Tárgy: Wake the white wolf... - Camea & Enzo Vas. Júl. 02, 2017 5:51 pm
Camea& Enzo
- Hajnalodik, kiugrom az ágyból..... öhm... hogyisvan tovább? - állok meg hirtelen két mozdulat között, mert elfelejtettem a szöveget. Fél lábbal még az ágyban vagyok és a takaróm lengedezik az ágy széléről hogy leessen a földre. Aztán válla vonok, és csak odadobom, megágyazni luxus. Minek, este úgyis megint összetúrom, hát akkor meg? Inkább a szekrényhez ballagok, és eredeti, hamisítatlan Ádám kosztümben állok meg, hogy mégis mit vegyek fel. Összeszedek egy szettet, és egy törülközőt, és úgy ahogy vagyok slattyogok el a fürdőig ami szerencsére szabad és szerintem senki nem kukkolt meg titokban. Bár az sem zavarna ha láttak volna, asszem megszokták már hogy nem vagyok reggel beszámítható. Beállok a langyos víz alá, hogy felébredjek, és a reggeli kötelező piperészkedés után, fekete farmerben és atlétában lépek ki a folyosóra, hogy a szobámba visszaérve keressek zoknit és felszerelkezzek fegyver ügyileg is. Mert az én kicsikéimet nem hagyom ám itthon. Három kést viszek magammal, kettőt az alkar védőimbe rejtek el, egyet pedig a derekamnál kialakított ki résbe dugok el. Szemmel nem is látható csak tapintható, és ha valaki átölel és a derekamat fogja át, az érezheti csak. - Na hát akkor, indulááás vár az úúúút - vonyítok fel, ahogy átnyargalok a hatalmas házon a garázsig, és előveszem az én egyetlen, drága kincsemet a terepmotorom, amit hat másikból szereltem össze és a leggaládabb terepen is át tudok vele suhanni. Szeretettel simítom meg a kormányt és az ülést ahogy elhaladok mellette és térdvédőd csatolok a farmeremre. Másra nincs igazán szükségem, még erre se lenne de ennyit adhatok a látszatra. Elveszem a kulcsot a kis kulcsos szekrényből, és már bőgetem is fel a kincsemet. - Ez az bébi, dorombolj a papának - sóhajtok lelkesen és kidöcögök a főkapun, ahol aztán egy kerékre húzom, és már repesztek is. Mondjuk, nem lepne meg ha ez a hang ébresztené fel apát is, mert elég mormota tud lenni, és utálni ha fel kell kelnie. Széles vigyorral száguldok, hajam csak úgy cibálja a szél, majd később összefogom ha nagyon zavar, de nem szeretem lófarokba hordani. Azé' van hogy látszódjon, nem? Hát akkor meg? Kimotorozok a közeli kis erdős ligetig, na jó fél órás távolság, de az meg nem távolság. Nekem meg aztán pláne nem, és átszáguldok egy kis völgyen, és már ott is vagyok. Vannak már erre kijárt ösvények és magam is többször is kapartam már itt el, és most is lendületesen indulok jobbra és gázt adva ugratok át egy fatörzset. Jihááááá! Imádom. Aztán a kör felénél végigborzongok, mint amikor nyakon öntenek egy vödör hideg vízzel, és körbenézek. Egy vérfarkas van itt, aki nem a mi falkánk tagja, már pedig ez még a mi területünk. Torkomból figyelmeztető morgás tör elő, ez már a szürke fenevadam hangja, aki lomhán emeli meg a fejét bennem és fülel a másik után. Nőstény, egy fehér nőstény után kutatnak szemeim. - Bújj bújj ordaska... Előjöhetsz, nem foglak bántani, úriember vagyok, vagyis úrifarkas de hát érted - állok meg és támasztom meg a motort. Leszállok róla és nekitámaszkodok lazán.
Tárgy: Re: Wake the white wolf... - Camea & Enzo Vas. Júl. 02, 2017 6:36 pm
Enzo & Camea
Leave me alone…
A sebeim úgy ahogy begyógyultak a legutóbbi incidensem után, de élelem híján nem vagyok túl jó bőrben. Fáradt is vagyok eléggé, hiszen jó pár kilométert kutyagoltam, mire újra valami zöldben, erdőben vagyok. Ez az… ezt jobban szeretem, mint a civilizáció kopárságát. Érzek ugyan némi szagfoszlányokat, de bízom benne, hogy senki nem jár erre. Legalább ebben a kis csücsökben hadd pihenjek egy kicsikét. Aztán úgyis tovább állok. Útnak indulok, újra és újra, egészen addig, mígnem már nem lesz erőm felkelni. Az lesz majd az utam vége. Lomha fetrengésemből a gyomrom korgása zökkentett ki, így kedvetlen bár, de feltápászkodtam és nyalintottam párat a bundámon, hogy a fekete föld ne csúfítsa el fehérségem. Tudom, ez egy átok egy farkasnak, ha rejtőzködni akar, de a színem fémjelzi számomra a családomat és azt, ahogy megküzdöttek értem. Szeretem ezt a színt. Még akkor is, hogy százszor nehezebb így bármit is csinálnom. Elcammogok egy kiebb pocsolyához és lefetyelek párat belőle. Megnyalom a pofám kétoldalt, majd szaglászni kezdek valami reggeli után. Párszáz métert kóringyálok is emiatt, mikor egy nagyobb bozótos közepében szagot nem fogok. Nini, egy nyuszi! Körbejárkálok és minden felfedezett lyukat betemetek némi kapirgálással és mancsommal beletuszkolom a lyukba a földet. Szeretem a nyuszikat, szóval beküzdöttem magam a bukszusba és megtalálva a főbejáratot ásni kezdek. Remélem otthon vannak. Ott terpesztek a lyuk fölött és a lábaim közt kaparom hátra a földet. Minden figyelmem a lyuké, hiszen ha van még másik kijárata akkor azt még időben érzékelnem kell, ha ott szökne a reggelim. Egyre mohóbban ások, hiszen a lyuk tágulásával megcsap a zsákmány szaga is, ami bizony nem tud menekülni. Egy ponton elrugaszkodom és fejjel a lyukba ugrom. Némi bűvészkedés után aztán kihúzom a fejemet, a számban pedig egy még rángatózó barna nyuszi teste lóg. Már majdnem csóválnám a farkam örömömben, mikor valami éktelen ricsaj szedi atomjaira a hallásom. Szorosan a földhöz lapulok, mert a hang közeledik. Először azt hittem, valami ember unatkozik épp erre, de akkor a szél irányt vált, és elhozza felém a szagát. Egy hím... ráadásul elég erős szaga van. A fenyegető morgás pedig fémjelzi, hogy ő is észrevett engem. Fenébe! Pedig már majdnem nekiálltam volna enni. Nincs mese, felkelek a földről, majd lassan a bokor sor végéhez sétálok, és egy mancsommal előrelépve, kikukucskálok az ágak mögül. Mivel nem ront nekem egyből, ezért kilépek a takarásból teljesen és leteszem a nyulat a számból, ami immáron nem mozdul. Másnak a területén fogtam, rajta is kaptak, szóval itt kell hagynom, mert nem az enyém. Megnyalom vértől színezett bundámat a szám szélén s megbököm a nyulat, mire a gyomrom fájdalmasan kordul. Kissé összerezzenek, de nem török össze. Kihúzom magam és egyenesen a hímre nézek. Pillogok egyet. - Bocsánat. Mondok csak neki ennyit, majd megfordulva futni kezdek. Árkon-bokron, mindenen keresztül. Úgy szedem a négy lábam, ahogy csak bírom. Igaz, így még nem teljesen meggyógyulva és éhezve, nem bírom ezt sokéig. Mindenesetre, ha nem akarok magamra haragítani egy falkát jelen állapotomban, el kell hagynom a területüket. Kiállni nem tudok most velük. Megöletném magam… miközben az orromban még itt van a hím szaga és nem ereszti a nózimat. Nem, nem szabad, el innen, gyerünk fuss! Tudod, egyedül kell maradnod. Muszáj.
A hozzászólást Camea Namid összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Hétf. Júl. 17, 2017 12:53 pm-kor.
Enzo di Canio
Hozzászólások száma :
46
Tárgy: Re: Wake the white wolf... - Camea & Enzo Szomb. Júl. 08, 2017 1:05 am
Camea& Enzo
Kimotorozok az erdő részig, ahol már nincs a város szennye jelen, és gázt adok az én kicsikémnek, hogy párszor alaposan körberobogjam a kis fás részt. Előszeretettel terep ralizok itt magamban, bár néha Ryan is csatlakozik, de apámmal is jöttem már egy baráti kis versenyre, mert hát mit tagadjam, minden idiótaságra rávehetőek, és én sem vagyok jobb náluk. Ha valami hülyeségről vagy bulizásról van szó, akkor igazán tudunk élni, de az egész falka nem csak én. Mindenesetre elég jó kört futok, aztán pedig megérzek egy ismeretlen erőt és aurát. Hm, egy idegen kis nőstény, nocsak. Megállítom a motort, és lendületesen leszállok róla, és körülnézek a terepen. Egy kis fehér farkas jelenik meg a környéken és előbukkan az egyik bokor alól. Szájában egy nyulat hoz, és végül leteszi elém. - Ööööö - kommentálom, hogy mi a jó bánatot kezdjek egy nyuszival, ami már nem él. Éhes nem vagyok, hiszen ebédre haza is fogok érni ha minden jól megy, és nézek az eliramodó ordas után. Elvigyorodom, és ledobom a dzsekimet a motorra és utána vetem magam bozótosba. Emberi alakban is elég gyorsan tudok loholni, ő pedig nem nézett ki túl egészségesnek. Legyengülten pedig még teljes erőből sem fut le engem, és nem is kell sokat rohannom hogy kiszúrjam. - Aki búúújt, aki neeeeem - vetem utána magam és derékon ragadom, hogy lebirkózzam, és magam alá gyűrjem hogy ne mocorogjon már annyit, de lehetőleg úgy hogy ne is mélyessze belém a karmait és fogait, mert oké a harapás nyomokkal semmi bajom, de csakis szép nőktől, és frenetikus szex után. Mégis melyik férfi ne lenne büszke rá? Szóval, megfogom a kis betolakodót és a hátára ülök. - Na már most kicsi fehérke. Először is megbocsátok semmi baj, másodszor viszont kicsit elővigyázatlan vagy. Honnan jössz szépségem? - kérdezgetem tőle hiszen szimpatikus. Farkasom körüludvarolja a kis nőstényt és izgatottan szimatolja az ismeretlen, de mégis oly kellemes illatot. Egészen izgatott lesz és bezsong. Mi van veled bundazsák?
Tárgy: Re: Wake the white wolf... - Camea & Enzo Szomb. Júl. 08, 2017 6:02 pm
Enzo & Camea
Leave me alone…
Hát, nem mehet mindig minden simán, nem? Francokat, soha semmi nem megy simán, legalábbis nekem biztos nem. Nem tudom, lehet valakinél ez működik, de nálam? Soha. Valami mindig bezavar, megzavar, elzavar és rendre megpróbál megölni. Én is szeretlek univerzum… nem, csak vicceltem, meg egyébként sem érek rá erre, mert a hazai pályán mozgó farkas nem akar elengedni annak ellenére sem, hogy mindent az íratlan szabály szerint csináltam. Az ilyen robosztus alakok miért nem szeretik a szabályokat? Vagy ha nem szeretik, legalább vennék figyelembe. Az elkocogásom szabályos meneküléssé fajul, mikor megérzem, hogy utánam vetődött a bukszusba. Pánikolva kapcsolok a magasabb fokozatra, már amit ez a satnya test elbír még s mivel tisztában vagyok az alultápláltságom hátulütőivel, így sebesség helyett, cselezéssel próbálok kikerülni a látóköréből. Kis ficakokon keresztül futok, ide-oda cikkcakkozok és reménykedem, hogy megfejel egy ágat, vagy hasonló… bár amilyen dúvadként csörtet mögöttem, lehet csuklóból levinne egy fatörzset is. Gyomrom fájdalmasan hangosat korran, meg is rezzenek s szinte rögtön utána hallom a csatakiáltását és egy tök váratlan mozdulattal elkapja a derekam. Amekkora batár nagy keze van, körbeéri és még az ujjait is össze tudja érinteni rendesen. Vagy én lettem ennyire kicsi közben….? Erőlködöm még egy kicsit, kaparok alatta és mehetnékem van, de egyrészt piszok erős hozzám képest, másrészt még nehéz is. Morgok azért rendületlenül, s fejemet fordítgatva nézem, hol tudnék kiharapni belőle egy darabot, de sajnos erre nagyon figyelt. Én viszont a szapora légzésem előtérbe helyezve inkább abbahagyom a morgást és marad a puszta levegővétel, amivel jelenleg az oxigénért és élelemért remegő testemet próbálom nyugalmi állapotba kényszeríteni. Fejemet hátravetve nézek a szemébe szuszogva s morcosan. - Csak éhes… Felelem neki némiképp duzzogva s jelzés értékűen még a számat is megnyalom. Még véletlenül sem a pompás hímpéldánynak szólt. Próbálok észrevétlen szimatolni felé, mert nem fér a fejembe, hogy mitől van ilyen kellemesen borzongató illata. Lehet nem is akartam igazán elfutni? Nem, ez hülyeség, a tüdőm majd leszakad, akartam én, csak nem tudtam. Az engem illető melléknévre értetlen döntöm oldalra a fejem. Szépség? Ééén? Nézz már rám, a bordáim is látszanak, jelenleg még koszos is vagyok és nyúlvér szagom van. Meg vagy te húzatva… - Messziről. Nagyon messziről, az Északi falkából. Onnan, ahol még mondénok se jártak. Mire észreveszem magam már válaszoltam neki. Mi a fészkes fenéért válaszolok én valakinek, aki a földhöz szorít? Újfent mocorogni kezdek alatta, de nincs annyi erőm, hogy állásba toljam magam ezzel a behemóttal a hátamon. - Böszme nagy vagy és böszme nehéz… szóval Böszme, mi a fene bajod van? Mindent szabályosan csináltam… Nem vittem el a zsákmányodat és a legrövidebb úton szándékoztam elhagyni a területed. Akkor most mi a nyúlbőrért ücsörögsz rajtam?! Végre elég levegő jutott belém, és a hangom is előkerült. Az a lágyan magas, kekeckedő. Félnem kéne? Félek is… ettől függetlenül ilyen vagyok, és én odafordítom a másik orcámat is… Talán ha most megöl, végre vége lesz ennek a magányos rémálomnak.
A hozzászólást Camea Namid összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Hétf. Júl. 17, 2017 12:53 pm-kor.
Enzo di Canio
Hozzászólások száma :
46
Tárgy: Re: Wake the white wolf... - Camea & Enzo Vas. Júl. 16, 2017 11:39 pm
Camea& Enzo
Ez is csak egy egyszerű hétvégi motorozásnak indult, és eszembe se jutott hogy esetleg valami váratlanba futok bele. Brooklyn már a mi területünk, nem olyan rég volt az einstand, ahogy apácskám teli pofával beállított, és közölte. Mintha csak ez lenne a világ legtermészetesebb dolga. Mondjuk valahol az is, farkasok vagyunk, nem lehetünk idegenek az önnön természetünktől. Mindenesetre a falka felállt, és összeolvadtunk az itteniekkel, akik örültek az érkezésünknek. Most mégis itt van valaki, akit nem ismerek, még szagról sem, így hát utána vetem magam a bozótba. Nem azért, mert feltétlenül bántani akarnám, sokkal inkább a kíváncsiság hajt, és az erős illata, tehát erős nőstény lehet, az pedig mindig jól jön. Képes lennék viking módra a vállamon hazacipelni, hogy én márpedig asszonyt szereztem, de az nem olyan lenne. Legalábbis nem tudom, mert az illata nagyon is izgatja az orrom. Néhol arcon csap egy két ág és gally, olykor elejtek egy-két nyomdafestéket nem tűrő szitkozódást, de hát aki ismer tudja, ez is hozzám tartozik, és nem mindig vagyok szalonképes. Stílusban és beszédben sem. Végül egy csatakiáltással vetem rá magam az amúgy nagy farkasra, de ahogy elnézem régóta éhezhet, mert csont és bőr. Bár a szőre hófehér, szóval... - Nyugi, nyugi ne fickánkolj... nem foglak megenni - vigyorodom el, ahogy lefogom és nem hagyom hogy belém harapjon. Igaz az arcomra összeszedtem egy két karcolást de maximum, csak hangsúlyozza, hogy igazi Rambo vagyok. - Vadászni nem bűn. Mondjuk nem is értettem miért hagytad rám a nyuladat, szép fogás volt mindenesetre - dicsérem meg, ahogy kicsit engedek a szorításomon, amikor érzem hogy nem akar fellökve elrohanni, csak kapkodja a levegőt. Én még meg sem izzadtam, ez sok mindent elmond a kettőnk kondiciója közti különbségről. Nem sietek felkelni róla, inkább csak faggatom. - Mennyire északról? Melyik falkából jöttél? Leginkább azonban miért hagytad el őket? - kérdezősködöm, hiszen ha elhagyott egyet, akkor egy másikhoz csatlakozni kell, ez törvény. Sehol nem látják szívesen a kósza farkasokat. Mi sem igazán, de szerintem még jó hogy belém futott, és nem valami vérmesebb jószágba. A Preator Lupus új vezetőibe. Eszement házaspár az. - Őszintén szólva ez hízelgő lenne de, nem. Te vagy kicsi és rohadtul vékony, mintha összementél volna a bundádban, kicsit olyan is mint sharpei kutya. Ismered nem? Aminek olyan ráncos a bundája, mintha öt számmal nagyobb lenne rá - jegyzem meg. - Leszállok rólad, ha megígéred hogy nem futsz el, mert elég volt a levezető futás mára - hagyom rá, és ha megteszi, akkor hagyom is felkelni, és leülök vele szembe a földre. Kit érdekel hogy koszos leszek, van mosógép és tudom is használni. És nem félek tőle. - Mert kíváncsi vagyok, és talán mert nem akarom hogy elmenj, egyenlőre. Ez megteszi válasznak, Fehérke? Jah amúgy Enzo vagyok, a helyi falka tagja - teszem hozzá észbe kapva, hogy még be sem mutatkoztam neki, csak úgy lezserül letepertem. Hát leteperem én máshogy is nagyon szívesen, legalábbis a szürke nagydarab hím farkasom ezt sugallja.
Tárgy: Re: Wake the white wolf... - Camea & Enzo Hétf. Júl. 17, 2017 12:09 pm
Enzo & Camea
Leave me alone…
Bármennyire is igyekeztem és megtettem minden tőlem telhetőt, sajnos az egészségügyi állapotom miatt ezt a kört elvesztettem. A böszme nagy és meglepően helyes erős ordas játszi könnyedséggel kapott el, és tepert le a földre. Nem, nem olyan megvilágításban értendő, ahol nem bánnám a dolgot. Ebben a formációban nincs ínyemre, hiszen a hátamon trónol! Nem vagyok én öszvér te dinka! - Még jó! Hülyén is jönne ki, ha farkas enne farkast. Forgatom meg a szemeimet nyüsszögve, mert még próbálkozom kitörni alóla, de az összes hajszálnyi erőm is ráment a futkosásra. A fene sem gondolta volna, hogy utánam ered. Kissé ledermedek mikor… mikor megdicsér? Most komolyan? Hát én nem értek a lovakhoz. Inkább csak nyugiban elfekszem, nem úgy fest, mint akit csak úgy le tudnék dobni, szóval meg kell várnom, hogy magától szálljon le rólam. - Kanada, Fort Nelson-i falka. Volt, de nem tudom kimondani, ellenben az utolsó kérdése fájdalmas nyüszítést és morgást hoz ki belőlem. - Nem hagytam el őket! Én soha…! Harapom el a mondat végét s újból fellángolt mocorgásom elcsitul. Csak leteszem a fejem a földre s nagy bánatosan pillogok fel az égre. Most nem látom a csillagokat… most olyan egyedül érzem magam. Halkan nyüszítek alatta, néhány könnycsepp is kivándorol a szememből. Már egy éve annak a háborúnak, és én még mindig képtelen voltam túltenni magam azon az elemi fájdalmon, ami a Minden elvesztésével jár. - Ők hagytak hátra engem… Felelem csendesen, majd a szemem forgatom. Felmorranok, és szipogva-prüszkölve nyelem le a bánatom. De legalább kizökkentett a melankóliából, igaz, épp egy sértéssel. - Add csak ide a bokád, hadd harapom meg. Fordulok hátra egy sunyi farkasvigyorral. A nénikéd a sharpei te túlbuzgó hegyomlás. A szavaira aztán már csak felnevetek. - Ezek után már tökéletesen tisztában vagy az állapotommal, nem? Válaszolok egy kérdéssel hiszen ő ül rajtam, érzékeli és meg is szólta, mennyire összementem. Tudja nagyon jól, hogy esélyem sincs még egy ilyenre. És hülye sem vagyok, hogy halála fussam magam, szóval amint lemászik rólam, én feltápászkodok, megrázom magam és kirázom a port a bundámból. Csak egy lépéssel megyek távolabb tőle s leülök előtte. Kihúzom magam, magabiztosan és anyától ellesett fenséges tartással vizslatom. Nem-nem, behódolni nem fogok, ki se találd. Ennél sokkal büszkébb falkából szalajtottak. Hegyezem a füleimet s közben szkennelem a hely zajait is. Még azért bennem van a félsz, hogy a mondén vadász rohadék nem vesztett el teljesen nyomügyileg. A szavaira értetlen döntöm kicsit oldalra a fejem és átfuttatom rajta a pillantásom. - Furcsa vagy, Enzo, a helyi falkából. Vigyorgom alig észrevehetően, majd a jobb mancsom élét megnyalva átdörgölöm vele a buksimat s csak aztán pillantok rá megint a zöldes-sárga szemeimmel. - Az én nevem Camea… És nincs falkám… vagy legalábbis, nem kézzel fogható.
Tárgy: Re: Wake the white wolf... - Camea & Enzo Szer. Aug. 02, 2017 1:22 pm
Camea& Enzo
Nem hagyom menekülni, legalábbis addig nem, amíg alaposan meg nem interjúvoltam és kényelmesen elüldögélek rajta, hogy itt tartsam. Formás kis nőstény, de azért látszik hogy nem a legjobb kondiban van, meg se kottyant hogy elkapjam, és a kifulladás legkisebb jelét sem érzem, egyedül egy két ág karistolását az arcomon. De még alakot váltani sem kellett hogy lefussam, ez azért sok mindent elmond. Mivel ennyire menekült, biztos hogy nem helyi a kisasszony, de még csak nem is más falkához tartozik, mert a másik két alfával is koccoltunk már, legalább olyan pofavizit szinten, hogy csá, megjöttünk. Mindkettő egészen normálisnak tűnt, szóval... De egyikük szagát sem érzem. - Jaja. De ha ember ember embernek farkasa, akkor a farkas is lehet farkasnak farkasa - vigyorodok el, és nem hagyom hogy kitörjön alólam. Mondjuk nem igen kell magam megerőltetnem, mert eléggé le van rozzanva. - Kanadától jó messzire kerültél ami azt illeti. Farkasként utaztál végig? - kérdezem ahogy a pofiját figyelem, és kissé összehúzom a szemöldököm, a morranás és nyüszítésre. Áhá, itt valamibe beletenyereltem, ahogy mondani szokás. Na majd kiderül, pláne ahogy hirtelen nagyon nem moccan, és látom a könnyeket a szemében. Ha nem akar éppen megharapni, akkor finoman le is törlöm onnan. - Értem. A falkád is áldozatul esett a háborúnak ugye? Mi is küzdöttünk ott a nephilimek oldalán, és... mi sem úsztuk meg veszteségek nélkül, de... akik meghaltak, azok is élnek. Itt, bennünk - mosolyodok el, hiszen elég sokat vesztettünk, főleg kölyköket, és ifjakat akik még nem voltak olyan tapasztalt harcosok mint mi. Fájdalmas volt az elvesztésük, és több napos ivászattal búcsúztattuk őket, de az élet nem állt meg. - Sajnálom - szólalok meg végül. Láthatóan őt jobban megviselte a falka elvesztése, de hát ki hibáztathatná érte? Ahogy felprüszköl, érzem hogy kirángattam kicsit a komfort zónájából és eszem ágában sincs odatolni a bokám, nem ott vágyok harapásnyomokra. Sokkal inkább máshol, más körülmények között. Kicsit megdögönyözöm a tarkójánál. - Sharpeeeeiiii, sharpeeeeiiiii - dünnyögöm neki, de végül lemászok róla, és nem préselem a földbe tovább, inkább leülök vele szemben és csak figyelem. A mosakodásra csak felnevetek, hihetetlenül aranyos így is. - Hm? Jah hát ez amolyan személyes védjegyem. De ha az egész életet komolyan venném, már rég becsavarodtam volna és penészvirág lennék valami diliházban - teszem hozzá kedélyesen, hiszen az egész falkánkra nem jellemző a komolyság. Csak ritkán, de akkor nagyon, és imádom apámat is. El se tudom képzelni hogy ne ő lenne a falkavezérünk.
Tárgy: Re: Wake the white wolf... - Camea & Enzo Szer. Aug. 02, 2017 4:10 pm
Enzo & Camea
Leave me alone…
Fogalmam sincs, mihez kezdjek ezzel a hímmel. Értetlenül állok a történések előtt, jobban mondva fekszem, alatta. Na nem úgy. Báár, lehet megérne egy misét… Persze amint ezt kigondolom, megrázom a buksim. Még mit nem, hordok itt össze magamban mindenféle zöldséget. - Ne ragozd kuki, mert meghülyülök! Pillantok hátra rá a vállam fölött, s bólintok a megállapítására. Mit nem moooond, én azt hittem hattyú. A hülyének is feltűnne, milyen messze van Kanada, és csak azért nem szólalok meg hangosan, mert valahol egy egészen kicsikét elvarázsol az a szempár. Talán egy röpke pillanat röpke erejéig megfordul a fejemben egynémely dolog, de gyorsan zavarom is el onnan. Nem, nem kell. Ha végre békén hagy, megyek tovább. Megyek tovább és várom a halálom. Tekintve az állapotomat, szerintem már nem kell sok… és csatlakozhatok végre a családomhoz. Szomorkásan csapom oldalra a füleimet a kis morgásom és fájdalmam megnyilvánulása után. - Igen, majd egy éve vagyok ebben az alakban. Csak úgy kerülhetek oda, ahol ők vannak, ha farkasként halok meg. Árulom el az okát, igazából nem szándékosan, de kénytelen vagyok megint az eget kémelni. Ha este lenne, meg tudnám neki mutatni, hol van a családom, hogy hova akarok kerülni. A könnyeimnek nem tudok megállj parancsolni, de ahelyett hogy kinevetne, ujjaival törli le őket a bundámról. Még szerencse hogy ebben az alakban nem tudok elpirulni, mert most megtenném, ha tudnám. Egyáltalán nem értem ezt a farkast, semmire nem úgy reagál, ahogy várnám egy erős falkatagtól. Hahó… egy kósza vagyok, bántanod kéne… hahó? Csak értetlenül pillogok rá, elveszetten, fájdalmasan. Mi a manót tervezhet? A szavaira becsukom a szemem s úgy vezetem vissza a földre a pillantásom. - Szerencsés vagy, hogy vannak túlélőitek. Nekem már nincs senkim sem. Suttogom magam elé, hiszen én kivétel nélkül mindenkit elvesztettem aznap. Egyszerre. Bárcsak… bárcsak velük lettem volna én is! - Én is… azt, hogy nem voltam mellettük. Nem kellett volna szót fogadnom apámnak. Sóhajtok fel, hiszen csak azért éltem túl, mert követtem az alfa utasításait. Kellemetlen, és bosszantó. Zavaromat igyekszem leplezni, de amikor elkezd dögönyözni, hát akarva-akaratlanul is jólesően morranok fel. Aztán amikor észreveszem magam, zavaromban csapkodom ide-oda a füleimet és a pillantásomat is. Szerencsére elenged és én mosakodás címszóval elvonhatom róla a figyelmem legalább amíg megnyugszok. Legalábbis ez volt a terv, a valóságban a bal mancsom az orromon, fölötte elbámulva meg őt nézem. Ennyit erről. Megnyalom a pofim, és leteszem a lábam a földre. - Szerintem már becsavarodtál. Döntöm oldalra a fejem, enyhén felvont szemöldökkel. Két mellső mancsommal toporzékolok egy helyben, miközben az előttem ülőt nézem. Nem tudok tenni ellene semmit… egyszerűen a pocakomban érzem, hogy érdekel. Csak.. csak egy kicsit megszaglászom. Abban semmi furcsa nincs, nem? Tétován nyúlik a nyakam, szimatolok nagyban miközben igyekszem nem megemelni a hátsóm, bár mikor majdnem orra esek, azért hajlandó vagyok kicsit közelebb lépdelni, miközben a haját szimatolom s beleszuszogok a nyakába. - Akarsz még hülye vicceket mondani, vagy mehetek tovább? Veszek egy utolsó mély szippantást s kecsesen leülök közvetlen előtte, enyhén félrebiccentett fejjel. Ha bántani akart volna, már valamelyik bokor aljában véreznék. Így viszont igazán nem tudom, miért tart még fel. Ha nem kapok semmi érdemleges választ, akkor biccentek, felkelek és a hátsómat mutatva folytatom a terület elhagyási procedúrámat.
Tárgy: Re: Wake the white wolf... - Camea & Enzo Kedd Aug. 22, 2017 4:55 pm
Camea& Enzo
Nem engedem tovább menni a kis fehér farkast, mert kisebb nálam, már csak neméből kiindulva is, de elég erősen látszik rajta hogy megviselte a farkaslét, szó szerint. Mondjuk én nem tudnék ennyit farkaskodni, azért oké hogy van amikor szívesen süttettem így a hasam, de mindig... és a sör?! Így hogy igyak sört?! Egy világ dőlne bennem össze meg körülöttem is, ha nem kapnék ilyen mennyei éltető nedűt, szigorúan holtversenyben a jó erős fekete kávéval. - Az nem az én hibám lenne - vigyorodom el ahogy hátrasimítom a hajam az arcomból, és hagyom hadd kapjon levegőt, és tőle nem messze dekkolok. Azért Kanadától idáig eljönni farkas alakban nem kis meló, és nem is tudom hogy nem lőtték le hirtelen. - Még jó hogy nem akartak mondén vadászok lelőni. Vagy találkoztál velük? - kérdezem, mert nem tudhatom, bár gyanítom volt pár kellemetlen élménye a prémvadászokkal. Na majd kiderül, ide nem jönnek már le, nincs számukra itt semmi, és hamar tovább is állnak. A kijelentésére kissé felhúzom a szemöldököm, erről én miért nem tudok? Farkas alakban kell megmurdelni hogy a farkas mennyországba kerüljünk? Mi ez már, valami újfajta vallási szekta? - Öhm, ez nem feltétlen igaz. Nem kell ahhoz farkasként meghalnod, hiszen emberi alakban is benned él a farkas - válaszolok elgondolkodva kissé, na meg hát fel nem fogom miért rohan a halálba, ahelyett hogy élne tovább. Mondjuk valahol megértem, hiszen senkije nem maradt, de valahol meg nem. Nem azért haltak meg hogy aztán ő is mély melankóliába süllyedve vegetáljon. - Most éppen nincs senkid, de még lehet. Őszintén szólva szerintem jót tenne neked ha egy falkához csatlakoznál, mondjuk ha már itt vagyunk akkor kapásból a mienkhez. A falkád nem azért halt meg, hogy utána a másvilágról azt lássa, hogy itt lógatod az orrod és emózol mint valami kistini a suliban. Ők talán nem azt akarnák hogy élj? Hogy magaddal vidd a szép emlékeidet és felépíts egy új életet? - kérdezem tőle, mert én ezt nem fogadom el. Ha meghalna apám vagy Ryan vagy Lió biztos mérhetetlenül szomorú lennék, de ezért még nem követnék el harakirit. Átvenném a falka vezetését, hiszen erre neveltek is, hogy ha legrosszabb esetben valami történik, legyen egy b terv. Igaz van bétánk is, de tudom hogy apám kit látna szívesen a falka élén. Valakit, a sajátjaiból, de adja az ég hogy ez ne derüljön ki és apácska még sokáig vezessen minket. - Apád volt az alfa nem? Neki ellentmondani bűn... és lázadás akármilyen körülmények között is - jegyzem meg, hiszen ez így van és én sem mondanék neki ellent, csak ha nagyon nagyon indokolt lenne, mert tudom hogy minden amit tesz a falka és a család érdekeit szolgálja. Mondjuk a kettő szinte teljesen ugyanaz, egy nagy család vagyunk. Abbahagyom a dögönyözését, ami láthatóan tetszett neki, és szívesen csinálnám még egy ideig, mert puha kellemes bundája van, de egyenlőre hagyom és jót nevetek ahogy beledermed a mozdulatba, a mancsával az orrán. Hihetetlenül cuki jelenet. - Becsavarodtam? Akkor ki kell csavarodnom - válaszolok, mintha ez természetes lenne, de nem veszem fel az ilyesmit, tudom hogy nem vagyok éppen egy átlagos vérfarkas, de legyen átlagos akinek hat anyja van! Egy életem van, és azt élvezni akarom. Úgy... lassan háromszáz éve élvezem de nem baj. Hagyom hadd szimatoljon meg, és megsimogatom, ahogy a nyakamba bújik szinte. Átkarolom, és nem is engedem menni. - Akarok még hülye vicceket mondani, szóval... mi lenne ha velem jönnél? Haza, az én falkámhoz, egy kis ideig és ha nem fog tetszeni, vagy nem érzed ott jól magad akkor utadra engedlek a nagyvilágba, na? Szerintem korrekt ajánlat - vigyorodom el, és lassan felkelek, őt is emelve magammal. Visszafelé indulok vele a motorom felé, bár még nem tudom hogyan is applikálnám őt fel rá, de majd csak kitalálok valamit. Legrosszabb esetben odakötözöm.
Tárgy: Re: Wake the white wolf... - Camea & Enzo Csüt. Aug. 24, 2017 12:59 pm
Enzo & Camea
Leave me alone…
Míg látszólagosan rendbe szedem magam és veszek végre levegőt, a szavai hallatán keserű nevetésben török ki, és megrázom a bundámat. - Dehogynem. Csináltak rólam egy képet egy nemzeti parkban, az orvvadászok meg pár nap múlva jöttek értem. Ők üldöztek idáig. Pár hete már nem érzem őket, bízom benne, hogy feladták. Kitámasztok a két mellső mancsommal és az egyik hátsó lábammal megvakarom a fülem tövét. - A bundám túl jellegzetes, és egy csepp rejtőszín nincs benne erre a vidékre. Hóban nagyon hasznos, ilyenkor nem annyira. Bár ezt nyilván tudja, ahogy azt is, mi pénzt érhetne a szőrmepiacon. Az ugyan tény, hogy volt velük egy kellemetlen hónapom, de a jelek szerint én keveredtem ki az egészből győztesen. Vagy hát ha nem is győztesen, de legalább nem vesztesen. A szavaimra adott válaszán felmorranok és felrántom az ínyem a pici gyöngyfogaimról. - Ne sértegesd a kultúrámat! Morgok rá, egy ideig, aztán fujtatva egyet húzom fel az orrom. Mi így hittük mindig is, nálunk ez az elterjedt tendencia. Vagyis hogy… volt. Én sem fikázom senkinek sem a hitét vagy a meggyőződését, de akkor elvárom, hogy az enyémet se bántsák, mert akkor nagyon ideges leszek. Csóválom a fejem az ötletére, tartózkodom az egész hercehurcától, semmi szükségem rá, hogy még egyszer átéljem azt a fájdalmat. - Nem, Enzo. Nem akarom. Nem akarok egy másik családot. A véreimet nem pótolhatják és nincs szükségem még egyszer oly kínokat átélni, mint egy évvel ezelőtt. Meg sem kellett volna halniuk, vagy túl sem kellett volna élnem. Ha… ha csak 10 perccel később történik a robbanás! Ott lehettem volna… Szomorúan csapom le a füleimet, hiszen az volt az utasítás, hogy maradjak le, lássam el a sérülteket, és helyezzem őket biztonságba, aztán csatlakozzak hozzájuk, mert feltehetően addigra ott is kell majd az ellátás. Hát… sajnos ez már sosem derült ki. Még csak a testüket sem találtam meg… - Én már nem akarok új életet, Enzo. Elég volt ez a pár emberöltő, és sok volt az egy év nélkülük. Jól értetted, a szüleim töltötték be az alfapár szerepét a falka életében. Nagyon jó család volt… Sóhajtok egyet s a mancsommal igyekszem eltüntetni a kibuggyanó könnycseppeket. Inkább a jelennel foglalkozok, kicsit megrázom a fejem, hogy tisztuljon az elmém s engedek ama elemi kíváncsiságomnak, melyet a hím szaga hoz ki belőlem. Miért ilyen érdekes…? Miért esik olyan jól az illata…? Olyan édesen fűszeres, karakteres és egyben lágy. De hát ez mind egymás ellentéte, hogy lehetnek mégis egymás mellett? Én ezt nem értem, de időm sincs kitalálni, mert a paskolásból kézbörtön lesz. Nyüsszenve próbálok kitolatni, de az erőtlen mancsaim felszántják a földet és az ölében kötök ki. zavartan. Fejem a nyakába bújva szorul be, míg én nyüszítek. - Na, ne csináld, hallod, engedj, ha mondom! Morgok fel, de ahelyett, hogy ezt tenné… felemel a galád! Vááááá! Idegesen fészkelődök a kezei között, mígnem a két mellső mancsom a vállaira téve nézek vele farkasszemet. - Tegyél. Le. Most. Azonnal. Nem kell falka. Hagyjál lógva. Nyaaaa…. Léégyszziiiiii…. igazából már csak szájkaratézni tudok, mert a rohangálás teljesen leszívta az erőm. Bezzeg ha erőm teljében lennék, nem így pakolásznál te böszme pimasz ordas!
Tárgy: Re: Wake the white wolf... - Camea & Enzo Vas. Szept. 17, 2017 11:01 pm
Camea& Enzo
Nem akarom csak úgy elengedni, ilyen könnyedén, ha már sikeresen levadásztam, mert első gondolatom amúgy is az volt, hogy hazaviszem. Odaállok apám elé, amolyan vikinges virtusban és keményen a szemébe meredek, hogy én asszonyt vadásztam! Őseink szokása szerint, de még a gondolatra is elkap a röhögés szinte, és muszáj vagyok köhinteni egyet kettőt hogy visszanyerjem a komolyságomat. - Oh, fotómodell lettél még farkas alakban is, nem semmi karrier mit ne mondjak, másoknak még emberként sem nagyon sikerül összehozni, nem hogy így - kuncogok fel, ahogy elnézem a vakarózását, baromira aranyos jelenség, meg kell hagyjam. El tudnám képzelni közöttünk, csak még őt is rá kell erre vezetnem, és be kell magam dobnom, teljes valómban. Hm, hm, menni fog ez kérem szépen, minden az én javamra szól egyenlőre. - Igen, gyönyörű fehér színes van, de ez nem éppen őshonos itt az is tény. A gyömbér jobban jönne, vagy a szürke, de még a fekete is, bár azt nem tudom hozzád képzelni szóval... - legyintek egy kicsit ahogy megrázom a fejem. A hajam egésze az arcomba költözik, és lazán mozdítom modellesen a fejem, persze nem kicsit rájátszva. Bezzeg a zenékre amiket imádok, milyen faszántosan lehet már headbangelni! Sosem vágatnám rövidre, ez a hossz teljesen jó. Imádom, és apácska is most hosszabb stílussal nyomul. Majdnem Thor, na. Szivatjuk is rendesen, csak én nem lennék jó Loki, kizárt hogy annyi zselét kenjek a hajamra, amennyi kéne hogy olyan hajam legyen. - Nem sértegetem, csak hát ez elterjedt farkasnézet, nem tudtam hogy ti ennyire más szekta voltatok ilyen téren. Bár engem aztán nem zavar - vigyorodom el, de még ha rám is ugrana sem hagynám magam, maximum fülön harapnám. Azt a cuki hegyes kis hófehér fülecsücskét, ha már úgy vonz az illata. Az viszont kevésbé tetszik, hogy elutasítja az ajánlatomat, de nem adom fel, nem olyan fából faragtak engem. Meg mondjuk fából se, mert a testem elég érezhetően reagál a kis nőstényre. Engedje tovább menni, akinek hat anyja van, kell nekem! Felébreszt bennem valamit. - A falka nem csak erről szól. Család, menedék persze, ezek fontosak, de van ott móka, kacagás, élet. Amolyan nagybetűs élet, és azok után amiket átéltél, szerintem erre lenne szükséged hogy ne add fel az életed. Ne pazarold el, a szüleid emlékét így - válaszolok neki ahogy simogatom a bundáját, ha már a nyakamba cuccolta a csini kis nóziját hogy szaglásszon. Jóval nagyobb azért így is, mint bármelyik mezei kutya, szóval nem kell nagyon lehajolnom sem hozzá. Megvakargatom. - Ne hagyd, hogy belesüllyedj a depressziódba és ne mondj azonnal nemet. Nézd meg mi hogyan élünk. Minket aztán nem egyszerű kipusztítani, mert az összes isten vagy akármi a tanú, megpróbálták már, és mindenkinek belénk tört a foga. Az alfánk örülne neked, szóval gyönyörűm... - mosolyodom el, és végül felemelkedek, vele együtt, mert aljas módon köré fontam a karjaim, hogy felvegyem. Nem érzem meg a súlyát, nem jobban mintha a húgom cipelném odébb, nincs benne túl sok súly. Elindulok vele vissza a motorom felé, ide érzem a benzin szagát, nem is kellene szaglásznom utána. - Nem engedlek, mert butaságot akarsz csinálni. Nem hagyhatom hogy egy ilyen hosszú életet ennyire félredobj, mert éppen mély ponton vagy Camea. Szedd össze magad, regenerálódj, és majd utána döntessz. Most mit vesztessz, hm? Pár napot el tudsz tölteni velünk - csóválom meg a fejem és odaérek a motorhoz, ahol szembesülök egy igen csak lényegi kérdéssel. - Tudnak a farkasok motorozni? - kérdezem tőle, full komoly fejjel, hacsak nem változik vissza, kénytelen leszek valami csomagként cipelni.
Tárgy: Re: Wake the white wolf... - Camea & Enzo Szer. Szept. 20, 2017 1:15 am
Enzo & Camea
Leave me alone…
A szavaira ravaszkás félmosoly költözik a pofimra, s szemtelenkedve, gonoszkásan és felhúzott orral jegyzem meg neki, legalább úgy, mintha amúgy híres farkas modell lennék. - Hát persze, díjnyertes kép, ha elég ügyes vagy megtalálhatod a neten. Csapom oldalra a füleimet sunyin pillogva felé, de persze semmi érdekes kép, egyszerűen csak… épp azt örökítette meg a fotós, ahogyan hegyezem rajta a füleimet egy zajra cseppnyi hóesésben. Láttam a menekülés közben az egyik szemétbe dobott újságban azt a képet. Szerintem egészen jól sikerült. Csak kár, hogy emiatt ki akartak lőni. Gondolom így jöttek rá, hogy van ott egy farkas, aki nem az állomány tagja. Bár nem veszélyeztettem semmit, ők mégis úgy döntöttek nem maradhatok s ennek a legjobb módja az, ha kilőnek, mint egy kutyát. Persze megrázom a fejem s inkább nyalintok kettőt a bundámon. Ez a kissé megviselt bunda az egyetlen, ami igazán emlékeztet az otthonomra. Ami Én vagyok, s mégis a Falka. Csupán egy leheletnyit rezzenek össze, mikor megdicsér. Azt… azt mondta, gyönyörű a bundám. Talán egy egészen kicsikét zavarba jövök a kijelentésén, de igyekszem leplezni s a köveket nézem a lábam előtt. Még jó, hogy nem látszik a bundám alatt, hogy belepirultam. Biztosan kinevetne… - Nem mintha én választottam volna… így hozott a gólya… Dünnyögöm az orrom alá, mert bár semmiért sem cserélném el az ezüstösen csillogó hófehér színemet, azért a bajom meggyűlt vele rendesen itt a délebbi részeken. Persze bármennyire is nagyszájú, valahogy nem tudok rá haragudni még így se. Sokkal jobban vonz az illata, a bársonyosan karcos hangja, az egész lénye, a farkasa. Ó, a farkasa, az a kis izgága kíváncsi csacsi. Nem is nagyon tudok ellenállni annak a szinte elemi ösztönből fakadó késztetésnek, hogy egészen közel merészkedjek hozzá megszaglászni. Egyszerűen… érzem, hogy nem bántana. Pedig ez elég nagy óvatlanság a részemről, egy vadidegenhez ennyire közel menni ilyen állapotban, de az az illat… nem ereszt. Jólesik az érintése, a hangja, a valója balzsam sebzett lelkemnek, s ebben a pillanatban döbbenek rá, hogy vissza kell szereznem a távolságot köztünk, különben elveszek. Ő pedig, mintha csak megérezte volna, satuba fog erőtől duzzadó felkarjával, s játszi könnyedséggel ejt rabságba a kezei közt. Nyüszítek, kaparászok, nagyon mennék, hirtelen még azt is elfelejtem, mit mondott az imént, minden gondolatom a szabadulás körül forog, de esélyem sincs. Ép csak annyira, hogy szembekerüljek vele, kínosan közel a helyes, nyalnivaló arcához. Szinte saját magamat hozom zavarba a gondolataimmal. És akkor eljut a tudatomig, hogy minek becézett. Egyszeriben hallgatok el s zavartan nézek el a válla fölött lecsapott fülekkel. Gyönyörűnek tart, még ilyen áldatlan állapotban is. Zavartan pillantok hol rá, hol a vállára, szinte csiki-csukizok a szememmel. Nézni akarom őt, de képtelen vagyok rajta felejteni a tükreim. Túlságosan zavarba ejtő, túlságosan ellenkezik az elveimmel. Fáradtan szusszanok egyet s csak így… ráteszem a fejem a vállára. - Rendben… de akkor utána szó nélkül elengedsz. Felelem csendesen, behunyva a szemem, s észre sem veszem, hogy enyhén megdöntöttem a buksim, és belecsúszott pontosan a nyakába. Megtorpan, én pedig kihúzom a fejem, már-már dörgölőzve hozzá, de azért leplezve a mozdulatot félúton eltartom a fejem, mintha csak a fordulás miatt értem volna úgy hozzá. - Ne nézz így rám… egy éve ilyen vagyok. Már nem emlékszem, hogyan kell visszaváltozni. Pillogok rá nagy szemekkel, s aggódna tekintek a motor irányába. Remélem nem akar odakötözni, mint valami sonkát. - És ha mögéd ülök a válladba kapaszkodva a mellső mancsommal?
Tárgy: Re: Wake the white wolf... - Camea & Enzo Kedd Okt. 03, 2017 9:15 pm
Camea& Enzo
Nem tagadom, megérzem én a szépet és határozottan az az érzésem lett, hogy ezt a nőstényt haza kell vinnem, és többé el sem ereszteni, de persze ennek előbb valami normális magyarázatot kell kerítenem, hogy mégis miért gondolom így. Erősnek érzem, és nem egy törékeny cicabának, ami a mi falkánkban nem is jön rosszul, lévén erős hímekkel vagyunk tele, és nem szeretünk gyengének látszani. A komolyság más kérdés, meg se próbáljuk, csak ha nagyon muszáj vagy hivatalból kell annak lennünk, de akkor is apácska és Lió viszik ezt komolyabban, én az izomerőt képviselem általában, hiszen polgári foglalkozásaim között szerepel a kiképzett testőr. Egy kommandós kiképzését csinálhattam végig persze gyorstalpalón, és fű alatt, mert alakváltót sosem képeztek volna ki, de nem tudták rólam. - Majd rákeresgélek, már úgyis felismernélek kép alapján is, így hogy láttalak - vigyorodom el szélesen, ahogy nyalakodik. Persze, nem lehetett egyszerű útja így, hogy ki akarták lőni, bár ezen nem csodálkozom. Az itteni vadon élők között aligha fordul elő hófehér tag, és ezért azt gondolhatták valami betolakodó és a védelem érdekében vadászhattak rá. - Tudott valami az a gólya - vigyorgok, hiszen ha ennyire fehér az azt jelenti hogy tisztavérű farkas, ami nagyon ritka. Mondjuk semmi más extrája nincs, csak hogy egy igazi pár szülöttje, mivel a mi nőstényeink gyakran vetélnek, így a kölyköket is inkább beharapják, mintsem megszülik. Vannak, akik próbálkoznak ezzel, de nem sokszor sikerül. Az meg hogy még ilyen öreg is, igazán elismerésre méltó, ezek szerint erős pár voltak a szülei. Csak legyek erős párja, hehehe. Nem eresztem el, és puha bundáját simogatom ahogy odabújik, szaglászva, csapdába is ejtem. Nem sokkal nehezebb mint Lió szóval nem kottyan meg és ahogy fészkelődik, szembe kerül velem, és széles vigyorral figyelem ahogy szabadulna, de nem tud. Visszaviszem a motoromhoz, és ott kerülök igazi dilemmába. Hogyan applikáljak fel egy farkast a motoromra. Hm, hm... - Persze elengedlek - ígérem meg, de nem veszem komolyan. Megszereztem, akkor minek engedjem el? Csak meg kell győzzem, hogy ő is itt akar maradni, és akkor jó vagyok. - Hm, jah, vagy felülsz elém úgy hogy a hátsó lábaid lelógnak és gyakorlatilag összehúzod magad hogy átkarolva tudjalak vinni - merengek el ezen az ötleten is.
Tárgy: Re: Wake the white wolf... - Camea & Enzo Szer. Okt. 04, 2017 11:50 am
Enzo & Camea
Leave me alone…
Nem értem mi az, ami bennem és körülöttem történik. A farkas itt mélyen a lelkemben szinte törleszkedik a tudatomhoz, hogy ne feszüljek, engedjem el magam, engedjem, hogy erős karjai átfonják apró kis testem. Az illata… ó, az illata valami mennyei manna. Szinte delíriumos nyugalmat, ködöt honosít az elmémre minden egyes szippantása. Nem értem. Miként válthat ki belőlem ilyen reakciót egy hím? Egy másik falka erős és kegyetlenül helyes hímje. Némiképp ijedten konstatálom, hogy kezdenek bennem olyan érzések keringeni, melyeket nem akarok birtokolni. Nem szabad, ezek akadályoznának a célom elérésében. Nem akarok máshoz kötődni, nem akarok itt ragadni ebben az ingoványos posványban, amit mások Életnek neveznek. Így, nagybetűvel. S mégis… itt tart a karjaiban, az orrom már tele van a fűszeres illatával, a lelkem a markáns vonalaival. Nem kellene hagynom neki, mégis tisztán észrevehető bennem, hogy egy érzés csírázik a lelkemben. Mindezek ellenére is. Jól esik a karjaiban lenni, jól esik a nyakába bújva szimatolni azt a drága illatot. - Nem fogok maradni, ugye tudod? Szusszanok egyet a vállán felejtett nózimmal s hagyom, hogy vigyen amerre akar, ha már satuba fogott oly galádul. Persze mikor meglátom a motort, cseppnyit elsápadok a bundám alatt. - Ha odakötözöl, mint egy sonkát, tutira lyukasra harapdállak! Nézek rá morcos farkaspofával, de végül sikerül kiötletelnünk valamiféle… B-tervet. A javaslatára enyhén oldalra döntöm a fejem s hol rá, hol a motorra nézek. - Ha nem esek le közben, felőlem úgy is jó. Biccentek neki s annak fényében, hogy melyiket választja, úgy helyezkedek el, hogy jó legyen. Persze mindkét esetben valami fura dolog folytán mindig a legközelebb vagyok hozzá, a bundámat szorosan tartom a közelében. Hogy félnék? Á dehogy. De, rohadtul, kicsit nyüsszögök és reszketek ahogy a nagy batár vasparipán ülök. - Biztos nem fogok leesni? Kérdem aggodalmasan, hiszen ha erről lepottyanok, lehet nyakam szegem. És az fájdalmas. Bár szerintem az előre felülős tervet is azért eszelte ki, hogy látóterében legyek és véletlenül se ugorjak le mögüle. Na nem mintha őrült lennék, hogy egy száguldó motorról leugorjak. - El ne ejts! Nyüszítem még egyszer aztán ha beindul a gép, én teljes kussban, páni félelemmel igyekszem kapaszkodni görcsösen… amibe csak tudok. Farkas alakban ez elég ijesztő… bár azért néha kidugom a nyelvem, míg odaérünk… de csak amikor stabilnak érzem a helyzetem.
Tárgy: Re: Wake the white wolf... - Camea & Enzo Csüt. Nov. 09, 2017 12:43 am
Camea& Enzo
Ha már egyszer én találtam, haza is viszem, de belegondolva ez lehet nem a legjobb ötlet. Mármint, apám biztos értékelni fogja ha elé állítok egy szép fehér bundással, hogy már pedig ezt én fogtam és az enyém. Fehérke meg tuti meg akarna harapni ezért, amit meg nem hagynék, de azért vicces eljátszani a gondolattal, és kajla kis félmosolyt idéz elő az ajkaimon. Érdekes jelenet lesz annyi szent. Karjaimban a fehér bundással indulok vissza a motoromhoz, és közben belélegzem a jellegzetes farkasbunda illatot, ami olyan jellemző ránk de alatta érzem Camea saját illatát is, ami olyan lágy, nem vanília szerű, de hasonlóan kellemes édeskés, és erős. Csak úgy szaggatja az orrom, és a farkasom is majd megveszik olyan hevesen csapná a szelet a nősténynek, ha nem fognám vissza egy kicsit. Nem akarom elijeszteni. - Ezt azért még ne borítékold, előbb ismerj meg minket, és majd csak azután. Adj nekünk egy esélyt, mert ez így nem túlságosan fair, hogy előre megmondod és közben meg sem próbálsz majd megismerni minket - mosolyodom el ahogy megsimítom a bundáját menet közben ahol érem, és odaérek a mocimhoz. Na már most, hogyan applikáljunk fel egy farkast, egy terepmocira, ez itten a kérdés kérem szépen, de vannak kreatív ötleteim. - Hm, pedig nem lenne rossz ötlet, legalább tuti nem esnél le, de valahogy megoldjuk. Legrosszabb esetben a saját hátamra kötlek fel - nevetem el magam, és felszállok a kicsikémre, erős combjaim közé kapva. Nekem nem kell erőlködnöm hogy izomból megtartsam, nem vagyok ember így hát... Oldalra hajolva felsegítem magam elé a böszme nagy bundást is, és eligazgatom hogy lássak is mellette, meg azért le se essen, és gyakorlatilag félig ráfeküdve a karjaimmal szorosan tartva. - Reményeim szerint nem fogsz, de azért mérget nem vennék rá. A jobb mancsod ne tedd rá a kezemre ha lehet - figyelmeztetem, mert azzal húzom a gázt, és afelett teljes kontroll kell nekem. Felbőgetem a motort és már indítok is. Körbevigyorgom a fejem, és először lassan döcögök ki az erdős talajról, de a terv működik és nem esik le, így jobban húzom kicsit a kart és száguldunk. - Nyugi, foglak... - duruzsolom neki, látom hogy parázik egy kicsit, de hát emberként könnyebb lenne. Akkor tudna mögöttem ülni és a derekam fogni. Elrobogok vele a falka birtokig, és ott becsengetek, beszólok Ryannek hogy nyisson kaput nekem, és ki is nyílik, én meg robogok tovább, egészen a garázsig. - Nos, üdvözöllek a Di Canio birtokon, a megbeszélt egy hétig ez lesz az otthonod - simogatom meg ahogy megállunk, és egyszerűen leemelem magam elől hogy én is leparkolhassam a kicsikémet. Aztán lépek csak oda megint.
Tárgy: Re: Wake the white wolf... - Camea & Enzo Csüt. Nov. 09, 2017 11:00 am
Enzo & Camea
Leave me alone…
Azt kell hogy mondjam, furcsa dolgok történnek most. Olyasmik, amiknek egyáltalán nem kellene. Fogalmam sincs miért ragaszkodik ennyire ahhoz, hogy világszemléletet váltsak így hirtelen a semmiből, arra meg pláne nincs ötletem, hogy miért hordoz kvázi a tenyerén. Vagy legalábbis a karjaiban. Csak hagyom, hogy vigye soványka testem, miközben lopott pillanatokkal figyelem a vonásait. Mit tervezhet? Miért jó ez neki? Mi haszna származik mindebből? Nem fér a fejembe, nem és nem. A szikár alakja, a pajkos mosolya, az a fűszeres illat… A szavaira meg csak felkacagok. - Azt sem túl fair, hogy konkrétan elraboltál akaratom ellenére. Prüszkölök egy csendeset, s némi gondolkodási idő alatt odaérünk a járgányához. Kicsit koszos már szegény vasparipa, de valahol meg igényesnek tűnik az összeállítása. Mondjuk nem értek a lovakhoz, szóval felőlem… - Na azt próbáld meg… Morgom neki hátranézve a vállaim fölött, bujtatott farkas mosollyal a pofámon. Figyelem, ahogy játszi könnyedséggel kapja a lábai közé a nehéznek tűnő motort s valami érthetetlen okból kifolyólag hidegrázással vegyített bizsergés zongorázik végig a hátamon. Mi a szösz, lehet beteg leszek? Miután rájöttem, hogy hova akar felpakolni, úgy nekikészülök, popsimat kicsit megemelem, rázással koordinálom be az ugrás paramétereit, majd felszökkenek Enzo elé a motorra, ő meg elpakol úgy hogy ne legyek útba. Én pedig elégedetten konstatálom, hogy a hátamhoz szinte minden négyzetcentiméteren hozzáér. Egyszerre van melegem és fázok a bundám alatt. Vajon létezik farkas influenza? Úgy fest egészen stabilnak mondható a helyzetem, s a kezdetleges páni félelmet felváltotta valamiféle… bugyuta élvezet. Élvezem, ahogy a kilógatott nyelvem lobog a szélben, ahogy a fehér bundámat karistolják a kósza szellőcsóvák. Egy ideig élvezhetem ezt a furcsa táncot köztem és a természet között, majd egy nagy kapu, egy géphang és az ajtó nyikorgása töri meg a lelkesedésem. Fenébe… ezek ilyen közel laknak? Még mázli, hogy csak ez az egy őrülten helyes példány járkált arra. Végigrobogunk egy nagy ház előtt és egy kisebben állunk meg, ahol mindenféle cuccot tárolnak. Ha tippelnem kéne, valami sufni vagy garázs. Mikor megáll a motorral én leszökkenek a földre a segítségével, kinyújtom mellső mancsaim, popsimmal pedig pucsítva nyújtózom egy kellemeset. Aztán a két hátsó lábam is kinyújtom, miközben előre viszem a súlypontom, mindezt tetézi egy kiadós bundarázás is. Aztán a nózim megállíthatatlanul szimatol. ÉS szimatol és szimatol… Nagyon sok illat, szag, rengeteg farkas… rengeteg potenciális veszélyforrás. Megtorpanva cövekelek egy helybe s amikor Enzo visszalépdel hozzám, immáron a gépe nélkül, én a lábai közé furakszom be, mindkét oldalamnak egy-egy lába simul. - Az addig oké, hogy te valami érthetetlen okból kifolyólag nem bántottál egy kószát… de ez érvényes a többiekre is? Aggodalmaskodom, hiszen pontosan tudja, hogy jelen állapotomban nem tudnám megvédeni magam, de még elmenekülni sem lenne esélyem. Hah, lehet itt halok meg? Mongyő. A farkincámat azért nem húzom magam alá, inkább csak idegesen járatom két oldalra. A füleim meg hol lecsapom, hol hegyezem. Még ha meg is indul, én 5 centinél messzebb nem megyek a lábától, szóval sanszos, hogy egyszer-kétszer majdnem át esik rajtam, mert összevissza tekergek a lábai körül. - Ümm… mi lenne ha inkább visszadobnál oda, ahol találtál? Ez akkor szakad ki belőlem, mikor már a bejárati ajtónál állunk, én meg a lábára vagyok csomózódva.
Tárgy: Re: Wake the white wolf... - Camea & Enzo Vas. Dec. 24, 2017 10:58 pm
Camea& Enzo
Nem tagadom hogy nagyon is vonz ez a kis nőstény, mert érzem rajta az erőt, és azt hogy nem egy ilyen kis picsavirág, de... még sosem éreztem ennyire intenzív és erőteljes illatot, amit sehogyan sem tudtam kiűzni az orromból. Így hát maradt a réges régi verzió, miszerint szerezzem meg magamnak ha elengedni nem tudom. Nem tudom ki találta ezt ki és miért, de mélyen egyetértek vele. Kell nekem ez a hófehérke. Ahogy a motorhoz cipelem elvigyorodom, a kijelentésére. Nos, ez tény és való, nem is szállok vele vitába, de hát kérem szépen itt farkastörvények uralkodnak. - Nos igen, de tudod az erős hímek gyakran választanak maguknak így asszonyt, és az esetek nagy részében jól is döntenek. Szóval képzeld azt hogy vikingek vagyunk és éppen társat szerzek, és máris nem elrablás - magyarázom nagy komolyan amíg odaérünk a motorhoz, és kiokoskodjuk hogyan tudna rajta biztonságosan utazni úgy, hogy ne essen le, és én is lássak valamit tőle. - Majd legközelebb - válaszolok ahogy felpakolom magam elé, és átölelve kicsit még igazgatom hogy kényelmes legyen, és aztán neki is indulok hogy haza száguldjunk. Kényelmes közepes tempóban robogok végig a városon, ami azt jelenti hogy éppen csak a sebességhatárt betartva mert nem akarom elhagyni a drága rakományomat, amit most szedtem össze. Már csak az kellene hogy apácska se hajítson ki minket úgy ahogy vagyunk, de csak meg fogja érteni. Leparkolom a kicsikémet és mennék a bejárat felé, mikor Camea kis híján felborít ahogy a lábaim közé fészkelődik, és megállok. - Nem fognak bántani téged. Ismerem a falkámat, elég régóta élek velük hogy tudjam. Mindjárt szólok is Dantének hogy kerüljön elő, és megbeszéljük hogy leszünk - simogatom meg bíztatóan és megvakargatom a füle tövét is. Lassan indulok meg befelé, hiszen ki tudja mit akar és jól is teszem, mert különben rondán átesnék benne és így gyakorlatilag terpeszben haladok, mert nem hagyja hogy átlépjem rendesen. - Daaaaaaaanteeeeeeeeeeee - zengem be az előszobában állva, és fülelek, és keresem apám ismerős energiáját, amit meg is érzek a kert felől. - A kertben lesz - kommentálom. - Nyugalom, jó helyen leszel...gyere... - azzal indulok is kifelé.
Tárgy: Re: Wake the white wolf... - Camea & Enzo Vas. Dec. 24, 2017 11:46 pm
Camea - Enzo - Dante
Már messziről hallom a motor hangját, összetéveszthetetlen, Enzo jön, nem vitás. A kertben szórakozunk néhányan, nekünk is jár a kikapcsolódás, és jobb is, hogy kész erődítmény a székhelyünk, mert közel a nulla fokhoz is félmeztelenül ülünk kint, és egy cseppet sem zavar minket. Gondoltam, a fiam majd beér, és váltunk néhány szót, ám arról nem volt szó, hogy torka szakadtából ordít, utánam. Ilyet utoljára kölyökként tett, azóta sosem. Most vagy a halálán van, bár arról tudnék, vagy egyszerűen második gyerekkorát éli, majd elválik. Már éppen felállok, hogy elinduljak befelé, mikor idegen energiát érzek, olyasvalakiét, aki nem közülünk való, de azt is, hogy az a kettő Enzoéval együtt közeledik. Felénk. A mieinknek szólni sem kell, alapból felállnak és ugrásra készen várnak, én pedig az ajtóval szemben várakozom karba tett kézzel. Fekete bestiám mellettem tornyosul, úgy várja az érkezőket. Amikor nyílik az ajtó, rá kell ébrednem, hogy nem, nem láttam rosszul. A saját fiam egy fehér kifejlett farkast cipel úgy, mint valami plüssállatot, miközben igyekszik nem hasra esni benne. -Ez micsoda? És most azt ne találd mondani, hogy egy farkas, mert esküszöm visszaküldelek a bejáratig. Mi a frász folyik itt? Nincs annak a nősténynek lába? Vagy megsérült, és Enzo nem találta a telefonját? A probléma jelenleg ott kezdődik, hogy a fiam becipelte ezt a valószínűleg kóbort a területünkre, a szállásunkra, vagyis innen ki nem megy élve, ha úgy dönt, hogy köszöni szépen, nem csatlakozik hozzánk. Gyorsan szemügyre veszem a hófehérkét, és látszólag kutya baja... akkor meg mi a frásznak cipeli? ~Ennyire nem lehetsz kanos. Te elraboltál egy nőstényt magadnak, mint valami őskorban élő hím, és így szándékozol a tulajdonoddá tenni? Tudod mit tettél? Neki nincs választása. Marhára ajánlom, hogy legyen minimálisan annyi indok, hogy kiderüljön, a fiatal nőstény a területünkön flangált, különben erősen esélyes, hogy nem állok jót magamért.
Camea Namid
Hozzászólások száma :
27
Tárgy: Re: Wake the white wolf... - Camea & Enzo Kedd Dec. 26, 2017 7:15 pm
Nyugalom, nyugalom, perszer, hogyne. Ő itt otthon van, én nem, könnyű azt mondani s bármennyire is próbál győzködni, valahogy lepereg. Meg még mindig nem értem, mi jó származik neki abból, hogy hazarabol a falkájának. Mármint... mégis mire lennék jó? Kell valami csali egy területharcba, vagy mi szösz? Vagy én leszek a giliszta a loch ness-i szörnynek? - És miből gondolod, hogy jó lennék asszonynak? Sandítok rá hátra a vállam fölött, mert ez mondjuk rejtély. Meg úgy összességében... minden az. Persze, ebbéli aggályaim hamar eltörpülnek a tény mellett, hogy a veszélyzóna kellős közepén vagyok. Márpedig, ha az alfája úgy dönt, hogy elharapja a torkom, akkor Enzo sem szólhat közbe. Szóval az ő magabiztossága engem ívben kerül. Kényszeredetten kavillózok a lába körül s bár az előtérben nem volt senki, a szőr is felállt a gerincem mentén, mikor megéreztem a kertből az alfája jelenlétét. Még nem láttam, de már most borítékolhatom, hogy ha akar, mire pislognék kinyírna. És akkor még csak az erejét érzem, de valahogy gyanítom azt is, hogy drabális mérete lehet. Úgy átlagban az alfák eleve nem túl kis termetű jószágok. Nyüsszenve állok két lábra és mellső mancsaimmal próbálom visszafelé tuszkolni a mellkasát. - Inkább vigyél vissza. Hallod? Bántani fog. Nyüszítek párat és nagyon mennék, ő meg úgy gondolja hogy akkor is megtart, mint egy plüssbarátot vagy nem tudom, és elkapva csak azért is kicűgöl a többiek elé. A bundám alatt is elsápadok, és addig tekergek amíg végre megint mind a négy lábam a földön van és beülök Enzo két lába közé. Konokul nézem a nagy fekete farkas egyik mancsát. Ez akkora mint az én két mancsom összesen. Lopva pillantgatok föl és nézegetem, de arra figyelek, hogy ne bámuljak a szemébe. Még csak az kéne, hogy kihívásnak vegye... Persze a szüleim tanítottak viselkedésre, szóval bár egyenes háttal, de enyhén lehajtott fejjel ülök előtte és csak akkor szólalok meg, ha kíváncsi rám. Most szemmel láthatóan Enzot vonja kérdőre. Énmeg némiképp aggódva pillantok addig körbe. Banyek de rohadt sokan vannak...
Enzo di Canio
Hozzászólások száma :
46
Tárgy: Re: Wake the white wolf... - Camea & Enzo Vas. Jan. 21, 2018 4:04 pm
Camea/Dante& Enzo
A ház egészen nyugisnak tűnik bár tudom hogy a legtöbben otthon vannak, vagyis itthon de nem mutatkoznak. Érzem apámat is a jert felől, de azért bezengen a fél házat ahogy elkiáltom magam, és csodálkozom hogy megúszom két mentélis nyakoncsapás nélkül, de ami késik az nem múlik ugyebár. Ahogy Camea a lábaim között krosszozik hogy átbukjak benne, eszembe jut hogy ugyan felhívhattam volna apámat, de egyszerűen nem jutott eszembe hogy megtegyem, noha a zsebemben van a telefonom, és működik is. Ezért még kapni fogok úgy érzem, de ez van vállalom a következményeket hogy mi lesz. - Nyugi, nem lesz semmi baj, nem vagyunk vademberek - mosolyodom el ahogy megpaskolom a vastag fehér bundát, és haladok tovább vele együtt, és a sajátjaim elé állok. Érzem Ryan kérdő-röhögő pillantását is, de elsősorban apámra fókuszálok. - Jó akkor nem mondom. Ő itt Camea, az erdős részen találkoztam vele, motorozás közben - válaszolok, ahogy majdnem előreborulok az említett miatt, ahogy a lábaim közé fészkelődik mint valami termetes kutya. Igyekszem a lényegre szorítkozni, és tisztelettudó lenni, de amikor elkapom apám pillantását, hallom a szavait is, amit más nem. ~ Tulajdonképpen lehetnék. De nem vagyok. Nem raboltam, hanem jött magától, megkérdeztem hogy velem tart-e szóval nem raboltam. Egyedül volt és kósza farkas, azt nem engedhetjük, és csont és bőr, nincs jól. Én mindössze segíteni akartam neki hogy lehessen újra családja és ne legyen magányos. Igen tudom hogy elbasztam és nem használtam a fejem meg a telefonom, de... Nem akartam otthagyni ~ - válaszolok apámnak ahogy kivárok. Farkasom is tisztelettudóan viselkedik, és nem keresi a másik farkas tekintetét, nem akarom kihívni és felbosszantani.
Tárgy: Re: Wake the white wolf... - Camea & Enzo Vas. Jan. 21, 2018 9:16 pm
Ritkán jövök ki a béketűrésemből, de akkor nagyon, és ez most pont egy ilyen helyzet. A saját fiam mindenféle jelzés nélkül megérkezik egy idegennel, hát hadd legyek már morcos egy kissé. Csak egy kicsit. Ekkora hibát soha nem követett még el, most pedig érteni szeretném, mi a fene ütött belé? A válaszára felmordulok, ez eddig igen karcsú védekezés, akárhonnan nézem, pedig több szemszögből is megszoktam vizsgálni azokat. -Aha. Tehát ha jól értem, innentől kezdve mindig számítsak arra, hogy ha éppen motorozni támad kedved, akkor esetleg egy-egy kóbor állattal térsz majd haza, mondván "Nézd mit találtam!"? Jelenleg így fest a dolog. Enzo talált egy elárvult állatot, hát hazahozta. Már csak az ígéretei hiányoznak, hogy majd figyel rá, eteti, sétáltatja, és máris egy tini mondén apjaként érezhetem magam. A másik érdekesség, hogy az a nőstény mi a fenét keres farkas alakban? Ki ne találjuk, hogy ő is egy maugli, mert esküszöm kiakadok. ~Annyira nincs rossz bőrben, hogy aggódnod kelljen, de talán szólhattál volna, vagy nem? Vagy eltört a kezed, hogy a telefonod után nyúlj? Elbasztad, ezt el Enzo, nem szépítek. Mikor mondtam egy sérültre, hogy hagyd az út szélén? Mikor hajítottam ki kölyköt vagy sérültet a biztos halálba? Vagy úgy gondoltad, ha már itt van, akkor nem fogom kibaszni? Kicsit jobb bőrben lenne, gondolkodás nélkül ölném meg, és ez a te hibád lenne, nem másé. Vak nem vagyok, látom, hogy a nőstény csont sovány, bár az okát nem értem, nem tud vadászni? Ismét mordulok egyet, nem vagyok sem elégedett sem nyugodt, végül intek Ryanéknek, hogy a nőstényt vigyék a betegszobába, nekem még rendezni valóm van Enzoval. Megvárom, míg elviszik, amit most mondok és most történik, senkire nem tartozik rajtunk kívül. -Hogy lehetsz ekkora barom? Pont te? Tudod, hogy minden egyes falkába érkezőnek komolyan utánajárunk, azután döntünk. Ha sérült nem hajítjuk ki, ha gebasz van, akkor sem többnyire, és erre elkövetsz egy olyan hibát, ami a legalapvetőbbek egyike. Legalább egy kurva telefont eresztettél volna el, vagy üzentél volna, megkapom, de nem. Csak beállítasz egy vadidegen nősténnyel anélkül, hogy bárki is erre engedélyt adott volna. Hirtelen mozdulattal nyúlok a karja felé és töröm darabokra. Nekem éppúgy fáj mint neki, habár lelkileg igazán. Kezemmel a tarkóját fogom meg, és döntöm a fejének a homlokomat. -Sajnálom Enzo, tudod, hogy szeretlek, de nem kivételezhetek veled sem. Egynek örülök, hogy nem kell ölnöm, mert egyszer már megtettem, és abba magam is belehaltam félig. Senki nem tudja, milyen érzés az, amikor a saját kölykét kell bántania egy rohadt hülyeség miatt, amiről tudom, hogy még nem is készakarva követte el... de legalább nem helyrehozhatatlant.
Camea Namid
Hozzászólások száma :
27
Tárgy: Re: Wake the white wolf... - Camea & Enzo Kedd Feb. 27, 2018 9:29 pm
Enzo/Dante & Camea
Leave me alone…
Egy egészen kicsikét pánikolok. Illetve... ha teljesen őszinte akarnék lenni magammal, akkor nagyon. Enzo végül sikeresen rávett, hogy felüljek vele egy motorra, és bár az utat megúsztam sérülés nélkül, ezt lehet már nem fogom. Mindenki néz, kérdőn, röhögésre álló szájjal. Ne nézzetek, nem vagyok itt, én nem is akartam igazán! Aztán megbénulok a stressztől, beékeltem magam a lába közé és konokul nézem a földet, mint valami szoborszerzemény. Elücsörgök én egy tavacska közepén, nem gond. Csak kapkodom a füleimet a hangokra a zajokra, aztán a beállt csendben felsandítok. Az alfa szeme szinte szikrát hány... tutira kilyukasztják a bundám, ezt borítékolhatom. Egy intés ennyi voltam... - Enzo... Ijedt nyüszítés, ahogy jönnek felém mint két óriás kindertojás. Akarom mondani, G.I.Joe katona. Még egy utolsó kétségbeesett, vádló nézés Enzo felé. Azt mondtad nem bántanak! Erre tessék.. visznek kivégezni. Hurrá. Tudod mit? nem is érdekel. Szusszanok egyet és megyek utánuk, csak essünk túl rajta, elég volt ennyi izgalom mára. Sőt, erre az életre is. Besétálok velük valahova, leteszem a hátsóm a földre, majd büszkén felemelem a fejem, gondoltam én, szembenézek a karmokkal. De... értetlen döntöm oldalra a fejem. Ágy... párnák... kis asztal, szekrények. Ez nem úgy fest, mint ahogy elképzeltem. Gyanakodva méregetem őket, óvatosan nyúlik a fejem szimatra. Nem értem... ha nem akarnak eltenni láb alól, akkor mit fognak velem csinálni? A gondolatra lesápadok a bundám alatt, no-no, abból nem eszünk! Fekucorodom inkább az ágy alá és szemmel tartom őket. Enzo... hol vagy már?! Ilyen állapotban nem vagyok nekik ellenfél!
Tárgy: Re: Wake the white wolf... - Camea & Enzo Szer. Ápr. 11, 2018 8:37 pm
Dante, Camea& Enzo
Ahogy belépünk a kerthelyiségbe tudom hogy rosszul döntöttem, de nem hátrálok meg. Van gerincem és tartásom, nem fogok viszakozni, hanem vállalom a következményeket, és tudom jól hogy apám sem egy szörnyeteg hiszen jó pár éve ismerem, és eddig még sosem volt igazságtalan, és a szabályok alól én sem lógok ki, ahogy Lió se. Senki, és éppen ezért működik ez jól, mert nincs kivételezés senkivel sem. - Nem, nem számíthatsz. Ez egyedi eset, és tudod... mondhatnám hogy nem volt térerő de nem lenne igaz, szóval nem mondom. Meggondolatlan voltam elismerem - vakargatom meg a tarkóm, és kicsit meghajtom a fejem felé. Tudom hogy nem ezt várt tőlem, hanem legalább egy telefont, egy utánanézést, de nem tudom mit mondhatnék el, minthogy vitt a szimatom és valahogy ez a nőstény más mint akikkel eddig találkoztam, talán az zavarta meg kicsit a fejem. Fogalmam sincs. ~ Igen tudom apácska, és hát így utólag bevallom kicsit szégyellem is magam, de egyszerűen nem tudom hová tettem a józan eszem hogy nem hívtalak. Telement az orrom meg mindenem Camea illatával és így... lenullázta az ítélőképességem. Tudom hogy nem hajítottál ki senkit, és nem arra építettem hogy úgysem fogod megtenni egyszerűen csak... elhamarkodott voltam és csak remélni merem hogy én hibámnak nem ő issza meg a levét - válaszolok neki gondolatban, de nem ingerülten. Nem vádaskodom, hiszen igaza van, de a fehérke nem érdemli meg hogy meghaljon miattam. Azt senki nem érdemli meg igazából. Utánapillantok ahogy Ryanék kikísérik innen de csak elmosolyodom a nyüsszenésére. Nem lesz semmi baj. Később csatlakozom én is. - Nem tudom apácska, oké? Tényleg nem tudom hogy lehettem ekkora hülye, ne haragudj. Nem akarok mentegetőzni, tényleg csak úgy éreztem nem hagyhatom magára, mert meghal. Igen, tudom, ez még nem mentség hogy miért nem hívtalak, sajnálom - pillantok rá szomorkás mosollyal, de aztán kinyúl és utolér a büntetés is, ahogy eltöri a kezem, de nem is kicsit. - Aú! - közlöm szolidan és kultúráltan a véleményem, de igazából csillagokat látok, és össze kell harapnom az ajkaim nehogy valami cifra és szaftos káromkodás folyam csússzon ki kéretlenül rajta. Ez fáj, nem is igazán fáj hanem FÁJ! - Tudom apácska, tudom. Nem haragszom, ezt... ezt lássuk be megérdemeltem - támasztom neki a homlokom az övének és aztán sután a törött karom miatt megölelem ha engedi. Ez teljesen normális, büntet és jutalmaz ahogy az alfának tennie kell.
Tárgy: Re: Wake the white wolf... - Camea & Enzo Kedd Ápr. 17, 2018 6:39 pm
Hihetetlen. Pont Enzo az, akitől a legkevésbé vártam volna, hogy felelőtlenül becipel ide egy kifejlett nőstényt, mint valami trófeát, és tessék, mégis. Komolyan mondom, kezdem úgy érezni, nem tett jót nekünk, hogy idejöttünk, az enyéim kezdenek kifordulni magukból. -Finom megfogalmazás volt. Egyedül a nőstényt sajnálom az egészben, mert láthatóan nem saját ötlettől vezérelve jött ide, és jelenleg bizony a fiam felelőtlensége az, ami igazán veszélybe sodorja. Amit mond, hát az illat résznél legszívesebben felröhögnék, de nem teszem. ~Ennyire nem lehetsz kanos. Csupán ennyit fűzök hozzá. Mint egy idióta tini, aki az első nő után futva rohan, és megszűnik számára a külvilág, eltűnik az ész... Megvárom, míg a nőstényt elviszik, az okfejtésre viszont megrázom a fejem. Nem, nem az idegen farkas fogja megszívni Enzo hülyeségét. Sosem máson toroltam meg, ha hibát követett el, hanem az illetékesen. Nekem is fáj, még akkor is, ha nem mutatom, egyáltalán nem esik jól az, hogy a saját fiam kezét töröm darabokra. -Nagyon remélem, hogy soha többé nem kell ilyesmit tennem. Ritka, hogy nálunk valakivel szemben szankciót kell alkalmazni, szökő évente egyszer, és ez most pont egy ilyen nap, pont egy ilyen alkalom. Visszaölelem őt, mert annak ellenére, hogy nem hunyhatok szemet a saját gyermekem hibája felett sem, attól még szeretem. Végül elengedem, menjen csak a nőstény után és nyugtassa meg, senki nem fog az életére törni, nem vadállatok közé került, még ha ez volt a látszat, akkor sem.
Kezdőlap
