Túl sokat nem ért a telefonokhoz, használni tudja, de így ennyi, ezért egy szót sem szól, mikor Leo kiveszi a kezéből és mindenfélét állítgat. Türelmetlenül les bele, miket nyomkod, aztán amint elkészül máris mehetnek a képek. Van azok között mindenféle, olyan is, amit az életbe nem mutatna meg másnak csak maguknak, de olyan is, amire azt mondja, van olyan édes, hogy simán.
Persze nem hagyja ki azt sem, hogy Leo nyakába csimpaszkodik, azt sem, hogy őt emeli fel, vagy éppen poénosan végignyal az arcán és társai. A kukának viszont muszáj szerepelnie, így arra azért próbál valamennyire komolyabb arcot vágni, de azért nevet.
A csók sem maradhat ki, elvégre ott van még mindig, persze erről nem készül felvétel, de kit érdekel? Átöleli Leot, és mosolyogva néz a szemeibe, mikor elhajol tőle. Egyáltalán nem alacsony, nem is olyan csöpp, de a férfi kétszer akkora mint ő, széltében, ez van. Egy cseppet sem bánja, egyszerűen nem is foglalkozik ezzel.
-Oké, akkor holnapra elkéredzkedek. Hé, arról azért csak tudnál, ha az egészet ellopták volna, nem?
Nevetni kezd, elképzeli, ahogy egy betörő a hátára csapja az egész lakást egy kötéllel és húzni kezdi maga után. Vizuális típus, nem tehet róla. Szinte bújik az ölelésbe és Leo nyakába csókol, annyira jó érzés így, hozzábújva, ölelve őt.
-Azért remélem, hogy lassan csillapodni fog. Most még nem megy.
A zavarát nem tudja leplezni, egyelőre nem is akarja, de azért titkon reméli, hogy nem fog minden egyes alkalommal kiülni az arcára. Azon azért meglepődik, hogy Leo ezt kifejezetten szépnek találja, ő nem így fogalmazna, de édes tőle, hogy nem mást mond.

Noel and Leo

Halkan nevetek az élképzelésén és szélesen mosolygok ahogy szemeibe nézek és megcirógatom az arcát.-Pedig szerintem nincs mit ezen szégyelned. Ahogy nekem se azon, hogy ollóim vannak és egy hatalmas méreg farok a seggem felett.-mondom ahogy halkan elnevetem magam.-Szóval ha nekem ezt el kell fogadnom neked azt, hogy ilyen szép paradicsom arcod van.-mondom ahogy össze nyomom neki vigyorogva majd rá puszilok az orrára.-Mert így vagy tökéletes. A pirulós arcoddal,a vizuális kobakoddal, a gyönyörű kék szemeiddel...és azzal, hogy...egyszerűn mindennel.-mondom mert nem találom a megfelelő szavakat ahogy elgondolkodom. A nyakba csókra halkan felmorranok és finoman hajába simítok.-Alig várom, hogy gyere...addigra talán rendet is rakok.-nevetek csendesen ahogy simogatom a derekát és figyelem kék szemeimmel majd fel nézek ismét a fagyöngyre majd ellépek tőle és körbe nézek. Megkapaszkodom a kukába és egy könnyed mozdulattal lendülök felfele majd szedem le és ahogy meg van leérkezem a két lábamra és elengedve a kuka szélét fordulok vissza Noel felé. Rá pillantok és neki nyújtom.-Bele kell majd ragasztani az emlékkönyvbe.-mondom széles vigyorral.-A képek mellé.-mondom ahogy figyelem kék szemeit majd oda hajolva puszilok az arcára.

Kérdéses, hogy olykor én spilázom túl a dolgokat vagy mindenki más beteg körülöttem és én vagyok a normális?

Music[/color]

-Azt sem tudtam, hogy képes vagyok még zavarba jönni. Egy vámpírt sem láttam még elpirulni, bár igaz, idősebbek nálam. Az nekem tetszik, semmi baj nincs az ollóiddal, se a méregfarkaddal, csak te látod rémesnek.
Már az is piruláshoz vezet, hogy Leo dicséri, de amikor összenyomja az arcát, viccesen levegőt fúj ki. Nekidönti a homlokát az övének, és a szemeit nézi. Hát aki erre azt mondja, nem gyönyörű, az vak, vagy direkt hazudik.
-Tényleg? Nekem pedig úgy ahogy vagy. A szemeid fogtak meg akkor, amikor erre sétáltam, azokba szerettem bele azonnal... először. Aztán... aztán az egész lényedbe. Kedves vagy,
irtó helyes, gyönyörű.
Ez így volt, ebben a sorrendben, és akkor még nem is látta Leot félmeztelenül... hát na... számára ő az Adonisz. Ismét megcsókolja Leot, elvégre a fagyöngy még mindig ott van, és ő ki is használja. Sokkal bátrabb mint volt eddig bármikor is, sőt, mint aki rákapott az ízére, szinte követeli is.
-Miattam nem kell, a zseni átlátja a káoszt, abban is van rendszer.
Finoman simít végig az arcán, aztán a mellkasán állapodik meg a keze. Elsőre nem érti az ellépés okát, de amikor meglátja, hogy Leo mire készül, nevetni kezd. Igaza van. A fagyöngy is az ő emlékük, nem másé, így az mindenképpen szükséges. Azért odaáll, hogy ha a férfi esetleg leesne, akkor elkaphassa, de erre nem kerül sor, így félreugrik, mielőtt Leo a földre dönti a lendületével.
-Oké, de együtt csináljuk meg. Azok amik nem vállalhatóak, azokat hová tesszük?
Nevetve kérdezi, mert azért tényleg készítettek olyan fotókat is, amiket nem fognak mindenkinek mutogatni, csak maguknak.

Noel and Leo

Elgondolkodom a kérdésen ahogy derekára teszem megint a kezemet majd a lakásomra gondolok. -Van a nappaliban egy elég fehér tök üres fal. Egyenleteket meg minden féle gondolat menetet akartam rá írni de szerintem ennek több értelme lenne. Mi lenne, ha a teljesen felvállalhatatlan képeket oda raknánk fel?-kérdezem ahogy rá vigyorgok szélesen és kék szemeimmel figyelem az övét.-Szerintem te így vagy egyedi. Az össze vámpír nem tud elpirulni te viszont nagyon is eltudsz. Különleges az én kicsi vámpírom.-mondom elvigyorodva ahogy halkan nevetek és finoman ajkaira puszilok ismét.-Persze csak akkor ha neked is tetszik ez az ötlet.-mondom ahogy finoman fél kézzel átkarolom a derekát és magamhoz húzom, ahogy a testünk egymáshoz simul. érezheti mennyire ver miatta a szívem.-A mindent nálam saját magadra érsd. Nekem is így vagy a legjobb ahogy vagy. Persze a pirulást sajnálni fogom, ha elveszted de akkor is kelleni fogsz nekem.-mondom ahogy homlokára csókolok és lehajolva ajkaira majd finoman meghúzom alsó ajkát ahogy erősebben húzom magamhoz és ismét megcsókolom ajkait.-Kis bátor vámpírom. Sosem gondoltam volna, hogy csak így le fog valaki szólítani.-mondom ahogy szemeibe nézek és halkan nevetek.-Mennyi lehetetlen dolog történik meg mégis velünk.-mondom ahogy vigyorgok szélesen.

Kérdéses, hogy olykor én spilázom túl a dolgokat vagy mindenki más beteg körülöttem és én vagyok a normális?

Music[/color]

Amikor meghallja, hogy Leonak is van egy olyan része, ahová irkál, elvigyorodik, miközben ismét átöleli őt a kabát alatt hozzábújva.
-Neked is van ilyened? Nekem egy táblám. Azokra szoktam írni mindent, néha letörlöm vagy áthúzom, de kell. És ha csinálunk egy ilyen parafa táblát és arra tesszük fel őket? Akkor megmarad az irkálós falad is.
Fellelkesül attól, hogy Leo is szokott ilyesmit csinálni, és persze ötletei is vannak azonnal. Miért venne el egy felületet, ha az megoldható másképpen is?
-Lehet. Ahogy az is, hogy kinövöm, de az is, hogy sohasem. Különleges? Csak azért, mert egyvalaki elérte, hogy az lehessek mellette.
Leora néz, és ez így van, így érzi. Nem tudott arról, hogy el tud pirulni, ám Leo mellett sikerült, és ezt ő hozta ki belőle, ami azt jelenti, hogy az érzései nagyon is valósak, máskülönben nem lenne lehetséges.
-Tetszik, és remélem, hogy akkor sosem veszítem el ezt a képességemet sem.
Jól eső érzés hallani a szívverést, régen hallotta már így, persze érzékeli a többi fajnál és az embereknél, de így, mellkason keresztül egészen más. Olyan megnyugtató és egyszerre lelkesítő. Nehezen szakad el az újabb csókból, annyira de annyira élvezi és szereti Leoét, de nem telhetetlen, az is bőven megfelel, ahogy hozzábújhat és szorosan átölelheti.
-Hidd el, én sem... de akkor... akkor az úgy jött, és fel sem fogtam, hogy tulajdonképpen leszólítottalak, és még úgymond... randira hívtalak.
Elvigyorodik, hát utólag mindent átgondolt, akkor jött rá arra, mit tett igazából, és el tudott volna süllyedni, ha ezt ott és akkor racionálisan látja. Na de akkor semmi ilyesmi nem volt, egyszerűen csak... ott volt Leo.

Noel and Leo

-Igen van...de...elég csúnya ezért javasoltam, hogy inkább ragasszuk le a képeinkkel, és akkor azokról írok oda nem pedig minden féle zagyvaságot amit másnapra már nem értek.-nevetek.-Én füzettel kezdtem de minden második nap mehettem újat venni vagy ilyesmi így olyan helyekre írtam amik legalább 1 hónapig kibírják velem.-mondom ahogy mesélek Noelnek és közben simogatom az oldalát és a szemeit figyelem az én kék íriszeimmel.-Akkor is különleges voltál mikor én nem voltam ott. Bár számomra mindig különleges leszel.-suttogom ajkaira ahogy finoman össze érintem a homlokunkat és megsimogatom az arcát lágyan.-Én is nagyon remélem, hogy mindig ilyen piros maradsz.-vigyorgok rá ahogy arcára puszilok lágyan és kezemmel finoman simogatom az oldalát.-Nem is bánom, hogy akkor meghívtál ha te nem szólítasz meg magamtól nem beszélek észre, vagy nem merek oda menni vagy inkább elmentem volna.-mondom halkan nevetve ahogy figyelem.

Kérdéses, hogy olykor én spilázom túl a dolgokat vagy mindenki más beteg körülöttem és én vagyok a normális?

Music[/color]

-Oké, akkor ragasszuk oda, és lesz egy táblád, amire írhatsz, és még megjegyzéseket is fűzhetsz hozzá. Nekem paprjaim voltak meg cetlijeim, olyan is volt hogy összegyűrtem, félredobtam, aztán rájöttem később, hogy mégis kell, és akkor úsztam a galacsinokban, hogy megtaláljam. Akkor... akkor váltottam táblára, mert ezt már én sem tudtam követni.
Nevetve meséli, ő hogyan kezdte. Füzetet nem használt, azaz nem úgy, mint ahogy megszokták. Az apjától azt tanulta, kis pergamen lapokra írt mindent, és végül lefűzte egy bőrkötésű tartóba. Viszont tényleg úszni tudott az összegyűrt papírokban, így váltania kellett.
-Azt nem tudom, nekem elég, ha neked az vagyok.
Csillogó szemekkel néz Leora, senki másnak nem akar különlegesnek látszani, csak neki. Ezzel ő bőven megelégszik, bőven jó így.
-Én azért annyira nem örülnék neki, mert az, hogy mindentől zavarba jövök, ez olyan... olyan... nem is tudom.
Elmosolyodik, kicsit talán kellemetlen is ez az egész, hiszen elméletileg vámpír, akinek ezt rég le kellett volna vetkőznie, mert ez emberi tulajdonság, de nála valamiért megmaradt még.
-Igazából vacsorázni szerettem volna, azaz nasizni, de... azt hiszem elbuktam, mert amikor megláttalak... nem ment. Ott hagytál volna, ha nem szólítalak meg? Pedig... annyira határozottnak tűntél.
Ezt sem tagadja, először tényleg gyakorolni szerette volna amit Darryn mutatott neki, de ez az egész kifordult és átfordult, mert Leo más volt mint a többiek, egyszerűen olyasmit váltott ki belőle, ami miatt képtelen lett volna koncentrálni is. Persze örül annak, hogy így alakult, de azon meglepődik, hogy a férfi simán elment volna, vagy nem szólt volna hozzá.

Noel and Leo

Hallgatom és a kérdésre le pillantok magunk közé.-Akkor valószínűleg igen. Mivel csak két vámpír jelenlétét éreztem volna meg és nem tudhattam milyen a szándékotok így...inkább elmentem volna más felé. Hátha baj jött volna és amúgy is nehezen vakarom le a bajt. Az árnyvadászokat főleg kerülöm mivel nem nagyon szeretjük egymást ráadásul az én nevemet kifejezetten nem így kerüljük egymást ahogy csak lehet. Legalábbis én kerülöm őket...-Vallom meg őszintén ahogy vissza nézek rá.-Tudod ellenségem több van ezért is van talán az, hogy antiszociális vagyok és barátokat egyet nem tudok felsorolni.-nevetek csendesen ahogy szemeibe pillantok és finoman megsimogatom az arcát.-Pedig szerintem nagyon aranyos és csábító tulajdonságod.-mondom ahogy ajkaira puszilok majd hallgatom ahogy arról beszél, hogy ő is mennyi mindent felirkál és, hogyan jutott el a tábláig.-Oké akkor innentől én is táblára fogok írni.-nevetek ahogy az arcát cirógatom finoman.

Kérdéses, hogy olykor én spilázom túl a dolgokat vagy mindenki más beteg körülöttem és én vagyok a normális?

Music[/color]

-Aha. Akkor örülhetek annak, hogy kezdeményeztem.
Meglepi Leo válasza, ezt nem gondolta volna róla, hogy képes lett volna simán elsétálni, mert más fajbeliek közelednek. Persze ahogy kifejti, miért tett volna így, mindjárt más. Azért vigyorog, mert életében először szólított le így valakit, akit nem prédának tekintett végül is, azt is hogy... inkább hagyjuk.
-Mi bajod az árnyvadászokkal? Annyira neccesek?
Még egy darabbal sem találkozott, ha jobban belegondol, így elképzelése sincs róluk. Otthon igen, de nem tűntek vészesnek, nem volt velük semmi gond, akkor itt mi más, hogy Leo kerüli őket?
-Ó, te vagy az ügyeletes rossz fiú? És akkor kezdjek félni? A magányos remete.
Elneveti magát, mert érdekesen hangzik. Ő sem éppen mintagyerek, de azért ha lehet, nem akar olyasmibe tenyerelni, amibe nem kellene... megy az magától is. Tudja, mi a magány, néhol szereti is, de azért némasági fogadalmat nem tenne sosem, akármennyire is.
-Igen? Azért jobban örülnék, ha nem ezzel csábítanék.
Mennyire ciki, még erre is képes elpirulni, és ezt találják csábítónak. Nesze neked magabiztosság, pedig eddig ezzel nem volt problémája, csak Leo közelében.
-Ajánlani tudom, tényleg, csak utána igazodj ki belőle, mit miért és hová írtál.
Vagy le ne törölje, mert akkor játszhat azzal, hogy visszavarázsolja. Szép elfoglaltság, már próbálta és majd hülyét kapott, mire sikerült neki.

Noel and Leo

Csak figyelem és le pillantok a cipőmre majd vissza rá.-Mondjuk úgy, hogy amit csináltam a múltban és ami apám hagyatéka az nekik nem tetszik annyira. Szóval nevezhetjük úgy is, hogy engem köröznek és ők szívesen tépnék le a méreg farkamat a helyéről.-mondom egy fél mosollyal az arcomon ahogy Noel szemeibe pillantok majd le a kezeinkre amit össze kulcsolok vele.-Nos nevezhetsz rossz fiúnak is. De akkor a te rossz fiúd...-mondom vigyorogva.-Egy részt miattuk muszáj kerülnöm a kapcsolatokat, de...téged már nem tudlak csak úgy elengedni. Túl önző vagyok ahhoz, hogy engedjem, hogy elmenj...-mondom csendesen ahogy halvány mosolyra húzódik a szám és szemeit nézek ahogy cirógatom az arcát lágyan és másik kezemmel lágyan cirógatom a kezét ujjaimmal.-Engem már elcsábítottál vele.-nevetek halkan ahogy figyelem és homlokomat az övének döntöm.-Szeretlek Noel...-suttogom csendesen ajkaira.-Majd igyekszem oda figyelni arra a táblára.-nevetek csendesen majd szemeibe nézek és újra hosszan megcsókolom. Érezni akarom, hogy valóban itt van velem és valóban csak az enyém Noel.

Kérdéses, hogy olykor én spilázom túl a dolgokat vagy mindenki más beteg körülöttem és én vagyok a normális?

Music[/color]

-Oké. Nem tudom, mit csináltál a múltban, de a méregfarkadat senki nem tépheti ki.
Ezzel az erővel az árnyvadászokat is irthatnák csak azért, mert azok amik. Majd kifaggatja Darrynt erről az egészről, mert még azt sem tudja, ők milyen viszonyban vannak velük. Leot meg ne kőrözze senki, nem adja.
-Igen, az enyém.
Vigyorog, annyira nem érdekli, hogy ki mit gondol Leoról, az az oldala amit megismert belőle, az egy végtelenül kedves énje, és őt sem bántotta, vagyis nem lehet rossz boszorkánymester.
-Vagyis ha kitudódna, hogy te meg én, azaz mi... akkor baj lenne belőle? Azért ez nem így megy. Senkire nem kényszeríthetik rá a magányt, ez az én véleményem. Nem is akarok elmenni, nem azért rohantam utánad.
Nevetve mondja az utolsó szavakat, hát szép kis fogócska volt, mire beérte Leot, szó se róla. Ha pedig már utána rohant, hát nem fogja itt hagyni egyedül. Fogja a kezét, és annyira boldognak érzi magát most, lehet, hogy önzőség, de senkinek a kedvéért nem fogja eldobni.
-Azért... azért nem így akartalak. Meg azt se tudom mit akartam igazán, csak... csak azonnal megtetszettél, és most rájöttem, hogy beléd szerettem.
Kellemetlen, ha ezzel csábít, bár egy szempontból jó, idősebb halandóknál, ha vacsorát keres, de nem így akart párt találni. Végül is nem bánja, hogy így alakult, egyetlen egy dolog érdekli, mégpedig az, hogy Leo is így érez, semmi más. Jelenleg ő a legboldogabb vámpír a szigeten, de lehet, hogy egész Amerikában.
-Oké, utána pedig várom az élménybeszámolót, mennyire vált be.
Mosolyogva csókol vissza, szorosan öleli a férfit, hozzásimul, érezni akarja őt mindenhogyan.

-Ne legyél cinikus, elég ha én az vagyok. A táblával nincsen semmi gond.
Elneveti magát a csók után, szegény tábla mit vétett, mikor csak segítségnek van. Játékosan oldalba bokszolja Leot, adja itt az ötleteket, és akkor tessék. Hálátlan.
-Én is, bár akkor magam is meglepődtem, hogy csak úgy leszólítottalak. Én? Nekem te tűntél gyönyörűnek... még soha senkit nem rohantam le így.
Hirtelen még magától is megijedt akkor, de egyszerűen képtelen lett volna ott hagyni Leot. Az, hogy őt szépnek látja, mosolyt csal az arcára, örül neki, főleg amikor kimondja, hogy az ő szépsége. Csillogó szemekkel bújik az ölelésébe, úgy érzi magát mint egy kisgyerek, aki boldogabb mint valaha. Raul látná, valószínűleg ezen szórakozna, el tudja képzelni, milyen gyerekesen viselkedhet, de Leo mellett nem tud másként, és meg sem tudja magyarázni, hogy miért. Azaz de... biztos, hogy a szerelem az oka, és ha az, akkor még sokáig szerelmes szeretne lenni.
-Aha. Engem használhatnak, ha tudnak. Van egy olyan érzésem, hogy ahhoz másnak is lenne egy-két szava. Remélem.
Elmosolyodik, elég szigorú szabályaik annak, már ami a fajnak tulajdonítható, bár ahogy azóta már tudja, Párizsban sokkal őrültebbek voltak, Kaname sokkal de sokkal lazább, nem fojtja meg az övéit. Lehet, hogy nem túl régen csatlakozott a klánhoz, de abban biztos, hogy az Atyja sem hagyná, hogy bántódása essen, már ha nem saját maga provokált.
-Akkor én most veszélybe sodortalak. Azt azért nem akartam.
Félti Leot, hát annyira kedves és szerethető, nehogy már valaki elvegye tőle csak azért, mert neki nem tetszik, hogy esetleg boldog.
-Nem, valóban nem, de a szabályokat én is sajátosan értelmezem, már persze amit lehet.
Elvigyorodik, ha nem ő találja meg a bajt, akkor a baj találja meg őt, ez nem újdonság. Bár amióta idejött, még nem is csinált semmi eget rengetőt.

Ösztönösen is ugratni kezdi Leot a tábla miatt, de amikor veszi a poént, szélesen elvigyorodik. Jó lesz ez így, örül, hogy nem besavanyodott típus, igaz, ez már a képeknél is kiderült.
-Persze, persze, nem azért mondtad. Akkor kapsz falra ragaszthatót.
Nevetve harap vissza, de arra nem számított, hogy Leo fel is emeli majd a levegőbe.
-Ez annyira fura. Olyan határozottnak tűnsz, és akkor kiderül, hogy mégsem. Azt pedig majd meglátjuk, de egyelőre nem hiszem, hogy ebből bajod lenne neked is. Remélem, hogy nem.
Egy apró csókot nyom Leo ajkaira miközben leteszi a földre, és már most tudja, hogy ha a férfit bárki is bántani akarja, segítséget kér ahhoz, hogy megvédje, de meg fogja védeni. Egyedül még nincs ereje hozzá, ezzel is tisztában van, ezért felelőtlenül sem ígér.
-Csak nem lesz erre szükség, de ha mégis, ásni jól tudok.
Nevetni kezd, ha valamiben profi, az a sírásás, szóval ha mégis eltenne valakit láb alól Leo, akkor hamar eltüntetnék a nyomait. Ideig-óráig.
-Akkor jó, én pedig... vállalom a veszélyt veled. Olyan mint egy kaland, de azért majd kerülöm a necces helyzeteket, hogy ne rántsalak magammal, jó?
Mosolyogva ölel vissza, úgy bólogat arra, hogy a baj mindenkit megtalál. Őt különösen, van benne gyakorlata, vagyis kiváltságos. Bizony ám.
Persze érdekli, hogy Leo mégis mikbe mászott bele eddig, de nem fog rákérdezni, mert a férfi akkor fogja vele megosztani, ha úgy gondolja, rá is tartozik.
-Lenne kedved? Örülnék neki.
Tudja, hogy későre jár és mennie kell, de az, hogy Leo felajánlotta neki, hazakíséri, annak annyira megörül, mintha karácsony lenne. A kezét nyújtja felé, hogy akkor indulhassanak is.

Figyelmesen hallgatja Leot, de amikor elhangzik, hogy nem csak a szex miatt van vele, rákvörössé válik az arca.
-Ó. Én vagyok az első?Hát...
Tulajdonképpen még soha senkivel nem volt, barátja sem volt, barátnője sem, vagyis az biztos, hogy nem a szex miatt szeretett bele Leoba. Az vicces is lenne. Inkább nem is folytatja, így is zavarban van attól, hogy erről aztán még nyilatkozni sem tud.
-Tényleg? Azt hittem, hogy te már tudod... de azért örülök annak, hogy nem így van.
Mérhetetlenül boldog, soha nem gondolta volna, hogy olyasvalakivel fut össze, aki irtózatosan helyes, kedves és sosem volt szerelmes, csak most. Fogja Leo kezét, és ugyan nem siet, de mutatja az utat is, ami nem titok, legalábbis a kísérője még nem jelezte, gond lenne abból, ha hazakísérik.
-Tetszeni fog, aztán gyárthatjuk a jobbnál jobb kifogásokat, hogy miért is kerültünk bele.
Már előre nevet, vicces szituációik lesznek, csak legyen aki elhiszi, hogy ők tényleg nem akarták ezt, csak így alakult.
-Jó, akkor gyorsabban végzünk, kanalam mindig van.
Közös pont, ásni tudnak, gondjuk ezzel nem lesz. Persze kanállal macerás, de nem lehetetlen. Vigyorogva jegyzi meg, nehogy elfelejtse. Lassan viszont odaérnek a szállodához, így lelassít és végül megáll.
Szívesen sétálna még, semmi kedve bemenni, de muszáj, sajnos közeledik a reggel, így nem maradhat. Hosszasan viszonozza a csókot, mintha évekre válna el Leotól, olyan érzése van. A telefonszámra elvigyorodik, azt meg majdnem elfelejtette.
-Köszönöm. Én is felírom az enyémet, jó?
Kiveszi a férfi kezéből a tollát és zavarában sikeresen Leo kezére kezdi írni. A jegyzetfüzet túl egyszerű lett volna, hát persze. Mikor rájön, hogy mit alkotott, kisfiús mosollyal próbálja leplezni a zavart.
-Bocs, oda is felírjam?
Ettől hülyébb kérdést feltenni már nem igazán lehet, bár jobb több helyen, vagy nem? Bólint, fel fogja hívni Leot, ez biztos, csak bírja ki, hogy legalább a szobájába érjen.
-Jó éjt, és köszönöm, hogy elkísértél. Írj, hogy hazaértél, oké?
Még megöleli őt és meg is csókolja, majd olyan boldogan tűnik el a bejárat mögött, hogy csak na. Valószínűleg Lepkehálóval kell levadászni, mert szinte repked örömében, tagadni sem tudja, hogy fülig szerelmes.

//Én is köszönöm. //