Sybil & Aedion

Egyedül vagyok a lakásban, ahová önkényesen beköltöztem Adam mellé, és rendbe szedtem kicsit. Nagyobbnak érződik, otthonosabbnak, és melegséggel van telve. Kivéve ha éppen vérre menő vitát vívunk egymással, de ma egész nap dolgozik, és reggel elvittem a fotózása helyszínére, én pedig egész nap intéztem a dolgaimat az emberi világba. Már egészen jól beilleszkedtem és van egy kis galériám és kávézóm ahol kiállítok képeket, és Adam rajzaiból is sok megfordul ott. Szeretem ahogy rajzol, kissé darkos tónussal, de zseniálisan kidolgozott részletekkel. Szeretem nézni is a képeit, és tudom hogy sokszor rajzol angyalt ami majdnem olyan mint én. Persze, nyilván véletlen.
Órákkal később érek haza az üres lakásba a bevásárlásommal, mert Adam még főzni is lusta, én pedig egészen jól elvagyok az emberi ételekkel. Szívesen fogyasztom, és készítem is őket, de a lakás nem üres. Persze, óvatosan lépek be de aztán ki is derül hogy a ki a kéretlen, kedves betolakodó, és megvetem a lábam, mert már érzem is ahogy lendületet vesz és a nyakamba csapódik. Ügyetlenül ölelem meg, a táskák miatt, de örülök a jelenlétének, kellemes felüdülés.
- Én is nagyon örülök neked Sybil, rég láttalak már - azaz legalább három napja, és az már régen volt. Lassan, óvatosan lefejtem a nyakamból hogy a konyhába mehessek, lepakolni a cuccokat.
- Meddig maradsz? Nincs kedved segíteni? - mosolyodok el, ahogy a szerzeményekre mutatok, amiből valamiféle vacsit készülök csinálni. Mert éhes vagyok.

music: valami ● Notes: Szeretettel <3 ● ©

Aedion & Sybil

Aaa, hulla vagyok meg még fáradt is. Ma igazán kegyetlen órarendű napom volt, az a kifejezés, hogy a hajam is fáj, új értelmet nyert számomra. Élettelenül vánszorgok el Adam lakásának irányába, mert ha még nekem innen haza kell zötykölődnöm, hát fel is akasztom magam. Minden egyes lépés fájdalmat okoz, a zoknim szerintem már vérben úszik. Ilyen az, amikor balett óránk van. Konkrétan úgy totyogok, mint egy befosott kiskacsa. Most liftezek, nincs az az isten, hogy még a lépcsőn is felkínlódjam magam, csak megyek, mint egy elcseszett zombi, elérem az ajtót és mennék is be, de csodálatosan felkenődöm az ajtólapra. Orral levettem, váltottam vele egy forró csókot, nevezhetjük aminek akarjuk, konkrétan megfejeltem. Morogva és sóhajtva túrok bele a zsebembe, megtalálom a fehér plüssnyulas kulcstartómat, aminek a kihúzásával jön a kulcscsomóm is. Nem hiába van nekem kulcsom ide is. Kiválasztom a megfelelőt, a zárba illesztem és már bent is vagyok. Visszazárni nem fogom, minek, már itt vagyok, én meg leharcipandázok mindenkit, aki betörne. Vaaagy szimplán összevérezem és sikítva elmenekül. Teljesen reális. Ki is lépek a cipőmből s a lilára váltó kék zoknimat nézve a sarkaimon bicegve bemászok a fürdőszobába, ahol sziszegve és nyüszítve de lehúzom a zoknit a lábamról s igyekszem lemosni róla az alvadt véremet. A táskámból kihalászott fáslival kötözöm össze úgy ahogy, de hát nem vagyok ápolónő na. Persze ahogy meghallom az ajtót, gyanakodva dugom ki a fejem, de miután meglátom a tollaska rikító buksiját, bicegve bár de odanyargalok a nyakába ugrani. Mert ez már csak ilyen Sybil védjegy.
- Tollaskaaaa!
Csatakiáltással vetődöm a nyakába, de ügyes és számít a hurrikánra, szóval kitámaszt és nem esünk el. Adam tanulhatna tőle, de ő mindig úgy meglepődik rajtam, hogy fesz elvágódunk mindketten. Egy kis nyunyurgatás és szorongatás után engedek a lefejtő mozdulatoknak s kicsit szisszenve bár, de leteszem a tappancsom a földre.
- Sokáig… Terveim szerint holnap innen megyek suliba, ha nem gond.
Pillogok rá nagy bociszemekkel, miközben kissé összegörnyedve, hátratett kézzel a befáslizott lábam fixírozom… meg a rajta megjelenő, átütő piros foltokat.
- Persze, szívesen! Mit készítünk?
Csillannak fel a szemeim, hiszen Aed is tudja, mennyire szeretek főzni. Mosogatni nem, de főzni azt nagyon!

Sybil & Aedion

Túl sok kedvem nincs éppenséggel itthon lenni, de már nem tudom tovább húzni a hazatérést, és még kaját is akarok csinálni, mert ha Adamen múlik, akkor napi két szem kekszen él, meg egy bögre kávén és vízen. A végén éhen fog halni itt nekem, azt meg nem hagyhatom. Nem lennék valami jó angyal, és sosem térhetnék haza az enyémekhez. Csak az a hülye szőke feje is értené meg végre hogy ha együtt működik, akkor hamarabb megszabadul tőlem is, mert letudom a büntetésem.
A lakás viszont nem üres, és kissé gyanakodva lépek be, de meg is nyugszom mert megérzem Sybilt, és nem sokkal később már a nyakamban is lóg, mert minden alkalommal vetődik, és miután kétszer felborított, már betámasztok, és megvárom a rohamot.
- Még mindig Aedion, és nem tollaska, de már nem remélem hogy megjegyzed - kuncogok ahogy a fejét kocogtatom meg finoman jelezve, igazán megmaradhatna az agyában ez a részinformáció. Lepillantok a lábaira, ahogy felszisszen. Tudom hogy balettet is táncol, és az eléggé kegyetlen a lábnak, nem csoda hát hogy így néz ki. Ezre fordulatszámon pörög, szóval...
- Az remek. Adam örülni fog neki hogy itt vagy, ha már engem megint éppen utál - sóhajtok, ahogy a konyhába lavírozok a táskákkal és leteszem őket. Nem nehezek, csak hülye fogásuk van, és folyton ki akarnak csúszni a kezeim közül.
- Valamit, amibe van sok zöldség, vagy amihez köretnek lehet csinálni, hogy Adam is egyen, de ne fúvódjon fel - sóhajtom, mert igen, ezek fényében is figyelek hogy olyasmiket csináljak, amik laktatóak, de nem hízlalnak és nincs túl sok zsír bennük. Modell, és nem ehet össze bármit, de azért valamin élnie kell, és azt vettem észre szereti a főztömet ha épp olyan normális szakasza van.
- Előbb megnézem a lábad... - ültetem le egy székre, és lefejtem róla a kibomlott fáslit. Alaposan szemügyre veszem, és a kis sérüléseket amik véreznek, meggyógyítom. Percekig tartom felette a kezem, aranyszínű derengésben, és meleget érezhet ott, ahol sérült. Minden fájdalmát nem tudom elűzni, de legalább vérezni nem fog már.
- Az izomlázat és görcsöket csak enyhíteni tudom, pihentetni kéne hogy elmúljon, de ez nálad esélytelen szóval ennyit tudtam tenni - sóhajtok fel, ahogy a mosóládába dobom a fáslit. Következő körben megy a mosásba az is.
- Szóval van ötleted hogy mit főzzünk? - pakolok ki a szatyrokat így láthatja hogy sok mindenhez van alapanyag. Friss husi, zöldségek, fűszerkeverékek...

music: valami ● Notes: Szeretettel <3 ● ©

Aedion & Sybil

Fáááj a lábi, fáááj a lábi, csak ezt tudom most gondolatban énekelni. Minden másra már nem terjed ki a kapacitásom, mert minden érző receptorom ezzel van most elfoglalva. Nem, nem vagyok hisztis, szimplán rommá ment a lábfejem, tán nem bűn csendben sírni miatta. Az ajtótól jövő kisebb hangokra először összerezzenek és bár komolyan gondoltam, hogy lekaratézok minden betörőt, azért most, hogy onnan neszezés hallatszik, már kevéssé vagyok ebben olyan biztos. Kukucskálok is az ajtófélfa mögül épp csak kidugva a nózim s mit ne mondjak, jócskán megkönnyebbültem, amikor holmi betörő helyett Aedion került elő az ajtóból. Kissé sután, de szaladtam is hozzá és alaposan, családi hagyomány útján a nyakába ugrottam. Mintegy üdvözölve őt dörgöltem az arcom az arcának, s lassan csusszantam vissza a földre.
- Tudom, de a Tollaska akkor is cukibb.
Pillogok rá nagy cicaszemekkel, mert ha fejre áll, akkor sem fogom másként hívni. Ő mi a kis házi tollaskánk. Azért nem sok ember mondhatja el magáról, hogy egy igazi angyalt lát vendégül a kis kuckójában, még akkor se, Adam történetesen nincs oda az ötletért.
- Miért? Volt már, amikor szeretett téged?
Lepődök meg nagyra nyílt csipákkal, kissé gonoszkásan vigyorogva. Mindketten tudjuk, hogy a kis bátyókám valamiért zsigeri ellenszenvet táplál a tollas irányába, bár egyikünk sem jött még rá igazán, miért is és mit lehetne vele kezdeni. Megyek, tipegek utána, miközben ő besasszézik a konyhába. Néha kifejezetten irigy vagyok. Úgy értem, nekem egy csomó meló, meg tartás gyakorlat, hogy ilyen légiesen könnyednek tűnjek, ő meg kisujjból suhan itt nekem, mint valami hercegi csoda. Ezt egy kicsit… sérelmezem. Mi ez a báj és kellem?! Menj a sunyiba… Hálásan pillantok rá, nem akartam megkérni rá, hiszen igazán nem kötelessége foglalkozni velem, lévén az ő munkája Adam köré fonható, de valóban hálás pillogással és suta mosolygással ülök le a székre s hagyom, hogy átitasson az a megnyugtató fény.
- Vicces, hogy mindketten tollasok vagytok, de cseppet sem hasonlítotok…
Döntöm enyhén oldalra a fejem, morfondírozva dünnyögöm a szavaimat, jobbára csak úgy magamnak, bele a vakvilágba.
- Hisz ismersz….
Vigyorgok rá teli pofival, pontosan jól tudja, hogy én búgócsiga vagyok. Pihenni, ücsörögni? Kösz nem, sok a dolgom, sok mindent akarok csinálni.
- A hús akkor nem hizlal, ha nincs bundája, szóval olívaolajon süthetünk ki belőle, illetve vagy megpirítjuk a zöldséget margarinon, vagy pedig némi barnarizzsel keverve tálaljuk. Az uborkából csinálhatunk ubisalit. Mit gondolsz?

Sybil & Aedion

Reménytelen esetnek tűnik Adam, és az hogy bármit is kezdjek vele, de meg kell oldanom, lehetőleg hamar, hogy visszakerülhessek a légiómhoz, és ha már ezt szabták ki rám, hát lelkiismeretesen meg is teszem amit csak lehet. Még szerencse hogy nem egyedül vagyok ezzel, hanem itt van a húga Sybil is aki igazi kis búgó csiga, és energia bomba. Néha jobban pörög mint én, pedig én még angyal is vagyok és mégsem bírom mindig a kiképzést.
Nem lepődöm meg hogy a nyakamba ugrik, szereti ezt csinálni, én is szeretem hogy így örül nekem és befogadott a családba és Adammel ellentétben én nem borulok fel minden alkalommal, csak elkapom. Még puszit is nyomok az arcára ha már ilyen kiscicásan törleszkedik hozzám.
- De az nem egy rendes név. Van olyanom, és emberi nyelven Aedionnak lehet fordítani - mosolyodok el, ahogy elindulok a konyha felé, hogy lepakolásszak. Szívesen megyek vásárolni és sosincs gondom rá hogy miből, hiszen angyal létemre sok eszközt használhatokfel hogy pénzhez jussak. Sybil kérdésére elvigyorodom, hiszen az esetek nagy részében tény hogy utál engem, de volt hogy nem tette.
- Ahha, volt rá példa amikor örült nekem - mosolygok, igaz hogy ritkán de van ilyen és ezek a pillanatok adnak reményt hogy nem teljesen reménytelen ez az egész dolog Adammel. Hogy érdemes nekem is erőfeszítéseket tennem érte és talán nem lesz hiába való minden. Szétpakolok, aztán meggyógyítom a lábát amennyire lehet hogy legalább lépkedni tudjon rendesen. Nem szeretem ha körülöttem szenvedés van, és az angyali meleget is általában sugárzom magamból hacsak Adam miatt nem hűl le fagyosra a kedvem. Megcsapja fülem a kijelentése.
- Mindketten? Kivel találkoztál még? - kérdezem, de nem akadok fent, tudom hogy több testvérem is járja a világot, de ritkán bocsátkoznak kontaktusba az emberekkel. Nem olyanok mint én. Sokkal merevebbek bizonyos téren.
- Igen, éppen ezért mondom hogy esélytelen hogy pihentesd, pedig azzal tennél a legjobbat magadnak most - sóhajtok fel, és nekiállok inkább a kajával foglalkozni és hagyom hadd ötleteljen.
- Jó, akkor csináljunk roston sültet és zöldség köretet, és a saláta is jöhet. Az legalább sok zöld és talán hajlandó lesz megenni... - sóhajtok fel, mert Adam nehéz eset de azért szokott enni, bár csak ilyen kalória szegény dolgokat.
- Na de ki vele. Kivel találkoztál? - faggatom, miközben nekiállok a húst megmosni és fűszerezni, átengedve neki a zöldségeket.

music: valami ● Notes: Szeretettel <3 ●

Aedion & Sybil

Hihetetlen, hogy Tollaska még mindig a Tollaskán van felakadva. Mármint, értem én, hogy van neve, szíve joga, egészségére, de a beceneveket azért adjuk a másiknak, mert cuki, és mert így fémjelezzük, hogy kedveljük az illetőt. Nem hogy örülne! Ettől független töretlen lelkesedéssel ugrok a nyakába és törleszkedem hozzá, mint egy házimacska. A köszönő puszira elégedett babavigyort villantok, majd betipegek vele a konyhába, ahol történetesen fény derül az én kis titkomra. Vagyis jobban mondva a sebeimre a lábamon. Na nem mintha nagyon el tudnám rejtegetni az esetlen pingvin tipegésem.
- Aha, szerintem csak szimplán őrült.
Vigyorgok rá, mert bár tény, hogy a bratyóm egy fura dolog, és az esetek túlnyomó többségében csak acsarkodik a tollaskánkkal, de épp emiatt nehéz elképzelni, hogy teszem azt kedves legyen vele.
- Nehezemre esik elképzelni… mindig, amikor átjövök, megy a huzavona köztetek valami miatt. Mostanában mivel zaklatod?
Kérdezek rá, mert a sorozatos edzések miatt eléggé kiestem most az életükből és ezt igyekszem most helyrehozni, valahogyan. Figyelem, ahogy gyógyulnak a nyílt sebeim, ahogy húsom összehúzódik s eláll a vérzés. Jó dolog az angyali elsősegély, kár tényleg, hogy az izomfájdalom elmulasztása nincs a repertoárjában.
- Kössziiii. Á, semmi különös.
Vigyorgok rá nagyban, mikor végez, s felpattanva ugrabugrálok oda a pulthoz és szemrevételezem, akarom mondani alaposan szétpakolom a szatyrok tartalmát. Biccentek a felvetésére, ezt talán még az én finnyás tesókám is megenné. Ketten csináljuk, szeretettel, szóval max megtömjük, ha ellenáll. Amúgy tök kedves vagyok. Magamhoz is húzom a zöldségeket, alaposan megmosom őket, a salátaleveleket letépkedem és mosás után csöpögtetem egy szűrőben, mialatt vágódeszkát és kést húzok elő, hogy felkarikázzam és kockázzam a dolgokat.
- Nem tudom… azt hiszem nem mutatkozott be.
Vonom össze gondolkodva, szuggerálva a szekrényajtó fogóját, de nem rémlik, hogy halottam volna a nevét, illetve talán az is beleszámít, hogy fejben már elneveztem és csak így tudok rá hivatkozni mostmár.
- Harcitollaska. Így hívom. Igazából… megmentette az életem.
Állok meg egy pillanatra a szeletelésben, a kés egy centire a répa fölött remeg. Hogy mi lett volna, ha a másik tollas a gyorsabb? Nem akarok belegondolni, még is minduntalan azt teszem.
- Mogorvának tűnik, mégis melegség és kedvesség járja át. Annak ellenére is, hogy a sajátjait kell ölnie…
Felelem csendesen, s folytatom a szeletelést. Tény, hogy sokat foglalkoztat az a furcsa találkozás, nem lehetek biztos benne, hogy tetszett-e neki valóban a kis csodám. Látszatra egy kőszobor volt, egy érzelmektől mentes, üres váz. De nem akarom elhinni, hogy ilyen melegséget árasszon valami, amiben nincs semmi. Kell lennie, csak jól titkolja. Nagyon jól.
- Mindet felszeleteljem?

Sybil & Aedion

Megszokottá vált ez a nyakba ugrálás, szóval ilyenkor már reflexszerűen feszítek be hogy ne boruljak fel minden alkalommal amikor vetődik. Alapvetően szeretem hogy ennyire lendületes, és neki egy kicsit sincs baja azzal a ténnyel hogy én angyal vagyok, és a bátyjára kéne vigyáznom. Kéne, ha egy kicsit is hagyná magát az makacs dög.
Mosolyogva indulok el a konyhába vele együtt, és kicsit rendbe hozom a lábát, nem kerül sok energiámba, de pihentetnie kéne hogy rendesen meggyógyulon. Ami persze esélytelen őt ismerve.
- Eléggé őrült, azt elismerem, de azért szerethető alapvetően - sóhajtok fel, és előpakolok az asztalra mindenfélét. Mennyivel egyszerűbb lenne, ha Sybil mellett kellene őrködnöm, és nem Adam mellett. Neki szívesebben lennék őrangyala, de az túl könnyű lenni.
- Igen ez igaz. Nem képes belátni hogy neki lenne jobb ha megfogadná a tanácsaimat, és persze duzzog minden alkalommal amikor szóvá teszek valamit. Most? Beírattam egyetemre, és azért öljük egymást, mert nem akar menni, pedig a legjobb húszba került és a tanárok oda voltak a munkáiért - sóhajtok fel, hiszen elintéztem, hogy soron kívüli meghallgatás legyen, és ne kelljen megjelennie.
- Semmi? - vonom fel a szemöldököm kissé ahogy előkészítem a husit, és megmosom, aztán pedig felitatom és befűszerezem finoman, hogy ne legyen olyan nehéz étel belőle. Alapvetően kevés fűszerrel gazdálkodunk hiszen diétásnak kell maradnia, hogy Adam is megehesse, ha már neki csináljuk, és figyelem Sybilt is ügyeskedni.
- Nem mutatkozott be? Mégis miért nem? - ráncolom a homlokom kissé, ahogy egy serpenyőt keresek a szekrénybe hogy lassan megsüssem a husit. Megakadok a mozdulatban ahogy kijelenti hogy megmentette az életét.
- Megmentette? Miért, mi történt? Ki vele Sybil... - noszogatom meg, ahogy kókuszzsírt teszek a serpenyőbe hogy azon süssem majd a kaját. Kíváncsian várom hogy mit fog mondani erre, mert nem ér hogy aggódnom kell miatta. Figyelmesen hallgatom amit mesél.
- Sajátjait kell ölnie? Michael mit keresne itt a földön? - kérdezem kissé meghökkenve, ahogy megállok két gondolat között, mert másra aligha illene. Sarielre még talán, de ő nő.

music: valami ● Notes: Szeretettel <3 ●

Aedion & Sybil

Hangosan kacarászok arra a kijelentésére, miszerint önjelölt kamikaze módján beprotezsálta a bátyámat egy egyetemre. A bányámat. Egyetemre. Az ÉN bátyámat. EGYETEMRE! Nem tudom visszatartani a kacagásom, csak úgy kibuggyan belőlem és már könnyezem, annyira nevetek.
- Huhúúú, akkor most tutira nagyon utál téged! Adam utál sok ember közé menni. Meg úgy egyáltalán… kimenni a kis világából.
Kezdek azért megnyugodni, a kacagásom most már csak rakoncátlan mosolygássá szelídült, de az viszont letörölhetetlen. Abban ugyan egyet kell értenem, hogy a bátyám egy csiszolatlan gyémánt és sokszor faragatlan tuskó, de az tény, hogy mocsok nagy tehetsége van a rajzoláshoz. Bár nekem lenne akár fele ennyi a táncoláshoz… Megvonva a vállam fordulok a nagy harci munka felé, mégpedig a mai napi feladat az, hogy olyat kell főzni, amit megesz az én tündérien kuka bátyám. Ettől független Tollaska szemmel láthatóan és füllel jól hallhatóan nem tudja elengedni a témát. ÉS ismerve őt, addig békén se fog hagyni, szóval sóhajtok egyet és elmesélem. Mi bajom lehet belőle? Ki tudja… angyaléknál sose lehet tudni.
- Nem volt túl beszédes. Nem mondott többet, mint amennyi szükséges.
Nézek rá nagy szemekkel, mert mit tehetnék én ez ellen? Így volt és kész. Alig mondott valamit, bár az a kellemes hang jól esett volna még a fülemnek, de elég fukar volt vele. Ajjajj, Aedion elővette a számonkérő hangját, amire én ösztönösen rezzenek össze és mindenhova nézek, csak rá nem.
- De nem mondhatod el Adamnak… jó?
Tutira kiakadna, mint a kakukkos óra, és épp elég baja van egyébként is, jobb ha nem szerez tudomást arról, hogy a húga élete egy tollszáron múlt. De így szó szerint.
- Ühüm… rosszkor voltam rossz helyen. A belvárosban találtam egy virágot, ami feltörte magának az utat az aszfalton keresztül. Szóval kiástam és elvittem a Central Parkba, hogy elültessem a többi közé… és akkor…
Hirtelen hallgatok el, mert elgondolkodtam rajta, hogy Aed tud-e egyáltalán az önkéntes kis virágmentő akcióimról, minek következtében a Park egy része az én személyes kertemmé vált, de végül megrázom a fejem, és folytatom tovább, nyilván addig noszogat.
- Volt vele egy másik. Egy elkeseredett angyal, sokkal távolabb tőlem álltak a járdán. Aztán mire egyet pislogtam az a másik már előttem volt. Mielőtt azt hittem volna hogy elért, akkor vettem észre, hogy igazából egyenesen beleszaladt Harcitollaska kardjába. Valamiért… megpróbált bántani.
Megrázom a fejem, mert pusztán az emlék hatására is elkezdtek potyogni az ijedtség könnyei a szememből, bár igyekszem úgy fordulni, hogy Aed ezt ne lássa. Sybil mindig mosolyog, mindig vidám. Nem sírhat. Mások előtt, nem. Szóval lenyelem szépen minden feltörni vágyó érzésemet a könnyeimmel együtt. Úgyis épp hagymát kockázok, simán ráfoghatom.
- Michael? Mint az arkangyal? Én… vele találkoztam? Azt hittem az ő alakját csak az egyház találta ki.

Sybil & Aedion

Sejtettem hogy Sybil ki fog nevetni az ötletem miatt, de Adam egyszerűen túl jól rajzol ahhoz, hogy elpazarolja a tehetségét, és csak kis kiállításokra csináljon képeket, és ne kamatoztassa ezt a tudását. Kár lenne, és tudom hogy képes lenne a modellkedésnél jobb állásokat találni, grafikusként vagy wed dizájnerként. Kevesebb stresszel járna, és kevesebb utó szolgáltatással is, mert hiába tagadja és nem mondja, mit csinál. Tudom. Nem vagyok vak.
- Igen, jelenleg éppen megint nem vagyok a szíve csücske, de ezen majd meglepődöm ha ráérek. Elképesztő egy fickó, nem is értem eddig hogy bírt így élni... - morgolódok ahogy kipakolok, és ketten nekiállunk valamit konyhaművészkedni. Nem vagyok egy virtuóz a konyhában, de azért élhető ételeket tudok csinálni és megnéztem jópár főző műsort, ahonnan tanulhattam. Faji jellemzőm hogy gyorsan képes vagyok megtanulni bármit, és Adam persze erre is megorrolt hogy egyetemre való jelentkezés miatt rajzolni is megtanultam.
- Nem? Miért nem? Sybil, meséld el mi történt, nem olyan vicces dolog az én fajtámmal összefutni, nem mindünk jó - szólok rá, és végül be is adja a derekát. Figyelmesen hallgatom, mert nem jó az ha sok angyal jár a földön, valahogy rosszat jelent mindig. Nekünk nem szokásunk ez, én sem jókedvemből vagyok itt, de adná az ég és Adam makacs természete hogy hazamehessek.
- Nem is mondanám el neki, nem is hiszem hogy érdekelné, hiszen nem érintett benne... - sóhajtok lemondóan, ahogy hátraigazítom a hajam, hogy ne lógjon az arcomba amíg főzünk. Nem szokásom összefogni, szeretem kiengedve hordani.
- Mondjad csak, tudom hogy a fél central parkot te gondozod a hivatásos kertészek helyett akiknek ez a dolguk lenne igazából - mosolyodom el, mivel Sybil ilyen kis jótét lélek, és búgócsiga, de Adam mellé azt hiszem csakis ilyen testvér való, aki néha életre rúgdossa azt a szamarat. Nekem sem mindig sikerül, de azért igyekszem.
Elhallgatom amit mesél, de nem lesz tőle jobb kedvem, és ahogy végre kinyögi mi történt, érzem hogy a hangulata semmi lesz, és ahogy potyogni kezd a könnye félre teszek mindent és átkarolom. Angyali aurámmal beburkolom.
- Nyugalom, most már vége. Meghalt aki bántani akart téged, már nem árthat neked - simogatom a haját is, hogy kicsit lenyugtassam. Beszélnem kell majd Michaellel, ha a földön jár tudni akarom miért, mi történt amiről én lemaradtam a büntetésem során. Nem hagyom hogy Sybilnek bántódása essen, és a hagymapucolás sem leplezi el a könnyeit, nem attól van ez. Az ijedelme kézzel fogható szinte.
- Akkor engem is csak az egyház talált ki. Mégis itt vagyok, és éppen téged ölellek. Nem járunk az emberi világban túl sokan, és gyakran sem, de létezünk. Az árnyvadászok a legközelebbi leszármazottaink, de ők sem gyakran látnak minket ami azt illeti - sóhajtok fel, hiszen nemrég ronda dolgok történtek a nephilimek között, és még én is hallottam róla. Bár mi angyalok, nem avatkozhattunk bele a harcba.

music: valami ● Notes: Szeretettel <3 ● ●●●

Aedion & Sybil

Borzasztóan örülök annak, hogy Aediont kijelölték a testvérem mellé, mert sokszor úgy érzem, én annyira kevés vagyok hozzá, mint egy hegyhez egy hangya. Bármennyire is akarok és szeretnák segíteni... sokszor nem értem, nem veszem észre, nem tudom. Egyensúlyozom a között, hogy érdekel mi van vele és aközött, hogy ne fojtsam meg az aggódásommal. Nagyon nehéz a kettő között lenni. Nem tehetem meg, hogy azt higyje egyáltalán nem érdekel mi van vele, de ha meg engedném magamnak, hogy kimutassam mennyire aggódom... arra rámehet törékeny kapcsolatunk. Aggódom érte, rohadtul és nem láthatja mennyire. Ezért is... jó érzés tudni, hogy egy igazi angyal van vele. Talán ő többre képes, mint én, sőt biztosan.
- Áh hagyd csak, majd megbékél. Vagy nem, de lenyeli a békát egy idő után.
Kuncog nagyon, mert tény, hogy Adam kiszámíthatatlan. egyszer tök könnyen megemészt valamit, máskor meg hetekig, hónapokig képes nyígni rajta. Ez ilyen... random dolog.
- Jól van, jól van... mondom már...
Sóhajtok fel és megpróbálom összeszedni a gondolataimat... és kissé körbeírni az egészet virágnyelveeeen... de Aed nem hülye, sajnos... szóval úgy belekérdez a közepébe, hogy megremeg a kezem és majdnem levágom az ujjam.
- Igazad van... nem mind jó...
Suttogom magam elé csendben és igyekszem úgy tálalni az egészet, mintha könnyed lenne, mintha nem fájna... de a puszta emlék, a szavak amik felbuknak ajkaim peremén... fájdalom mar a lelkembe, ijedtség és félelem.
- Én... én csak...
Veszek két mély levegőt, kinyögtem végül mi történt... nem tudom palástolni a könnyeimet, remegésem elárul, és Aedion nem hagy magamra, odaszökken, átölel, beburkol azzal a meleg szeretetével. Ilyenkor szeretem azt gondolni, hogy ezt érzi az emberiség iránt. Irántam. Mert.. ha utálna nem lenne itt, igaz? Nem szeretem, ha utálnak...
- Én.. tényleg azt hittem egy fél pillanatra, hogy ezt érdemlem...
Hogy kivégezzen egy angyal. Hogy jó oka van arra, hogy engem támad. Hogy rossz vagyok, hogy pusztulnom kell. Ez a fél pillanatnyi érzés... felégette a világomat egy időre.
- Tudom... mármint, nem hittem volna hogy pontosak a feljegyzések.
Hüppögök még egy kicsit, és a kézfejemmel törölgetem a szemem... aztán felvinnyogok és a mosogatóhoz szaladok .Elfelejtettem hogy hagymát szeleteltem!

Sybil & Aedion

Csak látná már be hogy az élete egyenes úton tart a semmibe és a halálba, és kicsit ha normalizálódna akkor mehetnék innen a csudába. Annyira nem vagyok nemes és önzetlen mint ahogy lefestenek a bibliában és ritkaság hogy itt mászkáljunk az emberi világban főleg egy ember mellett. Bár az is igaz hogy nem finomkodom az eszközökben sem hogy elérjem az igazam és annyiféleképpen tudok erősebb lenni, és mégis... még mindig itt vagyok.
- Egy idő után. Na mindegy, majd kialussza én nem tudok vele mit csinálni - sóhajtok fel, hiszen Adam az... Adam, és ami neki nem fontos azzal nem is törődik. Sybil az egyetlen aki igazán kötődik hozzá, de még ő is látja hogy mérgezi magát és rombolja az a szervezetét.
Látom hogy nehezen szedi össze a gondolatait hiszen nem lehet egyszerű és nem minden angyal olyan mint én vagy Michael.
- Nem, és sajnálom hogy látnod kellett a másik oldalunkat is. Bár ez is felvet néhány keresetlen kérdést - sóhajtok fel ahogy átölelve próbálom megnyugtatni hogy mostmár minden rendben van. Végigsimogatom a haját és kicsit kieresztem az aurám hogy megnyugodjon és jobban érezze magát.
- Már hogy érdemelnéd ezt Sybil? Nálad tisztább embert nem ismerek, aki tényleg ennyire pozitív lenne - mosolyodom el, ahogy lassan elengedem és a szemeibe nézem.
- Nézd Sybil, nem mindannyian vagyunk jók, de nem érdemelnél ilyesmit semmiképpen sem. Azt hogy megöljön egy angyal, eléggé nonszensz, hiszen miért is tenné? Nyilván nem volt teljesen rendben és hálás vagyok Michaelnek hogy véletlen arra járt - magyarázom neki, aztán felvont szemekkel nézem amit művel. Öööö hagyma.

music: valami ● ●●●

Aedion & Sybil

Egy kissé megvisel már csak a puszta visszaemlékezés is, de nem tudok vele mit kezdeni. Az a félelem elbújt a bőröm alá, a sejtjeim közé ásta be magát és ha csak egy röpke pillanatra is eszembe jut, kiözönlenek onnan és átkarolják a tudatomat. ezen jóformán csak az segít, hogy Aedion most átölel és hagyja, hogy fürdőzzek az erejében, mely így szép lassan megnyugtat. Nélküle nem is tudom, hogy nyugodnék meg. Valószínűleg elképesztően nagyon nehezen. Persze a saját szemembe való belenyúlás nem segít a helyzeten, pánikszerűen rohantam a mosogatóhoz és kezdtem kimosni a csípős anyagot a szememből, na meg előtte alaposan lemostam a kezem is. Pár percnyi nyöszörgés, és dörgölés után jó vérvörös szemekkel fordul vissza az angyal felé.
- Tollaska... egy angyal mitől romlik el? Nem értem... Ti tisztábbak vagytok mint mi, emberek. Akkor mégis hogy lehet...?
Nézek rá elveszett tekintettel, miközben a pult szélére támaszkodom. egyszerűen nem fér a fejembe, hogy ilyen csodás lények, hogyan is tudnak megbukni, mint fenséges angyalok.
- Ez hogy működik nálatok? Ki vagy mi dönti el, hogy most akkor rosszak vagytok? Egyáltalán hogy a fenébe történhet ez meg? Hát nem ti vagytok a teremtés óta minden fohász tárgya?  
Nézek rá értetlen, miközben a kezemet törlöm bele a papírtörlőbe.
- Igazából azt se értem, hogy miért Harcitollaskának kell megölnie a testvéreit, mert mind testvérek vagytok.. nem?

Adam & Aedion

Kiterjesztem az angyali erőt amim van hogy megnyugodjon egy kicsit, hiszen elég nagy trauma lehetett ez neki hogy látott egy másik angyalt angyalt ölni. Nem éppen a legszebb és tőlem sem áll távol a fegyverforgatás, de azt hiszem addig jó amíg nem látnak engem harcolni. Nem túl szép látvány.
Csendesen tevékenykedek ahogy a kérdése ér, és egy pillanatra abbahagyom amit csinálok. Ez egy igazán jó kérdés, és nem tudok pontos választ adni rá, mégis... nem hagyhatom megválaszolatlanul.
- Ez egy igazán jó kérdés. Pontos választ nem tudok adni rá, de a világban rejlő gonoszság minket is megronthat. Azok az angyalok akik elbuknak, engedtek egy démonnak, vagy egy csábításnak és elvesztették a tiszta mivoltukat. Odafent csak a tiszta angyalok élhetnek, akik mentesek a gonoszságtól - magyarázom neki hiszen ez nekem is sokszor olyan érthetetlen, hogy miért adná fel valaki a mennyek országát, ha egyszer mi oda tartozunk? Én mindennél jobban vágyom visszakerülni oda.
- Minden fohász forrása az Úr, nem mi. Bár sokszor emelegetik a neveinket mint isten hírnökei de mégsem ez az ami minket nagyobbá tesz. A Teremtéssel egyidősek vagyunk és láttuk elbukni Lucifert vagy Samaelt ahogy nevezik - sóhajtok fel, hiszen az nem volt túl szép eset és valahogy ez sosem felejtődik el.
- Mi mind azok vagyunk igen, de látod vannak akik nem vágynak erre a testvériségre és elutasítják ezt. Ezekkel szemben csak védekezni tudunk - fájdalmas grimaszba ugrik az arcom hiszen sosem szívesen tesszük ezt. Angyal amint egy másikat öl... Nem túl békés és szeretetteljes látvány.
- Nem tudjuk hogyan történhet meg, hol romlott el és micsoda de mégis megtörténik és hiába keressük kétségbeesetten a választ magunk sem találjuk... - sóhajtok és visszatérek a vacsi készítéshez.

music: valami   ● ●●●

Aedion & Sybil

Kicsit még mindig felzaklat a puszta emlékei is az esetnek, elvégre, basszus, mennyire napirendi pont az, ha egy angyal meg akar ölni egy másik pedig ment tőle? Semennyire.
- ÉS mi számít gonosznak? Az.. az megbuktathat téged, hogy barátok vagyunk?
Pillantok rá ijedten mert tény, hogy semmit sem tudok a kultúrájukról, vagy arról, mi számít nekik bűnnek vagy sem. Élvezni egy étel ízét bűn? Kedvességet adni és kapni vajon bűn?
- Nem tudom... nem értem...  
Dünnyögök magam elé, miután sikerült megmenteni a szemem világát. Alaposan megtörölközöm, és visszatérek a szeleteléshez, még jó hogy a hagymákkal végeztem, most a salátához valót darabolom össze.
- Nem akarom, hogy megbukjatok.... Sóhajtok fel halkan, no de ez a melankólia nem jellemző rám, megpaskolom az arcomat, és egy tálba hordom a dolgokat.
- Vettél sovány joghurtot? Kérdem úgy csinálva, mintha sosem beszélgettünk volna ilyen lehangoló dolgokról. Perdülök és fordulok, teszem össze a salátának valót.
- És egyedül fogod Adamat suliba küldeni? Tuti mellé fog menni, ha nem vagy vele... de nem ciki egy angyalnak embersuliba járni?

Nara & Aedion

Próbálom megnyugtatni Sybilt egy kicsit, hiszen ez már elmúlt, és vajmi kevés esélye van annak hogy újral ássa Michaelt, vagy egy újabb olyan angyalt aki elfordult az Égtől, hogy bukottként bolyongjon a földön. Vannak páran, de mély fájdalom ez minden angyalnak hogy egyesek ennyire nem foglalkoznak a jóság vigyázásával és néha én sem tartom magam jó angyalnak, mert Adam igen sokszor kihoz a sodromból, és olyasmit is teszek amit aztán megbánok utána. Nehéz vele, és nehéz mellette türelemsnek lenni.
- Nem, dehogy. Nyugodj meg Sybil, nem lesz semmi baj abból hogy barátkozunk és Adam miatt hamarabb lennék szárnyaszegett mint miattad - sóhajtom egy kis mosollyal, ahogy a vacsit csináljuk kettesben, hogy az emlegetettnek is legyen majd mit ennie. Nekem nem kéne igazán, de szeretem az ízeket és mindig valami újabbat kipróbálni. Igyekszem nem olyan rossz dolognak felfogni ezt a feladatot, de néha nagyon nehéz.
- Nem kell értened, én sem mindig értem. Ha értenéd az inkább ijesztő lenne, hiszen az Úr sem ért mindent egészen, noha ő alkotta a világot és minket is - mosolyodom el melegen, hiszen a mennyei atya mindünk szülője. Mi nem születtünk, mi lettünk. Általa.
- Vettem, vettem. Valahol itt van az asztalon az is. Aha, itt van, tessék - adom a kezébe végül, mert tudom hogy Adam kalóriaszegény dolgokat eszik csak meg. Már ha éppen hajlandó enni is.
- Nem fog egyedül menni, mert én is ugyanarra a szakra jelentkeztem és fel is vettek. Mondjuk őt az első húszban engem meg az utolsók között, de nem érdekel - hiszen nekem nem volt annyi időm rajzolni és gyakorolni mint neki, de miatta megtanultam, és felvételiztem én is.

music: valami   ● ●●●

Aedion & Sybil

Ez az angyal téma most valahogy jobban izgat, mint eddig, pedig már akkor is nagy bociszemeket meresztettem Aedionra, amikor először került a családunk közelébe, de jelen pillanatban... nem tudom. Többet szeretnék tudni talán? Mi és miért történt, illetve hogy talán... mindegy is.
- Egészen biztos? Emlékszem a suliból valami főbűnökre. Azokról van szó? Vagy más is veszélyes rátok nézve?-
Kicsit olyan komplikáltnak tűnik így elsőre, főleg, hogy még ő maga sem tud mindent. Ez így.. elég bosszantó. A nagy főnököt meg mégsem kérdezhetem meg. Valószínűleg akkor sem találkoznék vele, ha meghalnék. Szóval, lekvár van meg bukta.
- Ha ti se értitek, akkor én sose fogom. Bár... érdekel, hogy mégis milyen nektek odafönt egy nap. Vagy várj... ott vannak napok? Mármint telik az idő?-  
Közben összevadászom a joghurtot is, hogy kikeverjem belőle az öntetet az ubira, de azért közben igyekszem figyelni. Vajon.. fogok még valaha is találkozni Harcitollaskával? Lehet addigra már aszott mazsola leszek, mire újra láthatom? Vagy... ez talán sosem fog megtörténni.
- Na, az tök jó.- Válaszolok neki reflexből, de azért a fogaskerekek megmozdulnak a fejemben. Várjunk csak... megáll a kanál is a kezemben.
- Ácsi.... felvettek?! Te tudsz rajzolni?!- Nézek rá elkerekedő szemekkel, mert ez olyan információ, amit eddig nem is tudtam róla. Pedig azt hittem, egészen tájékozottnak vagyok mondható a földi dolgaiban de ezek szerint... tévedtem.

Sybil & Aedion

Nem tud leakadni erről, és nem is hibáztatom érte. Az emberek elég gyenge idegzettel vannak megáldva, megverve. Nézőpont kérdése, és Sybill ijedelme nagyon is életszerű és igyekszem felé is kiterjeszteni a meleg napfényhez hasonlatos aurámat hogy egy kicsit megnyugodjon, mert nem jó az senkinek ha az energiabomba szétesik, és mindenfelé csapong.
- Igen, azok léteznek, és meg is lehet bukni miattuk, de mások miatt is. Mindenféle bűn veszélyes ránk, és ezért nem is kívánunk rosszat egymásnak, vagy vagyunk irigyek a másikra. Miért lennénk? Mind egyformán vagyunk odafent, és az Úr egyformán szereti minden gyermekét és angyalát - mosolyodom el, mert ebben hiszek, hinnem kell. Ebben nevelkedtem már az idők kezdete óta mióta létezem, és mióta harcosnak képeztek ki a démonok ellen. A föld férgei és mocskos parazitái minden dimenziónak amit elpusztítanak és felfalnak majd rohatva és haldokolva hagynak maguk mögött. Mert csak erre képesek. Pusztítani és rombolni, semmi másra.
- Nem, bár én nem görcsölök rá a témára. Telik az idő, csak teljesen máshogy, és felsem tűnik ha egy két év repül el, mert olyan nyugodt és harmonikus minden. Fehér és annak árnyalataival teli - mosolyodom mert kellemes emléket ébreszt és vágyat hogy hazajussak a testvéreim közé ahová igazán tartozom. Ez a földi porhüvely, hasonlít az ottani testemre, de mégsem egészen ugyanolyan. Azt nem bírnák ki az emberek és nem tudnám magam álcázni sem.
- Igen, valóban az - ezzel egyetértek és a magam részével lassan kész vagyok. Félrehúzom a csirkemellett a sütőben és félreteszem hogy Adam ehessen majd, már ha éppen nem megint valamilyen hülye cuccának a hatása alatt vegetál.
- Felvettek. Tudok, igen. Adam miatt megtanultam hogyan kell, és felvételiztem én is a folyamatoknak megfelelően - válaszolok neki.
- Miért, mi a baj? - kérdezem a hatalmas szemeit félreértve. Ez csak nem lenne az?

music: valami   ● ●●●

Aedion & Sybil

Őszintén szólva még mindig elég stresszes tud lenni a puszta visszaemlékezés is, elvégre, baromira ijesztő volt az a helyzet a bukott angyallal. azonban tény, ezzel szemben meg ott volt az a nagy tollas harcos, aki viszont... olyan megnyugtató volt, még virágot is ültetett velem! Most komolyan, hány ember mondhatja el magáról, hogy egy harcitollaska segített neki kerti munkában? Na-na-na? Egy se mi? Mármint engem kivéve.
- Oh... akkor ez nehezebb mint gondoltam. És ennek vannak ilyen fokozatai vagy csak így puff, megtörténik mint egy... nem is tudom, pukkanás? - Komolyan érdekel, hogy mégis hogy a manóba működnek az angyalok ilyen téren, mert akkor vigyáznom kell, nehogy véletlenül is megbuktassak egyet vagy valami. Elgondolkozom a hallottakon.
- Hm...és akkor tulajdonképpen ilyenkor nem is csináltok semmit? - Na hát én megbolondulnék két évig semmit se csinálni! Mondjuk, soha az életben nem fog megtörténni hogy akár ehhez csak hasonló helyre is kerüljek, így lényegében irreleváns a kérdés. Mindeközben persze készítem a salátát és éppen a joghurt makacs lezáró fóliájával szenvedek. Eskü direkt úgy csinálják, hogy a nyitófül még azelőtt elszakadjon, hogy a perforációt elérné vele az ember. Persze erre jött rá az is, hogy megtudtam a tollaska egyéb képességeinek meglétét is.
-  Azta. Most megleptél. Nem tudtam, hogy ilyet is tudsz... pedig azt hittem azért egy kicsit ismerlek már. Wow... Kvázi bármit meg tudsz tanulni jóformán egy csettintésnyi idő alatt?. - Vonom fel a szemöldökömet kíváncsian, miközben megunom  a joghurt küzdelmet, belevágom a körmöm és kinyitom mint egy konzervet.
-  Ööö... ugye táncolni nem akarsz megtanulni? -