Nem vittük túlzásba, de azt sem mondhatom, hogy 200-zal csorogtunk, Nashville nem itt van, így még egy pihenőt is beiktattunk.
New Yorkba érve területet keresünk, azaz nem keresünk, hanem célirányosan jövünk, nem foglalkozva azzal, ki van ott vagy ki nincs.
Brooklyn a miénk, így döntöttünk.
Szándékosan parkolok olyan helyre, ami már akkor is jelzésértékű, ha még nem is mondtam semmit, de az itteni falka sejtheti, nem teadélutánra érkeztem.
Kiszállok a kocsiból, az órámra pillantok és levetem a bőrdzsekimet, még egy cigi is belefér, ahogy várok, el kell ütni valamivel az időt, nemdebár?
~Einstand!
Tömör, rövid, lényegre törő üzenet, nem szarozok, még akkor sem, ha parasztnak néznek miatta. Ennyit már megengedhetek magamnak, nem vagyok nyeretlen két éves, hogy ne tudjam, mi következik, legfőképpen azért, mert én jelentkeztem be a területért, és ez nem a bájcsevejről szól.
Halálos nyugalommal dőlök az egyik fának, várakozok, mert ha jó az időérzékem, abban a pillanatban, hogy a cigarettám végére értem, megjelenik az előőrs, vagy akár maga a még jelenlegi Alfa.
A szükséges előkészületeket meghagyom neki.
Magabiztos vagyok? Egyértelmű. Domináns? Az, kétség kívül. Határozott és céltudatos? Még szép. Vérfürdőben edződtem, abból jövök és semmiféle harctól nem riadok vissza.
Veszíthetek? Nem, és nem azért, mert nagyképű lennék, hanem azért, mert tudom amit tudok, tökéletesen tisztában vagyok a képességeimmel, az erőmmel, a tapasztalatommal, a rutinommal, az edzettségemmel, s nemkülönben az eszemmel. Tudtam, hova jövök, tudom, ki az Alfa, és azt is, melyikünk térfelén van az előny, még ha idegen a terep, akkor is.
Ez nem azt jelenti, hogy lebecsülöm az ellenfelet, mert ilyet sosem teszek, a legfiatalabbat is egyenrangúként kezelem a harcban, viszont Brooklyn az enyém, akár tetszik, akár nem.

Jessz, végre ez is eljött. Már nagyon elegem volt Nashvilleből, már korábban eljöttem volna, ha tehetem, de sajnos ebben nem én döntök. De Apám végre eljutott erre a pontra és egészen idáig nyomtuk a gázpedált, hogy estére meg is érkezzünk. Nem volt éppen egy rövid út, de nekem végig volt mit csinálnom, a kismillió üzletemet elkezdtem átcsoportosítani, megpróbáltam utána nézni, mit tudok kezdeni az új területen, kutatást végeztem a jelenlegi falka házáról, már amit az internet említ róla, mert az épület régi, csak a mostani rendeltetéséről nem írnak a mondénok. Egyelőre jó lesz, aztán eldöntjük, hogy ott maradunk-e, vagy veszünk egy másik házat. Amint megérkezünk és kiszállunk, szépen nekidőlök az első kocsinak, tisztes távolban a magunk által kijelölt csatamezőtől, de azért az első sorban. Nem féltem az Apámat, de szeretném látni a harcot. Türelmetlenül dobolok a lábammal, messziről érezni rajtam, hogy izgatott vagyok, mennék már berendezkedni az új otthonunkba.
-Bátyám, szerinted milyen a helyi alfa? -fordulok a testvéremhez, hogy valamivel elüssük azt az öt percet, amíg beér a brooklyni falka.

Befosok ezen a palin, tényleg. Amikor először bejelentette, hogy akkor aki akar, vele megy, aki nem, nem, még röhögtem, bár nem volt kérdés, kit követek. na de akkor, amikor közölte, hogy irány New York, pláne kocsikkal... na akkor mondtam azt, nem normális.
Erre végre ideérünk, és én elültem a seggemet érzéssel kászálódok ki a kocsiból, mikor hót lazán bejelentkezik az itteni Falkának, aszondja: "Einstand!".
Hangos röhögésben török ki, ettől diplomatikusabban tényleg nem lehetett volna fogalmazni, ebben aztán minden benne volt.
Nem tudnám, mire képes, mit tud a harcban, akkor azt mondanám, ez így egy kissé könnyelmű kijelentés volt, de úgy, hogy láttam minden egyes nap és még a srácai is meséltek, azt mondom, nem kérdés.
Dantéra pillantok, aztán Enzoékra. Tudjuk, ez nagy harc lesz, de nem azért jöttünk, hogy innen tovább álljunk. Ismerem őt, addig nem áll meg, míg vagy meg nem hal, vagy ő nem öl, és ahogy hallottam, bizony-bizony itt túl nagy a nyugalom, vagyis a mérleg nyelve felénk billen.
Beleszólni persze nem fogunk, ez kettejük meccse lesz, mindenki vágja, nem szükséges elmagyarázni.

Ááááá el sem hiszem hogy végre ideértünk, és úgy menekülök ki a kocsiból hogy még nézni is szép. Kockásra ültem azt a szép alfelem! És nem mellesleg még a húgom is félig meddig rajtam utazott, mert miért ne alapon és mert kicsike és elfér.  Ahogy kivergődöm a kocsiból, megtámaszkodok Ryan bácsi vállán, mert éppen ő esik hozzám a legközelebb és aztán mozgolódok egy kicsikét mellette, bejáratom az izmaim. A harcba úgyse szólok bele, de ha apám nem tudná folytatni én kinyírom a tagot. És ebben az a jó, hogy ezt nem csak én tudom, hanem mindenki más is, és apa is. Lopok tőle egy cigit, mert nekem is van de az övé jobban esik, és mellé támaszkodom, meg Lió mellé amíg várakozunk és azt hiszem nem is nagyon kell sokáig, mert érzem hogy közelednek.
- Na hajrá Apácska, rúgd szét a seggét... - kívánok neki sok szerencsét, és vissza sétálok Ryan mellé, Lióstól mert ne legyünk láb alatt, itt mi csak a nézőközönség vagyunk.
- Hát nem tudom, de remélem valami helyi tökös gyerek, és apánk leverheti rajta a feszültségét - sóhajtom, mert szeretjük a kemény harcokat és nehéz győzelmeket, amikért biza meg kell dolgozni.

Mégis mit képzel magáról az a nyikhaj, nem tudom, biztos azt hiszi, ő most a helyi faszagyerek, aki kihívja az alfát puszta heccből, hátha meg tudja verni és akkor övé lesz a placc. Hát nem, abból nem eszel kisfiam, annál öregebb vagyok én, minthogy tiéd legyen a területem, abból nem eszel. De a hívásra felelni kell, ezért komótosan összeparancsoltam egy kisebb fogadó-bizottságot, volt akit az ágyából rángattam ki a hajánál fogva, mint azt a kis akaratos színes hajú kiscsajt is. Lássák csak, ki itt az erősebb. Motorokon és autókkal érkezünk mind és egy kisebb teret hagyva magunk előtt alakítjuk ki a ringet, ahol harcolni fogunk. Magam mögé utasítok mindenkit vigyázzállásba, ahogy kell, majd megállok a krapek előtt, aki ki mert hívni és jól megnézem magamnak. Magas, csupa izom, de szőke. Ez mekkora egy bájgúnár!
-Heh! Szóval te lennél az, aki úgy gondolta, legyőzhet a saját területemen. Hát, hadd lássam, miből gondolod, hogy sikerülhet! -provokálom kicsit, mielőtt tényleg nekiesnék, mert szeretem felhúzni az ellenfeleim, annál nagyobb az öröm, amikor előttem hevernek vérezve törött csontokkal.

A brooklyni alfa arca mert máshogy nem tudom hirtelen megcsinálni.

Türelmes vagyok, ide is kell érniük, a kapkodás pedig nem erény, sem az elhamarkodottság. Várok, és csak akkor lököm el magam a fától, mikor a motorok zaját hallom. A cigit elnyomom, a csikket zsebre vágom, ez sem a véletlen műve.
A ring kialakítása a kihívott feladata, ezt tiszteletben tartottam, meghagytam neki, Ahogy közelebb ér, biccentéssel köszöntöm, nem vagyok akkora bunkó, hogy ezt kihagyjam.
Az enyémek már elfoglalták a helyüket, nem szükségesek a szavak, sem egyéb,egymás rezdüléseiből is tudjuk, mit akar a másik, így én is azt, ha mégis balul sülne el az egész, lesz, aki átveszi a helyemet, itt és még ma, de a területet visszük.
Az élcelődésre meg sem rezzenek, öreg farkas vagyok ahhoz, hogy az ilyeneknek felüljek. Hideg fej, a legfontosabb tényező, és nem ma jöttem le a falvédőről, hogy nekirontsak. Nem sietek sehová, most érkeztem.
-Én volnék.
A többit nem reagálom le, az én dolgom, tudom amit tudok, majd elválik, mire lesz elég. Végigmértem, míg ideért, nem fiatal példány, viszont ahogy a szemeibe pillantok... a Bétámtól elvárom, ha így lát, vegye át a Falkát.
Nem számítok könnyű meccsre, de ami az előnyöm lehet, a folyamatos harcok, a nem elborult elme, és a nem eltúlzott magabiztosság. Az elsőt leszámítva az ellenfelem mindegyikkel rendelkezik, és ez lehet a veszte.
Érzem, hogy csak egy kis ficsúrnak tart, lebecsül, és biztos abban, hogy igen hamar elintéz. Ebből nem eszik, nem véletlenül választottam Brooklynt, pontosan tudtam, hová jövök, meggondolatlanul semmire nem bólintok rá. Amit kellett megtudtam az Alfáról, a többi majd itt derül ki.
Kivárom a provokáció végét ugyanolyan nyugalommal mint eddig, de ugrásra készen. A ruhákkal nem foglalkozom, majd akkor váltok, amikor szükséges, és ott, ahol éppen kell. Egyelőre csak a helyi Alfát figyelem, még hívni sem hívom, jönni fog magától.

Mi a...?! Mégis minek kell kirángatni az ágyamból, pont így? És még le is vág a földre, hogy csúnyán megütöm az arcom. Nem tudom, hogyan magyarázom ezt ki Bellának. Ez az őrült vadbarom sorra ront be mindenhova és húzza magával, akit csak talál, de senki sem mer visszabeszélni neki. Aki megpróbálta az csúnya véget ért. Ötletem sincs, megint mi ütött belé, a többiektől tudom meg, hogy valaki kihívta, de nem helyi az illető és egy egész falkányi farkast hozott magával. És a mód, ahogy tette... Hát az fergeteges, máris tetszik a pali, és nem csak mert végre van valaki, aki eltávolíthatja az alfánkat a színről. Mindenkinek elege van már a teljesen véletlenszerű dühkitöréseiből és a megmagyarázhatatlan intézkedésiből. Mégsincs annyira elborulva még, hogy az árnyvadászok közbeavatkozzanak, vagy le tudná valaki győzni párbajban. Ezért ragadtunk vele. De ez az akárki lehet az új reményünk.
Valaki mögött egy motoron kerülök én is a csata helyszínére és próbálok eltűnni a tömegben, de mégis lássak valamit. Az alfájuk olyannak tűnik, mint aki pontosan tudja, mit miért és hogyan fog csinálni, és a falkája hallgat a szavára. Kíváncsi leszek, mi lesz ebből.

Meg kell hagynom Apámnak van stílusa, ahogy csak megállt, és benyögte a tutit. Ha nem lenne komoly az ügy, én is nevetnék rajta, csak a helyzet megköveteli, hogy a sok baromból legalább valaki komoly maradjon. Persze Apám tudja, mit csinál, a Bátyám pedig rögtön ugrik, amint valami történne, de azért na, nem is én lennék, ha nem látszana rajtam a hidegvér. Legalábbis, amíg mások látnak, amint a falkám körében vagyok, már más a helyzet. Nem sokan jönnek a helyi falkából, ami azt jelenti, hogy vagy nem akart nagy közönséget az alfájuk, amit kétlek a műsorát elnézve, vagy tényleg kevesen vannak. Ennek is lehet pár oka, de amit a szemében látok, az meggyőz arról, hogy csak ennyit hagyott életben és nem nagyon gyarapodott a falka, pont miatta. Bár ki tudja, tévedhetek is, de nem szokásom. Kicsit hátrébb megyek a Bátyámat követve, hogy helyet hagyjunk.
-Elég nagyra van magával, talán mutat is valamit -jegyzem meg, mert tényleg jó lenne, ha Apánk le tudná vezetni rajta az elmúlt időszak feszültségét. Persze nyugodt, mint egy kőszobor, de nekünk, a kölykeinek nagyon is feltűnt, hogy neki is kicsit sok volt a fiatalok folyamatos eltűnése, majd utána a szétválás és kocsiban összezárva utazás. Mindannyiunknak sok volt. Most itt a lehetőségünk az új életre.

Bagórágcsálásba kezdek, fogadásokat is kötnék szívesen, de most a helyzet komolyságát figyelembe véve nem teszem meg, azaz nem hangosan és nem mindenkinél. Enzoékkal tesszük meg a tétet a harc idejére és arra, hogy megkíméli a helyi Alfa életét, vagy sem.
Nem mondom, hogy az itteniek a gyorsaságukról híresek, mert mire bevánszorognak, Dante rég elszívja a cigijét is.
Nincsenek sokan, de nem állok neki tippelni, mi az oka, viszont ami feltűnik, hogy sokkal nagyobb érdeklődés kíséri azt, aki ki merte hívni az Alfát, mint hogy azzal foglalkoznának, magabiztosan sorakozzanak fel mögötte. Ez részünkről nem így van, mindenki elfoglalta a helyét és azt leszámítva, ez itt most élet-halál meccs lesz, marha nyugodt mindenki.
~Hajrá hapsikám, lyukaszd ki a bőrét!
Az Alfájuk pedig... végignézek rajta, nem 100-as, tisztán látszik, és sebezhetetlennek hiszi magát. Az az apró izgalom ami eddig bennem volt, ennek láttán el is tűnik. Idő kérdése, és becuccolhatunk, egyszerűen nincs kétségem efelől, Dante nem hülye, pontosan az ellenfele gyengéjére épít és fel fogja őrölni. Azt nem mondom, hogy ép bőrrel megússza, sőt, biztos lesz sérülése, de vigyorogni kezdek, és nem véletlenül üzenek még az olasznak.

Elhelyezkedek apácskától nem olyan messze Lió és Ryan között, onnan mérem végig a helyi csávót de menten lehidalok bazdmeg. Ez?! EZ?! Ezzel még én is odavissza felmosom a konyhát ember! Most komolyan mi ez már egy vicc. Öregnek érzem a fazont és elnézve a vele érkezőket nem valami népszerű fószer, remélem apámnak nem okoz nehézséget, mert a terület a mienk lesz. Pontosan tudom hogy mit vár tőlem az apám, és készen állok bevetni magam ha szükséges lenne. Ryan felé fordulok, és megteszem a tétem arra hogy tíz perc és requiem, azaz nem éli túl a csóka. Aztán a húgomra nézek.
- Hát nem tudom, tiszta kettyós, idáig érzem mennyire szét van esve - morgom, és a tömeget pásztázom akik mögötte állnak. Az arcukon inkább remény, mint rosszalás van.
- Te Lió. Szerinted is örülne a másik falka ha apánk győzne? Nézd meg őket, egyik se ellenséges velünk szemben - mutatok rá a nyilvánvalóra.

Szóval úgy gondolja ez a senki, hogy kihívhat és nem fogja megkeserülni az utolsó döntését? Mert az utolsó lesz, erről gondoskodom, nem leszek kegyes, nem hagyom életben az összecsapás végén. Talán még meggondoltam volna, ha elég jól harcol, de most már esélye sincs rá. Megérkezem a falkámmal és látom az övéin, hogy nagyon biztosak az Alfájuk győzelmében. Hát, az nem úgy lesz húsaim, de majd úgyis rájöttök. Elvigyorodom azzal a pszichopata mosollyal, ami a védjegyem lett az idők folyamán, ahogy látom az ellenfelem. Ez akar velem megküzdeni? Ez?! Fél perc alatt vége lesz ennek a hajcihőnek, keresztben lenyelem. Kissé elborul a tekintetem, ahogy nem válaszol többet annál a két szónál, nekem rendesen válaszoljon még az ilyen zabigyerek is! De rögtön vissza is tér a mosolyom, ennyivel még nem borítanak ki.
-Azta! Megszólalt! Ezek szerint tudsz beszélni. Nem sokáig fogsz még, azt elárulhatom -és már változom is, nincs szükség több szóra, beszéljenek helyette a tettek. Magyarán itt az ideje egy kis vért mutatni a közönségnek. Megindulok a kör széle mentén, majd egy általam megfelelőnek ítélt pillanatban nekiugrom. Nem titkolt szándékom átharapni a torkát.

Nem tetszik nekem, hogy ilyen kevesen vannak és ő maga sem százas, mármint az Alfájuk. Az ilyenekből olyan is kitelik, amire nem számítanánk, vagy nem éppen szabályszerű. Bízom Apámban, de azért remélem, vigyáz magára. Tudom, hogy győzni fog, itt a kérdés, hogy milyen áron. Az Alfájuk provokálásával nem foglalkozik senki, még a saját falkáján is az látszik, ennél csak rosszabbat szoktak hallgatni naponta.
-Ne becsüld alá, attól még öreg, tapasztalt, őrült és pont ezért veszélyes -jegyzem meg, találkoztam már hasonlóan bomlott farkassal, nehezebb volt vele végezni, mint elsőre gondoltam. Megteszem én is a tétem a Bátyámon áthajolva tizenkét percre átváltozástól. Ebből látszik, a Bátyámnál jobban tartok az Alfától. Én is a másik falka felé fordulok és jobban megnézem őket. A sziporkáik is azt árulják el, hogy nekik bármi jobb lenne, mint a mostani helyzet. Sajnálom őket.
~Apám... Nézd a falkát. Öld meg az Alfát -Tudom, hogy látni fogja, amit mi is látunk, hogy mennyire elkeseredett a falka. Megváltás lesz nekik, ha megszabadulunk az Alfájuktól
-De igen. Képzelheted, mit művelt velük, ha bennünk reménykednek.

Mi az amit tudok? Nem azért jöttem, hogy hazamenjek, és nem is azért, hogy itt befejezzem földi pályafutásomat. akkora állat meg nem vagyok, hogy olyan területet válasszak, ahol semmi esélyem sincs a foglalásra, persze ezt a másik félnek nem kell tudnia, higgye azt, meguntam az életemet.
Ami egy szempillantás alatt szemet szúr, hogy az övéi szinte megváltóként néznek rám, látom a reményt a tekintetükben. Nem akarom tudni, mint mentek keresztül, nekem elég volt az, amit az Alfájuk szemében láttam. Ryan és Lio üzenete elér hozzám, ezekre még reagálok, belefér az időbe, miközben ellenfelem emészteni próbálja azt, hogy nem kapott részletes választ.
~Úgy lesz. Látom.
A kérdés eldőlt, szó szerint élet-halál harc lesz, s bár vannak olyan területek, ahol a legyőzött felet életben hagyják még ha az maga az Alfa is, itt ez szóba sem jöhet.
Aminek már most örülök, felbosszantottam a fickót, bár leplezni akarja, nem sikerül neki úgy, ahogy hiszi. Tudom, hogy nem erre számított, de nem beszélgetni jöttem, így felőlem mondhatja a magáét, tökéletesen hidegen hagy. A harcra koncentrálok.
-Majd meglátjuk.
Ennyit fűzök hozzá csupán, és ugyanolyan nyugodtan állok, mint eddig, várakozva. Nem fogja kibírni, hogy ne ő támadjon, hamar le akarja zavarni, hogy példát statuálhasson, azaz el fogja kapkodni a rohamot.
Folyamatosan követem a mozgását ugrásra készen, de vele ellentétben nem változom át teljesen, csak a karjaim válnak mancsokká egyelőre. Zavaró taktika? A frászt. Elborult elme azonnal farkasként indít, ezt tudom, mert felsőbbrendűnek hiszi magát.
Egy tizedmásodperc alatt veti rám magát, ami lehet, meglepetésként ért volna, ha nem erre számítok. Elugrik és a szögből tudom kapásból torokra jönne, hiba. Ezt hibaként könyvelem el, hatalmas hibaként, tapasztalt Alfa ilyet nem tehet.
Abban a pillanatban mikor elrugaszkodik, kihasználva, hogy a levegőben nem tud korrigálni, csak annyit mozdulok, hogy az éles karmokkal végigszántsam a mellkasát és a hasát -ha tépek is ki belőle darabot, akkor tépek-, a másik karommal pedig annyira belemélyesztve a karmokat, itt is sérüljön, de magamtól ellökjem, célt ne érhessen.
Gyors vagyok így is, és még mindig nem érzem szükségét annak, hogy váltsak, várok vele. Sebzett vad nem tiszta fejjel képes a még nagyobb elborulásra, hiszen dühítő, hogy esetleg nem a tervei alapján alakul minden. Amit még lemérek, elszokott a hosszabb harcoktól is, nem tudom kik hívták ki eddig, de a jelek szerint tapasztalatlanok, akikkel villámgyorsan végzett, nem olyanok, akik vérfürdőben edződtek minden egyes nap. Előnyt kovácsolhatok belőle, és ha van rá módom, meg is teszem.
Ugrásra készen várom ismét, nem lépek utána, nem támadok, jönni fog ő magától is, ahogy az előbb tette. Ez itt már az ész játéka, és majd elválik, ki a nagyobb stratéga.

Ryannal egyezkedünk a tétekről, és az arányokról, csak azután fordulunk vissza mind a küzdelem színtere felé, és már tudom mi lesz a csata vége, itt valaki meg fog halni és az a valaki nem az apám lesz. Mert tudom, és látom az ellenséges falkán hogy egyáltalán nem azok, és nem látnak minket betolakodónak inkább reménykednek apám győzelmében? Azért durva belegondolni hogy mit kellett tennie, és mennyi ideig egy alfának hogy az egész falkája ennyire kívánja a végét.
~ Nyírd ki nyírd ki - drukkolok neki hangtalanul, de azt sem bánom ha hallja, már a hangja is sérti a fülem, és az a mérhetetlen beképzeltség ami sugárzik belőle és hogy mennyire nincs tekintettel a többiekre. A falkavezérnek vezetnie kell a többieket, nem diktatúrát kiépítenie, ahogy ő.
- Őrült, és kettyós éppen ezért fog alulmaradni, nem aggódom - jelentem ki Liónak ahogy felülök az egyik kocsi motorháztetjére, és onnan lógatom a lábam, idő kérdése hogy berendezkedjünk.
- Nem akarom tudni. Elég sok mindent láttam már ahhoz, hogy tudjam ha ilyen tekinteteket látok magam előtt, az mit jelent - válaszolok Liónak innen fentről.

Komolyan, mit képzel ez magáról? Idepofátlankodik, hozza magával a kis kompániáját és ki akar engem nyírni?! Hát még mit nem! Nem fogom neki hagyni, kinyírom és a falkája az enyém lesz! Majd mindegyik kis féreg meglátja majd.
Hogy merészel nem válaszolni? Nekem?! Ki fogom nyírni ezt a kis fattyút. Miért nem változik át? Olyan nyikhaj lenne, hogy nem tanították meg neki, hogy párbajnál átváltozik az igazi farkas? Há! A torkának támadok, de basszus, ez meglepett. A kurva... Elkapta a hasam és a vállamat is, de közel sem olyan vészes, mint ahogy azt gondolja. Most már nem fogom alábecsülni az biztos, de akkor is megemlegeti, hogy idejött. Kicsit sántikálok, már csak az előadás kedvéért is, és várok, mielőtt a következő támadást indítom. Túl akarok járni az eszén. Mérlegelem, mi lenne a jobb következő lépés, majd azt teszem. A lábát veszem célba, de most nem akarom marcangolni, csak annyira kapok bele, hogy idegesítsem, mikor elzúgok mellette. És ezt még megteszem párszor, mielőtt elkezdek az oldalába is harapni.

Továbbra sem idegesítem magam, maga vagyok a megtestesült nyugalom, a higgadtság, nem ülök fel semmiféle provokációnak. Nem megyek bele a szócsatába? Minek? Nem társalogni jöttem hanem a területért, vagyis feleslegesen nem jártatom a pofámat, míg a helyi Alfa ezt teszi. Látom, hogy az ellenfelemet ez ingerli és nem is kicsit, olyannyira, hogy meggondolatlanul rohamoz, a lehető legnyilvánvalóbb célpontot választja.
Torok, mindig ez az első. Aztán a láb, mert ha nem tud ugrani, akkor könnyebb préda. Na de ezt csak azok alkalmazzák, akik náluk sokkal gyengébbel vagy kezdővel harcolnak, lévén a gyorsaságuk és erejük lehetővé teszi.
Nem váltok teljes farkas alakba? Nem, minek? Korai lenne, első a puhatolózás az erőviszonyok felmérése, csak a teljesen idióta tesz másként, és azt kell mondjam, hogy egyre inkább az az érzésem, az ellenfelem az.
Ahogy a torkom felé tart, megsebzem egy cseppet, tudom, hogy erre nem számított, látom a pofáján. Ahogyan azt is, hogy mérlegel, s lehet, már nem becsül le, de még mindig abban a tudatban van, hogy tapasztalatlan harcossal áll szemben. Ez nekem jó, hiszen ha tudná, minden napos vérfürdőben edződtem... ez legyen az én titkom.
Irritálja, hogy még mindig nem váltok, irritálja, hogy félig ember alakban vagyok, nem érti, miért nem veszem fel azt az alakot amit ő maga is. A színjátéka nem érdekel, nem a lábát sebeztem, így felőlem körbesántikálhatja a küzdőteret, nem foglalkozom vele, a következő rohamára készülök, ami meg is érkezik, a lábamra hajt. Nem számol, még mindig nem számol a gyorsaságommal és az erőmmel, érthetetlen, miért.
Elsőre felugrok, hogy ne érje el ha lehet, és a hátába vájom a karmokat, hogy végig is szántsam a testét, a másodiknál csak úgy ugrok félre, hogy a lábamat ugyancsak ne érje el, de rajta támaszkodva, azaz belemélyesztve a karmokat az oldalába kissé tépve elrugaszkodjak róla. A harmadik rohamán mosolyognom kell, kiszámíthatóan ismét lábra jön, és én irtózatos erővel rúgom pofán, hogy kihasználva az alkalmat alakot váltsak és utána lendülve még a tőlem távolabb eső vállába marjak tépve amit érek.
Eléri az oldalam, van ilyen, belém mar, de ez nem állít meg, nem dönt le és nem késztet megadásra. A több sérülés rajta van, és ez nekem épp elég, az oldalamról el tudom terelni a figyelmet, viszont egy kar kiiktatása zavaró tud lenni. Most már sántikálhat.
Amit tudok, teljesen felesleges nekem támadnom, ő nem bírja ki, hogy ne tegye meg, egyre idegesebb, gondolom ennyi idő alatt már rég végzett az előző ellenfeleivel, most viszont kénytelen harcolni, mert nem egy kezdőbe botlott bele.

Nem érdekel, mit képzel magáról, akkor is elüldözöm a területemről, ha abbadöglök is. Úgy tűnik, gyorsabb, mint először gondoltam, de még így sem járhat túl az eszemen, arról teszek. Lehet, hogy az első rohamomnál elugrott az útból és még a hátamat is megkapta, de most ez tud a legkevésbé érdekelni, meg sem érzem igazán. Sarkon fordulok és máris folytatom a támadást, de most már az oldalamat is elkapja, most már tényleg kezd felhúzni a kis köcsög. A rúgása kifejezetten meglep, de ezzel csak még jobban felhúz. Nem tanították meg neki, hogy nem így harcol egy tisztességes farkas?
A fogaira majdnem felvinnyogok, ezt már azért megérzem, de csak majdnem, tőlem aztán sem ő, sem a falkám nem fog egy hangot sem hallani, akkor sem, ha beledöglök ebbe. Sikerül az oldalába marnom, mire elönt az önelégedettség, mégsem mindenható a kölyök, mint gondolja. Kicsit átmozgatom a vállam, nem a legjobb, de még használható valamire. Most már okosabban kell játszanom, nem hagyhatom nyerni. Lassan közeledem kicsit sátítva a korábbitól, de nekilendülök és az utolsó pillanatban változtatok irányt, hogy mégsem érjek hozzá. Figyelem elterelés.

Azt nem mondom, hogy könnyű meccsre számítottam, hiszen tudtam, hogy a helyi Alfa nem éppen fiatal, a mendemondákat is hallottam, vagyis azt, hogy őrült, ami kiszámíthatatlanná teszi az ellenfelet, hiszen szinte fel sem veszi, ha sérül, megy előre, míg nem öl, vagy ő nem bukik el.
Amivel viszont ténylegesen meglep az az, hogy szinte előre tudható, mit akar csinálni, vagy hogyan reagál. Ez érthetetlen, ennek nem így kellene lennie, és mégis ezzel szembesülök.
Egyelőre nem tudom eldönteni, hogy adja a hülyét, azaz rápakol egy lapáttal, és ezzel akarja elterelni a figyelmet a valódi tudásáról, vagy tényleg ennyire őrült és kijött a gyakorlatból. Bármi lehet.
A sérülésem nem kellemes amit bekapok, de ki tudom zárni, nem foglalkozom vele, nem vagyok nyeretlen két éves és kezdő, hogy ez kizökkentsen vagy ledöntsön a lábamról, voltak ettől sokkal súlyosabb sebeim is.
Egy pillanat alatt felmérem, mit tervez, a lassú mozdulatokat mindig roham követi, ám mintha most megfontoltabb lenne, a tekintetén látom, nem komoly roham, így nem is fektetek bele energiát, hogy akár utána ugorjak, csupán felé fordulok, mikor irányt vált. Ez az a pont, amikor kihagyhatatlannak ítélem, most én üzenjek neki.
~Gyenge kivitelezés, próbáld újra. Vagy netán tartsunk pár perc szünetet, és bekössem, rögzítsem a karod?
Ezt nevezik igazi parasztságnak, tudom jól, de végül is csak válaszoltam a kezdeti hergelésre. Tudom, hogy ezt pökhendiségnek és nagyképűségnek veszi és ettől begőzöl, elvégre egy számára mitugrász senki megalázza a falkája előtt. Előbbi távol áll tőlem, a második pedig tökéletesen igaz, hiszen azt sikerült felmérnem, hogy képes meggondolatlanul cselekedni, ha elborul az agya.
Semmi másra nem várok, csak egy utolsó hatalmas rohamra, összecsapásra, ami már közelharcban ér véget vagy az én, vagy az ő halálával. Nincs tovább, a kóstolgatásnak vége, aki most előnybe tud kerülni, az nyert. Maximálisan 1 perccel számolok, nem többel, bár ha több lesz, az sem számít, csak az adott pillanat, miként reagálunk.
Az izmaim megfeszülnek, várok, nem táncolok el semerre, tudom, hogy jön, hiszen felbőszítettem, így nem nekem kell elindulnom. Arra az egyre figyelek, hogy a várakozással ellentétben ne a sérült, hanem az az ép oldalára kerüljek, onnan rontva neki, kényszerítve arra, hogy a roncsolt lábára is támaszkodnia kelljen, ami nem éppen biztos pont, így szó szerint földre tudjam vinni.
Látom rajta a hirtelen döbbenetet, nem ezt várta, logikusan a már használhatatlan láb felől kellett volna mennem, igen, ez a bevált és egyben könnyedén kiszámítható mozdulat.
Én viszont pont az ellenkezőjét teszem, kihasználva a meglepettségét és irtózatos erővel érek az épp mellső lábhoz amit ugyanazzal a lendülettel azonnal roppantok, és döntöm a földre, nem törődve azzal, hogy ezzel egy időben bizony keményen telibe találja a pofámat, és bele is mar a vállamba. A megszerzett előnyt nem vagyok hajlandó kiengedni a kezeim közül, képen törlöm az ép mancsommal és egyszerűen lenyomom a fejét, hogy szabaddá tegyem a torkát.
Nem akarom húzni, nem azért jöttem, hogy végeláthatatlan csatát vívjak vagy egyezkedjek, hanem a területért. Ahogy sikerül a fejére nehezednem, abban a pillanatban marok a torkába, tépve a légcsövet és az artériát, hogy utána visszafogva újra és újra addig folytassam, míg majdhogynem elválasztom a fejét a testétől.
Annyi rohadt kegyesség belém is szorult, hogy ne hagyjam szenvedni, gyors vége legyen. Leugrok a teteméről, a sérüléseimet majd számba veszem, akad rendesen nekem is, szó se róla, de most más dolgom van. A győzelmi vonyítás nem maradhat el, tudatnom kell a többi falkával, változás történt.
Csak utána váltok ismét, és úgy fordulok az új tagok felé. Leszarom, hogy nincs rajtam ruha, nincs mit szégyellnem, láttak már ilyet, egymást is.
-Nem tudom, mi volt a múltban, nem is érdekel, mától új időszámítás kezdődik. Akinek ellenvetése van, az közölje, itt és most. Őt pedig... temessétek el tisztességgel, mert akármilyen is volt, nem véletlenül volt Alfa. Amint végeztünk a formalitásokkal, várok mindenkit a szálláson.
A harc kezdete előtt láttam a tekinteteket, Enzoék is említették, mintha reménysugárként érkeztünk volna, így nem igazán számítok hőzöngésre. A jelek akkor arra engedtek következtetni, ennek a falkának megváltás lesz, ha az Alfájukat megölik. Ezért tettem meg, ezért nem hagytam életben.
Befejezettnek tekintem az egészet, ideje, hogy tényleg emberi külsőt öltsek, mert ahogy hallom, ma este bál van, ahol illik megjelennem. A kocsinál mosom le magamról a port, vért és egyebeket, szerencse, hogy egyszer használatos ballonokat is tartunk ilyen helyzetekre. Olyan mint egy gyors zuhany. Utána öltözöm csak fel, a sebeimet meg sem próbálom rejteni, elvégre harcból megyek, így a többiekre bízom a kicuccolást, és ha "bejelentkeztem" pár emberemmel, utána majd érkezünk mi is.

Váó, ez... Nem volt annyira nagy harc, mindannyian láttunk véresebbet is, de azért meg kell adni, Apánkat nem sokan képesek leszámolásban akár egy kicsit is megsebesíteni. Nem volt normális a csávó, látszott rajta és a falkáján messziről, hogy enyhe szóval mondva is kettyós, de ezt a tiszteletet meg kell neki adni, a semmiért nem tudta volna ennyi ideig megtartani az alfa státuszát. Majd a falkája elintézi a testét, ahogyan akarja és ahogyan itt szokás, nekünk most a rendszer újjáépítésével kell foglalkoznunk, amit az előző alfa felállított. Új korszak kezdődik Brooklyn életében. Úgy látom, a régi alfa intézkedéseivel és a miatta berögződött szokásokkal meg fog gyűlni a bajunk, de mi képesek leszünk új rendet felállítani. Ki, ha nem mi?
Közben jött az infó a helyi ismerőseinktől, hogy éppen megy a szokásos karácsonyi bál. Tökéletes, éppen kapóra jön, hogy megmutassuk magunkat az ittenieknek, mint az új Brooklyni klán és máris belekezdhetek a kapcsolataim kiépítésébe. Szólok a többieknek, hogy aki jönni akar, találjon magának valami jelmezt, mert az követelmény, akik maradnak, viszik máris az autókat a cuccokal együtt a falkaszálláshoz. Végre otthonra leltünk és nem megyünk innen sehova.

Majd kiesik a szemem a helyéről, olyan feszülten nézem a harcot, bár tudom jól, sok okom nincs aggodalomra, hiszen bízom az apámban és pontosan tudom azt is hogy ki fogja megnyerni ezt a mai kört. Hát nem az a seggfej, annyit elmondhatok. Amíg harcolnak körülnézek néhányszor és izgatottságot érzek, hogy valaki képes-e lenyomni a szadista alfájukat és felszabadítani őket. Azt hiszem jó választás volt Brooklyn. Területet szereztünk az ősi farkastörvények nevében és még a napi jócselekedetünk is megvolt.
Apám üvöltését visszhangzom, győzelmi üvöltés, amihez lassan mindenki csatlakozik, és hátba veregetem Ryant és Liót ahogy leugrom a kocsiról ahol eddig ültem és apám mellé lépek felmérve az állapotát, és őt is alaposan meglapogatom, tudom hogy fáj neki, de érdekel is engem, mikor legutóbb egy sótartót tört el felettem?!
- Szép volt Apácska, bár nem kételkedtem a sikeredben, azért gratulálok a győzelemhez - vigyorgok a képébe egészen közelről, de a szemeim komolyak. Tudnám ha komoly lenne a sérülése.
- Szarul nézel ki, fürdessz te rendesen? - vigyorgok ahogy előszedek egy ballont a kocsiból, és segítek neki hogy a sérülése ne akadályozza. Kicsit sem érdekel hogy meztelen, van váltás ruhánk és láttam már férfit meztelen, lévén egyikünk sem éppen valami szégyenlős jelenség.
Lio hablatyol valamit egy bálról, amire izibe kell megjelennünk amolyan tiszteletünket tenni, így hát neki indulunk a mutatványnak. Harcból győztesen és büszkén megjelenünk ott.