Brooklyn ismét színekbe borult a nyár örömére. Május utolsó hete ebben a városrészben a legnagyobb kézműves vásár színhelye is, ahol egy hónapon át árulják a művészek saját alkotásaikat az érdeklődőknek. Van itt minden, amit csak ember kívánhat, kezdve a kézzel készül édességektől és sajtoktól, a házi péksüteményeken és kenyereken át a húsokig, mellette pedig gyümölcsborok és mézes sátrak, kézműves sörök, boros palackok, befőttek és savanyúságok, fűszerek, gyümölcsök, zöldségek és gyógynövény valamint tea keverékek sorakoznak. Meg persze pörkölt kávékülönlegességek, különböző ételallergiákra szakosodott standok, és rengeteg féle aszalt gyümölcs. Ez pedig csak az első sor, ami mellé csatlakozik további négy, tele pakolva mindennel, amit csak kézzel készítenek. Vannak itt egyszerű, papírból készült tárgyak, majd különböző vásznak, festékkel lekenve, hímezve, különlegesre szőve, gyöngyökkel kiegészítve, berendezési tárggyá formázva. Fa, amilyen módon csak el lehet képzelni, faragva apró dísztárgyaktól a székekig, vékony ágakból fonott kosarak és tartóedények, üvegtárgyak, ékszerek, agyag edények, valamint fémek minden módon feldolgozva. A bőröket ugyan elkerülöm, de a többi vonz, ahogy végig sétálok az újabb és újabb bódék között, megcsodálva a különleges ékszereket, válogatva a húszféleképpen illatozó házi szappanok között, vagy éppen magamhoz próbálva valamelyik színpompás ruhát. Itt, ezen a helyen én is csak egy vagyok a bohókás látogatók közül, az átlagosnál valamivel magasabb és cérnavékony szőkeség, egyszerű rózsaszín zsákruhában, amely jótékonyan fedi el a hiányzó domborulatokat. Amelyek soha nem is voltak és a szoknya rész attól még ugyanúgy takarja minden rövidsége ellenére azokat, amelyeket egy átlagos nőn nem lehet megtalálni. Szóval én csak egy szolidan sminkelt, a napot élvező nő vagyok a tömegben, az egyetlen helyen, ahol tudom, hogy gond nélkül viselhetem a ruhát, mert apám előbb nyeli le a koronáját keresztben, minthogy bemerészkedjen ide. Persze nem ő az egyetlen fejfájásom, már vagy öt perce lohol a nyomomban kiskutyaként egy férfi is, akinek elsőre nem sikerült felfognia, hogy a nem nemet is jelent az én szótáramban, legyen szó gyümölcsborról, édességről vagy éppen a telefonszámomról. Közben pedig egyre durvábban próbálkozik, belegyalogolva a személyes terembe, kéretlen érintéseket osztva egyre kritikusabb helyeken és a végére már komoly késztetést érzek rá, hogy nyilvánosan ellenőrizzem a nadrágja tartalmát és a képébe vágjam, hogy ennél még én is jobban tudok teljesíteni. Az utóbbi viszont biztosan tönkre tenné a női napomat, így a kezemnek azzal keresek helyet, hogy kiemelek a táskámból egy öngyújtót meg egy szál mentolos cigit és egy újabb lesajnáló pillantással a számhoz emelem és meggyújtom. Az állatok nem kedvelik a füstöt, így munkanapokon nem dohányzom, de a mai szabad, így elégedetten tüdőzöm le a káros anyagokat, majd lassan fújom a már megint túl közel lévő arcába. Amiért cserébe kapok némi köhögést és az újabb lelkes megjegyzést.
- A hozzád hasonló frigid szűzkurvák miatt utáljuk mi a nőknek. A helyedben haza felé a hátam mögé is néznék - a szavai nem túl hangosak, de annál durvábbak, és olyan szinten meglepnek, hogy félreszívom a cigit és majdnem könnyeim erednek el, mire sikerül rendesen levegőre váltanom a tüdőm tartalmát. Hátránya a mai napnak úgy tűnik, megvan. És pontosan két másodperc múlva jön cserébe egy emberes saller is, ha nem lép hátra. A többiről pedig? Erőszakot akar? Megkaphatja, de hogy utána két hétig nem fog ülni és holnap búcsút mondhat a hangjának is, azt garantálom. A szomszédomnak úgysem új a könyörgő szexpartner hangja, már amikor nem belőve fetreng...

Note: Igen, tényleg ekkora a szoknyám

Frigid? Szűzkurva? Két olyan kifejezés, amivel még ebben az életben soha nem illettek engem és biztos voltam benne, hogy a jövőben sem fognak. Ahhoz ugyanis általában az kell, hogy az ember nemet mondjon a szexuális kalandokra és én... mondjuk úgy, maximum partnert váltok, esti szórakozást nem. Volt már szerencsém férfihoz, nőhöz, egyedül és csoportosan, heterohoz és meleghez is, minden lehetséges felállásban, ami azért nagy merítés és eléggé bizonyítéka annak, hogy nekem aztán nincs bajom a testi szerelemmel. Évtizedekig ez volt az egyetlen apám által elfogadott örömforrásom és megtanultam kihasználni minden kis trükköt, amelyet csak a kapcsolatokból leszűrtem. Az egyetlen hibám most, hogy nyilván valóan nemet mondtam egy elhízásnak indult, tanulatlan fizikai munkásra, akinek még arra sem volt ideje, hogy tiszta inget vegyen fel, ha már emberek közé indult. És neki van mersze fenyegetni engem. Na, majd meglátjuk...
Már nyitom a számat, hogy cseppet sem nőies módon küldjem el őt vissza az anyjába, amikor nekem ütköznek. A lendület elég, hogy kissé én is meginogjak, majd automatikusan kapjam el az apró, vörös hajú lány könyökét, mielőtt feldőlne. Így is egy pillanatra összesimulunk, miközben segítek neki és van időm meglátni a tetkó villanását is. Majd egy újabb és újabb fekete sávot, amíg egyértelmű nem lesz, hogy vadász. És nyilván okkal jött belém, mielőtt mindenki előtt elárulnám magamat. Köszönöm az érdeklődést kedvesem, de ennyire nem vagyok kezdő. Ha rajtam múlik, akkor csak egy dühös nőt kap, aki mind a 185 centijével a képébe mászva tanítja meg rá, mi a jó modor. Mielőtt azonban folytathatnám a kiosztását Fúria üzemmódban, egyszerűen megszakad a játék, mert a lány beszól neki. Mi?!? Azt hittem, a faji különbségek leplezésére jött, erre női szolidaritást mutat? Ilyen sem gyakran történt velem eddig, főleg, mert az emberi nők nagy részi a modellel külsőmet nem veszi jó néven, amikor lánynak is öltözöm. Férfiként baromira tudják imádni, tudom, mert így hitettem el néhány felszínes libával a tényt, hogy van egy ikertestvérem, aki a másik nemet kapta. Édes kis bosszú, ha ott hagyom őket...
A tömeg kezd egyre nagyobb lenni, a férfi egyre jobban feszeng, én pedig vele ellentétben csak kihúzom magamat és hagyom, hogy pár pillanatig látványosság legyek. Nem ritka, hogy észrevesznek, magas, vékony és angyalarcú vagyok. Ja, és amikor épp nem rózsaszín miniruhában tündöklök, akkor bizony eléggé kérdéses nemű is. Ennyi elég, hogy a férfi újabb megjegyzés után meghátráljon.
- Ne keverj össze minket az anyáddal! - szólok utána búcsúzólag, ha már neki állt feljebb és újabb jelzővel akarta gazdagítani a személyemet. Fura mód ez még talált is, a szexuális étvágyam mellett nevezhetnének ribancnak. Csak mivel általában a partnereim nők és férfiként ismernek, inkább az alfa hím jut ki. Kettős mérce, mint mindig, nem? Mindegy, én egy pillanattal sem fogok több időt elpazarolni erre az alakra és talán végre ki kellene mennünk a tömegből is, mert most jól láthatóan mi adjuk a műsort és az útakadályt is.
- Ez se gyakori. Mindegy, elfogadsz cserébe egy kávét vagy teát? - fordulok felé, miközben a sarkon lévő kis standra mutatok, ahol szépen sorokba rendezve állnak az üvegek, mindegyik valami érdekes alapanyaggal megtöltve. Tündérföldén a gyümölcsteák és hasonlók gyakoriak voltak, de mióta itt vagyok a tejeskávé vált a mániámmá. Pontosabban a szójatejes, ami furcsa, mert egyébként a sajtokkal nincs bajom, vagy más tejtermékekkel. De ez valahogy... más ízt ad neki. Ennyi.

Note: Igen, tényleg ekkora a szoknyám

- Akkor gyere - fordulok automatikusan háttal a tömegnek és indulok el olyan tempóban a kávézó felé, hogy a lány tarthassa velem a sebességet még a tömegben is. Rólunk beszélnek még ott hátul? Amennyire én hallom, igen. Izgat ez? Még szép, hogy nem. Amikor én valahol nem vagyok beszéd téma, na ott vannak igazán nagy bajok az éterben. Mert én nem vagyok átlagos, soha nem is voltam és nem is tudnék az lenni. Az unseelie udvarban szinte mindenki tudja, hogy félresikerült szörnynek születtem. Az állatkertben senki nem tudja, hogy Andy Smith milyen nemű. Ha akarom, csak a pillantásommal képes vagyok egy szobányi embert nemtől és kortól függetlenül elbűvölni, máskor pedig egyetlen egyre fordítani olyan szinten a figyelmemet, hogy szabályosan hiányt érez és harcol érte, amint egy pillanatra elfordulok. Nincs az a két határ a tömegre, amibe belerakhatnának engem és illenék.
- Hogy beszólnak a testem miatt? Szinte születésem óta. A frigid szűzkurva viszont még nekem is új, eddig a szörnyeteghez és a "szajha fattya" jelzőhöz sokkal több szerencsém volt - nem mintha ebben bármi kedvesebb lenne, de tekintve, hogy soha nem ismertem az anyámat, semmit nem tudok róla azon kívül, hogy egy részeges éjszaka eredménye vagyok, igazából a második még csak nem is irritál. Nem tudom ki vagy mi volt azon kívül, hogy tündér. Az apámmal nem voltak házasok, nem volt szeretői státusza és így még a fattyú is ül. A tündérek fogantatási rátája mellett persze még őket is örömmel veszik, amíg nem hibásnak születnek. Akkor jöhet a csere egy erős embergyermekre.
- Sima vagy dupla kávé legyen? - fordulok felé, mikor már csak egyetlen ember van előttünk a sorban és így megnézhetem a kínálatot. Olasz eszpresszót árulnak különböző módokon elkészítve, vagyis az erős fekete itt tényleg méreg kis adagban, duplának viszont épp elég, hogy feloldható legyen benne az iható mértékhez elegendő cukor. Tudom, próbáltam. És rájöttem, hogy utálom a mű édesítőket. Akkor már inkább méz, de kávéba azt sem. Egy percen belül megkapjuk a rendelésünket, én a szójatejet egyből bele is öntöm a saját csészémbe és alaposan elkeverem, amint helyet foglalunk az egyik aprócska asztalnál. Aranyos ez a hely, nem órákig tartó iszogatásra találták ki, de van idő leülni és nyugodtan elfogyasztani valamit. - Egyébként szólíts Andy-nak, ebben a világban mindenki ezen a néven ismer - nem a legjobb bemutatkozás, de az emberek most szeretnek közvetlenek lenni, az én szociális képességeim meg gyakran nem a legjobbak. Nem emberekkel dolgozom, látszik...

Note: Igen, tényleg ekkora a szoknyám

- Nem haza megyek, hanem dolgozni, egész éjszakára. És ha oda követ... - nos, nagyobb dolga is lesz annál, hogy engem kergessen. Például menekülni a munkatársaim elől, akik egytől egyig karmokkal, agyarakkal, éles fogakkal és igencsak erős önvédelmi ösztönökkel vannak megáldva. Nem ez a férfi lenne az első, akit rabul ejt az arcom, de azért vannak határai a józan észnek és ezek az állatkerti tigris ketrec előtt érnek véget, ahol én a mai éjszakát szándékom tölteni. Fura hely még egy gondozótól is? Igen, az, de mivel a tigrisünket én nevelem gyakorlatilag egy napos kora óta, a többiek szerint pedig bármelyik pillanatban megszülheti a kölykeit, ami az első alom lesz számára, biztosabb, ha van mellette valaki, aki segíthet neki, hogy életben maradjanak a kicsik. Szóval éjszakai műszakom van, ahol aztán még az alvásért is dupla fizetés jár és végre nem kell magyarázkodnom a biztonsági őröknek semmit arról, hogy mi a fenét tudok én órákig a kennelekben csinálni miután lejár a munkaidő. A tündérekre eleve sokkal békésebben reagálnak az állatok mint bármilyen emberi lényre, nekem pedig szinte minden falkában van egy-két védencem már, így mondjuk úgy, amiatt nagyon nem kell aggódnom, hogy ki akarnak rúgni, amíg az állatetető déli műsor programon van a turisták számára. Éljen a veszélyességi pótlék...
- A teljes nevem Andragona, de ez túl szokatlan még New Yorkban is, így az Andy-t használom. Mondhatni a határon élek, gondozó vagyok a Central Park-i állatkertben, van lakásom a városban, amikor pedig kedvem van, hazatérek egy rövid időre. Az állatokat imádom és még a tündérek is megbecsülik őket - lefordítva a szüleimet, esetemben az apámat pedig nem érdekli, mit teszek, amíg a személyes kis céljaira is használhat mellette. Elég gyakran fordul elő, hogy valamilyen információt szó szerint ki kell feküdni és nekem ebben az egyben előnyöm van minden fivéremmel szemben. Nem számít, hogy férfi vagy nő a birtokosa, milyen a szexuális preferenciája, én kielégítő tudok lenni számára és van bennem annyi szadizmus, hogy utólag bizalommal beszéljenek hozzám. A szex utáni csevegés nőknél, közbeni a férfiaknál érdekes tud lenni. Hogy zavar-e, amikor apám szexuális tárgyként kezel, akit akkor kell bedobni a közösbe, ha nincs más lehetőség? Soha nem lesz a kedvencem, de ez még jobb, mint jó néhány másik opció, amilyen a halál és a gyakorló bábu. Amikor pedig nem kell a testemet  használnom, szabad vagyok New Yorkban és gondozhatom az imádott állataimat. - A szenvedélyem a munkám is egyben, ha emiatt időnként el kell viselnem az emberi durvaságot, állok elébe. Sokkal fontosabb, hogy önmagam lehetek - teszem hozzá, miközben újabb kortyot iszom a kávémból és átnézek a tömeg feje felett a hídra. Egyike a város nevezetességeinek és az egyik legikonikusabb képnek minden filmnél. Itt, ahol senki nem tudja, hogy honnan származom és milyen a testem, szabadon választhatom meg reggelente, mi akarok lenni. Ez sokat megér. - Bocsánat, csak beszélek és fel sem fogom, hogy untathatlak vele. Kérlek nézd el nekem - nézek vissza az apró vörös lányra, miközben eligazítom a lábaimat. Milyen szerencse, hogy úrinő soha nem ül keresztbe tett lábakkal, senkinek semmi  oka, hogy komolyabban figyeljen rám.

Note: Igen, tényleg ekkora a szoknyám