Leadtam a szolgálatot, jöhet a pihenés és a megérdemelt szabadnap, ami annyit tesz, hogy úgysem fogok pihenni, sem heverészni, mert mindig van valami teendő. No de így szoktam meg. Eddig az őrült finn vérét szívtam, aztán Enzoét, végül a konyhába estem be egy bödön kávéért, mert az éltet. Néha... azaz mindig, ahogyan most is.
Gondoltam körbejárom a területet, ellenőrzöm a biztonsági rendszereinket, ne a többieknek kelljen, de ez megszokott dolog, ennyivel is segítjük egymást. Kocogva indultam el, mindent megnéztem, sehol hem találtam rendellenességet, vagy azt, hogy bárki is meg akarta volna hackelni, buherálni azt, bár az is igaz, a mieink úgy elrejtették, hogy azt aki megtalálja rajtunk kívül, az vagy zseni, vagy áruló. Több lehetőség nincs.
Az erdőt is bejártam már, a kulacsom ürül, és épp visszafelé tartok, mikor megérzem azt az energiát, ami mindig vigyort csal a képemre. A baj az, hogy a bestiáméra is. Camilla...
Egy fűszálat rágcsálva bukkanok fel, és széles vigyor ül a képemen, mikor megállok előtte.
-Drága tündérbogyóm, csak nem az elmacskásodott izmaidat indulsz átmozgatni? Néha nem árt.
Kacsintok, de a mi viszonyunk már csak ilyen. Mindig is ugrattuk egymást, ezután is fogjuk, ilyenkor semmit nem számít, ki milyen titulust birtokol, szórakozás mindenkinek jár.

Vigyorogva figyelem Camillát, várom a válaszát és a döntését, futni akar és társaságban, vagy esetleg most egyedüllétre vágyik.
-Valakinek azt is kell. Értékelted volna, ha nem abban lennék, mi?
Belemegyek a játékba, mint mindig, sosem hagyom szó nélkül, de ő sem. Nincs mit takargatnom, nincs mit szégyellnem, ő is látott már meztelenül, én is őt, és sosem mondanám azt, hogy nem tetszik a látvány. Nem két éve vagyunk már egymás mellett, ismerjük a másik rigolyáit, szokásait, az lenne a szép, ha nem így lenne.
-Á, mindig rendes vagyok, bevárom őket, hogy utolérjenek ők maguk.
Vigyorogva lövök ki én is miután alaposan szemügyre vettem őt, persze, hogy lehagyom, az előnyt megkapta, de nem fogok végig utána loholni. Ez amolyan kergetőzés kettőnk között, szoktunk ilyet, hallgatólagosan is tudjuk, mikor jön a váltás, és lesz üldöző a másik.
-Elpakoljam a letört ágakat, hogy könnyebb legyen?
Szemtelen kérdés, de ezt sem hagynám ki soha, mert tudom, hogy ezzel is motiváljuk egymást, legyen szó bármiféle edzésről.

Amolyan kergetőzést folytatunk, egyikünk sem bánja, nem hagyjuk egymást úgy faképnél, hogy utol ne érjen a másik. Én is bevárom Camillát, ahogy ő is engem. Ez a lényege.
-Ó, ne legyél benne olyan biztos, de lehetek olyan rendes is, hogy csak ott érjelek utol.
Kacsintok, felhívás keringőre, így is fogalmazhatnék, de nem kell szájbarágósan mondanom nekem sem, hogy egyértelmű legyen, mire is gondolok.
-Nem szoktak, persze van, akit előre engedek... van akit megvárok...
Az utolsó mondatrésznél rápillantok, ebben minden benne van, egyszerűen nem lehet félreérteni, és nem is akarom, hogy félreértse.
-Na ugye? Akkor meg mit foglalkozzak azzal, hány csaj hagy le, ha a legjobb mindig ott van.
Elvigyorodok, mit kerülgessem a forró kását. Régóta ismerjük egymást, és régóta izzik köztünk a levegő, csak eddig valahogy sosem léptük át azt a bizonyos határt, csupán célozgattunk, utalgattunk. Hát most már nem annyira leplezzük.
Hagyom, hogy ismét eliramodjon tőlem, aztán üldözőbe veszem, de nem arra megyek amerre ő, hanem megkerülöm, hogy majd szemből érkezhessek. Kihasználom, hogy sűrű köd van, ahol eltűnhetek és futhatok tiszta erőből, hagyatkozva az érzékeléseimre, kerülve minden akadályt vagy éppen átugorva azokat.
A ködből lépek elő vigyorogva, széttárt kezekkel. Mi történt? Tudom, hogy gyönyörű a látvány, de ennyire?
-Kicsit acélosabban, megy az neked.
Biztatom nevetve a vonyítás után, hogy a csókot elkapva ismét utána eredjek. Nem lassítok, csak annyira, hogy együtt érkezzünk vissza a szálláshoz.
-Még egy kör? Vagy irány jakuzzi, utána egy reggeli?
Azt egyikünk sem mondhatja, hogy túlzottan elfáradt volna, no de ez megszokott dolog köztünk, emberként nem tudjuk úgy lestrapálni magunkat, ahogy farkasként.

Magam sem tudom, miért alakult ez így, miért vártunk, miért tartottuk meg mindig azt a bizonyos három lépést, amikor egymás társaságában néha úgy viselkedtünk mint az éretlen kölykök. Ezt váltotta fel a kölcsönös ugratás, a burkolt, virágnyelven megfogalmazott célzások, de valahogy mindig megmaradtunk ezeknél, és sosem léptünk tovább, és ennek semmi köze nincs ahhoz, hogy kinek mi a titulusa, hiszen egy falkához tartozunk, egy családba, egy célért küzdünk. Mégis így alakult, bár most tény, nem éppen célozgattam, ahogy Cam sem, a sorok között ott voltak a kimondott szavak, amikre mindketten vágyunk, és nem éppen két perce, holmi fellángolásból.
-Tusfürdőm is van, nem félek használni.
Vigyorogva tűnök el összeszedni néhány kelléket, még a törölközőt sem felejtem el, és máris a fürdőbe tartok, ahol nem kések le semmit, de nem ám. Végignézem, ahogy Cam levetkőzik, figyelem a kecses, formás alakját, ahogy végül beül a forró vízbe. Akkor lépek elő, de egyáltalán nem titkolom, hogy mindent láttam. Pillanatok alatt szabadulok meg én is a ruháimtól, hogy mellette kössek ki végül.
-Mit gondolsz? Ha nem így lett volna, akkor nem magányosan látsz. Persze, hogy vártalak.
Kisfiús mosollyal pillantok rá, hát mégis mit hitt? Ha ennyi éven át, hosszú évtizedek óta folytatjuk a játékunkat, akkor ez a kis idő, míg távol van fogja tönkre tenni? Soha. Voltak akik pályáztak a helyére, de egyikük sem foglalhatta el azt.

-Cam, azért szoktam tükörbe nézni, és hidd el, vannak jelentkezők. Csak... nem érdekelnek, másvalaki viszont igen, elég régóta. Nem tudod, ki az? Úgy néz ki mint te, és mintha ma együtt futottam volna vele...
Elvigyorodok, na vajon ki érdekelne még Camillán kívül? Senki. Rá pedig megéri várni, tudom, akkor is, ha ez évekbe telik. A víz alatt lévő kezem a derekára csúszik, átölelve húzom közelebb, hogy a tusfürdő után nyúljak a másikkal... majd.
-Dehogynem Wander, pontosan tudom.
Nem állítom meg, mikor a mellizmomra kapok egy csókot, de utána magamhoz húzom, arcára simítok és csókolom meg úgy, olyan szenvedélyesen és mégis gyengéden, ahogyan mindig is szerettem volna. Azt hiszem, ideje volt már ennek is.
Most végre a tusfürdőmet is leveszem, és abból kinyomva egy adagot kenem szét Cam vállán, mellkasán és hátán, ahol kilóg a vízből. Jó lesz ez, nála női tusfürdő van, nálam férfi, kit érdekel?
-Én sem kerestem, egyszerűen nem érdekeltek, nem volt bennük semmi, nem volt bennük az, ami benned. Sebastian pedig megér egy külön misét
Elnevetem magam, tudom, mennyit küzd a sráccal, és még fog is, mert hím. Az önérzete hatalmas, és ezt egy nőstény legyen bármilyen kemény is, nem tudja helyretenni. Ez nem azért van, mert kevesebbet érne... a nőstényekkel mi is nehezebben boldogulunk, kell nekik egy másik, aki megérti őket. Ahogy a nyakamra kerül a tusfürdő, az ölembe húzom Camillát, nem akarom hogy távol legyen tőlem, akár pár méterre is.
-Egészen biztos. Precíz és pontos, mint mindig.
Fél kézzel átölelem a derekát, a másikkal egy tincset tűrök a füle mögé, ne zavarja még véletlenül sem.[/color]

Az a kis önfeledt játék, amibe belekezdünk, amiben nincs semmi különös hirtelen, csak két ember fürdeti egymást, és mégis sokkal több van mögötte, mint azt bárki is gondolná. Az első csók… azt hiszem, elégedett vagyok, megkönnyebbült, mert amire régóta vágytam, az most teljesült.
Gyengéden kenem szét a tusfürdőt a vállán, a hátán, a karjain és a mellkasán is, hogy utána ugyanilyen gyengéden mossam le róla. Az, hogy ki fog vizet cserélni a jakuzziba, az pont nem érdekel, Cam annál inkább, így amikor megcsókol, nem is engedem el olyan könnyen.
-Gyerek még, Cam, és mondom, ne feledd el, hogy hím. Lázad, és kiröhög, legyél akárhány éves, mert nő vagy.  Náluk nem a kor számít, maga a tény, hogy egy anya van csak mellette, vagy sem. Ez kb. úgy megy, mint az embereknél, ott is a csonka családban az anyák egy idő után nem bírnak a fiaikkal, mert nem tudják pótolni az apa szerepét. Ahogy a férfi sem tudja egy anyáét, legyen bármennyire is piszkosul jó szülő.
Ez az igazság, és Cam hiába tesz meg mindent, egy kamaszkorban beharapott kölyök…. attól nincs rosszabb. Eleve az elég világot ellenségnek látja, pláne ha még egy anya akarja megmondani a kemény, mindent tudó gyereknek, mégis mi a nem jó… nem fog menni.
-Majd itt megtanulja, meddig mehet el… vagy beverik a fejét.
Széles vigyor kúszik a képemre, és szorosan ölelem Cam derekát, ahogy teljesen magamhoz húzom. Nem egy kölyök fordult meg nálam, a kezeim között, valamelyik abból ért, ha falhoz kened, vagy éppen levered, valamelyik abból, ha szépen mondod, vagy esetleg rámordulsz, valamelyiknek pedig egyszerűen arra van szüksége, hogy meghallgasd.
Mindegyikük más és más, olyan még nem igazán volt, hogy ne boldogultunk volna velük. Ha mégis, akkor a kölyök eleve életképtelen volt, és szenvedés volt neki is a bestiának is az együttélés. Nem tartok attól, hogy Sebastian ne tudna beilleszkedni, vagy így, vagy úgy.
Újabb csókot lopok és kapok is, amit semmi kedvem elsietni. Hosszú, gyengéd és mégis szenvedélyes, amiben talán benne vannak az elmúlt évtizedek is, amikben csak kerülgettük egymást.
-A tiéd is. Ideje volt, hogy visszajöjj.

Látom Camillán, mennyire őrlődik a fia miatt, mégsem tudok neki mást mondani azon kívül, amiket elmondtam. Illetve egy dolgot még igen, de azt direkt nem árultam el eddig. Semmivel nincsen elkésve, ezt még bőven rendbe lehet tenni, így próbálom kizökkenteni a mardosásból és helyette inkább csókokat lopok tőle, hogy felvidítsam.
Gyengéden tartom, és így is érek hozzá, igenis érezze, hogy nőből van, és lehet, hogy sok esetben a keményebbik arcunkat mutatjuk, de ez is ott van bennünk. Csak a szemeit figyelem, miközben homlokának döntöm az enyémet, és amikor ismét elmondja, mit szeretne, elmosolyodok.
-Tudod mi a titka az egésznek azon kívül, hogy igen, a hímek mellé nem elég egy nőstény? Gondolkodj az ő fejével és emlékezz arra, te mire miként és hogyan reagáltál. Egyből érteni fogod. Ahogy azt is, miért ellenkezik, és miért nem fogad el tőled olyasvalamit, amit egy hímtől igen.
Felsóhajtok, nehéz a szülők élete, bizony ám, s bár nekem nincs saját kölyköm, de tudom, mint mennek keresztül, nap mint nap foglalkozom a kicsikkel. Jól esik, ahogy Cam hozzám bújik, óvón ölelem magamhoz. Sokszor fordult meg a fejemben ez a gondolat, ám eddig sosem tettem meg, most viszont igen.
-Az, amikor tudod, hogy van valaki, aki rád vár, aki melletted van... nem, nem kell, mindennek megvan a helye és ideje.
Az arcára csókolok, és mosolyogva nézek a szemeibe. Egyikünk sem fiatal, pillanatok alatt át tudunk menni kemény farkasba, de néha nekünk is jár a gyengédség, a szórakozás.
-Semmi gond, neked pedig citrus és óceán. Azt hiszem túl fogom élni.
A többieknek pedig nem fogok magyarázkodni. Ez az új divat, kész. Akinek nem tetszik, elvonul mellőlem.

Mosoly ül az arcomra, ahogy ölelem, engedve, hogy kényelmesen elhelyezkedjen, miközben a vizes tincseit kihúzom az arcából, végig simítva rajta. Jól esik, hogy végre kimondtam, nem pedig burkoltan célozgattam arra, hogy igen, kell nekem, mint nő, kell nekem.
-Elvesznél, Cam, tudom ám.
Nevetve felelek, de a mondandómban nincs semmi nagyképűség. Egyrészről viccesen mondtam, másrészről azért van gyakorlatom a kölykökben, és még sosem tévedtem egyikkel kapcsolatban sem.
-Nézd, mentor vagyok, azaz az is, foglalkozom velük és nem 10-20 éve. Volt, hogy azt kellett mondanom, megváltás, ha nem kínozzuk tovább, és volt olyan is akiben egyedül bíztam, mert tudtam, hogy nem szerencsétlen, csak több időre van szüksége... de még nem volt olyan, hogy ne jussak valamelyikkel dűlőre, vagy így, vagy úgy.
Azért ismerjük egymást jó ideje,hogy Cam is tisztában legyen azzal, tényleg nem volt még úgy, hogy egy kölyköt ne tegyek a helyére, ha arra van szükség, és jelen esetben Sebastian sem kapna más bánásmódot, ami a fejlődését segíti elő és az érdekét szolgálja.
-Minden vágyam, komolyan.
Adom elő úgy, mintha annyira zavarna a tudat, hogy van egy fia. Pont nem érdekel, hozzátartozik, ennyi. Még az is lehet, nekem is lesz egy kölyköm, bár egyelőre még nem iktattam be az eseményt.
Kisfiús mosollyal az arcomon csókolom az ajkait, évtizedes érzések azok, amiket szabadjára engedtünk most, és azt hiszem, egyikünk sem bánja. Mindketten tudjuk, mi a munka, ami a falkát jelenti, és mi a magánélet. Ezt egyikünk sem keverte össze soha és nem is fogja.
-Ó jaj, és félted a gyönyörű bőrödet, hogy utána vasalni kell?
Vigyorogva engedem el és segítem fel, hogy végül ki tudjon szállni a yakuzziból. A habért bocs, de nem fogok nekiállni kitakarítani.
-Mi a terved? Egy jó reggeli esetleg?
Ritka, hogy mindketten egy napon vagyunk szabadok, de ez most így alakult, és akkor már használjuk is ki, ha lehet. A többieknek már rég üzentem, mit jártam be, mit ellenőriztem, és találtam-e valamit, így erről is le van a gond.

-Még jó, hogy szeretsz. Akkor lennék bajban, ha azt mondtad volna, nem.
Elnevetem magam, ez aranyos kijelentés volt. Még szép, hogy szereti a nőiességét és nem akarja mindig eltakarni.
-Rendben. Nem sietjük el, az biztos, használjuk ki az időt.
Kisegítem a medencéből, utána pattanok ki én is, de csak minimális ruhát kapok magamra, a szobáig kibírja mindenki, nem? De.
Lazán öltözöm, sima póló és egy halásznadrág, de megigazítom, mégse úgy fessek, mintha a kutya szájából téptek volna ki. A konyhához érve látom, Cam már töri a fejét, mi legyen a kaja és még kávét is tett fel. A kérdés jó, Cam pedig gyors, ez van.
Hátulról ölelem át és a válla fölött nézek a hűtőbe.
-Ha zsírosat akarsz, akkor sertés. A húst megcsinálom én, a töltött kiflit... azt nem vállalom, mert akkor az morzsa lesz, ha én töltöm meg.
Széles vigyorral lépek ki mellé egy csókot nyomva a nyakába. Tudok főzni, ellentétben sok hímmel, de az ilyen pékárukat megtölteni sosem tanultam meg.
-De... nem reggelizni készültünk? Ez már ebéd lesz.
Olyan mindegy, hús van benne, az mindig kell, folyamatosan, így kiveszem a hűtőből és nekilátok felszeletelni.

A hús az enyém, vagyis azt fogom elkészíteni, már ha egyszer elengedem Camillát, mert egyelőre ölelem hátulról, és nem úgy fest, mintha ez lenne a tervem.
-Oké, de akkor éjjel reggelizünk. Nem maradhat ki az sem.
Vigyorgok, és mielőtt nekilátnék a húsnak még az ajkaira csókolok, aztán elmarom a zsákmányt, hogy legyen hús is az asztalon.
Gyors pácot csinálok, e azt nem árulom el, mivel fűszerezem, viszont elég, ha állni hagyom 15 percig. A húsokat szépen felszeletelem, bevágom a pácba és lefedem. Kisütni már semeddig sem tart.
-Tejjel, köszke.
Szeretem feketén is, de ha tehetem, akkor tejjel szoktam felönteni, mert tovább tart. Ha megkapom, azonnal belekortyolok, végül nekilátok a hús kisütésének. Nem kevés szelet az, amit tervezek, de a farkas az enni szokott, nem csipegetni, úgy is lemozogjuk.
Ahogy Cam átölel, megpuszilom a kezét, és próbálom nem megégetni a meleg villával sem. Félig véresre hagyom a szeleteinket, egyik farkas sem szereti teljesen átsülve. Jól esően felmorranok, ahogy hozzám bújik, az ötletére pedig bólintok.
-Támogatom az ötletet, bár elég ritka, hogy jön ki a beosztás. Persze kit érdekel? Majd kipihenem magam, ha éppen nem alszom.
Nem túl sűrűn, de meg szoktuk tenni, hogy kihagyjuk az alvást, és szinte két szolgálatot nyomunk le egyben. Megszoktuk, nem vagyunk már 20 évesek, hogy ez gondot okozzon.
-Meleg? Az azért nem, úúúgy nem.
Nevetek a megjegyzésén, persze Cam is tudja, hogy ezt ő maga érte el,nem más és nem a tűzhely. A hús viszont már rég kész, ki i szedtem, így nekilátok a tálalásnak, és végre a kávémnak is.

Ritka, hogy engem a konyhában lát valamelyik tag, legalábbis akkor, ha kaját csinálok, ennek ellenére tudok főzni, csak jól titkolom. Mire a terítékekhez jutnék, Cam már rég megcsinálta, így tényleg csak a tálalás marad, semmi más.
-Köszönöm. Nem nézted ki belőlem, ugye?
Vigyorgok, mert tény és való, hogy mi hímek előbb rendelünk valamit, vagy ugrunk el egy gyors kajáldába, megyünk ki vadászni, mintsem a konyhában ácsorogjunk. Kényelem ez, nem egyéb, persze ha muszáj, azért alkotni is tudunk, legalábbis én igen.
-Annyira azért nem lehetek nyúzott, de ha kell, rájátszom.
Itt meglepően nyugodt minden szolgálatunk, nem úgy, int Nashville-ben volt, így néha az is csoda, ha nem liter számra döntjük magunkba a kávét. A kaja viszont isteni, ez a töltött kifli is ízlik, és ha már ennyi mindent készítettünk, hát nem fogjuk ott hagyni.
-Be fogom, Cam. Remélem. Máskülönben nem vártam volna rád.
Volt, aki lehülyézett, még az őrült finn is, de nem, nem neki lett igaza. Éreztem én, hogy Camilla számára sem vagyok közömbös, de végül eddig húztuk az egészet.
-Mi a következő terv?
Ritka kérdések egyike, mert ez sem igazán megszokott, hogy azzal töltsük a szabadidőnket, amivel akarjuk. Inkább besegítünk a többieknek, de nem, most nem ez lesz. Vele akarok lenni, nem mással.

-Tévedsz. Nem unalmas pillanataimban tanultam meg, hanem szükségből. Egyébként lehet, vagy ez az opció állna fenn, vagy egyik sem.
Nevetni kezdek, na szép kis gondolat, unalmas szabadidőmben jobbat is el tudok képzelni, mint a főzőcskézés. Lehet, vannak ilyen elvetemült hímek, de én nem tartozom közéjük, az az egy biztos.
-Ej, hát nem is örülsz nekünk? Mi is mondunk okosságokat néha. Persze megértem, megváltás csak veled diskurálni.
Vigyorgok, mert tudom, hogy az üzlettársairól és ügyfeleiről beszél, de mi sem vagyunk kispályások. Ugyan ritka, hogy hivatalos hangnemet ütünk meg egymással a falkán belül, ha mégis, akkor vagy gebasz van, vagy olyan "vendég", akire nem tartozik semmi sem rólunk.
-Elfelejted? Tündérbogyó, hogy lehet azt elfelejteni? Több is van. Az egyik opció, hogy betankolunk kajával és mindennel, elterülünk, dumálunk, szórakozunk, filmet nézünk. Másik opció szerintem nem releváns, futottunk, kirándulni el nem indulok... de sétálhatunk is, lazulhatunk valamerre.
Még mindig vigyorgok, mert rengeteg ötletem van, akár íjászkodni is megtanítom, abból nem sikerült kijönnöm, még mindig megy. Persze ha nem választ a fent felsoroltak közül egyet sem, csak akkor. Ismét végigmérem ahogy elhalad előttem a mosogató felé... megérte várnom? Meg. Minden tekintetben. A vigyorom egyre csak szélesedik, főleg az utolsó mondata után, mikor mögé lépek és hátulról ölelem át.
-Tesztelni akarsz? Ej már.