Nara & Aedion

Hosszú lesz ez az éjszaka, és úgy fest Adam nem kerül elő reggelnél hamarabb és ma valahogy nincs túl sok kedvem zsémbelni vele, így még mielőtt felébredne a délutáni szunyókálásból elindulok hogy a harcművészet oktatómmal töltsem a délután javarészét, és az estém elejét. Eljárok hogy látszata legyen az edzésnek, és ha olyan helyzetbe kerülök akkor bármikor leigazolják nekem hogy a klubtagja vagyok és rendszeresen járok edzeni amikor lehetőségem van rá.
A capoeira tanár örül nekem, hiszen mindig jobb kedvre derítem a jelenlétemmel és órákon keresztül kerülgetjük egymást, táncos-akrobatikus mozdulatokkal. Bő szárú nadrágban és szűk fekete felsőben vagyok hogy ne akadályozzon a mozgásban, és igyekszem mindent emberien lassan csinálni és néha direkt elrontok egy két ütemet hogy legyen mit tanulnom is.
Már igen csak estére jár mikor elbúcsúzunk egymástól, és a városba indulok hogy vacsizzak valahol. Fekete farmer, és fehér-szürke felső jellemez és egy sporttáskát viszek a hátamon keresztbe vetve. Szinte semmi súlya nincsen. Mégis a látszat miatt cipelem magammal.
A vacsi után a parkon át igyekszem valamerre egy kicsit sötétebb részen, amikor egy démont szúrok ki. Azonnal felébred bennem az angyali én, és már indulok is hogy kivégezzem a démont, aki derekasan küzd, de nem tud mit kezdeni a fensőbbrendű erőmmel, hiszen ő olyan csekély. Még csak meg sem izzaszt és leengedem a fénylő lándzsámat, hogy eltegyem, mikor egy elhaló nyögést hallok meg és odakapom a fejem. Egy lány az, aki kitágult szemekkel néz rám, és a fegyveremre. Szitkozódva tüntetem el, és indulok felé hogy feljtésre bírjam, de ekkor én torpanok meg. Jelek borítják, az angyal jelei. Raziel fivérem leszármazottja, egy árnyvadász.
- Ezt... ezt csak felejtsd el, jó? - szólalok meg végül ahogy mellé érek, és el is haladok ha nem szól utánam. Még csak ez hiányozna az életemből, egy kíváncsi árnyvadász bár... valami mégis csak volt a szemeiben. Majdnem megtorpanok hogy megkérdezzem, de végül csak legyűröm a kíváncsiságomat.

music: valami   ● ●●●

Annyira fáradt vagyok.... Nem annyira fizikailag, mint mentálisan. Nem sokat aludtam az elmúlt pár éjjel, bár nem volt mostanában annyi gondom az élettel általában, mint szokott lenni, de cserébe az alvással vannak gondjaim. Az éjszakai kimaradozásaimat is kicsit lejjebb vettem, mivel a bátyám egyre kevesebbet van otthon és ezért nincs most rám akkora szükség, de ma mégis elindultam az utcákat róni.
Nem volt sok tervem, sem verekedni, sem üzérkedni nem akartam semmivel, csak úgy sétálni szerettem volna egy kicsit, hiszen szeretem az éjszakát mindenestül, akkor még rám sem terelődik annyi figyelem, mint nappal szokott. Ennek ellenére mégis sikerült egy kisebb verekedésbe keverednem, de az nem az én hibám volt! Állatokat bántottak, azt meg nem nézhettem tétlenül. Nem lett nagy bajom, csak megzúztam a  csuklómat és a bokámat, ahogy behúztam az egyiknek, és csípőn rúgtam egy másikat. Elbénáztam, de én voltam a hülye, és ennek most semmi köze nem volt a rebelliskedésemhez. Miután elintéztem őket és rájuk hívtam a mondi rendőröket egy szép vallomással egyetemben elindulok hazafelé, amikor megszólal a szenzorom. Nem tűik nehéz feladatnak, ezért a kivilágítatlan park felé veszem az irányt, ahol viszont harc hangjaira leszek figyelmes. Jobbnak látom nem beleszólni, akármi is ez, de kíváncsi vagyok, ezért lopakodva közeledem, hogy meglessem a dolgot. És olyat látok, amit sosem gondoltam volna, mert egészen egyszerűen szólva, nem evilági, amit látok.
Tátogva, mint hal a szatyorban ácsorgok a bokrok mögött félig megbújva és nézem az angyal és démon harcát. A démont messziről megismerem, hiszen ezek miatt élünk és halunk, de az angyal felől sincsen kétségem. De hogy lehet? Mi vitte rá, hogy saját formájában legyen jelen a mi síkunkon? Miért éppen most és miért éppen én? Biztosan nem hallucinálok. Egyenesen rá nézek, amikor észrevesz és még a számat sem tudom becsukni, annyira meg vagyok lepve.
-Ne, várj kérlek! -kapok észbe, amikor el akar menni, utána ugrok ki az ösvényre. Nem tudom pontosan, mit is akarok tőle, vagy miért szólítottam meg, de nem akarom, hogy elmenjen. Csak bambán nézek rá és csak ennyi bukik ki belőlem:
-Miért? Kérlek mondd el -Tényleg nem tudom mire gondolok ez alatt, de annyi kérdésem lenne, amire választ kaphatnék, de félek feltenni őket.
Outfit: Link » @ «Music: Link

Nara & Aedion

Nem érdekel különösebben a város, és annak milyensége, de a démon jelenlétet nem hagyhatom figyelmen kívül, csak sajnos kevés ilyennek hoz össze az éjszaka, pedig remek feszültséglevezető, de mégse mehetek ki minden éjjel pokoli teremtményeket hajkurászni, hiszen erre vannak Raziel fivérem gyermekei, és leszármazottai a nephilimek.
Nem is igazán foglalkoztatnak, mert két külön világ vagyunk, de mióta itt vagyok, néha látok egyet kettőt, elsuhanni a szemem sarkából. Nem keresem őket, nem akarom látni se hogy micsinálnak. Nem is akarok tudni róluk, és most mégis ez a lány itt áll tágra nyílt szemekkel. Magamban szitkozódva indulok el hogy minél messzebb kerüljek de elém áll, így csak megtorpanok, mert fellökni mégsem akarom. Az nem az én stílusom. Lélektelennek látszó szürkés szemeimmel pillantok végig rajta, ahogy végül kiböki mit is akar tőlem.
- Mire várjak? Nincs már itt dolgom, és mennem kell - hárítom el, mert Adam ki tudja miféle marhaságot művel már megint. Ha nem vagyok vele, hajlamos önpusztításba menekülni, amit nem hagyhatok mert vissza akarok jutni a testvéreim közé ahová tartozom. Nekem ez életidegen lét, és nem is akarom sokáig folytatni.
- Mit miért? A démon az démon, neked is. Nekem is, nem kellene itt lennie. Mondjuk nekem sem, szóval... nem is láttál engem oké? - igazítom meg a táska vállpántját, ami nagyon emberszerű mozdulat és igyekszem is akként viselkedni minden apróságban leutánozva őket. Nem kell a feltűnés, és a kérdések.

music: valami   ● ●●●

Az éjszaka gyönyörű és remélem ilyen csendes marad a további részében is. Megoldottam mára is, hogy legyen min kiakadnia a szüleimnek és a testvéremnek, már csak sétálgatok, hogy teljen az idő és mehessek lassan haza, de a szenzorom démon aktivitást mutat, ezért azt célzom be, hogy megnézzem miről is van szó. Amire nem számítok, hogy egy angyal már kezelésbe vette a dolgot és én csak tátogni tudok, mint aki azt sem tudja, hogyan kell becsukni a száját. Utána ugrok, amikor el akar menni és próbálok valami rendszert tenni a gondolataim között, amik százhússzal száguldanak kilóméterenként.
-Ne menj! Annyi kérdésem van -de hogy mik azok a kérdések, azokat nem tudom most előásni. Annyira szeretném tudni, hogy van-e ennek az egésznek értelme, amit csinálunk. Amit csinálok. Tényleg megvédhetem a testvéremet? Tud ő egyáltalán ezekre válaszolni, vagy inkább hagyjam menni?
-Nem a démon megölésére gondoltam. Miért vagy itt? Biztos nem ezért -mutatok a hamvakra, hiszen azt már messziről tudtam, hogy nem egy erős démonról van szó, egyedül is elintézhettem volna, ha nem találkozom vele és még segítségre sem lett volna szükségem.
Az árnyvadászokat mindig arra nevelték, hogy tiszteljük az angyalokat, hiszen az egyik legnagyobb harcos angyal, Raziel örökösei vagyunk a Földön, tőle kaptuk a rúnákat és a szeráfpengéket. Mindegyikük nevét használjuk, hogy segítségül hívjuk az erejüket a harcban és most itt áll egy előttem. A legtöbben ezt elképzelhetetlennek tartják, hogy valaha is találkozzanak eggyel és nekem teljesen véletlenül sikerült összefutnom vele.
-Mondd… Van értelme ennek a létnek, amit itt csinálunk? Megéri árnyvadásznak lenni? -pislogok fel rá, miközben kicsit odébb húzódom az ösvényről. Ha menni akar, mehet, nem fogom feltartani, csak ez mégis olyan elképzelhetetlen.

Outfit: Link » @ « Music: Link

Nara & Aedion

Messziről megérzem az undorító és fertelmes energiát, ami nem lehet másé csakis egy démoné. Ennyire ártó és negatív egyetlen félvér sem tudna lenni, még a tündérek sem, pedig néhányan igen csak ki tudnak tenni magukért ami azt illeti.
Könnyedén megszabadulok a démontól, és még kezemben a lándzsa amivel küzdök, mikor döbbent nyikkanásra leszek figyelmes, így arra fordulok, de magam is meglpődöm az árnyvadászon. Nephilim, ahogy mondani szokás, Raziel leszármazottai aki vérét keverte ennek a világnak a védelméért egy halandóéval. Erőt és fegyvereket kért, mind ismerjük a történetet és Razielt. Ithuriel sem maradt ki belőle, és bár annyi szenvedésen esett át, mégsem illette rossz szóval az embereket. Én a magam részéről mér két szárnyrebbenéssel leigáztam volna őket ha megtehetem, de jelenleg így is elég nyomorult a helyzetem és nem lesz sokkal rózsásabb.
- Nekem is sok van, mégsem teszem fel őket - állok meg ahogy a táska szíjára fonom a kezem. Most már mi sem emlékeztet angyali mivoltomra, a lándzsa eltűnt, és csak egy magas szőke hajú férfi vagyok, aki hazafelé tart az edzésről. Maximum a szemeim lehetnek árulkodóak, főleg egy olyannak aki rendelkezik Látással.
- Mi másért lennék a Central Parkban éjfélkor a capueira órám után? - húzom fel a szemöldököm ahogy félmosolyra húzódik az ajkam. Tudom jól mire kérdezi, és tudom jól hogy nem akarok válaszolni ezekre a kérdésekre. Valahol megértem ezt a lelkesedést, hiszen nem gyakran lép a magamfajta a földre, és eddig Mike a másik akiről tudok. Természetesen Razielen kívül, de ő nem számít igazán. Őt ismerik a nephilimek.
- Nos, még itt vagytok, és a föld is, nem? Miért válaszoljam meg a teljesen nyilvánvaló kérdést, amire te magad is tudod a választ? - válaszolok, ahogy felragyog az aurám, és a nyugalmas, rám jellemző energia őt is eléri.
- Raziel következetes angyal, nem csinál semmit puszta szeszélyből szóval inkább őt kérdezd meg legközelebb ha erre jár - vonom meg a vállam, hiszen én nem igen folyok bele az árnyvadászok dolgaiba.
- Én kívülálló vagyok, nem követem a nephilimek sorsát - teszem hozzá, még ha ki is ábrándítom őt ezzel.

music: valami   ● ●●●

Nem kicsit lep meg, hogy valakivel összefutok az éjszaka kellős közepén a parkban, aki ráadásul még a kiszemelt démonomat is elintézte menet közben. Az pedig már egyenesen elképzelhetetlen, hogy az a valaki egy angyal. Márpedig nem lehet más, messziről észreveszem, hogy se nem ember, se nem alvilági, de még nephilim sem az illető. Azokat felismerem és nem is igazán érdekelnek, de ő...
A válaszára megdöbbenek, nem vártam volna ilyesmit. Be is csukom a nyitva felejtett számat, mint akit felvertek az iménti kábulatból. Tanultunk eleget az angyalokról, ismerjük a természetüket, de azt nem mondta sehol senki sem japánban, sem amerikában, hogy Isten küldöttei... egyenesen bunkók lennének. Nem tudhatjuk, milyen a személyiségük, de talán ez a normális, hiszen megvetik és lenézik az embereket. Mit is vártam, az élet eddig sem volt kegyes hozzám, pont az ő fajtája miért lenne az?
-Nos, rendben, nem kell válaszolnod -morgom, ahogy visszaveszem magamra a mindenki másnak szóló nagydumás, "engem senki sem bánthat" álarcomat, hogy leplezzem a megbántottságomat. Nem is értem, mit vártam. Majd egy angyal kedves lesz velem, na persze.
-Nem erre értettem, de mindegy. Mindketten tudjuk,hogy ő nem szokott minden másnap rohangálni ezen a síkon, szóval elég nehéz lenne -teszem karba a kezem és kicsit szélesebb terpeszbe a lábaim, hogy a szokásomhoz híven nagyobbnak látszódjak, mint ami vagyok. Ezzel a kis trükkel is szokta igyekezni azt a magabiztosságot sugározni, ami tulajdonképpen tíz éves korom óta nem létezik. Talán csak a bátyám tudja, mennyire csak egy álca, az ami vagyok.
-Rendben, akkor ne kövesd ezután sem. További szép estét -hajolok meg talán egy kissé gúnyosan az irányába és már mennék is. Alaposan a lelkembe gázolt már csak ezzel a pár perccel is, és nem óhajtom tovább hallgatni, vagy bármit is csinálni vele ezen túl. Ritkán nyílok meg, de akkor mindennél jobban fáj, ha ilyenkor valami hasonló történik. Közel sem vagyok annyira kemény, mint aminek mutatom magam.

Outfit: Link » @ « Music: Link

Nara & Aedion

Minden egyéb kéretlen találkozás érdekében mint egy palástot tekerem magam köré az angyali mivoltomat, és már csak egy fekete ruhás, szőke hajú emberalak vagyok. Semmi szány, és égi dicsőség vagy energiaháló nem díszít.
Raziel fivérem leszármazottja a lány, azért lát hát engem, mert az álcámon mondén nem lát át. Maximum ha Látó de azok azért elég ritkák ha már itt tartunk. Egyetlen hosszú pillantással mérem fel, az aprócska termetét, ami megtévesztő lehet. Harcos, érződik rajta a harc és sietett ide, hogy megküzdjön a démonnal. Nem okozott volna neki nehézséget úgy sejtem, de nem hagyhattam én sem hogy itt garázdálkodjon szabadon.
- Nem minden találkozás alkalmas, súlyos kérdések megvitatására, és nem a jó angyalt kérdezed - teszem hozzá, ahogy eltűröm a hajam az arcomból. Igyekeztem hasonlóra alakítani mint a mennyei profilom, de így is sok finomítás van benne és azért hasonló lett az eredmény. Van amit nem tudok elfedni.
- Mindketten? Nem. Lehet hogy te így tudod, de ez téves információ. Raziel sose csinál semmit ha abban nincs valami érdeke és biztos lehetsz benne hogy minden második héten itt flangál a földön - mosolyodom el, kissé szarkasztikusan, de kissé nevetősen is hiszen annyira nagyra tartanak minket, és annyira tisztelik a mivoltunkat. Belelátok a gondolataiba, nem is kell hozzá képesség. Elég a szavait venni és ahogy bámul rám. Szokatlan viselkedés, de valószínűleg nem látott még magamfajtát.
- Nem követem, nephilim. Nem az én tisztem. Viszont elmenni sem tudok a démoni tevékenység mellett mert elég mocskos energiájuk van és szennyezik ezt a földet. Én nem vagyok arkangyal, csupán harcos.... - teszem hozzá mielőtt útnak indulna.

music: valami   ● ●●●

Ha nem láttam volna a saját szememmel azt, amit láttam, el sem hinném, hogy az előttem álló férfi egy angyal. Most teljesen hétköznapian néz ki ahhoz képest, hogy az imént helyettem ölt meg egy démont a park közepén. De láttam és most már nem tudja letagadni, ha akarja sem. Legalább ez az előnye, hogy a nephilimek átlátnak a hálón, ilyesmit is megtapasztalhatnak. Hogy ez egy jó vagy rossz dolog, azt mindenki döntse el magának. Én személy szerint nagyon boldog életet tudtam volna élni a szintén árnyvadász szüleim nélkül, de szinte már hiányozna, hogy vérfarkasokkal verekedjek heti egyszer.
-Azt hinné az ember, minden angyal tud ki tud annyit nyögni, hogy igen vagy nem, anélkül, hogy harapófogóval kellene kiszedni belőle -válaszolok gunyorosan. Egy sima és egyszerű nemleges válasz is elég lett volna nekem, de a lelkembe gázolni egyáltalán nem volt szükséges ehhez. Miért kell még ez a rejtélyeskedés is mellé? Egészen eddig azt hittem, hogy az angyalok egyenes jellemű harcosok, pontosan mint mi, hiszen ezért kaptuk meg a lehetőséget, hogy megtisztíthassuk a világunkat a kártevődémonoktól. De ez még arra sem méltat, hogy embernek nézzen, nemhogy a testvérének egy leszármazottjának, akik tisztelik őket és titkokat osztottak meg velük. Mi értelme van így bárminek is? Amikor az a faj sem ismer el, akiktől az erőnket kaptuk? Nem éri meg így.
-Én pedig elhiszem -Azért arról csak tudnánk, Ha Raziel a földön járna, legalább észrevennénk belőle valamit. Nem szeretnek itt lenni, ezért nem is szoktak, csak játszadozik velem. Ennyi vagyok hát csak, egy játékszer, ami nagyjából két percig érdekes csak. Nagyszerű.
-Akkor ez maradjon is így -szólok utána az első mondata után, de nem hallgatom tovább, semmi kedvem még több szarkazmust hallgatni. Nem vagyok egy fruska, akivel csak úgy a bolondját lehet járatni. Nem vagyok hajlandó az lenni. Inkább keresek valamit, amivel megint botrányba keveredhetek, hogy otthon megkapjam a magamét. Azt legalább már ismerem.

Outfit: Link » ✠ « Music: Link

Narao & Aedion

Nem szeretem ha mások megtudják ki vagyok én, azaz inkább mi vagyok, és még az árnyvadászokat is kerülöm, lévén nem miattuk jöttem ide, és Raziel testvérem népe nem igazán érdekel engem, ő teremtette meg a fajt, és így ő a felelős mindenért ami velük történik. Nem folyok bele, és mások sem igazán foglalkoznak ezzel, hiszen nem a mi dolgunk.
- Tudni tud. Ti, nephilimek, Raziel testvérem teremtményei vagytok. Ő döntött úgy ezer évvel ezelőtt hogy megosztja a hatalmát veletek, és így ennélfogva ő tartozik értetek felelősséggel, nem mi - válaszolok neki hiszen én nem az a kedves angyal vagyok, akire bárki is számítana. Nem vagyok az mert.... nem kell annak lennem, és egyetlen személyel kell valamit kezdenem.
- Életben vagytok még nem? A háború után, a fajtád él, és szervezkedik... ez szerintem mindennél több választ ad neked is - teszem hozzá. A remény hogy lehet jobb, mozgatja az emberek szíveit és valahol őket is, mert emberek ők, csak egy kicsit erősebbek és másabbak mint a legtöbb. Ugyanolyan esendőek és halandóak mint régen.
- Nem kell hinned nekem ha nem akarsz. Többet vagyunk itt, mint ahogy ti láttok minket vagy érzékelitek hogy a földet tapossuk. Raziel is szokta tenni, de nem veri nagydobra a presztizse miatt - húzom halvány, de éles mosolyra a számat, mert aligha örülne ennek ha hallaná most hogy miket beszélek róla. Tuti kiakadna.
- Így marad effelől ne legyenek kétségeid, nephilim! - válaszolok, de ahogy elhalad mellettem kezébe nyomok egy fehér tollat. Ha bajba kerülne elég ha csak megszorongatja, és segíteni fogok neki, már ha nem dobja el azonnal. Akkor köddé válik a tollam.

music: valami   ● ●●●