Lihegve török be a szobámba, nehéz napom volt és nincs kedvem senkivel beszélni. Járőrözni voltam, és nem igazán alakult a szokásos unalmas módon. De most nincs kedvem átvenni az egész történést. Miközben megállok a hatalmas tükröm előtt, aktiválom az iratze rúnámat. Közben nézem végig a folyamatot. Kissé elkalandoznak a gondolataim azon mennyit változtam. Nem rég mikor a tükörbe néztem egy törékeny lányt láttam, akinek nem volt jobb dolga hétvégén mint a legjobb barátjával anime-t nézni eredeti nyelven, hogy véletlenül se értsük...  nevetnem kell az emlékre. De még is: külsőre ugyan az maradtam nagyjából. Itt félre billentett fejjel méregetem magam. Alacsony, de a törékeny külsőt felváltották ... izmok. Igen lettek izmaim. Hosszú vörös hajam jelenleg borzasztó: kócos, és mocskos... alig várom hogy megmossam. A zöld szemeim csillognak, jobban mióta tudom hogy árnyvadász vagyok. Valóban szörnyen hasonlítok anyámra, ezt be kell hogy valljam önmagamnak is. A szerénységem is eltűnt a régi életemmel együtt, sokkal harciasabb lettem most hogy megtudom már védeni magam, és magabiztosabb, hogy tudom ki is vagyok valójában. Makacsságommal , és önfejűségemben sem hagytam el anyámat...  De a kockaságom nem múlt, bár már tény, hogy nem ugyan azzal a szemmel nézek megy egy vámpíros filmet.
Változtam: erősebb lettem. Erre a gondolatra kissé dacosan kihúzom magam, csak rávigyorodom a tükörképemre. Oké most legszívesebben pofán csapnám magam, sokat voltam Jaccel, kezd nőni az egóm, Legyen hát ez a végszó, és bemasírozok végre a fürdőszobába.

Kissé rám jött a nosztalgia ahogy végeztem a fürdéssel. Eszembe jutott mennyit változtam, és miközben csukott szemmel ültem a kádban, majd elkezdtem végig pörgettem magamban életem eseményeit. Annyi minden történt velem, kicsit jól esett lepihenni és átvenni a dolgokat. Akár könyvet is írhatnék belőle:
Apámat soha nem ismertem, anyám azt hazudta meghalt. Viszont még is volt apám, anyám jó barátja Luke aki miatt soha nem éreztem ezzel kapcsolatban űrt magamban. Viszont mással kapcsolatban igen: soha nem éreztem magam egésznek. Igen, ez furcsa bevallanom. Azért is bújtuk Simonnal a videojátékok, képregények, mangák, animék világába, mert ezekkel töltöttük ki az űrt. Mindenki azt hiszi többre hivatott az életében: de én már néha túlzottan is. Rajzzal segítettem a fantáziámat kielégíteni, a képeket amiket láttam, amit elképzeltem papírra vetettem. A rajz számomra már egyenlővé vállt a lélegzéssel. Mindig van nálam egy rajzfüzet és egy szén. Mondhatni az a naplóm.
Majd találkoztam Jacel-el. Attól a naptól kezdve: mintha minden a helyére került volna. Megismertem a valódi életemet. Bár anyám hazugságai szakítottak el ettől még is megbocsájtottam neki. Árnyvadász vagyok. Félig angyal félig ember. Így kimondva, vagyis gondolva: nagyon menő. Végre van igazi célja az életemnek. Eddig csak az volt, hogy felvegyenek a művészeti egyetemre. De most többet teszek. Illetve sokkal többet tettem: megmentettük a világot, amiben én is közre játszottam. Bármennyire is nagyszerűnek hangzik, elkeserítő gondolat máig számomra, hogy kiktől is kellett megvédeni. Kiderült az igazi apám egy áruló árnyvadász volt, aki több százak haláláért felelős. Még is önző módon jobban haragszom rá azért amit anyámmal, testvéremmel, és Jaccel tett. Annyira gyűlölte a démonokat, még is képes volt démonvérrel kísérletezni anyámmal, miközben a bátyámmal terhes volt. Egy ideig azt hazudta Jace a halottnak hitt bátyám, akivel mint egy ócska regényben egymásba szerettünk, és szégyen érzetünk minden nap kínzott, és mart belülről. Majd előbukkant az igazi bátyám, mivel kiderült apám a hazugságokon kívül semmihez nem értett. Sebastian.
Sebastian... angyalra, annyira akartam segíteni. Az egészben őt sajnálom a legjobban. Semmiről nem tehet, mindenről csak is Valentine és, újra felizzad bennem a düh.
Mióta vége a háborúnak, és újra béke van, mást sem teszek, minthogy próbálom tisztára mosni valódi családi nevemet: Morgensten. Nehéz lesz, de nem hagyom hogy apám hagyatéka átokként éljen tovább ez a név...
Illetve Simon bizalmát, ki feláldozta magát értünk, az emlékeit adta, hogy mi megmeneküljünk. Vissza akarom kapni a régi barátomat.
Ha ez a két vágyam teljesül, a harmadik mellé ami beteljesedni látszik ( igen itt egy szőke hajkoronára, és egy adag egóra gondolok ), teljesen boldog leszek.
Ekkor veszem észre, hogy már rég az ágyamban vagyok, és hevesen rajzoltam mindvégig. Felemelem a füzetem és a rajzolt Sebastian, néz vissza rám. De nem úgy amilyen volt, egy démonként. Hanem amilyen lehetett volna: Angyalként.