Brooklyn. A halálnak sincs kedve itt lenni, mégis az egész életem felborult és még így közel két év után is furcsa hogy az életem egyszerűen kisiklott, és minden hónapban legalább egyszer bundát növesztek. Vagy többször, ahogy a kedvem tartja. Arra már rájöttem hogy ezt tudom irányítani, és akkor is válthatok ha éppen nem muszáj, csak kedvem van, vagy gyakorolnom kell. Mert kell. A halálkasza még a fejem felett lebeg, hogy ha nem leszek elég jó akkor még meg is érhetem hogy megöljenek. Én ezt nem kértem hogy az életben maradásomért küzdjek!
A falkaházba költözés nem volt olyan régen és még erősen csak szokom a jelenséget, hogy itt megint mindenki egy kupacban van és az itteniek, vagyis nekem újak is elég idegesítőek. Mert a területfoglalás után a két falka összeolvadt és most egy nagy boldog (haha) család lettünk. Nem is tudom mi hiányzott még nekem, de ez biztosan nem. A szobámban dekkolok, javarészt és az Assassin creed legújabb feloldott pályáját igyekszem végigvinni de sehogy nem megy. Pedig már ülve, állva, fekve, hasalva mindenhogyan próbáltam. Már a fülhallgatóm is felvettem, hátha jobban beleélem magam és akkor menni fog az ágyon hasalva, szaggatott nadrág és póló kombinációban. Teljesen rá vagyok koncentrálva és nem is hallom meg ahogy Camilla kopog és bejön csak mikor a szemem sarkából megpillantom, majdnem elejtem a kontrollert.
-A fenébe már! A szívbajt hozod rám! – morgok elégedetlenül, ahogy kiesek a játékból, és rápillantok. Elvileg ő harapott engem farkassá, szóval valamiféle anya figurának kéne lennie, de nekem volt sajátom. Nem kell ő, legalábbis sokáig így álltam hozzá, és nem hagytam magam megvenni.
-Még mindig Bastian. Bas-ti-an – nem igaz hogy nem tudja megjegyezni hogy nem szeretem a saját nevem, és a lehető legkevésbé rossz becézést választom.
- Kösz – a kajára sosem mondanék nemet.  Bár a hozzáállásom többnyire passzív agresszív. Egyszerűen néha nagyon ki tud akasztani az egész helyzet, függetlenül attól, hogy tudom, jót akar nekem, és képtelen vagyok normális lenni. Különben is, tinédzser vagyok! Annak minden előnyével.
- Jól lennék, ha végre sikerülne végigmennem ezen a nyomorult pályán. Mindig elakadok, ahogy le kéne ugranom a tetőről. Ha leugrok meghalok, de mászni meg nem tudok  - panaszkodok, direkt olyanról, aminek köze nincs a hogy létemhez. Nyűgös vagyok és kialvatlan. Mint mindi.
-Dolgozni mész? – kérdezem ahogy végignézek rajta. Hozzá képes valami hajléktalan vagyok, de nekem nem kellenek márkás ruhák, azok is csak elszakadnak. Szeretem a lazaságot, és a hajam is ezt mutatja ahogy oldalt felnyírt, középen hosszabbra hagyott fazon.