Lassú léptekkel haladok az intézetben a könyvtár felé, mert olyan mintha a csontvárosba kéne visszamennem. Azaz, semmi kedvem nincs hozzá, és ahhoz hogy démonokról olvassak órákon át, amíg az intézet vezetője jónak látja, mivel hogy tanár is. Csak tudnám mi szükségem van még erre, több démont öltem meg, mint amennyi csillag az égen van. Semmi hangulatom nincs az egészhez, de mégis meg kell jelennem. Fekete nadrágot húztam és lezserül betűrt fehér inget, enyhén szétnyitva, mert éppen pokoli melegem van, mikor mindenki más fázik. Én nem értem. A kesztyűim a kezemen, és az irónom is nálam van. Meg egy fegyver, mert attól jó árnyvadász még álmában sem válik meg. Teljesen hétköznapi a megjelenésem mondhatni. Már amennyiben annak lehet nevezni a felnyírt szőke hajam, és aranyszínű szemeim. Igazából annyira világosbarna hogy már aranynak nevezem, mert olyan drága vagyok. Kelletlenül nyitok be a könyvtárba minden előzetes kopogás nélkül, és ebben a pillanatban üti el az óra az egészet. Tökéletesen pontos vagyok, mint a svájci óra. Meg még annál is pontosabb. - Nemár hogy én értem ide előbb... - húzom el a szám, ahogy körülnézek a teremben de egyenlőre nem látok senkit. Ez persze, nem jelenti azt, hogy nem eshet senki a nyakamba, ahogy Alec szokta próbára tenni a figyelmem.
Oh, hogy én ezt mennyire nem akarom. Jace nem éppen az egyik mintadiák, sokat tud és hasznosítja azt az okos kis buksiját, de nagyon izgága, forró fejű és szinte egyenesen bunkó. Értem én, hogy miért csinálja, megvannak az okai, felfogtam, de akkor sem bírom. Nem tehetek róla, egyszerűen a stílusa kiborít és már csak a gondolat is, hogy időt kell vele töltenem, szorongást okoz. Reggel óta próbálom legyűrni a készülő pánik rohamot, és most még viszonylag jól megy, viszont nem tudom, meddig fog tartani a viszonylagos nyugalmam. Rukonak sem mertem elmondani, mennyire nem akarok Jace-szel lenni, félek, hogy bántaná a vőlegényemet ismerve. Inkább megpróbálom összeszedni magam és bemenni az órámra, ha már muszáj. Kicsit késve indulok el, mert a saját idegrendszeremmel nem olyan egyszerű megküzdeni, és még így is csak két percet kések. Lendületesen nyitok be és látom, hogy Jace már bent vár. Nem lepődöm meg, ha éppen nem balhézik, akkor mindig pontos. -Elnézést a kis késésért, vis maior volt, de most már kezdhetünk. Kész vagy? -dobom le a nagy kupac papírt az asztalra, amit magammal hoztam. Nem, ezeket nem akarom mind lediktálni, ezek csak a jegyzeteim magamnak. Sőt, nem is akarok semmit íratni, amolyan kötetlen beszélgetős órát terveztem. Azt talán Jace is jobban bírja és nekem is könnyebb lesz. És erősen fohászkodom az angyalhoz, hogy ne törjön el nálam a mécses.
Várakozok a könyvtárban és közben szét nézek, amíg várakozom. Elég nagy és rengeteg mindent tanultunk ott Aleccel és Izzyvel, igaz akkoriban Hodge volt a tanárunk és igyekezett az unalmas sztorikat is valahogy emészthetővé tenni, máskülönben valószínűleg sosem nyaltam volna be vagy öt különböző démoni nyelvet és az összes démon fajt mindenestől. Mondjuk azt igen, de a nyelvek, meg történelem... El kell ismerni magyarázni tudott az öreg és néha már majdnem hiányzik. Az hiányzik, akire emlékszem gyerekkoromból, nem arra ami lett, az árulást nem tudom megbocsátani még neki sem. A könyvtár volt a birodalma, és itt töltötte a legtöbb időt, talán ő vett rá minket hogy olvassunk sokat és még latint is tanítgatott, ami egész jól ment. Végigsétálok az egyik polc előtt, és a zongorához megyek. Nem ez az egyetlen hangszer az intézetben vannak máshol is ilyen eszközök, bár ez a legimpozánsabb, ezért mindig is ezen gyakoroltam, hiszen hozzám a legjobb illik, mindig is ezt gondoltam. Lehuppanok elé, és leütök körülbelül két billentyűt, amikor újra nyílik az ajtó és Dorothea "nevezz csak Theának", jelenik meg. A tanárom vagy micsodám, bár azok után hogy megmentettük a világot és az árnyvadászokat, nem hinném hogy tanulásra szorulok még. - Vis major és én nem tudok róla? Akkor nem is vis major - sóhajtok fel ahogy az asztal felé nézek ahová ledob egy rakás cuccot, nincs az az isten égen és földön hogy bármit is írásba foglaljak. A háborúkban nem lehet nálam jegyzet, hogy akkor mit is kellene csinálni ha ez meg az van. - Oh tökéletesen kész vagyok, már vagy 17 éve - jegyzem meg, nem mondom hogy könnyű személyiség vagyok. - Essünk túl rajta. mindketten tudjuk hogy ezek az órák csak formaságok - sóhajtok, most valahogy még a kulturáltabb formámat mutatom, és szándékomban áll gondolatban végig szenderegni ezt az órát.
Miért is pont nekem kell ezt csinálni? Ja, mert Intézetvezető lettem, azért. De jó nekem. Nem lehetne, hogy a Lightwoodok tanítsák Jace-t, ha már a fiuknak tekintik? Nem? Nem lehetne még egy bestiatan tanár New Yorkban rajtam kívül? Na jó, elég lesz az értelmetlen kérdésekből, mennem kell. Tudom, hogy egy picit kések és tudom, hogy ezért Jace még jobban az agyamra fog menni direkt, de inkább kések két percet, hogy lenyugtassam magam és úgy tudjak menni elé, mint túlessek az amúgy is elkerülhetetlen pánikrohamon és utána roncs legyek, mikor órát tartok neki. És amúgy sem akarom magam átengedni a rohamnak, meg akarom tanulni irányítani, vagy legalább kicsit enyhíteni. -Nem hivatalos vis maior, hanem személyes, olyan is létezik -Adom tudtára, amennyire kedves hangom csak tudom, egy sóhajtás kíséretében, miközben lepakolok. Leülök az asztalhoz, megvárom, hogy letelepedjen ő is és csak azután nézek a szemébe. -Figyelj, nem kérem, hogy vedd ezeket az órákat komolyan, tudom jól, hogy már mindent tudsz, de a Klávé megköveteli, amíg tizennyolc nem leszel. Nem várom el, hogy élvezd, vagy bármiféle erőfeszítést mutass, csak egyet kérek. Ne nehezítsd meg a helyzetet. Ha nem tudom megtartani az órákat, akkor a porosodó vénségek a Klávéban valaki mást fognak küldeni, aki kegyetlenül le fogja törni a lázadásodat. Akarsz még egy Imogen-t? Ha nem, akkor csak annyit kérek, hogy legyél csendben, nézz rám értelmesen és hagyd, hogy végigbeszéljem ezt a heti egy órát, amit együtt kell töltenünk. Oké? -Fújom ki a kisebb beszédem végén a levegőt. Remélem ezzel felfogja, mennyire nem egyszerű ez nekem és neki sem lesz, ha megnehezíti nekem és nem csak azt értem el, hogy még inkább ellenem dolgozzon.
Nem fogom megérteni miért kell még mindig órákra járnom, amikor régen tudok már minden nyomorult démon fajt, és legalább három alvilági nyelven tudok köhögni. Meg hörögni, meg fulladozni, mert arra hasonlít az egész, ami azt illeti. Rohadtul unom hogy gyakorlatilag megmentettük a világot, és a Klávé képes ezek után is gyerekként bánni velünk, akik nélkül nem lennének már régen sehol. Valentine uralkodhatna rég, és minden alvilági meghalt volna, velünk együtt, és az egyetlen szőke ügyeletes szívtipró Sebastian lenne. Na az aztán jó lenne, mit ne mondjak. A zongora mellől nézek fel, amikor belép, még csak éppen belefogtam egy dallamban de könnyedén lezongorázom amíg odaér az asztalhoz és lepakol. Remélem nem valami démon felismerő játékot fogunk játszani, mert komolyan elköltözök Idrisbe inkább. - Nem hivatalos? Akkor nem is vis major. Személyes vis major? Nehéz elképzelnem mi minősülhetne ide, de... ha te mondod, biztos úgy van - engedem el a gondolatot ahogy kényelembe helyezkedek a zongora előtti padon. Szabotálnám az órát? Ki, én? Ugyanmár. - A lázadásomat? Végül is, miért is lenne jogtalan, de tényleg - szólalok meg epésen, de aztán eszembe jut Imogen, és kifújom a levegőt, inkább nem kérek még egy olyan nyanyát. Thea legalább jó bőr, és azt mondják ért ahhoz amit csinál, a vőlegénye meg egy démon. - Imogen végül is a nagyanyám volt, de inkább maradjon ott ahol van, nem hinném hogy indulhatna az év nagymamája díjért - húzom el a szám és megtámasztom magam a zongorán, ahogy lecsukom a tetejét hogy mégse a billentyűzeten könyököljek. - Jól van essünk túl rajta... - majd értelmesen pislogok és bólogatok neki.
Na jó, essünk ezen túl minél előbb, hogy ne kelljen Jace közelében lennem. Felőlem lehet akármilyen nagy árnyvadász és a világ megmentője, akkor is csak egy nagyképű kölyök, ha bármi másról van szó. Nem szeretek vele lenni, mert mindenbe beleköt és beszól a semmire is, amit elég nehezen kezelek. Csak annyi a szerncsém, hogy fél Rukótól. -Tudtommal van barátnőd. Akkor nagyon is tisztában vagy azzal, milyen bonyolult nőnek lenni bizonyos időszakokban -válaszolom, nem kitérve arra, hogy nem is ez volt a gondom, amiért késtem, de akkor is meg kell értenie, hogy létezik ilyen, nem csak az ő kis tökéletes világában létező problémák vannak. -Azt nem mondtam, hogy jogtalan, csak azt, hogy megnehezíted vele az én és a saját dolgodat, ha folytatod. Nem kell szeretned, nem kell elfogadnod, csak hagyd, hogy megtartsam ezt a nyamvadt órát, amihez nekem is pontosan ugyanennyi kedvem van és hagyj egy kicsit élni -fejezem be végül a rövid szónoklatot és végigtúrom a lapjaimat, de nem a jegyzeteimért. Csak egy lap, amire Caleb bátorító üzeneteket írt nekem, hogy legyen mi segítsen, ha ő esetleg nincs a közelemben, hogy megnyugtasson. -Köszönöm -És akkor bele is kezdek és csak mondom a magamét egy jó darabig, mint egy rendes órán tenném, éppen csak az interaktív részeket ugrom át.
Szinte elheveredek a zongorán ahogy lecsukom a tetejét, hogy ne csapjak feleslegesen zajt, bár zenélni szívesebben zenélnék mint ezt az uncsi órát hallgatnám. Alapvetően nem lenne éppen rossz, de már kívülről fújok mindent, amit csak tanítani tudnak nekem, és azt hiszem a gyakorlatban már igencsak ékesen bizonyítottam a rátermettségemet. - Van, van. Bár ő többet szenved velem, mint én vele szóval azt hiszem nem helytálló a kijelentés hogy a nők problémásak - bár mondjuk ezen már csak röhögni tudok, és nem is veszem magam túl komolyan, de nem csesztetem, pedig imádom amikor szinte kivonul a világból miattam. Egyszerűen kényszerem van néha valakinek az agyára menni. Legyen az akárki. Aki nem Ruko. Tőle még azért én is kicsit tartok, mert egyszerűen vesébe látó szemei vannak és a mosolya olyan, amit szívesen eltanulnék tőle. Gyilkos mosoly. - Jah, hát ez vagyok én, aki bárki életét képes megkeseríteni, pedig nem a rossz akarat vezérel általában - sóhajtok fel, és leteszem a fejem a karjaimra a zongora tetejére, hogy beszundikáljak amíg mesél mindenféléről. Azt se vágom basszus milyen órának kellene is ennek lennie. Így bágyadtan próbálok túlélni, és hirtelen esik be egy kérdés, ami miatt nem tudok csomót kötni a nyelvemre, és megkérdezem. - Amúgy... ha ennyi kedved van hozzá, akkor miért csinálod mégis? Simán lepasszolhatnád az óráidat is másnak. Vannak itt más tanárok is, akik nem olyanok mint Imogen és még a vőlegényeddel is vannak óráim... - simítom ki szőke hajam az arcomból. Lehet hogy valamibe remekül beletenyerelek, de kit zavar? Majd közli ha valami fáj neki vagy nem igazán a kenyere.
Nem szólok rá, amikor elfekszik a zongorán, de nem is különösebben tetszik a dolog. A zongora nem ágy és vigyázni kell rá, nem fekszünk rajta. Ennek ellenére inkább hagyom, ne feleseljen velem még ezen is. -Eddigi tapasztalatom szerint az összes sztereotípia, amit a nőkre mondanak, sokkal inkább a férfiakra igaz -jegyzem meg fel sem pillantva az előttem heverő jegyzeteimből. Végre legalább valamiben egyetértünk. -Bár ne tennéd... -sóhajtok, nem is lenne különösebb problémám Jace-szel, még viccesnek is találnám, ha nem rajtam akarná köszörülni a nyelvét unalmában. Értem én, hogy a legtöbb dolog nem üti meg az ingerküszöbét, és valamivel le kell foglalja magát, de nekem nagyon nem tesz jót, hogy pont rajtam gyakorol. Csak mondom és mondom a magamét, amíg meg nem szólal megint. Pedig már csak öt perc lett volna vissza, miért nem bírta ki? -Azért, mert a Klávé kifejezett kérése volt, hogy a legjobb tanárok tanítsanak abban az egy évben, ami még hátra van neked és ebbe bele tartozik, hogy az Intézetvezetők a legjobbak a környéken. A többi órádat el tudtam sumákolni valamerre, de ezt az egyet és gyakorlásaidat nem. És csodák-csodája, nincs másik Bestiatan tanár egész New Yorkban -forgatom meg a szemeimet a végén, mert ez a nagy helyzet ezzel az órával és ezért vagyok összezárva Jace-szel, hogy megkeserítse az életem.
Ahogy leteszem a fejem a zongorára elkap a késztetés hogy mély álomba is merüljek azon nyomban, de végül is ellenállok neki, és hallgatom a kellemes monoton zúgássá tompuló beszédét a démonokról, és hogy mostanában milyenek portyáznak erre. Tény, hogy több nagyobb démon behúzta most fülét farkát mert a háborúban éppen eléggel sikerült végeznünk ahhoz, hogy csak jelentéktelen férgek, és eidolon-ok jöjjenek, azokat viszont könnyű megölni, mint a sax-okat is. Legalábbis nekem már nem okoz túl nagy kihívást, de egy kezdő árnyvadásznak, ki tudja. - Jah, hát rám különösen igaz, de azt kell mondjam ez is elbűvölő személyiségem része, amit nem tudok levetkőzni magamról - ahogy az önimádás és egoizmus jegyeit sem mindig, de az is igaz hogy van aki áthatolhat ezen a páncélon, és valahol talán elismerem a nő fáradozásait is, hogy nem menekül sikítva előlem, hanem inkább megpróbál órát tartani nekem. Tulajdonképpen értékelem azt hiszem, csak nem nem mondom meg neki, jobb ha azt hiszi direkt megyek az agyára. - Ha nem tenném, nem én lennék, és mindig is fontosnak tartottam, hogy az ember merjen önmaga lenni - kuncogok fel ahogy válaszolok, és hosszabb szünetet tartok a beszólásaim között, és megint a mesét hallgatom, mert túl akarok csak lenni rajta és a végén kérdezek csak egy újabb dolgot, tudom hogy már mindjárt vége lehet az órának, mert eléggé elfeküdtem a karjaim. - Tény hogy nem vagy kispályás, ahogy Ruko se de azért inkább a te hangod kellemesebb altató - vigyorodok el, és el tudom képzelni hogy a férje talán le is nyakazna ha elaludnék miközben hozzám beszél. Félelmetes egy fazon, nem is értem hogy ezek hogy jöttek össze egyáltalán. - Ez viszont tényleg meglepő, hogy nincs bestiatan tanár. Mármint elég sokan értenek a démonokhoz, tulajdonképpen minden árnyvadász miért pont te lettél tanár? Vagyis... mivel tudsz te többet róluk mint a többiek - kérdezem végül, mert elég sok mindent tudok én is, és tényleg érdekel, mi az amit nem. Bármilyen mellékes infó képes lehet életet menteni.
Így, hogy a zongorán alszik és nem rajtam köszörüli a nyelvét, sokkal kellemesebb társaság, mint teljesen ébren. Talán minden alkalom előtt erős altatót kellene egy pohár vízbe csempésznem és megitatnom vele. Igen, ez egy jó megoldásnak tűnik. -Azért jó lenne, ha a megfelelő helyre és emberekre tartogatnád a személyiséged nagy részét. Tudom, hogy nem érdekel a Klávé, de hogyan fog téged bárki komolyan venni, ha folyton sötét vicceket vágsz mindenki fejéhez? -Teszem fel a remek kérdést. Így sem fogom meghatni, tudom jól, de próbálkozni szabad. Úgy sincs több esélyem a megváltoztatására, mint a próbálkozás. -Szép gondolat jace és megfontolandó, de abba belegondoltál már, milyen lehet ez másoknak? -Nem olyan könnyű most már visszafogni magam, ha sokáig csinálja ezt még, a végén ebből is roham lesz, ráadásul előtte. Nem akarom, hogy erről pletykáljon az egész intézet. Inkább elmerülök az óra további részében és igyekszem nem foglalkozni Jace-szel. -Köszönöm, hogy tetszik a hangom -csak ennyit jegyzek meg, de legalább valami megerősítés ez is. Énekesnő lennék, vagy mi. -Az összeset megölték a Háborúban, én pedig értek a tündérek kismillió fajához és változatához is, amit nem mondhat el minden árnyvadász -Tulajdonképpen ezért vagyok én a tanára és nem más. Sokat foglalkoztam a tündérekkel, mert a brit-szigeteki minden kultúra szerves része a Fae népség. Undok kis jószág a legtöbb. -És ezzel vége az órának. Van kérdésed? -kerekítem el gyorsan a végét, hogy minél előbb mehessek a dolgomra. El akarom kapni Rukot, mielőtt elmenne járőrözni, talán nála egy kis nyugalomra lelhetek.
Megállom, és elnyomok egy hatalmas ásítást, ahogy beszél, mert valahol azért igaza lehet, így kellemesebben telik az óra, hogy nem kell aktívan részt vennem benne, és pudingként elfolyhatok a zongorán, hozzám tökéletesen méltatlanul. Nem erről vagyok híres, valahogy életidegen hogy unatkozzak, és elhúzom a szám arra hogy hogy vegyenek komolyan. Őszintén szólva, leginkább sehogy nem fognak. - Hogyan fog? Miért ha komolyabb vagyok bárki is komolyan vesz? Ha nem megyek a saját fejem után, most aligha ülnénk itt egymás társaságát élvezne. Amikor az árnyvadászok komoly veszedelemben voltak, és komolyan meg akartam védeni őket, vett engem bárki is komolyan?! - horkanok fel, mert nem mondhatja senki, hogy ne szeretnék élni, és ne szeretném a fajtámat. Mégis amikor ott volt a baj, senki nem lépett. Népünk bölcs vezetői csak ültek és dumáltak, amíg majdnem késő lett és nem vették észre a belülről rohadó almát sem. Micsoda megmentők voltak, nem igaz? Az igazi megmentők meg szenvednek mondvacsinált órákon, mondvacsinált nevetséges okok miatt. Erre aztán büszke lehet a társadalmunk. - Nos, néha gondolok rá, milyen lehet másnak velem együtt élni, és nem mondom hogy lennék azoknak a helyében. Mivel azonban megváltozni képtelen vagyok, így nem tudok tenni ellene semmit, maximum elkerülni azokat, akikkel nem vagyok kompatibilis - vigyorodom el, és néha, nagyon gyenge pillanataimban tényleg eszembe jut, hány ember agyára tudok menni, de hát kerüljenek el. Nem vagyok hétköznapi árnyvadász, aligha nem ezt sokan bizonyíthatják is. - Hallottalak már énekelni is - teszem hozzá, hiszem tudom hogy ez amolyan hobby állása, és egyszer el is mentünk hogy meghallgassuk az előadását. Eredetileg kicsit gúnyolódni akartunk, de jól énekelt, szóval letettük róla, és valószínű nem tudja hogy ott voltunk. A tündérek emlegetésére kiráz a hideg oda és vissza. Elég kalandunk volt velük hogy ne akarjam őket a közelemben tudni. - Nem akarok a tündérekre gondolni, éppen eléggé megszivattak minket, és valahogy nem a szívem csücske a királynő sem - horkanok fel, de azért fél füllel figyelek a magyarázatokra. A tündérek eléggé összetettek, és sok alfajuk van. A Takiban is elég jól prezentálják magukat, és a hidegbéke ellenére, oda szeretek járni, és tudják hogy én személy szerint nem ítélem el őket, sokkal inkább Magnussal helyezkedtem egy platformra. - Hm, pedig már kezdett eléggé érdekelni az ifritek és nixik kapcsolata.... - nyújtózkodok ki egy kicsit.
Néha, főleg ilyenkor nagyon tudom utálni az életem, ami fölött már alig van irányításom. Tényleg nem tudom, hol romlott el minden ennyire, és Jace sem könnyíti meg nekem a dolgokat. -Legalább nem lesz támadási felületük -morgok magamban. Én magam is azért próbálok másohgy viselkedni, mint amilyen vagyok, rejtem el nagy részét a személyiségemnek, mert nem hagyhatom, hogy bárki nekem támadjon. Nem csak azért, mert akkor én magam omlanék össze a nyomástól, hanem mert a Klávé kitenne a sorai közül, valószínűleg az árnyvadászok elmegyógyintézetébe zárna, amit nem élnék túl. Egyszerűen nem történhet meg, ezért kell tökéletes, vagy legalábbis a legjobb, amit tudok, szerepet játszanom. Neki és mindenki másnak annyival könnyebb ezen a téren, nem kell ennyire félnie, milyennek látják mások. Néha annyira szeretném a fejéhez vágni, hogy mennyire nincs jó hatással rám és mennyire megnehezíti az életem. De nem tehetem, ezért csak sóhajtok egyet, hogy valamennyire azért jelezzem a dolgot. Nem tudhatja, mennyire sérülékeny vagyok, senki nem tudhatja. -Hol? -döbbenek meg, nem szoktam mutogatni a hangomat, az Intézetben csak a stúdiómban vagy az amúgy is majdnem teljesen hangszigetelt szobámban szoktam, vagy azon kívül. Lehetőleg senki se hallja a hangomat, mert akkor nem lesz feltűnő, ha megint rosszabb lesz az állapotom és megint nem lesz kedvem énekelni. Ez a legfeltűnőbb jele a kedvem. -Én sem akarom őket. Tesznek valamit a fejemmel -Nem szeretem beismerni, de túl gyenge akaratú vagyok, hogy ne zavarjanak teljesen össze öt percen belül, ezért nem megyek a közelükbe, ha nem muszáj. Inkább mást küldök magam helyett, ha lehet. -Majd legközelebb. Szia Jace -kapkodom össze a cuccaim és sietek el. Ideges vagyok, szinte remegek és nagyon mennék már.
Kelletlenül morgolódok valami egyetértés félét, mert igaza van abban, hogy nem hagyhatunk a Klávénak felesleges támadási területet mert képesek megszivatni ezzel. Azt próbálják csak meg, és olyan felkelést indítok én, hogy Valentine is visszajön a sírból hogy gratuláljon nekem! Morcosan, ejtem a fejem a kezeimre, ahogy hallgatok, most leginkább az egész vénségek gyülekezetét felrobbantanám. - Nem, de próbálják csak meg... - dörmögöm bele a pulcsim ujjába, és elmerülök valahol a gondolataimban, hogy valahogy meg kéne ezt az egészet változtatni, mert ez így nem jó. Megmutatta nekünk a kegyetlen valóság, és tapasztalat, hogy itt sok hiba van és mi sem vagyunk szentek, nem lehetetlen a rossz útra vinni egyik másikunkat. Amit végtelenül szomorúan veszek tudomásul, és eszembe jut hogy voltak évek, amikor ebben a könyvtárban Hodge álldogált, és mesélt nekünk mindenféléről. Történelemről, démonokról, tündérekről, füvekről... Az isteni főzetei hiányoznak. - Thea? Van az intézetben olyan árnyvadász, aki ért a főzetekhez, úgy mint Hodge? - kérdezek közbe, ahol megáll éppen lendületet venni a fajok közt. Talán én is tudnék főzni ilyeneket. Bár legutóbb rondán belesültem, de esetleg megpróbálhatnám még egyszer. A megdöbbenésén elvigyorodom. Tudtam én hogy nem tudta! - Egy mondén bárban a város másik végén. Egy karaoke est volt, olyanokkal akik már amúgy is jók és ott voltál te is. Én Aleccel mentem berúgni ami bevallom sikerült is. Akkor éjszakáztam Magnusnál - vallom be neki, mert volt egy ilyen görbe esténk, de eskü megérte a másnaposságot is, mert rég nevettünk ennyit, és éreztük ennyire felhőtlenül jól magunkat. Kellenek az ilyen esték is, nem csak mindig a harc és a kötelesség. - Mindenkinek a fejével, én se bírom őket, mert öt perc után úgy érzem hogy puszta kézzel fojtom meg őket - morranok fel, aztán hirtelen vége lesz az órámnak. Végre! Bár a végére már egészen tűrhető lett, de azért ha nem muszáj akkor nem időzöm sokat, úgyis fegyveres tréningem lesz nem sokára, szóval... Meg vagyok áldva velük, komolyan. - Helló, helló - búcsúzom el én is, és elindulok a szobám felé.
Kezdőlap
Oh, hogy én ezt mennyire nem akarom. Jace nem éppen az egyik mintadiák, sokat tud és hasznosítja azt az okos kis buksiját, de nagyon izgága, forró fejű és szinte egyenesen bunkó. Értem én, hogy miért csinálja, megvannak az okai, felfogtam, de akkor sem bírom. Nem tehetek róla, egyszerűen a stílusa kiborít és már csak a gondolat is, hogy időt kell vele töltenem, szorongást okoz. Reggel óta próbálom legyűrni a készülő pánik rohamot, és most még viszonylag jól megy, viszont nem tudom, meddig fog tartani a viszonylagos nyugalmam. Rukonak sem mertem elmondani, mennyire nem akarok Jace-szel lenni, félek, hogy bántaná a vőlegényemet ismerve. Inkább megpróbálom összeszedni magam és bemenni az órámra, ha már muszáj.
