Azért, mert nem minden áldott nap zargatjuk egymást a srácaimmal -kivéve Paris, bár jobbára ő szokott megjelenni lóhalálában menekülve-, az nem azt jelenti, hogy nem tudjuk, mi a helyzet a másikkal.
Azonban vannak olyan napok, mikor mégis megejtjük, mert ennyi év után is nyilvánvaló, társas lények vagyunk, így nem csoda, ha szeretnék az Elsőszülöttemmel is beszélni.
Titkon csodálom a türelmét, mert az a kis "harc" amit megállás nélkül vívnak a kicsivel, az kívülről ugyan igen mókás és szórakoztató, ám azért el tudom hinni, hogy idegileg igencsak megerőltető.
Valahol nagyon is örülök annak, hogy a lányommal viszont tökéletesen kijönnek, s bár tudom azt is, Akasha sosem bántaná Parist úgy, hogy kiiktassa a létezésből, de nem szokott meglepni, ha ráijeszt kissé.
Bizony van az úgy, hiszen legkisebbem akkor általában mögöttem köt ki, vagy az ölemben, vagy a nyakamban, rajtam.
Most viszont ha lehet, tényleg csak a legidősebb Fiamat várom egy gondtalan csevejre, és azért, hogy ha kell, megbeszélhessük a fontosabb teendőket.