Árnyvadászok

Hasznos dolog a megpróbáltatás, mert olyan, mint a mérges vipera: fogában drága gyógyszert rejteget
HomeHome  KeresésKeresés  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  

Belépés
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés:
 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Multiváltó
Felhasználónév:


Jelszó:


Latest News
2019
Május
10.
Kikerült egy új Rangfoglaló Olvass tovább >>
2019
Aug
26.
Új moderátort kaptunk! Olvass tovább >>
2019
Okt
13.
Megújult külsővel és belsővel megyünk tovább! Olvass tovább >>
Chatbox
Staff members
Oldalunk

Latest topics
Nursery Rhymes - Sebastian & Nadragulya Emptyby Angoulêma Blanc
Pént. Ápr. 24, 2020 1:05 pm

Nursery Rhymes - Sebastian & Nadragulya Emptyby Nadragulya
Pént. Ápr. 24, 2020 11:26 am

Nursery Rhymes - Sebastian & Nadragulya Emptyby Kurosawa Haru
Csüt. Ápr. 09, 2020 4:58 pm

Nursery Rhymes - Sebastian & Nadragulya Emptyby Zyra Rockwood
Csüt. Ápr. 09, 2020 12:48 am

Nursery Rhymes - Sebastian & Nadragulya Emptyby Nova Nightingale
Csüt. Ápr. 09, 2020 12:26 am

Nursery Rhymes - Sebastian & Nadragulya Emptyby Chantal O'Connor
Szer. Ápr. 08, 2020 11:37 pm

Nursery Rhymes - Sebastian & Nadragulya Emptyby Sybil Cassie Kane
Szer. Ápr. 08, 2020 11:07 pm


A hónap reagolói
Statisztika
Szószámláló

This free script provided by JavaScript Kit

Music box

Share
 

 Nursery Rhymes - Sebastian & Nadragulya

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
SzerzőÜzenet
Nadragulya


Nadragulya


Hozzászólások száma :
21
Age :
126

Nursery Rhymes - Sebastian & Nadragulya Empty
TémanyitásTárgy: Nursery Rhymes - Sebastian & Nadragulya   Nursery Rhymes - Sebastian & Nadragulya EmptySzer. Aug. 28, 2019 1:08 pm










Nursery Rhymes
Sebastian & Nadragulya ️️️@








Amikor belépett az átjáróba, egy pillanatra megfagyott az idő. Mintha csak egy borostyánkőbe zárt szitakötő lett volna, magába zárta és megdermesztette a két valóság felhasadó szövedékéből kicsorduló, cseppfolyós képzelet - aztán egy örökkévalóságnak tűnő pillanattal később gyémántfényű szilánkokra tört a fantázia, és egy másik valóság gomolygó ködéből újra testet öltöttek az alakok. A jádezöld falevelek között halkan rezzent egy szellő, s a dús lombok apró résein át kíváncsian leskelődött a szeptemberkék ég, mintha csak titokban ki akarta volna fürkészni a különös jelenséget - elvégre, mégiscsak szokatlan, hogy egy fiú csak úgy előbukkanjon a semmiből egy szempillantás alatt.
Nadragulya számára persze semmi különös nem volt ebben: sokszor lépett már át Tündérfölde szép tájairól a mondénok különös és szokatlan világába, és bár ez a valóság korántsem volt olyan elbűvölő, mint a tündérek országa, a fiú mégis visszatért újra és újra. Ennek a világnak is megvolt a maga bája - de talán csak azért látta meg a benne megbúvó szépséget, mert tudta, hogy ő maga is ide tartozott valamikor. Ennek ellenére nem érezte úgy, hogy saját magát kellett volna felkutatnia ebben a valóságban - meglepő módon önnönmagának kettőssége nem hogy nem szított konfliktust szívében, de még tetszett is neki a gondolat, hogy mindkét világban otthon érezheti magát. Így hát nem önmagát kereste a mondének között, hanem valaki mást.
Nadragulya kilépett a százados tölgyfa törzse mögül, ahol eddig várt csendesen, éppen csak pár pillanatig téve úgy, mintha egy végtelen erdő mélyén megbúvó tisztás szélén álldogált volna, de ahogy előlépett rejtekéből, ez a fátyolvékony illúzió is tovalibbent. A fa ugyanis egy apró kertben állt, s tőle húsz lépésnyi távolságra három irányban magas téglakerítés ölelte körbe, a kert túlsó végében pedig ódon falú, vöröstéglás bérház épülete őrizte ezt a tenyérnyi tündérkertet rendíthetetlenül. A szőke fiú könnyed léptekkel az épület hátsó bejáratához ment, s mivel nyitva volt, mint mindig, mióta a kertre néző lakásban éldegélő idős nénit elbájolta, igen egyszerűen bejutott az épületbe, majd hasonló természetességgel távozott a ház főkapuján.
Nem sietett, s pontosan tudta, hová megy: amikor legutóbb itt járt, nyár közepe volt, és egy lélek sem volt abban az épületben, ahova betévedt nézelődni - hiszen egyetlen iskolában sincs egy árva teremtett diák sem a nyáriszünet kellős közepén. Így viszont szép csöndesen végigjárhatta az összes folyosót, beleshetett az osztálytermekbe és elkalandozhatott a szertárakban. Különösképpen a biológiaterem ragadta magával, azon belül is a sarokban porosodó emberi csontváz, s nem állhatta meg, hogy annak koponyáját ne vegye kézbe, majd vigye magával, egészen a legfelső emeleten található díszteremig. A tágas előadóban aztán fellépett a színpadra körbenézni, s míg azon töprengett, hol lenne a legjobb helye új kompániájának, szórakozottan elszavalt egy részletet egy híres színdarabból. (“Hjajh, szegény Yorick… Jól ismertem őt, Horatio.”) Aztán, mintegy isteni sugallatra rádöbbent, hol lesz a legjobb helyen az a koponya, s már le is ugrott a színpadról, hogy a tornaszertár felé vegye az irányt. A poros sporteszközök között hamar meg is találta, amit keresett, s gondosan, óvatos mozdulatokkal beágyazta a koponyát a gumilabdák tárolókosarába, úgy, hogy éppen csak a fehér gömb látszódjon ki a többi labda közül, majd mint aki jól végezte dolgát, - mert végső soron csakugyan kiválóan végezte, - továbbállt.
Azt igazándiból sejtette, hogy nyári kalandjának emlékét már rég felfedezték, ugyanis ha lehetett hinni az újságok dátumának, amelyeket egy járdaszéli bódé kirakatában látott, akkor az iskola már napokkal ezelőtt megnyitotta kapuit a nyűgös diáksereg előtt. Sajnálta kicsit, hogy lemaradt a felfedezés mozzanatairól, de igyekezte kárpótolni magát azzal a gondolattal, hogy ezúttal valami még ennél is szórakoztatóbb tettet fog elkövetni - és természetesen itt marad, míg valaki gyanútlanul fel nem fedezi a játékát.
Míg ezen járt az esze, időközben meg is érkezett az iskolaépülethez, s mindössze két ráérősen bagózó, lógós lázadó vigyorgott rá, ahogy elhaladt mellettük, az egyik pedig gúnyosan utána szólt: “Elkéstél, Romeó.” Majd ezután sikkantva ejtette ki kezéből a cigarettát és taposta el, ugyanis esküdni mert volna rá, hogy úgy látta, mintha a füstös koporsószög egészében lángra kapott volna - aztán káromkodott egyet, amikor a földön az alig megkezdett, ámde immáron laposra taposott szálat találta, társa pedig csak kedvesen kiröhögte.
Nadragulya elégedett mosollyal lépett be a főbejáraton, apró biccentéssel elhaladt a portás mellett, aki fel se nézett a keresztrejtvényből, majd beleveszett a folyosókon őgyelgő diákok hadába. Aligha nem éppen ebédszünet volt. Elsőként mindenképpen a biológia-terem felé vette útját, még ha csupán a kíváncsiság is vitte arra, de érdekelte, vajon visszakerült-e már a koponya a rendeltetésszerű helyére. Útja során azonban lopva szemrevételezte a tanulókat - teljesen illett közéjük, hisz ő se nézett ki tizennyolc évesnél többnek - s arra gondolt, vajon az, akit ő szeretne megtalálni, mennyi idős lehet most…








I have a deadly nightshade

So twisted does it grow

With berries black as midnight

And a skull as white as snow


Vissza az elejére Go down
Sebastian Moore


Sebastian Moore


Hozzászólások száma :
7
Age :
18

Nursery Rhymes - Sebastian & Nadragulya Empty
TémanyitásTárgy: Re: Nursery Rhymes - Sebastian & Nadragulya   Nursery Rhymes - Sebastian & Nadragulya EmptySzer. Aug. 28, 2019 3:48 pm



Bella & Seby
- "Mondd, szereted a rejtvényeket?" Mint a hajnali párán átütő napfény, haján mézsárga fénycsík futott végig. A levegőben szálló tündérpor szikrázott a napsütésben, akár a csillagok, melyek leszédültek az örök sötétségből, hogy megcsodálják a tündér szépségét. "Ha jól válaszolsz, hazaengedlek.", s bár lényénél fogva nem hazudhatott, az arcán játszó árnyékok balsejtelmes táncától összeszorult a fiú gyomra.
A tanteremben alig mozdult a levegő, dacára a kitámasztott ajtónak és a tárva-nyitva hagyott ablakoknak. A dús, fehér függönyökbe épp csak bele-belekapott a kora őszi huzat, ám a tanári asztalnál ácsorgó Sebastian ebből semmit nem érzékelt. Izzadtság csorgott le a halántékán, arcélét bosszankodva a vállába törölte. Felcsippentette két ujjal a mellkasára tapadt inget és meglebegtette picit, hogy becsaljon alá némi levegőt, aztán pillanatnyi habozás után még egy gombot átbújtatott a lyukon, felfedve fakó bőrét és mellkasa csupaszságát. Ebédszünet volt, úgysem látta senki.
Egyedül gyakorolt a harmadik emeleti biológia teremben, aminek kulcsát a felkészítő tanárától kapta, hogy ráhangolódhasson a délutáni versenyre. Nem mintha bármi kedve lett volna kiállni egy csapat diák elé és napfényről meg szikrázó tündérporról szavalni. Ez is az anyja hibája! Anya 2.0-é. Egy dolog elolvasni a novelláit, egy másik az osztályfőnöke orra alá dugni, csak mert szerinte tehetséges...
- Hiába ragyogott csillagok végtelen tengere a fejük felett kifeszített, éjszakai vásznon - olyan sok, hogy New York legtisztább ege is szégyenben maradt volna Tündérfölde makulátlanságával szemben -, a fiút a tündér szemében tükröződő látvány ragadta igazán magával. Azok az idegen szemek mintha felnagyították volna az univerzum titkait. "Az meg ott, a Göncöl mellett, Hasfelmetsző Jack. Azt mondják, minden egyes áldozata után újabb csillag jelent meg az égen - azokért is, akiket sosem találtak meg. A természet így tisztelgett az emlékük előtt.", lódított tovább, mert ehhez értett a legjobban és mert minden egyes apró csoda, melyet a világáról mesélt, újabb szupernovát robbantott a tündér szembogara körül. - megpörgette tenyerén a teniszlabdát, amit mostanában csak úgy, merő kedvtelésből hordott magánál. Egyrészt jó volt levezetni a stresszt, elütni az unalmas szüneteket vele, vagy csak dobálgatni és az élet értelmén elmélkedni. Letűnt korok emlékén. Egy pillanatra megtorpant a szövegben, elméje lázas munkába kezdett és a tenyerén pihenő, zöld golyó megelevenedett; ragyogó, friss gyümölccsé változott, egyetlen harapástól az állán folyt le annak cukros leve. És csak ette és ette, míg meg nem fájdult a hasa, a tündér meg nevetett az emberek mohóságán.
- Az elválás keserédes lenyomatot hagyott a fiú nyelvén - a tündérnyár citrusosságát és a nadragulya ízű csók emlékét. - Vége, toldja hozzá magában a drámaiság kedvéért, majd színpadias mozdulattal magasra dobja a labdát. A tenyere élét üti meg, ahogy elkapná, és a kezéről lepattanva elgurul a földön, ki a kitámasztott ajtón, a huzatos folyosóra, Sebastian zöld szeme pedig követi a röppályáját.


team nadrastian | @ | dallam

Vissza az elejére Go down
Nadragulya


Nadragulya


Hozzászólások száma :
21
Age :
126

Nursery Rhymes - Sebastian & Nadragulya Empty
TémanyitásTárgy: Re: Nursery Rhymes - Sebastian & Nadragulya   Nursery Rhymes - Sebastian & Nadragulya EmptySzer. Aug. 28, 2019 8:33 pm










Nursery Rhymes
Zsebibaba & Gazfickó ️️️@








Ahogy egyre feljebb és feljebb ért az épület lépcsőházában, s maga mögött hagyta a földszintet, majd az első, és a második emeletet is, a tereferélő diákok hada egyre fogyatkozott, mintha a tanulók csak légből lettek volna - ahogy a hegymászó egyre magasabbra kapaszkodik a hegyormon, úgy ritkul egyre inkább a levegő is. Nadragulya a harmadik emeleten kifordult a lépcsőházból, s a folyosón, amelyen elindult a biológia terem felé, immáron egy árva lélek sem volt rajta kívül. Legalább is elsőre ezt hitte. Aztán meghallotta.
A folyosó elején még csak a halk pusmogás zöngéire lett figyelmes, mintha egy lelkes tanár mondanivalójának bűvöletében teljesen megfeledkezett volna arról, hogy nyúzott közönségének alighanem már lyukat harapott az éhség az oldalába. Azonban, ahogy közeledett céljához, szép lassan érthetővé váltak az elsuttogott szavak, és amikor Nadragulya már csak alig pár lépésre volt a a terem nyitott ajtajától, megtorpant.
“Az meg ott, a Göncöl mellett, Hasfelmetsző Jack.”
Nem hitt a fülének. Létezhetett, hogy Ő az? Tényleg Ő? Egy pillanatra mintha megint megdermedt volna az idő, s ahogy a fiú lehunyta szemeit és hallgatta Hasfelmetsző Jack áldozatainak ragyogó és tündérszép tragédiáját, szinte újra látta a miriád fénylő csillagot maga fölött, azon a kristályködös éjszakán, amikor a fűben heverve hallgatta a mellette fekvő fiú meséit, s legszívesebben lecsókolta volna az ajkairól a szavakat. A nyelve hegyével nyalintotta volna le róla az összes mézédes hazugságot, s nektárként itta volna mindazt a csodát, amivel ez a zöldszemű emberfiú teljesen megbabonázta.
Igen, Ő volt az, kétség sem férhetett hozzá. Mennyivel mélyebb lett a hangja! Te jóságos ég, hány földi év telt el azóta? Hány éves lehet most? Hogy nézhet ki? Ha csak feleannyira gyönyörű az arca, mint a hangja…
Megrázta fejét, hogy magához térjen. Nem gondolta volna, hogy a felismerés öröme így képes lesz majd magával ragadni, ha egyszer rátalál erre a szépszemű költőre - mert költő volt a fiú, minden kétséget kizáróan. Nadragulya pedig végre meglelte, s most ott állt tőle alig pár lépésnyire, csak egy ajtón kellett volna bemennie hozzá, hogy újra láthassa, s e gondolatot követően mély levegőt vett.
Hogy köszöntse? A világért sem akarta volna félbeszakítani a meséjét - de egyáltalán, kinek, kiknek mesélhet? Kik azok, akik ugyanúgy csüngenek minden szaván, akár csak ő tette annak idején? Egy pillanatra mintha méreg ízét érezte volna a nyelve alatt, de lenyelte a féltékenység kesernyés cseppjét, s ajkába harapva töprengett tovább. Lépjen be, mint valami rögtönzött Rómeo, suttogva, “De csitt, mi fény tör át az ablakon?” - hah, nem bírná ki anélkül, hogy fel ne kacagjon közben! Akkor hát mit tegyen? Várja meg, amíg kijön? Vagy csak osonjon be, s üljön be a közönség közé, hogy hallgassa a mesét, amit őróla, magukról írt Sebastian?
Végül a Sors alighanem megelégelte a tétovázását, s úgy döntött, kisegíti: Nadragulya rögvest feleszmélt gondolataiból, amikor a zöld labdácska kipattogott az ajtón, nekiütközött a folyosó szemközti falának, majd elnyúló ívű, lomha pattogással felé dobbant. A fiú két-három lépést tett, hogy lehajolva elkapja a labdát, majd kihúzta magát, s mély levegőt véve folytatta útját az ajtóig, majd befordult, és megállt a küszöbön.
Ahogy megpillantotta Sebastiant, magasra szaladtak szemöldökei, hogy aztán sejtelmes mosolyra íveljenek ajkai, ahogy szeme sarkából figyelve konstatálta azt is, hogy rajtuk kívül senki nem tartózkodott a teremben. Beljebb lépett, lopva végigmérve a zöldszemű fiút újra, tetőtől talpig, éppen úgy, mint amikor Tündérfölde ősi fáinak törzsei közül botladozott elő, rémülten és esetlenül, és sokkal fiatalabban.
- ...Azt hiszem, idebűvöltél - szólalt meg végül somolyogva, majd a kezében tartott labdát kezdte vizsgálgatni. - Ezt pedig elvesztetted - jelentette ki, de nem tűnt úgy, mint aki vissza kívánja szolgáltatni a megtalált tárgyat.









I have a deadly nightshade

So twisted does it grow

With berries black as midnight

And a skull as white as snow


Vissza az elejére Go down
Sebastian Moore


Sebastian Moore


Hozzászólások száma :
7
Age :
18

Nursery Rhymes - Sebastian & Nadragulya Empty
TémanyitásTárgy: Re: Nursery Rhymes - Sebastian & Nadragulya   Nursery Rhymes - Sebastian & Nadragulya EmptyCsüt. Aug. 29, 2019 6:50 pm



Bella & Seby
Ha kinézne az ablakon, rálátna a tornapályára, a betonra festett vonalakra és körökre, a rozsdavörösre koptatott futópályára és a szemközt kifeszített röplabda hálóra. Nem látná viszont a faházat, a szerszámos raktárat, amely kinyúlik az épület oldalából, a benti, fedett pálya szertárjának folytatásaként - lapos teteje pontosan a biológia terem oldalának ablakai alatt. Ha kiugrana rá, talán kibicsaklana vázának néhány gyengébb illesztése, de legalább elmenekülhetne a délutáni szavalás elől. Minél többször, minél árnyaltabb hangsúlyokkal próbálgatja a szövegét, annál kínosabbnak érzi minden egyes sorát. Annak idején terápia céljából ragadott tollat, hiszen olyan sokan próbálták elhitetni vele, hogy a több napos eltűnése és a Tündérföldéről szőtt álmai közt a világon semmi átfedés nincs, hogy egyetlen helyre menekülhetett csupán; az írás által képes volt megőrizni az emlékeit, és valahányszor feltörte a pecsétet, elméje megelevenített minden egyes szót. Hét év eltet azonban, a mese varázsa megkopott és az egész lassan nem több összefirkált papírnál.
Azt hitte, még tart az ebédszünet, így meglepődik kissé, mikor megpillantja a belépőt. Arca közömbös, nem ellenséges, nem is érdeklődő, pont olyan, ahogy bármelyik idegenhez viszonyulna, aki elhalad mellette az utcán. Szinte látni a szeme csillanásán, mikor csap belé a felismerés, mikor ébreszti fel a jövevény csókja elméje alvó zugát. Annyi minden eszébe juthatna, olyan sok gondolat kavarog a fejében, mégis mikor kinyúl és megragad egyet, ez az első, mi markába akad: "Ki vagy te, ki az éjtől födve, így / Titkom’ kilested?" Egy nyomorult Shakespeare idézet! És a legszörnyűbb, hogy ha vallatnák, talán még szóról szóra idézni is tudná a folytatást: "Fülem nem itta még be száz szavát / Nyelvednek, ámde hangját ismerem. / Nem vagy te Romeo? nem Montague?"
Csak reménykedik benne, hogy ez a Shakespeare-téma nem fertőző és gyorsabban ki lehet gyógyulni belőle, mint egy megfázásból.
- Nem vesztettem el, pontosan tudtam, hogy hova ment. Engedélyt kapott a kimenőre. - böki ki végül, megjátszott lazasága ellenére hallhatóan megilletődve a másik jelenlététől.
- Amúgy meg a volt biosztanárunk halott szelleme itt kísért és néha lever meg kiver dolgokat az ember kezéből. - toldja hozzá mintegy megszokásból, de ha vissza kellene idéznie, mit mondott pontosan, egy szó sem jutna eszébe. Kizárt, hogy a fiú legyen idebűvölve, mikor Sebastian érzi úgy, mintha tündérporos hálóba ragadt volna.
- Em... Öhm, emlékszel rám? - Köszörülnie kell torkán, de hangja elcsuklását így sem akadályozhatja meg. A szavalásra és a melegre fogja, már vagy negyed órája járatja a száját, előtte meg órája volt, innia kéne valamit... Persze, semmi köze hirtelen jött gyámolatlanságának a hirtelen jött tündérhez. De hát muszáj tudnia, jobban szomjazik a válasz után, mint a vízért, hiszen ha a másik elfelejtette, vagy eltéveszti... De hogy  is téveszthetné el azokat a szemeket, amik még nappal is úgy festenek, mintha százezer csillag ragyogna a lélektükrök mögött? És az a mézszőke haj, amit a napfény csókolt ragyogóvá... Valahogy árnyaltabb lett, és Bella is idősebb, egy egészen kicsit.
Így aztán a kérdés érvényét veszti, mindegy, miféle válasz érkezik rá, Seby pedig ellöki magát a tanári asztaltól, aminek eddig támaszkodott. A következő dolog, amire eszmél, hogy Nadragulya nyakában lóg, nem sejtve, a puffanás, amit hallott, a saját szíve volt, ahogy bordái falába vert örömében, vagy csak túl nagy erővel csapódott bele a fiú mellkasába, karjait köré fonva és nem eresztve. Egészen biztos benne, hogy ez ő, mégsem ugyanaz, mint ahogy emlékezett rá. Sőt, valahogy teljesen más - vagy csupán ő maga lett más? Ez az ölelés nem gyermeki, nem baráti, egyáltalán nem is ártatlan már, túl heves és túl őszinte, sokkal őszintébb, mint Sebastian valaha is szeretett volna lenni.


team nadrastian | @ | dallam

Vissza az elejére Go down
Nadragulya


Nadragulya


Hozzászólások száma :
21
Age :
126

Nursery Rhymes - Sebastian & Nadragulya Empty
TémanyitásTárgy: Re: Nursery Rhymes - Sebastian & Nadragulya   Nursery Rhymes - Sebastian & Nadragulya EmptyPént. Aug. 30, 2019 10:40 am










Nursery Rhymes
Zsebibaba & Gazfickó ️️️@








Egy pillanatra úgy tűnt, mintha két szentjánosbogár ragyogott volna fel a zöld lélektükrök mélyén, mikor elkapta a fiú pillantását - vagy talán csakugyan két gyertyafényben megvillanó tükör volt az, hiszen a tündér azt is teljesen biztosra vette, hogy saját kék íriszei is ugyanilyen szépséges szikrával izzottak fel, amíg elveszett Sebastian tekintetében.
A fiú játszott lazaságától, amellyel megjegyzésére felelt, csak szélesebbé vált vigyorának íve, s játékosan aprókat dobott a teniszlabdán közben.
- Ó, elnézést, akkor nem kellett volna visszahoznom a kimenőjéről - vont vállat mosolyogva, aztán egy könnyed mozdulattal kecses ívben átlendítette válla fölött a teniszlabdát, ami fürge dobbanásokkal elpattogott a folyosón. A kísérteties hozzátoldást hallva pedig Nadragulya nem állhatta meg nevetés nélkül az elképzelést.
- Mármint annak a póruljárt flótásnak a szelleme, aki ott porosodik a sarokban? - bökött a biológiaterem felszerelését képező csontvázra kuncogva. - Biztosra veszem, hogy csak megfeledkezett magáról ő is, meg ti is, és végül halálra unta magát… - kacagta a tündér gonoszkás hangon. - Én a helyében biztos, hogy bosszút forralnék, és rémiszgetni kezdeném az élőket, már csak a hecc kedvéért is! - vigyorogta, lassan közelebb lépve a fiúhoz.
Annak elcsukló hangú, tétova kérdését hallva pedig először csodálkozón felvonta szemöldökeit, majd túljátszott sértettséggel felszegte állát.
- Hah! Még kérdezi! Mit gondolsz, szépszeműm, otthagytam volna Tündérfölde meseszép világát, ha nem--- - eddig jutott azonban csak a szemrehányó kérdésben, ugyanis ahogy Sebastian a karjaiba vetette magát, talán még a saját nevéről is megfeledkezett egy pár pillanatra.
Érezte maga köré fonódni a fiú karjait, sőt, még azt is, milyen hevesen verdes a szíve a mellkasában, akár egy kalitkába zárt kanári, dobb-dobb-dobb, minden egyes dobbanás dallamát érezte, ahogy Sebastian hozzásimult. Nadragulya pedig kénytelen volt engedni, hogy egy apró szusszanás kiszökjön ajkain, ahogy jóleső mosollyal kísérve végigfuttatta ujjbegyeit a költő hátán, hogy aztán karjait amaz derekán nyugtatva vonja magához jobban a fiút.
Mikor legutóbb találkozott vele, még előre kellett dőlnie, hogy állát Sebastian feje búbján nyugtathassa, ezúttal azonban ha akarta volna, se tudott volna így tenni, akkorát nőtt a fiú azóta. Megmosolyogtatta a gondolat, s lusta mozdulatokkal cirógatni kezdte Sebastian hátát, míg kiélvezte a közelségét - érezte az egész lényéből áradó izgatottságot. Érezte, és te jó ég, mennyire imádta.
- Na csak azért… egy pillanatra már azt hittem, hogy nem is hiányoztam… - duruzsolta játékosan, s egy hajszálnyit sem volt hajlandó eltávolodni Sebastiantól.
- Egyébként, lehet, ha hamarább próbálkozol a megidézésemmel, már rég megtaláltalak volna… Bár, tudod mit? Nem is baj, hogy így történt - jelentette ki, éppen csak annyira hajolva el a költőfitól, hogy a szemébe nézhessen somolyogva. - Így még jobban tetszel.  









I have a deadly nightshade

So twisted does it grow

With berries black as midnight

And a skull as white as snow


Vissza az elejére Go down
Sebastian Moore


Sebastian Moore


Hozzászólások száma :
7
Age :
18

Nursery Rhymes - Sebastian & Nadragulya Empty
TémanyitásTárgy: Re: Nursery Rhymes - Sebastian & Nadragulya   Nursery Rhymes - Sebastian & Nadragulya EmptyHétf. Szept. 02, 2019 11:18 pm



Bella & Seby
A sárga csíkokkal tűzdelt, zöld szempár elkerekedik, ahogy a teniszlabda eltűnik a tündér válla felett és kipattog a folyosóra, szóra nyíló ajkai azonban felfogják végül azt a halk, nyüszítésbe fulladó morranást, mellyel meg szerette volna állítani a mozdulatot. Végül is csak egy labda, szemben a tündérrel, akire már hét éve vár - Tündérföldén pedig köztudottan lassabban telik az idő. Vajon az ő mértékükkel hány esztendő pergett le a találkozásuk óta? Vajon ennek fényében tényleg reménykedhet abban, hogy Nadragulya még emlékszik rá? Ötlete ugyan nincs rá, mi mást keresne rajta kívül az emberek közt, főleg ebben az iskolában.
- Micsoda véletlen! Tudod, épp egy rejtélyes, megmagyarázhatatlan csíny tartja lázban az egész sulit. Kár, hogy elszalasztottad, biztosan tetszett volna neked. - Szembogara mögött cinkos fény gyúl, mosolya is sejtelmesen meggörbül. A labdának álcázott, emberi koponyát jószerivel nevezte volna véletlennek, vagy ritka elmésre sikeredett rosszaságnak, ám akkor még fogalma sem volt róla, hogy a tündér is a közelben kószál. Az ő Belladonnája felbukkanásával valahogy minden értelmet nyer.
Természetesen a birtokos névmás csak arra utal, hogy az emberek földjén kószáló, ki tudja, két tucat Belladonnát véletlenül se keverhessék össze azzal, akit ő ismer. Semmi mást nem feltételez, véletlenül sem, dehogy.
Olyan jó látni és hallani a fiút, hogy képtelen tovább éheztetni a többi érzékét: érezni akarja, az illatát és a teste melegét egyaránt, tapintani, hogy agya tényleg feldolgozza, ez az egész valóságos. A fiú jelenléte persze nem írja jóvá az elmúlt éveket, nem fogja őt hazarángatni és sorra bemutatni a rokonainak, hogy az orruk alá dörgölhesse, végig igaza volt - saját lelkének azonban megnyugvást hoz, és örömöt, akkora örömöt, ami az ő nyeszlett, vékony testében a fizika törvényei szerint el sem férhetne.
Nagy erővel bíró információra van szükség ahhoz, hogy lefejtsék a karját a tündér nyaka körül, ez bizony jó sokáig lehetetlen vállalkozásnak tűnik, de aztán:
- Kerestél? - S hogy felnézhessen rá, kénytelen hátrébb húzódni. Két tenyere megpihen a fiú nyakán, törzsével azonban elválik tőle, mintha most eszmélne rá arra, mennyire fülledt az idő és milyen meggondolatlanul viselkedett.
- Kerestelek. - vallja be végül, figyelmen kívül hagyva a tündér bókját, mert egészen felkavaró dolgokat művel a mellkasában az a néhány, egyszerű szó. Zavarát azonban nem jól leplezi, egyből elhúzza ugyanis a kezét, ösztönösen a nadrágjába törli, átdörzsölve a tapadós anyagot, majd pedig - lévén nem tudja, mit kezdjen vele - a zsebében köt ki. - Próbáltam visszajutni hozzád, de a tó nem engedett át. Csomószor bajba kerültem, azt hitték, a Central Parkban fürdőzöm... - Egészen mormogássá válik a vége, jobbja rögtön előkerül a nadrágjából, zsörtölődve szánt végig rövidre nyírt tincsein, hátra a tarkójára, ahol megpihenteti a kezét, így pillant fel végre a tündérre. Alig egy percig kerülte a pillantását, mégis mintha örökkévalóságnak tűnt volna.
- Nem kerülsz bajba, ha rájönnek, hogy itt vagy? - Erről azonban eszébe jut, hogy elsősorban nem a tündérek miatt kéne aggódnia, hiszen már az iskola is veszélyzónát jelent. Hiába tűnik Nadragulya ártatlan végzősnek, a tanárok és a diáktársak hamar kiszúrják az ilyesmit, így megkerüli a fiút és a folyosóra siet, körbeles, majd amint meggyőződött róla, hogy tiszta a terep, visszasiet Bellához és megfogja a kezét. - Menjünk egy nyugodtabb helyre, mielőtt a többiek visszaérnek az ebédszünetről!


team nadrastian | @ | dallam

Vissza az elejére Go down
Nadragulya


Nadragulya


Hozzászólások száma :
21
Age :
126

Nursery Rhymes - Sebastian & Nadragulya Empty
TémanyitásTárgy: Re: Nursery Rhymes - Sebastian & Nadragulya   Nursery Rhymes - Sebastian & Nadragulya EmptyHétf. Szept. 09, 2019 9:21 pm










Nursery Rhymes
Zsebibaba & Gazfickó ️️️@








A tündér úgy leste az elkerekedő, sárgás csíkokkal barázdált, zöld íriszeket, mintha valóban nem számított volna arra, hogy kedvenc költője meg akarja majd állítani a mozdulatban, mellyel visszaszáműzte a jobb sorsa érdemes teniszlabdát a folyosóra, hogy a kiadott pihenőjét töltse. Az, hogy Sebastian ellenvetése végül mégiscsak egy nyüsszenésszerű morranásba fulladt, mielőtt még ténylegesen kiszökhetett volna ajkai közül, már talán egy leheletnyivel nagyobb meglepetésére adott okot, ámbár a fiú reakciója nem kevésbé volt a tündér kedvére. Sőt, kimondottan szórakoztatta, még egy halovány, ám annál kárörvendőbb mosoly is felkúszott arcára, s hamar tovább is fejlődött eleinte kuncogássá, majd kacagássá, ahogy hallgatta Sebastian megjegyzését s hozzáfűzte saját elméletét. Hanem amikor a sejtelmes mosoly görbéjét látta végigfutni a fiatal költő arcán, szinte büszkén szegte fel állát, hogy sütkérezhessen a zöld szemekből áradó, cinkos dicsfényben.
- Hmm, tényleg nagy kár! Olyan szívesen megnéztem volna! - sóhajtott. - De elmesélhetnéd. Majd megesz a kíváncsiság… - vigyorodott el, ám kaján jókedvének hamar átadta helyét a némiképp túljátszott felháborodás, azonban ez a hirtelen fellángoló érzelem is pont ugyanazzal a sebességgel hunyt ki, mint ahogy fellobbant mellkasában. Abban a pillanatban, hogy érezte Seby kezeit a hátára simulni, rögvest elfelejtette azt is, hogy a fiú világában évek teltek el azóta, amióta utoljára látták a másikat, s úgy érezte, mintha a világmindenség kezdetétől fogva ismerték volna egymást. Egy egészen rövid pillanatra még az is megfordult a fejében, hogy most rögtön magával viszi a fiút, és soha többet nem engedi vissza a mondénok világába, de ez a kósza gondolat rögvest tova is röppent a kósza, koraőszi széllel együtt, amely lanyha huzatot csapott a biológiateremben, ahogy átcikázott a helyiségen, meglibbentve az ablakok előtt lógó fehér függönyöket, és felkavarva valamit az elmúlóban levő nyár kristályként csillogó porából, mielőtt kisuhant volna az ajtón.
- ...Átjöttem néhányszor… - vallotta meg végül, némi hallgatás után, amíg Sebastian tekintetét kereste, helyette azonban a fiú találta meg ujjbegyeivel nyakszirtjének azon részét, ahol minden egyes pihe úgy érezte az érintésre, hogy mindenképpen Seby tenyeréhez kell simulnia, s ennek okán Nadragulya egész gerincén jóleső borzongás futott végig egy pillanat alatt.
Tán egy kissé nehezményezte, hogy dicséretét még csak szóra se méltatta a szépszemű költő, de ahogy Seby szintén vallomást tett, majd ezt követően rögvest nekiállt megmagyarázni tettét - tán látta a tündér derűsen felcsillanó szemeit, ahogy őt méregették a magasra felvont szemöldökök alól, tán más miatt fogott bele - a tündér arcán átsuhanó mosoly egyre szélesebbé vált. Leplezetlenül gyönyörködött az ő mohó kis emberfiújának minden hirtelen vagy tétova, ideges vagy izgatott mozdulatában, ez a tény pedig a szóban forgó mondénnak is abban a pillanatban egyértelművé válhatott, amint újra Nadragulya szemeibe nézett.
- Szóval képes lettél volna megfulladni, csak azért, hogy újra láthass? - kérdezte, azonban mosolyának ívében ezúttal valami más is bújkált. Ó, természetesen dögös és elégedett mosoly volt az, első pillantásra - Nadragulya szája sarkában viszont megcsillant egy pillanatra a meghatottság. Az ő Sebastianja újra és újra lenyűgözte, már akkor is, amikor először találkoztak, és ez a jó szokása mit sem változott az évek elteltével. Hogy a magáénak gondolta-e? Ez csak természetes. És senki más ember- vagy tündérfiának át nem engedte volna.
- Bajba? - kérdezett vissza, s nem tehetett róla, de a fiú hangjából sejlő aggodalom zöngéit hallva kibukott belőle egy kuncogás. - Ugyan... Talán csak akkor, ha elkapnak - vigyorodott el, majd lezseren vállat vont, s kezeit felemelve összefonta ujjait tarkója mögött. - Különben meg, tettem bármit is, ami törvénybe ütköző? Még csak meg se szöktettelek. Még - mosolyogta játékosan, ahogy az ajtón kikukucskáló fiú után fordult, de amint Seby visszatért és kézen fogta, nem ellenkezett a gesztus ellen. Bár tény és való, nem okozott volna gondot neki, hogy szó szerint elbűvölje a fiú tanárait és diáktársait, szeretett volna Sebastian kedvére tenni azzal, hogy az ő világában alkalmazkodik az ő szabályaihoz. Legalább is ebben a fél órában ehhez volt kedve. A javaslatot hallva pedig csak sóhajtva bólintott.
- Jó, menjünk a könyvtárba - egyezett bele, ám még mielőtt elindultak volna, vetett egy pillantást a sarokban unatkozó csontvázra, és támadt egy ötlete. - Csak egy pillanat - somolyodott el, majd a biológiaszaktanterem robosztus kellékéhez lépett, miután elengedte Sebastian kezét, s helyette a szebb napokat is megélt Yorick jobb kézfejét ragadta meg, hogy aztán az alkarral együtt leműtse a csontvázról, az így elorzott végtagot pedig kabátja alá rejtette.
- Most már mehetünk - vigyorogta, szabad kezével újra kézenfogva a szépszemű költőfit, majd mielőtt amaz szóhoz juthatott volna, kilépett vele a teremből, és a könyvtár irányába indult, ami az első emeleten foglalt helyet.









I have a deadly nightshade

So twisted does it grow

With berries black as midnight

And a skull as white as snow


Vissza az elejére Go down
Sebastian Moore


Sebastian Moore


Hozzászólások száma :
7
Age :
18

Nursery Rhymes - Sebastian & Nadragulya Empty
TémanyitásTárgy: Re: Nursery Rhymes - Sebastian & Nadragulya   Nursery Rhymes - Sebastian & Nadragulya EmptySzomb. Szept. 28, 2019 12:00 am



Bella & Seby
Szemöldökének dús íve kétkedőn, majd gyanakvón fut össze az orrnyerge felett türemkedő ráncokban, ahogy fogaskerekei láthatóan értelmet próbálnak keríteni a tündér szavainak. Átjött, átlépte Tündérfölde határát csak azért, mert együtt töltött néhány napot egy sráccal a múltban? Ez csak azt jelenthette Sebastian számára (persze mondhatnánk, hogy belemagyarázza, hiszen emberi gyengeség azt látni, amit látni akarunk), hogy Nadragulyára is pont olyan mély benyomást tett a találkozásuk, mint rá. Könnyű lenne azt hazudni, hogy nem teszi boldoggá ez az információ, de teljesen feleslegesnek érzi leplezni, miféle hatalommal ruházza fel a feltételezett tudás: saját érzéseiről elfeledkezve a tündér vélt vonzalmára koncentrál, mosolya pedig nagyon is szemtelen. Fényes szembogara mintha azzal évődne a másiknak, "mégsem vagy olyan misztikus, mint hiszed" - holott ettől sokkal inkább megfejthetetlennek találja Bellát.
- Párszor majdnem sikerült. Nem átjutni, megfulladni. - vallja be inkább, tőle szokatlan őszinteséggel, abban bízva, a sokk ereje elvonja mindkettejük figyelmét a tündér arcpirítóan dögös mimikájáról és a kérdés mögött megbúvó, zavarba ejtő gondolatokról. Hogy ne vörösödjön el túlságosan, amiért így felfedte magát (már késő egyébként), kényszeríti a gondolatait, hogy felidézzék, milyen mérgesek voltak a szülei, mennyire rettegtek a kórházi ágya mellett, milyen fejmosást kapott az orvosoktól, amiért a tóba ugrott. A tiltás végül olyan erős lett, hogy idővel engedett neki és felhagyott a próbálkozással.
- Akkor jó, mert nem fognak - Végre feloldódik kissé iménti zavarából, és ismét elmosolyodik Bella pajkossága láttán. A legnehezebb dolognak mindig is a fiú megtalálását tekintette; most, hogy ez megvan, titokban tartani a Királynő elől az egészet már gyerekjáték. Nevetségesen egyszerű az elmúlt évek kudarcba fulladt kísérleteihez képest.
- Pont oda? Hát, jó. - Fintora gödröket gyűr a szája köré, a desztinációt illetően egészen más elképzelései voltak, de végül is a könyvtár legális és élhető választás, könnyen elbújhatnak a könyvespolcok között. Szívesebben ment volna ki az udvarra, a szabadba, de úgy tűnik, míg ő próbálná becsempészni Tündérfölde egy szeletét a világukba, addig Bella inkább az emberi szokásokhoz idomulna. Ezt megmosolyogja, egészen addig, míg ki nem szúrja, miben mesterkedik a srác.
- Nem hiszlek el... - sóhajtja, de nem tesz semmit, amivel megakadályozhatná a merényletet. Pillantása megrovó, ám el is engedi a témát, ahogy a tündér kézen fogja és kivontatja a teremből.

A könyvtár egy hátsó részében bújnak el, távol a könyvtáros nő vizslató pillantásától, néhány ott lebzselő, alsóbb éves strébertől és úgy mindentől. Hátát az egyik magas, vaskos könyvespolcnak döntve, felhúzott térdekkel ücsörög, válla a fiú vállához ér, térdük is össze-összekoccan, ahogy jobbra-balra hintáztatja egyfajta kényszercselekvésként. A csend és Bella valóságossága feszélyezi. Olyan régóta vágyott rá, hogy ismét találkozzanak, ám azt egyetlen egyszer sem vette fontolóra, mi lesz, ha megtörténik - mi lesz utána? Hogy lefoglalja kezét, a nadrág anyagán keresztül játszik féltve őrizgetett kincsével.
- Oh, tényleg. Most jut eszembe, hogy tartozom neked valamivel. Nézz arra egy kicsit! - bök a vele ellentétes irányba. - És ne less! A leskelődéstől kiég a pupillád. - A szigorú hozzátoldást követően addig vár, míg konokságával nem sikerül érvényesíteni akaratát a tündéren, és ha az elfordítja a fejét, ahogy kérte, máris nekilát a műveletnek. Nadragulya száműzetésének végét az jelzi, mikor Seb a vállára teszi a kezét és gyengéden megpaskolja, jelezve, visszanézhet. Szótlanságának oka a nyelve hegyével a felső ajkához rögzített, fekete bogyó, melyet, miután szinkronba hozta arcuk vonalát, Bellához hajolva, puhán a tündér szájába tol, pontosan úgy, ahogy azt ő tette vele annak idején, ígéretüket lepecsételve.



team nadrastian | @ | dallam

Vissza az elejére Go down
Nadragulya


Nadragulya


Hozzászólások száma :
21
Age :
126

Nursery Rhymes - Sebastian & Nadragulya Empty
TémanyitásTárgy: Re: Nursery Rhymes - Sebastian & Nadragulya   Nursery Rhymes - Sebastian & Nadragulya EmptyCsüt. Okt. 03, 2019 12:04 am





Nursery Rhymes

Zsebibaba & Gazfickó ️️️@









Amikor Belladonna végre elkapta Sebastian pillantását, nem kerülték el figyelmét a fiú orrnyerge fölött türemkedő, kétkedő, majd gyanakvó ráncok, melyek kisimultak ugyan, de csak azért, hogy a fiú szájának két sarkában jelenjenek meg újra, szinte keretbe foglalva a zöldszemű szemtelen mosolyát. Nadragulya sem volt rest kihívó félmosollyal felelni az incselkedésre, bár érezte, hogy kedvenc mondénja épp afölött érzett diadalát látja, hogy egy tündér száját egyetlen hazugság sem hagyhatja el soha - ezt a törvényt pedig még egy hozzá hasonló, elcserélt gyermek sem szeghette meg. Ha volt valami, amit mindennél jobban irigyelt a földiektől, az a lódítás képessége volt. Seby ráadásul valóságos mestere volt a hazugságoknak - a tündér pedig szinte rajongott érte emiatt. Persze, ha a költőfi kereken rákérdezett volna az érzelmeire, bizonyosan olyan barokkos körmondatokban adott volna választ, hogy szegény Seby még a kérdést is elfelejtette volna a végére. Azért a tündéreknek is megvolt a maguk módszere arra, hogy kikerüljék az igazmondás kötöttségeit.
Hanem amikor Sebastian tőle szokatlan őszinteséggel vallotta meg Nadragulyának kudarcait a vízbefúlásra - vagyis inkább Tündérfölde meglelésére - tett kísérletekre, a tündér ciccegve ingatta csak fejét.
- Kár lett volna érted. Nem te lettél volna az első ember, aki belehalt volna abba, hogy hiába próbált átjutni Tündérországba, de miattad lettem volna a legbánatosabb… - jegyezte meg, s ahogy korábban a fiú simított nyakszirtjére ujjbegyeivel, most ő cirógatott le Sebastian hátán, oldalán, hogy tenyerei aztán megállapodjanak a fiú csípőjének két oldalán. Kedvére volt a fiatalabb zavara, és annak minden látható jele is, így nem csoda, hogy az iménti kijelentését kísérő fancsali arckifejezése hamar visszanyerte mindenkori pajkosságát. Kiváltképp, mikor végre Seby is felengedett kicsit az ajtón túlra való leskelődést követően, s hasonló mosollyal viszonozta a tündér vigyorát.
Amikor kijelölte következő rejtekhelyük helyszínét, már előre sejtette kedvenc költőjének elégedetlenségét, s nem is kellett csalódnia, bár ennek ellenére nem mulasztotta el kedélyesen kinevetni a fiút, ahogy meglátta fancsali ábrázatát. Bár nem sokáig gyönyörködött benne ezúttal, ugyanis hamar arra irányult figyelme, hogy kezébe vegye hirtelenjében kitalált ötletének megvalósítását - azaz a biológiaterem bánatos csontvázának bal karját. Alighogy kabátja alá rejtette a csontkezet, Sebastian megrovó pillantásával találta szembe magát, amit csak lezser vigyorral és egy vállrándítással viszonzott.
- Nem-e? Ugyan már… Zsebibaba, ha tényleg nem hinnél el, soha nem találkoztunk volna - duruzsolta a fiú fülébe, ahogy kézen fogta és kilépett vele az ajtón. - Különben, hogy is volt azzal a megmagyarázhatatlan csínnyel, amit az előbb mondtál? Elfelejtetted kifejteni, pedig már majdhogynem lyukas az oldalam a kíváncsiságtól! - vigyorogta, ahogy Sebastian kezét fogva elindultak a lépcsőház felé.

A könyvtár egyik hátsó szeglete, ahol Sebastian és Nadragulya helyet foglaltak, csendes volt, olyannyira, hogy a tündér még azt is hallani vélte, amikor valaki egy oldal végére érve lapozott. Hogy miért esett megannyi helyszín közül éppen a könyvtárra a választása, annak oka igazán egyszerű volt: különösen ismerős, ámbár egyúttal kellemesen ismeretlen érzéssel töltötte el a könyvekkel megpakolt polcok között való bóklászás - olyan érzése támadt tőle, mintha otthon lett volna, és egyúttal mégsem. Tündérország elvarázsolt erdeinek fái közt érezte magát hasonlóképp, s az jutott az eszébe, hogy tulajdonképpen a mondénok is megcsinálták maguknak ezeket a bűvös erdőket - a robosztus könyvszekrényeket fából faragták ki, s valóban úgy sorakoztak egymás mellett, mintha csak egy ligetben álltak volna, polcaik pedig roskadásig voltak pakolva könyvekkel, amik előző életükben szintén élő, lélegző fák voltak.
Ezúttal azonban más okból is szeretett volna idejönni: méghozzá amiatt, hogy a biológiateremből elcsent csontvázkezet ügyesen úgy igazgassa el az egyik könyv mögött a polcon, hogy annak kihúzásakor a csontmarok a borítóba kapaszkodva nyúljon majd ki a szekrény mélyéről. Sebastiannak épp csak egy kicsit kellett várnia, míg végzett ezzel a művelettel, utána pedig önelégült mosollyal arcán vetette hátát maga is a könyvespolcnak, a fiú mellé húzódva. Egy kicsit fürkészte még kedvenc költőjének arcvonásait, s tán némi zavart és feszélyezettséget olvasott le róla, amire nem állhatta meg, hogy meg ne jegyezzen valamit suttogva, de pimasz mosollyal:
- Csak tudnám, mi jár ilyenkor abban a csinos kis fejedben, amikor ennyire csöndben vagy… - súgta a fiúnak.
Amikor azonban a költőfi azt mondta, tartozik neki valamivel, egy pillanatra értetlenül pislogott a fiúra, majd szemtelen mosoly kúszott ajkaira, ahogy amaz a háta mögé bökött, hogy forduljon arra, és ne leskelődjön - mosolya pedig csak szélesebb lett, mikor Seby a játékos fenyegetést is hozzátette. Sóhajtott csak, de engedett a fiúnak, s körbelesett a könyvtár kihalt zugai közt, mígnem végre Sebastian megkocogtatta vállát, s akkor ismét felé fordult.
Már épp szóvátette volna amaz szótlanságát, de a formálódó mondat a tündér lélegzetével együtt elveszett valahol félúton a tüdeje és a hangszálai között, amikor a fiatalabb “megadta a tartozását.” ...Tényleg sok idő telt el… Nadragulya lehunyta szemeit, és ahogy a fekete bogyó az ajkaihoz ért, nem várt tovább: a fiú orcáira cirógatott ujjbegyeivel, hogy aztán a halántékára, onnan pedig tarkójára, a puha, barna hajtincsek közé csusszanjanak, éppen úgy, ahogy nyelve hegyével a mérgező termést csúsztatta ki Sebastian ajkai közül. Egészen a fiúhoz simult, amennyire csak tehette, s amint visszakapta ígéretük fekete gyümölcsét, csöndes csókot váltott Sebastiannal, melynek minden pillanata édes volt, akár a méz, és képtelen volt betelni vele.
Sokára tudott csak elszakadni a fiútól, s úgy érezte, végleg megállt körülöttük az idő, amit egy fikarcnyit sem bánt, s képtelen volt elfojtani azt a szusszanást, ami az elválást követően kiszökött az ajkain. Persze az sem tartott soká, hogy kezdeti meglepettségén, majd zavarán túltegye magát, és újra sejtelmes mosollyal tekintsen a költőfire, miután két ujja közé fogva kivette szájából a nadragulyabogyót.
- Hát, ezt visszakaptam. Ráuntál, mi? - kérdezte, majd közelebb hajolt hozzá, s szinte az ajkaira lehelte a szavait: - ...Kérsz még egyet…?











Vissza az elejére Go down
Sebastian Moore


Sebastian Moore


Hozzászólások száma :
7
Age :
18

Nursery Rhymes - Sebastian & Nadragulya Empty
TémanyitásTárgy: Re: Nursery Rhymes - Sebastian & Nadragulya   Nursery Rhymes - Sebastian & Nadragulya EmptyVas. Okt. 27, 2019 2:01 pm



Bella & Seby
Gyermek volt még az első találkozásuk alatt, az a fajta, aki talán a belé nevelt normák miatt megértette, miféle veszéllyel járhat a síneken rohangálni, adrenalintól felajzva várni a gyorsvonatot, ennélfogva azzal is tisztában volt, hogy egy idegen, mesebeli birodalomba halandó fia nem járkálhat át csak úgy, sem pedig büntetlen. Ezidáig azonban mégsem érezte meg Tündérfölde valódi veszélyét, sosem csapta arcon a valódi félelemnek egyetlen formája sem. Igen, félt a tótól és félt attól is, hogy belefullad; ám az meg sem fordult a fejében, hogy hívatlan próbálkozásait a tündérek is megelégelhették volna, s dönthettek volna úgy, hogy rásegítenek egy lapáttal életének csúfos lezárásához. Talán azért, mert Nadragulya az egyetlen tündér, akivel eddig találkozott, tőle pedig a legkevésbé sem tartott sohasem.
Így hát kissé riadtan bámul Bellára, mikor amaz holtakról beszél, de az oldalán lefutó kezek gondoskodnak róla, hogy gondolatmenete hamar új vágányra kattanjon át, el is feledkezve az imént elméje által lefestett borzalmakról.
- Ez csak egy kifejezés... - mormogja, erősen küzdve, hogy arcizmai megőrizzék komor, megrovó szerkezetüket, és ne törjenek többfelé egy széles, derűs mosolyban. - Nem hiszem el, hogy elhiszlek - Kész, vesztett, már mosolyog is. Enyhe kötelességtudata cérnaszálon függ, egyelőre viszont még tartja magát ahhoz, hogy ereje teljével megpróbálja majd megakadályozni a tündér újabb csínytevését, szólni viszont nem szól többet az ellopott csontdarab miatt, bármit is szándékozzon vele Bella művelni.

Természetesen karba font kezekkel állt és tétlenül nézte, Nadragulya hogyan kivitelezte percekkel később a csínyt. Csupán a fejét csóválta meg néhányszor rosszallón, majd feleslegesnek érezvén a néma felügyeletet, mely szinte már bűnrészessé tette, inkább helyet foglalt az egyik polc lábánál, ott várta a fiút, hogy végezzen.
- Ezzel egyedül vagy. Általában senkit nem érdekel - súgja vissza épp olyan bizalmaskodón, cinkosan felgörbítve szája sarkát. Az a baj, hogy még ha szeretné is megosztani Bellával minden gondolatát, valahogy kinőtt a kontrollálatlan fecsegésből. Manapság mindent, ami elhagyta a száját, kínosnak és érdektelennek érzett. Ez a családja és az iskolatársai előtt már egészen megszokottá vált, Bella figyelmének kereszttüzében azonban semmi pénzért nem akart bohócot csinálni magából.
Gondosan előkészített, vakmerőséggel felvértezett csókja gyermekként valahogy ártatlanabbnak tűnt. Igaz, akkor teljesen váratlanul érte és vajmi keveset tudott ezen ősi művészetről. Amint lekerül nyelve hegyéről a bogyó, befejezettnek is tekintené a műveletet, ám a tarkójára sikló kéz meggátolja abban, hogy elhúzódjon, és ahogy Bella ajkai megmozdulnak az övén, egész bensője felforr. Öntudatlanul simul közelebb, keze ugyan nem mozdul, nem mer, de bátortalan és ismerkedő tánca szájának lassan hozzáidomul a fiúéhoz, míg ketten együtt létre nem hoznak valami szebb ütemet.
Árnyalatok tömény masszája kergetőzik pupillái körül, ahogy az elszakadást követően felpillant Nadragulyára!
- Ugye nem nyelted le? - A fejéhez kap, zavarában Belláéhoz, közrefogja annak arcát két tenyerével, és ahogy előkerül a bogyó, megkönnyebbülten felsóhajt. El is felejtette már, hogy erről szólt az egész.
- Rá. Már nem kell, hogy emlékeztessen rád, hiszen itt vagy - Mosolya nem tud kiteljesedni az arcán, mert ahogy Bella közelebb hajol, ő zavartan hátrébb dől, a hirtelenség miatt meg kell támaszkodnia maga mögött, hogy ne terüljön el.
- Ööö nem, köszi, nem. Csak... Tudod. A körforgás. A múltkori miatt. Csak vicceltem. - hebegi zavartan, már átkozva magát iménti vakmerőségéért. Eddig is zavarban volt a fiú közelségétől, most azonban lélegezni is alig bír mellette, az egész arca lángol.
- Mi lesz veled? Nem maradhatsz egyedül a városban - Hatásszünetet tart, bár feleslegesen, ugyanis rég tudja már a választ. Teljesen egyértelmű számára, csupán abban nem biztos, Bella mit szeretne. - Gyere haza velem! Anya morogni fog kicsit, de úgyis belemegy. Maradj velünk! - Kicsit úgy hangzik, mintha önzőn ki akarná sajátítani a tündért, elrejteni a saját szobájába és féltett titkaként őrizgetni, de azzal nyugtatja saját lelkiismeretét, hogy erről szó sincs, egyszerűen csak vigyázni akar rá, támogatni és segíteni New York kiismerésében, a beilleszkedésben. Ez az egész úgyis csak átmeneti - bár mindegy, milyen jól tud hazudni, ezt utóbbit még ő maga sem igazán hiszi.



team nadrastian | @ | dallam

Vissza az elejére Go down
Nadragulya


Nadragulya


Hozzászólások száma :
21
Age :
126

Nursery Rhymes - Sebastian & Nadragulya Empty
TémanyitásTárgy: Re: Nursery Rhymes - Sebastian & Nadragulya   Nursery Rhymes - Sebastian & Nadragulya EmptyHétf. Feb. 24, 2020 4:52 pm





Nursery Rhymes

Zsebibaba & Gazfickó ️️️@









Varázslat. Varázslatnak kellett lennie, mert más aligha lehet képes arra, amit Nadragulya érezni vélt, míg ajkai összeforrtak Sebastianéval. Nem mintha nem váltott volna már csókot másokkal - tündérekkel, ami azt illeti - de mégsem volt fogható egyik sem ahhoz, amit most élt át. A fiú ajkainak érintése egyszerre volt idegen és ismerős, a csóktól egyazon pillanatban járta át testét a békés kábulat és a bizsergető izgalom, szívében pedig táncot járt a mosolygó megelégedés a nyughatatlan vágyakozással. Aztán amikor elváltak ajkaik, és a tündér elkapta legkedvesebb költőjének nefritszínű pillantását, egy pillanatra mintha még látta is volna a pupillái körül a tündértáncot járó érzelmek színeit - de lehet, csak olyan közel hajolt hozzá, hogy a fiú lélektükreiben saját alakját pillantotta meg egy szívdobbanásnyi időre.
Amikor Seby kétségbeesetten kapott a halántékához, csak hehhenve és vigyorogva vette fogai közé a fekete bogyót, hogy megnyugtathassa a fiút, azzal ki is vette a szájából. Kérdését követően csak mosolygott tovább a költőfi válaszát hallva, ám amikor felvetésére kedvenc költője hátrább hőkölt, hirtelen eltűnt a mosoly az arcáról, s csak hümmögött Seby mentegetőzését hallva. Minden esetre hátrább húzódott, hátát újra a könyvespolcnak vetve, s egyik térdét felhúzta, hogy azon nyugtathassa karját. Szóval csak viccelt, mi? A tündér gúnyosan cehhent.
- Hát jól van - mosolyodott el sejtelmesen, amíg figyelte a fiú orcáin nyíló rózsácskákat. - Ne haragudj, egy kicsit elragadtattam magam az előbb… - súgta elnézést kérő pillantással, ám kék íriszeiben ugyanaz a csalfa fény csillant meg, mint amikor Tündérországban azt kérdezte Sebastiantól, hogy szereti-e a találós kérdéseket. - Megígérem, hogy többet nem fogok csókot lopni tőled - csak akkor, ha te kéred - jelentette ki ál-ártatlan mosollyal arcán.
Seby kérdésére csak hümmögve gondolkodott el.
- Ami azt illeti, már nem vagyok egyedül… - jegyezte meg a fiúra pillantva, majd elmosolyodott. - De azért igazán örülnék, ha valaki esetleg körbevezetne… Fárasztó minden kérdésemre könyvekben keresni a választ… - sóhajtotta, Sebastian felajánlására pedig mint két zsarátnok, úgy ragyogtak fel szemei.
- Na csak hogy végre! Azt hittem, már sosem kéred~ - kuncogta csöndesen, majd könnyedén állásba is ugrott, kinyújtóztatva tagjait. - Menjünk is! Alig várom, hogy lássam, hol laksz! - vigyorogta, s már nyúlt is Seby karja után, hogy felsegítse.
Az éppenséggel az eszébe sem jutott, hogy a fiúnak esetlegesen olyan kötelességei lennének, mint a délutáni tanórái, vagy mondjuk egy mesemondó verseny…












Vissza az elejére Go down
Ajánlott tartalom





Nursery Rhymes - Sebastian & Nadragulya Empty
TémanyitásTárgy: Re: Nursery Rhymes - Sebastian & Nadragulya   Nursery Rhymes - Sebastian & Nadragulya Empty

Vissza az elejére Go down
 

Nursery Rhymes - Sebastian & Nadragulya

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Árnyvadászok :: Játéktér :: New York :: Brooklyn-