Noel & Vitaly

Egyik este nagyon unatkoztam, szóval úgy döntöttem, hogy társaság után nézek. Nem sokkal sötétedés után felhívtam Noelt, egy fiatal vámpírt akivel nem olyan régen ismerkedtem össze. Csak egyszer találkoztunk, teljesen véletlenül, de gyorsan jóban lettünk. Még telefonszámot is cseréltünk, ami most csak megkönnyítette a dolgom. Elhívtam a fiút az egyik alvilági bárba, ahol mindketten találhattunk az ízlésünknek megfelelő italt.
Én érkeztem meg előbb, és azzal a lendülettel le is ültem egy üres asztalhoz. Rendeltem magamnak egy pohár vodkát amíg a fiúra vártam, és talán kissé illetlenül legurítottam azt az alapozó kört. Attól mondjuk nem kellett félni, hogy túl hamar megárt az alkohol, mert elég jól bírtam, és pontosan tudtam azt is, hogy mennyit szabad innom, ha nem akarok súlyos következményeket. Addig nem is rendeltem mást, amíg meg nem érkezett a vámpír, teljesen józanon szerettem volna megvárni, először is mert így illett, másodszor pedig azért mert amúgy sem terveztem az asztal alá inni magam. Leginkább beszélgetni volt kedvem, amihez pedig mindenképpen szükségem volt társaságra.

Noel & Vitaly

Egyáltalán nem kellett sokat várnom, Noel alig néhány perc múlva belépett az ajtón. Ahhoz képest, hogy szinte indulás előtt csörögtem rá, ez kitűnő teljesítmény volt. Igazából csak azután gondoltam bele, hogy ez a kis kiruccanás neki nem olyan egyszerű, mint nekem, de ezek szerint gyorsan megoldotta. Amint megláttam őt lelkesen integetni kezdtem az asztaltól, és széles vigyorral vártam meg, hogy odaérjen hozzám.
- Szia! Igen, nagy gáz van. Szétunom a fejem. Csak te segíthetsz! – bólogattam a kérdésére, és közben csak úgy mellékesen odaintegettem a kísérőjének is. Sajnáltam azt a szerencsétlent, amiért ezek szerint egész este felvigyáznia kell ránk, szóval már most eldöntöttem, hogy legalább egy pohár vért fizetek neki.
- Rendelj valamit! Úgy hallottam, hogy van valami különleges ajánlatuk a vámpírok részére. Valami vérkoktél izé ha jól tudom, de rákérdezni biztos nem árt – fordultam vissza az újonc vérszívó felé. Most, hogy nem voltam egyedül, kifejezetten feldobódott a hangulatom. Oda is intettem magunkhoz a pincért és rendeltem egy pohár boros kólát, csak hogy színben passzoljon az italom a többiekéhez. Gondolkodtam további pár kör vodkán is, de azt majd később.
- Veled mi újság? Hogy bírod a klánt? Múltkor mondtad, hogy még új neked ez a helyzet – mosolyogtam az új haveromra miután mindenki kért valamit. Tényleg irracionálisan örültem annak, hogy már nem vagyok egyedül.

Noel & Vitaly

Lelkesen csillogó szemekkel hallgattam a válaszát és hümmögve bólogattam közben. Örültem, hogy feltalálta magát, és sikerült beilleszkednie a klánjába. Nem minden fiatal vámpír ilyen szerencsés. Először meg is lepődtem, hogy milyen nagy hévvel kezdett el beszélni a dologról, de az első mondat után nyugtáztam, hogy akkor minden rendben, és ez mindenképp pozitív fejlemény volt.
- Szóval szerencsés kis vámpír vagy. Ez csúcs! – bólogattam lelkesen, amikor befejezte a kis beszámolóját magáról. Ezután rátérhettem a rám vonatkozó részre, bár nem sok mesélnivalóm volt. Vagyis éppenséggel tudtam volna beszélni egy csomót, de az információk java teljesen felesleges és értelmetlen volt. Csak untattam volna Noelt, most pedig épp az ellenkezőjét szerettem volna tenni. Azért jöttünk, hogy szórakozzunk.
- Az unatkozásnak nincs miértje. Egyedül voltam és semmit sem tudtam csinálni. A munkám is uncsi, nincs benne semmi kihívás. Épp készülök felmondani. Szóval ja. Csak szenvedtem otthon, szóval gondoltam, hogy inkább megpróbálok összefutni valakivel – foglaltam össze, amilyen röviden csak bírtam. Így is hosszabb volt a kis beszámolóm a feltétlenül szükségesnél, de nem tartott túl sokáig, mert a jelenlegi túl-lelkes lelkiállapotomból fakadóan elhadartam az egészet.
Mikor előállt a nagy ötlettel, egy kicsit elkerekedtek a szemeim. Nem tűnt jó ötletnek, hiába hangzott elsőre izgalmasan. Ha csak úgy rá kellett volna vágnom egy választ, igent mondtam volna, de két másodperc alatt átgondoltam, és gyorsan rájöttem, hogy elég öngyilkos küldetés lenne.
- Tündértojást, mi? Mondanám, hogy igen, az buli, de aztán legalább egy egész tündérudvar és egy vámpírklán akarna kinyírni, szóval erről most le kell, hogy beszéljelek. Tojást lopni csúnya dolog, és feltehetőleg legalább egyikünk életébe kerülne. Szóval más programot kell kitalálnunk – vázoltam fel a véleményemet, és egy kicsit előrébb hajoltam az asztal felett. Viszont közben megérkeztek az italaink, szóval nem maradhattam úgy, mert helyet kellett adnom a poharaknak. Megköszöntem a pincérnek a kiszolgálást, majd ráérősen belekortyoltam a boros kólámba.
- Mi lenne, ha inkább elmennénk diszkóba vagy egy koncertre? Oké, nem túl esélyes, hogy találunk egy koncertet csak úgy itt és most, de az esély megvan – tettem egy gyenge próbálkozást arra, hogy más izgalmat találjak magunknak, de még én is éreztem, hogy ez nagyon sántít. Egyelőre nem volt épkézláb ötletem, én nagyon jól meglettem volna ott a bárban is.

Noel & Vitaly

Jó érzés volt, hogy panaszkodhattam valakinek a munkámról, már nagyon szerettem volna kiadni magamból a frusztrációt, amit az egyáltalán nem nekem való meló miatt éreztem.  Noel megértőnek tűnt, és a reakciója dobott egyet a saját határozottságomon. Eddig is tudtam, hogy az a helyes, ha otthagyom azt a helyet, amint tudom, de napok óta csak készültem rá és nem haladtam előre. Most már tényleg tennem kellett valamit ez ügyben.
- Az elején azt hittem, hogy buli lesz, de néhány hónapja azt érzem, hogy ez így mégsem jó. Nem nekem való. Eddig csak azért nem mondtam fel, mert fogalmam sincs, hogy mit csináljak helyette, de már nem érdekel. Csak lelépek és kész – vontam vállat. Aztán sikerült témát váltanunk, és valami izgalmasabbra tereltük a szót. Vagyis Noel tette meg ezt a lépést, és amit mondott az egy kicsit túl izgalmasra sikeredett. Méghogy tündértojás. Le kellett lomboznom, mert ennyire még én sem voltam kalandvágyó, unalom ide vagy oda. Egy részem belevágott volna a fiatal vámpírral, de ezúttal a felelősségteljes énem nyert, és nemet mondtam neki. Mivel pedig ez egy kényes téma volt, az asztal felett közelebb hajoltam Noelhez, míg erről beszéltünk. Ha valaki meghallott volna minket, annak csúnya következményei lettek volna.
- Téged esetleg a tündéred.  A klánod biztos megvédene, és még rám lennének mérgesek, amiért ilyesmibe rángatom egy kölyküket. Szóval akármilyen csábító a kihívás, most inkább nem. Amúgy is, kezdhetnénk valami kisebbel – javasoltam nagy határozottan. Viszont ezt a beszélgetést nem tudtuk túl sokáig folytatni, mert a pincérlány megzavart minket, és vissza kellett húzódnom a helyemre. Ezt az alkalmat kihasználtam, és gondolkodni kezdtem valamin, amit felajánlhatnék a fiúnak az előző programötlet helyett. Ittam egy keveset a boromból, majd előálltam az első dologgal, ami eszembe jutott. Amint kimondtam, már tudtam, hogy ezek is borzasztó ötletek, de csak ez jött össze. Tovább szürcsölgettem az italomat, emésztgettem Noel reakcióját, és tovább agyaltam azon, mit is tehetnénk.
- Ehh… ez nem épp az az izgalom, amire szükségünk van. Mégsem olyan jó ötlet – húztam el a számat, de már gondolkodtam is valami máson. Sajnos meg kellett állapítanom, hogy az unalom a kreativitásomra is kihatott, mert egyszerűen képtelen voltam használható ötletet szülni, de próbálkoztam.
- Bowling? Korcsolyázás? Vagy menjünk és vadásszunk neked vacsorát? Akár csajozni is elviszlek, ha ahhoz van kedved – soroltam mindent, ami csak felötlött bennem, nem is igazán gondoltam át, hogy mennyire szalonképesek az ötleteim. Csak találni szerettem volna valamit, amivel kellemesen elüthetnénk az időt, miután elfogyasztottuk az italainkat. Lerészegedni aznap este nem volt kedvem, szóval a még néhány környi piát gyorsan ki is húztam a listáról.

Noel & Vitaly

Annyira egyszerűnek hangzott, amit Noel mondott. Otthagyni mindent, gondolkodás nélkül, és belevágni a mágiabizniszbe. Bárcsak ennyire könnyű lett volna! Mióta a saját lábamra álltam, és elhagytam a mesteremet, azon igyekeztem, hogy felépítsem a saját karrierem boszorkánymesterként. Eddig azonban nem igazán sikerült népszerűvé tennem magam, hiába kértem majdnem feleannyit, mint a profi és tapasztalt boszorkánymesterek. Kevesen kérték a segítségemet, hiszen az én szintemen lévő mágiahasználót könnyű volt találni, rengeteg fiatal boszorkánymester szaladgált az utcákon, akik ugyanúgy a nagy áttörésre vártak, mint én. Örültem, ha kéthavonta akadt egy munkám. Persze még így is annyit kaptam a varázslatokért, amennyiből simán megélhettem volna. Nem nagyzolva, éppen arra költve, ami szükséges, de tényleg nem haltam volna éhen. A helyzet inkább az, hogy marha unalmas lett volna olyan sokáig nem csinálni semmit két meló közt. Felsóhajtottam, és úgy döntöttem, megpróbálom elmagyarázni ezt Noelnek.
- Még szép, hogy ezt teszem! Hosszú évek óta jelen vagyok a varázspiacon, de ez a vállalkozás nem nagyon akar beindulni. Alig akad valaki, aki éppen rám akarja bízni az ügyes-bajos dolgait a rengeteg boszorkánymester közül, aki elvállalná. Nem vagyok még elég tapasztalt ahhoz, hogy sok melót kapjak. Annyiból is meg tudnék élni, amit most keresek a varázslással, de az meg nagyon kevés munka… a fél életemet átunatkoznám, mert nincs mit csinálnom. Szóval kell egy mondén állás, csak időtöltésnek – foglaltam össze hangosan is, ami azelőtt alig pár pillanat alatt lejátszódott a fejemben. Reméltem, hogy a fiú megérti, és vagy lezárjuk ezt a témát, vagy elő tud állni valami használható ötlettel, ami segíthet rajtam. Jelenleg eléggé elveszettnek éreztem magam az életem ezen területén. A karrierválság szar érzés.
A tündértojással kapcsolatban végül érdekes következtetésre jutottunk, mivel Noel olyasmit mondott, amivel tényleg nem tudtam szembe szállni. Vigyorogva bólintottam egyet a megjegyzésére.
- Dehogynem. Nagyon is izgalmas lenne, ezt eszemben sincs tagadni – ismertem el, hogy igaza van ezzel kapcsolatban. A baj itt csak az volt, hogy az izgalom túl sok veszélyt is hozott magával ebben a helyzetben, hiszen a fél árnyvilág a nyomunkban lett volna utána. Egyikünk sem úszta volna meg szépen a helyzetet. Szóval találnunk kellett valami mást, és az első képtelen ötleteim után előálltam még néhány újabb lehetőséggel, amik közül nagyon reméltem, hogy az egyik bejön. Úgy látszott, hogy még ha nem is voltam a toppon ötletelés terén, egy programot mégis sikerült találnom, ami megfelelő lehet.
- Akkor menjünk korcsolyázni. Tudok egy jó helyet, vicces lesz! Megtanítalak az alapokra – mosolyogtam rá kedvesen – Oh, igaz is. Mindig elfelejtem az ilyesmit. De az nekünk csak jó, ha nem vagy éhes. A csajozás pedig… időm az van, de szerencsém az nincs. Legalábbis mostanában. Lánnyal és fiúval sem futottam össze mostanában, akiről úgy gondoltam, hogy érdemes lenne kezdeni valamit úgy – vontam vállat lazán. Azt nem egészen értettem, hogy hogy nincs ideje pont ilyesmire. Ez egy olyan dolog volt, amire mindig szakítani kell időt. Legalábbis szerintem. De nem akartam beleszólni, ezért ezt nem dörgöltem a fiú orra alá, helyette mást találtam mondani - Viszont most már biztos vagyok, hogy el kell majd vigyelek valahova, ahol felcsíphetsz valakit. Az nem állapot, hogy elintézed annyival, hogy nincs időd. Ezen változtatnunk kell – jelentettem ki határozottan. Megittam az italom maradékát, majd letettem a poharat az asztalra. Én ezzel végeztem is a piálással aznap estére.

Noel & Vitaly

A magyarázata olyan fordulatot vett, amire nem számítottam. Eléggé félreérthettük egymást, ha ide lyukadtunk ki. Szerettem volna ezt tisztázni vele, de először hagytam, hogy végigmondja, és egyetértően bólintottam is. Tudtam, hogy fontos a hozzáállás, és a munkával kapcsolatban nem is voltam határozatlan. A megrendelőszerzés kérdésével kapcsolatban viszont más volt a helyzet.
- Nincsen semmi gond az önbizalmammal, Noel. Tudom, hogy bármit meg tudok csinálni, amit egy megrendelő kérhet. Vagy legalábbis közel bármit. Csak azt nem tudom, hogyan érjem el, hogy többen forduljanak éppen hozzám – magyaráztam higgadtan. Szerettem volna, ha megérti, mire gondolok és tisztázzuk ezt az egészet. Ezután viszont elmosolyodtam - De mint látod, már ezen is dolgozom. Épp most kértem hozzá segítséget! – tettem hozzá, már sokkal felszabadultabban. Hozzá fordultam, hátha van valami ötlete, és eddig úgy tűnt, hogy van is. Már csak meg kellett találnunk a közös hangot.
- A helyzet ennél kicsit bonyolultabb. Nincs kimondottan olyan típusú varázslat, amivel a tapasztaltabbak nem foglalkoznak. Inkább olyan bugyuta kívánságok léteznek. Apróbb démonok megidézése, képtelen ötletek tárgyak megbűvölésére… ilyesmi. Ez mind gyerekjáték, és képes vagyok tökéletesen kivitelezni őket. Varázsoltam már vezényszóra kapcsolódó lámpát, és magától lapozó könyvet, meg önműködő, madár alakú éjjeli fényt, ami körbe röpköd a szobában… és hasonló bosszantó dolgokat. Meg ott vannak az apróbb bájitalok, az olyasmi ami segít aludni, vagy épp ébren maradni, esetleg lefogyni… az alsó kategóriás varázslatok tárháza végtelen és nem válogatok, hogy mit vállalok el – fejtettem ki, hogy hogyan is működik ez a másik dolog, amire rákérdezett. Specializálódni egy elég nagy lépés volt, és egyelőre még nem találtam magamat kiemelkedően tehetségesnek semmiben sem, de amivel üzletet lehetett csinálni, azt mindent elvállaltam. Leginkább a hirdetéssel voltak gondjaim, hogy hogyan csalogassam magamhoz azokat, akik akár ilyen butaságokkal is megbíznának.
-  Majd kiderítjük. Ha rájövünk, hogy tehetségesebb vagy, mint én, akkor majd te tanítasz engem!  – nevettem fel, ahogy felálltam az asztaltól. Jó tervem volt a korizásra, annyira nem veszélyes, mint ellopni egy tündértojást, de éppen eléggé izgalmas. A számla rendezését követően el is hagytuk a bárt, és egyelőre gyalog indultunk el az utcán. A szó a szerelmi életre terelődött, ami egyáltalán nem zavart, sőt, igyekeztem egy kicsit kiokosítani a fiút.
- Talán majd találok, nem tudom… az se nagy baj, ha nem – vontam vállat, amikor azt javasolta, hogy máshol kéne keresnem. Annyira nem hajkurásztam a szerelmet, inkább kalandokba másztam bele mostanában, így annyira nem törtem magam, hogy valaki igazán érdekeset találjak – Majd ha jön, akkor jön, ha pedig nem, akkor nem. DE ez nem azt jelenti, hogy elzárkózok és nem teszek érte semmit. Nyitottnak kell maradni, hogy a végén valaki besétálhasson azon az ajtón  – egészítettem ki magam, hátha így megérti, miről is beszélek. Már éppen túl idős volt hozzá, hogy ennyire semmit se tudjon ezekről.
- Noel, ez… nem így működik. Ha nem érdekel, akkor eleve nem pazarolsz rá túl sok energiát. Csak olyannal érdemes bármibe is belekezdeni, akiben látsz valamit, ami megfog. De sosem jössz rá, hogy működik ez, ha meg sem próbálod!  – osztottam neki tovább az észt. Nem tudtam elhinni, hogy ennyire el szeretne zárkózni, és hogy arra fogja, hogy nincs rá ideje. Vámpírból van, a világ összes ideje az övé, még ha eddig nem is jött rá.
Bevezettem őt - és a kedves kísérőt - egy sikátorba, ahol nyitottam egy portált számunkra. Egyenesen a jégpályára vitt minket, ami talán egy egészen picit zárva volt ilyenkor, de épp ez volt benne a valami.
- Menj előre nyugodtan! A nyomodban leszek – intettem az örvény belseje felé,  ahol el kellett volna tűnnünk, hogy felbukkanhassunk a kívánt helyen.