Mandy & Sybil

Fáradtan baktatok haza a stúdióból. Most nem megyek be Adamhez… nem tudnék a szemébe nézni. Nem sikerült, még ha nem is a saját hibámból, de nem sikerült. A szívem egyik fele teljes letargiában dagonyázik az önsajnálat posványában, míg a másik fele derűlátóan tekint előre a táncversenyre. Vitaly elég ügyes, talán az én bénaságom sem lesz akadály. Nagyon szeretnék bejutni abba a tánciskolába, már pusztán a neve is garancia az önéletrajzomban, hogy a legjobb helyekről kaphassak majd állásajánlatot. Sóhajtok egyet, kitörlöm a könnyeket a szememből, aranyszőke tincseim csapzottan szabadulóművészkednek ki a kontyomból. Csak egy fekete tornacipő van rajtam, egy világosszürke streccsnadrág és egy krémszínű kötött pulcsi. A sporttáskámat kedvetlenül húzom magam után a földön, nem is figyelem, hogy merre megyek, csak sétálok Manhattan városrész utcáin, figyelem a nyüzsgő várost, a hangokat, a zajokat. Most valahogy… nem tudok olyan önfeledt és bohókás lenni, mint amilyen szoktam. Mit fogok odahaza mondani? Tudják, hogy ma volt a felvételi. Nem kellettem nekik, de ne aggódjatok, beerőszakolom magam az iskolába a kiskapun? Hiába tudom, hogy ez csak a kapcsolati tőke hiányának tudható be, valahol azért mégis fáj, hogy ezt velem játszották meg. Gondolhatnám úgy is, hogy annyira tökéletes nem volt az előadásom ahhoz, hogy ne a helyemre vegyék fel azt a valakinek a valakijét. Nem tudom ki az, de szívből… sajnálom. Soha semmit nem fog elérni a saját erejéből. Vékony ujjacskáim belenyúlnak a hajamba, kihúzom a csatot belőle s hagyom, hogy kócos hajam a vállaimra omolva kacagja szembe a lenyugvó napot. Megállok az egyik hídon s a korlátnak támaszkodva gyönyörködöm a narancssárga égboltban. A csatot a pulcsimra csippentem s könyökömmel támasztva a korlátot, merengeni kezdek. A szél nem kíméli aranyszőke hajam, játékosan csillog rajta a lemenő nap fénye. Mit mondjak majd otthon?

Sybil & Mandy

Hulla fáradt vagyok, alig van agyam, de legalább most egy kicsit békén leszek hagyva egy ideig és nem kell a tanulással foglalkoznom. Befejeztem egy hosszabb gyakorlati részét az egyetemi képzésnek és most amíg be nem indul a rendes oktatás, addig szabadok vagyunk. Kész szerencse, már nagyon kezdtem szétszórt lenni és elfelejteni dolgokat, vagyis igencsak szükségem lesz arra az alvásra. Persze attól még kell dolgoznom, de hogy kiesett a tanulás az időbeosztásomból, szinte olyan, mintha semmit sem kéne csinálnom. Legalábbis érzésre.
Éppen battyogok haza erősen a zenébe és a gondolataimba mélyedve, amikor a hídon keresztül caplatva megakad a szemem egy lányon. Alapvetően ki vagyok élezve a nem hétköznapi emberekre,
hiszen ezekből merítem a rajzaim alanyait vagy éppen témáit, de mégis olyan különleges. Általában inkább az alternatív emberekre vagyok beállva, mint Vel, de ő olyan hétköznapian gyönyörű. Nem tehetek róle meg kell állnom az út túloldalán, hogy legalább leskicceljem, mielőtt hazaérek. Jó lenne megörökíteni, de fényképezni nagyon ciki, ha meg megkérdezném, akkor valószínűleg elhajtana melegebb éghajlatra, mint általában szokták. Nem tudom, mi olyan ijesztő a fekete rúzsban, de valamiért mégsem szeretik az emberek.
Denevérszárnya hátizsákomból előhalászom a rajztömböt és a ceruzámat, majd fenekemmel a korlátnak támaszkodva kezdem el gyors, határozott mozdulatokkal skiccelni a lány vonásait és alakját.
Gyönyörűséges a tartása, légiesen könnyű, mintha erre lett volna odatéve. Emlékeztet Loreleyre,
akár el is tudnám képzelni, hogy egyik pillanatban, amikor felpillantok rá, már tündér ruhában lesz és leveti magát a vízbe. Ezt is fel kell vinnem a képre, ez nem maradhat le. Olyan szinten belemelegszem a dologba, hogy már csak fél pillanatokat lesek rá a rögtönzött modellemre, de egyszer csak nincs ott.
Felkapva a fejem lesek körül, hogy mégis hova tűnhetett. Csak lett tényleg hableánnyá hirtelen?

Outfit@Music

Mandy & Sybil

Unottan és szomorúan kapaszkodok a korlátba, hol előredőlve, hol hátra. Éppen látványosan szenvedek, ne zavarj. Nézem az eget, a földet, az arra járó embereket, akik magukon kívül semmit sem vesznek észre. Szomorú... azt a virágot sem vette észre senki, amit a betondzsungelből ástam ki és ültettem el a parkban. Olyan... rideg a világ. Anyagias, elkorcsult... vajon Harcitollaska kapna valaha is olyan utasítást, hogy töröljön el... mindent? És megtenné? Ahh miért is gondolkodom én ezen? Egy egyszerű halandó vagyok, egyszerűbb gondokkal. Most éppen azon kellene agonizálnom, hogy első körben kiejtettek a suliból, ahova ezer éve készülök. Enyhe költői túlzással. Kínomban már a széles vaskorlátra szökkentem fel, lábujjhegyre állva kecsesen tartom az ég felé egyik kezem, másik eltartva lentebb pihen. Lendületet veszek, forgok párat, majd jobb lábamat felhúzom a mellkasomig ráhajolok, gondolkodom így fél percig. Hümm. Kiegyenesedek, majd hátradőlök leeresztett kezekkel, jobb lábam 90 fokos szöget zár be a törzsemmel. Hajamból kihullik a gumi, és csak úgy lógnak le kusza szőke tincseim. Mi legyen? Hogy legyen? Anya ki fog akadni... Nyújtok egy kicsit, de főleg egyensúlyozási állásokat veszek fel, segít ellazulni és gondolkodni. Igaz, bérmennyire csűröm csavarom a dolgot, mindig arra jutok, hogy igazat kéne mondani. Szusszanok egyet és leszökkenek a korlátról, felveszem az időközben leejtett cuccaim, majd mennék tovább, amikor figyelmes leszek a túloldalon egy furcsa jelenésre. Először azt hittem, megint valami túlvilágit látok de... érzem hogy nem az. Ő csak.. ember. Fura, de ember. És rajzol..? Ah, elkapott a kíváncsiság, így egy közlekedési holtpontban átszaladtam az úton s az ottani korlátra puhán felugorva mögé settenkedem, és benézek a válla fölött a rajzára. Nagyjából ebben az időben néz fel és keres valamit. Én pedig meglátom az alkotást...
- Nahááááát! Ez én volnék?
Pillogok rá, hogy ha felém fordul, miközben mutatok magamra. Bár így kényelmetlen lehet neki, ennyire felfelé nézni, szóval leszökkenek mellé a járdára és nézek rá a nagy bociszemeimmel.

Sybil & Mandy

Néha még nekem is kijár egy minimális pihenés, szóval ki is élvezem, hogy nem kell rögtön hazasietnem tanulni, vagy vagyok annyira hulla már, hogy muszáj hazamennem, különben ülve elalszom. Szóval még egy kicsit megállok mielőtt hazaérek, mert ezt a lányt muszáj lerajzolnom. Szinte tökéletes az testfelosztása, végtelenül aranyos az arca és a tartása… Na, az győzött meg, hogy igen, ő velem jön grafittal egy lapon, szóval megállok az út túlfelén és előhalászom a felszerelésem. Néhány perc múlva már csak pillantgatok az irányába, hogy jól kapom-e el az árnyékot vagy a végtagok helyzetét, de az egyik felnézésnél már nincs ott. Hova tűnhetett? Már éppen fordulnék vissza a rajzhoz, hogy emlékezetből befejezzem valamennyire, amikor jön a kérdés a hátam mögül.
-Váááá, istenek, mégismiazédes…. -ugrok egy nagyot és legalább másfél métert előre. Mivel a korlátnak támaszkodtam, igencsak nem számítottam semmilyen hangra mögöttem. Vannak fura dolgok velem, de eddig hangokat nem hallottam. Talán megőrültem?! Neeeeem, miután sikeresen megfordulok, látom, hogy a korábbi lány van ott.
-Mégis hogy és mikor miért kerültél mögém? -akadok ki félig, miután megint megtaláltam a hangomat és az elejtett ceruzámat és ránézek. Még mindig zakatol a szívem, de addig már eljutottam, hogy ő nem olyan, akitől félnem kell, még szerencse.
-Amúgy igen, az te vagy. Bocsi, hogy engedély nélkül kezdtelek lerajzolni, de sokan nem szeretik és nem akartam alkalmatlankodni, úgy el voltál gondolkodva. Gondolom nem szeretnéd, hogy megtartsam, máris eltűnök -magyarázkodok és kezdek is elpakolni, feltételezve a szokásos bánásmódot, amit az emberek az irányomba szoktak mutatni. Nem vagyok éppen egy közkedvelt figura a kinézetem miatt, de már megszoktam, szóval ez van.

Outfit@Music

Mandy & Sybil

Valaki nagyon elmélyülten alkot ott a túloldalon, és miovel nagyjából én is a látóterében vagyok,baromi el kezdett érdekelni, hogy mit rajzolhat ennyire. Úgy értem, már alig néz fel. Lehet, hogy a híd korlátja mögé rajzol egy vizisárkányt? Az milyen menő lenne már! Nem is nagyon tudtam türtőztetni magam, muszáj volt átszaladnom az úttesten, hogy megbizonyosodhassak róla. Elvégre, mivan ha épp egy csodáról maradnék le? Belebetegednék, bizonyosan. Nem is teketóriázom sokat, hamarost mögötte termek és nagyban lesekszem, azonban arra még én sem számítottam, hogy éppen tőlem fog ennyire megijedni. Pár pillanatig komolyan aggódtam, hogy messzebbre ugrik és az már úttest lesz, de szerencsére elég széles volt a járdarész hozzá.
- Bocsi, ne haragudj. Nem tudtam, hogy ennyire bele lehet merülni.
Ülök fel a korlátra bűnbánó szemekkel, elvégre, a rajzoláshoz fikarcnyi tehetségem sincs, szóval elképzelni is nehéz, mennyire koncentrálhat rá. Talán ha a táncoláshoz hasonlítanám... Bár lehet még az sem az igazi.
- Az előbb szaladtam át az úttesten, mikor nem jött autó fél percig.
Mosolygom lelkesen, miközben gúnár módjára nyújtogatom a nyakam, hogy lássam azt a csodát, amit körém képzelt, merthogy ezen már régen nem csak én vagyok. Olyan gyorsan hadarja el a dolgokat, hogy csak bután pislogok egy ideig. Már miért haragudnék érte? A fejemet kezdem el rázni.
- Nem dehogyis, nincsen semmi baj. Szeretném, ha befejeznéd. Érdekel a végeredmény.
Meg... addig se rágom magam a kis piti problémáimon. Talán ez a legnagyobb motivációm most arra, hogy itt marasztaljam.

Sybil & Mandy

Úgy elmélyedek a rajzolásban, ahogy amúgy is szoktam, rendszeresen nem szokott feltűnni a környezetem, ha egyszer belemelegedtem a dologba, de a mostani eset durva túltolása az átlagnak. Annyira nem figyeltem, hogy még az sem tűnt fel, hogy a lány közben mögém került, de még a korlátra is felmászott.
-Hát pedig lehet...-fújom ki magam, ahogy leengedem a papíromat és végre felé fordulok. Így közelről megnézve is ugyanolyan szép és kecses, amilyen én sosem leszek. Borzalmasan béna vagyok általában és néha nagyon tudom irigyelni a táncosok mozgáskultúráját. Mert igen, innen már ezt is meg tudom mondani, ehhez jó szemem van. Annyira szívesen lőnék róla egy profi képsorozatot, de szerintem nem fog összejönni.
-Nagyon elbambulhattam, ha nem vettem észre -lépek ismét vissza a korlát közelébe, de nem támaszkodom neki ismét. Már készülök neki, hogy megyek tovább, feltételezve, megint el leszek hajtva, de megállít. Meglepődöm, nem ez szokott lenni a forgató könyv, nagyon aranyos tőle, hogy hagyja befejezni a rajzot.
-Akkor várj egy kicsit -veszem máris vissza a papírt és kezdek neki megint és ezúttal majdnem készre árnyalom, és részletezem a művet. Gyors mozdulattal tépem le a tömbről és nyújtom felé a lapot. Végül megmaradtam a Lorelei ábrázolásnál, tehát tündér szárnyakat kapott a hátára, egy tündérszerű, hosszú suhogós, szél tépte ruhát, valamint csobogó habokat a korláton túl. Megihletett, szeretném még rajzolni, így már állok is neki egy újabbnak, de már az arcának vonalairól.

Outfit@Music

Mandy & Sybil

Érdeklődve figyelem a vonásait, a ruháját, meg persze azt, amit a papírra vet éppen. Érdekes egy jelenség, s bár a fekete szín övezi, nem nevezném se undoknak se gonosznak. Az ízlése kicsit távol áll az enyémtől, de összességében azt gondolom, szép nő.
- Tényleg bocsi, csak kíváncsi voltam mit rajzolsz...
Sunyítom le a fejem és húzom össze magam amolyan aranyos kis macskagombóccá, amit előszeretettel használok a fiúk ellen. Aztán azt veszem észre, hogy pakolászik, de hékás, még nincs is kész! No-no, látni akarom a végét! Megkönnyebbülve látom, hogy végül marad befejezni, s amíg így tesz, én csacsogok neki.
- Én sajnos nem tudok rajzolni, nagyon béna vagyok hozzá. Szerintem az összes tehetséges a bátyám örökölte ezen a téren, mert ő viszont nagyon ügyes, kiállításai is szoktak lenni.  
Újságolom el neki nagy vidoran, elvégre rém büszke vagyok a bátyám tehetségére. Arra már kevésbé, hogy önpusztító életmódba temetkezett és nem tudom tisztességesen kirángatni belőle. Közben be is fejezte aképet, tényleg nem volt sok hátra belőle, szóval csillogó szemekkel elveszem a papirost és alaposan rácsodálkozok.
- Nahááááát! Ez nagyok király lett! Tiszta ügyes vagy! Én nem is vagyok ilyen szép. 
Kacagok fel a gyönyörű képet nézve, aztán mikor felpillantok, megint rajzol. Adamre emlékeztet... lágyan mosolyodom el, könyököm támasztom a térdemnek és a tenyerembe ejtem az állam.
- Szeretnéd, hogy modellt álljak neked? 

Sybil & Mandy

Általában nem szoktak tudni ennyire meglepni, még ha el is mélyedek valamiben, de neki sikerült. Viszont az már nagyon is normális, hogy ennyire szerencsétlenkedek, az a megszokott mindennapok része.
-Öhm, semmi baj, tényleg, én sajnálom, hogy nem kértem engedélyt -magyarázkodom, majd amikor nem akar elengedni, végül befejezem a rajzot és még el is kezdek egy újat. Annyira széééééép, bár mindenhol ilyen jó modellek teremnének, akik még hagyják is, hogy egy random goth az utcán őket rajzolgassa.
-De te meg táncolni tudsz és olyan kecses vagy, úgy irigyellek érte... Ki a bátyád? Hátha találkoztam már a munkáival -beszélek még, ahogy már az utolsó pár vonalkát húzom a helyére és már adom is neki a rajzot. Már azért az arckifejezésért megérte.
-Dehogynem vagy! És köszönöm -mosolyodom el félig lányos zavaromban, azért nem szoktak nekem olyan sokan ilyen jó véleményt nyilvánítani. Általában inkább a catcallingot szoktam kapni. Máris új képet kezdek, ha már hagyja magát.
-A legboldogabb művész palántává tennél vele, ha megtennéd -csillogok neki, oda és vissza ajnároznám, ha lenn egy ilyen lehetőségem. Modellt lehet találni, de ilyen jó modellt...

Outfit@Music

Mandy & Sybil

Elég mókás figyelni ezt a különc lányt, mondhatni, értelmet nyert a nap további része. Ránézésre és megérzésre is csak emberrel állok szemben, ami nekem jó hír. A legutóbbi angyalos kalandom miatt kissé... óvatos vagyok.
- Semmi gond, semmi gond. Igazából megtisztelő, hogy úgy gondoltad érdemes engem lerajzolni.
Bólogatok nagyban, miközben ezt mondom neki, hiszen én nem vagyok olyan szép, mint a bátyám, profi modell meg végképp nem. Csak egy ügyefogyott hugicica, aki a Central Park egy önjelölt kertésze titokban.
- Naháát! Honnan tudtad, hogy táncolok??  
Csodálkozom rá hirtelen, még a számat is eltátom meglepettségemben. Lehet rám van írva valahol? Vagy van egy matrica a seggemen? Túllépve a meglepettségemen a ruhám szélét kezdem gyűrögetni.
- Hát... még csak tanulom, olyan ügyes még nem vagyok... de igyekszem!
Pillantok fel rá elszántan, hiszen ez az álmom, világhírű táncosnak lenni, mindenhol szerepelni és kitáncolni a világot a helyéről. Ha beledöglök is, de megcsinálom.
- A neve Adam. Adam Vincent Kane. Egyébként modell... sokkalta jobb mint én... a képeit kávézókban lehet látni, mert hát... nincs önbizalma. Pedig biztos vagyok benne, hogy meg tudna élni a képeiből is. Nagyon szereti az angyaltémát, ha esetleg innen...   Próbálom úgy körbelőni, hogy talán az eszébe jut egy képe, mert olyannak tűnik, aki megfordulhat kávézókban, Aed pedig megmakacsolva magát ki is tette Adam képet. Még ha ő ettől nem is volt annyira boldog. A válaszára kicsit elpirulok, ami azt illeti, zavarba jöttem. Nem is örült nekem még így egy művész se, leszámítva a bátyámat, de neki meg kötelező.
- Azt nem tudom, hogy alkalmas vagyok-e erre, de szívesen segítek benne, ha tudok. Bár.. nem tudom mit kell csinálni. Mit csináljak? Kell valami speciális ruha? Vagy hely? Vagy ez hogy működik?  

Sybil & Mandy

Nagyon aranyos ez a lány és végtelelnül boldog vagyok, hogy nem küldött el szépen megfogalmazva melegebb éghajlatra. Általában nem ez szokott történni, egészen fura, hogy most még örülnek is nekem.
-Mindent érdemes lerajzolni és megihlettél. Szeretem a légies megjelenést és olyan tündér szerű vagy -magyarázok és még egy kicsit finomatok a képen közben.
-Csak a táncosoknak és az artistáknak van olyan egyensúly érzékük, hogy ne essenek le a korlátról, ha felmáztak rá, mint te. Mivel az artisták meg nem ennyire kecsesek és sokkal izmosabbak... Összeraktam -mosolyodom el, de inkább volt megérzés, mint Sherlocki logika. Néhány dolgot igenis meg lehet ítélni a borítóról, ahogy mondják. Nála most bejött, de általában túl pontosan bele tudok nyúlni az ilyesmibe. Éljenek a jövőbelátó megérzések.
-Helyes, legyél híres és szeretett -bólogatok boldogan, hiszen szeretném, ha mindenki, köztük ő is, boldog lenne és elérné a céljait. Néha naívnak neveznek emiatt, de közel sem vagyok az. Csak nem akarom, hogy egy nyomorúságos világban kelljen élnünk, az meg hol baj, kérdem én.
-Na, neeeee.... -tátom el számat. Pont ismerem őt! Igaz nem túl híres, de olyasmiket szokott alkotni, amiket sehol máshol nem láttam a kortárs művészetben.
-Imádom a munkáit! Egyszer jártam egy galériában és egy csomó kép, festmény és rajz is volt kint tőle. Imádtam az összeset! Meg persze a modell munkáit is -lelkesedem nagyban, mert ilyen véletlen nagyon ritkán van, még az én esetemben is. És ez a lány pont a húga!
-Persze, hogy alkalmas vagy. Hát, nem akarok nagyon sokat hirtelen a nyakadba akasztani.... Megvan! Elkísérlek valameddig és lövök rólad pár képet, amíg megyünk és később azt használam alapnak, amíg nem tudunk rendesen találkozni. Megfelel? -vázolom a helyzetet, miközben előveszek egy fényképezőgépet a válltáskámból és megvillantom, hogy ilyesmivel is foglalkozom. Igaz, sminkesnek tanulok, de a művészetin ilyesmi is van.
-Amúgy Mandy vagyok -nyújtom a kezem, mert rájövök, eddig be sem mutatkoztam.

Outfit@Music

Mandy & Sybil

Nos nem egészen így terveztem a mai napot, de ez a fura, bár kedves lány sikeresen tereli el a gyászos gondolataimat valami vidámabb felé. ez már egy win helyzet, hát ha még ő is így gondolja, akkor pláne.
- Nahát, ez ilyen művészdolog vagy csak te gondolod így? - Kérdezem tőle tök halál komolyan, mert az ilyenfajta dolgokról a tudásom annyi, mint egy bambi. Tehát fityisznyi. Az meg nem túl sok. Szóval totálisan zöldfülű vagyok a témában és bár Adam szokott néha skiccelni rólam, neki általában csak ökörködöm, így az nem annyira számít releváns tapasztalatnak.  
- Azta, nagyon jó szemed van, hogy ezt így meg tudod mondani. Én tutira nem tudnám. Mondjuk... nem is szoktam nagyon az embereket figyelni. - Végül is, még az is lehet, hogy ha feccölnék ebbe energiát, akkor lehet be tudnám én is így tippelni, de ezt az időt inkább a tartásom javítására kellene fordítanom. Igen, hagyjuk is ennyiben a témát.
-  Köszönöm szépen, igyekszem! - vigyorgok rá nagyban, mert bár ez a cél, azért a mai nap egy kicsit hátravetett a dologban, de igyekszem nem mutatni. Igen, még egy kis gyakorlás és ..talán? Ahh, kezdem elveszíteni a motivációt és az nem jó. Nem szabad, Adam nem láthat ilyennek.
-  Dejóóóóó! Nem hittem volna, hogy tényleg ismered! Tök király! na majd mondom is neki! Hátha elhiszi végre, hogy ügyes a keze. - Jó, oké, ez csak fraudi elszólás volt, ismerem a hülye fejét, ha petíciót nyújtanának be neki, akkor se jutna el a borsó agyáig. De amúgy imádom, csak na. Néha fárasztó, bár Aed még mindig többet szenved vele mint én, szóval csak hallgassak.
-  Rendi, épp a bátyámhoz megyek, úgyhogy egy darabom tudsz velem jönni. Bár nem annyira szépek arra az utcák, hogy jó legyen a fotón. - Vakarom meg heherészve a tarkóm, miközben figyelem a gépet amit elővett, elismerően hümmentek. Ez igen. Ez inkább ne adja ide megmutatni mert tutira baja esne nálam a gépnek. A hirtelen röppent névre én is laposhal méretű szemekkel nézek rá, aztán elnevetem magam. Jó nagy marhák vagyunk, beszélgetünk már 10 perce és be se mutatkoztunk. Nyújtom én is a kezem és megrázom, nem erősen, lányosan.
-  Én pedig Sybil vagyok, örvendek a szerencsének. akkor indulhatunk? Arrafelé lakik, kb 20 perc séta innen. -

Sybil & Mandy

A napjaim mostanában mindig mások, sosem tudnak egyformák lenni, valami folyton történik velem és általában bevonzom magamnak a bajt. De hát már csak ilyen az én életem és nem nagyon tudok rajta változtatni. Legalábbis addig biztosan nem, amíg el nem végzem a képzésem maradékát.
-Tényleg így gondolom, különben nem mondanám -válaszolok, ahogy még mindig a papírt mustrálom. Komolyan nem szoktam olyat mondani, amit nem gondolok komolyan, maximum nem ejtek ki olyasmit a számon.
-Én fotózom, rajzolom, festem és tervezem őket. Nem ismerem az anatómiát orvosi szinten, de az emberi arányokat és mozgás kultúrát egész jól -Egy idő után ráragad az ilyesmi az emberre, ha eleget nézi a többieket. Pózolás, beállítás, fények, színek, kompozíciók, erről szól az életem utolsó pár éve egyetem alatt.
-Nagyon helyes! -Nem szoktam ennyire nagyon támogató lenni idegenekkel, barátaim meg nem igazán vannak, de olyan kis kedves és aranyos ez a lány, hogy nem tudom megállni.
-Nem tudom, miért szeretem annyira, de valahogy olyan a stílusa. Nem sokan ismerik a környezetemben, de van egy szép követő tábora online -Legalábbis amennyire én szoktam látni, hogy foglalkoznak a posztjaival és munkájával emberek az interneten. Az az instagram profil bár magában nem ér sokat, de igazán művészi.
-Még a legcsúnyább lepukkant utcafront is jó háttér tud lenni, csak jól kell használni. Az igazán nagyok bármiből tudnak szépséget varázsolni -sóhajtok, mert még nem vagyok ott, hogy olyan igazán jó fotós vagy művész legyek, akinek a szeméttelepen készített képei is mind tökéletesek, de amúgy a profilomhoz tartozik a nem kifejezetten szépnek mondható környezet. Erre építem a stílusomat, de magam is ilyen vagyok, csak rám kell nézni. A sötét smink és sötét ruhák messziről világítanak rajtam.
-Sybil, nagyon szép neved van. Menjünk -intek, hogy akkor induljon, mert nekem ötletem sincs, merre kell mennie, addig is én állítgatok pár dolgot a fényképezőn, hogy a színek és fényviszonyok rendben legyenek. Nem nagy dolgokat, csak hogy minden szépen látható legyen, hiszen most nem a tökéletességre megyek, hanem csak az elég jó-ra. Így is gyakorlás nekem és anyag lehet belőle később. Elég sok sulis beadandót oldottam meg újrafelhasználással.

Outfit@Music