Elgndolkodva haladok végig a folyosón a konyha felé. A délelőttöt a műhelyben töltöttem, de a gondolataim nem hagytak nyugodni. Hiába próbáltam újabb és újabb színkompozíciókat felvinni a vászonra, semmi sem nyerte el a tetszésem. Nem tudom kikapcsolni azt a nyugtalanító érzést, hogy valami mást kellene csinálnom, máshol kellene lennem. Ezért az ecsetet beledobtam a terpentinbe és a képet magam mögött hagyva megpróbáltam mással lefoglalni magam.
A konyha felé haladva laza lófarokba fogom a hajam, azonban jó néhány tincs kiszabadul belőle. Nem is foglalkozom vele. Bekapcsolom a pult melletti rádiót, kezet mosok és elkezdem előszedegetni az alapanyagokat egy almás pitéhez. Annyira el vagyok merülve a saját gondolatvilágomba, hogy fel sem tűnik, ahogy Keith megáll az ajtóban. Épp visszafordulok a hűtő felé két tojással a kezemben, mikor megpillantom, viszont annyira váratlanul ér a megjelenése, hogy ijedtemben elejtem a tojást, ami így széttörik a járólapon.
- Oh, szia. Nem hallottam, mikor bejöttél. - nézek rá meglepődve, majd az összetört tojást megkerülve odamegyek hozzá és megölelem. Mindig meglepődöm, milyen nagyra nőtt. És most hogy edzeni jár, egyre erősebb és izmosabb is.
Megfordulok, és összeszedem az összetört tojáshéjat, és a szemetesbe dobom. Ezután egy papírtörlővel feltörlöm a folyós részeket is.
- Épp sütit sütök. Csak nem kitaláltad a gondolataimat? - mosolygok rá, miközben befejezem a takarítást.
Jobban megfigyelve eléggé nyúzottnak tűnik. A szemei is kissé karikásak. Mintha valami nyomasztaná. Leteszem a kezemből a konyharuhát, amivel eddig a pultot töröltem le, és felé fordulok.
- Minden rendben? Mi történt?

Lenore & Keith

Farkas farkas ki a házból...

Lusta vagyok mindenhez, és a kötelező jellegű edzőtábor után, amire Nicó kötelezett, itt lógatom a lábam a vendégszobában. Vagyis az én szobám, de nem itt lakom főként, hanem mikor hol, de mégis sokat járok ide, csak vigyáznom kell, nehogy lebukjak Lenore előtt, akinek nem mertük elmondani hogy mi lettem. Mondjuk már jópár éve, de hát ez van. Hallom őt festeni, ahogy motoszkál, de csak akkor veszek erőt magamon, amikor a konyha felé indul, és én is feltápászkodok. Kialvatlanul, és szakadozott, felemás színű nadrágban két széles övvel, és egy egyszerű atlétában ballagok lefelé, mezítláb. Hajam éppen felnyírva és kócosan, ébredés utáni állapotban, szemeim égszínkékben pompáznak. Eredetileg barnák, de a kék jobban áll, szóval inkább ilyen. Meg nem lenne jó a farkasom aranyszínét mutogatni. Leslattyogok, és figyelem ahogy a konyhában tevékenykedik, és mikor megfordul a szívbajt hozom rá, de annyira hogy a tojást is elejti. Ezen azért elvigyorodom, és ahogy felém lép hogy átöleljem, viszonzom is. Elvégre nem látott két hétig.
- Nem most jöttem be, már aludtam is négy órát odafent. Egyébként hajnalban értem haza, egyik haver dobott haza az edzőtáborból, csak már nem akartam felkelteni senkit és én is aludtam kicsit - teszem hozzá, hiszen Nicónak hála a két hétben szinte semmit se sikerült. Amúgy is insomniás vagyok, de rátett még két lapáttal.
- Speciális érzékelőm van arra ha sütni kezdessz... - kuncogok fel, és beljebb kerülök, hogy kávét szerezzek magamnak, feketén, mint a lelkem, egy kis tejjel és fél cukorral. Üssön. Vagy legalábbis energiaitallal kéne lefőzni, ez nem is rossz ötlet...
- Hm, persze. Csak hosszú két hetem volt, az edző... még a lelket is kihajtotta belőlünk - ami igaz is, csak éppen ez éles helyzet volt, és rendes katonai kiképzőt kaptunk aki még kegyetlenebb is volt, mert amúgy is utálja a fajtánkat. De a pénz beszél, és Nicó tisztességesen megfizette hogy képezzen ki minket.
- Na és te? Festettél? - kérdezek vissza, ahogy a kedvenc fekete-fehér halálfejes bögrémmel az sztalhoz ülök hogy ne legyek neki útban.

Néha elgondolkodom, hogy vajon Keith akkor is az az ember lenne, aki most, ha a múltja nem olyan zűrös. Van, hogy a szívem szakad meg érte. Főként, mikor Normant hívják a kollégái, hogy a fiú megint bajba került. És ez elég gyakran előfordul.
Próbálok rá úgy tekinteni, mintha az én fiam lenne, hiszen szinte az is. Felelősnek érzem magam érte, és ha tehetném, megszabadítanám attól a millió rossz emléktől, amit magában hordoz.
- Milyen volt az edzőtábor? És milyen haer? Ugye nem megint motorral randalíroztatok? - kérdezem kissé aggodalmas arccal. Legutóbb, amikor egy haverja hozta haza, Normannek be kellett mennie az őrsrea fiúért, mert véletlenségből egy lopott motorral közlekedtek. Figyelem, ahogy készíti a kávéját, és közben nekiállok a hamis almáspitének.
- Remélem az almás megfelelő. - mosolygok rá, miközben egy doboz joghurtot öntök a tálba. Látszik rajta, hogy sokat edz. Egyre izmosabb és erősebb. Alkalmanként elgondolkodom, hogy vajon honnan jön neki a sok mozgás. Így akarja levezetni a felesleges frusztrációját?
- És most velünk maradsz egy ideig? Biztosan elfáradtál, ha ennyire... nagy volt a hajtás. - érdeklődöm óvatosan. Próbálok nem belemászni a magánéletébe, mégis sokszor azt érzem, hogy titkol előlem valamit. Pedig szeretném, ha tudná, hogy velem mindent megoszthat.
- Igen, most elég sok a munka. Egy gyűjtő megrendelt néhány képet és azokon dolgozom. Csak tudod, az ihlet...

Lenore & Keith

Farkas farkas ki a házból...

Nem mindig járok erre, de ha igen akkor általában maradok is, és mérhetetlen ruhamennyiségem jelentősebb része itt is van hogy át tudjak öltözni bármibe, amibe kedvem van. Most csak épp a szokásos cuccokban vagyok, de kaptam egy teljes fekete kommandós menetfelszerelést és kb két hétig csak azt hordhattam. Nem szerettem annyira, bár tény és való legalább gyorsan elment, és nem is volt olyan iszonyú szörnyű úgy, hogy insomniás vagyok és ne kell sok alvás. Bár ettől függetlenül még utáltam érte Nicót.
- Hosszúúúúú és gyilkos. Nem érezem semmimet és felkelni is fájt most. Pokoli volt, a két hét alatt több mint ötszor futtatta le velünk a maratont az edző - sóhajtok fel ahogy megkevergetem a kávémat és belekortyolok, miközben Lenore-t nézem ahogy sütit készül csinálni. Naná, addig el nem fogok innen moccanni, amíg kész nem lesz és fel nem falhatom a felét minimum.
- Nem dehogy, most nem motoroztunk - kuncogok, hiszen emlékszem hogy legutóbb Norman jött értem, és ez is elveszett az irodai szemetek között hogy megint bevittek.
- Tökéletes. Két hét elvonás után kell... - nyújtózom ki és reflexszerűen nyúlnék a cigim után de.... Fuck. A házban nem lehet rágyújtani. Norman hülye szabályainak egyike.
- Egy kis ideig, kényelmeskedek kicsit. Ahha, totál lehaltam de már aludtam és lassan helyreáll a lelki békém is. De azt hiszem hanyagolni fogom a spartan edzésformát... nem nekem való - nyűglődök, mintha tényleg ez lenne a bajom. Igazából a bajom az hogy nekem ezen részt KELLETT vennem, és nem volt szabadon választható hogy megyek-e. A falka érdekében perszem és Nicó szerintem tuti tervez valamit ellenem.
- Az jó. Belefulladsz akkor a terpentinbe ahogy érzem - szimatolok, mert elég érzékeny az orrom, hogy megérezzem, és persze ennek az anyagnak elképesztő erős szaga van.

Gyakran van, hogy a gondolataim elkalandoznak. Akkor is, ha nem akarom. Ez nem azért van, mert nem szeretnék figyelni arra, amit a partnerem mond, hanem mert ezernyi ötlet és gondolat kavarog bennem. Éppen ezért csak fél füllel hallom, ahogy Keith az edzőtábor nehézségeiről mesél. Elmosolyodom.
- Szerintem csak azt akarja, hogy minél kitartóbbak és sikeresebbek legyetek. Nézz magadra, máris mennyit fejlődtél. Sokkal izmosabb vagy. - próbálom dicsérni, miközben figyelem, ahogy a kávéját kevergeti. Közben előveszem a robotgépet és elkezdem a tésztát összedolgozni.
- És mi a terv az edzés után? Remélem most nem tűnsz el újabb hetekre. Így soha nem fogsz egy hozzád illő lányt találni. - érdeklődöm, miközben kiveszem a kamrából a tepsit és kikenem vajjal. Miközben töltöm át a tésztát a tepsiből, felpillantva meglátom, hogy a cigarettájáért nyúl. Megrázom a fejem.
- Keith. Sportoló vagy. Ne rombold a tested a cigivel. - dorgálom. Szerencsére Norman megtiltotta a házban dohányzást. Az igazság az, hogy valahol megnyugtat, hogy Keith a dohányzást választotta a sok egészségtelen szenvedély közül. Lehetett volna sokkal rosszabb. Ha mondjuk a szülei példáját követi. A gondolatra még a hideg is kirázott.
- És mi az, ami neked való? Már annyi mindent kipróbálhatnál, de semmi sem nyeri el igazán az érdeklődésed. Persze a bajkeverésen kívül. - az utolsó mondatot nevetve teszem hozzá. Az igazság az, hogy sokkal jobban aggódom érte, mintsem bosszantana, hogy folyamatosan bajba kerül. Nem attól tartok, hogy elkallódik, vagy baja lesz, hiszen Normannel mindig mellette állunk. Attól félek, hogy majd évek múlva fog rádöbbenni, hogy másfelé kellett volna irányítania az életét, és majd minket fog hibáztatni érte.
- Igen. Mostanában hajnalig is a műhelyben vagyok. Rengeteg a munka, de legalább lefoglal. Tudod... Normannek új ügye van. Mostanában sokáig dolgozik. Ennyire érződik a terpentin? - szagolok bele a hajamba. Lehet, hogy csak az én orrom szokott hozzá, de nekem fel sem tűnik.

Lenore & Keith

Farkas farkas ki a házból...

A kávésbögrémmel kötök szorosabb ismerettséget a konyhaaszalnál, és el sem fogok moccanni amíg nem kapok almáspitét, mert édesszájú vagyok és mivel rengeteget mozgok, nem is látszik meg rajtam. Na meg a vérfarkas gének és a hormonháztartásom is más, és sokkal gyorsabb az anyagcserém szóval egész álló nap ehetek, mégsem lesz bajom.
Megborzolom a hajam, ahogy figyelem a nénikém ábrándos mozdulatait, ahogy a sütit teszi a tepsibe és már csak az alma kell rá, és isteni lesz a fahéjes cuccal.
- Lehet, de én nem akarok élsportoló lenni, és még kevésbé használhatatlan, ha lefáraszt mint az atom, és nem marad energiám arra, ami nekem fontos. Izmos? hol látsz te rjtam izmokat? - vigyorodok el, bár azért vannak. A hasam kifejezetten lapos és izmos, de amúgy... Csak alakul valami.
- Nem nem terveztem, faszom kivan már ezzel a sok táborral egymás után, most már pihenni is akarok egy kicsit. Meg hál a mlóba se ártana betolnom a képem - hivatalosan ugyanis bedolgozósat játszom, gyakorlatilag meg mindig egy valag pénzem van a motorzásból, és nem kell panaszkodnom. Bár grafikusnak tényleg nem lennék rossz, és néha csinálok is ezt azt. Szerencsére ezt lehet otthonról is csinálni.
- Nem is vagyok az... - morgolódom, de visszaejtem a dobozt, mert idebent nem lehet rágyújtani, bár szívesen megtenném. Inkább a kezeimen lévő gyűrűkkel játszom ahogy figyelem őt, és igyekszem nem elszólni magam hogy igazából nem is az edzőtábor a bajom. Igazából minden bajom van.
- Motorozni szeretek, és valamilyen küzdősport is biztos tetszeni fog, de ezek nem azok és elegem van - nyűglődök látványosan egy kicsit, és rávillantom kék szemeim hogy hogy haladnak a süti előkészületek.
- A bajkeverésben vagyok a legjobb... - vigyorgok büszkén, már azt sem tudom hányszor kerültem elő az örsről, vagy hozott el Norman, és nem egyszer sérültem le.
- Hogy bírod a sok hülye szag között, nekem már az orrom is viszketni kezd ha az ajtó előtt vagyok. Jah, mesélte múltkor hogy valami mocskos ügyet kapott ki - sóhajtok fel, mert sajnos többet tudok ezekről, mint az egészséges lenne. Ki tudja mit rejt a világ ugye, amit szerencsér Lenore nem is tud. Meg azt se hogy olykor kiszőrösödöm.

Lenore & Keith

Farkas farkas ki a házból...

Elnézem Lenore néni - aki nem néni - rutinos mozdulatait, hiszen kismilliószor sütött már ebben a konyhában kellemes illattal töltve meg az egész házat. Régebben is szerettem a sütijeit, és itt sündörögtem hogy a legfrissebb darabokat lopjam el, mégha utána az egész tepsit is megehettem, és mióta vérfarkas lettem, még inkább nagy az étvágyam az ilyenre, és nem hízom meg, mert le is mozgom. Igényem van rá, a farkas miatt.
- Fogalmam sincs mi akarok még lenni, de keresem az utam, ahogy minden huszonéves a környezetemben - mosolyodom el angyalian, hiszen ha Lenore valamit utál, az az amikor közhelyekkel válaszolok neki. Mondjuk én is utálni szoktam, szóval valahol megértem miért kaparja a falat ettől. Nem a legjobb.
- Ahha a rend az amatőrök sportja, a zsenik a káoszon is átlátnak. Nem tudok rendszert vinni, mert így... az edzőm is kitalálja h most ez van az van és borul minden tervem... - sóhajtok ahogy a cigisdobozt forgatom a kezemben aztán leteszem, és inkább a gyűrűimmel játszom. Körbe forgatom az ujjaimon őket, és még véletlen sem ezüst egyik sem.
- Vannak lányok az életemben de jelenleg nem sok érdekel annyira hogy energiát fektessek bele hogy felszedjem. Bár van egy szőke aki talán megérné a fáradtságot - gondolkozom el, hiszen én sem tudom hogy hogy állunk éppen Aalerával ezen a téren, de előszeretettel megyek az agyára, és ezt ő is pontosan tudja.
- Igen tudom, és hidd el hálás vagyok érte hogy itt vagytok nekem, ha már... más nincs - mosolyodom el, hiszen nem igazán emlékszem örömmel a szüleimre, akik gyáva módon megfutamodtak az élet elől, és soha nem nyúltam drogokhoz miattuk. A cigi más, de az nem annyira gyilkos a szervezetre, az enyémre meg már pláne nem.
- Hm, úgy tűnik ilyen az ízlésem. Ha már egyszer balhés vagyok, akkor kamatoztassam ezt az oldalam - kuncogok fel, ahogy a nyakam nyújtogatom a sütő felé, hogy hogy néz ki a süti ami meg fog sülni és már előre összefolyik a nyálam a gondolatra.
- Na jah, akad olyasmi amin nem tudok változtatni. Norman munkáját sosem csinálnám, egyszerűen.... nem vinne rá a lélek hogy egyes helyszíneken logikus gondolkodásra bírjam az agyam - csóválom meg a fejem. Nem bírnék a farkassal a vérszagra még mindig hajlamos beindulni és az senkinek sem kellemes. Nekem pláne nem, mert olyankor Nico vesz elő és nem valami kedves tanár.
- Neked Norman az első szerelmed? - kérdezem ahogy a pulton kopogok elgondolkodva, és várom hogy megsüljön az almáspite. A kávésbögrém is lassan kiürül.