Ember alakban: Ha valaki rám néz megállapíthatja, hogy a magasságom egy picit nagyobb az átlagnál, ez olyan 193 cm-s testhosszt takar. A termetemhez átlagosnak mondható testsúly jár, ez 82 kilogramm. Tökéletesen meg vagyok elégedve a testi adottságaimmal, csak a testmagasságommal nem. Mivel eléggé colos vagyok, így olyan helyeken, ahol más emberek kényelmesen elsuhannak, én – természetesen – beverem a fejem. Ez tényleg olyan kellemetlen tud lenni, amilyennek hallatszik.
A magasságomnak még egy hátránya van, az autók. Már egy fél órás útra beülni számomra egy személygépkocsiba felér egy önkínzással, kivéve, ha én vagyok a sofőr, bár a beszállás így is egy elég bravúros mutatvány. Ebből adódik, hogy jobban kedvelem a motorkerékpárokat, mint az autókat.
Rövid sötétbarna hajam és kékeszöld szemem van. Szemüveget is hordok. Igaz kiegészítő gyanánt, ugyanis rájöttem, hogy borzasztó jól áll. Talán a szemüvegemnek köszönhetem, hogy „jó kisfiús” kinézetem van. Nem mondanám, hogy hű de nagy macsó lennék, de általában valami angyalkának, strébernek néznek.
Farkas alakban: Egy elég nagy marmagassággal rendelkező éjfekete bundájú farkassá alakulok teliholdkor és amikor szeretnék. Megjelenésem félelmet kelthet az éjszakában, hiszen csak kékeszölden villogó szemeimet láthatják azok, kiknek szeme még nem szokott a sötéthez. Ezen kívül átlagos farkasnak tűnök. Hegyes fülek, éles fogak és karmok, csak a termetem és erőm különböztet meg a többi farkastól.

Hogy jellemezzem magam?
Nem egészen értem a kérdést. Arra vagy kíváncsi, hogy szerintem milyen vagyok, mások szerint milyen vagyok, illetve valóban milyen vagyok? Hmm, érdekes kérdés mind. Az ember magáról mindig a legjobbat akarja elmondani, mások azt mondják, hogy milyennek látják az illetőt, de erre nem támaszkodhatunk, hiszen nem biztos, hogy egy ember olyan, amilyen képet mutat magáról másoknak. Szerintem te arra gondoltál, hogy valóban milyen vagyok.
Makacsság: Nos bevallom, néha kicsit makacs tudok lenni. Ez az a tulajdonságom, amiről nem tudom eldönteni, hogy negatív vagy pozitív. Ennek köszönhetően borzasztó nehezen adom fel és ragaszkodok a saját elképzeléseimhez. Nehezen alkalmazkodok.
Szorgalmasság: Szorgalmas, mondhatni túlbuzgó vagyok. Mindig a tőlem telhető legtöbbet próbálom tenni.
Barátságos: Szeretem a társaságot, és általában ők is szeretnek. Könnyen barátkozok.
Vakmerőség: Igen, rengeteg látássérültet mentek ki a vízből. Na jó, komolyra fordítva a szót: hajlamos vagyok csak úgy beleugrani veszélyes dolgokba. Nem gondolom át kétszer, ha cselekedni kell. Ösztönösen teszem azt, amit jónak látok, nem foglalkozva a következményekkel.
Szellemesség: Nem, nem kezdek el huhogni, és élek virulok. Bizonyos esetekben ontom magamból a poénokat, ám néha kicsit szarkasztikus aranyköpéseim vannak. Ebből adódóan néha nem veszem komolyan a dolgokat.
Gondoskodó: Keveseknek mutatom meg ezt az oldalam, csak azoknak, akikhez kötődök, illetve úgy érzem, hogy felelősséggel tartozom érettük.
Céltudatosság: Mindig tudom, hogy mit akarok, sose kérdés számomra, hogy mit akarok elérni. Amennyiben mégis ilyen helyzet állna elő, bepánikolok és elveszettnek érzem magam.
Türelmetlenség: Utálok várni, ám tisztában vagyok vele, hogy néha muszáj.
Ezeken túl: Utálom, ha valaki azt hiszi, hogy alanyi jogon neki jár az én tiszteletem, illetve meg akarja mondani, hogy mit tegyek, ez felülírja alapvető kedvességem. Ilyenkor egy-egy beszólással illetem az illetékest. Szeretem a rockzenét, bár igazából bármilyen zenét meghallgatok.

A történetem ugyan úgy kezdődik, mint mindenkié, megszülettem. Ugye mily meglepő? A White családba sikerült belepottyannom, mint elsőszülött fiúgyermek. A szüleim ekkor már vérfarkasok voltak, ebből adódóan én, és három évvel később az öcsém is, született farkasok voltunk, a dél-queensi falka tagjai. A szüleimmel jó volt a kapcsolatom.
Édesapámról azonban tudni kell, hogy állandóan a hatalmat akarja, mint igazából mindenki, de ő különösen. Egy alfával ez előtt apám volt a béta egy ideig, akkor még nem volt ily hataloméhes – anyám elmondása szerint –, de amikor az alfa mást ültetett a jobbjára majdnem egy századdal ez előtt, majdnem beleőrült pozíciója elvesztésébe. Én megértettem ezt, hiszen rémes lehet egyik napról a másikra elveszteni minden hatalmad.
Édesanyám egy valódi harcos. Láttam őt küzdeni. Erőteljes, dinamikus mozgású és kegyetlen a harcban, a legjobbak közé tartozik. Az öcsémet és engem eléggé keményen nevelt, de mindent azért tett, hogy nekünk jó legyen.
Na és az öcsém. Mondhatni ő volt a másik felem. Mivel három évvel idősebb voltam tőle, mindig én védtem meg a többi gyerektől.
Az általános iskolából azért rúgtak ki, mert egy gazdag bácsi gyermekének betörtem az orrát. Persze, az egész tanári kar úgy tudta, hogy én nekirontottam a srácnak, ám a történet első felét – természetesen –  senki sem tudta. Az nem derült ki, hogy ez a gazdag ficsúr három komájával megverték a kisöcsémet. Nem volt gyenge az öcsém, de az egyik „lovagias” fiúcska lefogta őt míg a többi három ütötte, én erre reagáltam egy orrbetöréssel amikor megláttam.
Általában ilyen voltam én, egy kis bajkeverő. A kirúgás után magántanuló lettem, s még most is az vagyok.
Ez idő alatt sok mindenen keresztül mentem, volt egy-két szerelmem, és akkori hatalmas meglepetésemre férfi is volt közöttük, viszont egy kapcsolatom se volt még soha, így semmilyen tapasztalatom nincs szexualitás terén.
Idén jött el az öcsém tizenötödik születésnapja. Nyilván ekkor alakult át először. Tudom, hogy az első átalakulásokat sokan nehezen élik meg, és egy kicsit kikészülnek, de ilyet, hogy elszökött volna valaki még nem hallottam. Az öcsém minden előjel nélkül felszívódott.
Útnak indultam őt megkeresni, de anyám utánam caplatott, és közölte velem, hogy együtt kell maradnunk, szükség van rám otthon. Természetesen nem hagytam annyiban, és egész területünket feldúltam érte, sőt a környező falkák területén is átrohantam nem foglalkozva azzal, hogy baj lehet. De már nem volt a városban, vagy csak túl tapasztalatlan voltam-vagyok hozzá, hogy megtaláljam.
Nem tudtam a magyarázatot, hogy miért lépett le, hisz nekem viszonylag könnyű volt az első.
Öcsém eltűnése engem rázott meg a legjobban. Anyám azzal nyugtatja magát, hogy „Majd visszajön” vagy „Fiatal még, az ő korában apátok is hetekre eltűnt nőket hajkurászni”. Egyikben se hiszek, biztosan valami szörnyűség történt és azért távozott. Nem volt rá jellemző, hogy elmenjen szórakozni, vagy tudom is én mit csinálni.
Mindig is szerettem rajzolni, festeni, és – mások szerint – borzasztó jó vagyok benne. Nagy álmom, hogy legyen egy saját tetoválószalonom. Jelenleg egy viszonylag forgalmas szalonban dolgozok, ahol még nem engedik, hogy én magam is dolgozzak embereken, de a mester, akitől tanulok, azt mondta, hogy jobb lehetek, mint ő. Lehet, hogy viccelt, bár egyszer megnézte a rajzaimat, és borzasztó elismeréssel beszélt a műveimről. Most csak „gyakorló bőrön” azaz mesterséges bőrön dolgozok, elméletileg elképesztő tehetséggel. A szalonban én jelenleg csak segéd vagyok, de úgy érzem, hogy közel van a pillanat, amikor végre elő emberre festhetem alkotásomat. Azonban addig felmosok, kiadom az időpontokat és hasonlók. Valami egyetemre is kéne majd járni, de még nem igazán tudtam eldönteni, hogy miket akarok csinálni, és amúgy is, halhatatlan vagyok. Életem során bármi lehetek, ami majd lenni szeretnék, nem sürget az idő, mint a mondéneket. És van egyéb gondom még azon kívül, hogy a tanulmányaim aggasszanak. Jelenleg számomra a legfontosabb az, hogy megtaláljam az öcsémet, de hamarosan, úgy érzem, hogy gondjaim szaporodni fognak. Ha apám terve rosszul sül el, vagy kitudódik.