Jace & Clary ️

Itt vagyok újra szobámban, az Intézetben, körbe hordozom fűzöld íriszeimet a berendezésen. Minden úgy van, ahogy hagytam, ami nagy megkönnyebbüléssel tölt el. Anya végre belátta, hogy ez tesz engem boldoggá, hogy végre teljes körű kiképzést kaphassak, mint árnyvadász. Mert eddig a háború miatt nem igazán volt erre lehetőség. Viszont most, hogy béke idő van, rendes kiképzésben vehetek részt. Anya először nem igazán akarta engedni, most hogy vissza kaptam, hogy ide költözzek. De megpróbáltam megértetni vele, hogy ez így sokkal jobb lesz. Pláne, most hogy Luke végre szerelmet vallott, össze is házasodtak, nem árt némi időt kettesben tölteniük. De megígértette velem, hogy amilyen gyakran csak tudom, meglátogatom majd őt.
Remélem, hogy már semmi sem áll a boldogságuk útjába, hiszen Luke igazán megérdemli az ő kezét. Még akkor szeretett bele mikor Valentine felesége volt, de még sem tett semmi félre érthetőt, csöndben amolyan Luke-osan szerette őt. Majd amikor elszökött anya velem Idrisből, akkor is vele tartott, védelmezett minket, apám helyett apám volt. Holott még sem kényszerítette senki sem őt. Nála jobb apát elképzelni sem tudnék, de sajnálatomra egy szörnyeteg volt az apám. Aki annyira megakart szabadulni az alvilág teremtményeitől, hogy vad kísérletezgetésbe kezdett, a bátyámba valódi, tiszta démonvért fecskendezett, míg belém meg Jace-be angyalvért.
De szerencsére ez már a múlté, mint ahogy apám és a bátyám is az. Most inkább az órámra pillantok, ugyan is Jace-el kell találkoznom a teraszon. Azt mondta nem árt, ha csiszolunk egy kicsit a közel-harci képességemen. Nem tudom mennyire fogom tudni komolyan venni, hogy a pasim fog edzeni. A táskából amit otthonról hoztam kipakolom a cuccaimat, elteszem a szekrénybe, de kint hagyok egy trikót, egy fekete cica nadrágot az edzéshez. Gondolkodom azon, hogy talán nem ártana vennem egy frissítő zuhanyt is előtte. Aztán a gondolatmenetet tett követi, jobb lesz ha minél frissebb leszek, meg akarom mutatni neki, hogy már nem tud újat tanítani nekem. Persze, igazából mindketten tisztában vagyunk azzal, hogy ez nem igaz. Habár nagyon ügyes vagyok, és sokat fejlődnöm, azért még bőven van mit tanulnom… és nem csak tőle, hanem mástól is. Miután legalább fél órán keresztül áztatom magam a forró víz alatt, addig teljesen kiürítem a fejem, nem gondolok semmire, csak, hogy milyen jól esik ahogy a vízcseppek hogyan folynak végig tejfehér bőrömön. Egy forró zuhanynál nincs jobb, ami teljesen ellazítja az ember végtagjait, én már csak tudom. Miután végzek, magamra kapom a kikészített ruhadarabokat, a mellé még felhúzom a sportcipőmet. Rakoncátlan, égő vörös fürtjeimet szoros lófarokba kötöm, hogy ne zavarjon a mozgásban. Vetek még egy utolsó pillantást a tükörben magamra… na nem mintha ez randi lenne, de mivel mégis csak a pasimmal találkozom, akaratlanul is megigazítom magam. Rápillantva az órára már majdnem elkésem, a találkozott ötre beszéltük meg, de mivel Jace majdnem mindig késik… nem aggódom a dolog miatt. Kiviharzok az ajzón és ahogy sarkon fordulok szinte bele ütközöm Izzybe.
-Jajj, ne haragudj,- kérek azonnal bocsánatot tőle, de ő csak elnézően vigyorog.
-Hova ez a nagy sietség?- kérdezi, de szinte biztos vagyok benne, hogy tudja hova rohanok annyira, hogy mindenkit elütök, aki az utamba áll.
-Tudod… Jace-el edzeni akarunk…. vagyis ő akar engem, szerinte nem vagyok valami jó a közel harcban.- ahogy ezt mondom kis fintorba szalad az arcom. De ő újból felnevetett, olyan csilingelőn, hogy azt bárkit megigézne.
-Amúgy- öleli át a vállam ahogy elindulunk- mit szólnál, ha este elmennénk kirúgni a hámból, csak te meg én…. csajos este. Még úgy sem csináltunk ilyet.- csak pislogok rá. Én még soha nem rúgtam ki a hámból, meg egyébként sem… Egyszer Simonnol gondoltuk ki próbáljuk az alkoholt tizennégy évesen, de mivel mindketten hamar be rúgtunk és más nap sem éreztük magunkat valami fényesen hagytuk a dolgot. Viszont ránk fér a lazítás, Izzyre is, és rám is…
-Okés, majd még egyeztetünk, de most rohanok, mert tudod milyen Jace..- azzal már ott sem voltam. De hiába siettem, mert én értem oda előbb. Míg várok rá, oda lépek a korláthoz, hogy onnan bámuljak le New York lenyűgöző látványára.
.

Music

Nobody's Hero

Facilis Descensus Averni

A napok egymás után telnek el, és egyre inkább nem férek a bőrömbe. Megöl ez az unalom, és nem tudok mit kezdeni magammal a mindennapokban így leginkább az olvasásba és edzésbe menekülök el. Hogy ne zizzenjek meg teljesen. Ez az unalmas hétköznap nem nekem való.
Így leginkább rágódom dolgokon és próbálok túllépni azokon a dolgokon amiket eddig túléltem, és megbékélnem azzal hogy végre tudom ki vagyok én. Mégha nem is a legnagyobb magabiztossággal, de tudom hogy nem vagyok olyan, mint Valentine és ez valahol mélyen megnyugtató. Gyűlölöm azért aki volt, és amit tett. Claryvel is, de másfelől meg mégis ő nevelt fel és az egyetlen apa akit ismerek. Akármilyen is legyen az.
Nagy sóhajjal ugrom le az intézet tetejéről hogy hosszas zuhanás után könnyedén érkezzem meg a lábaimra. Alecre minden alkalommal a szívbajt hozom, de már megszokhatta volna hogy ez az én reszortom. Másoknak aggodalmat okozni. Ennek mestere voltam mindig is, és vagyok is. Van, ami nem változik, akár Valentine akár egy háború jön. Mit számít.
Most is éppen edzeni készülünk és már az edzőteremben járom a köröket ahogy Claryt várom. Azt a nőt, aki mindenben kitartott mellettem, még akkor is amikor Sebastian befolyása alatt voltam. Igazán értékes nő. Feketében vagyok, ez a kedvenc színem és ez áll a legjobban is. Kiemeli a szőkeségem.
- Clary! Minő meglepetés hogy nem késel el - fordulok felé, ahogy belép és már egy tőrt hajítok felé, hogy teszteljem a reflexeit. Mert sosem árt a gyakorlás, és tulajdonképpen ezért is jöttünk ide. Őt ki kell rendesen képezni a rúnákon kívüli harcra. A lehető legjobb trénert kapta a világon. Engem.