Aedion & Adam

Sóhajtva csukom be magam után a bejárati ajtót, majd kulcsra zárom. A hátamat nekivetem és csak bambulok ki a fejemből egy percig. Hosszú volt a nap, ma hosszú kinti fotózásom volt és semmit kedvem Aedionhoz. El akarom szívni a maradék két cigimet, bedögleni a gép elé és szétlőni néhány zombiagyat a játékban. De nem fogja hagyni. A cigiről le akar szoktatni, nem hagyja, ha ő is a közelben van, a játékot meg egyenesen megtiltotta. Azt hiszi, valamit művel a fejemmel, pedig nagyon is megnyugtat egy ilyen nap után. Tudom, hogy valahol itt van a lakásban és hallott megérkezni. Nem akarok még vele találkozni, előbb… Hadd legyen egy kis nyugalmam. Hogy húzzam az időt, kinyitom az ajtó belső felére erősített postaládát, hogy megnézzem, jött-e levél. A szokásos szórólapok vannak csak benne és egy levél valami egyetemről. Nagyon rossz érzésem kezd lenni, ugyanis nekem semmi dolgom semmilyen egyetemmel, a közelébe se akarok menni. Gyorsan feltépem és széthajtogatom a vaskos kupac papírból az elsőt. Ahogy haladok a szöveggel, úgy sötétedik el az arcom. Ezt nem tehette meg velem! Tudja nagyon jól, hogy nem akarok emberek közelébe menni, pláne nem iskolába. Bőven elég volt nekem a gimi is, hogy azon végigszenvedtem, nem kell még nekem ez is. Feldühödve csörtetek be a konyhába, ahol meg is találom, majd az arcába nyomom a levelet.
-Ezt mégis hogy képzelted tollagyú?! Nem megyek egyetemre, olyan isten nincs! -Nem érdekel, mit fog tenni velem a főnöke emlegetésére, ahhoz most túl dühös vagyok. Francba az egésszel, erre nem fog tudni rávenni, ha a feje tetejére áll sem.

Valaki & Aedion©

Még mindig nem tudom elhinni hogy ennyire kicsesszenek velem hogy valamiféle elcseszett őrangyalt kell játszanom, és pesztrálnom egy lecsúszni készülő mondént. Aki ráadásul Látó is, és természetesen ez extra gond, mert látja az árnyvilágot, amit mindenki más elől olyan gondosan leplezünk. Adam ráadásul még nem is egyszerű természet és már most meggyűlik vele a bajom, de akkor is a jó útra fogom rúgdosni, mert vissza akarok menni a légiómhoz, de persze ez őt kicsit sem érdekli, és nem jut el a szőke agyába hogy ha engedne, ő is hamarabb szabadulna és utána pont nem érdekelne hogy mibe pusztul el, vagy mikor. Csak tűnhessek el az életéből, nem akartam egy kamasz fiút, márpedig erősen az az érzésem.
A kanapén fekszem, és újságot olvasok, amikor meghallom az érkezését, és nem szólok hozzá amíg matat kint, csak amikor becsörtet a nappaliba és kifakad. Na ez baromira nem hiányzott, fél délelőtt olyan jó csend volt itthon.
- De van. Egyemtemre fogsz menni, mert különben a modellkedést sem csinálhatod. Az ügynökséged belement - válaszolok neki, ahogy felülök a kanapén, és elsimítom a hajam.
- Különben is a vizsgabizottság odáig meg vissza volt a rajzaidért, alig várják hogy találkozzanak veled szóval... egy hét múlva iskolakezdés! - teszem hozzá, de a levélben biztos több minden van, majd elolvasom később ha kidühöngte magát.  

Aedion & Adam

Olyan jó volt egy kicsit egyedül, az angyal nélkül, de haza kell most már mennem, nem lehetek egyész nap az utcákon, pedig mennyire szeretnék. Igazából otthon tölteném minden időmet, ha tehetném, csak kaptam egy dimenzió közi, hatalmas erejű harcos angyalt a lakásomba, aki kisajátította magának és nem hagyja, hogy azt csinálja, amit akarok. Már sehol sincs nyugtom, mindenhol meg kell játszanom magam. Olyannak kell lennem, amilyen nem vagyok és ez mérhetetlenül lefáraszt és elveszi azt a minimális kedvem is mindentől. Hazaesem, de már a postától rossz érzéseim vannak és be is igazolódik, ahogy elkezdem olvasni. Beviharzom Aedionhoz, hogy a képébe másszak, ezt nem fogja megúszni.
-Hogy mi?! Megmondtam, hogy az az én munkahelyem, neked ahhoz semmi közöd és még csak véletlenül se szólj hozzájuk! -már el is vörösödök dühömben, az egyik hátránya, hogy ennyire fehér vagyok.
-Nem érdekel, mit mondtak, nem megyek suliba! Neked nem mesélték, hogy a hozzám hasonlóknak kész pokol az egyetem? A gimit is kínkeservesen csináltam végig, örültem, hogy végre kikerültem onnan! -üvöltöm az arcába minden frusztráltságomat, hiszen az életem sokkal könnyebb lett, hogy nem kellett suliba járnom, rengeteg fölösleges tehertől szabadított meg. Nem elégtől így sem, de legalább volt időm a húgommal többet foglalkozni.

Valaki & Aedion©

Előre látom hogy balhézni fog ha megtudja, de nem érdekel, normális életet akarok neki teremteni, ha már ezzel bíztak meg akkor akármennyire is nem tetszik, ki fogom hozni belőle a maximumot és igenis vissza fogok térni a légiómhoz a mennyekbe. Csak Adam ne lenne ennyire hihetetlenül gyerekes. Nem szólalok meg ahogy bejön, úgyis mindjárt itt lesz és valami miatt ki fog akadni. A lakásból kitiltottam a drogot, és a cigit, a videojátékozása nem zavar addig sem épp elszállva hever valahol, életveszélyben. Mert a felelőtlenje nem érti meg, hogy bármikor ott maradhat.
- Én csak bementem beszélgetni, de kifejezetten tetszett az ötlet a menedzserednek. Adam, most komolyan, szerinted ők nem látják hogyan élsz? Hogyan esel szét? Nekik is érdekük hogy használható legyél, ami úgy általában nem mondható el rólad - válaszolok neki higgadtan, ha mindenre felkapnám a vizet... már agyvérzést kapott volna halhatatlan fejem is.
- Ha nem mész, akkor nem mész de nem is modellkedhetsz. Akkor mihez kezdesz? - szegezem neki élesen a kérdést, tudom hogy tehetséges, és jó lenne ha ki is használná.
- Tudom hogy mit művelnek, de nem leszel egyedül és ez egy jó hírű egyetem. Mellesleg a csoporttársad leszek szóval... Van egy heted arra, hogy megtaníts rajzolni - vigyorodom el és várom hogy kipukkadjon mint valami léggömb. Amikor megdöbben, akkor még hisztizni is elfelejt.

Aedion & Adam

Miért kell nekem még ezt is elszenvedni? Komolyan, mit műveltem a keresztény vagy egyéb istenek ellen, hogy a nyakamba küldték ezt a tollashátú, madáreszű barmot? Nem lehetett volna békén hagyni egy kicsit?
-Nem, nem látják, mert vigyázok! Nem gondolod, hogy ha évekig sikerült, ezután is menni fog? Mégis honnan vetted a jogot, hogy odamenj?! -Ordibálok vele és nem érdekel, melyik szomszéd hallja meg. Annyira felhúzott, ahogyan kevesen tudnak. Komolyan nem tudja elképzelni, ha eddig is meg tudtam oldani, akkor ezután sem fogják észrevenni? És hogy az egyetemmel minek fog engem kitenni? Még akkor is, ha valahogyan mégis segít, ahogy egy angyaltól elvárható lenne, akkor sem lesz nekem ott jó.
-Valahogy akkor is megoldom, de én nem teszem be a lábamat oda! -vágom az arcába. Tényleg nem érdekel ebben a pillanatban, de akár művész is lehetnék, ha nem ezt csinálnám. A hozzám hasonlókért nagyon sokat szoktak fizetni, vagy így vagy úgy.
-Nem, ez kész őrület, azt sem tudod, hogyan kell árnyékolni, nemhogy bármit konyíts ehhez az egészhez! Nem megyek egyetemre és nem tanítalak meg! -És nem csak azért nem fogom megtanítani, mert semmi kedvem hozzá és nem akarok iskolába menni, hanem még egy angyalnak sem lehet megtanulni egy hét alatt ilyen szinten megtanulni rajzolni.

Valaki & Aedion©

Angyal vagyok, és szokták mondani hogy az angyali türelem határtalan, de még én is úgy érzem néha hogy Adam igenis megtalálja néha azt a határt és előszeretettel ugrándozik rajta, amivel még nem is lenne baj, de annyira hihetetlenül gyerekes tud lenni, és nem látja be a józan érveket. Nem a semmiért veszekszem vele minden alkalommal, és amíg ő felemeli a hangját addig én nem teszem ezt. A lakás szerencsére hangszigetelt.
- Adam, ne legyél ennyire vak kérlek szépen. Ők is látják, és az ő szemükben én a bátyád vagyok, és tőlem kérdezték meg hogy minden rendben van-e veled, mert aggódnak az életviteledért. Komolyan azt hitted hogy egy ilyen ügynökség nem néz utána az életednek? - sóhajtok fel teátrálisan, hiszen kinyomoztak ők is elég sok dolgot, bár szerencsére semmi veszélyeset még. A drogokról nem tudnak, és ez remélem így is fog maradni.
- Megoldod, úgy, hogy beteszed oda a lábadat - felelek neki ahogy helyezkedek egy kicsit a kanapén és kifakadására elé lökök egy rajzot. Nem tökéletes, az övéihez képes, de elég volt ahhoz hogy felvegyenek az egyetemre, és őt ábrázolja.
- Meg tudom tanulni. Az utóbbi két hétben ezzel foglalkoztam, és elégnek találtál ahhoz hogy felvegyenek és benne legyek a szerencsés húszban, mint te - igaz én valahol a tizennyolcadik hely körül voltam, Adam meg a hat vagy hetedik, de a lényeg a lényeg. Ösztöndíjasok leszünk.
- Szóval meg tudsz tanítani, és szeretném ha meg is tennéd - nézek rá megint szürke szemeimmel.

Aedion & Adam

Nem érdekel, hogy miből van és hogy tényleg tollas-e a háta vagy nem, én nem akartam őrangyal, hogy még valaki megmondja, mit csinálhatok magammal és mit nem. Nem akartam és ha tudnám, kinek lehet reklamálni, már régen visszaküldettem volna oda, ahonnan jött a tollagyú. És most rohadt dühös vagyok rá, hogy a megkérdezésem nélkül beíratott egyetemre. Bármi másra talán még hajlandó is lettem volna, de többet iskolába nem teszem a lábam.
-Utánanézhettek, de nem találhattak semmi olyat, amiért ne alkalmazhatnának, de ha ezt folytatod a végén még találnak -Nem vagyok olyan hülye, mint amilyennek látszom és agyban sem vagyok szőke, figyelek arra, hogy senki ne tudja, hogyan és honnan szerzem, amivel kábítom magam. Még a saját húgom sem tudja, pedig ő aztán okos és mindenre rájön mielőtt még időd lenne elmagyarázni neki bármit.
-Nem. Megyek. Oda. Ennyi -szinte már belemászok az arcába, hogy minden szót külön hangsúlyozok. Nem akarok megint iskolában lenni, akkor sem, ha a művészetin én lennék a legkevésbé kirívó alak. Nem akarok megint felesleges stresszt és szorongást az életembe, ha egyszer így is tudnak alkalmazni és senkit nem érdekelnek a tanulmányaim.
-Jó, elismerem, jó vagy gyorstalpalóban, de még így sem. Talán mert angyal vagy még menne is, de itt kieszik a májad a fizetősök, mert jobb voltál náluk -És akkor még a tanárokról nem is beszéltünk, mert azok sem kímélnek az első két évben, pusztán mert megtehetik.
-Ha eddig ment, én már nem is kellek neked -jegyzem meg keserűen, mert nekem az ő szintjére elérni évekbe telt, neki két hét alatt sikerült. Még két hét és nálam is jobb lesz, akkor minek tanítsam egyáltalán? Lecsapom a kezemben tartott levelet a közeli fotelba és megindulok a szobám felé. Nem érdekel többet, mivel próbál meggyőzni, hogy járjak suliba, akkor sem fog tudni rávenni.

Adam & Aedion

Nem adom fel hogy valami emberibb élet vitel felé próbáljam terelni Adam-et, de néha úgy érzem egy marék kavics hamarabb engedelmeskedne nekem, mint ő. Pedig az ő érdeke is lenne, mert hamarabb eltűnnék az életéből és jó eséllyel soha többé nem látna. Ehhez azonban el kellene jusson az ágyáig, de folyton ködben él, alig van józan pillanata, és mégsem zárhatom be a szobájába mint valami foglyot bár isten a tanúm rá hogy megteszem ha erre van szükség ahhoz, hogy leszoktassam a drogokról. Csak azt szeretném ha megértené, hogy azért vagyok itt, hogy jobbá tegyem az életét, nem azért hogy ellenségeskedjünk, pedig eléggé az velem mióta csak idejöttem. Azt hiszem valahol megrekedt egy gyerek érzelmi szintjén. A hisztijére már alig rezzen meg a szemem, kezdem megszokni.
- Nem fognak semmit találni, de az lenne a legegyszerűbb ha nem adnál nekik okot erre. Ők a főnökeid Adam, az ügynököd kivan az aggodalomtól, mert oké hogy sovány vagy és nagyon szép, de az egészségi szinted messze a béke feneke alatt... Azt hiszed, mindenki vak? - kérdezem tőle, ahogy szürke pillantásommal szinte felnyársalom és kérdezem. Mintha csak azt venné észre a világból amit akar, és azt nem ami az orra előtt van. A húga az egyetlen, aki valamelyest kitudja lökni a monoton vegetálásból, és azt szeretném ha az lenne a normális, hogy élne.
- Dehogynem. Be vagy iratkozva, és ha nem akarsz kellemetlenkedő iskolai alkalmazottakat a nyakadba akkor oda fogsz menni - válaszolok lelki nyugalommal, mert el fogom vinni, ez nem kérdéses. Ebben nincs választási lehetősége.
- Adam, miért fájna betenni oda a lábad? Ez egy magánintézmény, a legjobb a környéken és imádták a rajzaidat, a vad stílust. Ez nem amerikai álom, ahol a magadfajtának esélye sincs...- szusszanok fel, mert direkt nem olyat kerestem. Nem vagyok teljesen tájékozatlan az emberek világában. Behoztam magam a rajzolás terén, igaz két hétig mást sem csináltam.
- Dehogynem kellessz. Most kellessz igazán. Nézd Adam, ezen ne akadj ki, én angyal vagyok gyorsabban tanulok mindent. Az emberek között te nagyon jó rajzos vagy és nekem nem az a célom hogy lehagyjalak, vagy jobb legyek nálad. Azért tanultam meg ennyire, hogy melletted lehessek és az egyetemi nehézségeket is segíthessek leküzdeni - sóhajtok fel lemondóan ahogy lecsapja a levelet és elvonul. Hagyom, hadd menjen, erre még úgyis vissza fogunk térni, nem hagyom annyiban a dolgot.

music: valami ● Notes: Szeretettel <3 ● ©

Aedion & Adam

Tudom, hogy mit akar tőlem, és mit kellene nálam elérnie, de jó nekem így, ahogy vagyok és nem akarok semmin változtatni. Nem akarom, hogy elvegye tőlem az egyetlen dolgot, amitől jól érzem magam, még ha csak ideiglenesen is. Nem szeretem, hogy itt van és végtelenül idegesít, de nem adom meg neki azt az örömöt, hogy engedelmeskedek, még akkor sem, ha úgy végre eltűnne az életemből. Nem és kész.
-Lehet, hogy nem vakok, de az nem tűnt nekik fel, hogy mi megy le bennem, akkor azt miért vennék észre, hogy mi megy le kívül? -teszem fel a remek kérdést, mert azt egyikük sem vette észre, hogy az évek folyamán egyre csendesebb és magamba fordulóbb lettem, titkolózóbb. Mert ha észre is vették, akkor sem vették a fáradtságot, hogy rákérdezzenek, tehát még ők sem törődnek velem. Senki sem teszi igazán.
-Egy bizonyos idő után ők is megunják -nevetem el magam keserűen. Ő nem tudja, milyen volt nekem a suliban, nem megyek oda vissza többet, csak ha vontatnak. Még akkor sem, ha rajtam múlik. Sok ilyen dolgot úsztam meg pusztán azzal, hogy bújkáltam a lakásomban és úgy tettem, mint aki otthon sincs. Ezek nem behajtók, tehát nem jöhetnek be a házba vagy a lakásba anélkül, hogy beengednék őket, szóval ezzel meg is van oldva a dolog.
-Mindenhol vannak rosszakarók és olyanok, akik rögtön rászállnak a gyengébbre -Mindenhol én voltam a gyengébb, nagyon sok tanári és szülői intézkedést kellett tenni gimiben, hogy legalább annyira hagyjanak békén, a verések ne legyenek mindennaposak. Azt már megtanulták elég hamar a kistinik, hogyan kell úgy verni, hogy ne legyen túl látható a nyoma, de azért még megtették. És még élvezték is.
-Nem kellek, ha ilyen gyorsan eljutottál eddig -Meg amúgy sem akarom ezt a vitát folytatni, én ehhez fáradt vagyok. Nem éppen a legpihentetőbb dolog a modellkedés, akárki akármit mondd és nem ettem ma még semmit. Játszani akarok és festeni valamit, semmiképp sem az angyallal vagy egyetemmel foglalkozni. És ezt is fogom tenni.

Adam & Aedion

Annyival egyszerűbb lenne az életem, ha Adam hajlandó lenne tudomásul venni abban a csökönyös fejében, hogy nem azért jöttem ide, hogy még rosszabbá tegyem a helyzetét, hanem hogy a segítségére legyek. Mármint amennyire tudok. Ha nem hagyja magát, akkor én igyekezetem sem ér túlságosan sokat, de ennek ellenére nem hagyhatom magára, mert akkor még ennél is rosszabb lenne az élete. Nem mintha nem lenne minek örülnie. Életben van, egészséges. Van egy imádnivaló testvére, és van hol laknia. Ez máris sokkal több, mint amit egyes emberek elmondhatnak magukról, és mégsem tudja megbecsülni a szerencséjét. A tiltakozására csak megcsóválom a fejem, nem akarok vele veszekedni.
- Mert őket nem érdekli, csak az, hogy ott legyél viseld a ruhákat, menj végig a kifutón, és állj ott a szövet előtt, amíg fotóznak. De beszélnek rólad... Hogy meddig leszel még használható modell, Adam. A munkád veszélybe kerül - magyarázom neki lassan, és nyugodt hangon, mert nem ordibálni akarok vele, és nem akarom hogy még inkább elforduljon. Néha hajlandó nyitni, és ki kell használnom az időt. Amikor hajlandó kicsit kommunikatívabb lenni.
- Nem fogják megunni, és szerintem sem neked sem Sybilnek nem hiányzik egy ilyen eljárás... Te gondoskodsz a húgodról, nem csak magadról van szó Adam, kérlek gondold át ezt - noszogatom meg újra, amíg kedves vagyok, és van hangulatom türelmesnek lenni, és kedvesnek, mert van a szint amikor már az én angyali türelmemnek is a végére érek. Felkelek, és mögé sétálok. Finoman karolom át, lazán, lezseren, érezheti az angyali melegséget a bőrén.
- Vannak, de mindegyiket lehet kezelni, és nem leszel egyedül. Veled leszek, és segíteni fogok neked, csak... hagyd hogy megtegyem, és ne taszíts el - folytatom lágyan, de ha el akar húzódni, akkor hagyom, nem erőszakoskodok, csak elteszem azt a rajzot is.
- Most kellesz, igazán. Ennél tovább nem nagyon tudok menni és a technikákban, árnyékolásban perspektívában tudnál tanítani - folytatom rendületlenül.

music: valami ● Notes: Szeretettel <3 ● ©

Aedion & Adam

Kihívás vagyok neki, igen, de nem adom magam olcsón, sosem tettem. Ha valamit elhatároztam, akkor azt meg is tettem, csak az esetek többségében nem érdekelt annyira semmi, hogy küzdjek érte, vagy miatta. Hát, Aedion is ilyen, nem különösebben érdekel, mit akar velem. Én nem akarok változni.
-A modellkedés amúgy sem egy életreszóló munka. Addig kihúzom, amíg amúgy is lejárnék, nekik pedig mindegy -Pontosan tudom, hogy egy igen jó modell is maximum húsz évig tud a szakmában dolgozni, de a legtöbbeknek nem lesz ennyi, nem bírják a stresszt. Nem véletlen, hogy annyian cigiznek, a legtöbben pedig még valami enyhe drogot tolnak is. Igazából nem lógok ki a sorból azzal, hogy egy kicsit erősebbeket használok, de Aedion hajhatatlan a témában, csak én is az vagyok.
-A húgomat hagyd ki ebből -válaszolok egy hosszabb hallgatás után, anélkül, hogy az angyalra néznék. Az a szemét, pontosan tudja, hogy a húgommal akármire rá lehet venni és akár fenyegetni is vele. De nem akarom ebbe az egészbe belekeverni a testvéremet, ő az egyetlen a kerek világon, aki tényleg törődik velem és nem akarom, hogy a világ felesleges fájdalmát magára vegye a lány. Elég, ha én teszem és belepusztulok.
Nem akarok neki válaszolni, nem is teszem. Senki nem állt ki mellettem ezelőtt, senki sem segített megbirkózni a mindennapokkal, nem akarom elhinni, hogy tényleg felajánlja ezt a lehetőséget valaki. Szeretném, nagyon is, de nem akarok változtatni semmit. Pedig szeretek tanulni, szeretnék tanulni, de a világért nem tenném be megint a lábam egy iskolába. Az embereket akkor sem tudnám kikerülni, ha a Tollagyú ott lenne velem, és valószínűleg ő is idegesítene akkor. Ahogy magammal viaskodom, nem húzódom el tőle. Annyira hiányzott már az ölelés, még ha a húgom folyamatosan ölelget is. Nem ugyanolyan valahogy.
-Talán. De akkor sem most. Fáradt vagyok -vetem oda, egy kissé megenyhülve, de még mindig nem barátságosan. Akkor is játszani akarok most és nem vele folytatni a társalgást. Kibontakozom az öleléséből és megindulok a szobámba. Legyen elég mára belőle, az iskolából és mindenből.

Adam & Aedion

Nem fogom hagyni, hogy kifogjon rajtam, és nem fogom hagyni azt sem, hogy ennél is jobban össze kuszálja a saját életét, hiszen elvileg azért jöttem, hogy segítsek neki rendet tenni. Rá kell valahogy ébresztenem, hogy ez neki sem jó így és ez ellen tenni kell. A változás, nem mindig rossz, néha szél lehet ami szárnyakat ad és segít az előre lépésben. Csak meg kellene értenie ezt, ahogy sok minden mást is.
- Nem életreszóló, ez igaz. Jelenleg viszont ezt csinálod, és a jelenlegi kollegáid aggódnak érted. Nem a menedzsered, hanem a sminkesek, a stylistok - sóhajtok fel, hiszen tudom mire gondol, hogy előbb utóbb nem lesz már az, de már most ki van égve ami lássuk be így huszon évesen nem olyan tény, amire az ember büszke lehet. Nem erre kellene annak lennie, hanem mondjuk a rajzaira, hogy mennyire ritka szépen műveli és a vizsgabiztosok meg is dicsérték, kár hogy nem hallhatta, de sosem jött volna el velem a meghallgatásra és minden angyali erőmet be kellett vetnem hogy sikerüljön ez a meghallgatás.
- Kihagynám ezer örömmel, de tudod nem én vagyok az egyetlen aki aggódik érted Adam. Neki gyakorlatilag te vagy a minden, ezt te is tudod - válaszolok kicsit halkabban mert igaza van, nem szép dolog tőlem hogy ezzel jövök, de be kell vetnem mindent, amim csak van hogy emberré faragjam, és átvágjam magam ezen az esztelen ellenállásán, mintha csak rosszat akarnék neki. Pedig éppen az ellenkezőját akarom. Tudom hogy valahol vágyik rá hogy elismerjék őt, hogy szeressék, hogy mellette legyenek, de valami mégis vissza tartja, és ezt akarom megfejteni hogy mi lehet. Nem nagyon mocorog de érzem hogy nem is lazul úgy el, ahogy szokott, és végül csak elmoccan. Engedem hadd menjen, nem erőszakolom most a témát tovább, de úgysem fogom annyiban hagyni.
- Jó, akkor később. Egyébként van ebéd is, ha éhes vagy - teszem hozzá, és vissza fészkelem magam a kanapéra hogy olvassak tovább, és játszhasson amivel csak akar. A videójátéka nem zavar a cigi meg egyéb minden jobban. Inkább az egyéb, mert még a cigit is megbocsátanám...

music: valami ● Notes: Szeretettel <3 ●