Jessie & Akasha

Egy egyiptomi témával foglalkozó estély, természetesen magam is a támogatók között vagyok, ezért érkeztem egyedül, csak két gyönyörű kutya kísér. Fáraó kutyák, nos nem csak a macska tenyésztés a hobbim, hanem a fáraó kutyáké is.  Minél tisztább a vérvonal, annál tökéletesebb példányokat lehet tovább vinni. Büszkén sétál mellettem a két kan. Egy pillanatra sem maradnának le tőlem. Még pórázt sem kell vennem melléjük. Valahogy ösztönösebben viselkednek a vámpírok mellett az állatok, tisztában vannak vele, hogy ki az erősebb, kit kell tisztelni. Gyakran állítanak meg egy fotó erejéig, a kutyákkal egyetemben, lassan már azt hiszem, hogy nem tudok eljutni a fedett kiállítás felé sem. Ramszesz fáraó relikviáit állították ki, magas a biztonság, tekintve, hogy milyen régi tárgyakról van szó. Kedvtelve állok meg a modern festészet és a digitális festészeti kiállítás előtt. Az embereknek igen nagy a képzelő erejük, megható, ahogy próbálják a régi Egyiptomot tisztelni az alkotásaikban, az isteneinket, és a kultúránkat, de messze vannak a régi Egyiptom fényétől.
Egy vörös boros poharat szorongatok kitartóan, és időnként lecserélem a teljesen vagy félig kiürült poharat, ügyelve arra, hogy hozzájuk hasonló látszatát keltsem. Ma öltönyt és nyakkendőt viselek, mellénnyel egyetemben, várnak tőlem egy szent beszédet is, nem írtam semmit, sőt kis kártyákat sem fogok használni, mert nem az én stílusom. Vámpír vagyok, könyörgöm. Aki tisztában van a mai este fontosságával, és közszereplőivel. Ezért is örülök, hogy nincs itt az öcsém, de nem jelenti azt, hogy nem próbál meg megjelenni valamilyen formában a mai estén. Még akkor is ha semmi köze a helyhez, csak engem akar bosszantani.
Az egész Central Parkot átváltoztatták egy élő, lélegző mementóvá, a felsőbb tízezer játszóházának egy pár órára. Lesz licit, az egyik pavilonban, és vannak nevetséges étel árusok is, azok részére akik a kongresszusi megbeszélésre egyáltalán nem hivatalosak, így a dísz vacsoráról is kiesnek. Milyen szerencse, hogy a két kutya miatt könnyedén táncolhatok ki az ilyen kínos étkezéses partikról. Bár olykor kénytelen vagyok úgy tenni, mintha… mint aki ugyan azt az ételt fogyassza, amelyeket ők.  
Már fél órája beszélgettem egy társasággal, nem mintha nem élveztem volna, de örültem volna, ha szabadulhatok, így a tekintetemmel kutattam, hogy hátha akad valaki akit megfoghatok magamnak, a kutyáim a lábam két oldalán feküdtek, igazán jól nevelten.
- Megint kegyed? – lepődtem meg újra a fotóson.   – Ha újra összefutunk, fizetni fog nekem a képekért amiket készít rólam.  –  a nő becsületére legyen mondva, bár a bugyiáig elpirult, mégis állta a sarat.
- Csak… annyira gyönyörűségesek, szeretném őket természetes közegben is lefotózni, nem csak egy ilyen estélyen. Az állatok fotózása a hobbim. – azzal átnyújtott egy névjegykártyát és már el is slisszolt. Jól teszi.  Nem mintha nappal kivinném őket sétáltatni, de a ghoulom talán igen, vele megejtheti a közös fotózást.
Nagy levegőt vettem, és végre szabadulhattam, így elindultam a park egy kicsit félreesőbb részére, ahol a kutyák ihattak és elvégezhették a dolgukat. Rám is rám fért egy kis csendesség, így a csillagos eget bámulva ácsorogtam egy darabig. Az íriszeim felkéklettek, és egy különös jelenést láttam, az utam keresztezni fogja egy olyan érdekes egyén útját, aki nem hétköznapi, hogy is volt? Az éremnek két oldala van?
De ez csak egy apró jóslatocska, nem biztos hogy valóra válik azonnal, vagy hogy lesz belőle valami, jó kapcsolat, ismertség, vagy esetleg ellenségek leszünk? Megráztam a fejemet és figyeltem a tóból lefetyelő kutyáimat.

Targaryen's Theme ⋮ szavak száma: ⋮ valami:  ⋮

Callum & Jessie

Egyiptom. Mégis mi a fene az az Egyiptom, és miért kell miatta lezárni az egész Central Parkot? Persze már tanultam egy keveset az emberek történelméről, de nem igazán érdekelt, ezért sok mindent figyelmen kívül hagytam a tanóráimon. A mondénok kultúrája annyira kiszámítható és unalmas, egyáltalán nem érdekelt, amit ők hisznek, hogy történt néhány ezer éve. A tündérek világa már akkoriban is virágzó és fenséges volt, amikor a mondénok még azt sem tudták, hogy hogyan kell házat építeni. A legendák szerint (márpedig minden legenda igaz) a tündérek adtak tudást és szépséget a mondénoknak, amivel azok később visszaéltek és hátat fordítottak a tanítóiknak. Sok istenség, akit a halandók tiszteltek azokban a régi időkben, valójában tündér volt, csak a köznyelvi történetek előbb-utóbb elkoptatták és átváltoztatták a valóságot. Na és ezért nem érdekel engem az egyiptomi kiállítás. Elmentem megnézni, mi is folyik ott pontosan, mert a tanítóm rákötelezett, de gyorsan rájöttem, hogy ez a hely nem nekem való. Értékeltem a művészetet, a festményeket és a fényképeket, de a tömeget és a nagy felhajtást egyáltalán nem. A komolyabb kiállításokra már meg sem próbáltam bejutni, akkora volt ott a tömegnyomor. A műsort unalmas beszédek és kedélyesen borozgató multimilliomosok tarkították, akik csak azért voltak itt, hogy a vagyonukat fitogtassák a szegényebbek és egymás előtt. Gyönyörű, mondhatom. A mondénok teljesen elcsúfították az eseményt, amit elvileg a művészet szeretetének tiszteletére szántak. Egyáltalán nem becsültek semmit, és ezért utáltam őket, ahogy a világukat is. Szerettem volna hazamenni, oda, ahol az lehetek, aki vagyok. Az is nevetséges volt, hogy egy ikerpár két tagjának kellett kiadnom magam a munkahelyemen, mert az itteni szabályok szerint nem is létezhetnék. Miért küldött ide anyám, ilyen barbárok közé?
Vissza akartam menni. Annyira, hogy egy szerencsétlen összeütközés után valami figyelmetlen taplóval el is hagytam a kiállítást, és a tó felé indultam, amely a legközelebbi átjárót rejtette. Magam mögött hagytam a zajt és az embereket, és az egyik szűkebb ösvényen keresztül megközelítettem a vízpartot, ahol ha szerencsém lesz, most nem bóklászik senki. Csak akkor mehettem haza (sajnos mindenképp rövid időre), ha nem áll a környéken senki, aki látna. Se mondén, se más evilági teremtmény. Bordó pulóverem kenguruzsebébe dugtam a kezeimet, és egy kicsit összehúztam magam menet közben, mert így kevésbé fáztam. A szél felerősödött sötétedés után, és már nem volt olyan kellemet az idő, mint nap közben. A hajamat lófarokban viseltem, az előbb említett pulóveren kívül pedig egy hosszúszárú farmernadrág és egy fekete sportcipő volt rajtam. Nem igazán nőies viselet, de kényelmes és praktikus.
Ahogy elértem a tóhoz, csalódottan kellett megállapítanom, hogy nem én vagyok az egyetlen, aki ezt a menekülőutat választotta a tömegből. Egy férfit láttam ott, két kutyával. Az ebek gyönyörűen voltak, különlegesek, olyan küllemmel rendelkeztek, amit nem látni minden nap az utcán. Ritka fajtáról lehetett szó. A gazdájuk nem mondén volt, semmiképp, de azt nem tudtam azonnal eldönteni, hogy akkor mi. Erős volt, nagyon is, arra tippeltem, hogy idős lehet, de csak ennyire futotta. Annyira nem ment még jól a beazonosítás. Megeresztettem egy lemondó sóhajt, és ha már itt voltam, közelebb léptem. Csakis a kutyák miatt, ők érdekeltek engem.
- Gyönyörű jószágok. És okosak. Nem minden kutya viselkedik ilyen jól póráz nélkül – szólítottam meg a férfit, mikor már alig néhány lépésnyire álltam tőle. Ha többet akartam tudni a kutyákról, akkor muszáj volt beszélnem a gazdájukkal. Ha szerencsém van, akkor meg fogja engedni, hogy közelebb menjek hozzájuk.

Note: Bocsánat, amiért ilyen sokáig tartott ^^”

Jessie & Akasha

Ezer közül is felismerem a tündérek illatát, és az ember tömegből kiválva annak az egyetlennek a szagát, pont erre fújta a szél.  Lassan fordultam szembe az érkezővel, fiatal, meglehetősen fiatal. Igen, feltűnt, hogy errefelé több a tündér illat, de nem foglalkoztam velük. Tény,hogy kellemesebb illatuk van, mint a farkasoknak, de nem óhajtottam semmiféle diplomáciai problémát előállítani azzal, hogy bárkibe is belemélyesztem a fogaimat, így érdeklődve fordultam szembe az érkezővel.
Meglehetősen lányos alkat, vékony, ami azt illeti, a legtöbb tündért ez jellemzi, de ő valahogy kitűnik a tömegből, amelyből kivált, otthoni öltözet, tán csak simán sétálgat, vagy a rendezvény zavarta meg a napi sétáját és fényképezési rutinját. Számtalan ötlet jut eszembe, amit néhány pillanat alatt ötlök ki.  Ám minden bizonnyal csak az lehet érdekes, amelyet majd az ő szájából fogok hallani, feltéve, ha szóba elegyedik velem.
A kutyáim eljátszanak magukban, én pedig figyelem őket. A csillagok és a hold kifli formája visszatükröződik a nyugodt fodrozódású tavon, remélem, hogy ennyi volt már a sugallat. Általában azért pont olyan alkalmakkor jönnek, amikor nincs senki a közelemben, tehát, nem láthatják, hogy van egy kisebb fajta gyengeségem. Mármint, lehet ezt igazából erősségnek is hívni nem?
- Ösztönösen megérzik, hogy kik mellett kell viselkedniük. Tán még kegyedre is hallgatnának, bár kevésbé venném jó néven ha elszeretné tőlem az állataimat. – nem mutatkozom be, felesleges. Hiszen nem kimondottan ismerkedés céljából jöttünk össze.  Meglehetősen fiatal tündér, én nem engedném ki huszonhat évesen egyedül ide, a mondén világba.
-Ha akarja, megsimogathatja valamelyiket. – a kezeim a nadrágzsebemben pihentek, és csak azért emeltem ki onnan az egyiket, hogy a kutyák felé intsek.
- Meglehetősen veszélyes egy hölgynek ilyen későn a Central Parkban tartózkodnia, még akkor is ha a mai estén kivételesen ügyelnek a közbiztonságra. – teszem hozzá, mintegy mellesleg. Az a jó a koromban, hogy kevesen tudják megmondani, hogy milyen faj vagyok, általában elvesznek ott, hogy meghatározzák, milyen idős lehetek.  Egy-két gesztusom lehet árulkodó, a moccanatlan állás, a borotvaéles gondolkodás, bár ezt nem igazán láthatja külső szemlélődő, de a gyakorlottabb szemek akik erre vannak kihegyezve az apró különbségeket felfedezhetik. Annyi az előnyöm, hogy a bájolást sosem kellett alkalmaznom, senkin.
A kutyáim odarohannak az új jövevényhez, hogy megszaglásszák az ismeretlent, kíváncsiak, mint mindig. Az egyik ledobja a leány lába elé a nyálas zsinóros labdát, eddig ezzel szenvedtek a parton. Hogy, honnan van nálam? Ha a vámpírnak van egy ghoulja aki láthatatlanul oson a bokrok és a fák között, akkor igazán könnyű idecsempészni, de az is lehet, hogy csak simán találták, miért ne?
Nem tudom, van –e értelme értelmetlen fecsegésbe kezdeni, ha egyértelműen érzem, hogy ezen a helyen rengeteg tündér fordult, meg, hogy zavarta volna az a nyüzsgés amiből eljött. Nyilván errefelé található az egyik átjárójuk, igen a nagy Central Parki, erről még én is tudok, de sosem vágytam át az ő dimenziójukba, jól megvoltam én itt. Nem, egylátalán nem féltem attól, hogy mivel vagy kikkel találkozhatok odaát. Egyszerűen , nem éreztem a hely vonzását, nem volt megírva a csillagokban ,hogy én valaha is átjutnék oda.
- A nevem Callum, és a tied? – udvarias és könnyed igyekszem lenni, semmi okom arra, hogy barátságtalan legyek a másikkal.

Targaryen's Theme ⋮ szavak száma: ⋮ valami:  ⋮