Elég magas, megdolgozott testalkattal rendelkezem. Pontosan legutóbb kis kölyök koromban mértek meg amikor még a 153 centit se értem el, most meg…Biztos az eső teszi. Olyan 190 cm-re saccolnám magam, pár centivel följebb vagy lejjebb az most mindegy. Legalábbis számomra oly mindegy, hogy ki mennyinek lát. Magas vagyok ennyi amit nagyon megfognak állapítani mások. A súlyom olyan 70-85 körül lehet. Hát igen nem lehet nehezen észrevenni. Erős is vagyok, és szeretek is élni közelharcban ember feletti erőmmel. Kidolgozott testalkatom van, és büszke vagyok arra, ahogy utánam néznek a díszbabák. Általában hordok valami borostát néha kis szakállat is, és a hajamat dúsan szeretem de röviden. Szemeim és hajam is éjfekete, ritkának mondanak mert mindenem olyan fekete, hogy sokan azt hiszik pupillám sincsen. Egyetlen testi hibám van talán azt is az évek nyomai hagyták rajtam a jobb lapockámon az ”A12” felirat.

Nos…ezt elég nehéz elmagyarázni a részemről. Valljuk be, soha sem ment a gálás lovag szerepe, elsőnek én vagyok talán az a stílus akihez ha oda lépsz megkérdezem „Ki a halál vagy?”  vagy  esetleg hölgyi személytől „Dugunk vagy mi lesz?” Bunkó és fafejűnek, esetleg seggfejnek is szoktak nevezni, de valahogy ez cseppet sem érdekel. Ja igen, passzív alak is vagyok. Türelmes? Nos hát nem is tudom, hogy mondjam a közepes stádiumban áll. Akkor változik mikor éppen  iszom, esetleg rossz napom van, vagy egyszerűen szar a nap.  Sok olyan volt. Most már nem igazán, mert lehűltek azok az idők, mikor valljuk meg, komolyabban hordtam a farbát, csak azóta nekem is ki ment a fejemből az évek leírhatatlan füstje. Néha eléggé megszállott a viselkedésem, bizonyos dolgok iránt vagy dolog iránt nagyon is tudok érdeklődni. Vagy csak a hatalma alá von. Ez a szenvedély talán mai és él bennem, a munkámból rá lehet jönni. Társasági lénynek nem mondanám magam. Vagyis nem teljes mértékben. Is-is állapotnak nevezném, mert vagyok olyan őrült, hogy azonnal beolvadjak valahova és mindenkivel megtaláljam a hangot, de vagyok még őrültebb akit már elkerül a saját árnyéka is. Rémisztő? Inkább veszélyes, és szabadnak mondanám magam. Túl sok rejtéllyel és titokkal, amiket szeretek mélyen a szőnyeg alá söpörni bele a parkettába mint por szálljon más fele. Talán azért mondom ezt, hogy új lapot indítsak, de azt nem lehet soha sem ezzel a dologgal  a hátam mögött. Hogy ki vagyok? Elvigyorodnék a kérdésen és csak annyit válaszolnék, hogy „Egy zsoldos, ki még mindig fegyverben.”

-Sziasztok, Bret vagyok! Lassan 357 éve alkoholista. Jah ez nem az a csoport? Bocs. Mit is kell itt csinálni? Ja, ja! Értem. Oké menni fog. Bemutatkozni még tudok….


Szóval, 1367-ben születtem Angolhon partjain. De őszintén megmondom az elején nem vallom magamat angolnak. Amerikai vagyok szóval ezt az angol részt nem is nagyon ecsetelném. Nem is szól nagy dolgokról. Egy pis hülye parasztfiú akit egy drága banya kapott meg aki örömmel szadizta azt a kisfiút és tanította meg lopni, csalni, hazudni mint járni. Ez a kis parasztfiú egy faluba lakott ahova egy héten egyszer ellátogatott egy kereskedő aki adott mindent ami kellett esetleg a falu népének. Általában a banyának tojás kellett így azt vett a kisfiú. Sokszor elbeszélgetett ezzel az emberrel aki mindig mesélt arról, honnan hozza a holmikat és a világ lassan nem fér el a kereskedőkkel a hátán. A kisgyerek mindig lelkesen hallgatta ezeket a történeteket és szívesen ment volna maga is megnézni ezeket a helyeket világokat. Nem is kellett sokat várni ezzel a pillanattal….


12 éves lehettem mikor egyszer Steven megállított mielőtt elmennék a tojásokkal. Azt hittem megint valami szar mesével fog untatni engem de aztán valami olyasmit kérdezett ami szerintem minden akkori parasztfiú szívét megdobogtatja. „El akarsz-e innen menni?” A sanyarú sors, a rothadás, és az éhezés legnagyobb gyógyszere ez volt. A szabadság. Kiszállni a banya segge alól, felhagyni az ócska föld vetésével, boldogan élni, borba fulladni, fácánhúst enni. Abban az időben ez volt minden együgyü gondolatom. Meg a nők…azok a drága nők. Szóval visszatérve a dologra csak néztem rá bután mikor rá jöttem mit is akar igazán ez a férfi. Én pedig persze, hogy bele mentem. Persze, hogy el akartam innen menni, és soha többet vissza nézni erre a szaros helyre, a sok mocskos patkányra főleg a banyára. Aztán itt kezdődött minden. Nem sokáig élveztem az emberi lét dolgait hiszen a szőrös bundás nem sokkal ez után egy harapós csókkal érkezett…


Nem sokra emlékszem az átváltozás estéjéből. Arra igen, hogy miután a banya lefeküdt aludni én fogtam magam össze csomagoltam azt a kevés cuccomat, amiket én szereztem akkor a banyának és tudtam még értékesek lehetnek. Elmentem és vissza se néztem. A falu széléhez sétáltam de mivel nem találtam ott Stevent elindultam távolabb a falutól. ha át is lettem verve úgy gondoltam akkor, hogyha egyedül de elmegyek innen. Túl csábító volt a szabadság gondolata. Aztán hallottam valamit, erős sodrás leestem a földre és a vállamba élesen szorított bele az a valami mikor rám taposott és minden súlyával a földbe nyomott. Ordítani sem volt erőm mert addigra mire bármit is reagálhattam volna a sötétség elnyomott. Mikor felébredtem a tűz melegített 3 pokróc volt rám dobálva és a testem sajgott. A bal vállamon egy hatalmas kötés volt és befedte az egész mellkasomat. Steve velem volt. Ép kotyvasztott valamit, de már nem emlékszem mi volt az. Ekkor tudtam meg a kis fejemmel milyen világba is csöppentem bele, kikkel fogok esetleg találkozni és, hogy a gonosz farkas nem is olyan butaság. Igen is léteznek gonosz farkasok, csak falkában járnak.


Azt a 138 évet felesleges leírni. Ami fontos belőle az az, hogy tanultam. Megismerkedtem a bennem megszülettet vaddal aki eléggé passzívan állt a világhoz, és a többi ilyen bolhás kutyához. Passzív, és hanyag dög féle, pontosan olyan mint én. Fiatal farkas aki nagyot akar harapni a szarvas húsából. Steven meg én 2 személyes falkát alakítottunk. De ő nem az a fajta tanár volt aki próbált rendes fiút faragni belőlem. Azt mondta mindig, hogy ő csak megadta a lehetőséget, hogy éljek. Az, hogy milyen leszek azt én döntöm el a világot látva. Én pedig ebben profi lettem. Önmagam formálásában. Háborúkba vitt a lelkem, nőkhöz, pénzhez és borhoz. Sokszor volt olyan, hogy külön utakra tévelyedtünk de mindig megtaláltuk egymást barátommal. Igen Steven volt az egyetlen barátom ezen a mocskos, pöcegödörben. Hiszen, ahogy én alakultam olyanná amilyenné kellett, úgy maradtam egyre magamra. Nem láttak értéket már abban, ahogy még gyerekkoromban gondoltam, hogy egy család amiben van egy asszony és gyermek. Ezek már nem képviseltek bennem semmit. A pénz múló eszköz volt, mégis hajtotta a világot így fontosnak találtam mégis semmi értéke nem volt a szememben. A bajtársak vagy meghaltak, vagy leragadtak a családnál, magunkra hagytak, esetleg hátba szúrtak. Nem hittem a falkákban és abban, hogy ők mennyire erősek. Nem hittem abban, hogy en közéjük tartozok, hogy én egy „családért” éljek. Ez nekem nem kellett. Nem mintha most is annyira számítana már bármelyik. De tovább haladva az életemmel nem sokkal bekövetkezett a felfedezések kora. Kolombusz Kristóf megtalálta az új világot és nekem persze, hogy látnom kellett ezt a helyet. Itt talán már izgalmasabb körökbe fordul ez az unalmas történet.


Mikor Amerikába jutottam az volt talán életem legboldogabb pillanata. A zsoldosokkal mentem, könnyedén irtottuk ki az ottani lakosokat és táncoltunk boldogan a vérükben részeg mámorban. Találtunk valamit és szépen kihúztuk a lábuk alól a talajt, majd a saját sáros bakancsunk alá tettük. Azonban az indián népeket nagyon is megkedveltem. Tanultam a szokásaikat, a nyelvüket és a békepika valami isteni anyag. A kokain fel sem ér hozzá. Ehj azok voltak ám a szép idők. Ha úgy is vehetjük miután megjelentek a telepesek, cowboy lettem és úgy jártam be Észak-Amerikát, Dél-Amerikát. Mexikó és Kanada volt a kedvencem. A nők, nah azok aztán tudnak valamit. Főleg az őslakos hölgyek. Nekem meg aztán a szédítő pofámmal nem kellett sokat enyelegnem, hogy a szoknyájuk alá nyúljak. Vadásztam, rosszfiúkra és jófiúkra egyaránt. Vadásztak rám is de itt vagyok szóval  megúsztam egy billoggal a hátamon. Azt a találkozást egy életre megjegyzem. A legjobb barátodban sem bízhatsz ezt tanultam meg belőle a legjobban…


Én öltem meg a saját két puszta kezemmel Stevent. A12. Ez lettem én. A férfi akinek nem tudják a nevét csak a számát. És nem is akartam, hogy tudják a nevem. Gyűlöltem ezért az árulásért azért, hogy képes volt eladni az akit még tartottam valamire ezen a földön. De ahogy mondtam ez a nagy pöcegödör amiben élünk ez mást sem dobál hozzánk csak szart. Én pedig úgy döntöttem kiskanállal fogom élvezni a finom ízt ami jár hozzá. Részt vettem Észak és Dél csatájában, a lázongásokban, a harcban az ölésben. Amiben nyugalomra leltem az a háború volt. A harc és a küzdelem azért, hogy a holnapot újra láthasd. A halál árnyékában ugrálni, és másokat oda dobni neki mikor tudod, hogy végig téged üldöz. Na az a játék volt az én mindenem. Az életem, a fegyverem. Szerintem a halál képviselője nagyon utál engem és a szexi pofámat. Szóval az állam katonája lettem, és magányosnak kiáltottam ki magam egész életemre. Mert azzá akartam válni. Persze az érkező falkákkal is néha voltak összetűzéseim, nem egy szuka meghalhatott miattam és nem egy alfa vére tapad a kezemhez de eddig valahogy mindennek megúsztam a következményét. Pedig már sok minden loholt ott a nyakamban. Aztán nem sokkal Európában megindultak a dolgok a világháborúk én pedig nem fértem a bőrömbe. Dél-Amerikába utaztam, hiszen az I.Világháború eljutott odáig én pedig azt tettem amihez a legjobban értek. Az ölés. Katona voltam, vagy zsoldos éppen mikor ki mennyit fizetet.  Vagy az államot szolgáltam vagy az önmagam vágyait és érdekeit. Szinte szünet nem volt a két világháború között számomra. Nem emlékszem másra azokból az időkből csak a sok meghalt ember arcára, arra hányszor aludtam el hullák között  vagy ettük meg egymást katonák az éhség miatt. De mindig mentünk előre és sokan már azt se tudtok miért csak gépekké váltunk akik ha élőt láttak akkor ölték amit csak értek. A világháborúk után a tengelyhatalmak harcában vettem szerepet végül pedig ami még fontos, hogy Irakban kötöttem ki. Az egészen átsodoródtam és ez volt minden ami az életemet végig kísértette. És most is kísérti.


Most itt vagyok New Yorkban. Néha hívnak ismeretlen számon megadják a számot, az összeget és az alak leírását megkapom egy bizonyos helyszínen. Ha megfelelőnek találom az összeget a kért melóért cserébe rá bólintok és bevégzem azt amihez a legjobban értek. A fegyverkészítés szépen indult és jól is folytatódik amint sikerül találnom egy megfelelő boltot megfelelő vevőkkel. Bár kitudja meddig maradok még itt…