Túl voltam mindenféle japános hóbortomon, sőt! Most inkább a városban jártam, szomorú voltam, ahogy Ruko is az volt, bár ezt ő sosem mutatta ki senkinek, én mégis éreztem a fájdalmát. Épp ezért próbáltam tenni ellene a magam módján, talán ha érzi, hogy jobban érzem magam, hogy próbálom, jobban érezni magam, akkor talán neki is jobb lesz egy kicsit nem?
Talán itt az ideje, hogy találkozzak vele is… kíváncsi voltam, hogy kit fognak ráerőltetni a parabataiomra, hiszen… még csak hallottunk róla, a háborúban együtt harcoltunk, de ennyi. Ebből nem tudok meg sokat. Annyit tudok még, hogy igazán magának való lányról van szó. Lány? Nő, legalább nem egy fiatakorút akarnak ráerőltetni a társamra. Ettől függetlenül lehet ugyan olyan beképzelt kis fruska, mint az a Lightwood lány. No mindegy. A mai nap mit is csináltam? Felfedeztem a Central Parkot, találkoztam pár tündérrel, persze csak óvatosan, mert bennük nem igazán lehet megbízni, és akkor betértem egy olyan bárba ahol remek kajátkat szolgáltak fel, és az se zavarta az alvilágiakat, hogy rám van festve pár rúna. Béke van vagy mi nem?
Billiárdoztam is, bár… én nyertem, rúnát sem kellett használnom, ezután betévedtem egy olyan helyre ahol végre kiszórakozhattam magam, játszótér, persze a láthatatlanság rúnával, nem érdekelt, hogy pár mondi a mozgó játszóeszközötől frászt kap, ahogy a baritonomtól is, miközben az anyanyelvemen énekelgetek, és az új dalszövegemen gondolkodom. Erre az esetekre volt nálam a telefonom, és azonnal fel is mondtam rá a szöveget, minek papírlap, ha az elázhat, elfújhatja a szél, a telefon meg mindig magamnál hordom. Dél tájban pedig a menedzserem hívott banda fotózásra, örömmel mentem el, marhulni a többiekkel, rengeteg szponzor terméket kaptam, az intézetbe már egy hatalmas sporttáskával, és jó pár kisebb-nagyobb ajándékos szatyorral érkeztem.
Elhaladtam a lakosztályok mellett, amikor is a félig nyitott ajtón keresztül megpillantottam azt az alakot akit eleve felakartam keresni az intézetbe való visszatérésem alkalmával. Nem tudom,hogy sírás, netán hüppögés hangját hallottam-e, ezért jobb lett volna ha inkább folytatom az utam tovább, de én nem erről voltam híres, hogy folytatom az utamat, mint a többi normális árnyvadász, tisztelve a magánszféra szentségét.
- Te vagy Dorothea Cooldstone? – a bakancsom orrával löktem be az ajtót és megigazítottam a vállamon a táskámat, valamint a mozdulattal a fekete ajádnékos zacskók kis fodros akármikkel megzizzentek a kezemben, szintén.
- A nevem Mamoru Haruo Raiden, Ruko Masashi parabatai-a. Ha nem te vagy Dorothea, megmondanád, hogy merre találom? Tudod, kíváncsi vagyok rá, tudni akarom, hogy miféle teremtés a jövendőbelije,és tisztázni akarok vele ezt-azt. – támasztottam meg a kézfejem külső részét az ajtófélfában, és így dőltem az félfának magam is, egyelőre még nem engedtem beljebb magamat, ennyire azért tiszteletben tartottam, mondjuk egy ismeretlen magánszféráját. Mintha egy fekete pamacsos valamit is szorongatna a kezében a nő, erre élénken kaptam fel a pillantásomat, és beljebb léptem a szobába, belöktem a sarkammal az ajtót és elindult a macska vadászat. A lány egyébként japán mint én, és épp egy macskát mentett meg, szóval mellé lőttem. Mindegy, összeszedtem a holmimat, és miután elmondta, hogy hol találom a keresett személyt, elmentem a szobája felé, s mivel ott sem volt, így úgy döntöttem, hogy az akusztikus gitárommal felszökök a növényházba. Csodás, és nyugis hely, és majd most megnézzük, hogy melyik virág szereti az acapellát, vagy épp a random gyakorlásomat hallgatni, épp ezért menet közben visszamentem a basszus gitáromért is, biztos ami biztos, hadd élvezzék a gyakorlásomat, bárki aki a növényház felé jár, hiszen ott kevesen, vagy sosem szoktak lenni.