Leo - Noel

Vidám este, legalábbis neki, naná, hogy kint flangál és élvezi a karácsonyi fényeket. Még mindig imádja őket, és a szigethez még inkább illenek, igazán hangulatossá teszik a környéket.
Életében először kipróbált valami újdonságot, azaz talált forralt vért, de még nem mert beleinni, csak élvezi, hogy melegíti a kezét a poháron keresztül.
Így lófrál mindenfelé, szegény kísérőjét valahol el is hagyja, bár tudja, hogy úgy is rajta tartja a szemét, de akkor is.
Még üzengetnek is egymásnak, így nevetésben tör ki, így ér oda egy fura fickó közelébe, aki a fél arcát eltakarta a sállal, kesztyűje is van, de sapkája az nincs.
-Szép estét! Nem szokványos összeállítás, nem fázik a feje?
Ahogy végignéz a férfin, egyből eszébe jut az, amit Darryn mondott, amin azóta is gondolkodik. Vajon igaza lenne, és lehet, tényleg nem a női nem érdekli? Vajon tényleg férfiakkal kellene próbálkoznia? Bizonytalan, egyszerűen nem tudja hová tenni saját magát, és egészen addig ezen jár az agya, míg el nem jut a férfi arcáig, pontosabban szeméig.
Egy pillanat alatt lefagy, mert amit lát... hát ilyen kék szemeket még soha, sehol, senkinél, de ez egyszerűen gyönyörű.
-Ugye, ugye nem kontaktlencse?
A lehető legértelmesebb kérdést teszi fel, és mikor rájön, hogy mit is kérdezett valójában, hát legszívesebben elsüllyedne. Nesze neked próbálkozás, jól sikerült. Zavarában elkapja a tekintetét, érzi, hogy elvörösödött, így le is fújja az akcióját, ezt már nem hozza össze.
Viszont van valami a férfiben ami felkeltette az érdeklődését, csak nem tudja, hogy micsoda.

Leo - Noel

Sok mindenre felkészült és sok mindenre számított, de arra egyáltalán nem, hogy egy kuka mellett fut össze valakivel, és úgy, hogy szinte lecövekel mellette, mert amit lát, az egyszerűen megfogja azonnal. Nem is akar tovább menni, nem tudja mi ez az egész, de most nem is igazán is érdekli, ám az ismeretlen férfi annál jobban.
Ismét gondolkodni kezd, hasonlítja a bárban történteket a mostani szituációhoz. A nőkön átsiklott a tekintete, egyikben sem volt semmi ami érdekelte volna, bele is bukott, és igen, az a férfi is is tetszett neki, el is ismerte, hogy igencsak helyes, ez oké. Viszont ez a férfi hozzá képest valami földöntúli szépség a számára, olyan, ami rabul ejti.
Kezdi összerakni a mozaikdarabokat, de vajon ez tényleg azt jelentené, hogy a saját neméhez vonzódik? Darryn azt mondta, ez nem baj, ami megnyugtató, de ezt vajon a másik fél is tudja, vagy sejti? Vagy mi van akkor, ha mégsem így van, és mégis a nőket kedveli? Össze van zavarodva, csak egyet tud, hogy ez a férfi gyönyörű, és tetszik neki, és képtelen elmozdulni mellőle, mert félő, soha többé nem látja azokat a csodálatos kék szemeket.
-Ó. Akkor, akkor rendkívül szerencsés. Gyönyörű szemei vannak.
Zavartan mosolyodik el, azt sem igazán veszi észre most, hogy tulajdonképpen ez egy bók lenne, egy esetlen kifejezése annak, hogy megfogta amit lát, azaz konkrétan lazán leszólított valakit, mert bejön neki.
Ahogy lehúzza a sálat az arcáról, elámul, hát mennyire édes arca van már, és ezt rejtegeti. Elmosolyodik a látványtól, és ismét fáziskéséssel döbben rá arra, mit is mondott az előbb. Úgy hangzott, mintha sután udvarolna, vagy hasonlók, pedig végig sem gondolta, ez úgy jött belőle, és különben is, azt sem tudja, hogyan kell ismerkedni normálisan, hát sosem csinált még ilyet.
-Elnézést, én nem úgy gondoltam, akarom mondani de úgy, ahogy hangzott, és mégsem... csak... ebből már nem jövök ki jól, ugye?
Kész. Most ássa el magát mélyre, ki sem jön onnan, az lesz a legjobb. A szemeit illető kérdésre rákvörösen rázza meg a fejét. Nem, neki sincs kontaktlencséje. Zavartan szorongatja szegény poharat, úgy bámulja, mintha éppen a gőzölgési sebességet akarná kiszámolni azonnal, mert jobb elfoglaltságot nem talált.

Leo - Noel

Mibe keveredett, inkább nem akarja átrágni magát ezen, most már nyakig belemászott, végül is közölte egy férfivel, hogy tetszik neki... a maga módján, és szépen el is akad, mert azt sem tudja, hogy mihez kezdjen ezzel.
Darryn valószínűleg körberöhögné, bár lehet, nem, és most kezdi el áldani az égieket, hogy a kísérője mégsem tűnt el az éterben, mert apró segítséget kap. Azaz üzen neki és biztatja, hogy beszélgessen nyugodtan, nincsen semmi baj. Kicsit megnyugszik, talán a zavara is csökken valamelyest egészen addig, amíg a férfi ki nem jelenti, hogy jól estek a szavai, és mutatni nem akar egy trükköt. Ott kezdődik minden előröl.
-Akkor... akkor jó. Ez az igazság. Trükköt?
Egyre jobban belegabalyodik az egészbe, és amikor a fülébe suttognak, majd még puszit is kap, vége van.
-Ó.
Jól esett a férfi közelsége, jól esett az a puszi, és a finom, meleg lehelet is, nem tagadhatja. Bár még sosem csinált ilyet, de sajnálja, hogy már el is lép tőle.
-Ha ezt tudom, akkor... akkor legközelebb így indítok. majd.
Bátor kijelentés, hogyne, pont úgy fest, olyan magabiztosan, mint aki ténylegesen így kezdené az ismerkedését bárkivel is.
Aztán a férfi beszélni kezd, és olyan szelíd, gyengéd bókokkal tarkított kis monológot tart, hogy még a száját is eltátja meglepettségében, az a pír ami eddig jellemezte az arcát, ismét lángolni kezd.
-Én... én... még soha senki nem mondott nekem ilyet. Ne takarja el az arcát sállal, hiszen annyira szép és kedves.
A végét már csak suttogja, önkéntelenül, reflexből nyúl a férfi arca felé és simítja meg. Fel sem fogja, mit tesz, egyszerűen jön magától a mozdulat. Ebből a bemutatkozás zökkenti csak ki, amikor is zavartan nyújt kezet a férfi felé.
-Elnézést. Noel, Noel Dessauge. Szép neve van. Leo.

Leo - Noel

-Igen, francia vagyok.
Mennyire ritka, azt nem tudja, de most nem is érdekes, sokkal jobb elfoglaltsága van, hiszen beszélget egy vadidegen férfival, akinek az arca érintése is melengeti a kezét. a keze is puha is finom, és tulajdonképpen nem tudja, miért is érintette meg. Ez ugye nem baj?
Hirtelen nem érti, miért mutogat Leo felfelé, de amikor felpillant... már mindent ért.
-Fagyöngy? De az... az csókot jelent, ha valakik alatta állnak, nem?
Nevetni kezd, eszébe sem jutott volna felfelé nézni egy kukánál. Mégis mit keresne ott egy fagyöngy normál esetben? Itt mégis van. Viszont az nem puszit jelent, így amikor felfogja ezt az egészet, ismét zavarba jön és nem is kicsit.
-Egy cseppet.
Mivel még saját magával sincsen tisztában, azaz a nemi identitásával, simán komolyan vette volna, amit a férfi mondott. Ismét a fagyöngyre pillant... most ez így mennyire ciki? És mi van, ha megcsókolja? És mi van, ha esetleg az a csók tetszik neki? Akkor végérvényesen kijelentheti magáról, hogy egy férfi mellett találja majd meg a boldogságot? És akkor Darryn célzása arra vonatkozott, hogy ő már tudja róla, hogy a férfiakat szereti, csak saját maga nem döbbent még rá?
Ami biztos, még soha senki nem váltott ki belőle ilyesmit, mint Leo... most, hogy már tudja a nevét is. Olyan abszurd az egész. Erre jár, és egy kuka mellett ismerkedik, olyasvalakivel, aki hatással van rá, és valami olyat érez, mint amit még sosem.
-Én is komolyan mondtam, annyira kedves vonásai vannak, és amikor mosolyog... azt hiszem bárkit levesz a lábáról.
Leora pillant, és megint megállapítja, hogy imádja a szemeit, mint egy kis csillagszemű, csak ragyogó kék szemekkel.
-kedvem támadt sétálni. Tudja, szeretem a karácsonyi fényeket nézni az éjszakában, és gondoltam, nem hagyom ki.
Szeret sétálni, azt ugyan nem teszi hozzá, hogy vadászni is ilyenkor szokott, hiszen vámpír, de mindig is volt valami lenyűgöző az éjszakában, mikor kiürül a város és helyét átveszi a csend a fények dominálásával.

Leo - Noel

Közben a férfi származásán gondolkodik, hátha eltalálja, de skandinávra tippelne, na de hogy ott melyik ország... azt nem tudná megmondani. Azaz annyit igen, hogy biztosan nem norvég. A fagyöngy észlelése után pedig azon, hogy az alatt csókot váltanak, de ők nem is ismerik egymást, és ez hogy jönne ki? Egyáltalán illik? Vajon közelebb jut saját magához a megfejtésben vagy sem?
-Elismerem, még sosem álltam és beszélgettem kuka mellett, sőt, afölött még fagyöngyöt sem láttam, és... és... én már nem tudom.
Kisfiús mosollyal néz Leora, hát már olyan mindegy minden, nem? Leszólította őt, végül is bókolt neki, udvarolt úgy, hogy fel sem fogta, és szépen lassan ráébredt arra, hogy Leo nagyon de nagyon jóképű, helyes férfi, aki tetszik neki. Ettől még mi lehet kellemetlenebb? Már semmi. A kijelentésen meglepődik és nevetni kezd.
-Nem is gondoltam volna, hogy képes rá.
Jaj, pedig dehogynem. Hát annyira édes ahogy mosolyog, ennek nem lehet ellenállni, vagy de? Ő nem tud, és arra is sikeresen ráébred, hogy tulajdonképpen flörtöl a Leoval, amit egy cseppet sem bán. Azt nem mondhatja, hogy minden tiszta, de ha Darryn azt mondta, nem gond, ha férfival próbálkozik, hát akkor nem fog emiatt aggódni, mert igenis jól érzi magát, így egy picit kezdi visszanyerni a magabiztosságát.
-Tudom. Mármint, azt tudom, hogy a fények, azok igen, vagyis, köszönöm.
Ennyit a magabiztosságról. Ettől függetlenül nem rohan el, nem akar, most már tudja, hogy ismerkedni szeretne, tudni, ki ez a férfi, aki képes volt így elbűvölni, hogy azóta egy tapodtat sem moccant innen. A kérdésére elpirul, hirtelen nem is tudja, mit mondjon, végül bólint.
-Úgy illik, nem igaz?
Szeretné, igen, szeretné, ha betartanák a hagyományt, ami csókot követel. Talán akkor végleg felfedezheti magában, hogy valóban egy férfi az, aki megdobbantja a szívét, vagy mellékvágányra ment, és mégis a nőkkel kellene próbálkoznia. Egyelőre úgy érzi, hogy bizony a saját neme a befutó, de ezt még nem egészen meri kijelenteni.

Leo - Noel

-Ezt előbb tudom, előbb járok erre, hátha. Bár akkor lehet, nem találkozom önnel, az pedig baj lett volna.
Egy életre megjegyzi, ha ismerkedni akar, irány a kuka, bármelyik, de csak és kizárólag kuka, éjszaka. Tökéletes időpont, tökéletes hely és időzítés, hát nem?
-Akkor még másokról beszéltem.
Ismét elneveti magát, mert az igazság az, hogy őt is levette, kár lenne mást mondania. Most komolyan, ez a férfi nem néz tükörbe? Az lehetetlen. A forralt vérből végül egy kortyot sem ivott, ráadásul jéghideg már, így ki is dobja, lehet, jobb is, hogy nem próbálkozott vele, de sokkal jobb elfoglaltsága van.
-Na ugye? Akkor nem szabad megszakítani azt.
Oké, az igazsághoz azért hozzátartozik, hogy ha más állna itt, nem ilyen könnyedén jelentette volna ki, hogy igenis ragaszkodik a hagyományhoz, na de most Leo van itt, és az egészen más.
Vele igenis szeretné. Elképzelése van róla, bár sosem csinálta, egyszerűen hagyja, hogy megtörténjen.
Lassan csókol először, egy aprót, élvezve Leo ajkainak puhaságát, és ahogy egy pillanatra elszakadnak egymástól, már biztosan tudja, hogy akarja. A második csók sokkal hosszabb, érzékibb és finomabb, a meleg ajkak perzselik az övét, bizsereg mindene, érzi, hogy ez egészen más, mint amit gondolt, és nem szeretné, ha ennek vége szakadna.
Minden pillanatát élvezi, lassan válik el Leotól, és amikor kinyitja a szemét, mosolyog.
-Nagyon. Örülök, hogy... önnel tettem meg.
Esetlenül fogja meg a férfi kezét, és ha nem volt benne biztos az elején, hogy tényleg a férfiak érdeklik, velük kellene próbálkoznia, hát most már annál inkább. Leo valami olyasmit váltott ki belőle, amitől nem maradtak kétségei, egy szemernyi sem. Már most tudja, hogy ezt a férfit még látni szeretné, megismerni és sokkal de sokkal többet kihozni ebből az egészből.

Leo - Noel

Furcsa arra gondolni, hogy egy ismeretlen férfi az, aki először megcsókolja, mégis mintha megkönnyebbült volna. Viszont nem érti azt a pár pillanatig tartó arckifejezést, ezt mivel váltotta ki Leoból? Azonban most nem foglalkozik vele, ha lesz rá alkalma, akkor majd egyszer megkérdezi, most sokkal jobban érdekli az, hogy élvezi a férfi társaságát.
-Rendben, Leo. Bár ha valaki megkérdezi, hol csókoltam meg először egy férfit, igen szürreálisan hangzik majd, hogy egy kuka mellett.
Nevetni kezd, mert valljuk be, ez tényleg annyira abszurd, hogy csak na, ám az is igaz, hogy rendkívül egyedi.Mégis hányan mondanák még ugyanezt? Szinte senki.
-Én is.
Széles mosollyal néz Leora, igen, tetszik neki, és egyáltalán nem is érzi magát annyira kényelmetlenül emiatt, mint az elején.
-Van kedved hozzá? Engem egyáltalán nem zavar és még nincs kedvem hazamenni.
Eleve nem úgy tervezte, hogy úgy fél óra után visszavágtat, de most már végképp nem. A kísérője is "rábólint", így nincs semmi gond, Darrynt pedig értesíti, vagyis nyugodtan maradhat. Egyébként is, messze még a reggel, így örömmel karol bele a férfibe.
Élvezi a környezetet, hangulatos az egész, s bár a vásárnak vége lassan, mindenhol zárni készülnek, mégis gyönyörűnek találja.
-Nos, nem tartom a karácsonyt, nekem ez nem ünnep, vagyis nem úgy, mint a többségnek. Ők otthon vannak, és nem teljesen.
Tudja, hogy a férfi tisztában van azzal, micsoda, de nem mondja ki nyíltan. Család... végül is otthon vannak, bár az is lehet, hogy mindenki elindult vadászni valamerre. Azt is tudja, Leo már rég kiszúrta a kísérőjét, vagyis nem, nincs egyedül, ha így értelmezi a kérdést.
-Bár ezt én is kérdezhetem, hogy hogy itt vagy?
Nem mintha nem örülne neki, hiszen akkor nem futottak volna össze, de akkor is. Láthatóan nem siet, ahogyan még a maradék lézengők, lehet, egyedül él? Nincs senkije? Ez annyira hihetetlen lenne.

Leo - Noel

-Ez igaz. Egyedi és felbecsülhetetlen az eszmei értéke.
Tovább nevet, mert kívülállóként nézve ez tényleg vicces, még akkor is, ha örül annak, hogy megtörtént , így a hely az másodlagos tényező. Olyasvalakivel tette meg, akivel akarta, ez is fontos.
-Tényleg? Pedig nem tűntél antiszociálisnak, sőt, nagyon kedvesen válaszoltál.
Ezt meg nem mondta volna Leoról, még sállal az arcán is olyan közvetlennek tűnt. Igaz, hogy ő elsősorban nem azt nézte hanem a szemeit, azért is állt meg egy pillanat alatt.
-Előtte sem ünnepeltem, szóval ez nem változott.
Azt a témát még nem járta körbe, hogy melyik faj tartmeg bármit is vagy sem, de majd rákérdez Darryntól, mi a helyzet ezzel kapcsolatban. Igazság szerint ez neki eszébe sem jutott volna, ha nem látja a halandók készülődését.
-Ebben de igazad van. A baj akkor kezdődik, ha nincs kivel. Azt hiszem erről én is be tudok számolni.
Ha dobogna a szíve, akkor most megdobbanna annak hallatán, hogy Leo egyedülálló mindenféle téren, hiszen ez azt jelenti, hogy ha kiderül, hogy tényleg a férfiak érdekli akkor esetleg... talán... még esélye is lehet. Persze előbb jó lenne tudni, mi a helyzet, mert azért azt nem merné mondani, hogy 100%-osan biztos lenne önmagában.
-Az én apám meg nem hitt benne, szóval sosem tartottuk. Azóta sem.
Ugyan látott néhány vámpírt, akik karácsonyra érkeztek, vagyis csak van, akinek ez fontos de egyébként... sokkal többet ért, hogy összeültek, beszélgettek együtt voltak. Ezt sokkal fontosabbnak tartja.
-De, van. Legalábbis... úgy tudom. Akkor teljesen egyedül vagy?
Azért nincs olyan régóta itt, hogy mindenről értesüljön de szokta látni, hogy a tagok megajándékozzák egymást ettől függetlenül. meglepetten kérdez, persze az eszébe sem jut, hogy Leo sokkal idősebb tőle, nem mintha ez számítana bármit is.

-Ez viccesen hangzik. akkor mondhatom, hogy én szerencsés voltam? Láthatatlanná én kicsiként akartam válni, nem most. Bár az igen kezdetleges technikával ment.
Ismét elneveti magát, mert hát hogyan működik egy gyerek? Ha ő nem lát, akkor ő sem látszik tök logikus, nem? Persze nem volt az de sebaj.
-Vallásos? Nem. Sosem voltam, azt hiszem. Amit ma annak neveznek azon röhögni tudok. Régen... inkább csak összeszedem azokat, amik használhatóak, aszt hiszem. Ez igaz, és kissé vicces is nekem. Valaki azt hiszi, a külsőségektől válik azzá, amit kiválasztott, és nem értik a lényegét.
Nem szeretem az ilyesmit.
A szó klasszikus sosem volt az, inkább sokat olvasott, így szeparált, és azokat jegyezte meg, amiket úgymond szertartásoknál használtak. Sokról tudja, hogy egészen más céllal csinálták, mint amiket írtak róluk.
-Értem. Könnyebb lenne? Valószínű, bár talán nem mindig. Anélkül is el lehet vonulni bármikor, hogy a magányt válasszuk, vagy nem? Nem mindig jó, ha elbújunk.
Egy bizonyos szintig megérti ezt, maga is művelte, de később rájött, hogy akár tetszik, akár nem, az ember társas lény. Pedig mennyire jó volt, azaz jónak tűnt. Tévedett. Azon viszont elgondolkodik, hogy Leo vajon miért választotta ezt az utat? ennyire megviselte az édesapja halála?
-Biztos igaz. Ezt nem tudom, de majd megkérdezem egyiküket.
Az apja boldog volt az biztos, és bár sosem látott körülötte nőt csak a csoportot, de nem tűnt sem magányosnak sem elkeseredettnek.
-Kár, sajnálom.... bár, lehet, hogy ez az én szerencsém?
Elmosolyodik, úgy pillant Leora. Ha nem lenne magányos, akkor nem sétált volna éjszaka valószínűleg, és akkor össze sem futhatott volna vele. Lehet, mégiscsak jó, hogy a férfi egyedül van. Aztán majd elválik.

-A bújócska például vagy párnacsata?
Nevetve pillant Leora, mert ha még letakarta volna magát lepedővel vagy valamivel, akkor el tudta volna képzelni ezt a láthatatlanná válásos dolgot, de így? Az, hogy mi maradt meg gyerekkorból... inkább nem áll neki felsorolni. Neki is van néhány.
-Tiszta szerencse.
A fára néz, nem tudja eldönteni, hogy sajnálja vagy sem, ami viszont jó, hogy szerencsétlent nem vágták ki tőből, hanem hagyták a helyén.
-Ez igaz, viszont ha elpusztul, akkor kezdhetem előröl, holott még nem is éltem.
Ebben a romlott világban sokkal több esélyük van a fajoknak, nyilvánvaló, és ha már eddig küzdött, hát most szeretné abbahagyni, ha lehet.
-Igen, tudom. Ebben nem hiszek. Miért lenne jó több évszázadot, ezredet leélni egyedül, mikor van lehetőség arra, hogy társa legyen valakinek? Az elvesztés miatt? Mintha nem vesztenének el a halandók is. Lehet, snassz, vagy sablonos, de a szeretet sokkal többre képes, még akkor is, ha hosszú idő után van, hogy az érzések elmúlnak.
Ebben most különbözik a véleménye Leoétól, nem is kicsit. A sérüléses megjegyzésre felkapja a fejét.
-Oké, valaki sérült, akármilyen okból kifolyólag... az megoldás, ha teljesen kizárja magát mindenből? Megtalálja azt a társaságot, ami az övé, szerintem.
ebben biztos. Tudja, mi az a kiközösítés, még ha ez nem sérülés miatt történt, de akkor is. Ha valaki szégyelli magát, akkor nem fogadja el, és attól rosszabb nincs.
-Dehogy, üljünk. Majd beszámolok róla
Eszébe sem jut, hogy kihúzza a karját Leoéból, így ül le mellé és néz körbe ismét. Milyen kihalt lett minden, bár nem is baj.
-Ó. Szerencsés csillagzat alatt születtem, nem kérdés.
Titkon örül annak, hogy Leo szabad, és igazából nem is tudja hová tenni miért örül ennyire. A férfire pillant, a kérdésére pedig szélesen elmosolyodik.
-Nézz tükörbe. Egyszerűen gyönyörűek amiket nem lehet nem nézni.

Kérdőn vonja fel a szemöldökét, mégis hogy érti Leo, hogy nem ilyen szépek a szemei? Legfőképp a bal?
-Miért? Azt mondtad, nem kontaktlencse. Mágia? És milyen az eredeti? Miért lenne visszataszító? Azaz kinek? Szabad tudnom?
Egyszerre teszi fel a kérdéseit, mert most nem egészen érti, mi a baj a bal szemével? Megsérült volna és azt takarja a mágiájával? Na és? Attól még lehet szép, nem? A másik szeme akkor is gyönyörű, hiába próbálja meggyőzni az ellenkezőjéről, hiszen látja, nem vak. Más... melyikük nem más? Ő vámpír, sosem lesz napbarnított bőre, sosem látja a napfelkeltét, bármennyire szeretné is.
-Feladni sosem szabad Leo. Az, hogy belesüppedünk a saját önsajnálatunkba, az nem megoldás lesz, hanem önsanyargatás. Helyette meg kell találni azt a társaságot, ami a miénk, ahol otthon vagyunk, ahol elfogadnak. Mert... mert létezik.
Ugyan nem tudja Leo titkát, fogalma sincs arról, milyen másságról beszél, de tudja, milyen kitaszítottnak lenni csak azért, mert egy koponyát tart kedvencnek, nem egyebet.
-Ki mondta, hogy nem lehet? Szívesen leszek az a társaság, ha én megfelelek rá. Igen, ez így volt. Még soha senki nem csókolt meg.
Elmosolyodik, ilyen férfi ne zárkózzon be, életvidámnak kellene lennie, és ha tehet ezért valamit, akkor szívesen teszi. A csók említésekor ismét elpirul. Nem hogy férfi nem csókolta meg eddig, de tényleg senki. Ő volt az első, és tetszett is amit átélt.
-Biztos? És ha azt mondom, tudom milyen magamat kizárva létezni, akkor mit mondasz? Nem ismételném meg, ha lehet, már nem.
Volt idő, amikor élvezte, aztán amióta elszakadt a csoporttól, bármennyire is szereti őket, de megértette, hogy a folyamatos elutasítások miatt amit a saját korosztályától kapott, konkrétan bebörtönözte magát. Amióta vámpír létre váltott, azért más a helyzet, igaz, ehhez hozzájárulnak a képességei is, de rettentően élvezi.
-Azt hiszem, mindkettő. Ha nem szólítalak le, akkor nem csókolsz meg.
Logikus, nem? Minden ismerkedés úgy folyik, hogy odamegyünk, beszélgetünk, és ő megcsókolja az embert, hogyne. Olyan mindegy, élvezte, és örül annak, hogy összetalálkoztak.
-Miért? Miért Leo? Azért, mert ennyire elvonulsz a világ elől? Nem akarok belegondolni, mi lett volna, ha nekem sem felelsz. Bár... azt hiszem addig álltam volna ott, míg meg nem teszed.
Elneveti magát, azzal nem törődik, mennyi az idő, talán nem is akarja, hogy véget érjen ez az éjszaka. Leo jó társaság, kedves, szellemes, legalábbis szerinte. Persze Darryn arcát majd megnézi, mikor elújságolja neki két méterrel a föld felett járva, hogy megvolt élete első csókja egy gyönyörű férfival, és most akkor mi van? Azt azért kihagyja, hogy ismét elbukott a mutatott vadászattal de ha egyszer annyira szépek a szemei, hogy másra sem tudott figyelni, akkor érthető, nem?

Érzi, hogy Leo valamiért kényelmetlenül érzi magát, de még mindig nem tudja az okát, így azt sem, miért takarja le a bal szemét. A választ hallva meglepődik.
-Te vagy burokba zárva? Mármint ezt úgy érted, hogy van egy másik alakod, amit emberi külsővel rejtesz?  Mármint emberi bőrrel? Démoni? Állati?
Burokba zárva... megpróbálja logikusan végiggondolni, de más nem jut eszébe azon kívül, mint amit felsorol. Mégis mi lehet a titok? Hallott már tündérekről, hallott már vérfarkasokról, sőt, látott is, és régen olvasott olyasvalamiről, hogy ugyan ritka, de létezik az, hogy valakinél a démoni vagy állati jegyek dominálnak, és így rejtik el. Lehet, Leonál is arról van szó?
-Biztos, hogy létezik. Leo, kérdezhetek valamit? Amit az előbb mondtál... emiatt a burok miatt vonulsz el magányodba? Apukád volt az, aki tudott róla?
Másra nem tud gondolni, de megbántani sem szeretné a férfit. Vajon ez áll a háttérben? Persze ha nem akar, nem válaszol, tiszteletben fogja tartani.
-Szerintem ha valaki olyan közösségi életben gondolkodik, ahol elvárnak valamit, akkor az a közösség nem jó. Az az igazi, amikor önmagad lehetsz, és úgy fogadnak el. Ezt meg lehet találni.
Hisz ebben, hiszen ez így működik, mindenki odatalál a sajátjaihoz, ha akar. Persze ha inkább feladja és a magányt választja, akkor sosem fog. Leora pillant, és amikor ő is ránéz, először elcsodálkozik, aztán elmosolyodik.  Hiszen még így is gyönyörű. Gyönyörű és egyedi.
-Ezt akartad eltitkolni? A vörös árnyalatok kiemelik a kékséget. Nincs ebben semmi csúnya, elbűvölő. Legalábbis, nekem nagyon tetszik.
Tényleg így érzi, amit lát, az óriási. Mintha maga lenne az egész univerzum, és kiemeli azt a kéket középen a fekete szembogárral... imádni való. Különleges.
-Igen, hagynék.
Mosolyogva bólint, már hogyne hagyna. Élvezte az előzőt is, és ezen nem fog változtatni semmi sem, így az sem, hogy Leonak más "színű" az egyik szeme. Attól még ugyanolyan kedves és jó társaság, mint volt két perccel ezelőtt is.
-Így értem, de akkor írd fel magadnak, hogy találkoztál velem, és igenis megéri kimozdulni.
Vigyorog, mert ha a férfi nem így tesz, akkor tényleg nem találkoznak... a kuka mellett. Amikor ismét a szeméhez emeli a kezét, hirtelen nyúl utána, nem szeretné, ha elrejtené, de végül elengedi, érti, hogy itt az utcán nem akarja mutogatni.
-Ne haragudj, csak... nekem tetszik így is, és sajnálnám, ha nem láthatnám. Persze a kékkel is ki vagyok békülve.
Hogyne lenne, hiszen amiatt állt meg, az fogta meg és ragadta magával elsőként. Azonban ezt látva azt mondja, ez kuriózum, és örül annak, hogy részese lehetett a látványnak. Nem zavarja és nem érdekli, hogy Leo ezt rejti, így is rendkívül édes pasasnak tűnik.