Kris & Eli

So do you want to talk about it or just pretend like we did?

A rádióban másodszorra csendül fel egy órán belül ugyanaz a dallam, a jelzés nélküli, civil sportautóban üldögélve azonban ez egyáltalán nem zavarja, hisz legalább ismerős zene töri meg vele a kocsiban uralkodó, feszengő csendet. Először csak halkan dúdolni kezdi a ritmust, majd vidám füttyszóval kíséri a refrént, míg bele nem un annak monotonitásába. Ujjaival a kocsi oldalán dobol, kilógatva karját a tövig leengedett ablakon, melyen csípős, kora őszi levegő árad be, felfrissítve kicsit a megfigyelésben elapadt elméjét. Ajkához emeli a már rég kihűlt kávét, melyből még egyetlen kortyot sem ivott - különös szokása, de gyűlöli a forró italokat, nem tud semmit meginni frissen, melegében, a kávéval is mindig addig vár, míg az ki nem hűl, így még csak most kezd neki a papír pohár tartalmának. Már legalább egy órája üldögélnek az autóban, az út szélére húzódva, tisztes távolságból figyelve a távoli paneltömb negyedik emeletének ablakát, és annak közvetlen környezetét. Ha szerencséjük van, hamarosan történik valami, amely okot ad a közbeavatkozásra vagy a távozásra, mert ha nem, további hosszú és eseménytelen órák várnak még rájuk a váltásig... Habár őszintén szólva Elliot azt sem bánná túlzottan, ha egész napra összezárnák őt a társával, noha mindig is arról ábrándozgatott, sokkal kellemesebben töltik majd el az időt... Ez a néma csend már kezd az agyára menni, mondjuk azok után, hogy reggel Kris kis híján belefulladt a müzlijébe, aztán jelenetet rendezett a fogkeféje miatt, talán még örülhet is, ha eseménytelenül túlélik a napot.
- Szeretnék egy kiskutyát - böki ki végül, amikor már úgy érzi, beleőrül ebbe a csendbe. Az isten szerelmére, mit kell ennyire túldrámázni a történteket? Lesmárolt egy srácot, Kris meg szemtanúja lett, nagy ügy... Ez a furcsa, ügyetlenkedő feszengés azonban lassan már az agyára megy. Muszáj megtörnie valahogy. - De komolyan. Kell nekem egy kutya! - válla felett a társára pillant, rajta időzve pár hosszabb szívdobbanásig jégkék szemével, mielőtt még figyelmét újból a megfigyelés alatt álló lakótömbnek szentelné.
- Mióta is élünk együtt? És még soha semmilyen háziállatunk nem volt. Fogadjunk örökbe egy kiskutyát! Ha jó nevelést kap, még nyomozókutya is lehetne belőle. Cipelhetnénk magunkkal terepre, meg minden. - Szünetet tart, míg újabbat kortyol a kávéjából. Lehalkítja a rádiót, egyrészt mert már így is túl régóta szól a háttérben, másrészt mert úgy tervezi, innentől a beszélgetésé lesz a főszerep. Teljesen hülyeség azon a csókon kattogni; ő már nem csinálhatja vissza, az pedig, hogy kiderült, amit olyan régóta féltve őrizgetett... Nagy ügy! Többé legalább nem kell ettől rettegnie - szeretné legalábbis, ha ilyen lazán állhatna az egészhez, de ideges dobolása a kocsi oldalán nem hagy alább, ezzel is jelezve, hogy türelmetlensége és nagyzolása főként csak a félelmeit leplezi. Retteg attól, Kris hogyan dolgozza fel ezt az egészet, ha egyáltalán képes lesz rá, retteg attól, hogy talán innentől más szemmel néz majd rá, de a legjobban attól fél, hogy ezzel az eggyel túl sok titkára derül fény, és a barátságuk menthetetlenül megszakad...
- Mindenképpen valami nagytesű kutya kéne, nem ilyen kis hónaljbizbasz... Németjuhász mondjuk, vagy labrador, azok is okosak. Egyébként meg igen, smároltam egy pasival. Mi a fene bajod van ezzel? - ismét Kris felé billen a feje, jégkék szeme ezúttal keményen, harcra készen vibrál, mint mindig, mikor lélekben épp veszekedésre vértezi a lelkét. Légzése megugrik, kapkodóvá válik, ajkát vékony csíkká préseli, csak a tekintete marad rendíthetetlen, ahogy elszántan bámulja a mellette ülőt. Kemény küzdelemre készül...

Eli & Kris

- Baby, I'm right here -

Ha van valami, ami jellemző Kristopher Morganre, az a humora. Legyen bármilyen feszült a helyzet, idegőrlő és gyilkos, a borostával feldíszített ajkai akkor is mosolyra húzódnak, hogy oldja a feszültséget. A jól megszokott derűs, kissé talán idétlen elszólásaival oldja a hangulatot, bárhol, bármikor. Ahogyan az ismerős dallam felcsendülésekor is. Ujjai combjain dobolnak, lágyan, alig hallhatóan, miközben a visszapillantóból grimaszol vissza önmagára, mindezt csak lágyan téve - nem akar túl feltűnő lenni a mellette ücsörgő számára. Képtelen elviselni a csendet. Új és túl intenzíven feszül közöttük, egyre távolabb tolva őket egymástól, szinte már fájóan. Éppen ezért megpróbál úgy viselkedni, mintha minden rendben lenne, pedig pontosan az erőlködésétől fog feltűnően távolinak tűnni. Ahogyan most is. - Általában széles terpesze helytől függetlenül karcsúbb, jobbja megállás nélkül rugózik, törzsével majdhogynem percenként fészkelődik. Soha korábban nem volt még ennyire szűkös ez az autó. Vagy csak megnőtt termete széltében, hosszában a tegnaphoz képest?! Tekintete a kijelölt negyedik emelet ablakát keresi, mozgást figyelve. Baljában a kávéval játszik, körkörösen mozgatva benne a sötét löttyöt, mintha csak megfeledkezett volna arról, hogy inni szokták. Éppen végső kétségbeesésében a már kihűlt ital tükörsima felületében keresi alsó, nem túl előnyös szögből kirajzolódó arcjátékát, amikor legnagyobb meglepetésére Elliot megtöri a csendet közöttük. Legyen bármennyire is -elsőre idegennek tűnő a téma- Kris hálás, amiért egyáltalán van téma. Meglepettségében kis híján magára locsolja a kávéját, de végül sikerül megfékeznie a lendületet.
- Minek?! - még csak az oldalára sem pillant. Mintha olyan nagyon szorgalmas térfigyelő lenne, úgy sasolja az ablakokat, pedig erre az egy szóra igazán barátja felé fordulhatna. Vagy legalább a tekintetét neki ajándékozhatná. Miért nem teszi? Előre réved, ajkait morzsolgatja, szemöldökét enyhén felfelé emeli. Hogy a fenébe törölje ki a fejéből a tegnap este képét? - Most tényleg? - ekkor felé tekint egy lopott pillantásra, értetlenül nézve rá. Torkát köszörüli, de amint a hűvös kék tekintettel találkozik övé, elkapja fejét és a műszerfal fölött kifelé bámul, majd saját oldalára fordul és felkönyököl az ablakba, hogy a kávét ilyen módon igya, vagy legalábbis kóstolja meg. Kortyolgatja, közben próbálja végezni a munkáját. Senki sem mondta, hogy egyszerű dolog keverni a munkát a magánélettel és társulni a legjobb haverral mindig buli lesz majd...
- Oké, tőlem lehet kutyád, de csak ha szobatisztaságra neveled és messziről elkerüli a szobám. Nem akarok mindenhol szarba lépni, meg a büdös nyálát szagolni... ahh. - finnyásan grimaszra húzza arcának izmait, lágyan megrázva magát ezzel is jelét adva nem-tetszésének. Persze nem fog beleavatkozni, ha Eli vágya ténylegesen egy négylábú. Még az sem zavarná annyira, ha időnként neki kellene a mancsossal foglalkoznia, mint az, hogy most a rádió a mellette ülő keze által elhalkul és beáll a csend, bekúszik és fojtogatni kezdi. Meg is köszörüli torkát, türelmetlen sóhajra kényszerítve, hogy aztán az ablak felé bámuljon a megjelölt célpont helyett. Minél messzebbre tekint, annál távolabb kerülhet a helyzetből, gondolja naivan ő. Elliot további szavai megnyugvás helyett azonban további értetlenséget hoznak magukkal, bár ettől függetlenül Kris nem szól közbe, nézelődik, kortyolja az italát, egészen addig, amíg a téma hirtelen el nem terelődik és egy másik férfi is felbukkan a szavak között. Telitalálat, Kris szava elakad, elnyíló ajkakkal kapja fejét barátja irányába, s tényleg nem eldönthető, hogy nyelne, vagy inkább köpne, e percben.
- Mihh?! - értetlenül néz a komor ábrázat felé, a gyomra gombócba ugrik és a torka javíthatatlanul kiszárad. A tarkójára mar a feszültség éles fogaival, fájdalmasan marva a húsába. - Hooogy jön ez ide?! - megtöri a szemkontaktust, krákog lágyan, helyezkedik, mocorog, a kávés pohár kiürül, a helyére kerül az ajtó falába szerelt tartóba, ő pedig elkapva tekintetét az ablakra ragasztja, s emlékezteti magát arra, hogy miért ülnek itt. Hogy. Miért. Ülnek. Itt. - Semmi bajom vele. A te dolgod. Semmi közöm hozzá. - emeli fel védekezően vállait, mintha nem-törődömségét fejezné ki ezáltal, közben ajkai szélét hátrahúzva, újabb grimaszt rajzol arcára. Nyelnie kell. Újra. És megint. Oldalára pillant Eli felé, felvértezve magát a komor, hűvös hangulattal, amire a másik kényszeríti. - Miért titkoltad el? - hangja kemény, de közben hallatszódik belőle a csalódottság. Elvégre mégis csak évek távlatába nyújtózik vissza barátságuk, ennyit érdemelt volna. Vagy nem?! Tényleg ez zavarja? Kris arcizmait rendezi éppen, közben előre fordulva. Az Elliottal ellentétes irányba dől, neki az ajtónak, úgy figyeli továbbra is azt a bizonyos ablakot. Sértetten. Dacosan. Értetlenül. Eszébe jut, hogy talán homofóbként viselkedhetett, s ilyen, efféle megjegyzésein járatja eszét, de mégsem ugrik be semmi, így hát megszólal. - Nincs problémám a melegekkel. - jegyzi meg, majd a telefonjáért nyúl a zsebébe és nyomkodni kezdi. Valószínűleg céltalanul, de ha ilyen közömbösen reagál, talán Eli majd hisz neki...

Kris & Eli

Are you listening anyway?

A legmegmosolyogtatóbb talán az egész helyzetben az, hogy Elliot tényleg régóta szeretne valami háziállatot. Macska vagy kutya, igazából teljesen mindegy, a kutya a már említett praktikussági okokból mégis csak jobb, hiszen betanítható és akár cipelhetnék magukkal mindenfelé, mint valami kabalaállatot, vagy mint egy pótgyereket... De ugyanúgy örülne egy macskának is, aki reggel dorombolással ébresztené és az arcába mászna, ha már Kris nem teszi. Rendőrmacskáról még amúgy sem nagyon hallott a világ...
Kris reakciója egyértelművé teszi, hogy a helyzet sokkal rosszabb, mint elsőre tűnt. Alig-alig pillant csak felé, azt is kapkodva teszi, és olyan ügyetlenül lötyögteti a kávéját, hogy Eli komolyan attól fél, bármelyik pillanatban magára boríthatja. Ez a fajta feszült ügyetlenkedés pedig ellazítja kissé, hisz ha a másk fél ennyire tart ettől a beszélgetéstől, akkor neki semmi szüksége rá, hogy ugyanúgy beparázzon. A mérleg két nyelvét egyensúlyba kell hozni; ha társa nyugodt érdeklődéssel állna az egészhez, valószínűleg eldobná az agyát az idegességtől, így viszont ez a már-már szégyenlős tanácstalanság, ami körüllengi Krist, egészen szórakoztató (ha eltekint attól a ténytől, hogy tulajdonképpen a barátságuk a tét). A visszakérdezésre konokul bólint, a továbbiakra pedig csak sóhajt egy nagyot.
- Nem "nekem", hanem "nekünk"! Közös kutyát akar--- szeretnék, kettőnknek egyet. Egyébként sem büdösebb egy kutya némelyik exednél. - szórakozott mosollyal elfordítja fejét barátjától, hogy az oldalsó ablakon pillanthasson ki, az utcán örvénylő tömeget szemlélve. Tény és való, sosem értette Kris ízlését, és mindennél jobban rühellte azokat a reggeleket, melyeket hármasban töltöttek. Az a túlnyomott parfüm- és illatfelhő, ami a fürdőszobában fogadta egy-egy barátnő után, enyhén szólva is gyomorforgató. Ehhez képest egy kutya igenis felüdülés lenne a házban. De ha Kris tényleg ilyen finnyásan áll az egészhez, akkor elnéz majd a menhelyre egymaga. Kelleni fog az az állat, ha ők ketten többé szóba sem állnak normálisan egymással...
Hiába a négy cukor, a kávé íze megsavanyodik a szájában a másik reakciójától. Persze, logikusan semmi köze hozzá Krisnek, ő kivel és hol és mikor bújik ágyba, ahogyan neki sincs semmi köze ahhoz, barátja miféle nőcskéket cipel fel. Ettől függetlenül viszont még rosszul esik, hiszen beleszólhatna! Nincs senki az életében jelenleg, aki olyan közel állna hozzá, mint Kris, így tehát azt is megértené, ha kiakadna, ha veszekedne, ha jelenetet rendezne, ha örömujjongásban törne ki vagy undorodna ettől az egésztől. Bármilyen heves, hozzá méltó reakció jobb ennél a visszafogott, udvarias tartózkodásnál, mely mindkettejük jellemétől és a kapcsolatuk milyenségétől is idegen. Ez pedig amellett, hogy bántja, dühíti is.
- Nem tudom - feleli végül, ezúttal ő lötyögteti idegesen poharában a barna löttyöt, majd inkább kedvetlenül félreteszi az egészet. Lopva oldalra pillant a másikra, tekintete lapos és bűnbánó, egyből le is süti szemét és az ölében összefűzött ujjait kezdi el babrálni. A Kris hangjában vibráló csalódottság szorongatja a lelkiismeretét, hiszen jól tudja, hogy ha valamiben, hát ebben ő hibázott. Nem volt hozzá őszinte éveken keresztül, és még így is annyi dologban hazudozik előtte... - Sosem tűntél különösebben nyitottnak a témára, én meg nem akartam ebből konfliktust.
Pedig annyiszor megpróbálta már, olyan sokszor nekifutott, hogy kiejtse a száján azt a két egyszerű szót, mégis mindig gyáván meghátrált inkább a vallomás elől, utána pedig úgy érezte, túl mélyen belekeveredett ebbe a világba ahhoz, hogy csak úgy a barátja elé álljon, hiszen jogosan kaphatja meg utána a kérdést: miért most, miért nem korábban?
- Nem akartam, hogy... Tudod - kényelmetlenül fészkelődik, megköszörüli a torkát. Kézfejével megtörli az orrát, majd lejjebb csúszik az ülésben, mélyen belesüpped, gerince felveszi a garnitúra vonalát. - Hogy bármi is változzon köztünk.
Barátkozni egy meleggel nyilván nem nagy ügy, de együtt élni eggyel... S még ha nem is feltételez rosszat Krisről, hiszen ismeri, tudja, milyen nagy szíve van és mennyire törődik azokkal, akiket szeret, mégis benne van a pakliban, hogy talán megváltozna a ma már rutinosan működő, összeszokott kapcsolatuk, és ezt nem akarta. Szerette volna elkerülni a feszengő pillantásokat, mikor a zuhanyzásra kerül sor, vagy az ideges fészkelődést, ha egymás mellett ülnek a kanapén. Apróságok csupán, de tönkre vághatnak egy tizenéves barátságot.
Az odavetett, közömbös megjegyzése azonban egyből eloszlatja ezt a bűnbánó, kínos feszengést. A jégkék szempár Krisre vándorol és elkerekedik, majd Eli egész egyszerűen elneveti magát. Még a fejét is hátraveti az ülésnek, karját keresztezi hasa előtt és jóízűen nevet, míg a feszültség szép lassan el nem szivárog belőle. Kézfejével sután letöröl egy kósza cseppet a szeme sarkából, miközben jókedve lassan elcsitul, de a mosoly továbbra is ott virít a képén, letörölhetetlenül.
- Hát, ezt jó hallani, mert nekem sincs semmi bajom a heterókkal! De most komolyan, Kris, adok neked pár percet, csapd fel a google-t és keress valami kevésbé sablonos megjegyzést. Ezt a szöveget csak azok használják, akiknek igenis millió bajuk van velük. - felhúzza térdét, az autó bérelt, így nem fáradozik azzal, hogy vigyázzon rá. A cipőjét amúgy sem veheti le, hisz ha valami váratlan esemény történne, hülyén venné ki magát, ha zokniban indulna a helyszínre. Így hát csak lejjebb csúszik annyira, hogy térdét a kesztyűtartónak vethesse, de még ugyanúgy kényelmesen megfigyelés alatt tarthassa a házat. És Krist is.
- Férfiakkal fekszem le, Kris. Szexelünk. Hetente többször. És általában élvezem a dolgot. Persze, mint a nőknél, itt is vannak elég béna alakok, nem egyszerű normálisat kifogni. - Mintha csak az időjárásról beszélne, lazán gesztikulál közben, pillantása végül a barátján állapodik meg, hangja pedig ellágyul, mintha gyermekhez beszélne, türelmesen, már-már beletörődőn. - Tényleg semmi bajod ezzel?

Eli & Kris

- I can't, I can't... -

Tehát az istenverte életében, mi az, amije most nem romlott el? Nincs kapcsolata. A legjobb barátja titkolózik előtte hosszú évek óta, kettős életet él és ez még csak nem is tűnt fel Krisnek. És talán ez még jobban is zavarja, mint az, hogy titok volt! Ráadásul hiába akarná most tartani a három méter biztonságos távolságot - na, nem mintha Kristopher Morgan annyira undorodna Elliot ég-kék, csábító szemeitől, vagy az ajkaitól, az ajkaktól, amiken olyan sokszor elidőzött már az évek során - még a munkát is mellette kell végeznie. Ráadásul egy nyamvadt autóba préselve. A feszültség ide-oda pattog a két férfi sziluettje között, legalábbis Kris megesküdne rá, hogy érzi ahogy finoman bele-belemar a szövetébe az anyag alatt. A két férfi egyébként is elég széles, elkerülhetetlen a legjobb hangulatban is, hogy időnként könyökével hozzáérjen, ráadásul most még a levegő is fogyatkozik, ha bárki a szőkébbet kérdezné.
Hiába vértje a nevetés, a viccelődés és a móka, van abban valami tragikomédia, hogy Eli mellett képes elnémulni és jégszoborrá dermedni, mintha idegenként kezelné. Marcangolja magát, amiért nem üti fel a pillanatot, valami egyszerű és tőle megszokott humoros, vagy inkább szánalmas próbálkozással a beszélgetésre, de képtelen rá. Megfeszült a váza és sóvárog a levegőért, ami az ablakon beáramlik. Lelki szemeiben már többször Elliot felé fordult és vagy egy tucatszor megkérdezte, hogy 'Miért?', 'Mióta?', és 'Én jó pasi vagyok?', de mind olyan idétlenül csengett és annyira irreálisan, mikor az éjjel úgy csapta be maga mögött a szobája ajtaját, mintha személyes küldetése lett volna lármát csapni azután, hogy meglátta Elliotot egy másik férfival. Egy másik férfival. Másik. Ezt ismételgette, mantrázta, miközben fel-alá járkált, hallgatta a zajokat és kis híján lerágta az öklét idegességében és értetlenségében. Mondhatjuk, hogy Kristopher hetero, hiszen ebben az ábrándban ringatózik kölyökkora óta, de amikor egy férfit egyetlen nő sem elégít ki hosszútávon és tizenévesen a chaten más srácokkal fantáziálgat titokban, már elég gyanús, hogy valami rejtett dolog van a háttérben. És a megfelelési kényszer az elfogadott normák és értékek irányába. Ugyebár.
- Ezzel nem tudok vitába szállni... - tartja fel védekezően a kezeit, talán a napnak ebben a pillanatában először ejtve egy őszinte félvigyort a másik felé. Nem mintha arra ne akarna reagálni, hogy közös kisállatot tervezget Elliot, mégis úgy érzi, nem kell kinyitnia a száját, mert talán a téma ezzel kapcsolatban magától elnémul. Meg aztán, most mondja ki hangosan is, hogy ostobaság lenne együtt nevelni valamit, amit aztán Elliot úgyis másik férfival fejezne be?! A gondolattól furcsa, idegen, eddig nem használt fintor-izom rándul meg arcéle szélén, úgy fordul a műszerfal felé, mintha csak szólítaná az a pont, amit kinéz magának. Az exein viccelődni, nem szép dolog. De mit is kellene mondania?! Egyikükért sem sír a szíve. Sőt, ha a kétjegyű számból álló csapatból három nevet feltudna idézni, már sokat mondhatna. Kristopher nem egy szerelmes típus. Talán sosem volt. És sosem lesz. Elmondása szerint vannak, akik nem képesek rá. Kivéve, ha Elliot szemeire gondol, mert akkor... sem. Persze.
Talán ki kellene mondania hangosan a gondolatait, az érzéseit, de nem képes rá. Egyik nap a mellette ülő vállát masszírozza, vagy beront hozzá a szobába és az ágyára dobva magát imitálja a korábban nézett sorozatban a rossz szexuális jelenetet - most pedig a szemeibe sem képes nézni. Hogyan fordulhat így a világ? Bűntudata van, persze, amiért így viselkedik a számára, talán biztosan legfontosabb emberrel, mégis olyan mint egy éretlen gyerek. Kérdez. Kérdeznie kell, hogy a mostani állapot ne legyen egyoldalúan csak az ő hibája, nehezedjen mindkettejük vállára, ahogy valójában történik. Küzdjenek mindketten meg a súlyával, ne csak ő, ne csak azért, mert megpusztul a gondolattól, hogy mélyen belül, féltékenységet érez. Ajkait morzsolgatja, aprókat bólintva pillant fel a mellette ülőre, halkan, feszesen figyeli. Várja annak szavait, még a szemkontaktust is felveszi rövid időre, amikor úgy alakul. Elliot elfordul, babrál az ujjaival, Kris ettől még idegesebb lesz, megdörzsöli a tarkóját, lepillant a sebváltóra közöttük. Ahogy ismét megszólal a mellette ülő, kérdőn, lágyan emeli rá derűs-kék szemeit.
- Persze, megértem, hogy ez nem egy kis dolog. Meg nem könnyen tálalható. És hát nem is én vagyok a... - keresi a megfelelő szavakat, nagyon keresi és ez látszik rajta, a hangja csukladozik, a tekintete ugrál, a ruha alatt valahol talán még izzad is. - ... a lelkizések embere, de a haverok megosztják egymás között az ilyen dolgokat. - ahogy kimondja, összefutnak szemöldökei és még ajkait is beharapja. Annyira idétlenül hangzik az ő hangjával ez a pár szó, hogy képes lenne tarkón vágni magát, ha nem ülne mellette az, akivel a kapcsolatukat próbálja meg rendbe hozni. Lehetséges, hogy Kristopher még egyetlen nőért sem igyekezett ennyire?!
A további szavak hideg zuhanyként csapódnak le a tarkójára és beleremeg a teljes gerince a szavakba. Tehát ezzel a másik világban feltett kérdéseiből, egyre választ is kapott. Nem jó pasi meleg szemmel nézve. Savanyú érzés nyílik szét mellkasában, mégis megköszörüli torkát. Nézelődni kezd az utcán, mintha fontos dolgot látna, úgy beszél közben. Közömbösnek kíván maradni, ami ettől erőltetett és keserű. - Megértem, ja, nem gáz. - von vállat lezserül. Tényleg nagyon próbál hűvösnek és nemtörődömnek látszani. Aminek számos oka van. Egyrészt jót akar, nem nagy dombra verni. Másrészt inkább legyen semleges, mint túlbuzgó a mélyen elrejtett vágyai miatt, vagy amiatt búskomor, hogy ő nem egy melegszemnekvaló'.
Lazának próbál maradni, amivel eléri, hogy Elliot éllel a hangjában, harsányan felnevessen. Az instagram értesítések, a facebook, de még csak a twitter sem annyira érdekes, mint a nevetés, amivel megilleti az oldalán tartózkodó. Szúrós, komoly, kérdő ábrázat vegyül el arcán, meglepetten pislákol. Próbálja kihúzni magát, feltornázva az üléstámláján magát, fejét hátradöntve, úgy nézve barátját. A szavait meghallva viszont a visszapillantó felé vándorol figyelme és egyfajta sóhajba fúlt nevetés hagyja el ajkait. Nem tud rákontrázni. Semmi szellemes nem jut eszébe. Mégis hogyan jöjjön ki ebből a kényelmetlen és irtó kínos szituációból?! Úgy, hogy ne leplezze le magát - a rejtett melegségét - és azt, hogy csalódott?! Nehéz, főleg olyasvalakinek, aki egyébként is nehezen mutatja ki az érzelmeit és mindig csak hahotázik, aki csak elpoénkodja az életet... Szerencsére a mellette ülő újra megszólal. Habár Krisre nézve ez inkább nem jó dolog.
- Ó, Jézus... - hatja le a fejét, megcsóválva azt, elkerekedett szemekkel, mikor a másik nyíltan a szexről beszél. Hogy ő és mások!? Olyan ez, mint amikor vágyod hosszú hetek után a süteményt, amit nagymamád sütött és annyira szeretted, hogy ölnél érte... és megrendeled, kihozzák, és aztán csalódsz, mert meg sem közelíti azt, amit kívántál, amire emlékeztél. Fészkelődni kezd, ajkait erőszakosan beharapva, résnyire szűkült szemekkel nézelődve az Elitől ellentétes irányba. Végképp el kell vonnia a figyelmét, nem akarja elképzelnie az orgiahegycsúcsán barátját. Ahogy a másik hangja lágyul, Krisben úgy gyullad fel a feszültség. Ó, hát csessze meg a pasijait! - Semmi!! - hirtelen fordul a mellette ülő felé, a kelleténél nagyobb éllel vágva rá a dolgot, miközben a kék szempár, mintha hirtelen szikrákat szórna, és még őt is meglepi, hogy képes ilyen stílusban beszélni a mellette ülővel. - Ha boldoggá tesz, hogy össze-vissza baszol velük, hát tessék. Ahogy mondtam, semmi közöm hozzá, nincs vele bajom. Eddig is remekül titkoltad, gondolom ezután sem az én ágyamban fogod kúrni őket, úgyhogy nincs beleszólásom. Meg hát eddig sem érdekelt a véleményem, ezek után sem kell, hogy foglalkoztasson. Ha boldog vagy tőle, akkor király. - int felé indulatosan, lendülettel a közelebb eső karjával, majd mély levegőt vesz, és még mielőtt Elliot megszólalhatna Kris ujjai az ajtóra tapadnak - Közelebb megyek. - kivágja, majd kipattan belőle, anélkül, hogy megvárná a másik reakcióját. Hülye melegség. Hülye más férfiak. Hülye baszás. Hülye béna alakok. És hülye Elliot. És hülye nemmelegszemnekvaló Kris. - A rohadt életbe... - motyogja dühödten, miközben célirányosan a tömb felé tart, hogy egy közelebbi ponton megállva vizsgálhassa az ablakot. Persze, jó ürügy, hogy a kocsiból semmit nem látni. De az igazság az, hogy túl sokat érezni a négy fal között.

Kris & Eli

Let's not be overdramatic!

Ritka pillanatok egyike, mikor Kris megadja magát Eli érvei előtt, és nem azért, mert amúgy olyan gyengén forgatná a szavakat, hanem mert a másik mindig olyan kicseszettül makacs tud lenni, hogy a férfi inkább feladja félúton a harcot. Hadd legyen a másiknak igaza, heves vitáik amúgy is többnyire játékos szóváltássá csitulnak idővel, és utána Elliot már élvezettel engedi át a győzelmet, mert láthatja Kris diadaltól csillogó szemét, lelki békéjének helyrekattanását, és ez megér annyit számára, hogy lenyelje a büszkeségét. Most azonban társa beismeri, hogy felesleges lenne vitába szállnia, és ez jóleső meleggel tölti fel a szívét, bárgyú mosolyt festve kisfiús vonásaira. Néha utálja Krist, amikor ilyen kedves és előzékeny vele... Hisz ezek azok a pillanatok, amikor újra és újra beleszeret. Talán ezért is tálalta így, ilyen formában a melegségét, mert azt remélte, ha a másik megundorodik tőle, azzal egyszer s mindenkorra véget vet ezeknek a plátói érzéseknek, melyek lassan már éjjelét és nappalát egyaránt felemésztik. Talán ha Kris darabokra töri és szétszaggat mindent, mely összeköti kettejüket, akkor végre nem kell tovább gyötrődnie, nem kell többé bömböltetni a fülesében a zenét, hogy elnyomja a szomszéd szobából kiszűrődő hangokat, mikor barátja újabb nőt hoz fel, és nem kell kínosan lepleznie fizikai formát öltött vágyát egy-egy összezárt, túlfűtött este után. Akkor végre vége lehet, s mivel neki nincs ereje saját kezével kitépni a szívét, talán a lelke legmélyén abban bízott, Kris megteszi helyette. De nem megy, ha közben ilyen rendes vagy...
S ezúttal egyben kénytelen ő is igazat adni neki. A haverok megosztják egymással az ilyen dolgokat - ha nem jelent az egész semmit, és nem is múlik rajta semmi. Csakhogy Elliot számára ez jelent mindent, ahogyan a tét is óriási. Megtehette volna, hogy az alkalmanként elsütött melegvicceket nem támogatja harsány nevetéssel, vagy felhív magához olyankor is fiúkat, ha tudja, Kris hamarabb hazaér. Elmondhatta volna, megbízhatott volna benne annyira, hogy tudja, a kapcsolatuk semmit sem fog változni - mégis ott lebegett mindezidő alatt a feje felett az igazság kardja, a veszteségé, a félelemé. A szőke mamlasz túl sokat jelent számára ahhoz, hogy kockáztassa az elvesztését, és ha ehhez hazudnia kell, akkor bármennyire hibás is a képlet, de megteszi. Bármit megtenne, hogy mellette maradjon... Közben pedig elmarná magától, hogy ne kelljen tovább viszonzatlan érzésektől szenvednie. Kettősség és ellentmondás, ó minő keserédes paradoxon!
Próbálja leplezni, hogy bosszantaná a másik lezsersége, pedig egyre idegesebben dobol az autó oldalán. Bármire számított, nyálas vállon veregetésre, összeborulásra, egymás lelkének cirógatására, illetve mocskolódásra és ordibálásra is. De ez, a néma mozdulatlanság, az egyhelyben toporzékolás, a közömbösség a legrosszabb. Mondj valamit! Borulj ki! Csapkodj! Nevess! Bármit könnyebben viselne, mint ezt a megjátszott érdektelenséget. Kívánsága pedig jóval hamarabb teljesül, mint hitte volna. A másik hangjának éles csattanására egyből odavillan a tekintete, ujjai felhagynak a dobolással, ajkai elnyílnak, ahogy hallgatja. Megkapja, amit akart, sőt, még jóval többet is - nem tudja hova tenni a másik szavai mögött lappangó sértettséget, a titkolózása keltette megbántottság érzését. Nem gondolta, hogy Kris ennyire magára veszi majd, hogy éveken át hallgatott. Azt hitte, a téma, amit féltve őrzött előle, nagyobb hangsúlyt kap majd, mint maga a tény, hogy nem volt hozzá őszinte. Ez láthatóan összezavarja, és esélye sincs mielőbb felocsúdni, mert Kris máris rávágja az ajtót. Szapora pislogással figyeli távolódó alakját, aztán sietve felnyúl, a kocsi tetejébe kapaszkodva húzza ki törzsét az ablakon annyira, hogy utána kiálthasson.
- Ne legyél diszkriminatív! Ők is kúrnak engem, nem csak fordítva! - rikkantja, magára vonzva néhány járókelő megrökönyödött pillantását, mely inkább mulattatja, mint bosszantja. Az egyedüli, amin idegeskedik, az Kris háta, és nem azért, mert ne lenne jogos a kiakadása, hanem pont azért, mert az. Nem számolt vele, hogy a titkolózása téma lenne, sőt, meg is bánthatná vele a másikat. Nem tudja, hogyan reagáljon, hogyan értesse meg vele, hogy nem azért nem beszélt, mert szar barátnak tartaná, vagy ne bízná rá az életét is, és ez a tanácstalanság kétségbeesést szül, majd bűntudatot, ami pedig haragba csap át. - Basszameg! - visszahuppan az ülésre, dühösen a kesztyűtartóba rúg, ingerülten bámulva egy pontot a szélvédő felett. Mit kéne tennie, menjen utána? De az autót nem hagyhatnák el. Hülyeség volt belekeverni a magánéletét a munkába, a végén még az egész akciót veszélyeztetik az ő meggondolatlansága miatt. Hívja fel? Várja meg, míg lehiggad és visszajön? Hosszú percekig őrlődik a különböző lehetőségek közt, mire végre döntésre jut.
- Végzősök voltunk az Akadémián, amikor az öregem meghalt. Majdnem elbuktam az egész vizsgát. Nem mintha annyira szar érzés lett volna nélküle ünnepelni a felavatásunkat, mert amíg élt, addig is állandóan azt hajtogatta, hogy úgysem jön el. "Nem egy mocskos buzit neveltem, amíg ki nem nősz ebből a szarságból, nem vagy a fiam." - elmélyíti a hangját, hogy valósághűen imitálhassa édesapja szövegét, miközben árnyékként kúszik Kris mögé az alakja. Zsebre dugott kezekkel, fázósan húzza be nyakát, összébb rángatva magán a kabátját, majd vállával végigdörzsöli arcélét, mielőtt folytatná. - Te voltál az egyetlen, aki észrevetted rajtam, hogy valami nem stimmel. Ha nem rúgdalsz át a vizsgákon, nem lennék itt.
A paneltömbre pillant, kikeresi a megfelelő ablakot, majd lustán végigfuttatja pillantását az egész épületen, s annak közvetlen környezetén. Közelebb húzódik, Kris mellé lép olyan közel, hogy könyökük összeérhessen, mégis távol annyira, hogy a jelenléte ne legyen zavaró.
- Mégis csak szar volt nélküle, és nem azért, mert nem látta, hogy sikerült elvégeznem az Akadémiát, hanem azért, mert nem bizonyíthattam be neki, hogy attól még, mert kiderült rólam, meleg vagyok, nem változtam meg. Ugyanaz az ember maradtam, mint azelőtt voltam. - elhallgat, próbálja kipuhatolni, miért is kezdett bele az emlék felidézésébe, hova akar kilyukadni. A szavak azonban nehezen jönnek, figyelmét elvonja minden más, csak a mellette állóra ne kelljen nézni; legalábbis kezdetben testtartása erről árulkodik, mondandója végén viszont tartása megzuhan, ahogy halk sóhaj szakad fel belőle, vállai előre görnyednek kissé, majd kihúzza magát és oldalra fordul, katonásan összezárva a sarkát, tartása feszes, mégis őrzi azt a merész, hetyke lazaságot, mely annyira jellemző rá.
- Nem fogok bocsánatot kérni, amiért nem mondtam el, és ha ezért kicsapod a hisztériát, hát baszd meg! De azt sajnálom, hogy úgy érzed, nem adok a véleményedre, vagy a te szavad nem fontos eléggé. Pont azért álltam eléd ilyen későn, mert túlságosan sokat adok arra, amit rólam gondolsz. - Konokul bámulja a másikat, és ha Kris nem nézne rá, megragadja a vállát, hogy maga felé fordítsa. Ha viszont sikerül szemkontaktust elcsípni, akkor csak bámulja, dacosan felszegett állal, gyerekes eltökéltséggel. - Húzz be egyet!Komolyan. Moss be nekem, legyünk kvittek! Aztán igyunk meg egy sört.
Nem tudja, hogyan máshogy vezethetnék le a feszültséget. Ő csak az erőszak nyelvét ismeri, s megveti ugyan a testi fenyítés, az agresszivitás legkisebb formáját is, de inkább ez. Ennek kezelését, módját ismeri és el tudja viselni. A lelkizésben, főleg, ha Krissel kell, nincs otthon, ahogyan azt sem tudja, hogyan engesztelhetné őt ki. Rendezzük le férfiasan, aztán lépjünk tovább... Ennyit megtennél értem?

Eli & Kris

- I Wouldn't Want to be Overdramatic -

A barátságuk biztos alapokon fekszik. Biztosabban, mint bármi, amihez Krisnek köze lehetett korábban, talán ezért is érzi sértetten magát, amiért egy ilyen komoly, súlyos és Elit meghatározó dolog eltitkolva maradt előtte hosszú éveken keresztül. Karcolgatja belsője falait a bűntudat, mert hát tudja ő, hogy másképpen kellene reagálnia, biztosítania afelől a másikat, hogy ez nem változtat majd semmin, mert Kris ugyanúgy az ölébe dobja a lábait egy masszázsra, vagy ugyanúgy ráugrik, ha a folyóparton részegek, sőt, még az ágyába is belehuppan, ha az anyja megint valami hülyeséggel tömi a fejét, vagy egy nagyon várt marvel filmben csalódik és ki kell adnia magából, mennyire elrontották és mennyire nem képregény-hűek. Kris így működik. Kötődik Elihez. Mindig kötődött és mindig fog. A haverjai közül Eli az egyetlen, aki mellett tisztán felszabadult és ezen nem változtathat semmi. Mégis a gondolat, hogy talán a másik úgy érezte, hogy fog ... gyilkos. Ha az alapokba belerúgunk, ne csodálkozzunk, ha összeomlik a nagy egész. Kris alapvetően nincs a melegek ellen és ez köztudott róla. A vígjátékokban erősen hangsúlyosan a meleg vonalakat szokta élvezni, ráadásul megvannak a maga gondolatai, amikor egy öltönybe nyalt focista alkat elsétál mellette. És bár töri a fejét, mikor és mit mondhatott, amiért azt éreztette Elivel, hogy konfliktus lehet ebből, nem jut eszébe semmi. Ez a dolog Eliről szól, nem pedig Krisről. Tudja ő is. Ezért, amikor feltépi a kocsi ajtaját nem azon gúnyolódik, amit megtudott, inkább azon élcelődik, amire rájött. Ami a barátságukat érinti.
A hűvös levegő arcon csapja első léptei belefolynak a gondolataiba, addig észre sem veszi mennyire rohan, amíg a háta mögül utána nem kiabál barátja. Lelassul, féloldalasan fordítva törzsét hátra fordulna, de végül nem teszi. Feltolja balját a magasba - jól láthatóan - és kinyújtja középső ujját, hogy ezzel lezárja ezt az ostoba beszélgetést. Talán azért is menekül el a szűk autóból, mert rádöbben, hogy rohadtul nem reagált barátként a dologra. Rögtön bepánikolt és minden kérdés hamarabb foglalkoztatta, mint az, hogy Eli hogyan érzi magát egy ilyen lebukás után. Nyelnie kell. Végül az egyik téglafal előtt áll meg, kezeit lustán zsebeibe dugva, enyhén széles terpeszben. Feje ide-oda fordul, nem kíván túl látványos kukkolóvá válni, az utcán veszélyes az ilyesmi. Vállai meg-meg emelkednek, tekintetének kékjét az ablakon felejti. Kris nem nevezhető lelkizős pasasnak. Könnyeket nem hullajtott úgy hat éves kora óta. Nincs az a film, ami akárcsak egyetlen cseppet is kifacsart volna szemeiből. Ettől persze még vannak érzései, de számos réteg alá temette őket. Egyetlen nőnek sem mondta még élete során, hogy szereti. Talán a tulajdon anyjának is csak annyit, hogy 'Én is.'. Ezért, emiatt a defekt miatt nem úgy működik, mint a legtöbben. Ha viszont azt veszi figyelembe, - ahogyan most is ajkait felhúzva morfondírozik rajta - nincs jó reakció. Még ha Elliot önszántából állt volna elé, akkor talán. De így, hogy még csak nem is rajta múlt, nem hibáztatható Kris viselkedése. Éppen lábujjaira emelkedik, és zuhan vissza azokról, egyfajta rugózást játszatva, amikor az ismerős hang a háta mögött beszélni kezd.
Tartása megfeszül, minden pihe szál tarkóján égnek mered, karjait a szövet anyag alatt libabőrösre pettyezi a váratlan beszéd. Nem fordítja felé fejét, sőt felméri nagyjából hol lehet Eli és az ellentétes irányba bámul. A szavak azonban mágnesként vonzzák figyelmét. Jól emlékszik az öreg Reedre. Krissel jól kijöttek, még sajátos kézfogásuk is volt. Lehajtja a fejét, nem szeret beszélni azokról a személyekről, akik már nincsenek többé. Bár talán ezzel mind így vagyunk. Nyel egyet, fejét már előre fordítja, nem annyira tartózkodó. Tekintetét akkor emeli a másikra, amikor az imitálja az idősebb Reed hangját. A szavak olyan pofonként csapódnak Kris arcélére, hogy attól fél nyomott hagy a téglafalban. Ajkai elnyílnak, elmélázik. Szemöldökei összefutnak, kérdővé válik arcjátéka. Soha, soha életében nem értette meg azokat az embereket, akik képtelen elfogadni, ha valaki más. Hát még a szülőket... Arcára értetlen, rosszalló, szomorkás grimasz ül, lehajtja fejét, kékjeit a betonba folyatja. Kényelmetlenül mozgolódik, amikor rátereli a szót barátja. Feszeng, hogy lelkizőssé válik a hangulat. Gyomra bukfencezik, arcán az izmok megfeszülnek, de azért fejét válla fölött barátja felé fordítva bólint. Emlékszik rá, hogy ne emlékezne rá?! Hány estén át virrasztottak együtt, hányszor pofozták éberré egymást, hányszor dobálta meg a párnájával, hogy ébredjen és figyeljen rá?!
Elliot olyan közel lép hozzá, hogy könyökével hozzáér Kriséhez. A megszokott reakciója az volna, hogy egy arasznyival arrébb húzódik, de nem teszi. Nem akarja tovább rontani a helyzetet. Mozdulatlanul figyeli az ablakot, arcjátékát rendezgetve. Tudja, hogy meg kellene vigasztalnia a másikat az apja miatt, de nem találja a megfelelő szavakat. Ajkait vékony vonallá préseli, mikor a mellette ácsorgó ismét megszólal. Kris idegenkedik ettől a szituációtól. Máskor vállon veregetné, meg röhögnének minden járókelő arckifejezésén, vagy csak számolnák a vörös autókat, most azonban, akár egy faragott szobor álldogál mellette.
- Sajnálom, hogy nem láthatta, hogy mi lett belőled. - lágyan szólal meg, 'mivel magát is meglepi, de nem adja jelét, az ablakot fürkészi töretlenül. Mi mást is mondhatna?! Rekedtes a hangja. A mellettük elhaladó gyerekcsoporton fut végig tekintete, közben egyik lábáról a másikra helyezi a súlyt. A kellemetlenséget mivel lehet oldani? Nevetéssel. Mit csinál Kris? Megint azon töri a fejét, hogy mivel oldja a feszültséget, amikor Elliot ismét megszólal. A szavak ledöntik lábairól, már-már erőltetetten felnevetve, amikor a vállánál fogva megragadja a másik és maga felé fordítja. Ajkai elnyílnak, de tekintetét nem veszi le a kékjeiről, lássa csak övéiben a haragot. Amikor felszólítja, hogy mosson be neki egyet, Kris szája széle megrándul.
- Hát megérdemelnéd. Lehet, hogy még előnyödre is válna bizonyos helyeken... -  határozott vonalai ellágyulnak, pimasz mosoly kúszik a helyükre, ahogy elképzeli Elit lila szempúderrel. - És csakhogy tisztázzuk, te baszd meg, mert nem te álltál elém, hanem kurvára lebuktál. A kettő nem ugyanaz. - grimaszol látványos vigyorgással az arcán, majd elfordul és sasolni kezdi a megfigyelésre kijelölt tömböt, a konkrét ablakot és szomszédait.
- Amúgy sejthettem volna, hogy van valami. Senki nem hord olyan béna ingeket, csak ha gyanúsan meleg. Meg a zenéid. Úristen, hogy nem jöttem rá hamarabb?!- kapja fel mindkét karját, kinyújtózva a tarkójára csúsztatva tenyereit. Széles vigyorgásából nem ad alább. Ha máshogy nem, talán majd így kisimul ez a dolog is kettejük között. Vállait felhúzva andalog előre hátra, lábujjai peremével a csatornafedelét böködi. Kiszélesedett vigyorgása fültől fülig érő, miközben hátraveti fejét és mély levegővel tölti fel a tüdejét.
- Bocs, hogy barom voltam. Nem kellett volna kiakadnom. Csakhogy tudd, nem változott semmi... de azért elég nagy seggfej vagy, amiért titkolózol. - bök állával Eli felé, majd a balját előre rándítva a karórájára kukkant. Azt mutatja, hogy van még úgy tíz percük a váltásig. Kris lazán megpördül és cammogni kezd az autó felé. Maga sem tudja, hogyan tovább. Tény, hogy nem fog változni semmi. Semmi, azon kívül, hogy kényelmetlenül feszengeni fog, ha majd arra kerül sor, hogy a falakon túlról erős baritonok árulkodnak, de ez az élet rendje. Nem igaz? Kris amúgy sem adhatná meg magát, egyetlen egyszer sem ezen vágyainak. Ott az anyja. A húga. A családja. A végén még kitagadnák! Mintha bárki beszélne arról, hogy ő benne is munkálnak efféle vágyak?! Kris ilyenkor szívesen tarkón csapná magát! Mondjuk egy szívlapáttal! Útközben, ha Eli vele tart, meglöki könyökével a srácot és széles vigyorral vonogatni kezdi szemöldökeit.
- Én jó pasi vagyok? - mellkasával hullámzik jobbra-balra, miközben büszke, és ellenállhatatlanul kaján képpel néz a mellette haladó(?)ra, bízva abban, hogy a válasz... tulajdonképpen hiába fesztelenkedik a felszínen, az a válasz elég sok mindent elindíthat benne. Mondjuk, ha nemleges, akkor egy mázsás súlyt leemelhet a vállairól és élheti tovább hetero életét, amire végleg rápecsételheti, hogy minden király'! De, ha a válasz igen, s Elliot meleg szemmel helyesnek titulálja, akkor megint feldobbannak majd benne a rétegek alá temetett vágyai, ami más, azonos neműek felé irányul. A feje belefájdul ebbe az egyetlen másodpercbe, így megrázza a fejét. - Á, nem kell válaszolnod. Persze, hogy az vagyok! Nincs egy olyan meleg haverod, aki nyitott a magamfajtákkal való ismerkedésre? - önelégült vonogatás szemöldökei vonalán, miközben tovább baktat. Nehéz eldönteni, hogy őszintén gondolja-e. Még ő maga is kételkedik abban, hogy komolyan gondolja-e. Habár mindig is érzett rá késztetést, hogy... Lassan, hol hátrafelé lépkedve, hogy láthassa a másikat és természetesen az ablakot is. Az ablakot. Azt a fránya ablakot, aminek olyan gyönyörű kék szemei vannak és vonzó. Nagyon vonzó! Megrázza a fejét és széles mosollyal a kocsihoz lép. - És mi van a csávóval? Együtt vagytok? -  kíváncsiskodik, további gunyoros ábrázatot hagyva arcán.

Kris & Eli

C'mon, we can get through this!

Mrs Reed imádja Krist. Ez olyasmi, amit Elliot eleinte sosem értett, aztán szép lassan azonosulni kezdett az anyja véleményével. Igaz, hogy Mrs Reed a fia összes barátjáért oda meg vissza volt mindig is, de Kris iránt különösen gyengéd szeretetet és figyelmet táplált már a legelejétől kezdve, mintha érezte volna, hogy egy nap Elliot számára is különleges személlyé válik. Ez persze kimerült a cuppanós puszikban - négyet is, a biztonság kedvéért -, a vaskos ölelésekben, a becézgetésekben és abban, hogy ötödszörre is képes volt merni Krisnek az ebédből, míg az be nem bizonyította, hogy már tényleg nem fér belé több. Azóta is kitörő lelkesedéssel és nyakbavetődéssel fogadja őt, bár manapság Eli már ritkábban jár haza, és még ritkábban cipeli magával a barátját. A karácsony, a hálaadás és egyéb ünnepek azonban szigorúan családi eseménynek számítanak náluk, s mint ilyen, ezek alól Kris maga még akkor sem bújhat ki, ha épp a saját családjával töltené az időt. Eli sosem értette, az anyja hogy képes ilyen könnyen, feltétel nélkül megszeretni valakit, befogadni a családjukba, aztán ahogy lakótársak lettek a barátjával, azt kívánta, bár ő is ilyen könnyedén kimutathatná számára, mennyire fontos neki.
Annyira igyekszik és igyekezett mindig is Krishez idomulni! Nem alkudott meg, nem adta el a lelkét, nem áldozta fel a saját akaratát a barátságuk oltárán - de igenis kompromisszumokat kötött, hogy minél jobban tompíthassa a zökkenőket. Kris nem lelkizős típus, ő viszont igen, mégis próbálja minél lazábban kezelni a helyzetet, hiszen nem akarja kényelmetlen helyzetbe hozni a másikat. Mindketten hirtelen haragúak, Eli azonban megtanulta lehűteni magát; ő lett a víz, hogy Kris lehessen a tűz, és megnyugtathassa őt, ha eldurranna az agya. Mindig igyekezett a mérleg másik nyelve lenni, egyensúlyt teremteni, mert a kettejük közti béke számára az elsődleges. Beleszeretett és közelebb akart hozzá kerülni, de tudta, hogy Kris meg nem, így hát sosem adta jelét, bedobozolta ezeket az érzéseket, vágyakat, és igyekezett nem tudomást venni róluk. Hiszen az egyensúly... Az a legfontosabb. Azzal, hogy bevallotta, meleg, nagyot borított a kapcsolatuk harmonikus jellegén. És azzal, hogy itt áll mellette és reménykedőn bámulja, a saját lelki világán is nagyot borít.
Pillantása Krisen állapodik meg, ahogy megszólal és elejti azt a pár, gyengéd szót. Kissé csodálkozón bámul rá, nem szokta meg tőle ezt a lágy hangsúlyt. Nem, amikor épp veszekednek. Képtelen leplezni feltörő mosolyát, állát leszegi, cipője orrára mered, de ez sem tompítja mellkasa kellemes bizsergését.
- Én is. - Ennyit felel csak, hiszen nem azért hozta fel az apját, hogy magát sajnáltassa. Az már a múlté, ősrégi történet, mely nincs rá hatással - állítólag -, és Eli amúgy is gyűlöli, ha mások szánakoznak rajta. Nincs rá szüksége, sem az együttérző, könnyes pillantásokra, sem a fejsimogatásra; kivéve, ha Kristől kapja. Előtte szívesen feltárná a sebeit, hiszen Kris egészen biztosan el tudná pátyolgatni a lelkét, és a testét is...
- Oké, jól van, elcsesztem... - Az a mosoly! Elcsípi Kris vonásai közt, és a pillanat töredéke alatt jelenik meg lenyomata saját arcán. Uralkodnia kell magán, örömében fel ne nevessen, és igyekszik minél bűnbánóbb képet vágni. - Nagy marha voltam... Tényleg megérdemelném, hogy behúzz egyet. - Nem is vitatkozna vele, nem haragudna. Talán beteg dolog, de Kristől még a fájdalmat is örömmel fogadná, hiszen mindegy, milyen köntösben kapja, legalább odafigyel rá és törődik vele. Az erőszak is egyfajta törődés, ahogy a haragban is ott lappang a szeretet. A hajába marhatna, hátrafeszíthetné a fejét, és...
- Hé, mi bajod az ingeimmel? - megjátszott felháborodással kapja Kris irányába a fejét, és éles, harsány nevetés szakad fel belőle. Mit bánja ő, hogy épp leoltotta a zenei ízlését! Amíg a férfi olyan, mint régen, addig örömmel veszi a cikizést is. - Na jól van, rohadj meg! - Széles vigyor terpeszkedik arcán, cinkos és hálás egyúttal, amiért ennyire rendes vele a másik. Előhúzza zsebéből a kezét, hogy jó nagyot sózzon tenyerével a másik vállára, játékosan és évődőn.
- Persze-persze! Akkor mostantól az orrod előtt fogom csinálni. - megforgatja szemét, de a mosoly nem tűnik az arcáról. Egy darabig még áll ott, figyeli Kris távolodó hátát, gyengéden cirógatja széles sziluettjét, aztán felzárkózik mellé, némán vigyorogva figyelemfelkeltő lökésén, melyet egyből viszonoz. Nekipuffan vállával a másik vállának, és ott is marad, nekidőlve tesz meg vele pár lépést, mielőtt még elhúzódna tőle, mellőle, hogy felvegye a kettejük közt megszokott, emberséges távot. A kérdés azonban kirántja alóla a talajt, lefagy egy pillanatra, s kénytelen megtorpanni, mert az agya teljesen ledermed ahhoz, hogy bármiféle parancsot osztogasson végtagjainak. Csak áll ott és elnyílt ajkakkal bámul Krisre, jégkék szeme csészealj méretűre kerekedett, sápadt bőrét szokatlanul erős pír csípi. Egyetlen ártatlan kérdés, melytől pillangózik a gyomra és reszket a térde... Tagadnia kéne, eltemetni még a lehetőségét is, hogy tetszik neki a másik, de képtelen lenne hazudni. Képtelen lenne belenézni abba a gyönyörű szempárba, arra a kedves arcra, és azt mondani, hogy nem akad el a lélegzete, valahányszor meglátja. Hogy nem élvezett már el milliószor róla fantáziálva. Ezt azonban mégsem mondhatja, és már kezdene teljesen bepánikolni, mikor a másik kimenti a visszakozásával. Zavart, kellemetlen mosolyt erőltet magára, megjátszott nevetéssel osztozik a másik poénján, de ugyanúgy ledermedve áll, mint akibe kést döftek. Mégis hogyan kéne értelmeznie ezt? Mit akar Kris a meleg barátaitól? Mégis miféle ismerkedésről beszél? Ha vicc is, nagyon otromba... Nem kéne Eli érzéseivel játszadoznia, még akkor sem, ha mentségéül szolgálhat, hogy nem tud róluk.
- Kris? - Csak ennyit bök ki, hangja kérdő, értetlenkedő, finoman tapogatózó, mert nem érti, nem sejti, hova, mire akar kilyukadni a másik. Viccelődik, azért beszél hülyeségeket? Célozni óhajt valamire? Bárhogyan is, ez a téma további magyarázatra szorul, túlzottan felkavarja Eli világát ahhoz, hogy bármi értelmeset feleljen rá. Létezik, hogy a barátja...? Nem, az kizárt. Ha lenne rá akár csak valami halvány reménysugár, már rég kiszagolta volna.
Összezavarodva, kavargó gondolatokkal lép az autóhoz, kissé émelygőn. A következő kérdés inkább csak fárasztja, mintsem bosszantaná, de csak azért, mert a válasz rá nemleges. És az oka, ennek egyetlen és legfőbb oka pont az, aki feltette a kérdést.
- Dehogy vagyunk, aznap ismertem meg. Nem járok senkivel. - Halvány mosolyt villant barátjára az autó felett, mielőtt beszállna, és újra elsüppedne az ülésben. Tétován mered maga elé, még mindig Kris korábbi megjegyzésében ragadt. Biztos benne, hogy a másik nem szánta bántónak a kérdést, de a gondolat, hogy egy másik fiúval játszadozzon, akár poénból, akár kíváncsiságból, tőrként hasít belé. A nőcskéket elviseli. Hónapokba telt, mire eljutott arra a szintre, hogy ne szemezzen a szolgálati fegyverével, valahányszor meghallotta a kintről beszűrődő nevetésüket. Hónapokba. Képtelen lenne újra végigcsinálni mindezt... Férfiakkal nem. A nőket az életében nem irányíthatja, de egyetlen férfi sem lehet közel Krishez, rajta kívül. Abba már tényleg belehalna.
- Jó pasi vagy - böki ki végül, de nem néz a másikra eleinte, hanem a szélvédőn át bámulja az emeleti lakást, mentsvárként kapaszkodva belé. - Nagyon jó pasi vagy - elhalkul, árnyékként suttogva csak el szavai ismétlését, és a jégkék szempár Kris kékjébe vág, merészen és akaratosan, hogy jó mélyre juttathassa az üzenetet... Aztán fényszórók világítják meg az utasteret, ahogy a jelzés nélküli, civil autó, benne a kollégákkal leparkol az út szemközti oldalán. Eli egyből elrántja a fejét, hogy odainthessen a másik autónak.
- Megjött a váltás. Mi legyen? Beugorjunk a törzshelyünkre, vagy menjünk egyből haza? - igyekszik zökkenőmentesen tovább siklani, mintha korábbi megjegyzésének nem lett volna semmiféle többlet tartalma, mintha nem lett volna az a pillanat túlságosan hosszúra nyúlt és kínos, és mintha nem lángolna az egész füle, nyaka az elmúlt néhány perctől... Mindent megtesz, hogy belülről halottnak tettesse magát, és ennek kulcsfontosságú eleme, hogy nem néz közben a másikra, mert egyetlen pillantás, és...
- Akárhogy is, engem kidobnál a kocsmánál? - Nem bánja, ha a másik nem tart vele, de neki muszáj meginnia pár pohárral. Az elmúlt fél óra történéseit képtelen lenne feldolgozni másként... Végig kell gondolnia az egész életét, és újjá kell építeni a falakat, melyeket Kris elfogadása, évődő mosolya lebontott.

Eli & Kris

- We can hurt together -

Valószínűleg, ha a lelke megsérülne, akkor sem mutatná ki. Könnyebb eljátszania a 'fasza csávót', mint beismernie, hogy igenis sértetté vált az újabb információtól, amit barátjáról megtudott. Ettől függetlenül persze szereti Elit, meg kebelbarátja marad az idők végezetéig, csak nem úgy, mint eddig. Látszatra persze eltemeti és tovább siklik, de gondolkozik még rajta, majd ha zuhany alá áll egymagában, vagy ha a tévét kapcsolgatva zenecsatornákon lófrál, esetleg ha az instagramon belefut egy melegeket támogató szivárványba. De most, - ebben a szent pillanatban felengedi a felhőket, elfújja őket és úgy dönt, azzá a baráttá válik, akire Elinek szüksége van. Aki az eddig leélt évek alatt volt mellette. Szóval hátrasöpri a többi béna agyalni való mellé, mint például, hogyan készül a fénykép. Kris jó tanuló volt mindig is, tehát nem arról van szó, hogy elméleti síkon hülye, inkább csak arról, hogy szeret a gyakorlati részeken gondolkozni. Vagy, mint például az élet értelmén. Nem beszél erről, de gyakorlatilag havonta előbukkan belőle a halálfélelme. Nyilván az, hogy Elliot meleg, nem kerül egy halmazba ezzel a szörnyű, gyomorgörcsöt szülő gondolattal, mégis egy zugba csapja mellé. Pontosan a mellé a vágya mellé, hogy minden csatornafedelet szivárvány színűre fessen - ezen vágya is erősen alátámasztja, hogy bujkál benne valamiféle sóvárgás afelé a bizonyos zászló iránt...
Egy pillanatra, ahogy tekinteteik egymásba kapaszkodnak és a kékek végtelen horizonttá nyújtják a kettejük között áthidaló köteléket, mintha késztetést érezne rá, hogy bevallja fiatalkori önmagát, s annak bizonytalanságát beállítottsága végett, de végül elhessegeti. Hiszen, ha most elmondaná, lehet, hogy azt gondolná a barátja, hogy csak gúnyolódik rajta, vagy csak ezzel a titkával próbálná meg vállon veregetni anélkül, hogy fizikailag kontaktusba lépne vele. Mégis, emlékezteti magát rá, hogy ha teljesen őszinte akar lenni vele, akkor bizony át kell esnie ezen is. S, ha már kiderült a dolog, hogy nem egy az ő meleg szemének való fickó, talán más úton még segíthet Krisnek megismerkednie azzal az oldalával is az életnek, hogy aztán dönthessen, mit vált ki végül belőle. Az ő csekély tapasztalata kimerül a chatezős önkielégülésekben, de hát azzal mégsem büszkélkedhet. Meg aztán, ez nem egy olyan dolog, amit most kéne kinyökögnie. Ha már ilyen béna megjegyzéseknél jár, mondhatná, hogy az anyja egyik magazinjában olvasta, hogy minden ember 30%-ban biszexuális, csak javarészük elnyomja ezt az elfogadott normák beállta miatt, meg a meleg gyűlölet miatt. Kris azonban sosem volt rest nagy pofával lefüttyenteni egyetlen férfit sem, ha olyan kedvében volt. Ilyenkor jött a széles mosoly és a fejrázás, mintha csak ő lenne az utca királya, pedig ha mélyebben magába nézett, tudta jól ő is, hogy ennél azért komolyabban megmozgatta az a bizonyos férfi.
Ha akarná sem leplezhetné, hogy mennyire megérintik Eli szavai az öregével kapcsolatban. Mindig is olyan volt neki Reed család, mintha közéjük tartozna, mintha befogadták volna. Most pedig, ahogy kiderül, hogy nem fogadta el az öreg őt úgy, ahogy van - hát szívesen vissza menne az időbe és bemosna egyet neki - de ehelyett csak együttérzését és sajnálatát fejezheti ki, a maga módján. Bár meglepi Morgant is, hogy képes ilyen gyöngéden megszólalni, nem javítja magát, nem krákog a szavai végén, hagyja, hogy megmaradjon így, ahogy van a pillanat közöttük.
Mintha jeget olvasztanának a meleg nyári napsütésben, úgy olvad fel közöttük a hangulat. Kris levakarhatatlanul mosolyog, amint arról esik szó, hogy eldeformálhatná Eli arcszerkezetét. Mi tagadás' vígan megtenné, de a játékos birkózáson túl, nem hinné, hogy képes lenne komolyabb ütést bemérni a másiknak. Túljátszott bólogatással ért egyet Elliottal, amikor az bevallja, hogy hibázott. Esze ágába sincs tiltakozni. Tudja csak Reed, hogy hol cseszte el. - Nőket, sérülteket és gyerekeket soha... Döntsd el, te melyik vagy. - védekezően, széles vigyorral emeli fel karjait. Hahotázva rázza a fejét, mert hát ő tipikusan az a pasas, aki jót röhög a saját viccén, még akkor is, ha a társaságból senkinek nem esik le, vagy senki másnak nem ilyen alacsony a humorküszöbe.
- Őszintén? - felhúzott szemöldökvonallal pillant oldalára, mintha arcával is sugallná, hogy 'Ne már, haver, hát nem tudod?!' Kiszélesedik mosolya, csóválgatja fejét, tarkóját dörzsöli. Kezd felszabadulni Eli mellett, mintha szépen lassan visszatalálna minden a régi, megszokott kerékvágásba, azon kívül, hogy hallja előre a nyögéseket és látja a rémképeket, amint a falnak verve fejét próbál elaludni, vagy épp a párnájába fulladva, miközben pár fallal odébb a másik baszakodik. Szó szerint. Felnevet a másik kívánságára, majd zsebre vágja kezeit, vállait felvonva egy határozott rántásra, amikor Eli tenyere hátára csapódik. Kris gerince mentén szétáramlik a forróság, de csak egyetlen másodpercre válik gyengévé arcjátéka, a többi percben meg sem mondható róla, hogy változott volna benne bármi is csak azért, mert a barátja háton veregette.
A következő feleletére karcsúbbá válik a borostába ölelt görbe vonal íve. Szemei ragyognak, de a belső váza reszketeggé válik. Furcsa hatás alá kerül a gondolatra, hogy tényleges az orra előtt megy majd a seggre pacsi. Kényelmetlenül érzi magát, de közben pedig izgatottá válik. Ismeretlen, szokatlan, mégis tetszetős zavar lesz rajta úrrá. Meglöki barátját, mikor az beér mellé, a viszont lökésre felkuncog kisfiúsan, majd fejét csóválja, ahogy úgy, összepuffanva haladnak tovább. Pár másodperc és máris távolabb kerülnek, így hát megkérdezi, ami már azóta mozgatja a fantáziáját, mióta rájött, hogy mire való a töke. A kérdésre nem érkezik válasz, ami természetesen maga is egy válasz. Válla fölött hátrapillant a másikra és kiszélesedő vigyorral leplezi a feje fölött láthatatlanul felbukkanó ezer és egy kérdőjelbe burkolt értetlenkedését. Nyilvánvalóan, ami először eszébe jut az, hogy nem. Hogy nem jó pasi meleg szemmel. Talán van náluk egyfajta szabály, hogy aki túlságosan hetero fejű, az fúj. Bizonyára. Nedvesít torkán, s még mielőtt bármiféle reakció kiolvasható lenne bugyuta mosolyáról, már meg is válaszolja helyette, fényezve magát. Mert bár sértésnek veszi, hogy kevés ő egy meleg csávónak (Tekintve, hogy mindene meg van hozzá, hogy lehet valaki kevés?!), muszáj saját magát nyugtatni. S azzal, hogy a másik előtt keményen kimondja a saját véleményét, máris beletemetkezik a feje fölött összecsapó hullámok keltette ideges pulzálásba. Aztán persze feltétlen el kell sütnie, hogyha Eli ismerne valakit, aki hozzányúlna egy ilyen hetero fejű kifejezetten jó pasihoz, akkor szóljon neki, mert szeret próbálkozni. Ami a szívén, az a száján. Bár Eli ártatlan és tapogatózó kérdése a nevébe csomagolva, egyértelműen affelé billenti a mérleget, hogy nincs tisztában vele, viccel-e a pasas. - Mi van?  - értetlenül grimaszol, de mosolyát nem engedi el. Nyilvánvalóan nem gondol bele, hogy mit okoz a másiknak azzal, hogy járatja a száját, de talán nem is akar belegondolni. Abban reménykedik, hogy Eli rábólint és ha csak muriból is, de bemutat neki valamit. Emiatt Kris ostorozza magát. Így kihasználni a másik nagy vallomását... De hát, ha munkál benne efféle vágyakozás?! És ha történetesen a legjobb barátja az, aki segíthetne ebben, miért is ne lehetne finoman utalgatnia rá?!
A válasz kissé meglepi, de aztán beismeri, hogy ő ugyanezt játssza, csak nőkkel, szóval nem kellene ítélkeznie. Nem is mond semmit, csak felemeli jobbját és mutatóujját huncut grimasszal kísérve megrázza, mintha csak atyáskodóan lehordaná a srácot, mielőtt a kocsiba ülnek.
Feltépi a kocsi ajtaját, még dúdol is hozzá egy gyors dallamot, mielőtt beleejtené súlyát a bőrülésbe. Fejét hátraveti, dobol ujjaival a kormányon, állát felszegi. Úgy ücsörög, amikor Eli váratlanul benyögi a korábban feltett kérdésére a választ. Fejét automatikusan odakapja, széles vigyorral nézve a másikra, ám ezt az idétlen kifejezést felváltja valami kérdő, valami ismeretlen, szokatlanul forró, ahogy feltűnik neki, hogy a mellette ülő a szélvédőn át kifelé bámul, még csak rá sem néz. Már-már nyitná a száját, hogy ismét elsüssön egy humorbombát arra vonatkozóan, hogy a vigaszdíj már elcsúszott, amikor ismét megszólal Elliot. A fel-felkúszó mosolya végül megtörik, amikor újból, nyomatékosan megismétlődik az a három szó és a kékek belefutnak övéibe. Úgy rámarkol a kormányra, hogy valószínűleg ha valaki megijesztené e percben, ki is tépné a helyéről. Belezuhan a másik íriszeibe, a hangjába és nem képes felfogni, hogy mi történik, hogy mitől liftezik a gyomra... Kris még azután is a másikat bámulja, hogy az int a váltásnak. És ő maga sem tudja mikor, de mosollyal, kisfiús mosollyal nézi Elliot vonásait, s úgy is hallgatja.
- Öööö, hát menjünk! - csap rá a kormányra baljával, ahogy előre fordul, helyezkedik, csak éppenséggel a tenyere megcsúszik és a dudára nyom rá. Ennél kínosabb persze már nem is lehetne, de ijedtében rögtön indítja a motort, nem is figyelve rá, miközben tolat, hogy elvisz magával vagy három szemetes kukát. A hangos csattanásra kapja fejét hátra válla fölött, Elliot ülése mögé kapva ezáltal. Ahogy ráfog annak fejtámlájára, rádöbben, milyen közel van annak tarkójához a tenyere és ennek következtében olyan zavar keletkezik benne, hogy kénytelen hirtelen, váratlanul, meggondolatlanul elrántania a karját, meglökve így a mellette ülő vállát. - Bocsi, bocsánat, szűkösen vagyunk... két széles váll egy kis autóban, néha előfordul az ilyesmi... - motyog közben és pörgeti a kormányt, gázt ad és olyan sebességgel húz el, hogy kész csoda, nem bünteti meg a váltás őt ezért. (Vagy hogy egyetlen járókelőt sem gázol halálra!) Hiába menekül a jármű adta lehetőségekbe, a gond csak az, hogy ami elől most elmenekülne, éppenséggel ott ül mellette és éppenséggel nem lehet akkora tahó, hogy kidobja, ahogy az felajánlja. Annak megjegyzésére felnevet harsányan, ami inkább kínos, mint jóleső. Így hát a terv a következő. Együtt elmennek, aztán félúton mindenki megy a dolgára. Meg kell emésztenie az előbbit, de ahogy a visszapillantóra néz, kis híján elsápad. Mi a francért mosolyog úgy, mint egy jól lakott napközis?!
- Együtt megyünk, iszunk arra, hogy ilyen bátor voltál, hogy ... - a piros lámpánál megáll, majd megingatja a fejét. - ... hogy hazahozattad magad és így lebuktál és már tudok róla és vége a titkolózásnak. Szabad a szex. Nincs több titok. A titkok amúgy is gázak, meg kiderülnek. Nincs semmi értelmük. - nyúl a hangerő szabályozóhoz, hogy emelje azt. A csend gyilkos. A csend most nem kedvez neki. Képtelen kiverni a fejéből, ahogy Elliot felé fordul és elismeri, hogy jó pasi. Mármint tudta eddig is, hogy jó pasi, de azt nem, hogy a másik is így vélekedik. És ez amúgy nem nagy dolog, mert hát ő kérdezte, Reed meg csak őszintén válaszolt. Vagy csak megpróbálta jóvá tenni az előbbit?! Morgan persze rögtön tovább gondolja. Olyan érzése támad, mintha hangyák futkorásznának a gerince mentén. Az út további részében csendben van. Amint leparkol a szórakozóhely előtt, ledobja jelvényét, s már pattan is ki az autóból, mondván, mit tegyen még hozzá?! Ez így elég kínosra sikeredett. Az ajtóban előre engedi a másikat, majd követve annak hátát belép az alkohol, a füst és a neon fények vibrálásába. Ami jó, hogy nem kap hangsúlyt a viselkedése egy ilyen helyen, mert mindketten a piával foglalkozhatnak. Ami rossz, ... nem képes felfogni, hogy miért figyeli úgy a helyen felbukkanó férfiak reakcióját Elire, mintha személyes küldetése volna?!

Kris & Eli

I swear I lived

Nők, sérültek és gyerekek.... Mi mindent árulhat el róla, ha e három kategória közül kettő határozottan illik rá? S ha egészen őszinte akar lenni, olykor talán kettő és egy fél is... Mert bár sosem húzna női harisnyát és ódzkodik attól, hogy sminkhez nyúljon, gyakran bizony igen könnyen azonosíthatná magát a gyengébbik nemmel. Férfiak után sóvárog. Férfiakba esik bele. Hagyja, hogy férfiak törjék össze a lelkét és a testét is... Szeszélyes, ha pedig robban, akkor úgy tud hisztizni, mint egy havibajos fruska. Tetszik vagy sem, viccnek szánta vagy sem Kris, nem lenne könnyű választania. Ettől függetlenül csak szeme szúrós vibrálásával somolyog, hiszen érti ő a viccet, főleg barátja humorvilágát, és még szereti is, de azért ejnyebejnye.
Gyakran előfordul, hogy egy tulajdonság, melyet kedvelünk valakiben, olykor mégis halálra idegesít. Eli elég gyakran érzi ezt a kettősséget Kris mellett. Imádja, hogy barátja bármiből képes viccet csinálni, a legnagyobb drámát és feszültséget is egyetlen mosollyal, viccel, nevetéssel feloldja, ugyanakkor mérhetetlenül bosszantja is, hogy semmit sem lehet igazán komolyan megbeszélni vele. Nem akar sírni, sem lelkizni, sem összeborulni vele, de olyan nagy kérés, hogy ne hülyéskedjen el mindent? Hogy nézzen szembe a zavarával, a helyzet kínosságával, húzza ki magát és érett felnőtt módjára szenvedje végig a Poklot vele? Mert bár nagy nehezen rendezték ezt a dolgot, feloldották a vallomása szülte feszültséget, a téma még mindig ott libeg kettejük feje felett. Nem beszélték meg igazán, mit jelent ez a hír kettejükre, a közös életükre nézve, és Eli nem rajong érte, hogy máris bohóckodniuk kell, hiszen ezek után még nehezebben térnek majd vissza a témára. Minél távolabb sodródnak tőle, annál nehezebb lesz ismét felvenni a fonalat, s végül inkább majd besöprik a szőnyeg alá... Elliot nagyot sóhajtva könyveli el, hogy megint így lesz, aztán beszáll az autóba, csak a szemét forgatva Kris atyáskodó ujjrázásán.
Megjegyzésével, mellyel igyekszik visszakanyarodni korábbi témájukhoz, alaposan zavarba hozza mindkettejüket. De hát nem tehet róla, nem akarta függőben hagyni a témát... Nem akarta, hogy Kris tovább kattogjon ezen, és esetleg máshol keressen választ a kérdésére. Különben is, már olyan régóta ég a vágytól, hogy közölje vele; bókok egész sorát halmozta fel az elmúlt évek alatt, melyeket legtöbbször elmormolt a reggelijébe, vagy anélkül, hogy szavakba öntötte volna őket, elsüllyesztette elméje titkos kis bugyraiban. Annyit, hogy szerinte nagyon is jó pasi Kris, mindketten megérdemelnek. Barátja reakciója azonban fenomenális, egyrészt a szőnyeg alá söpri, hogy aztán ideges kapkodásával dudába tenyereljen, ijedt összerezzenésre késztetve barátját, majd letarolja a kukákat.
- Figyelj, ez egy szolgálati autó, nem szeretnéd, hogy inkább én vezessek, mielőtt...? - Összetöröd, mondaná, mindkettőnket kinyírsz, gondolja, de végül egyik sem hagyja el a száját, mert ahogy oldalra pillant Krisre, természetesen tíz körömmel kapaszkodva maga alatt, barátja karját találja a nyaka körül. Elég lenne csak néhány centit odébb csusszannia, hogy a támla mellett a karjára hajthassa a fejét, megpihentetve kócos fürtjeit izmos karján... Ez a gondolat pedig leforrázza, úgyhogy inkább nem szól semmit, főleg, hogy Kris elegánsan meglöki, ahogy ismételten kapkodva elhúzódik. Kész idegcsőd vagy, haver!
A jégkék szempár mindentudón tapad Krisre, Eli látszólag nem is figyel rá, mit hablatyol össze, annyira leköti, hogy bámulja őt. Pedig figyel, mert ahogy elsüti a megjegyzését a szexről, Eli újfent harsányan felnevet.
- Szabad a szex? Nem pontosan értem, mire gondolsz, hiszen eddig sem fogtuk vissza magunkat. Vagy épp nyilvános szexre buzdítasz? - A fejét csóválva szakítja el végül barátjáról a pillantását, hogy kinézhessen az ablakon. Nos, ha jobban belegondol, az is megvolt már párszor... De ezt inkább nem köti Kris orrára, mert a végén még lámpaoszlopnak hajtanak. Talán jobb lenne, ha mégsem inna alkoholt, és józanul haza tudná cipelni a másikat, ugyanakkor a dac azt mondatja vele, nagyfiúk mindketten, társa pedig nem olyan hebrencs, hogy ne tudná két pohár sör után hazacipelni magát.
Szerencséjükre - vagy balszerencséjükre - az út további részében a zene kitölti a csendet. Ezernyi kérdés foglalkoztatja mindkettejüket, és ahelyett, hogy megbeszélnék, hagyják inkább, hadd dübörögjön a rádió - annyira tipikus, Eli mégsem hibáztatja érte egyiküket sem. Talán jobb is, ha mára felfüggesztik a témát, hiszen Kris láthatóan furcsán viselkedik, mióta színt vallott. Az volt a terve, hogy lesokkolja őt kéretlen információkkal, és ezzel talán felrázza őt ebből a delíriumos állapotból, de csak még mélyebbre lökte benne. Mindkettejük érdekében jobb lesz, ha visszavesz, lelassít és hagy időt a barátjának, hogy feldolgozza a hallottakat. Igen, így lesz a legjobb. Így hát a szórakozóhelyhez érve némán száll ki a kocsiból, bár barátjával ellentétben ő magával viszi a jelvényét. Ki tudja, hogyan és kivel távozik innen. Farzsebébe süllyeszti az igazolványt, helyreborzolja örökkön kócos fürtjeit, és követi Krist befelé. Megköszöni, hogy előre engedte és mondana valamit, de aztán inkább nem teszi.
A hely nyüzsög, mint mindig, épp az egyik kedvenc dalát játsszák és a tömeg egészen elviselhető. Meleg van, ezért Eli rögtön kiold pár gombot az ingén és tövig húzza a cipzárt kabátján, ahogy belépnek, s nem kerüli el a figyelmét az a néhány pillantás, mely rájuk tapad. Nem csak rá, hanem Krisre is, és szeretné őt átkarolni, irigyen magához húzni, hogy kimutassa, foglalt, az ő terepén vadászni pedig egyenesen öngyilkosság lenne. De nem teszi, inkább összenéz egy nála jóval fiatalabb, festett világosszőke sráccal, és kölcsönösen adóznak egy pillanatot egymás identitásának. A radarja mindig is érzékeny volt az ilyesmire, a hasonszőrűek pedig különösen könnyedén megtalálják egymást.
- Gyerünk már, haver! Olyan vagy, mint akiben fenn akadt egy toboz. - húzódik közelebb Krishez, annak széles vállába kapaszkodva hátulról, s lábujjhegyre tolva magát ránehezedik a hátára, játékosan a pult felé noszogatva barátját. - Lazíts egy kicsit! Itt nincsenek kukák, amiket letarolhatsz.
Egészen a pultig csimpaszkodik hátulról Kris vállába, kemény, erős mozdulatokkal esik neki barátja vállának, masszírozza, gyúrja, hogy feloldja benne a görcsöt, a feszültséget. A pulthoz érve megveregeti búcsúzóul a karját, majd leülteti az egyik bárszékre, mielőtt felkapaszkodik a balján lévő helyre. Anélkül adja le a rendelésüket, hogy megkérdezné őt, mert pontosan tudja, mire van szüksége a másiknak, és be akarja bizonyítani, hogy a megérzései vele kapcsolatban nagyon is pontosak.
- Ne csak az én bátorságomra igyunk, hanem a tiédre is! Hiszen el is ájulhattál volna a hír hallatán, vagy tudom is én... Sírva fakadhattál volna - cukkolja a másikat, hiszen tudja, hogy Kris sosem tenne ilyesmit. Egyik sem igazán illik hozzá, legalábbis az alapján, amennyire Eli ismeri. - De a reakciód egészen emberire sikeredett, úgyhogy igyunk mindkettőnkre.
Amint megkapják a rendelt italt, Eli máris kézbe veszi a whiskyjét, koccintásra kínálja a mellette ülőnek, poharuk felett villantva rá pimasz, mégis kedvesnek szánt mosolyát. Viccen kívül, tényleg hálás neki, amiért úgy tűnik, hogy barátja igyekszik elfogadni őt.
- Ráadásul mindketten szinglik vagyunk, a szex is szabad, és már eltelt legalább 24 óra a szakításodat követően... Itt az ideje keríteni neked egy új barátnőt! - Eli pedig mindent megtesz közben, hogy a mosolya semmit sem veszítsen a fényéből, és legalább olyan vidámnak, lelkesnek és támogatónak tűnjön, mint amennyire ellenzi magában a gondolatot, hogy Krist ismét egy nő oldalán lássa.

Eli & Kris

- somebody i can kiss... -

Tehát elmondhatjuk Kristopher Morganről, hogy egy elcseszett tinédzser, felnőtt férfi testbe bújva. Ki más reagálna duzzogva a legjobb barátja nagy vallomását követően? Biztosan nem egy harmincat ért férfi! Meg aztán milyen barát az, aki rögtön a lebukás után éjjel azon fantáziál két szemlehunyás között, hogy milyen lehet Elliot egy másik férfival? Hogy mennyire dominál? Az biztos, hogy a szőkébb számára ezek a napok nem úgy alakultak, ahogy normális embereknél bizonyára megesnek. Elnézhető-e neki? Valószínűleg ő maga sem tudja a választ. Annyi viszont biztos, hogy Elliot szavai a járműben olyan hevesen csapódnak le rá, hogy nem képes reagálni. Eltátott szájjal figyeli a másikat, ahogy elfordul tőle. És ez még mind semmi. Kris hozva a formáját zavarában nem hogy hirtelen lendülettel mozog, a viszonylag zsúfolt helyen széles vállaival, még kínos helyzetekbe is hozza magát. Ha eddig nem tűnt fel Elliotnak, hogy a szőkébb nem egy határozott, szilaj jellem ilyen téren, akkor most biztos a lebukás.
- Nem, nem, nem, öööö ááá nem! - makog össze-vissza, miközben a tolatást próbálgatja. Kész csoda, hogy csak a szemetes landol éles csattanással és nem megy át az ártatlan járókelőkön, csak mert Kristopher Morgan képtelen elviselni, ha a meleg barátja jó pasinak nevezi. Nagyon jó pasinak! Aztán persze ráeszmél a szőke, hogy a másik miért hallgatott el nagy hirtelen, akkor pedig megtörténik a bumm. A keze olyan közel van Eli tarkójához, hogy megcirógathatná a puha szálakat, ehelyett, mint egy tank tör utat karja, hogy még meg is lökve a srácot, visszarántsa magához. Kris dolgán persze az sem segít, hogy folyamatosan nézi őt az anyósülés bitorlója.
- Úgy értettem otthon. Nem kell bujdosnod, ha felhoznál valakit... - ahogy kimondja, bánja szavait, nyelné vissza, ha tehetné. Hogy a francba fogja elviselni azokat a hangokat? Összeszaladnak szemöldökei, de mosolya továbbra is ott virít ajkain, amitől ilyen furcsa groteszk ábrázat ül arcára. Nyelnie kell. A műszerfal fölé bámulnia. Néznie az ablakokat. Vagy a járókelők ruháit. A zebra színeit, vagy csak a lámpáéit. Bármit, ami elég erős ahhoz, hogy képes legyen kibírni még ezt a pár percet anélkül, hogy visszavonná kijelentését.
A féklámpák kigyúlnak. Megérkeznek a helyszínre. A bemenetel könnyen sikerül, Kris jelvény nélkül indul be. Előre engedi Elit, majd szorgosan, akár az árnyék követi a fickót. A nyüzsgés, a zene ellazítja a szőkébbet. Valahogy mindig is feloldódott, ha valami morajlás vette körül. Nem mintha gondja lenne azzal, ha szerepelnie kellene, a vidám természete adja maga mellé a lazaságot, de mégis csak egy olyan szituáció van mögöttük, amihez segítségéül kell hívnia olyan ősi elemeket, mint a zene, az alkohol, meg a felesleges csacsogás.
- Miért pont egy toboz? - értetlenül fordítja felfelé tenyereit, miközben megadja magát a hátába csimpaszkodónak. Előre halad, a pult felé. Tekintete jár kel a többi férfién, meglepi vele saját magát is, hiszen általában a nőket nézi meg először. Árulkodó nyomokat keres talán, hogy ki az, akivel Eli szemezgethet a háta mögött?! Legyen bárhogy is, felenged, mikor Reed arra kéri. - Tolatásban nem vagyok király, de minden másban lenyomlak, szóval ne legyen akkora szád... - széles vigyorral néz barátja felé, egészen megfeledkezve a korábbi helyzetről. A masszírozása vállának, hátának, különös érzéseket kellene kiváltson belőle, mégis olyan, mintha megint hétköznapi, normális barátokként lennének együtt, ettől pedig nem feszeng. Sőt, még a fejét is hátraveti, hogy élvezze kidolgozott izmai gyúrását, de akkor már érkezik is a hűvös paskolás, ami a búcsú jele. Kris szomorú ábrát ejtve pillant Elliot felé, hogy aztán megcsóválva fejét, vigyorral a képén foglaljon helyet. A másik rendez, ezért Morgannek nincs más dolga, mint bunkó mód felkönyökölni a pultra, előredőlni és Reed felé fordítania a fejét.
- Nagyon vicces vagy. - rázza a fejét, megjátszott sértődést grimaszolva az ábrázatán. A pult mögötti kivilágításra fókuszál, amikor érkezik a folytatás. Arra már Elliotra kapja a fejét. - Ó, fogd már be. Te is szarul érezted volna magad a helyembe, úgyhogy csak maradjál magadnak. - fogvillantós vigyor következik, majd eltolja magát a pulttól és a barátja felé fordul törzsével. Egyik térdét afelé tárja, míg a másikkal előre néz.
Megkapják az italukat, amit kezébe véve Kris rögtön keringtetni kezdi a löttyét. Arról néz fel Reedre, hogy egy mindentudó mosollyal válaszoljon annak köszöntésére.
- Ha ez köszöntés akart lenni, megint bebizonyítottad, hogy szar vagy valamiben. - további vigyorral csóválja a fejét, majd beleiszik az üvegbe, leöblítve vele a ki nem mondott, elfojtott érzelmeket. Át kell törnie a falakon, vissza kell találnia ahhoz, aki volt mielőtt tudomást szerzett Elliot beállítottságáról. És menni is fog neki, simán! Hetero ő. Az, bizony! Méghozzá milyen... - Igazad van, ami most kell nekünk az egy kiadós baszás. - elismerősen sóhajt fel, ahogy a pohara fenekét a pult felszínére koccintja, majd válla fölött rögtön kukucskálni kezd. Ezúttal már a nőket figyeli radarjával. Bizonyára Elliotnak megvannak a bevált módszerei, ha úgy alakulna. Nehogy már Morgan maradjon numera nélkül...
- Még egy kört! - fordul előre, kérdőn intve Reed felé is, ha felitta az övét, akkor nyilván jár neki még egy. Meg aztán, egyébként is, jól fog esni még egy pofon felejtés.
Morgan ki is szúr a sarokban biliárdozók között egy szőke, szemüveges, karcsú nőt. Kedvét leli abban, hogy megpróbálja elkapni a tekintetét. Könnyebbnek érzi, mint szembe fordulni és a pult fölötti tükörbe a saját szemeibe nézni, elvégre hazudik.
- Nem teccik ez nekem. - mondja lehajtott fejjel, szándékosan elhülyülve a szót, miközben idétlen mosollyal néz maga elé. - Egyik se tetszik.- kiszélesedik a vigyora, aztán elkapja a pultost, hogy a koktélok felől érdeklődjön. Morgant mindig is vonzotta a keverés művészete. Ha kirúgnák a pozíciójából, valószínűleg keverőnek állna. És még ez is egyszerűbb, mint beismerni, hogy egész egyszerűen nem érez rá indíttatást, hogy bárkihez hozzá érjen. Bárkihez, aki nem Te vagy...

Kris & Eli

Mert így vagyunk emberek

Értékelnie kéne Kris szándékát, ezt az anyja által belé diktált jómodor tankönyvi leckeként mondatja vele - meg kéne köszönnie, sőt, hálásnak kéne lennie a barátjának azért, mert ilyen előzékenyen és nagylelkűen megengedi, hogy felvigye egyéjszakás udvarlóit magukhoz. A betanult séma szerint, legalábbis. Eli azonban? Megharagszik. Igenis dühös, vagy talán sokkal inkább csalódott és elkeseredett, hiszen talán ez lenne a leghelyesebb reakció barátja ajánlatára, Krisnek azonban nem így kellett volna reagálnia. Nem kellett volna az áldását adnia erre az egészre, hanem félre kellett volna húzódnia a nyüves autóval, feldobni őt a motorháztetőre és... De persze, hogy nem ez történt, hiszen a férfi legalább annyira hetero, amennyire ő nem az, és a saját ostobaságát mutatja az, hogy még mindig ebben reménykedik, hogy még mindig hisz benne, gyermeteg érzelmei egy nap viszonzásra lelhetnek. Már rég ki kellett volna ölnie magából ezt a furcsa, komisz vágyat, ám a remény... Az aljas egy dög, és az utolsó pillanatban mindig lefogja a kezét, amikor meghúzná a ravaszt.
Így hát nem köszöni meg Kris nagylelkűségét, hanem magában puffog és igyekszik lenyelni a gombóccá tömörült keserűséget a torkából. Nem akarja, hogy a barátja örüljön és támogassa a fiú ügyleteiben, és ettől csak még szörnyebben érzi magát, hiszen a szőke mamlasza végre próbálkozik, igazán teper azért, hogy a kedvére tegyen, ő meg holmi gyerekes féltékenységből képtelen ezt értékelni. Pedig egyáltalán nem bánná, ha Kris utálná a gondolatot, hogy másokkal etyeg... Holott nem akar. A lakásuk szent és sérthetetlen zóna számára, egy otthon, és biztosan nem visz fel senkit, aki nem méltó rá, hogy a családjába tartozzon.
- Az univerzum nagy rejtélyei! - veregeti meg barátja vállát a toboz-misztikumra, miközben egyre beljebb haladnak a bárban. Körülfogja őket a zene, az emberek, sziluettjüket egymással kergetőző fények nyaldossák. - Hóó, Morgan visszatért! - Eli pedig harsányan felnevet, legédesebb, csilingelő baritonjával örvendezteti meg a másikat, az elsütött, önhitt poén reflektálásaként. Szereti, amikor Kris nagyképű és vicces, mert az azt jelenti, minden rendben van; szinte érzi is, hogyan áll vissza a béke és a rend a világba, de főleg kettejük közé, így nem is bír magában tartani egy apró, megkönnyebbült sóhajt, miközben leereszkedik a férfi mellett lévő székre.
- Nem mintha attól még igaza lenne. Bang~! - Hüvelyk- és mutatóujjából pisztolyt képez, melyet Krisre szegezve elsüt egy kacsintás keretében, ezzel is emlékeztetve bajtársát, hogy útjaik annak idején néhány évre különváltak. Eli értékes tapasztalatokat szerzett a terrorelhárításnál, habár az a két év darabokra cincálta az idegeit, legalább megtanult még jobban lőni. Nehéz volt számára az Akadémia, a sok magolás és a kiképzések, de a lövészetet mindig szerette és élvezte, ahhoz nem kellett a gatyát is átizzadni vagy éjszakákon át a könyvek felett görnyedni. Csak bele kellett sűríteni egyetlen golyóba mindent, aztán meghúzni a ravaszt. Jól emlékszik arra a kellemes borzongásra, ami egy-egy lövés után átjárta a telepöttyözött céltáblát figyelve, és arra a jéghideg, sötét semmire, ami akkor kerítette hatalmába és kezdte el felzabálni a lelkét, amikor a céltába helyett az első vérbe fagyott holttestével szembesült.
- Tudom, köszönöm - biccenti meg fejét barátja felé, bár jól tudja, hogy egyáltalán nem viccnek szánta, hiszen Elire sok minden igaz, de az, hogy vicces, hát aligha. Kris talán annak látja, mert előtte képes megnyitni a lezser, humoros oldalát is, neki önzetlenül felajánlja nevetését, anélkül, hogy bármit is várna cserébe. Ezt mások nem mondhatják el, megjátszott szellemesség csupán, amit előttük produkál. - Milyen harcias lettél hirtelen! Felspanoltak a kukák? - Azzal ismét nevet, lágyabban, mint az előbb, ahogy kettősükbe besiklik egy harmadik is, eléjük tolva a kért italt. Kurta biccentéssel hálálja meg, kezébe fogva poharát, hogy aztán köszöntőt mondjon, vagy valami olyasmit.
- Csak irigykedsz, amiért ilyen figyelmes vagyok! - Poharát Krisének koccintja, mielőtt egy prositot eldünnyögve felhajtaná az italt. Élvezi, ahogy az alkohol a torkát mardossa, és nem is áll le két kortynál, egy húzásra leküldi az egészet. Jól jön egy ilyen nap után, azt pedig, hogy józanul távozzanak a szórakozóhelyről, már rég elvetette. A pia bátorságot önt belé, erőt, melyet csak akkor érez, ha munka közben az adrenalin mossa vérét. Az alkohol pont olyan drog számára, csak sokkal bűnösebb és jóval édesebb. Elegánsan helyezi kiürült poharát a pultra, és igyekszik nem megütközni barátja kijelentésén. Hiszen te javasoltad, biztatja magát, és igyekszik hozzászoktatni elméjét a képekhez. Kris egy nővel. Az ágyban. A konyhapulton. A zuhany alatt. Mindenféle bizarr pózokban. Igenis ez kell mindkettejüknek, és a szerencsés ringyónak is! Hiába vetíti azonban lelki szemei elé a képet, beletörődés helyett csak meglódul lefelé gyomrából az ital melege, főleg, ha barátja izmoktól barázdált hátára gondol, annak meztelen bőrére és sóhajaira...
- Jöhet még egy! - biccent, majd szégyenkezve lesüti a szemét. Hogy fantáziálgathat a másikról, miközben az éppen itt ül mellette? Ki kell jutnia innét mielőbb, s ennek egyetlen módja, ha talál kedvére valót az elsőre elég gyérnek látszó felhozatalból. Nem mintha le tudna lépni bármelyik sráccal; egy melegbárban talán, de itt most mazsolázgatnia kell, kiszűrni, kivel érdemes szemezni és ki az, akitől számíthat bármiféle reakcióra.
Kris hangjára felrezzen gondolataiból, a szeme sarkából sandít a másikra, állát épphogy csak leszegve, majd pillantásával rögtön kutatni kezdi, vajon kiket szemelhetett ki magának, akikről máris lemondott. Rég nem nézegeti már a nőket olyan szemmel, féltékenykedve, irigykedőn azonban annál többször. Hiszen ők azok, akik elragadják tőle Kris figyelmét, és ők azok, akikké ő képtelen válni, bárhogyan is igyekszik. Konkurencia. Tudni akarja, milyenek, ezért alaposan szemügyre veszi őket, ami remek álca, ha nem tudják róla, hogy meleg. Nőket stírölni egész este, kell ennél férfiasabb elfoglaltság?
- Elég rusnya mind. Egyik sem illik hozzád - hangzik el végül az ítélete, és fikarcnyi bűntudatot sem érez. Normális esetben sosem beszélne így a nőkről, főleg olyanokról, akiket nem ismer, de most a féltékenység és az ital beszél belőle, és egy cseppet sem bánja, hogy kimondja a nyilvánvalót. Egyikük sem elég jó. Megtámasztja fejét a tenyerén, a pultra könyökölve figyeli, Kris hogyan faggatja számára érdektelen dolgokról a pultost. Nem is figyel a közöttük elhangzó párbeszédre, nem hallja a szavakat, leköti a figyelmét az az édes ritmus, ahogyan a férfi szája mozog, a szemében pattogó fények, melyek fel-felrobbannak a másik válaszát hallgatva, vagy ahogy válla mozog a feszülő felső alatt. Eli pedig csak nézi őt, belefeledkezve, átszellemülve a saját kis világába, ahol ez az egész férfi maga mellett mind hozzá tartozik.
- Nem akarod tudni, mióta vagyok meleg, vagy hogy az vagyok-e egyáltalán? Mert nem mindegy, meleg vagy bi. De az vagyok egyébként - Hangjával akarja magára vonni a másik figyelmét, megunta, hogy Kris mással foglalkozik helyette. Nem fél önzőnek lenni és mindent megtenni, hogy kisajátíthassa barátja pillantását, még akkor is, ha ehhez provokálnia kell. A másik válaszától függetlenül regélni kezd. - Tizennégy éves korom körül kezdtem el sejteni, de akkoriban még elég jól ment az önámítás. Biztosra csak az Akadémián mentem, a sok férfi közé zárva hónapokon keresztül... Voltak persze nők is, de sokat elárult rólam, hogy nem igazán vettem észre őket. Szóval, akkor tudatosítottam magamban, hogy ez van, és akkoriban kezdtem el kísérletezgetni a dologgal, felvállalni. Persze egyelőre csak magam előtt.
Megkapják az újabb kört, ő pedig meglötyögteti a poharában az italt, mielőtt kortyolna belőle. Most nem siet meginni, kiélvezi a nyelvén az aromáját.
- A családomnak mondtam el először, mert mégis csak ők osztoztak velem az elmúlt évtizedeken, ők pottyantottak erre a világra. Utána pedig neked. Senki más nem tudja rajtatok kívül, se a feletteseink, se a kollégák, senki. Úgyhogy elég rövid a listám, kit kell kivégeznem, ha kitudódna. - komisz pillantás oldalra, ravasz félmosoly, karjával játékosan meglöki Kris vállát, majd felhörpinti az italát. - Szóval, te mióta tudod, hogy hetero vagy?
Oldja a témát, és nevet, mert ez olyan vicc, amin csak nevetni lehet. Még ha egy kicsit bele is törik a szíve közben...