lett a telefonom, nem találom, szólnom kéne a bátyámnak.
Outfit: Link » @ «Music: Link