New Yorkban telt a küldetésem, és ismerős idegenekbe futottam bele, Liona személyében és még egy két farkas ismerősbe akik nincsenek túl messze a nőtől. Brooklyn utcáit rovom, ahogy kényelmesen sétálok egy hatalmas birtok felé. Természetesen felhívtam a tulajdonost hogy érkeznék ha nincs ellene kifogása, jól esne egy kicsit nosztalgiázni egy régi harcostárssal, aki még farkas is, és most ahogy hallom alfa is lett helyi körökben. Hát van akinek bejött az élet, én sosem törtem ilyem babérokra, nem akarok vezetni senkit ha nem muszáj, éppen elég ha a munkámban szükség van erre, és csapatkapitányként én adom ki a parancsokat.
Felsóhajtok, ahogy megállok az épület előtt hogy szemügyre vegyem mielőtt belépnék. Dante már tudhatja hogy itt vagyok, nem titkolom el a jelenlétem, de a kapucsengőm becsengetek udvariasan ahogyan illik, hiszen mégis én jöttem vendégségbe és vannak falkák ahol nem is látnak szívesen, mert független farkas vagyok, tehát potenciális veszedelem, és mert az emberi szervezetek szolgálatában állok. Nehéz dolog, de már nem csinálhatom sokáig, és sokat tűnődök hogy mi legyen utána ha leszerelek, és kiugrom mielőtt feltűnne másoknak hogy nem öregszem meg, és nem sérülök le, amit nem feletétlen csak a tehetségemnek köszönhetek, hanem az ezüst farkasnak is.
Fekete farmerben és szürke rovidujjú pólóban sétálok fel a kocsifeljárón, a nyakamba akasztott napszemüvegem lágyan zörren hozzá a dögcédulámhoz amit hordok, és így várom meg a régi kedves ismerőst, nem török be.
- Dante. Micsoda öröm, ezer éve nem hallottam felőled semmit - mosolyodom el, ahogy megpillantom ismerős alakját, szőke haját, és égkék szemeit. Persze, a látszat... néha nem azt rejti amit mutat és láttam már harcolni, tudom hogy nem kezdenék ki vele. Még élni akarok.
- Remélem nem bánod a látogatást, csak megörültem egy régi motorosnak, és mivel itt végeztem gondoltam beugrom mielőtt visszamegyek. Persze ha épp nem zavarlak - bár a telefonban azt mondta nem, de azért az alapvető udvariasság megkívánja hogy hozzá tegyem.

Mióta nem láttam Dareont? Inkább nem is számolom, oly mindegy, a lényeg, hogy most bejelentkezett, a vigyor pedig letörölhetetlen a képemről.
Idióta marha, akkora mint én magam, persze nem vertük sosem nagy dobra, elég, hogy mi tudtuk, ketten. Lio említette, hogy összefutott egy fickóval, leírta a külsejét, és ez nekem bőven elég volt ahhoz, hogy tudjam, kiről van szó, bár előtte előadtam a fogalmam sincs ki lehet az arcot rendesen.
Még fel is hívott, ahol félhivatalos hangnemben egyeztettünk időpontot, én pedig hivatalos hangnemben közöltem ezt az enyéimmel, miszerint vendéget várok.
Ó, ha tudnák... oké, páran tisztában vannak azzal, hogy ismerjük egymást, de megtiltottam, hogy erről bárkinek is beszéljenek.
Az órámra pillantok, tudom, hogy Dareon megérkezett, és halál pontos, mint mindig is volt. Nem kellene adnom a látszatra, saját magam mennék ajtót nyitni, de így megvárom, míg jelzik, itt van, csak utána lépek ki, hogy fogadjam, és egyenesen az irodába kísérjem.
-Dareon, nem mertem rá megesküdni, hogy még életben vagy.
Kedveltem őt mindig is, jó társ volt, ha vele mentem, akkor tudtam, mindketten életben maradunk, tudta, mi a dörgés, és gondolom, ez most sincs másként.
-Na hagyjál ezzel a hivatalos dumával, tedd le kint, nincs rá szükség, te is tudod. Iszol valamit? Mi szél fújt erre?
Elnevetem magam, kell a fenének a hivatalos maszlag. Hellyel és itallal kínálom, és míg választ, kérdőn tekintek rá.

A város nem sok újdonságot hoz nekem, sokszor jártam már itt és valószínűleg nem maradok sokáig de azt a hírt szereztem meg hogy Brooklynba cuccoltak a di Caniok, és ott nem csak Liót bírom hanem Dantét is. Sokat harcoltunk együtt annak idején, és ha együtt mentünk, tudtuk hogy a küldetés vagy harc sikeresem lesz és nem kell aggodalmaskodnunk egymás miatt sem.
Türelmesen megvárom amíg a kocsi feljárón végigérve megfürdőzik a gondolatban hogy itt vagyok, és felkészül a fogadásomra, bár nagy igényeim nincsenek, és nem is tudom mit akarok igazán. Inkább csak egy régi ismerőst meglátogatni.
Végigmérem a szőke alfahímet és elmosolyodom.
- Ugyanmár. Te tudod a legjobban hogy rossz pénz nem vész el, szóval örökké élek gyakorlatilag - fogok vele hivatalosan kezet de a szememben már megcsillan a jókedv és a színjáték miatti öröm. Követem az irodába, fél lépéssel lemaradva ahogy illik, de amikor becsukódik mögöttünk az ajtó, felnevetek és átölelem, amolyan férfias hátbaveregetéssel. Van épp elég közös ügyünk, múltunk és ha jól sejtem másunk is lesz nem sokára.
- Whiskeyt, tisztán.  A munka, mint mindig. Most megint katonaként élek, de már nem sokáig folytathatom - telepszem le a vendégszékre, és kényelembe helyezem magam. Kinyújtom a hosszú lábaim és figyelem a másikat.
- A legutóbbi munkám véget ért, és éppen a pihenőnapjaimat töltöm. Két napja szállt le a gépem és kiszúrtam Liót itt, és sejtettem hogy te is itt leszel. Ti sose mentek egymás nélkül sehová. Csak nem berendezkedtél ide mint alfa? - pillantok körül, hiszen nyilvánvaló, de érezheti a kedves csipkelődést a szavaimból.
- Bár gyanítom te már tudtad hogy itt vagyok... Csiripelte egy kisbolyhos, ugye? - kérdezem ahogy beleiszom az italba, amit elém tesz. Persze miután megköszönöm.