Érdekelnek a sebeim? Hogy miért borítják bőrömet hegek? Meséljek a szörnyekről? A végtelennek tűnő csatákról? A pillanatokról amikor a lelkem már más dimenziókban kóborolt mielőtt valami visszatépte volna meggyötört testembe? Mesélhetnék neked démonokról, amik a húsomat próbálták tépni, vámpírokról, amik a véremre szomjaztak, boszorkányokról, amik a lelkemet akarták megszerezni. Nem vagyok nemes lelkű vitéz, aki az emberi életekért harcol. Nem vagyok zsoldos sem, akit a pénz motiválni. Én az egyensúlyért harcolok. A békéért. A rendért. Nemes lenne a lelkem? Kétlem. Több vér tapad a kezemhez, mint amire én magam emlékszem. Szörnyeteg lennék jómagam is? Kétlem. Életeket mentek a gyilkolással.
Talán már lassan abban a korban járok, hogy olvashatsz rólam néhány körben. Túlélő vagyok a pusztuló lelkek között. Ez áldás és egyben átok. Látok angyalokat a mélybe hullni, vadászokat felemelkedni, démonokat előmászni. Mégsem tudott még egyik sem a sírba tenni.
Ideje korán őszültem meg. A halál kesernyés íze mindig ott pihen nyelvem hegyen és sárgába forduló íriszeim mélyén.
Nem vagyok szent. Nem vagyok elátkozott.
Én a kisebbik rossz vagyok.

Régi jó barátként fogom üdvözölni a halált ha eljön az én időm. Harcolok míg élek, hogy békében nyugodhassak. Nem fogok világbékét hagyni magam után. De én megteszem, amit a származásom, a neveltetésem és a világ megkövetel tőlem. Legalább elmondhatom majd magamról, hogy megérte élni egy szép halálért.
Nem sok mindenre emlékszem az Akadémia előtti időkből. Az én kiképzésem is még otthon kezdődött, mint mindenkinek, de ennél többet erről az időszakról nehéz lenne mesélnem. Az Akadémiás éveim elején meghaltak a szüleim. Rövid élet jutott nekik. Jóval rövidebb, mint nekem. Ekkor jelentek meg az első fehér tincsek a hajamban. Nem akartam kötődni senkihez. A magam dolgával foglalkoztam, a kiképzésre és a tanulásra helyeztem a legnagyobb hangsúlyt. Akkor még nem is tudtam talán, hogy mit tartogat számomra a világ, milyen igazi acélt megforgatni egy hús-vér testben. Nem tudtam milyen démont űzni emberi testből. Még semmit nem tudtam a kinti világról mégis akkor jártam legközelebb a halálhoz. Volt egy lány. A mai napig kísért álmaimban. Nem tudhattam, hogy melyik lesz az a nap, amikor utoljára látom őt. Az egyetlen volt, akit közel engedtem magamhoz. Láthatatlan kapocs kötötte a lelkét hozzám. Mélységes kötelék, amit nem szennyezett sem szerelem, sem féltékenység, sem harag, sem irigység. Már túlestünk a kihallgatásokon. Túl estünk a sok teszten. A 6 hónapos kiképzést is teljesítettük. Hideg volt aznap este. Csípős hideg. Egy alig 17 éves testből elszállt a lélek. A parabatai-om lett volna. A szertartás előtti estén találtam rá élettelen testére. Már nem búcsúzhattam el tőle. Nem kellett a szemébe hazudnom, hogy minden rendben lesz. Ő nem volt ebbe a világba való. Nem volt hozzám való. Mégis megtisztelt a bizalmával. Nem hibáztattam magam a haláláért. Az egyik legjobb volt. Mégis sokszor látom álmaimban a szemeit. Ahogyan a lelkemet kutatják. Sosem hallom a hangját. Nem suttog nekem próféciákat. De a lelkemet nem ereszti. Alig egyetlen éven belül fehéredett ki teljesen a hajam. Nem estünk át a szertartáson. Nem rajzoltuk egymásra a rúnákat. Mégis vele haltam azon az estén.
18 éves korom után már nem sokáig maradtam az Akadémián. A szükséges képzéseket elvégeztem. Rengeteget tanultam, aztán kiléptem a nagyvilágba. Értelmet kellett keresnem a létezéshez. Ekkor kezdődött csak az igazi harc. Lassan 20 évnyi küzdelem van a hátam mögött és nem ért véget. Talán most érkeztem csak a legnagyobb kihíváshoz, ami a végzetem is lehet.
Sosem fogom elfelejteni a hívást. Engem küldtek. Egy boszorkány. Bronxban egy egész háztömb remegett bele baljós tervébe. A falak már repedeztek, amikor én odaértem. A mágia ezer színe járta át a házat.
A démon már a pokol kapujában keringőzött, amikor meg tudtam szakítani a mágiát. A kapu bezárult, de a démon nem az alvilág bugyraiban ragadt, hanem egy fekete kandúrban. A varázslat azonban sosem tűnik el nyomtalanul. Kötelék feszül lelkeink között, amik nem akarnak ereszteni. Rozsdás béklyók, furcsa érzelmek. Ezer rúna sem szabadíthat.
Talán megtaláltam az aki megássa a síromat. Aki elkárhoztat és felszabadít.