Ezt a részt nem ragoznám túl. Magas vagyok, szőke kék szemű, magyarán remekül illeszkedek a magazinok címlapjára, félvakon olykor a sok vakutól. Nem nevezném magam izmosnak, inkább csak olyan átlagos a termetem, és a magasságom. Vékony mellkas, keskeny csípő...

Hajam általában úgy áll ahogy akar, vagy ahogy a sminkes, stylist beállítja, én nem foglalkozom vele annyit, amennyit szerintük kellene, nekem elég hogy mindenki Lestat-al hasonlít össze, és mióta elolvastam azokat a könyveket, ezt határozottan bókként fogom fel. Szürke szemeim nem túl feltűnőek, olyan mint a viharos égbolt. Vihar előtti csend.


Szinte mindenféle ruhát hordok, ugye mert a modellek többnyire azt viselik, amit a kezükbe nyomnak, nem ám azt amit szeretnének, de hát ez egy ilyen szakma. Szóval látni engem bőrben, bakancsban, és szegecsekkel, de lezserben farmer, vászoncipő és kockás ing felállításban, és minimalista ruhában is. Ádám kosztümben nem. Aztán ott van a szoros fekete anyagú overall szerű szerelésem, amit a munkámhoz hordok többnyire, és annak minden kiegészítője, az utolsó övcsatig, hiszen a fényes felületen megcsillan a fény, ezen nem. A praktikum alapján válogattam össze ezeket a ruhadarabokat.

Angyali lény....

"Jajj egek, az a fiú, micsoda könnyed modora van. Elképesztő, olyan mintha valami múlt századi úriember lenne, egy elragadó fiatal testben, ifjú kora ellenére, olyan intelligencia árad belőle, hogy az nem igaz, és szinte mindenről tud beszélni, minden érdekli. Na és az a mosoly, az a csodálatos, könnyű mosolya, egészen leveszi az embert a lábáról, és nem mondom szívesen incselkednék vele más körülmények között is, nem csak munka kapcsán. Borzasztóan pontos és precíz, sosem bíz semmit a véletlenre, és tőlünk is keményen megkövetel mindent, de nem zsarnoki. Egyszerűen csak maximalista és annyira érett, tudja? Átlát szinte mindent, és nem lehet átverni, egyből észreveszi a hibát és visszakeresi. Egyesek már már ördöngösségnek nevezik, pedig csupán alaposság."
Rose Williams, 28, titkárnő

... vagy egy ördögi teremtmény?

"Az a férfi... szinte nem is ember. A szemében semmi nincs, ember érted? Kurvára semmi, neki nem szent semmi. Kíméletlenül, hidegvérrel vet véget az életednek mielőtt még észrevennéd hogy mögötted áll. Így megy ez, vágod? A hatékonyak a legjobbak és ő... az egyik legjobbnak számít manapság a piacon. Az ördög vigye el a lelkét! Iszonyú fekete tűz ég benne, szinte már élvezi az egészet amit csinál, és mosolyogva húzza meg a ravaszt, a szemed közé nevet még utolsó pillanatban is, bemocskolva a véget és a halált. Az éjszakába olvadva suhan ha ölni indul, és sosem tudhatod mikor jön el érted, érted? Profi... eladta a lelkét, mint mindenki aki ebbe a szakmába kezd, nem mindenkinek való, és azt beszélik pofátlanul fiatal is. "
Darren Shador, 36, elítélt

Nos, az igazság valahol a kettő között rejtőzik rólam, mivel azért nem vagyok egy lelketlen szörnyeteg, de tény és való hogy nem hagyom hogy az érzéseim befolyásolják a munkámat, és esetleges rossz irányba vigyenek el. A munka, az munka, meg kell csinálni. Képes vagyok felhőtlenül nevetni, de őszintén ritkán, és minden amit mutatok, nem tudhatod mennyi az igazság belőle. Nem vagyok egy fenevad, éppen az tesz veszélyessé hogy gondolkodom, és nem ösztönből gyilkolok, mint oly sokan mások. Pancserek. Nos, hozzá kell tennem, nekem kicsit egyszerűbb a dolgom, mert nappal is járhatok, és ez tisztességtelen előny a többiekkel szemben, és én pofátlanul ki is használom, ha már egyszer a természetanya adta. Ha valami még érdekel, kérdezz... vagy írj emailt, vagy facebookon. Hm? Jah igen, én haladok a modern technológiával és használom is őket. Persze kellő elővigyázatossággal.

Egyéb:
- Fénybenjáró vagyok
- Nem vagyok az a hagyományos Dracula, nézz csak rám
- Bár francia vagyok eredetileg, szenvedélyem a nyelvtanulás
- Imádok olvasni, modernet is, mindenfélét
- Főállású gyilkos vagyok és modell
- Szép gyűjteményem van fegyverekből, főleg távcsöves puskák mindenféle típusaiból. (nem mintha fegyver kellene ahhoz, hogy ölni tudjak).

Az évek mindennek, és mindenkinek mást jelentenek. Az évek múlása meglátszik egy karos széken, egy ruhán, egy ember testén, de egy vámpír számára mit jelenthet mindez? A valóság, örökkévalósága, a mindennapok végtelensége. Az a pillanat öröke, amiben élek. Bár nem töltök sok időt egyik helyen sem ami azt illeti, amolyan folyton mozgó típus vagyok, bár most itt viszonylag lehorgonyoztam és még munkám is lett. Emberi természetesen, hiszen én elvegyülök az emberek között, és nem vagyok olyan sznob, mint a többség. Na és persze nekem nem kell aggódnom pár kósza fénysugár miatt.

Nem szeretek hosszan mesélni, így inkább a lényegre szorítkozom. 125 évvel ezelőtt, franciaországban születtem, nem túl előkelő családba, második fiúként. Ám ez a kis család hamar szétesett, hiszen háborúk jöttek, és mentek, az élet nem volt éppen kegyes hozzánk, és hamar elvesztettem a bátyám, és az anyámat is.  Aztán jött apám halála és én magamra maradtam huszon éves koromban. Nem tudom pontosan mennyi is voltam, 25 vagy 26 amikor vámpírrá tettek, és akkor még az sem tudatosult bennem hogy különleges lennék. Nem is tudtam igazából semmit arról, hogy miért lettem másabb, és a francia vámpírok vettek magukhoz, amolyan családként, hogy elmagyarázzák, ki tisztítsák összezavarodott tudatom, és tanítsanak hogy hogyan és mikor, miként használjam a hatalmam.

Az, hogy fényben járó vagyok teljesen véletlenül derült ki, amikor egy ellenséges vámpír támadás ért minket és a hajnal már vészesen közeledett, és nem volt időnk válasz csapást mérni, hanem csak menedéket keresni, én nem voltam elég gyors, és mindenki fedezék alá ért, és felkelt a nap. Összeszorítottam a szemeim, és vártam a fájdalmat, az égető érzést, bármit de nem jött. Álltam a hajnali fényben és mindenki biztosra vette a halálom, akik már magukra zárták az ajtóikat a fény elől. Megrémültem, nem tudtam mi ez, meddig tart és ahelyett hogy bementem volna utánuk, elmentem. Elhagytam a francia kis társaságot, hogy ezzel az újdonsült páratlan szerencsének hála, nappal is járhassam a világot, és az a pár év... feleslegesnek tűnt. Bár nem tudom akkor is képes lettem volna-e erre de utólag belegondolva valószínűleg igen.  Mindenesetre így kezdődött el a világjárásom, és mivel akkoriban mint mondtam háborúk voltak, meg kellett tudnom védenem is magam, emberi szemek előtt is. Mert többnyire aki nekem útban volt, elég volt pár harapás, egy kiadós vacsora nekem, másnak meg a Kaszás.


Idővel megismertem a modern világot, a fegyvereket, azok használatát, és eltemettem magamban mindenféle emberi érzelmet. Annak ellenére, hogy röviden és tömören emlegettem csak őket, még szerettem a családom, és megviselt az elvesztésük, valahogy nem maradtam meg olyan érzékeny kisfiúnak. Kövezz meg érte, a világ kegyetlen, és csak egy másik kegyetlennek van esélye hogy túl is élje. Akkoriban ezt tartottam, és semmire nem tartottam az emberi életet. Most sem tartom, azért választottam egy jól jövedelmező munkát is. Végrehajtó lettem a vámpírok között, és ezt a tevékenységet, az emberek között is hajszolom. Az egyik legjobban keresett és legjobban kereső fejvadász vagyok, és pofátlanul magas összegeket képesek kifizetni egy-egy halálért. A modellkedés honnan jött? Ugyan ki gondolná hogy egy ártatlanul mosolygó címlap fiú lelkén szárad a legtöbb rejtélyes halál? Ennyire egyszerű. Ha el akarsz rejtőzni, maradj a lehető legjobban szem előtt.