That's cute.

Rossz kedvűen verem szét sokadjára is a boxzsákot, bár nem kifejezetten bokszolással, hanem sokkal inkább az árnyvadászos harcmodorát használom. Azaz, amikor mindent szabad, mert ez nem valami sport dolog, itt élet és halál a tét, nincsenek szabályok, mert a démonok sem tartják be őket, és nincs idő, nincs pihenő, nincs második esély. Kitartóan püfölöm a zsákot, és közben próbálok nem arra gondolni hogy egy kcisit hiányoznak a balhés idők, amikor minden vadászatkor démonvérben tocsogva jöttem haza. Erre most? Béke és nyugalom, bár megtépázott sorainknak szükségük is van erre, de nekem nem. Sosem szerettem az ennyire nyugalmas időket, még a tündérek udvarán is gondolkoztam már hogy ott kerüljek valami zűrbe. De még kivételesen visszatartom a gyilkod fafejűségem, és csak itt edzek magamban, bár lassan Alecnek is elő kell kerülnie, hiszen azt beszéltük meg hogy közösen fogunk gyakorolni ma. Csak én hamarabb értem ide, és elfoglaltam magam.
- Hol a francba vagy már?! - morgom magamban ahogy újabb rúgást viszek be a zsáknak, és ahogy fordulnék kis híján felkenődök az emlegetett szamár mellkasára, lévén kicsit magasabb nálam.
- Na végre! Éppen téged kerestelek! - fogadom kedvesen, ahogy rátámadok, túl sok energiám maradt még.

Egy harcos nem keresi a fájdalmat, de felhasználja azt.

Mosollyal az arcomon rakom el a mobilomat,  egy mély sóhajtás kíséretében, körülbelül úgy, mint amikor valakinek egy kő gördül le a mellkasáról. Magnus-szal beszélgettem az imént, és ami azt illeti kicsit elhúzódott a telefonálás, mert már rég Jace-nél kellene lennem,  hogy edzésnek álcázva kissé szétverjük egymást. Ez az úgynevezett békeidő mindannyiunk idegeire megy, talán azért, mert még nem múlt el teljesen a háború után maradt némi sokkhatás, és egyikünk sem tudja, hogy mit is kezdjen magával valójában.
Fekete gyakorlónadrág és egy kissé elnyűtt trikóban indulok meg az edzőterem felé. A hangokból ítélve Jace már ott lehet egy ideje és a zsákot püföli. Ugyan hangosan sosem mondanám ki, de Clary kezdhetne már valamit vele, hogy ne legyen ennyire feszült. Nem mintha az én dolgom lenne, ezért is tartom meg magamnak a meglátásomat, de ami tény, az tény.
- Volt egy kis dol… -  félbe marad a mondatom, mert meg sem várja, hogy befejezzem, egyszerűen csak támad, és kénytelen vagyok védekezni. Egy fél fordulatot téve, térek ki a támadás elől, a karommal blokkolva az ütését.
- Azért ennyire nem kellett volna felhúznod magad! –  jegyzem meg, és már lendülök is felé, viszonozva a szívességét.

That's cute.

Valahol mélyen örülök neki hogy Alecnek összejött ez a dolog Magnussal, hogy ennyire egymásra találtak, és már a közös nyaralást tervezgetik, de valahogy kicsit zavar is hogy Alec ennyi időt tölt távol. Mármint tőlem, mert azelőtt én és Izzy képeztük a társaságát, hiszen parabatai-ok is vagyunk, és a legeslegjobb barátom a világon, aki képes olykor lebeszélni a hülyeségeimről, de egy valamiről nem tudott. Claryről, még ő sem. Annyira akartam őt, hogy még a poklon is átvágtam magam szó szerint. Hát, nem egy mindennapi kapcsolat mit ne mondjak, de nekünk ez pont így jó, nem vagyunk olyan unalmasak mint más mondi párok.
Alec éppen ezt a momentumot választja hogy belépjen és alig mérem végig máris felmegy bennem a pumpa azt a szerelmes fejét vágva és lendületből támadok is, az életben sem várja meg senki hogy engedélyt adjunk: "Csókolom. Megtámadhatom?" Ez nem így működik, és elmosolyodom ahogy véd, mindig véd és visszatámad, amire én hátrálok meg és hajolok félre.
- Nem húztam fel magam. Vagy nem ezen - morgom ahogy rövid de erőszakos ütésekkel sorozom meg a mellkasát, legalábbis az a cél. Meg az hogy annyira elfáradjak hogy mozdulni ne tudjak. Kell az a fajta zsibbadt pihenés ami ez után szokott következni, túl sok energiám van mindenen idegesíteni magam.
- Csak... kicsit.... feszült vagyok, semmi komoly - foglalom össze hogy mire fel az ész nélküli edzés, és homokzsák püfölés, de nem eshetek ki a kondiból, mi lesz a kockahassal.

Egy harcos nem keresi a fájdalmat, de felhasználja azt.

Hárítás és támadás, váltogatják egymást a mozdulataink, egyik a másik után. Olyan régóta harcolunk már együtt Jace-szel, hogy ha valaki nem tudja talán úgy is láthatná, hogy a jövőbe látunk, hiszen szinte mindig tudjuk, hogy a másik épp mit készül tenni. Bár ez nem is csoda, hiszen parabataiként majdhogynem egymás fejébe látunk. Oké nem látunk, de akár láthatnánk is, úgy ismerjük egymást, mint a saját tenyerünket, vagy hogy is szól az a mondás.
Ahogy a mellkasomat célozza, elhajolok és majdnem guggoló pózban megpróbálom elkaszálni a lábát. Ha ez sikerül, talán a lendülete is alábbhagy egy kissé, az ideges Jace van olyan idegesítő, mint a szerelmes. Bár nekem néha úgy tűnt, hogy a kettő között nem sok különbség van, de azt is hozzá kell tenni, hogy sok mindenen kellett keresztülmenniük, mennünk.
- És szándékodban áll megosztani, hogy mi bánt? –  kérdem két hárítás között.
-- Vagy inkább őrlöd magad tovább egyedül? - Valahogy különösnek találom a viselkedését, de az is lehet, hogy belőlem is már a paranoia beszél, mert most minden túl szépnek tűnik, hogy igaz legyen.

That's cute.

Természetesen veszem azt hogy hárít ha nem is a legjobb közel harcos, akkor is együtt nőttünk fel, minden egyes edzésen egymást püföltük, és belevertem a fejébe hogy vagyok olyan veszedelmes mint ő, akkor is ha nem nőttem olyan nagyra. Alec magas, és karcsú íjász, tisztára egy nephilim Legolas ahogy legújabban szivatom. Támadok, és hárít, igyekszem a mozdulataimba sűríti a feszültségem ami szétvet, én nem vagyok olyan nyugodt mint ő, és hiába jött össze Magnussal, néha nem tudom mit gondoljak. Jót tett-e neki vagy nem, de bevallom lehidaltam amikor megtudtam hogy egy egész terem előtt smárolta le a boszorkánymestert.
Ahogy Alec a lábaim felé kaszál igyekszem nem elzúgni, hanem hátrabukfencezek a gyorsaság rúnámmal, és így félig térdelő pózba érkezek és felegyenesedek, kifújom magam és a térdemre támaszkodom.
- Nem tudom. Az a helyzet hogy rohadtul nem tudom elhinni hogy ez ennyi volt, és most béke van és sehol egy démon... - sóhajtok fel ahogy hátratúrom szőke, vizes hajam, és nyújtózom egyet oldalra is.
- Nem vagyok ellene a békének, nem akarom hogy még többen meghaljanak, de annyira megszoktam hogy mindig történik valami hogy egymás után jönnek a megoldásra váró problémák most meg az a legnagyobb gondom hogy hová vigyem randizni Claryt - nézek rá Alecre, aki a testvérem, parabatai-om, sokkal közelebb áll hozzám, mint én saját magamhoz.