Nate & Lio

Hosszú nap és még nagyon nincs vége. Egy kisebb felfordulással kezdtem hajnalban a falkával, mert valaki megint részegségében szétkapott egy bútort, tehát abból rendelhettem újat, oszthattam ki, hogy valaki takarítsa össze, vegye át a következőt és sorolhatnám. Ahogy mentem dolgozni, dugó is volt, amibe rendesen beleragadtam és nem jutottam el időben a megbeszélésemre, ami miatt különösen fájt a fejem. Ma még a saját fejemben sem volt egyszerű létezni, annyi felé száguldoznak a gondolataim, hogy az még nekem is sok. És akkor most jön még egy pont a listán.
Nate látogatása mindig egy kritikus pont, mert nem lehetek túl erőszakos, de túl engedékeny sem, hogy hagyjam magam lerázni, pedig jó szándékaim vannak vele. Többet akarok neki adni annál, mint amilye most van, nem akarom, hogy szenvedjen a mostani helyzettel, mert lenne esze, hogy ne kelljen túlerőltetnie magát, csak lehetősége nincs. Én viszont meg tudnám neki adni, csak naná, hogy nem bízik bennem. Nincs is rá oka, hiszen ellopta a tárcámat, én pedig berontottam a házába és faggattam, de rendőrt nem hívtam rá, ami már önmagában is érdekes. Csodálom, hogy még beenged a házba, mondjuk akkor sem hagynám magam.
Igyekeztem elkapni azt az időt, amikor már hazaért a suliból, de még nem ment el dolgozni és hozom magammal a jól megpakolt bevásárló zacskót. Alaposan összevásároltam neki mindent, amit úgy gondoltam, hogy szüksége lehet rá és azzal együtt jöttem. Jó nehéz, de nekem meg sem kottyan, hiszen nem éppen egy gyenge halandó vagyok.
-Nate, itthon vagy? -kiabálok be, miután becsöngettem és fülelek, hátha hallok bent egy szívverést.

Minek a koli, amikor az embernek van saját háza? Megvan a magam is területe, nem fog berontani senki az ajtón, nincsenek hangoskodó társak. Az utolsó órám után az volt az első, hogy a lehető leggyorsabban elhúztam a csíkot. Hosszú éjszakának néztem elébe, és szerettem volna egy kicsit pihenni még meló előtt, ehhez viszont be kellett fejeznem a beadandóm. Ez mind szép és jó lenne, ha nem aludtam volna be.
Amint hazaértem ledobtam a táskám a nappaliban a kanapéra, aztán tettem oda kávét főni, hogy míg előhalászom és az asztalra készítem a szükséges könyveket és füzeteket, addig az kész legyen. A laptopot is beizzítottam, majd megcsináltam a kávémat, amivel aztán bevackoltam magam mindennek az előkészületnek a közepébe. Ez ment is egy darabig, viszont, amikor elfeküdtem a könyvvel, amiben a szükséges információról olvastam, valahogy megvágták a filmet. A következő pillanat már az volt, hogy az a francos csengő megszólalt. A hangot meghallva pedig egy nyögés kíséretében ejtem a karomat az arcomra. Nem akarom! Mióta elloptam azt a rohadt tárcát rám van szállva. Levakarhatatlan! De tényleg, mint egy pióca. Bár nem, hazudok, még azoktól is meg lehet válni, de Liótól... Isten büntet vele, ez hét szentség!
– Nem! Szóval nyugodtan elmehetsz! – kiáltom ki neki, miközben felülök a kanapén. Rápillantok a laptopra, ami közben alvó módba rakta magát. Egy lemondó sóhajjal állok fel és indulok meg az ajtó irányába. Elfordítom a zárat és kinyitom résnyire az ajtót, hogy kikukucskáljak a résen. Ekkor látom meg azt a hatalmas pakkot nála. – Ne már! Ez komoly? Mondtam, hogy egyedül is el tudom intézni a bevásárlást – mondom, miközben kitárom előtte az ajtót. Úgy sem fogja lerakni a küszöbre és elsétálni sem fog.

Nate & Lio

Tudom, hogy idegesítem, de kit nem szoktam? Biztosan több embernek vagyok a bögyében, mint én azt valaha össze akarom, vagy tudom számolni. De nem is érdekel, az esetek többségében én élek tovább és túl idős vagyok amúgy is, hogy ilyesmivel foglalkozzak. Családom és a falkám sokkal fontosabb és talán épp most fogok még valakit befogadni. Nem olyan könnyű az ilyesmi, minden farkas esete más és néha még rosszul is elsülhetnek ezek. Nem akarom ilyen helyzetbe hozni és végül így elveszíteni, azt nem hiszem, hogy túlélném. De egyelőre még nem tartunk itt, előre szaladtam. Maradjunk csak a bevásárlásnál.
Rengeteg dolgot hoztam magammal, tudom, hogy szűkölködik, még ha nem is hagyja meglátszani. Meg tudnám oldani neki a helyzetet végleg, hogy még csak dolgoznia sem kell többet, de tudom, hogy az önérzete nem engedné. Ezért ezek a partizánakcióim, hogy egy teljes heti kajával állítok be hozzá csak úgy random, amikor jövök hozzá. Legalább azzal sem lesz gondja egy darabig.
-Tudod, hogy akkor sem megyek! -kiabálok vissza egy félmosollyal az ajkaimon. Valahol akkor sem esik jól, hogy ilyen ellenséges, ha én is provokálom ki belőle. Nem látja, hogy segíteni akarok?
-Felfogtam, de nem tagadd, hogy nincs szükséged arra az időre is, hogy tanulj -vonulok be mellett és pakolom le a kisebb halomnyi szatyrot a konyhaasztalra. Beletúrok az első zacskóba és elkezdek elpakolni, akár hagyja, akár nem. Nem igazán tudná az utamat állni akkor sem, ha akarná.
-Mit főzzek neked? -érdeklődöm, hogy járkálok mindenfelé élelmiszerekkel a kezemben.

Nem akarok bunkó lenni, de tényleg! Basszus, nem tudom mire esküdjek vagy inkább mondjam azt, hogy isten látja lelkem, de nem akarom megbántani Liot. Viszont általában sikerül az ellenséges felemnek felülkerekedni és előbújik a frusztráció is a szőnyeg alól, aztán meg ez lesz belőle. Valahol mélyen értem én és tudom, hogy csak jót akar nekem, meg segíteni... De én ezektől már rég elszoktam. Megszoktam, hogy magamnak kell intéznem a dolgaim, ha életben akarom tartani magam és az életemet is egy használható mederben folyatni.
És persze a látogatása mára lett esedékes. Képes lenne ott szobrozni az ajtóm előtt, míg nem nyitom ki. Bár talán még be is törné, vagy bejutna az ablakon, mert őt nem fogja megállítani semmi, még a makacs ellenállásom sem. Inkább engedek és kevesebbet szenvedek. Az ajtóhoz megyek, hogy kinyissam, viszont először csak résnyire nyitom, hogy kikémleljek rajta. Amilyen pakkal van, az még egy kisebb hadsereget is ellátna... vagy csak fel akar hizlalni. Tény, hogy nem mindig tudok rendesen kajálni, de azért napi háromszor eszek.
Kitárom teljesen az ajtót, ő pedig elmasírozik mellettem, egyenesen a konyhaasztal felé igyekezve. Sóhajtva csukom be az ajtót, majd zsebre vágott kézzel követem őt. A kanapé mellett megállva figyelem, ahogy ténykedni kezd.
– Nem tagadom – mondom, miközben úgy döntök, hogy inkább hagyom, hadd csináljon, amit szeretne. Addig sem mászok bele még véletlenül sem a lelkivilágába. Ledobom magam a laptop elé, hogy felébresszem a szendergéséből. Ha én ébren vagyok, akkor ő se szunyáljon. – Mindig jól jön egy kis plusz idő, főleg, ha be is alszok – mormogom, miközben hátamat nekivetem a kanapé támlájának, majd úgy fordulok rajta, hogy láthassam Liot.
– Azt hittem arra is van ötleted. Egyébként bármi ehetőt megeszek, nem vagyok túl válogatós. Miket hoztál? – kérdezem átmászva a kanapén, hogy átüljek a konyhaasztalnál lévő bárszékre. Ha pedig még nem pakolt ki teljesen a szatyorból, akkor belekukkantok.

Nate & Lio

Ilyen erős kötődést valakihez, aki nem a családom tagja, még soha nem éreztem, pedig én aztán nagyon sok mindent megtapasztaltam az éveim folyamán. Szerelem, barátság, halál, fájdalom… Minden volt már terítéken, de ez teljesen új. Még senkit nem akartam beharapni, éppen ez ezért vagyok bizonytalan. Én nem magabiztos? Olyan nem is létezik, mi? Na, hát most van olyan és senki nem is fog róla tudni, ha nem muszáj. Talán Apám, de ő az egyetlen.
Amint nyitja az ajtót, máris slisszolok be, hiába van nálam rengeteg szatyor, aminek nehéznek kéne lennie, de nekem egyáltalán nem az. Nem hívom fel rá a figyelmet, amúgy is azonnal lepakolom, nem kell észrevennie.
-Helyes, nekem mindig igazam van -vigyorgok sokat sejtetően, de főleg, mert húzom az agyát. Igenis nekem szinte mindig igazam van, ha mégsem, akkor az első szabály lép érvénybe, miszerint Lionak mindig igaza van. Muhahahaha. Általában kell is, hogy ezt sulykoljam mindenkibe, mert nem akarok mindenkinek nekiesni, hogy bizonyítsam a rátermettségemet a helyemre a falkában. Nem a semmivel érdemeltem ki, ezért meg is fogom tartani.
-Neked leginkább 48 óra kéne egy 24 órás napba, hogy mindenre jusson időd. Mondjuk én is örülnék neki -beszélek át a szobán, miközben járkálva pakolok el a zacskókból.
-Vanni van, csak megkérdezem, nehogy meggyanúsíts, hogy nem is figyelek rád. Mondjuk rakott tészta hússal jó lesz? Jó sokat csinálok, hogy legyen később is. Van itt minden a könnyen elkészíthető por alapú és konzerv kajáktól kezdve a sajton és húson át még jó sokmindent. Van chips meg nasi és üdítő is, szolgáld ki magad- hagyom elől a kellő alapanyagokat, és felteszem melegedni a vizet, amíg a húst vágom össze. Hagyok elől mást is, meglepetés palacsintát is csinálok, ha már itt vagyok. Kivételesen csak kibírja a falka világégés nélkül, amíg nem vagyok ott.
Ahogy sürgök-forgok és főzök, hagyom, hadd leskelődjön és csak félig fordulok oda, hiszen a kajára is kell figyelnem közben. -Milyen napod volt?

Amint nyitom az ajtó, már bent is van. Mint, akit kilőttek, olyan gyorsan jut el az ajtótól a konyháig. Én sem szobrozom sokáig az ajtóban. Becsukom, majd a kanapéhoz sétálok, hogy leüljek rá pár perc elejéig.
– Mindig, mi? – kérdezem felvont szemöldökkel. – Szóval mindenki jobban jár, ha nem vitatkozik veled – jegyzem meg, miközben felébresztem a laptopot, majd lemondóan tekintek az üres wordre. Még csak egy sort sem gépeltem le. Soha többé nem fogok fekve olvasni, mert tuti bealszom fölötte vagy épp alatta. Viszont ezt nem is most fogom folytatni.
– Az nem lenne rossz, kérvényezzük. A világnak hol a címe? – Beszélek hülyeségeket, miközben elválok a gépemtől és átmászok a kanapén, hogy átüljek a konyhában az egyik bárszékre.
– Hogy én? Meggyanúsítani? Néha éppen úgy érzem, hogy sok is a rám irányuló figyelem. Ugye nem vagy kannibál? Remélem nem azért jársz etetni engem, hogy felhizlalj, aztán megegyél – mondom kétkedve pillantva rá. – Egyébként tökéletes lesz az. Rendben, a hűtőben elfér a maradék – felelem, miközben a szatyor maradék tartalma között turkálok, majd rá is találok az említett chipsre, amit ki is kapok onnan egy fél literes üdítővel együtt. – A konzerv kaja túlélésre van. A sajt pedig jó lesz melegszenyóra is – gondolkodom hangosan, miközben kibontom a chipses zacskót, hogy elpusztítsam, míg Lio a vacsorán kezd el ügyködni.
– Egész jó – mondom, majd pittyeg egyet a telefonom, jelezve, hogy üzenetem érkezett. Kivéve a farzsebemből elolvasom az üzenetet, aztán sóhajtva dobom magam elé. – Úgy tűnik ma este csak a tiéd vagyok. Nincs meló, lekapcsolták a szállítót... Na, de a napomra visszatérve! – Gyors témaváltás bekapcsolva. – A múltkori projektelőadásokból az enyém volt a legjobb, a tanár áradozott egy sort, mire elkezdte az órát, aminek a felét már amúgy is eldumálta. A leghajmeresztőbb az egész napban az volt, amikor az utolsó órám előtt egy srác vallomást tett nekem. Köpni-nyelni nem tudtam, annyira lesokkolt. Aztán szerencsétlen elrohant, mielőtt bármit is mondtam volna – mesélem el neki megkockáztatva még azt is, hogy kiröhög, de nem érdekel. Ez így még most is hihetetlen. Közben egy újabb adag chips mennyiséget tüntetek el. – Na és neked milyen napod volt? Ha már így benne vagyunk...

Nate & Lio

Nem vagyok az a fajta, aki csak úgy hagyja magát, úgy nevelt az élet, hogy minden lehetőséget megragadjak azonnal. Éppen ezért slisszolok be rögtön a házba, nem hagyom magam így kirakni, hiszen nem ezért jöttem.
-Naná. Meglepődnél, mennyien nem akarnak nekem hinni, aztán megcsodálkoznak, amikor kárörvendek rajtuk. De így jártak -válaszolok menet közben, ahogy lepakolom a szatyrokat, majd a tartalmukat kísérlem meg eltüntetni a helyükre. Csak a rágcsákat hagyom elől, tudom, hogy szereti az ilyesmit.
-Várj csak, máris megnézem a neten, egy pillanat -játszom én is, és már teszek is úgy, mintha elővenném a telefonomat, mielőtt elnevetem magam. Nálunk a humor egy fontos tényező, ha nem zeng a falkaház a nevetéstől, akkor valami nagyon komoly dolog történt és jobb, ha felkészülsz a legrosszabbra. Több helyzetből húzott ki egy kis viccelődés, mint azt meg tudnám számolni.
-Még csak az kéne -nevetek fel- Nem vagyok kannibál, az ember nem finom, mindenféle szemetet összeeszik. Bár van nála rosszabb is, szóval ha nincs más…. Mondd csak, jó ízed van? -pillantok rá egy fél másodpercig nagyon komolyan, mielőtt megint elnevetném magam. Közben készítem elő a főzést, többek között vizet teszek föl forrni és lisztet szedek elő a palacsintához.
-Úgy használod, ahogy akarod. Még mindig felnőtt vagy eléggé, hogy eldöntsd -mosolygok rá, hiszen szeretnék gondoskodni róla, de nem akarom elvenni a szabadságát. Van a kettő között különbség és elég idős vagyok, hogy lássam ezt. Nem egy gyereket láttam így elnyomva és én nem követem el ezt a hibát.
Hiába tereli a témát, nem kerüli el a figyelmem a kis megjegyzése. Nem másztam bele direkt túl mélyen az életébe, csak a múltjának néztem utána, de azt tudom, hogy nem éppen a legjobb a mostani munkája. Talán éppen ideje lenne az után is nyomoznom egy kicsit?
-Örülök, hogy jó napod volt. Szegény srácot meg sajnálom, képzelheted, mennyi bátorság kellett, hogy egyáltalán eléd álljon. Remélem nincs baja -a mostani generáció fiataljain annyi a nyomás és annyi mindennek kell megfelelniük, hogy szépen lassan belerokkannak. Tudom őket sajnálni, nem élet az ilyen.
-Hát én egy szétszedett kanapé cseréjével kezdtem még munka előtt, ahol meg mindenki hülye volt. Szóval eléggé átlagos napom volt. Ha meg hazaértem, megyünk a Bátyámmal motorozni kicsit -magyarázom, ahogy már a húsos szószt teszem össze.

– Nos, azt mondják, hogy ha a szép szóból nem, majd a saját kárán tanul az ember – mondom, miközben követem őt, ha már így beslisszolt mellettem a házba. Én egy valamit biztos megtanultam, hogy ha Lio valamit a fejébe vesz, akkor semmi sem tántorítja el. Leülök a konyhapulthoz, majd le is csapok a rágcsák közül egy chipsre. Ha már Lio itt van, akkor hagyom érvényesülni, én meg elleszek a helyemen.
Felnevetek, ahogy elvicceljük az egy naphoz tartozó órák számát. Amúgy meg néha tényleg nem lenne rossz, ha egy nap 48 órából állna, máskor viszont tuti baromi hosszú lenne. Sehogy se jó, szörnyű. Bár, lehet, hogy lenne egy-két ötletem olyankor mivel lehetne elütni az időt, de még mindig csak 24 óra marad. Ez van, oszt be jól.
– Végül is van miből válogatni. Nem tudom, nem kóstoltam meg magamat és nem most fogom elkezdeni – mondom elvigyorodva, majd bekapok egyet a chipsből. – Inkább ezt rágcsálom.
Lio már annyira kiismeri magát a konyhámban, hogy közben gond nélkül vizet rak oda forrni és a lisztet is könnyedén megtalálja. A barátaim nem tartózkodnak ennyit a házamban, mint ő. Lehet, hogy fura, de ha találkozunk is, akkor inkább kimozdulunk, mint idebent ücsörögjünk.
– Még szép – elmosolyodom, és miközben a chipset fogyasztom még átnézem a szatyor tartalmát, hogy még milyen rágcsák lapulnak benne. Az biztos, hogy hamar rájött, miket szeretek nassolni. Egy darabig elég lesz ez a pár darab. – Amúgy... köszi, hogy bevásároltál...
Ezután jön egy üzenet, miszerint úszik a ma esti meló, ami jó és rossz egyszerre. A ma esti bevételemnek fuccs, szinte fáj látni a lelki szemeim előtt, ahogy annyi neki. Egy jó darabig lesz társaságom, aztán meg majd kitalálok valamit... Mondjuk a házikat és a beadandókat simán elkészítem. Basszus, pedig ígéretesnek tűnt. Viszont erről nem szeretnék többet beszélni, szóval terelem is a témát, bár sejtem, hogy ezzel csak felkeltettem az érdeklődését. Ha kutatni akar az életemben, úgy sem tudom megállítani.
– Ühm, ja, sejtem... De, ha jól gondolom, akkor a kitartó fajtába tartozik, még biztos fel fog keresni – mondom elnézve az ablak irányába. – Fura, de... a gondolat nem taszít... Még is, nem tudom... Nem akarok szemét lenni, mert látszott rajta, hogy komolyak az érzései. Te voltál már szerelmes? – kérdezem visszafordulva felé. Tudom, hogy ez eléggé személyes kérdés, szóval az sem gond, ha esetleg nem válaszol vagy kitér előle. Én nem ismerem az érzést. Még sosem zúgtam bele senkibe úgy, hogy hosszabb távra akarjak mellette maradni. Ismerem az egy éjszakás kalandokat, vagy csak a szexre épülő kapcsolatot. A szerelem valahogy elkerült... Ja, persze, tudom, még fiatal vagyok meg stb.
– Nem unatkozhattál – mondom, majd megeszem a chipsem maradékát. – A motorozás nem rossz ötlet. Én gondolkodom egy megvételén, persze egy vadi újra nincs elég pénzem, de egy jó állapotban lévő használt moci még belefér a keretbe.
A jogsim megvan hozzá, ha meg akarom, akkor tudom bütykölni is egy kicsit. Nem fogom azonnal felújítani, de apránként javítgatok majd rajta. Lehet hosszabb utakra nem vinném, de egy-két helyre megkönnyítené az eljutást.

Nate & Lio

-Hát, ha máshogy nem tudnak, én meg hiába magyarázok… -vonok vállat, hiszen nekem évszázados előnyöm van, ha nem akarnak nekem hinni, akkor nem tudok mit csinálni. Amikor pedig az történik, amit megjósoltam, az összes jön hozzám vissza, hogy hogyan is volt az? Akik pedig ismernek, tudják, hogy érdemes rám hallgatni.
-Hm, pedig biztos finom vagy -nézek hátra a vállam fölött, ahogy felnevetek. Most éppen viccelődök, de amit ő nem lát, hogy elkomorodik a tekintetem. Ha minden úgy megy, ahogy akarom, akkor egyszer biztosan érezni fogom a húsa ízét, de egyelőre ez még a jövő zenéje. Olyat tervezek vele tenni, amit senki mással nem tettem még meg és éppen ezért agyalok túlságosan sokat a dolgon. Nem vagyok biztos a döntésemben, hiába mondja minden azt, hogy nem lesz baj. Egyszerűen… Áhh, inkább nem most kéne ezzel foglalkozni.
-Helyes, nagyfiú vagy már -hallgatom, ahogy csörög-zörög a zacskókkal, direkt neki hoztam az összeset, hadd legyen ellátva egy jó ideig. Az anyaösztön néha nagyon erős tud lenni bennem és most éppen túlteng -Szívesen máskor is.
Arra az üzenetre és kisebb intermezzora természetesen felfigyelek, de az én figyelmemet kevés dolog szokta elkerülni és azt hiszem, teszek egy látogatást a biztonsági szobában. Ideje lesz jobban beleásnom magam a kölyök múltjába, mint eddig tettem.
-Ne is taszítson, a szeretet gyönyörű, akárhonnan is érkezzen és meg kell becsülni. Elzárni magadat előle dőreség, sosem tudhatod, mikor húz ki a gödör aljáról egy kedves szó vagy egy együttérző tekintet -kavargatom a tésztát a vízben, hogy ne ragadjon le, miközben elgondolkozom. A családom nélkül semmi sem lennék most és már régen nem élnék. Rengeteget köszönhetek nekik -Voltam… Mostanában egyre ritkábban, de minden alkalommal… Felemelő és olyan, mintha áram szaladgálna a bőröm alatt. Új lehetőségek, új érzelmek, mindegyik más és más… De elkalandoztam. Igen, voltam már -kapok észbe és a végére már megint a főzésre figyelek. Ne égjen már oda, ha egyszer elkezdtem, és az illatok is egyre finomabbak.
-Nem tettem, ezzel a bagázzsal egyszerűen nem lehet, mindig csinálnak valami marhaságot, nincs egy nyugodt perc sem -kuncogok, de úgyis szeretettel gondolok rájuk. Idióták, de az én idiótáim, már ősidők óta én gondoskodom róluk. Közben leszűröm a tésztát és már csak egy kicsit kell a szószt főzni, hogy minden készen legyen.
-Szedj elő magadnak tányért mindjárt készen van -szólok, ahogy zárom el a gázt a kaja alatt és már teszem is az asztalra az egészet. Teríteni nem fogok, de minek is az? Nekem az csak formalitás, csak akkor kell, ha valakit le akarok nyűgözni. Amint kipakoltam, már megyek is vissza a palacsintát csinálni, mert annak a tésztája is kész, csak ki kell sütni, az is meglesz hamar.

– Akkor így jártak – mondom elmosolyodva. Nem ismerem olyan régóta Liót, de azt már tudom, hogy ha hamar akar szabadulni az ember, akkor jobb engedni. Én meg egész jól alkalmazkodom, végül is egész életemben ezt csináltam. Új dolgokhoz alkalmazkodtam. Apám halála, anyám depressziója majd öngyilkossága, aztán a nevelőszülők. Minden nehézségen túltettem magam. Lehet, hogy nem a legjobb társaságban mozgok, de nem is sajnáltatom magam. Élem az életem és kész.
Felkuncogok. – Aham, persze, biztosan. – Nem szoktam harapdálni magam, és más se szokott, szóval nincs alapom. Meg amúgy sem vagyok kannibál, ha harapok is, akkor maximum szex közben és akkor sem olyan mértékben, hogy vér serkenjen. Szóval a bőrről tudnék véleményt mondani, de nem hiszem, hogy erre kíváncsi lenne. Megtartom magamnak.
– Úgy ám – mondom elvigyorodva, miközben a zacskóban matatok, bár nem zavar be az sem, hogy vacsora előtt eszegetek az egyik chipsből. Nem fogja elvenni az étvágyamat és eltelíteni sem fog, csak most megkívántam. – Ühm... Azért hagyj magadra is időt. Nem szeretnék teherré válni, főleg, hogy nem vagyok egy egyszerű eset. – Megvonom a vállam, majd a mobilom is jelez. Nem a legjobb hírek, mert a pénz így úszik, viszont így tovább élvezheti Lio szerény személyem jelenlétét. Terelem is a témát, bár ő sem próbál róla faggatni. Van egy sejtésem, hogy ennek még utána fog nézni. Végül is én választottam magamnak ezt az utat, és ezt ismerem már rég óta. Bár félő, hogy egyszer a szerencsém el fog fogyni és akkor megnézhetem magam. Szóval munka sztornó, térjünk át az élet érzelmesebb részére. Még pedig arra, hogy egy srác vallott szerelmet nekem.
– Ezzel azt akarod mondani, hogy próbáljam ki? Hogy a szerelem talán pont egy másik srácnál talál rám? – kérdezem, miközben lepattanok a székről, hogy magamhoz vegyek egy poharat az egyik szekrényből, majd a hűtőhöz lépve megtöltöm behűtött narancslével. Visszaülök a helyemre, miközben hallgatom, hogy mit válaszol arra a kérdésemre, hogy volt-e már szerelmes. – Hmm, nem lehet rossz... Talán rám még azért nem talált ez az érzés, mert nem engedtem. – Megvonom a vállam, aztán belekortyolok az italomba.
– Ez kábé olyan, mint a koleszos történetek a srácoktól. Azt hiszem ezt teszi az, ha több különböző személyiség van egy helyen. Elkerülhetetlenek a marhaságok – mondom elmosolyodva, majd a következő mondatára lepattanok a székről, hogy a tányéros szekrényhez lépjek.
– Eszel velem? Mert akkor neked is veszek elő egyet – mondom hátrapillantva a vállam fölött, miközben kinyitom a szekrény ajtaját, hogy onnan kiemeljem a tányért, vagy tányérokat, ha ő is eszik. Ha ezzel megvagyok, akkor lerakom az asztalra, majd evőeszközt is szerválok az egyik fiókból. Újratöltöm a félig kiürült poharam, aztán leülök vele a kajához.

Nate & Lio

-Pontosan!-nevetek fel, de hát na, annyi éven át segítettem a falkámnak és van már tapasztalatom benne, hogyan lehet annyi idiótát vezetni és hogyan érjem el, hogy hallgassanak rám. Nathan is tud néha makacs lenni, de nem olyan rossz, mint lehetne. Találkoztam már a legaljáról összeszedett fiatalkorú bűnözőkkel, na velük nehéz volt szót érteni. De én aztán értékelem a kitartást, még ha velem szemben is történik éppen. Azzal lehet igazán sokra vinni.
Hagyom elsiklani az emberevés témát és addig is hagyom nasizni, amíg teljesen elkészül az étel. Egyelőre amellett döntök, hogy jobb, ha tudatlanságban hagyom a világomat illetően, valószínűleg így is furának tart. Nem sokan kezdik el pátyolgatni a suhancot, aki meglopta őket. Valószínűleg csak én voltam ilyen hülye, de hát nem is történik velem olyan sűrűn, hogy valaki el tudott lopni bármit is lopni. Megérdemli a srác a figyelmet.
-Dehogy vagy te teher, ne viccelj. Arra van időm, amire csinálok, nem lennék itt, ha nem akarék itt lenni -legyintek egyet, hiszen hülyeségeket beszél. Én már tényleg ott tartok, hogy csak arra szánok időt, amire akarok, ha valami nem érdekel, nincs értelme vagy bármiféle haszna, vagy csak idegesít, már ott sem vagyok. De ő más eset, nála szívesen vagyok és direkt hagyok időt arra a napomból, hogy megismerjem és vele foglalkozzak.
-Leginkább azt mondom, hogy ne zárkózz el a lehetőség elől. Fiatal vagy és azt tehetsz meg, amit csak akarsz. Ha tetszik ő is neked, akkor hajrá, miért is ne. A legjobb dolgok néha véletlenül történnek meg, ez is egy lehet a listán -Tapasztalatból tudom mondani, hogy nem egyszer olyan helyen találtam meg egy hosszantartó szerelmet vagy egy remek kapcsolatot, ahol nem is vártam volna. Előtte még hosszú út áll, de remélem ő is átélhet valami hasonlót.
-Vagy ki tudja miért. Annyi oka lehet... -Igazából azzal sincs semmi baj, ha valaki sosem tapasztalja meg a szerelmet, van sokminden más helyette és a család szeretete sem egy elhanyagolható dolog. Rengeteg formában létezik és nincs felsőbbrendű közöttük.
-Vagy csak túl sok hím van egymás hegyén-hátán kisebb helyen, mint jó pár négyzetkilóméter. Az együttélés szépsége, hogy mindig történik valami -már fel sem tudom idézni, milyen volt nem falkában élni, de ilyen a farkas élete és ezzel nincs is semmi baj. Már nem is akarom máshogyan, nem tudnék azzal a csönddel együttélni.
-Persze, mindjárt, csak ezt már befejezem. Addig szednél nekem is?-válaszolok, ahogy már a palacsintákat sütöm. Nem sokat akarok csinálni, szóval hamar meglesz, de azért na, legyen valami desszert is a kaja mellé, úgy illik. Amint készen vagyok vele, elzárom a gázt és ülök is le mellé a másik székre.
-Jó étvágyat! -Pillantok végig a megrakott asztalon és máris elkezdek enni. Meg kell állapítanom, hogy megint jót főztem.