Érzem, hogy kezdjük átlépni azt a bizonyos határt. A határt ami a biztonságot jelenti. A határt, amit Mikhal húzott magának a szörny ketrece előtt. De ő közelebb lépett az pedig a kezébe mart. A mérge a fogain keresztül került a vérbe. A vér pedig csordogál komótosan az elmébe... Látom rajta. Nem találom Mikhalt. De még várok. Mindkettőnknek az a legjobb ha ő állítja meg magát. Nem akarom, hogy közbe kelljen avatkoznom de... az ajkamba harapok ahogy érzem hogy egyre erősebben szorít le. Kipréseli a maradék levegőmet és kezeim lehullanak a hátáról. Már nem azért folyik az aktus amiért mi elkezdtük. Ahogy az ajkam harapom az újra vérezni kezd és látom, hogy ingerli. A vérem illata. Felhívás keringőre. A mellkasom kissé megfeszül és érzem, hogy ha egy percen belül nem cselekszem összeroppantja a bordáimat. Hallom ahogy az asztal megreped és ő lehunyja a szemeit. Abban a pillanatban ahogy elhatározom, hogy megálítom hirtelen löki el magát tőlem és fordul meg idegesen a hajába túrva. Összerezzenek a hirtelen mozdulattól és amint levegőhöz jutok hangosan lihegni kezdek.  Vissza engedem magam teljesen az asztalra és a bordáimra siklik a kezem. Épek maradtak. Mikhal meg tudta fékezni. Sikerült neki magától. Örülök. Viszont ez nem jellemző... Valami baj van. Figyelem egy ideig a plafont és hallgatom a szavait. Halk fojtott hang. Tudom, hogy őt is meglep, hogy kicsúszott az irányítása alól. Meg akart öni. A kristály csillárt figyelem. Lassan fújom ki a levegőt és felülök. Pihegve söpröm hátra a kócos hajam és véraláfutásos mellkasomra vissza húzom fel a ruhát. Egy pillanatra csak lenézek magam elé. NEm hibáztatom. Fél, hogy bántani fog még. A szemeim lassan normálisak lesznek én pedig leszállva az asztalról lépek felé egyet és nem tudom...nem tudom hozzá érhetek e... Nyelek egyet és a kezem elindul az övé felé de egy pár centire megáll előtte- Megálltál. Nem történt semmi. Érted? -mondom halkan. Magam sem hiszem el- Nem lesz ilyen soha többet. -mondom halkan és legszívesebben magamhoz ölelném. De nem merem. A testem ellenkezik. Talán ez természetes dolog. A remegésem is. Talán ez normális. Nem akaraok magammal törődni, de minden lélegzet vétel fáj. Lehunyom a szemeimet és összeszorított fogakkal támaszkodok meg az egyik szék támlájában.