Idejét nem tudom annak, mikor láttam utoljára Nichot. Igaz, lényegében az volt az első alkalom és jó ideig az utolsó is.
Nem tudtam a létezéséről egészen addig, amíg ott a foglyok között nem lett baromi ismerős egy energia, ami szinte megegyezett az enyémmel. Akkor szembesültem azzal, hogy van egy fiam, ami akkor mellbevágó volt, hiszen nem 20 év telt el a születése óta, hanem több mint 200. Megmentettem, kiszöktettem és az útjára bocsátottam. Nem kértem, hogy keressen meg, nem kértem, hogy jöjjön velem, hogyan is tehettem volna? Ott viszont az időpont nem volt alkalmas arra, hogy egyáltalán beszéljünk.
Azóta nem beszéltünk, nem találkoztunk egyszer sem, ezért is ért váratlanul, hogy egyszer csak üzent, hogy jönne. Meglepett? Azt nem mondanám, de nem mostanra számítottam rá. Gondolkodnom sem kellett, hogy igent mondjak a találkozóra, elvégre joga van tudnia az én szemszögemből is, miért nem voltam jelen az életében, és miért nem kerestem sohasem. Azóta miért... meg kellett emésztenem nekem is, neki is, hogy létezünk, élünk, hát ezért. Felnőtt volt már, tudta, mit akar, mégis miért kellett volna követelnem, hogy velem tartson?
A kávézót ismerem, hamar oda is érek, leparkolok és becsapva az ajtót indulok befelé. Körbe sem kell néznem, hogy tudjam, hol ül, egyenesen felé indulok és foglalok helyet vele szemben.
-Szia Nicho. Kérdezz.
Tudom, hogy fog, így nyugodtan várom, nincs mit takargatnom vele kapcsolatban sem. Azt látom, hogy remek formában van, nincs bajban, ez egy jó hír. Ha valamit mondani akar, azt is meghallgatom, elvégre azért vagyok itt.

Feszültnek tűnök, de nem vagyok az, azaz nem annyira, mint ahogy Nicho gondolja. Persze a klánügyek nem tartoznak rá, azokkal egyébként sem traktálnám. A lecsóba csapok, úgy szoktam, minek fussunk felesleges köröket, vagy rizsázzunk, sejtem, hogy sok dolog foglalkoztatja, és ezekre többnyire választ szeretne kapni.
"Szia apa."... furcsa ezt tőle hallani, főleg így, hogy a háborúban kellett szembesülnöm azzal, van egy vér szerinti fiam, akit nem láthattam felnőni, nem taníthattam, nem játszhattam vele, ahogy tettem azt Enzoval és Lioval. Furcsa, mert számára idegen lehetek még mindig, még ha nem is vagyok az.
-Igen, egy kávét, simán és feketén, de én fizetek. Rendelj nyugodtan.
Ez a minimum, amit megtehetek, még ha csak egy apró gesztus is felé. Ami a legszebb, hogy ha akarnám sem tudnám letagadni, hiszen kiköpött másom csak fiatalabb kiadásban, de nem is akarom tagadni.
-Mindegy, csak néhány falkabeli. Tudom, hogy sok kérdésed lesz, amiket ott és akkor nem tudtunk megbeszélni.
Az anyját szerettem, hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem. Az, hogy eltitkolta előlem Nichot, már mindegy, az a múlt, és azon nem tudok változtatni. A kérdés az, hogy a jelenben mit tudunk kihozni ebből, egyáltalán van közös jövőnk? Kérdőn pillantok rá.

Aprót bólintok, nem mondok egyebet, hiszen hiába a fiam, akkor is szem előtt kell tartanom, hogy nem a Falkám tagja, innentől kezdve semmit nem oszthatok meg vele. Tudom, hogy kimondatlanul is megérti, nem kölyök már.
-Éreztem. Sajnálom.
Volt egy kötelék köztünk az anyjával, azt nem lehet nyom nélkül kitörölni, így igen, pontosan tudtam, mikor halt meg. Nichoról többet tudok, mikor találkoztunk és szembesültem azzal, hogy létezik, amikor megszöktettem... persze, hogy utánanéztem annak, miként és hol él. Ugyan nem vehettem részt az életében, de azért érdekelt, hol élt, hol nőtt fel, merrefelé ment, ez természetes volt, ahogy az is, hogy ha megtudom, bajban van, egy szó nélkül támogassam.
-Vér szerinti kettő. Ikrek, két fiú, már egy hónaposak. Nem vér szerinti is kettő, ők már felnőttek, egy fiú, egy lány, ők a kölykeim, de ugyanúgy tekintek rájuk, nincs különbség.
Felsorolom a gyermekeimet, Liot és Enzot is, hiszen a családomhoz tartoznak, nem teszek különbséget.
-Nem tudtál rólam, ugye? Anyád azt mondta, meghaltam? Amikor elment, azaz lelépett, hirtelen történt. Egyszerűen kisétált az életemből anélkül, hogy esélyem lett volna arra, hogy tudomást szerezzek rólad. Tulajdonképpen azt sem tudom, miért ment el, egy szót sem szólt, de valószínű, hogy akkor ő már érezte, te vagy.
Ez azért érdekel, hogy miként lett tálalva neki, miért is nincsen apja, igazság szerint az is, hogy egyáltalán miért hagyott faképnél, miért nem mondta el, hogy gyermeket vár. Persze, hogy pofán vágott, amikor a táborban szembesültem azzal, ő létezik. Valahol még mindig nem tudom, mi lenne a megfelelőbb, hiába érzem úgy, hogy kimondatlanul is szeretném, ha mellettem, mellettünk lenne, de ez az ő döntése. 300 évet nem tudok pótolni, így nem is várhatom el, hogy azt mondja, szeretne velünk élni.

Felsorolom a testvéreit, nem véletlenül hangsúlyozom ki, hogy nem teszek különbséget aközött, hogy ki vér szerinti és ki beharapott. Számomra ugyanúgy a gyermekeim mindannyian. Nicho is.
Figyelmesen hallgatom, és amikor elhangzik, hogy a volt sógorom nem hazudott neki sosem, valamint akkor született, mikor az exem halálát éreztem, bólintok. Ezt senki nem tudta volna megakadályozni, erre szoktuk mondani, hogy benne van a pakliban.
-Anyád eltitkolt előttem, elment, mielőtt érezhettem volna, hogy nincs egyedül. Ha tudom, megkereslek, de ezen már nem tudok változtatni. Nashville tele volt velük, ott kedvedre irthattad volna őket, szemtelenek voltak, ott nem volt békés együttélés.
Persze azt is értem, miért nem keresett meg ő maga, végül is ki tudja, mi játszódott le a fejében gyerekként. Valószínű, hogy fordított helyzetben én is így döntök, aminek örülök az az, hogy nem kinyírni akar bosszúból, azt már rég éreztem volna rajta, és ahhoz nekem is lett volna egy-két szavam.
-Biztos, hogy tudott rólad. Az érzékeink vannak annyira kifinomultak, hogy azt is tudjuk, hogy nem egy, hanem több energia jön át valaki felől. A nőstények ezzel szemben szinte azonnal érzékelik a legapróbb változást is magukon, amit mi hímek, egy picit később.
Ezért volt az a sejtésem, hogy az exem akkor ment, mikor ő már tudta, hogy várandós, de én még nem. Már épp kérdezném, most mégis miért jött utánam, mikor ő maga mondja ki.
-Tényleg ezt szeretnéd? Hely van, de azt tudnod kell, hogy nem tehetek veled sem kivételt, ahogy senki mással sem. Gondolom nem újdonság, hogyan működik egy falka.
Elmosolyodok, hogyne tenném. Apaként boldoggá tesz, hogy a fiam így dönt, még ha eddig nem is igazán éltünk egymás mellett.

-Jól tetted. Van egy határ, amit ha átlépnek... nincs tovább.
Értem a mozgatórugóit, valószínűleg én is addig irtottam volna őket, amíg léteznek, főleg a területünkön, és a tények ismeretében. Nem lep meg, hogy így cselekedett, az anyjáról volt szó, mi a falkánk kölykeiért tettük, egymásért.
-Így van. Azon már kár sírni vagy gondolkodni, így kellett lennie. Örülök, hogy így döntöttél. Igen, van 4 testvéred, és lehet, a kicsik még nem igazán fogják fel ezt, de a két idősebb szerintem örülni fog neked.
Elmosolyodok, hát ezek szerint neki ugyanolyan fontos a család mint nekem, ezt tőlem örökölte. Azt is tudom, hogy nem lesz egyszerű dolga, hiszen ugyanúgy bizonyítania kell mint mindenki másnak, ahogy anno nekem is. Viszont ha elég elszánt, meg fogja oldani ezt is.
Enzo arcát már most látom magam előtt, hogy még mindig azon röhög, egy terhesség sem tart 200 évig, és valószínűleg Lio is vigyorogni fog rajta.
-Nem is tehetném. Mindenki kivívta a saját helyét, neked is ezt kell tenned. Azt nem tudom, milyen vezető vagyok, azt viszont igen, hogy egy összetartó, összeszokott, erős falkánk van. Szó szerint egy nagy család.
Sikerült a már itt lévőkkel is megértetnem, hogy ugyanolyan értékes tagok mint az enyéim, számítok rájuk, és sosem fukarkodtam egy esetleges dicsérettel sem, ha szükség volt rá. Sokkal felszabadultabbak lettek, főleg, hogy nincsenek bezárva, mint voltak az előző vezetőjüknél, és rájöttek arra is, hogy ha bajuk van, nyugodtan kereshetnek engem is, nem vagyok megközelíthetetlen. Bízom abban, hogy Nicho simán megugorja a szintet, nem lesz problémája.

-Ez nem teljesen igaz. Akik itt vannak New Yorkban, felettébb kényesek rá. Sosem hittem volna, hogy egyszer azt mondom, van két klán, akikkel igen jó viszont ápolunk. Igaz, a vezetőik sem éppen sihederek.
Szúrom közbe, mert magam is meglepődtem azon, hogy az ősi ellenségek között akad olyan, akivel nem akarjuk minden egyes nap nyírni egymást, ahogyan tettük Nashville-ben is. Amikor azonban egy anyát és két gyermeket említ, felkapom a fejemet.
-Tessék? A családodról beszélsz?
Tudom, hogy milyen egy gyermek elvesztése, bár én a sajátomat kellett, hogy megöljem, mégis tudom, mit jelent az a fájdalom, amit az elvesztésük okoz. Érzem, hogy Nichot még most is felkavarja az egész, és nem fogom neki azt mondani, hogy nincs igaza. Azonban itt rá kellett eszmélnem arra, hogy az öregjeik még tudják, mi az illem, és ezt meg is követelik a tagjaiktól. Itt nincsenek "véletlen" balesetek, határszegések, tényleg rend van. Természetesen mindez kölcsönös.
-Á, nem hiszem, hogy aggódnod kellene. Ugratni biztosan fognak, de gondolom ez sem okoz újdonságot.
A srácaimat ismerve ezt előre borítékolom, de a tagjaink sem mennek a szomszédba, ha éppen viccelődni támad kedvük. Viszont azt is tudom, hogy ha kell, egy emberként zárnak össze, egy csapatként lépnek.

-Sokat mesélhetnék arról, hogy hány farkasunk tűnt el, kölykök, hány farkasunkat ölték meg, mert ugyanígy cselekedtek, mint akik veletek tették. Majd eljutsz odáig, hogy különbséget tudj tenni, mert muszáj. Amikor ideérkeztem, ugyanazt vártam, mint volt, és elhiheted, engem lepett meg a legjobban, hogy két vezér milyen szinten van az ellen, amit mi is átéltünk.
Tudom, hogy ez nehéz, és megérteni is az, de tény, hogy Kaname és Richard irtja azokat, akikről tudják, ezt teszik. Igaz, hogy sokszorosan idősebbek még tőlem is, így nem sokan vannak, akik ellent mernének nekik mondani, de becsülendő, hogy még akad olyan vérszívó, akinek szent a saját törvénye, hagyománya, szabályai, és nem rúgja fel a szerződéseit sem.
-Remélem, hogy a vezéretek még akkor meghalt. Nálunk minden egyes nap jöttek balhézni, állandó vérfürdőben éltünk, aztán egyszer csak csend lett, viszont a kölykeink, fiataljaink kezdtek eltünedezni. Mire rájuk leltünk, mind halottak voltak. Az alfát nem érdekelte, azt mondta, hogy járulékos veszteség... én viszont azt, hogy megálljt parancsolunk ennek az egésznek. Kiirtottuk az egész klánt, vezérestől, mindenestől, két kölyköt pedig sikerült megmentenünk. Nem két nap volt, mire feledtettük velük a traumát. Eljöttünk onnan a fél falkával, különben félő volt, megölöm az alfát, kerüljön bármibe is. Előtte a barátom volt...
Ez az igazság... én sem szívlelem őket, ellenségek, ezért ért váratlanul az, hogy itt nyugalom van, és nincs semmiféle rendbontás.
-Ez az alfád és az ő hibájuk volt együttesen. Itt ezzel nem fogsz találkozni.
Tudom, mennyire fájhat Nichonak ez az egész, és nem is kérem tőle, kedveljen bárkit is, de azt tudom, hogy amíg ezek a klánok léteznek, itt soha nem fog ilyesmi előfordulni.

Győzködni nem fogom, elmondtam, mit tapasztaltam, elmondtam, miért változott a saját véleményem is, és nem haltam bele, hogy be mertem vállalni ezt a komoly változást. Hosszú évszázadokon gyilkoltuk egymást, ebben nőttem fel, ebben éltem, és tessék, amióta Brooklynban vagyunk, semmi atrocitás nem történt.
-Helyes.
Bólintok, teljességgel elképzelhetetlennek tartom, hogy egy alfa képes legyen a sajátjai ellen fordulni, ha pedig megteszi, mint Nichoék esetében is, nincs helye az élők sorában, sem ebben a fajban.
-Valóban, de sosem árt, ha mindez higgadt, hűvös fejjel történik.
Csupán egy apró tanács részemről. Forró fejjel elindulni a lehető legnagyobb hiba, mert akkor hibázik az ember, és siklik fel a legkisebb jel mellett is ami esetleg arra utal, a szervezése nem volt megfelelő és elég alapos. Tudom, hogy a fiam miről beszél, és mivel hasonlóképpen jártunk el, így nem mondhatom neki azt, ezt nem lehet. Lehet, mindent lehet, csak tudni kell, milyen következményekkel jár.
-Erre majd visszatérünk egy év múlva.
Tudom, hogy másként nyilatkozni már, és ez nem azt jelenti, hogy ezzel feladná az elveit, de be kell látni, néha az élet maga okoz meglepetéseket, olyanokat, amikre nem is gondolnánk. Esetünkben is így volt. Az enyéimet is meglepte, hogy nem kell napi szintű harcokkal foglalkoznunk, hanem létezik a békés együttélés fogalma is.

-Ez is egy nézőpont.
Elmosolyodok, mindketten tudjuk, nem erre céloztam, persze már mindegy, megtette, megtette, ami érthető. Én is megtettem volna. Az jó pont, hogy harc közben nem veszti el a hidegvérét, bár akkor már nem élne valószínűleg.
Sosem szoktam mellélőni.
A megérzéseim nem csalnak, egyetlen egyszer sem hagytak cserben, még akkor sem, amikor egyedül voltam sokakkal szemben, végül nekem lett igazam. Persze ez nem azt jelenti, hogy tévedhetetlen lennék, és azt sem, hogy ettől függetlenül lankadna a figyelmünk. Mindig teljes készültségben vagyunk.
-Nincsen. Mindenki azzal foglalkozik amit jónak lát, amit szeret vagy akar, az egyetlen kritérium, hogy nem sodorhatja veszélybe a falkát vele. Először és utoljára teszem fel a kérdést. Tényleg csatlakozni akarsz?
Szép is lenne, ha megfojtanám a bandát azzal, hogy még a meló is közös legyen, nem, ilyen nincs, ahogy kötelező takarodó és egyéb sem. Amit az előző Alfa alkotott, annak a felét eltöröltem, így is elég volt kirángatni őket abból a depresszióból, ahová lökte őket.
Ugyan Nicho egyszer már elmondta a szándékait, azonban nekem is fel kell tennem a kérdést. Ez egy ilyen játék, bár nem hiszem, hogy mást felelne.

Nem, nem azért kérdezem meg magam, hogy legyen ideje átgondolni a csatlakozást, hanem azért, mert ezt meg kell tennem. Az egy dolog, hogy Nicho bejelentette, hogy szeretné, de vázolnom kellett előtte, mivel találja magát szembe.
-Vannak íratlan szabályok, ez is az, hogy meg kell kérdeznem.
Sejtettem, hogy nem fog elrohanni és úgy dönteni, hogy bocs, de mégsem, így bólintok a válaszára, és az apai énem örül is a döntésének. Ha már 300 évet kihúztam az életéből, legalább a többinél lehessek jelen, még ha pótolni nem is tudom a kiesett időt.
-Ez így van, bárkivel megeshet, eddig viszont engem igazol, és remélem, így is marad.
Bármikor történhet olyan dolog, ami borít minden normálisan kezelt viszonyt, kapcsolatot, ezért sem engedem az enyéimnek, hogy egy percre is lankadjon a figyelmük. Így tennék és beütne a kraft, abban a pillanatban halálra ítélném őket.
-Kérsz még valamit? Ha nem, akkor menjünk, legyünk túl a kötelező körökön.
Rápillantok, ha semmit sem kér, fizetek, és intek neki, induljunk. Nem akarom húzni ezt az egészet, és neki is jobb, ha minél előbb megismeri a többieket és lecuccolhat.

Miután senki semmit nem fogyaszt, fizetés után a kocsim felé veszem az irányt, hogy elinduljunk a szállásra. Nichonak nincs sok cucca, így a csomagtartót most hanyagolom, elfér az a hátsó ülésen is. Beszállok, megvárom, míg ő is így tesz, illetve beköti magát, mert azt elfelejtettem mondani, nem éppen sétatempóban vezetek. Bár ha azt nézem, hogy versenyzek is, talán ez nem meglepő.
Nem megyünk annyira messze, pláne ha még oda is lépek neki, de érzem, hogy a fiam fáradt, így nem is igazán fogom vissza magam.
-Azt amit amikor egy falkához való csatlakozáskor bizonyítani kell. Ezt nem kerülheted ki te sem, ahogy senki sem.
Mondhatom úgy is, hogy a szokásos eljárás, de feleslegesnek tartom, hogy részletezzem, úgy is tudja, és nem hiszem, hogy ellenállásba ütközne akár az ő, akár a bestiája részéről. Hamar megérkezünk, és egyből az irodába vezetem őt a cuccaival együtt. Nincs kedvem az időt húzni, ezt mindkettőnknek jobb így, egyszerűen elkapom a nyakát és az asztalra nyomom, míg bestiám a farkasa fölé tornyosul jelezve, ki a főnök.
Tudom, hogy minden farkas alapból és ösztönből reagálna, nem hagyva magát, hiszen ez a vérünkben van, de pont ez a tét, hogy képes arra, hogy elnyomja magában és behódoljon, elfogadva a farkastörvényeket, vagy sem.
Annak ellenére, hogy ő maga akart csatlakozni, mindenre fel vagyok készülve, láttam már kitörő farkast, aki az utolsó pillanatban meggondolta magát, vagy éppen nekiesett az alfának. Egyszerűen nem vehetem félvállról, hiába a fiamról van szó, bármi megtörténhet.

Nincs miért húznom az időt, nem is teszem, azonnal a lényegre térek, miután csukódik az ajtóm. Nicho nem fiatal és nem az első falkája vagyunk, leszünk, hogy külön el kelljen neki magyarázni mindent. Ő is tudja mi következik, én is, és egyáltalán nem kenyerem a felesleges rizsázás. Minek?
Essünk túl rajta, ezen a véleményen vagyok, és meg is teszem azonnal, amit kell. Nem áll ellen, a bestiája sem, így pár másodperc múlva el is engedem.
-Üdv a falkában. A szobádat megmutatom, ha kajás vagy, a konyhát is. Aztán majd körbenézel, mi merre van.
Kezet nyújtok és útjára engedem, azaz kivételesen én vezetem a szobájába, hogy birtokba vehesse. A többit majd holnap, addig is befejezem a dolgaimat, valamint közlöm Enzoékkal is, mi a helyzet, bár pár tőmondatban már üzentem nekik is.
Mi lesz majd a későbbiekben? Elválik, nem gondolom, hogy probléma lenne bármivel is, azt már megéreztem volna, főleg ha balhéra számíthatok, mint mondjuk Matt esetében. Vele is haladnunk kell.

//Én is köszönöm. //