KouJoy ✠

Amikor bejelentettem a teljes személyzet előtt, hogy a főnökük – vagyis én – főnöke jön terepszemlét tartani, kicsit sem lelkesedtek a hírért. Bár azt hiszem, ennek inkább ahhoz lehet köze, hogy ennek örömére, és Kouji érkezésének tiszteletére felnyalattam az egész helyet a fiaimmal és lányaimmal. Megtehettem volna, hogy professzionális takarító brigádot fogadok, de miért öltem volna a pénzt ilyesféle luxusba, amikor van egy csapat éhenkórász fiatalkorúm, akik pénzért bármire hajlandóak?
Nos, majdnem mindegyik…
― Ragyogjon az előtér! Meg a seggem, az! – ragadt partvist, majd folytatta fennhangon Angoulêma, de csak magának. Bár különösebben az sem feszélyezte volna, ha az egész bordély hallja. ― Takaríts ki, suvickold fel, hogyne bazmeg, nem elég, hogy fényesre nyalom az összes perverz állat faszát, még az előszobát is nyaljam fel, eh? Óradíjat fogok kérni! Aztán amint összegyűlik a kis vagyonkám, addigra te is vén banya leszel, és megöröklöm majd ezt az egész kócerájt, ha! ― pörölt tovább, mindezt már vad felmosás közepette ― Nem lesz itt aztán egy kurvának se gondja arra, hogy takarítson, lesz egy egész takarítóbrigád rá, és tejben-vajban fog fürdeni az összes luvnyám, mert az enyém lesz a bordély! Én leszek a kupimadám!
― Angoulêma, az egyetlen kupi madámja legfeljebb a szobádon uralkodó őskáoszé leszel. ― szólt közbe Kaede, aki a szőke lány szobatársa lévén elsőkézből tapasztalhatta meg, milyen a közös hálójukon robbant atombomba.
Mindezek ellenére a szőke lány felé nyújtotta a felmosóvödröt, némán adva tudtára, hogy hajlandó segíteni, attól a ponttól kezdve pedig együtt dolgoztak az előtér kitakarításán.
Nem lustálkodott Cantarella, Veronica és Ganümédesz sem, mire eljött a délután négy, ragyogtak a stukkók, csillogtak a fazetták és a márványpadló, frissen illatozott a kárpit, lágy pasztellszínekben játszottak a freskók és ikonok, nem ásítoztak portól a faragott szfinxek és oroszlánok az asztallábakon, korlátokon, kilincseken, és karfákon. Ismét teljes fényében ragyogott a kovácsolt, kristályfüggőkkel díszített csillár. Az egész hely visszatért teljes dicsőségébe, a reneszánsz virágkorába. Büszke voltam a csapatra, amiért ilyen rövid idő alatt ilyen kitűnő munkát végeztek. És hogy ezt megköszönjem nekik, a szokásosnál egyel jobb vacsorával, illetve csokoládétortával kedveskedtem nekik. Mindenki szereti a csokoládét. Még a kurvák is. Főleg a kurvák.
Aztán magam is előkészültem Kou fogadására, hosszú selyemszoknyát vettem fel, hogy kiemelje az alakomat, fehér hímzett ingem felett pedig fekete fűzővel emeltem ki a derekamat. Viharos, egybecsavarodott loknijaimat szabadon hagytam, bódító orgonának és egresnek illatát fújtam magamra, úgy mentem elébe. Különösebben nem kellett sokat várnom, néhány egyszerű, de diszkrét igének köszönhetően pontosan tudtam, mennyire van még az ajtótól – köztünk legyen mondva, tiszteltem annyira, hogy ugyanezt az igét nem használtam, hogy a magánéletében kutakodjak. De ezt bizonyára ő is tudja. Nyílt az ajtó, mögötte ismerős vonások halmaza. Nyájasan elmosolyodtam.
- Csak hogy végre. Ideje volt végre tiszteleted tenni itt is, ha már te vagy a tulaj. Valld be, féltél, hogy behajtom rajtad a legutolsó levélváltásunk tárgyát.

Még mindig meg tudok lepődni néha, hogy valaki hallotta a nevemet ezelőtt, és magától keres meg, hogy ő is kurvának akar állni. Persze mindig örülök, hogy van új lány vagy fiú, akivel bővíthetem a bordélyaim repertoárját és hozhat még egy kis visszaforgatható pénzt, de azért néha elgondolkodom, hogy is jut valaki idáig. Megszorult anyagilag? Nincs más lehetősége munkára vagy csak ez nagyobb szabadságot nyújt, mint sok más munka? Megunta a kapitalista Amerika túlzott pénzhajhászását és végül emellett tette le a voksát? Vagy csak simán ennyire szereti a szexet? Mindenkinek megvan a története és engem egyáltalán nem szokott érdekelni senkié, ha nem származik belőle hasznom. Nevezzenek érzéketlennek, volt már bőven részem olyan életekben, amik azért mentek tönkre, mert valaki túlságosan magára vette mindenki problémáját. Valaha én is ilyen voltam és elég volt belőle.
A lány húszas évei elején járhat, egyetemista lehet. Intelligens, nem mutat félelmet és bár nem tűnik kifejezetten nyugodtnak, látszik rajta valami elhatározás és talán valami olyan, amit önfegyelemnek lehetne nevezni. De ezt majd Gioia jobban kitapasztalja, hiszen neki megvan erre egy kiélezett érzéke és ő fogja közvetlenül foglalkoztatni. Eddig minden lányt és fiút úgy kiismert, mint más a legjobb barátját sem szokta. És meglehetősen szép is a delikvens, akit neki hozok, rendkívül hosszú barna haja lágyan hullámzik, lehetetlenül zöld szemekkel tekint a világra és igazi viktoriánus kisasszony alakja van. Imádni fogják a kuncsaftok, amint túlesett a megfelelő orvosi vizsgálatokon. Még nálunk is van munkaalkalmassági, mi legalább fizetjük is a dolgozóinknak, nem úgy mint az itteni egészségügyi rendszerben szokás.
Egy szó nélkül ültük végig az autó utat, nem erőltettem a beszélgetést. Előre megyek találkozni Joy-jal az ajtóban, a lány még kint vár, hiszen nem említettem, miért akarom ilyen hirtelen meglátogatni a madame-omat. Általában figyelmeztetem előre, de most egy érdekes szituáció állt föl és nem volt időm előre tervezni. Sokszor megesik a szakmámban.
-Gioia, drágaságom. Néha kicsit sűrű lesz az élet és még én sem tudok két helyen lenni egyszerre. És te is sejtheted, hogy nem félek tőled, akárhogy fenyegetőzöl -vigyorgok cinkosan rá széttárt karokkal, ahogyan közelebb lépek a szokásos üdvözlésre. Pontosan tudom, hogy nem lesz olyan rossz a haragja, ha legalább valamikor eleget teszek a kéréseinek. És végülis, megjöttem.
-Van egy kis meglepetésem neked és előre elnézést kérek, hogy nem szóltam róla korábban. Hoztam valakit -És itt jelzek a lánynak, hogy jöjjön be, mutassa meg magát a jövőbeli Madame-jának -Ő itt Alice és csatlakozni akar. Gondoltam a te szárnyaid alatt jó kezekben lesz -teszem a lány vállára a kezem, ahogy mellém ér. Még mindig nem látszik rajta semmiféle megilletődöttség, ami dícséretes. A legtöbb ember nem jár minden nap bordélyban.

Outfit✠Music

KouJoy ✠

Amikor belépett az ajtón az általam vezetett bordély valódi tulaja, egyszerre gőgös és büszke mosolyra görbültek az ajkaim ― meg sem próbálva rejteni a mögötte katonás sorban húzódó macskafogakat. Minek is tettem volna? Kouji tud róluk, ráadésul nem hogy nem rémíti, de elképzelésem szerint még kifejezetten kedveli is őket. Heves magyarázkodására csak legyintettem.
― Ugyan. Csak ugratlak. Bár tényleg megpróbálhatnál kicsit gyakrabban jönni, a sok halandó meg egyéb csodabogár közt néha jól esik a hasonszőrűek társasága ― adtam elő a fekete hattyú halálát, mielőtt végleg elengedtem volna a színlelt panaszkodást, hogy melegen megölelhessem ezt a vén kurafit ― Nocsak! Imádom a meglepetéseket!
Kouji intésére belibben a küszöbön egy ránézésre húsz és huszonhárom közti leány. Átlag magas, tán a megszokottnál egyetlen árnyalatnyival magasabb csupán. A haja szép hosszú, ráadásul csodaszép hullámos. A színe lehetne valamivel karakteresebb, de ez semmi olyasmi, amit ne lehetne egy délután alatt fixálni. Az alkata az én ízlésemnek egy cseppet sovány ― mégsem szeretjük, ha nincs mit megfogni egy lányon, nem igaz? De igaz! ― Na, de majd segít rajta egy jó fűző és a smink. Az arca formája háromszög alakú, ajkai keskenyek, itt-ott szeplők pettyezik. És azok a szemek! Smaragd lánggal égő, dacos tűzfészkek, hát nem imádom!
― Tudtam, hogy szeretsz. És milyen jól gondoltad! Jobb helyen aligha lehet a kicsike, mint nálam… ― duruzsoltam halkan, szeretve Kouji-nak, csak hogy érezzem valójában milyen hálás is vagyok a vigaszdíjáért. ― Szervusz, szépségem. Alice, igaz?
Finoman a kishölgy álla alá nyúltam, előbb megemeltem, majd jobbra-balra forgattam azt, hogy alaposabban szemügyre vehessem az arcélét, járomcsontjait, nyakszirtjét, még az állkapcsát is szétnyitottam egy pillanatra, hogy ránézhessek a kishölgy fogaira. Aztán a kezem nyújtottam neki, ő megfogta, és közelebb húztam magamhoz, testközelbe. Körbetapogattam, ahol csak lehetett, a combján, a derekán, csípőjén, fenekén, a vállain, és igen, a két mellén is.
― Nem vagy finnyás, ugye? Ebben a szakmában a legtöbb pénz azoktól jön, akik öregek, csúnyák, kövérek, vagy mind egyszerre. Legyen az férfi vagy nő. Sokat fogunk tanulni, rengeteget, annyit, hogy érteni sem fogod, minek ennyi tanulás ahhoz, hogy valaki lökjön rajtad kettőt, majd távozzon. Biztos így is akarod? Most még meggondolhatod magad, és nincs harag.
Kérdezem mindezt úgy, hogy lehelet közel állok a kishölgyhöz, közben hajának hullámaival játszom, majd várakozón Kouji-ra pillantok, mintha a kishölgy válasza az ő megítélését is bírálná.  

Imádom Gioia macskafogait, pláne amikor nem is akarja őket rejtegetni. Van, hogy még a saját gyermekei elől sem rejti el a létezésüket, és abban is biztos vagyok, sokan gondolják boszorkánynak. Még ha tudnák, mi is ő igazából. Néha pusztán a szórakozás kedvéért nem rejtjük el magunkat teljesen, és megfigyeljük, melyik mondén mikor és mit kezd el sejteni a valódi kilétünkből. Persze ezt csak azok a vakmerők merik megtenni, akik egy kis izgalmat akarnak a hosszú életükbe, nem az olyanok, mint én. Én annál sokkal elővigyázatosabb vagyok, minthogy a kevés mondén, akikkel bármiféle kapcsolatot tartok, bármit is sejtsen velem kapcsolatban.
-Igyekszem majd sűrűbben jönni, megígérem -válaszolom, ahogy a kötelező üdvözlő ölelését kapja. Vannak dolgok, amiket nem tudunk elengedni és ez az egyik közülük. Annál sokkal jobban és sokkal régebb óta ismerjük egymást, minthogy egy egyszerű kézfogással vagy európai stílusú pusziszkodással köszönjünk. Ki is ráz az ilyesmitől a hideg, túl személytelen számomra, de mégis mások közelébe kényszerít, amit még annyira sem szeretek.
-Akkor ezt különösen szeretni fogod -intek mosolyogva a lánynak, hogy jöjjön közelebb, ő pedig meg is mutatja magát a leendő pótanyjának, főnökének és legjobb barátnőjének. Hagyok egy kis teret nekik, hogy drága Gioiám alaposan megnézhesse magának az új jövevényt és mentális jegyzetet készítsen az erősségeiről és a gyengeségeiről. Tudom, hogy mindig ezt csinálja, le sem tagadhatja, most is messziről látszik rajta, ahogy forognak a fejében a fogaskerekek. Vagy inkább suhan a lúdtoll a pergamenen?
-Ez csak természetes, hogy szeretlek kedvesem. Olyan Madame-hoz akartam őt adni, akivel megértik majd egymást -Nem ez az egyetlen bordélyom a kerületben, de nem is büszkélkedek túl sokkal. Elég sokoldalú vagyok az üzleteimmel és nem akartam csak egy lábon állni. Alice-t kifejezetten Gioiához hoztam, mert úgy hiszem, ők ketten meg tudják találni a közös hangot és a lányból áradó kisugárzás, amit önfegyelemként azonosítottam, azt engedi sejtetni, nem fogja bánni Joy szigorú szabályait.
Alice arcán egy pillanatra olyan kifejezés fut végig, mintha csak most realizálódna benne, nem pontosan tudja, mire is vállalkozott. Nem hibáztatom érte, sokaknak ötlete sincs, mibe keveredik, még ha eltökélt is, főleg Gioia szabályai alatt. De végül nyel egyet és elhatározással a tekintetében bólint a kérdésre, amire én elégedetten mosolyodom el a háttérben. Kiállta a próbát, nem ijedt meg és az én drága Madame-om is elkönyvelheti, hogy még mindig van ízlésem és még mindig tudok dönteni a lányokkal kapcsolatban.
-Én megmondtam, hogy ő ide való. Akkor, kezdhetjük a körbevezetést? -Ezen rendszerint részt szoktam még venni, hogy biztosra menjek, minden megfelelően el lett rendezve, az újoncnak van szobája, tudja a házirendet, el lett küldve a megfelelő vizsgálatokra, fel lett véve a menüre és általában minden simán megy-e. Persze bízom a Madame-omban, de szeretek magam is megbizonyosodni az ilyesmiről.

Outfit✠Music

KouJoy ✠

Nem véletlen nem rejtegettem a démonjegyemet. Persze, voltak dekádok, tán centúriák is, amikor legfeljebb egy szerény mosolyt engedtem meg magamnak, attól tartva, hogy vasvillára hánynak, vagy máglyára vetnek, de azóta sok minden változott. Leginkább én. Sokkal erősebb és hatalmasabb vagyok, mint az au udvarban kerengő, esetlen kislány, akinek a rosszhíremet köszönhetem. Ma már akárki szállna szembe velem, akár mágiával, akár agyarokkal, akár szeráfpengével, méltó ellenfélre lelne. Arról nem is beszélve, hogy rájöttem, a mosoly mennyire jól is áll nekem.
― Ezt akartam hallani ― mosolyogtam csábosan, egy leheletnyi őszinte melegséggel Kou-ra.
Nekem bőségesen elég, ha megígéri, tudom, hogy állni fogja a szavát. Nem is nyüstölöm hát tovább.
― Biztos. Mint mindig mindent, ami tőled jön. ― ezt már valamivel kihívóbb hangsúllyal és mosollyal felelem. Hé, adni kell valami alapot is arra a pletykára. Nem jön az magától.
Ezután figyelmem pár perc erejéig az Alice nevű csiszolatlan gyémántnak szentelem. Mindenkinek, mielőtt akár csak tovább engedném a vizsgálatokra és próbatételekre, rajtam kell túljutnia. Bízok Kou-ban, hogy nem hoz nekem rossz portékát, ellenben ő is bízik bennem, hogy komolyan veszem a feladatomat.
― Én vagyok a kedvenced, ne is tagadd. ― térítem vissza a fricskát, míg körbetapogatom Alice testi adottságait.
Tudom, hogy nem én vagyok az egyetlen, de igyekeztem olyan élményt és szolgáltatásokat nyújtani, melyek egyedinek számítottak még a kolleganőim közt is.
Az ifjú hölgyemény nem ábrándít ki, habár a megjegyzésemre azért felveszi egy fal pigmentációját. Nem hibáztatom érte, és tudom, hogy Kou sem. A lényeg, hogy teljes tudatában legyen annak, mire is vállalkozik, különben semmi értelme annak, hogy itt legyen. Nincs se időm, se energiám, se kedvem kéthetente „úgy érzem, megerőszakolnak ezen a helyen” féle panaszokkal foglalkozni. Végül azonban Alice felülkerekedik a félelmein és előítéletein, ez pedig nem csupán engem, de Kou-t is láthatóan büszkeséggel tölti el.
― De még mennyire. Meg is sértődnék, ha máshová vinnéd. Mi az, hogy! ― ezen a ponton belekaroltam Alice-be, és átvettem az irányítást a turné felett ― Gyere, kedvesem, megmutatom, hol fogsz aludni.
Először a hálókörletekhez vezettem a vendégeimet, egyenként mutattam végig a hosszú folyosó ajtain.
― Ez itt Veronica és Ganümédesz szobája. Verácska igazi csendes kis harangvirág, egészen addig, míg össze nem különbözik valamin Ganümédesszel. Majd kitapasztalod. Mellette Cantarella szobája. Ő szeret kisajátítani egy egész szobát egyedül, és mivel rangidős, ráadásul az egyik legbiztosabb bevételi forrásunk, meg is engedem ezt a luxust neki. Utána következik Angoulema és Momiji szobája. Ha jól sejtem, ők állnak hozzád a legközelebb korban, ezért arra gondoltam, a Carthia és a köztük lévő szoba lesz a tiéd, kedvesem. Cantarella vigyáz rád, és amilyen javíthatatlan tyúkanyó, még szívesen segít is, Angie és Kaede pedig… De majd úgyis megismered őket. Egyelőre csak a tiéd lesz a szoba, ide azt hozol fel, akit csak nem szégyellsz, aztán ha később magányos leszel, intézhetek neked szobatársat.
Türelemmel kivárom, mit felel erre ez az eltéved kis bárány, majd a választ hallva hátrakacsintok Kou-ra. Továbbhaladva betérek az étkezőbe.
― Et voilá. Ez volna itt a második legfontosabb közösségi élettér, amin osztozkodnotok kell. Ide soha nem engedek be idegeneket, ha az ágyadat meg is osztod valakivel, bánom is én, de a többi escort nyugalmát ilyesmivel ne zavarjuk meg. Mindenkinek sajátos rutinja van, mindenki máskor reggelizik, ebédel és vacsorázik, de ennivalóról mindig gondoskodok. Teát, kávét, pumpkin spice lattékat mindenki magának készíti, nincsenek házi baristáink. Tán majd egyszer, ha a főnök beruház rá ― öltöttem nyelvet Kou-ra. Még fel sem vette, de gondolatban már felfaltam ― a többiekkel együtt.

Egy új lány beavatása mindig egy kényes téma, sosem lehet tudni, hogyan fog reagálni az első találkozáskor a főnökeire, hiszen nem csak velem kell kijönnie arra a fél órára, amíg tárgyalok vele, hanem a közvetlen második anyjával is. Vannak, akik rajtam gond nélkül átjutnak, de egyik madame-mal sem jutnak dűlőre, ezért ideje korán szélnek kell eresztenem őket. Természetesen memória törlés után, nem akarunk felesleges bonyodalmat a kiszivárgó információkból. Azt hiszem ebben az esetben nem kell félnem, láttam eddig is a lányon az akaratot, szóval innentől kezdve már csak Gioi-án múlik, hogy látja-e a megfelelő kvalitásokat benne.
-Úgyis tudod, hogy mindig megtartom a szavam -A madame-jaim pontosan tudják, mit várhatnak el tőlem, mint főnökük és "barátjuk", de ők is pontosan tudják, én mit várok el. Mert nem kis elvárásaim vannak, ezért is vannak ilyen kevesen, akikben igazán meg tudok bízni, hogy a bordélyaimat vezessék. Gioia egy percig nem volt kérdés, hogy a "teljes mértékben" kategóriába esik.
-Mernél mást mondani -vigyorgok rá féloldalasan, de ez csak évődés a kettőnk között, nem kérdőjelezzük meg egymás ízlését, valamint az ízlést és a szabad akaratot a hűségen túl sosem korlátozom. Annál jobban tiszteletben tartom a legöregebb és legbölcsebb alkalmazottam véleményét. Ezért is hagyom őt dönteni arról, pontosan kit fogad be a házába gyermekének.
-Ez csak természetes kedvesem, csak a többieket ne kérdezd meg -évődünk egymással, de mi már csak ilyenek vagyunk. Mindegyikük tudja, hogy szeretem őket, amennyire ebben a helyzetben lehet, de mindegyiket máshogyan és másért. Ez így működik ebben a bizniszben. Mindegyikük egyedisége egy olyan piaci rés, ami nekem remek kis hasznot hoz.
Alice kiállja a próbát, ahogyan reméltem, hogy fogja, és bár még csak most esik le neki, mire is vállalkozott, bízom benne, elég erős, hogy meg fogja szokni ezt a helyet és a vele járó nehézségeket. Vigyázunk a lányainkra, mindent megadunk nekik, mint egy rendes munkahelyen, de ugyanúgy megvannak az árnyoldalai, mint minden másik helynek. Többek között, hogy itt nem csak átvitt értelemben kell venni a szopást, hanem szó szerint és ugyanolyan szépen kell mosolyogni a végén, mint mikor blúzban állsz a főnököd irodájában.
-A kötelesség tudata miatt nem akartam Flowerhez vinni, túl szabados lenne neki, annál pedig meghunyászkodóbb, minthogy Bubblegumhoz vigyem. Rögtön rád gondoltam természetesen, de át kellett gondolni a kérdést -jegyzem meg, hiszen nem sokat beszélgettem Alice-szel, csak pont annyit, hogy tudjam, itt lesz a helye. Nem volt nehéz döntés, de mindent alaposan átgondolok, mielőtt bármit teszek. Többször csak emiatt maradtam életben.
Szó nélkül indulok meg a két nő mögött a körbevezetésre, én már ismerem a terepet, hiszen már az épület megvétele előtt is többször végigjártam, de ezt a túrát is végighallgatom minden egyes alkalommal, ha új lányt hozok házhoz. Valahogy Gioia ennyi idő után is érdekessé teszi.
A szoba kérdésre a lány valamit válaszol a szoba méretére és gazdagságára vonatkozóan, de ez nem is meglepő, hiszen szegény az alig pár négyzetméteres, szegényesen berendezett kollégiumi szobákhoz van szokva, amin több emberrel is kell osztoznia, mint még egy ember. És ez a szoba mérföldekkel tisztább is, mint ahonnan jött. Gioia megkapja a kacsintásának párját tőlem, hiszen valami ilyesmi ámulatra számítottam, a Madame-omnak van ízlése és nem is akármilyen, nem csak alkalmazatottak terén, de berendezésben sem utolsó.
-Majd ha egyszer sok pénzem lesz, kaptok egyet -nevetem el magam, de ha nagyon akarnám, kaphattak volna eddig is. Így is sokat keres ez a hely, de a rendes körülmények fenntartása főleg itt New Yorkban nem egy olcsó mulatság és ezt ő is tudja. Vagy egyszerűen csak nem akarom elkényeztetni még jobban a lányokat, mint amennyire el vannak. Amilyen étvággyal rendelkezik az összes, többet lenne szegény barista valamelyik ágyban, mint a pult mögött, aztán ki dolgozna?

Outfit✠Music