Az üzletem irodájában ülök egy elkezdett reklám plakát fölött. Már minden szöveg a helyére került és csak egy megfelelő ékszer kellene rá, de valahogy egyik sem az igazi, bármelyiket is helyezem a meghagyott helyre. Sóhajtva dőlök hátra, majd túrok bele a hajamba, miközben a képernyőn lévő programot figyelem. Viszont mielőtt a türelmemmel kezdene el játszani elmentem az egészet a jelen kinézetével, majd felállok az asztaltól, hogy a könyvespolchoz lépve levegyek pár fényképalbumot, amikbe jó pár ékszerről készült képet helyeztem. A „saját” címkével ellátottakat egyelőre kerülöm és azokat kezdem el nézegetni a kanapéra ülve, amikből talán nyerhetek egy kis ihletet és a készítésükhöz semmi közöm nem volt. Mindenféle képem van, mert nem csak a sajátjaimat örökítem meg, hanem, amiket eladok, és ezek is gondosan albumba helyezve. Mivel ékszerjavítást is szoktam vállalni, így dokumentálom magamnak azt is. Lehet feleslegesen csinálom, de amire nincs szükségem azt úgy is megsemmisítem. Végül úgy is csak azok maradnak meg, amikre később is szükségem lehet.
Az ékszerfotózás is elég felkapott lett mostanában. Kaptam felkéréseket személyesen és e-mailen keresztül is, természetesen volt még olyan, aki telefonon keresztül egyeztetett. Ez se egy egyszerű menet, hiszen végig kell menni pár ponton, mint például milyen céllal lesz felhasználva, milyenek az elképzelések. Ott van még az ár ajánlat, és ha kérik, akkor igény szerint próbafotók is készülnek. Itt jön a képbe a kölcsönkérés. A kiválasztott ékszerre vagy ékszerekre legalább egy napig szükségem van, hogy jó beállítások között fényképezzem le. Fontos a fények, a környezet, a kompozíció és a fényképezőgép összhangjának megteremtése. A kész képek pedig ezután általában CD-re vagy DVD-re kerülnek, persze a megrendelő úgy kapja meg, ahogy szeretné. Akár poszterként is elkészítem, ha azt kívánja. A retusálások se kis munkák, de a legjobb végeredményért bármit. Ha már itt tartunk, akkor mára is várok valakit. A jelenleg is kint dolgozó eladóimnak szóltam, hogy jelezzenek felém, ha megérkezik vagy egyenesen vezessék be hozzám.

Outfit@Music

Ékszerválasztás. Egy fotózáshoz. Egész jól hangzik és ésszerű is, ha az ember stylist vagy fotós, de nem egy könyvkritikusnak. Leszámítva a tényt, hogy ma már sokkal kevesebb újságot adnak el a digitális hírek megjelenésével, és bár a legnagyobb lapok még mindig gond nélkül megélnek belőle, de attól még a költség csökkentést igencsak szorgalmazzák. Ennek pedig nyilvánvaló része az összevonás, ami esetemben azt jelentette volna, hogy általuk választott ékszerész, designer és cipőkészítő termékeit viselem a hivatalos képeken, ha beleférek. A méreteim eléggé rövidre húzták a számítást így is, a fotósorozaton az új kritikusuknak a saját ruháit kell viselnie, amelyeket egy alig ismert kis varrónő készít, mert a legtöbb márka még xs-ben is túl hosszú számomra és nagyon nem egyezik a stílusommal. Ahogy a jelenlegi méretezésnek is leginkább csak huszonkilencesnek definiálható cipőim sem fognak kikerülni kölcsönzésre egy profitól. Maradnak az ékszerek, azon belül is leginkább a karperecek, nyakláncok és brossok, mert azokból jó rám az uniszex méret. Gyűrűkből sem hiszem, hogy tartana az ékszerész ennyire aprót. Mindegy, én igazából azt sem bánom, ha semmit nem találok, ami illik a gótikus stílusomhoz, de megígértem, hogy megnézem. És még mindig ők írják alá a fizetési csekkjeimet és látnak el elég olvasnivalóval, így nyugodtan megpróbálhatom. És ha már megyek, akkor nem fogom meghazudtolni magamat...
Leginkább attól féltem NY városával kapcsolatban, hogy hogyan fogok közlekedni, de úgy tűnik, sokkal jobban akadálymentesítve van, mint sok európai nagyváros. Én pedig hosszabb távon nem érzem tehernek, hogy használjam a tolószéket a mondémok között közlekedésre. Ha olyan helyről lenne szó, ahol már jártam, akkor mágiát választanék, de teljesen ismeretlen számomra a környék, ráadásul pedig nem tudom, mennyi ideig kellene talpon maradnom, amiben nem vagyok erős, amióta nem használok ópiát alapú nyugtató kenőcsöket függőségi félelemtől vezérelve. Így maradnak a kerekek meg persze egy segítőkész taxi sofőr. Akit azért kicsit meglepek, főleg, ami a mozgásomat illeti. A kinézetem gótikus vörös-fekete ruha, erős smink és a magasságom ellenére is ebben a városban teljesen elfogadható. A nyári melegben az én szoknyám is vékonyabb, elől jól látszanak a lábaim és formájuk, csak egyetlen vastagabb réteg fátyol szövet van az alján, amely a lábfejemet és a cipőmet takarja, ujjai pedig nincsenek, ahogy válla sem. Ékszert nem viselek hozzá, csak egyetlen gyűrűt egy apró rubin kővel, és a szemeim vannak hangsúlyosan festve. Azzal sokkal komolyabbnak nézek ki, nekem pedig ebben minden plusz segítség jól jön. Kár, hogy a látványt két kesztyű elrontja, amelyeket a kocsi használat miatt viselek, mert ez a példány még hajlamos becsípni a bőrömet. A kocsiba kerülve az ölembe veszem a táskámat, átadom neki a pénzt a fuvarért és az ékszerbolt felé fordulok. Nem ez a város leggazdagabb része, de ha itt valaki képes üzlethelyiséget bérelni, akkor tényleg jónak kell lennie. Ennek megfelelőek az elvárásaim is, amikor besuhanok az ajtón, alaposan meglepve a az eladónőket.
- Szép napot, Miss Eir vagyok, időpontom van a vezetőhöz egy megbeszélésre. Szólna neki, kérem, és megnézné, be tudok-e így jutni? - a modoromon az idő nem sokat rontott, szeretek illedelmes és óvatos lenni, így pedig sokan szívesebben segítenek nekem. Miután magukhoz térnek a sokkból. Valahogy sejtettem, hogy ők is egy ötvenes könyvtárost vártak, aki a saját lábán lép be, nem pedig egy fiatal Barbie babát. De attól még az egyik elmegy értesíteni a főnököt az érkezésemről és ellenőrizni, akadálymentes-e az út hátra. Ha nem, azt is megoldom, de bevallom, biztosabbnak érzem, ha nem kell felállnom.

Néha sokat dolgozom, bár páran nem értenének egyet a „néha” kifejezéssel. Mondhatni olykor kevés az a 24 óra is. Egyszer kissé túlzásba vittem és túlhajszoltam magam. Az egyik beosztottam talált rám ájultan a padlón. Szegény teljesen megrémült és kihívta hozzám a mentőt. Kényszerpihenőre lettem küldve, és az idő alatt a festéssel foglalkoztam, bár nem bírtam ki, hogy ne dolgozzak néha egy-két gyűrűn vagy medálon. Megőrülnék, ha nem lenne mit csinálnom. Viszont most már odafigyelek az időbeosztásomra és pihenésre is szánok elég időt. Ebbe a besorolásba számítanak bele a karate edzéseim is.
A mai napom nagy részét pedig szintén a munkámnak szentelem. A reklám elkészítése nem olyan egyszerű most, mint általában. Órákat ültem fölötte azt próbálva, hogy melyik ékszer vagy ékszerek kombinációjával nézne ki jól az összkép, de egyik sem volt az igazi. Viszont mielőtt elfogyott volna a türelmem áttértem egy másik taktikára. Elővettem pár albumot, amikből talán nyerhetek egy kis ihletet. Az eredeti képek még megvannak pár adathordozón, de azok a pendrive-ok fel vannak címkézve és az irodai széfben rejtőznek, jó pár ékszerrel elzárva. Lehet más nem ennyire alapos, hogy még címkéz is, de ezzel is megkönnyítem a munkám és nem kell öt-hat pendrive-ot átnéznem ahhoz, hogy megtaláljam azt, amit keresek. Ráadásul mindezt úgy, hogy csak én értem, amiket ráírtam, amik főként számok és betűk összessége. Bár, aki ismeri, hogy miket takarhatnak a betűk, akkor rájöhet, hogy melyiken mit találhat meg. Nem, mintha bárkit is érdekelnének, hiszen semmi titkos nincs rajtuk, csak képek sokasága. Mindazok pedig az albumokban is megtalálhatóak.
Alig merülök bele a keresésben, amikor az egyik alkalmazottam bekopog hozzám, majd benyitva szól, hogy megérkezett az a személy, akire vártam. Megkérem, hogy vezesse be őt, én pedig addig tollat és papírt veszek magamhoz, hogy pár gondolatot felsorolásként felírjak rá, majd két kinézett gyűrű kódját is felfirkantom rá. Mire a vendégemet ide kísérik, már kész is leszek vele.
– Jó napot, Miss Eir, köszönöm, hogy eljött! Remélem nem volt túl nehéz eljutni idáig – köszöntöm őt, miközben felállok a kanapéról, kicsit mellőzve a további keresést a reklámhoz. Ma még az is meglesz, szóval nem aggódom egy esetleges csúszás miatt. Ha törik, ha szakad, de megcsinálom. Ennyi nem fog kifogni rajtam.

//Bocsi, hogy késtem vele.   //

Outfit@Music

Amíg az egyik eladólány hátra megy van néhány másodpercem körülnézni. Ez nem elég arra, hogy egyesével végig nézhessem a polcokat és a rajtuk sorakozó számtalan ékszert, de nagyjából a főbb kiállított darabokat még ebből a magasságból is ki lehet szúrni. Egyediek, nagyrészt nemes fémek ötvözve drágakövekkel és talán Swarowsky kristályokkal. Vagy azok igazi gyémántok? Esetleg természetes hegyikristály? Nehéz innen megmondani és nem is mondható el róla száz százalékosan, hogy az én stílusomat képviselik. Nos, remélem, hogy az alkotó nem ezekkel a darabokkal fogyott ki az ihletből, vagy nagyon nem fogunk kijönni. Semmi bajom a nőies darabokkal, de a kis csavarokat imádom. Lássuk ezzel mit kezd...
A lány hamarosan visszatér és megpróbálna segíteni nekem a tovább jutásban, azonban szemmel láthatóan most először van a boltban ilyen kocsi, mert majdnem leviszi az üveges pultot a kanyarral. Ezek után inkább megkérem, hogy mutassa az utat és tartsa nyitva az ajtókat, míg én magam keresztül jutok mindegyiken. Újabb baleset nélkül és alig egy perc alatt érem el a hátsó irodát, ahol a tervező vár. Egy fiatal, távol keleti férfi, akinek a látványától egy ütemet szépen ki is hagy a szívem. Nem tehetek róla, elsőre ők számomra mindig ijesztőek és nem kecsegtetnek sok jóval, még Kounak is hetekig tartott elérnie, hogy ne ijedezzem tőle. De ez csak egy ember, mondém. Neki talán egy-két perc elég lesz.
- Egy cseppet sem volt nehezebb az átlagnál, Mr...? - hoppá, elfelejtettem megkérdezni a nevét. A szalonét tudom, ahogy a címét is, csak egyetlen vezetője van, ami rövidre vág jó néhány lehetőséget, de pont ezért a legfontosabbról nem érdeklődtem. Ez is csak én lehetek...
- Jól tudom, hogy már értesítették róla, számomra kell ékszereket találnia? Mit gondol, vannak olyan darabok a birtokában, amelyek illenének hozzám? A mindennapi stílusom nem sokban különbözik attól, amit itt lát és a képek is ezt fogják tükrözni - maximum a sminkes próbál meg egy kissé kezelésbe venni, de róla sem hiszem, hogy különösebben változtatni akarna a jól bevált rutinomon. Főleg, mivel a legtöbb mozdulat pontosan olyan, hogy az arcom szebb részeire helyezi a hangsúlyt...

Az irodámban nagy munkában vagyok, míg arra várok, hogy a mára megbeszélt vendégem megérkezzen. Már előkészítettem pár ékszer, hogy azzal se kelljen húzni az időt, hogy akkor kezdem el összeszedni a számára. Egy negyven férőhelyes tárolódobozt raktam tele gyűrűkkel és medálokkal, minden olyan stílusból legalább kettőt, amiket árulok és készítek is. Persze egy-két egyedit is pakoltam közé, amikből csak kevés példány van. Ezeket még odakint sem lehet megtalálni a kirakatok mögött.
Viszont túl sokáig nem maradok egyedül, és a keresést is félbe kell szakítanom, amikor az egyik alkalmazottam bekopog hozzám, majd értesít arról, hogy megérkezett, akit vártam. Amíg hátra kíséri, addig felírok magamnak pár fontos dolgot, nehogy kimenjen a fejemből, mire végzek.
– Shinzo – mosolyodom el. – Takumi Shinzo vagyok.
Általában keverni szokták a megszólításomat, mert nem japánosan, hanem angolosan használom. Itt nőttem fel, és mivel a családom is így használta, ezért én se változtattam rajta.
– Igen, tudok róla. Több stílusban is dolgozok, biztos, hogy találunk olyat, ami megfelel az ízlésének. Elő is készítettem pár darabot, ha ezek nem tetszenek, nem kell aggódni, van egy teljes albumon, amiből választhat – mondom, majd a széfhez lépdelek a szoba másik sarkában, azután kiveszem onnan az előkészített darabokat, amit aztán lerakok az asztalra. Elpakolom onnan azokat az albumokat az íróasztalomra, amikben nézelődtem és a jegyzetemet is hozzácsapom a kis toronyhoz. Felnyitom az üveges tárolót, amiben legalább tizenöt ékszert raktam: gyűrűket és medálokat raktam bele. Áttolom az asztal felé közelebb eső oldalára a dobozt, hogy közelebbről is megnézhesse őket. – A gyűrűket nyugodtan felpróbálhatja, ha valamelyik nagy, de tetszik, akkor keresek kisebb méretet. Ezek csak mintapéldányok – felelem, majd a könyvespolchoz lépve leemelek onnan egy vaskosabb fotóalbumot, amit szintén az asztalra helyezek. Ha egyik sem nyerné el a tetszését az előkészítettek közül, akkor ebből kereshetünk olyanokat, amik jók lehetnek.

Outfit@Music

Az iroda hatalmas és tágas, egyáltalán nem hasonlít azokra az apró műhelyekre, amelyek az ilyen épületek aljában rejtőznek és éppen csak lélegezni van odabenn hely. Az alapján, amit látok, ez inkább olyan, mint egy exkluzív kiállító terem a VIP vásárlóknak. Ha előre tudom, hogy ilyen lesz, akkor kevésbé aggódtam volna a kerekes szék lehetőségei miatt. Itt messze elég hely van a manőverezésre, így könnyedén kerülök szembe a tulajdonossal, amíg bemutatkozik. És nem tudom visszafogni magamat, egy apró, meglepett sóhaj is kicsúszik a számon. Neki vagy nagyon jó humora volt a művész név választásakor, vagy valamelyik felmenője jós tehetséggel bír, de durván. És a családi ebédeken helyet kap a több jelentésű szavakból adódó félreértések garmadája is valószínűleg...
- Takumi mint kézműves, vagy Takumi mint mester, melyik jelentés szerint? - mert elvileg a kiejtése ugyanolyan, de attól még két féle képpen is le lehet írni, és mást jelent, másképp néz ki. Ráadásul a japán szülők hagyományosan megpróbálnak mindent, hogy tökéletesen harmonizáljon a név a család szerencse számaival, ennek megfelelően pedig megadott számú vonással le is lehessen írni. Szóval engem hajt a kíváncsiság és egyébként is, Kou kivételével nincs ismerősöm, akiről ilyesmivel lehetne beszélni, szóval picit megcsillogtatom a tudásomat. Hogyan végzek én időben a könyvekkel, hogy a megjelenés napján már meg legyen a kritika? Könnyedén, vagy egy tucat nyelven olvasok, mire megkapom a kész nyomtatott példányt már általában tudom, miről szól és csak a fordítás minőségét kell figyelnem. A japán népszerű nyelv, Murakami Haruki pedig igazi géniusz tud lenni, aki még jobban kiterjesztette a határait...
A férfi nyilván készült az érkezésemre, mert egy egész doboznyi ékszert válogatott ki, amelyeket óvatosan gurulok az asztalig, hogy szemügyre tudjak venni. A kocsin van egy fék, amely megakadályozza, hogy elcsússzon, bekapcsolom, majd lehúzom a kesztyűimet, amelyeket eredetileg pontosan emiatt a kerék miatt viselek és az ölembe helyezem, csak utána érek a dobozhoz. Szép darab, a belső bélésén pedig ékszerek sorakoznak egyedi kidolgozásban. Nem hazudott, tényleg van itt jó néhány méret és forma, meg stílus, de sajnos elég sok belőle a gyűrű. Amit az én tíz-tizenkét évesekhez illő méreteimmel nem tudok viselni, mert még a legapróbb női méretet sem érem el vele. Ezeket ugyan megnézem, de esélyes, hogy félre fogom tenni hamarosan.
- A gyűrűkkel lesz egy kis gond, nagyon apró kezem van, 42 mm, amerikai méretben kettes, ez gyerek méret. Viszont a vörös kristállyal itt a felső sorban, valamint az apró smaragdokkal ennél a darabnál és a két féle fémből készült spirálmintával is ki tudnák  egyezni. Van medál, nyaklánc vagy bross hasonló színekkel, gótikus stílusban? - mutatom meg a nekem tetsző példányokat, de egyikhez sem érek, felesleges lenne. Elég fölé tartanom a kezemet és pontosan látszik, mennyivel nagyobb a karika még a hüvelykujjamnál is. Ez itt nem fog megmaradni felkötés nélkül. A medálok kerültek az alsó sorokba, azok között is vannak szép darabok és itt nem tudom megállni, hogy ne emeljem ki és forgassam meg a fény felé tartva a borostyán követ.

Az irodám elég tágas ahhoz, hogy gond nélkül el tudjon manőverezni a kerekes székével a bútorok között is. Ez volt a legnagyobb helyiség, így ezt irodává alakíttattam, míg a szomszéd helyiségben, ami jelenleg zárva van, oda a kis műhelyemet rendeztem be. Bár otthon is van egy olyan helyiségem, ahol dolgozhatok.
– Ó, látom, járatos ebben – mondom elmosolyodva. – Kézművest jelent.
A nevemnek érdekes története van, legalábbis, ami a kiválasztását illeti. Anyám hét hónapos terhes volt velem, amikor a nagymamám a halálos ágyán csak annyit kért tőle, hogy Takuminak nevezzenek el. Mondhatni ezek voltak az utolsó szavai. Anyám nagyon szerette a nagymamámat, apám pedig tisztelte őt, emiatt közös egyetértésben döntöttek mellette. Már nem tudok közeli rokonokról, talán van egy-két távoli, de őket sose ismertem. Nem volt könnyű talpra állni egyedül a baleset után, de nem is volt lehetetlen vállalkozás. A mai napig a hátamon viselem annak a napnak az emlékét. Nem, mintha zavarna a sebhely, ha akarnám tudnék tenni ellene. Ráadásul olyan helyen van, amit nem látok és más se igazán. Továbbá már megbékéltem az egésszel, rémálmaim sincsenek egy jó ideje a balesettel kapcsolatban.
Felkészülten vártam őt, pár ékszert összeválogattam, hogy azzal is könnyebb legyen a dolog, plusz az időt se a keresés fogja elvenni. Gondolom neki is vannak még tervei a mai napra, és nem hiszem, hogy a fél napját itt akarná tölteni. Az ékszertárolót kinyitva csúsztatom felé az asztalon, hogy míg azt átnézi, addig én a polcról leveszem azt a fotóalbumot, amire szükség lesz. Ha valami más is kell, akkor ebben benne lesz, utána pedig könnyű lesz előkeríteni.
– Nem jelent gondot. Amikor készítem őket, igyekszem a legtöbb méretben csinálni. Ha jól emlékszem még lennie kell olyannak, aminél ez a kombináció megvan. Végül is mindezek csak pár darab az egész készletből – mondom, miközben leülök az asztalhoz és felnyitom az album tetejét. A gyűrűknél kezdek, ahonnan kipakolok pár fényképet, aztán ugyanígy teszek a medáloknál és nyakláncoknál. A brossokat az album legvégén találom meg, ahonnan kiválasztom számára a képeket. Azon példányokat válogatom ki, amik a kért stílusnak megfelelőek, és amik az eddigiek alapján tetszhetnek is neki. –  Ha ezek közül bármelyik tetszik, akkor behozathatom, vagy akár ki is mehetünk a kirakatához. – A gyűrűknél tényleg nem lehet gond. Pár hónapja elkezdtem dolgozni apróbb méreteken is. Az egyik alkalmazottamnak szintén kicsi keze van, ő volt a modellem a kisebb gyűrűkhöz. Legalábbis addig, amíg nem szereztem be hozzá a megfelelő mérő tárgyakat. Ezért már nélküle is meg tudom oldani a méretek beállítását.
Seo Yo szerint munkamániás vagyok, szerintem meg bagoly mondja verébnek... Főleg így mostanában, hogy olyan sokat edz a versenye miatt. Néha nekem kell elrángatnom az edzőteremből, hogy kicsit ki is mozduljon.

Outfit@Music

Gyönyörűek ezek az ékszerek, és én mint minden más épeszű nő, könnyedén elveszek a bámulásukban. Percekig tart, amíg át tudom őket tanulmányozni, megnézem a formákat és a hajlatokat, és néha alaposan el is ámulok a kidolgozottságon. Ezek mind remekművek, amelyeket saját kézzel terveztek és alkottak meg, ráadásul a drágakövek egy változatos gyűjteményét használva fel. A smaragd színe ugyan gyönyörű, de az én ízlésemnek és persze pénztárcámnak kicsit kevésbé barátibb, mint az ember várná, ugyanakkor én soha nem voltam a nagy különlegességek barátja. Ha már válogathattam, akkor mindig valami különlegeset és kevésbé feltűnőt szedtem össze magamnak. És ez most olyan, mint Ali baba barlangja. Takumi készít kisebb méreteket és több variációt is, végre egyszer nem szakadok bele a munkába, hogy kiválasszam azokat, amelyek a legjobban illenek a stílusomhoz. Azt sem tudom, hogy melyikhez nyúljak hozzá, de közel vagyok a kacagáshoz közben. Komolyan, mint egy kislány a csokoládé boltban. Gyönyörű ékszerek és nem kell heteket vagy hónapokat várnom azért, hogy megkapjak egyet kölcsönbe vagy megvásároljak jó méretben? Ez nagyon új számomra...
- Máris imádom a lehetőséget. A vörös a kedvencem. Nem rubin és biztosan nem vörös kvarc vagy korall, de ez a szín... eddig Európában éltem, ott a cseh pirop volt ugyanilyen gazdag árnyalatú. Sikerült szereznie? - pillantok fel csodálkozva és már nem bírom távol tartani az ujjaimat a gyűrűtől. Túl nagy a kezemhez, de attól még felvehetem és megforgathatom az ujjaim között, keresve a megfelelő fényt, amivel még jobban láthatom a kristály metszetet és annak pontosságát. A pirop egyik nehézségi problémája, hogy könnyen reped csiszolás közben, és érdekel, mennyire értékes ez a kő. Nem vagyok ékszerész, de eléggé nő vagyok ahhoz, hogy értékeljem a hibátlan munkát. - Vegyes csiszolás, apró ékkő, nem túl hivalkodó foglalat, fehérarannyal. Ez nagyon különleges munka. Ebből láthatom a teljes szettet? - ha képes volt összehozni hozzá illő karkötőt és nyakláncot, akkor már biztos, hogy engem kilóra megvett. Ritkán veszek magamnak új ékszereket, de attól még imádom őket és ebben a boltban kifejezetten hűséges vendég leszek, ha így folytatják.

//enyhe ihlethiány, de már gyógyulok

Hagyom, hogy nézelődjön az ékszerek között. Végül is azért válogattam össze mindent, hogy válogatni tudjon. Lehet, hogy sokat dolgozom rajtuk és néha napokra elnyel a munka, de minden kifizetődik, ezért nem sajnálom az időmet. A tőlem telhető legjobbat akarom kiadni a kezemből. Még a vázlataim is aprólékosak, mindent feljegyzek és megrajzolok, mielőtt megvalósításra kerülne. Ráadásul minél nagyobb skálán mozgok a méretekben és drágakövek terén, annál többfajta ékszert és több vevőt vonzhatok magamhoz. A kínálattal pedig nálam nincs gond, ha valami nincs, az nekem csak egy új ötlet, egy újabb kihívás. A kisebb méretek felvétele is ilyen volt. Én pedig örülök, ha egy vevőm elégedetten távozik, mert nálam megtalálta azt, amit szeretett volna.
– Igen, bár nem sikerült sokat szereznem, így megválogattam, mihez használom – válaszolom elmosolyodva. – Ritka az olyan ügyfél, aki a jól ismert köveken túl mást is felismer. A smaragd, a gyémánt, a rubin mind olyan, amihez nem szükséges nagy ásvány tudás – mondom említve pár olyan követ, amikkel jobban találkoznak az emberek és felismerik őket. A benti példány nagy az ujjára, de jól emlékszem annak az ékszernek az elkészítésére. Napokba telt, mire több méretben is legyártatottam, de nem is igazán azzal volt gond. Két követ vesztettem el csiszolás közben, nem kicsit voltam ideges miatta. Hiába voltam óvatos és semmit sem kapkodtam el, még is kettő odalett. Még most is elég bosszantó a gondolata.
– Köszönöm. Természetesen. Talán van is idebent a méretében – mondom felállva a székemből, majd a zsebemből előveszem a kulcsomat, hogy átmenjek a másik helyiségbe. Kinyitom a benti nagy páncélszekrényt, ahol kikeresem azt a szettet, amit kért, majd ellenőrzöm a méretet. Kisebb, mint a kinti, de nem került rögtön a kezeim közé a megfelelő. Viszont nem kell sokáig kutatnom, az alsó tároló dobozban megtalálom a méretét, és mielőtt visszatérnék hozzá bezárom a széfet. – Megtaláltam, és pont ez az utolsó szett ebben a méretben – mondom, amint belépek a szobába, majd lerakom elé az asztalra.

//ismerős, jobbulást a továbbiakra //

Outfit@Music