Középmagas vagyok hosszú, szőke hajjal, oldalt felnyírva, kékes zöld szemekkel és törékeny testalkattal. Kivételes szépségnek mondanám magamat, olyannak, akit első ránézésre mindenki áldozat típusnak néz. A szöszi lány, akit meg kell védeni, vagy el kell igazítani. Aki felbukik az egyik lépcsőfokban. Aki eltéved a suliban, és késve ér a munkahelyére is.
Ez az előítélet pontosan addig szokott tartani, amíg meg nem szólalok.
Akkor közelebb lépve hozzám rájössz, hogy az a lány vagyok, akit mangólia illat leng körbe, a hangja magabiztosan cseng, és olyan szarkazmussal rendelkezik, ami eltérít a célodtól, hogy a már tizedik egybefüggően elhadart mondat után otthagyd. Az, aki késlekedés nélkül ront neked puszta kézzel, ha az elvei úgy kívánják, és olyan erő és nyíltság rejlik benne, amit sokan fel sem fognak a kicsinyességük miatt. Általában semmilyen érzelem nem ül ki az arcomra, úgyhogy túlzás nélkül állíthatom, hogy mindenki számára csukott könyv vagyok.
Ami a ruhákat illeti, választékosan öltözködöm, hol nőiesen, hol sportosan, vagy éppen fiúsan, a sminkelés viszont sosem marad el, bár nem viszem túlzásba csak ha az éjszakába indulok.

Sokáig híres voltam arról, hogy segítőkész vagyok, persze nem olyan áldott jó leányzó mint mások, de csak hat fiú érne fel velem ha valami rosszaságon töröm a fejem. Nem mondanám hogy nagyon akaratos vagyok, de amit akarok, azt el szoktam érni, még ha időbe telik is, bár ennek ellenére hogy kitartó vagyok inkább visszahúzódó, és nem keresem a feltűnést. A látszattal ellentétben, kicsit befolyásolható vagyok, bármennyire is nem úgy tűnik. Ki nem állhatom a kétszínű embereket, ezért kerülöm is őket, és azt a kevés barátomat ami van, nagyon is megválogatom, nem akarok csalódni bennük. Ha egy kicsit is jobban megismersz, akkor rájöhetsz arra, hogy van pár dolog, amiből nem engedek, és amit mindenáron megvédek. Ha olyasvalamit mondasz, ami a lelkem mélyébe szúr, akkor könnyen felkapom a vizet, és idegességemben támadok. Nem vagyok valami közösségi ember, és egy kicsit tömeg iszonyom is van. Ritkán állok szóba ismeretlenekkel, és ha mégis leszólít egy olyan alak, akivel inkább nem beszélnék, mert ijesztő vagy csak a frászt hozza rám, akkor egyszerűen visszavonulót fújok, és pár rövid udvarias, mégis betanult mondattal kimentem magam. Mindig bajba kerülök, mert mágnesként vonzom azt, de olyankor az adrenalin és idegesség rásegít egy picit, és kimentem magam. Nem tudom hogyan, mindig a helyzethez mérten próbálok menekülő utat találni.

Ott van, már megint engem bámul, ez már a negyedik alkalom, hogy itt látom a kávézóban, a szokásos italát issza és engem figyel... A hideg kiráz tőle, bezzeg Betty, ő oda mer menni hozzá és kiszolgálni, bájosan elcsevegnek, de Ő elnéz a kolegina válla fölött és bámul, el kell fordulnom, képtelen vagyok tartani a szemkontaktust és idegesít is. Az ezt megelőző alkalmakkor is ezt csinálta, ugyan Bettynek nem tűnik fel annyira flörtöl vele, mondjuk ő mindenkivel flörtöl, az nem számít, hogy ujján a jegy gyűrű. Szegény Dean mekkorát fog koppanni. De ez nem érdekes, lassan zárás és végre menekülhetek, talán önmagam elől is. A halántékom szúrni kezd, mint minden egyes alkalommal mikor valamin töröm a fejem és rettegek. Annyira bosszantó, hogy nem tudom ki ez a fazon, de ma éjjel fényt derítünk rá és talán megtudom miért üldöz. Máskor is volt már fura érzésem, hogy figyelnek, de az elmúlt egy hétben még nyilvánosan is teszi, dühítő és úgy néz rám, mintha a prédája lennék. Ahogy kimondja a főnök, hogy záróra fellélegzem, a titokzatos egyébként szembe tűnő alany hagyja el elsőnek a helyet, ám az elhaladó autók fényében látszik amint az utca túloldaláról egy félre eső helyről figyeli a kávézót.
-Hiába csorgatod a nyálad Asa, velem beszélt egész végig.-jegyzi meg Betty miközben felmosunk és a székek az asztalok tetejére kerülnek, megrázom a fejem s nemzetközileg is beintek a lánynak, eztán faképnél hagyom és az öltözőbe rohanok, szívem olyan hangosan ver, hogy már azt hiszem mindenki azt hallgatja, átöltözve a vállamra kapom a táskám és a kijárat felé veszem az irányt.
-A nyáladat egyedül te csorgatod, de minden belépő pasira Betty!-szórakozottan tűrök félre egy kibomló hajtincset, majd kiviharzok a munkahelyről. Még elköszönni is elfelejtek, az első saroknál lefordulok jobbra ám a torkomra fagy a jeges sikoly ahogy elkapják a karom és a kis sikátorba rángatnak balra. Íriszeim hatalmassá válnak és szabad kezem ütésre emelem.
-Ha nem enged el sikítok.-nem fenyegetőzök halálosan komolyan gondolom még akkor is amikor a hatalmas tenyér ajkamra tapad és a nedves falhoz szorítanak. A férfi vagy két fejjel magasabb mint én, szemében vad és kiéhezett csillogás, rémülten kutatok valami használható terv után az agyamban, nem akarok meghalni, felnyüszítek, végül egy gyors mozdulattal tűsarkam a férfi lábfejébe vágom mire felordít és elenged, rögtön ugrok nem kérek elnézést sem, táskámat hátra hagyva rohanok, hogy az első járműre felszállhassak. Egy taxit fogok ki és már indulunk is haza. Jelenleg semmit sem akarok csak egy zuhanyt és két nap szabadságot, persze ez nem lehetséges, nincs váltóm és Betty nem bírná az iramot és a flörtölést együtt. Még jó hogy a munkaruhám bent hagytam, iratokat viszont csináltatnom kell egytől egyig, a bankkártyám véletlenszerű hogy a zsebemben marad és a mobil is, legalább ebből nem vagyok peches, de amire az ember lánya nem számít előbb utóbb megtörténik vele, utcára néző ablakaim berobbannak én pedig a földön kötök ki a súlyos test alatt, fejem mellett a táskám puffan.
-Hogy találtál meg? Ki vagy te? Mit akarsz tőlem?-sikítok szinte már eszelősen és igyekszem kikerülni keze és teste szorítása alól. Hogy talált meg? Ja persze az irataim, de a hetedikre hogy a büdös francba jutott fel? A táskámra bök nem szólal meg, végül elenged és eltűnik úgy ahogy jött, csak az ablakom nem kapom vissza, az arca beleégett az agyam egy hátsó szegletébe, a pillantása és a különös lélegzetvétele, mintha megszagolt volna...?

***Egy hónap múlva***

Semmi szokatlan, talán túl nagy biztonságban érzem magam, nem követ senki és nem is figyelnek, szokásos napjaim, reggel felkelni, elmenni és ledolgozni tizenkét-tizennégy órát, majd zárni és hazajönni. Betty kiesett, túl sokat flörtölt és keveset dolgozott, közben a vőlegényével is szétmentek ugye milyen mocskos az élet, amit ad gyorsan vissza is veszi ha rossz voltál, az ablakom újra üvegezett de ráment fél havi fizetés, nagyon dühös vagyok és be fogom nyújtani a számlát annak az alaknak. Peter a szokásosnál korábban lép le, a kulcs nálam marad, kilenckor zárás. Pontban! Ugyan nem titok, hogy a főnököm is mit akar tőlem, amit nem kaphatunk meg az még jobban kell nekünk, már kezdek arra gyanakodni, hogy ő küldte rám azt az eszelős "betörőt". A vendégek kedvesek, a magam módján én is, de mára már üldözöttségi mániám lett így senkivel sem beszélek túl sokat és maradjunk vendég-felszolgáló kapcsolatban, semmi telefonszámcsere és meghívlak egy kávéra. Ahogy kérik kilenckor zárok lépteimtől visszhangzik a kis utca míg rá nem fordulok arra az útra. Minden éjjel azóta jó alaposan körbenézek, táskámba paprika és bors spray került, hazáig semmi furcsát nem is találok hiába nézek hátra kis milliomodszorra is, otthon ér az igazi meglepetés, ajtóm tárva nyitva kanapémon pedig ücsörög valaki még be sem lépek az ajtón ő már felém fordul és ahogy feláll már át is ugorja az ülőalkalmatosságot, hogy sikításra nyíló számat elhallgattassa.


Hónapok óta ez megy, megjelenik semmi információt nem kapok vagy csak távolról figyel. A múlt éjjel végignézte ahogy alszok, mondanom sem kell tréningnadrág pulóver volt a pizsi akkor. Egyre idegesítőbb és mindig ugyan az a válasza, "dolgom van veled és kész", megőrjít. Új albérlet után kutatok, már lassan nem érdekel mennyibe kerül, csak ne találjon meg. Bár nem értem hogy érti, hogy bárhol megtalál... Hacsak nem nyomozó. Ki tudnék futni a világból. Egy hét után ismét beült a kávézóba, már szinte levetkőztetett a szemével. Kimért léptekkel mentem oda hozzá.
-Ha nem tűnsz el rögtön rendőrt hívok, hogy zaklatsz. Szűnj már meg létezni!-szűröm fogaim közt miközben az asztalra tenyerelek, hogy csak ő hallja indulatos szavaimat. Elém tolja az itala árát, majd feltartott kézzel kisétál, túl könnyen ment. Elveszem a pénzt letakarítom az asztalt, majd teszem a további dolgaimat. Este fél kilenckor több fős csapat érkezik, ismét egyedül vagyok a főnök régen elment.
-Kilenckor zárok fiúk.-közlöm miközben gyorsan kiszolgálom a hét fős társaságot. Persze megértik és igyekeznek, mire kikapcsolom a kávégépeket már ajtón kívül vannak, nekem viszont a hideg futkos a hátamon, annyira unszimpatikusak voltak, de hát ki tudja... Negyed tízkor lépek ki a lokálból hogy ismét haza vezessenek lépteim ám két sarokkal később belefutok abba a társaságba, már láthatóan nincsenek józan állapotban.
-Gyere cica ünnepelj velünk, legénybúcsú van.-kiáltják oda én pedig igyekszem tudomást sem venni róla.
-Olyan finom kávékat csináltál had háláljuk meg.-állják el az utam és egy kivilágítatlan zsákutca felé terelnek.
-Ne, nem kell köszi. Holnap dolgozom nem érek rá.-igyekszem kedvesen kibújni az édesgetés alól, de ahogy körbe vesznek esélyem sincs menekülni. Hogy ez miért csak velem történik... Végül ismerős hangot hallok a hátam mögül, bár a hideg kiráz, tudom, hogy megmenekültem.
-Azt mondta nem ér rá.-csendül Keith hangja és átnyúlva a férfiak válla mögött fogja meg a kezem és igyekszik a háta mögé tolni, hogy kihátráljunk a sikátorból, én ugyan nem látom az arcát de érezhető a feszültsége.
-Keress másik utat hazafelé.-közli ingerülten métereken át velem tart majd kacér kacsintással eltűnik az éjszakában. Megrázom a fejem és nagyot sóhajtva egy perccel később benyitok a lépcsőházba... Vajon most mikor látom megint? Minden egyes este megvárta míg bezárok és elérek a ház sarkáig, ott pedig szó nélkül magamra hagy, így megy ez már két hónapja vigyáz rám de lépést nem tesz, sem felém sem hogy távolabb kerüljön. Már egészen beleszoktam, egy-egy éjszaka nem látom, de érzem, hogy figyel. Mintha a rögeszméje lennék. Újabb éjszaka köszönt New York utcáira, szabadnapot kaptam holnapra így elhatározom, hogy kicsit lelazulok. Keith ma ismét elmaradt, a hold úgy világít, hogy az utcai lámpákra sincs szükség, talán három korsó sört ha ledöntök így a hét zárásaként, majd hazaindulok. Igazából csak az utca másik felére, pont szemben van a ház, ahogy felérek a hetedikre és bezárom az ajtót furcsa érzésem támad, mintha ma járt volna itt valaki, végül túl tompa vagyok gondolkozni, lerúgom csizmáimat és eldőlök a kanapén.

Nem tudok ellenállni neki, valami vonz benne, talán a veszély apró íze?! Vagy az a bizonyos biztonság amit a maga módján nyújt? Kibújhatna a szög a zsákból. Tegnap bejelentette, hogy ideiglenes kibéreli a kisszobámat és hiába mondtam hogy nem kiadó, közölte, hogy úgy sem használom, és így biztonságban tud úgy ahogy neki tetszik. Most épp vacsorát főzök isten tudja merre bóklászik ez a bosszantó pasasom, és igen birtok képzőt teszek rá, ha már ő így bevédi a seggem! Lasagne készül épp mikor kiveszem a tepsit a sütőből lép be, persze már ki is hagy egy ütemet a szívem, és még a kezem is megégetem. Már megint itt van a kapu előtt.