Keith & Norman@

Fárasztó nap után érek haza, de tudom, hogy a feladataimnak még koránt sincsen vége. Lenore még biztosan dolgozik, de az ajtó nincs zárva, így valószínűleg az unokaöcsém több napos kóborlás után haza talált. Minden nap írt egy sms-t, hogy ne aggódjunk, de persze ez szinte lehetetlen. Leginkább feleségem aggodalma ragadt rám, ő valódi anyatípus, így már akkor aggódik ezért a felelőtlen kölyökért, mikor kiteszi a lábát az ajtón. Belépve leteszem a kabátomat, lerúgom a csizmámat és egy pillanatra nagyot szusszanok. A mai nap halál fárasztó volt, örülök, hogy élek. Kell egy perc, hogy ezt a rémes esetet kiverjem a fejemből, és értelmesen tudjak beszélgetni Keithhel.
Ahogy belépek a nappaliba, ő az első, akit meglátok, a kanapén kucorogva, olyan ábrázattal, mint akinek nem jutott krumpliföld. Bátorítóan elmosolyodom, és elindulok felé át a szobán. Megsimogatom a vállát, ahogy leülök mellé, ha elmondja, örülök, de ha nem akarja azt is tiszteletben tartom. Elvégre már felnőtt ember, akkor is, hogyha csak most lépett felnőttkorba. Már nem oldhatok meg mindent helyette, és nem is akarok, igyekeztem mindig is életrevalónak nevelni, bár hála a nővéremnek a neveléssel már igencsak elkéstem, mikor a fiú hozzám került.
- Na, mi a baj fiam, mitől kenődtél el így? –mosolygok, a konyha felé pillantok, ahol egy tányérnyi érintetlen sütemény fekszik a konyhapulton. Nagyon rossz kedve lehet, ha nem falta be a sütit rögtön ahogy haza ért. Az elmúlt években már megszokás, hogy Lenore egy külön tálcával süt nekem, és jól elrejti, mert Keith gyomra feneketlen, és képes egy tálca sütit egyszerre befalni. Mióta pedig az lett belőle ami, pláne sokat eszik, bár ez nem meglepő. Valószínűleg új életében történt valami, ami ennyire nyomasztja, de ő is nagyon jól tudja, hogy hozzám bármikor fordulhat tanácsért. Sokszor húztam már ki a bajból, és magának se vallaná be, de hasznos tanácsot is kapott tőlem már egy párszor.
Felállok mellőle, és a pulthoz sétálva felveszem a teli tányért. Egy szeletet elveszek magamnak a rajta lévő brownie-ból, de a többit oda viszem neki. A kezébe nyomom a tányért egy mosoly kíséretében.
- Egyél sütit fiam!  –mosolygok- Jobb lesz tőle a kedved, aztán meg mesélj, mi a baj, hátha tudok segíteni.  

Norman & Keith

Farkas farkas ki a házból...

Napokig való csavargás után, úgy döntöttem meglátogatom a bácsikámat, bár csak félig lakom itt, de vannak itt cuccaim és a vendégszobát is bármikor igénybe vehetem ha úgy akarom. Élni is szoktam ezzel az ajánlattal amúgy, ha már nagyon nem akarok senkit, és semmit látni. Norman úgyis tudja hogy mikor kell békén hagynia, és itt legalább megdézsmálhatom mindig a sütis tálat. Bár ma amilyen nyomorultul érzem magam, ahhoz sincs kedvem így csak egyet eszek le róla, ami fel sem tűnik. Én az egész tállal szoktam felenni.
Ledobom magam a kanapéra és a tévében bámulok valami ostoba műsort. Közeledik a telihold és most nyomorultul megszenvedem, nem is értem mi van velem. Pocsék a hangulatom és még balhézni sincs kedvem, ami már maga a vég. Most is inkább elnyúlva heverek, mikor meghallom Normant érkezni. Jellegzetes léptei vannak, de nem fordulok oda, meredek tovább a műsorra és mikor mellém lép hogy megérintsen akkor nézek rá. Fűzöld lencséket tettem be mert a szemem ma valahogy nem akar nekem engedelmeskedni és nem akarom hogy lássák a ki-kivillanó farkast.
- Semmi, csak nyűgös vagyok - morgok valami válasz félét és egy minimális helyet szorítok neki a kanapén, mert ennyire jófej vagyok még így, ilyen antiszoc állatként is.
Figyelem ahogy kimegy a konyhába és visszajön és behúzom a sütis tálat ahogy a kezembe nyomja ilyen kedvesen, hogy faljam fel. A csokis piskóta illata bekúszik az orromba és ráharapok egyre, nem bírok ellenállni Lenore sütijének, aki második anyám. Jól érzem magam itt, olyan normálisnak néha.
- Falka dolgok, leginkább. Meg Nicó hülyesége már megint, amihez semmi kedvem, és nem kötelező de erőősen ajánlott - nyögök fel, vagyis egyet jelent azzal hogy kötelező. Mert ez nála ilyen, akkor is menni kell. Megint valami kiképző tábor vagy nem tudom. Nem érdekel, nem akarom. Megfordulok és kiterülve az ölébe teszem a fejem és a hasamra a sütis tálat. Szokásos extrém megjelenésem nem hagytam el. Felemás szárú farmer és ujjatlan póló. És a sütik.
- Na és te? Pocsékul festessz és tequila szagod van - jegyzem meg ahogy benyomok egy újabb sütit.

Keith & Norman@

Látni az arcán, hogy valami elég nagy baj van. Akkor szokott ilyen lenni, ha a falkával van valami. Nem repestem az örömtől, mikor elém állt, és közölte, hogy hát ez van Norman, mostantól így élek, de nem tudtam már mit tenni, így felesleges lett volna hepciáskodni. Úgy voltam vele, hogy legalább már nem én leszek az egyetlen, aki megpróbál belőle kihozni valamit. Így csak annyit kértem, hogy maradjon része az életünknek, és hogy a nénikéjének egy szót se. Ebben nem is volt hiba, sőt. Bár a megoldandó problémák így túl nőttek rajtam, igyekeztem erőmhöz mérten helyt állni. Most is egy ilyen helyzet előtt állunk.  
- Igen, azt látom –mondom halvány mosollyal, ahogy kimegyek a konyhába. A tányérral, és magamnak egy pohár narancslével térek vissza, nehéz napja lehetett, és rá fér az atyai jótanács.
- Nem kötelező, de ajánlott…-hümmögöm, vagyis nem ártana, ha elmenne rá, különben lecseszést, vagy éppen büntetést kap.
 -Nem akarok én is a hátadon ugrálni, de ha az alfa mond valamit, akkor nem nagyon van olyan, hogy ahhoz neked nincs kedved. –halványan elmosolyodom-,  Megpróbálhatom tartani a hátamat, mit tudom én, elő adjuk, hogy milyen beteg vagy, ha nagyon nincs kedved elmenni. Nem ez lenne az első eset, hogy ekkorát kamuztunk  –mondom kicsit szélesebben mosolyogva, a suliból is sokszor hagytam lógni, ha láttam rajta, hogy nagyobb a baj egy egyszerű iskola-undornál, ami nem volt meglepő. Ez is valami hasonló helyzet, egy kicsi, zárt csoportban kell kijönnie mindenkivel, de ahogy az iskolában aktívan mellette tudtam állni, itt csak a hátország lehetek, és tanácsokkal támogathatom.
-Velem mi történt? Hát igen, ez egy nehéz kérdés. A mai napon, egy olyan helyre riasztottak gyilkossághoz, ahová nagyon, de nagyon nem akartam menni, pláne nem gyilkossághoz. A helyi rendőr-bárba, ahová a kollégáimmal is gyakran járunk. A csapos volt az áldozat, akit jól ismertünk… gyűlölet-bűntény volt…nincsenek szemtanúk… és hát a dühös barátnője az arcomba öntött egy fél üveg tequilát. Szóval… most az összes kollégánk, és haverunk gyanúsított, aminek egyáltalán nem örülünk. Úgyhogy, ez lehet az oka annak, hogy szarul nézek ki.

Norman & Keith

Farkas farkas ki a házból...

Nyűgös vagyok, ez minden mozdulatomon látszik, még azon is ahogy mozdulatlanul fekszem, és az is remekül kifejezi hogy idejöttem, és nem a falkaházba, vagy nem a lakásba amit bérelek, ha éppen mindenkiből elegem van. Nicó engedi, amennyiben elég időt töltök a falkával és tanulással, mert még nem vagyok azért olyan öreg farkas, de cserébe annál balhésabb. Van amikor ez is kapóra jön, remekül balhét generálni ha figyelem elterelés kell, más, kicsit sötétebb ügyletről. Mert néha vannak, de egyik falka sem fekete fehér és legalább az alfa normális. Lehet vele beszélni és ha van ideje foglalkozik a tagokkal. Velem sajnos a kelleténél többet is.
- Jah szóval enyhe célzás hogy jelentkezzek rá, de rohadtul nincs kedvem két hetet az isten háta mögött rohadni és katonásdit játszani - sóhajtok fel nyűgösen és helyet csinálok neki is, és az ölébe teszem a fejem, mert az nekem jó és fekve nassolok egy sütit el, mert azt bármikor és bármennyit de most az sem esik a legjobban.
- Tudom, tudom és Nicó még normális is, mert hallottam hogy mennyire gáz volt a Bronxi meg a brooklyni akiket leváltottak a kihívók, de akkor is. Néha annyira elvetemült ötletei vannak - nyűglődök, mert valahol belátom hogy logikus és reális hogy a tagok tudják megvédeni magukat és legyen valamiféle rendszer és én is felküzdhetném magam testőr rangig ha nagyon akarnám de én nem vagyok elég komoly hozzá még.
- Nagyon jófej vagy bácsikám, de még egy egyszerű influenzát sem kaphatok el, mióta farkas vagyok - sóhajtok fel, hiszen ezt Nicó is tudja, és szerintem körberöhögne ha egy szülői igazolással mennék oda, hogy nem mehetek mert családi elfoglaltságaim vannak éppen. Pedig néha mennyivel jobb lenne, de végül is... nem adnám a farkasom semmiért, már egészen megtanultam kezelni és így vagyok teljes. Nem akarok kevesebb lenni, de az emberi életet sem teljesen magam mögött hagyni, nekem fontos Norman és Lenore néni.
- Akkor neked is fasza napod volt. Nem feltételeztem hogy megittad, mert azt is érezném, de azért elég masszívan szaglassz tőle, de fuh... Na ezért nem lennék sose zsaru, én maradok inkább a másik oldalon. Bár az utóbbi pár napban eléggé nyugalmas voltam és a yard közelébe se mentem szóval... jár a sütemény - mosolyodom el verhetetlen indoklással hogy miért tömöm magamba az instant cukorbombát.
- Lenore merre? Nem beszéltél vele? - kérdezem, hiszen úgy terveztem hogy maradok estére, és majd csak később lépek vissza a falkaházba.