Paris & Akasha

Hála a magasságos vámpír atyámnak, Paris a kis mitugrász ma este nem tartózkodott a Hotelben, a végén még a hajamat téptem volna, így eltudtam jönni a saját holmijaimért, ugyanis. Amióta ő itt van, elkezdtem kiköltözködni a Hotelből. Volt pár értékes holmi amit nem hagytam volna itt úgy,  tudván, hogy van egy akadékoskodó gyerek a klánban, és minden holmimat megtapogatná, kotnyeleskedne, ki-be járkálna a lakhelyemen, mondván milyen jó felbosszantani, engem Akashát. Ezért megelőzendő a bajt, léptem, és most láttam elérkezettnek az időpontot. Csinos dobozokban kezdtek lassan sorakozni a holmijaim. Egyébként csak apám tudja, hogy mennyire hisztis vagyok, ha az emléktárgyaimat bárki is piszkálja. Sosem volt semmim, úgy igazán, ami az enyém lehetett volna, ezért őrülten vigyázok mindenemre, amit valakitől kaptam. Vagy valamilyen emlék fűződik hozzá. S ennyi idő alatt, igencsak sok emlékem fűződik egy-egy tárgyhoz. Akár múzeumok részére is odaajándékozhatnám, de azok gondolnának egyet és vissza sem adnám, szóval, nem- nem játszunk tiszteletbeli adományozót sem.
A hifiből régi egyiptomi zenék válogatása szólt, elmerültem az emlékek között, a fő feleségeim és az engem ábrázoló széles portré előtt álltam, karba font kézzel ácsorogtam, és félig huny pilláim alól bár a képet néztem, valahol a múltban jártam. Még halkan dúdoltam is egy dallamot, altató féle, az egyik feleségem énekelte a megszületett gyermekünknek. Ajkamon halovány fény játszik, ám minden kellemes emlék szertefoszlik! Azzal, hogy az öcsém rám vetődik. Megmerevedek álltomban, olyan leszek mint egy kőszobor, ahogy rajtam csimpaszkodik. A szemeim elkomorodnak, hűvös jeges fuvallat csapja meg a szobát, igen, az én hangulatom igen beszédes tud lenni, ha akarom. Semmi keresnivalója itt, amikor miatta pakolok innen kifelé. Lehetne azt mondani, hogy apám elleni lázadás jeleként, de tudhatja jól, hogy az értékeim jobban érdekelnek. Azért tényleg harapnék, és meg kell hagyni túl hosszú pórázra engedi Parist, nem tudja, hogy mi az a tisztelet, akkor ki fogja megtanítani neki?! Rosszul vagyok a hangjától. Hastepszüth legalább próbált tekintélyt csempészni a hangjába, de ő? Affektál és nyavalyog, feleslegesen! Megáll az eszem!
Igen, azért is irritál, mert az egykori megkeserítőmre hasonlít, hajszálpontosan, reinkarnálódott és ebben az életben is meg akarja keseríteni az életemet! Sőt! Ellehetetleníteni, előbb utóbb úgyis megpróbál zsarnokoskodni felettem! Érzem, hogy figyel, de hiába, mert gyorsabb vagyok, és erősebb vagyok nála, így könnyedén kapom le a hátamról, és dobom le a földre, talán van ideje megforudlni, hogy ne a hátán nyekenjen, és arrébb sétálok a méretre szabott öltönyömben, és az ingemben, miközben vigyázok arra, hogy nehogy megsérüljön a kézzel készített bőr cipőm , a vele való esetleges találkozástól.
Tettem pár lépést hátra és megszólaltam.
- Öcsém. – kevés ember tud úgy, és annyi megvetést sűríteni egy szóba, mint ahogyan azt én szoktam, de megtettem. Mert éreztetni akartam vele, hogy semmi szükségem a jelenlétére, ha eddig nem jött volna rá. Mellesleg, az ajtóm zárva volt.
- Apánk nem tanított meg az ajtó ésszerű használatára, vagy szerinted nem fontos, hogy használd az öklöd kopogásra? Bár te inkább az a fejelős típus vagy. –  ez esetben erősebb ajtók kellenek, mert befejelheti azokat, persze csak képletesen, de utaltam arra is, hogy üresfejűnek tartom, és talán megértem, hogy a lököttségéből adódóan képtelen tisztességesen viselkedni. De, akkor sem mentség arra, hogy itt van a szobámban, az engedélyem nélkül!
Félrebillentettem a fejem és végignéztem rajta.
- Rebesgetik, de miért pont neked árulnám el, hm? –  vontam fel a szemöldököm és elléptem mellette, hogy folytassam a pakolást, minél hamarabb végzek, annál hamarabb viszi el a dobozokat a ghoulom annál kevesebbszer kell attól tartani , hogy összefutok vele itt.
- Azt sem érdemled meg, hogy az időmet pazaroljam rád, ha képtelen vagy ismerni az etikett szabályait. – dohogtam. Teljesen jogosan, hiszen utáltam, ha megzavarnak valamiben.

Bastet Egyptian Music ⋮ szavak száma: 579⋮ valami: Azért, szeretlek, remélem tudod    ⋮

Paris & Akasha

Ha nem lennék ennyi idős, mint amennyi vagyok, bizony nem lenne annyi nyugalmam, amennyi van. Hallgatom a magyarázatát, tényleg nem fogja fel, hogy létezik magán szféra, és a többi és ehhez hasonlók? Kis zsarnoknak látom, olyasvalakinek, aki csak azért is véghez viszi az akaratát, legyen bármi és az sem érdekli, hogy kin kell átgázolnia emiatt. Pont mint Hastepszüt. Úgy közli velem a falon mászást, mintha ezért most meg kellene dicsérnem, hol érdekel ez engem? Maximum azt mutatja, hogy nincs tisztelet amit az idősebbek felé kimutathatna. Megráztam a fejem és sóhajtva csomagoltam be az egyik óegyiptomi vázát, sok-sok újságpapírga és kis hungarocell golyós dobozba. Több oka is van, hogy pakolok, többnyire az egyiptomi értékeimet, nem akarom ,hogy netán egy régi arcmás visszaütközzön az öcsém számára, és meglássa, hogy konkrétan miért is haragszom rá.
-Bevett tánctípus kurváknak, selyemfiúknak, és szajháknak, éjjeli pillangóknak, szolgáknak. –  vetem oda foghegyről. Nem szívesen emlékszem vissza azokra az időkre, és ez a gyerek ezzel az arcával igen is azokra az időkre emlékeztet.
- Ha tiszteletben tartanád a magánszférát, akkor nem jöttél volna be az ablakon. –  morranok rá szenvtelenül. Mindenkit megleptem a viselkedésemmel, egyedül talán az apámat nem, de az ő irányában is egyfajta árulásnak érzem ezt, hogy befogadta, pont ezt a gyereket, a számtalan hasonlóság miatt. Így, jelenleg mindenkire haragszom, a húgomhoz menekülnék, de jelenleg nem tudom, hogy merre lelem. Így marad az, hogy megbirkózom egyedül a saját démonaimmal, meg ezzel a gyerekkel. Utáltam a gondolatát is, hogy újra egy gyerekkel kell megküzdenem, hogy túléljek, igen túlélésként fogtam fel. Hiába hittem,hogya múlt eltemette magát az egyiptomi sivatagban, mégis megjelent itt, a modern Amerikában.
- Ha ismernéd az etiketet, nem jöttél volna be hívatlanul, egyetlen szerencséd, hogy még a szabályokat is tanulod, s ráadásul az öcsém vagy, meg fiatal. Különben, az emeletről hajítottalak volna le törött lábakkal és karokkal, csakhogy tanulj a hibáidból.-  halkan beszélek, épp csak fenyegetőn, kezdem elveszíteni a türelmemet az üres fecsegése hallatán. Azt csinálok a holmijaimmal amit akarok és akkor amikor akarom, nem kell hozzá az ő engedélye.
Egy elegáns vállrándítás kíséretében fogom magam, és sarkon fordulok, a háló szobám felé tartok, ott maradt az öltőző szobámban egy nagyobb festmény, ütés és por álló üvegben, a fiatal Hastepszüt portréja. Nem tartom vissza, ahogyan azt ő várná, sőt a kis beszólásai sem hatnak rám, nem érdekel, hogy olyan vagyok amilyen. Nem miatta fogok megváltozni. Magára hagyom, felőlem aztán a saját bokájába esve is kieshet az ablakon, nem érdekel. Egyedül akartam lenni, minél hamarabb, minimum egy telefont megejteni apámnak, hogy baj van, nagyon erős fejgörcs környékez, és mint tudjuk, hogy a vámpíroknak nincsenek efféle problémáik, kivéve, ha az illetőt olykor látomások gyötörnek. Kiver a víz, és felborítom az egyik kommódot, ahogy megpróbálok megkapaszkodni benne, de az eldől, én pedig a folyosó másik oldalának vetődök, ahol kicsit zihálva de megállok pár pillanatra, az öltöző szobám hangszigetelt, az ehhez hasonló esetek miatt.  Oda tartok, botorkálok,  vér zubog fel az orromból, és térdre rogyok, zihálok, mint aki most futotta le a maratont, az orrom elé kapom a tenyeremet és tudom, hogy ez durva látomás lesz, olyan ami elkerülhetetlen, olyan amit már láttam néhányszor, de akkor még lehetett változtatni a végkimenetelen, de ez? Nem!
- Apáb! –  sziszegem egyre elszoruló torokkal, vágyódva, reménykedve, hogy megjelenik, hogy az ő tenyerébe hajthatom a tüzelő homlokomat. Már nem vérzek, hiszen ez amolyan kirobbanó pillanat volt, akár a tejszinhabos flakonból az első fújás, vagy a pezsgős pohár felnyitása. Csak jussak el a szobáig, eltámolygok az ágyamig, ott lerogyok rá, de végül lecsúszok. Kapaszkodnék, de lecsúsztam a földre, magammal rántva a fekete selyem takarót is. A múlt, a jelen a jövő összekeveredett bennem, ritkán van ilyen, legtöbbször ha heves érzelmi hatások érnek, amikor átváltoztam, annak kezdetén még éreztem ilyeneket. De ahogy megtanultam uralkodni az érzelmeimen egyre ügyesebbé váltam. Nálam a hűvösség álcája nem csak azért van, mert valóban bunkónak akarok látszani, így védem magam. Neki köszönhetem ezt is, Parisnak!
A fürdő! Abba az irányba kezdek kúszni, ott a padló hűvös, a fekete márvány hűsíteni fog, ott jó lesz, remélem eltakarodott már Paris, nem akartam, hogy ilyen gyengének és sebezhetőnek lásson. Az egyik öklömmel még mindig a paplanomat szorongattam, a másik kezemmel letéptem az ingemet, és végre! Deréktól felfelé a fürdőszobámban hasaltam.
- Ata! – sziszegtem, morogtam egyre inkább görcsbe feszülő testtel.  Ata, vagyis apám. Nincs itt, ma nincs a Hotelben, egy olyan napot kellett volna választanom, amikor ő is itt van a közelben!

Bastet Egyptian Music ⋮ szavak száma: 726⋮ valami:  ⋮

Paris & Akasha

Nem hiszem el, hogy minden szavával képes felbosszantani ez a kis…gyerek! Bosszantó, ahogy próbál hatni a bűntudatomra, de tudom ,hogy képtelen rá, már régóta nincs bűntudatom, amióta hátrahagytam a korábbi életemet, amit lerendezhettem ott, Egyiptomban. Most? Az élet furcsa fintoraként mégis visszajött. Egész biztos, hogy Anubisz az én bosszantásomra küldte vissza a fiút ebbe az életbe, ezzel az arccal; véletlenek márpedig nincsenek. Fáraszt, minden egyes kiejtett szavával lefáraszt.
- Egyszer talán képes leszel felfogni a türelem fogalmát, a magam fajta öregek igazán nagyra értékelik, ezt az erényt, én még apánknál is jobban. – jegyzem meg mintegy mellesleg, arra célozva, hogy jövő ilyenkor is ott állhatna felőlem az ajtómon, akkor sem engedném be, mert nem akarom látni.
- Oh, és arra gondoltál-e már, hogy azért van zárva az ajtóm előtted, meg nem veszem fel neked a telefont, mert nem vagyok rád kíváncsi?!-suttogtam, de jól tudtam, hogy mindent ért, sőt érzi a lappangó figyelmeztetést, hogy nem kellene tovább ugrálnia az idegeimen.
Halványan hallom, ahogy valaki közeledik, a fejemre simul egy apróbb kéz, ez nem apáé! Nem az övé, így minden érintésre összerezzenek. Sebezhetőnek érzem magam, mert igazából, az is vagyok. Azért a máz, hogy ne találjam magam ilyen helyzetbe. A fogaim összekoccannak a megkönnyebbüléstől, ahogy a hátamra kerül a hideg törölköző, kicsit talán el is ernyed a testem, de ugyan úgy kapkodom a levegőt, mintha szükségem lenne rá. Igen, hiába váltam vámpírra, bizonyos testi reakcióim, hála a látomásaimnak megmaradtak.
A szemeim, elvesztették a kékségüket, s azt is tudom, hogy az éjszaka sötétsége vette át a helyet, fehér, ezüstös pöttyökkel tarkítva, akár a csillagos égé. Igen, ha valamit közölni akarnak velem az égiek, vagy a csillagok, azt előbb utóbb megteszik. Amikor meghallom Paris hangját összeszűkül a szemem, és felvicsorgok, a hátamra fordulok, de ahogy harcolok a látomások ellen, úgy újabb vér adag fröcsög fel az orromból, a görcs összehúzza a testem, hirtelen ülök fel és görnyedek előre, a smaragd vércseppek pedig a padlót és a nadrágomat tarkítják.
- Víz…hideg. – suttogom halkan. – senkit…senkit sem..be, ide! nem… senkit! – ragadom meg a fiú karját és nem is eresztem, talán így könnyebben tud behúzni a zuhanyzó alá.
A szemeim a korábbi ürességet tükrözik, ahogy keresem az arcának a vonásit, de nem látom.
- Tűnj innen Hastepszüt! Egyszer már meghaltál, a holtak holtak maradnak, Anubisz téged elnyelt! – vicsorgom a képébe, miközben talán már a hideg vízsugár alatt ülve rázom meg a fejem, talán elkaptam a nyakát, vagy a ruháját, de azzal a mozdulattal lököm is el, ahogy befejeztem a mondandómat.

Számkivetett, ki élsz. Az idő eljő,
Testvéred lészen ő!
Esélyt ad a sors, hogy a múlt
a jelen és a jövő
Tisztuljék, s lelked megbékéljék.

Miért kellenek ezek a rohadt mondókák?! Miért?! Nem elég ha látom, amit látok?! Tothmesz amint meghal, az ifjú, pedig újra itt van, és az idegeimre megy, és még oktatom is, sőt! Büszke vagyok rá, akárha a fiam volna, de Tothmesz sosem lesz a fiam.
- Te zsarnok, sosem voltál a fiam! Sosem! Szemét - válogatott szavakat köpködtem egyiptomiul, és az oly sokat gyakorolt angol akcentusom is levetkőztem, ha épp angolul káromkodtam, az összes felmenőjét elsoroltam a kis szemétnek.
- A bátyád voltam, lenéztél…lenéztél, mert…szajha…. – újra elkaptam Paris torkát ha a közelembe merészkedett és rávicsorogtam. – Pont olyan vagy mint ő! Ha megkorbácsolsz sem fogok lefeküdni veled soha többet! Azok az idők elmúltak, s táncolni sem fogok! Neked főleg! – ha nem kaptam el , akkor csak próbáltam felé kapni, és a földön a hideg márványon, a rám eső vízcseppek sugara alatt feküdtem, kezdett enyhülni a forróság, kevésbé ziháltam, és az orrvérzésem is lassacskán múlóban volt, ha felkelek, baromi szomjas leszek.

Bastet Egyptian Music ⋮ szavak száma: 726⋮ valami:  ⋮

Paris & Akasha

Egyezzünk meg ebben, egyezzük meg abban, mi lenne ha inkább nem is keresne, és elfogadná, hogy nem vagyok rá kíváncsi? Túl egyszerű kérés volna? Ezek szerint igen. Ezután felpörögnek az események, valamelyest. Összefolyik számomra a valóság és a képzelet is. Nem tudom, hogy mi az igaz és mi nem, félig meddig hallom az öcsém hangját, de ő nem az öcsém, a bátyám! A bátyám volt aki ellenem tört, ő molesztált, nem… nem akarom ezt! Küszködöm azért, hogy józan maradjak, ám végül a vér szaga az ami helyre ránt valamelyest. Egy csepp sem megy félre, kiiszom az egész flaskát, haragos kék és csillagkép színei keverednek a szemeimben, ahogy Parisra emelem a pillantásom, lassan lefejtem a kezem a torkáról, és vizslatva nézem az orcáját, a szorításom nyomát, vámpír fogaim élesen mutatkoznak meg, ahogy kissé vicsorítok, s közben lenyalom a maradék vért a fogaimról is. A víz beborít, jólesik, elmossa a rossz érzéseket, a negatív energiákat, az ide nem illő gondolatokat, tisztít.
- Háló…vitrin…- suttogom rekedten, és rámordulok, hogy siessen. Elvileg mindegyik szobában a hálóban van a falba rejtett vitrin, ahol a vért tároljuk, legalábbis tudtommal. Nekem mindig is ott volt. Az AB-s és a 0-s a kedvencem, jobban jár a fiú, ha idehozza nekem az egész készletet.
Úgy ziháltam, mintha lefutottam volna a maratont, pedig ugye nálunk képtelenség efféle fizikai megnyilvánulás, mégis… mindegy. Mindig is furcsák voltak ezek a jóslási képességek.
- Apa, még mindig nincs itt és Zerge se? – kérdezem rekedt hangon tőle, amint visszatér, én ott ülök a földön szétcsúszva, a fejemre folyik a víz, ami jólesik és megnyugtat. A szemeim továbbra is váltakoznak, örvénylenek, a hátamat a hideg márványnak vetem, de még így is lecsúszok mind úttalan, ahogy próbálok egy helyben ülni. Ám végül feladom, teljesen lecsúszok a földre, a tarkóm támasztom a falnak és sóhajtva nézek fel a rám hulló vízcseppek irányába. Az egész plafonból folyik a víz, szeretem ezt a zuhatagszerű érzést.
Elmarom az első zacskót és arra is alig van erőm kinyitni, nem, hogy felüljek, így szenvedek egy sort. Nem akarom bevallani, hogy azért ilyen szörnyen rossz a koordinációm, mert még nem látok teljesen mindent tisztán. A szemeim előtt régi korok képe vonul el folyamatosan, szép lassan. Látom, amint Paris már itt térdel mellettem. Nem akarok gyengének mutatkozni előtte, de be kell, valljam, hogy jól esik a közelsége, érzem rajta atyánk illatát, hiszen az ő véréből van, ezért tudom, hogy nem akarna bántani, mondjuk, ez korábban is eszembe juthatott volna. Kényelmetlen így feküdnöm, így megpróbálok oldalra dőlni, sikerült. Oldalt fekszem, Paris lábain. Pislogok és magam elé pillantok, a vértasakért nyúlok azt akarom, add ide! De csak felmorgok. Utálom ezt! Ha megkaptam amit akartam, egyből ráfontam magam a tasakra, fél kézzel Paris ruháját markoltam a háta és a dereka magasságában, a másik kezemmel pedig a számhoz húztam a tasakot. Alapjában véve, ennyi idősen kevesebb vérre is lenne szükségem ,azzal is bőven elvagyok, de ez a helyzet most más.

Bastet Egyptian Music ⋮ szavak száma: 483⋮ valami:  ⋮

Paris & Akasha

Még most se látom őt teljesen, csak elmosódott foltokat. Utálom ezt. De ez is egy figyelmeztetés volt, hogy ne kűzdjek az elkerülhetetlen ellen.
Hallom, hogy visszatér, most már jó volna ha elállna a víz, kezd zavarni, mégis közelebb kúszom hozzá, nem engedem el, nem akarok egyedül lenni. Érzem róla Apánk illatát és ez megnyugtat. Ő az egyetlen kapaszkodóm jelenleg és nem hagyom ,hogy elmenjen a közelemből.
Ironikus, hogy menekülök egyébként előle, most pedig szükségem van rá, jobban mint bármikor.
Mohó kortyolásom hangja hallatszik, általában figyelek ,hogy ne vesszen kárba egy csepp se, de most ez nem arról szól.
Hívta Richardot, ez jó, ennek örülök, remélem talán hazajön, bárhol is van. Lassan bólintok.
Jobb…- feltérdelek, lassan és a szuszogásából, a ruhájának a hangjából, és abból, hogy hogyan esik rá a víz, kikövetkeztetem, hogy épp merrefelé ül, nagyjából oda pillantok. – Át…átakarok öltözni, és… nem látok semmit, elkísérnél az öltözőig? Ha nagyon vizes lettél, te is átöltözhetsz.
- Egyébként nincs bajom, csak ki kell pihennem, te a tükörből jósolsz, én… látom őket, a legváratlanabb pillanatban, mint most. Időnként pedig ha nem veszek tudomást az üzenetekről, eléggé alattomosan akarják a tudtomra hozni a jelenlétüket. – tapogatva kelek fel a fürdőben, a tenyeremet felcsúsztatom a zuhanyzó falán, aztán a tusolóhoz lépek, hogy elzárjam. Ott matatok egy darabig, lehet, hogy Paris segítségére lesz szükségem, de befogom, ez nem az a pillanat, amikor azon kellene aggodalmaskodnom, hogy rászorulok más segítségére.
A fürdőben a törölközők után tapogattam, kívülről ismertem a helyet, de azért vakon mégis más, ilyen esetekre nem készültem fel. Morgolódok és bosszúsan ráncolom a szemöldököm, mégse esik olyan jól, hogy nem találok el a türülközőkig. Próbálok nem pánikba esni és összeszedetten viselkedni, történt már ilyen máskor is.
- Köszönöm. – dünnyögtem az orrom alatt, mert feltehetően Paris jött segíteni, törölközőt találni és elkormányozott az öltöző szobáig is, hiszen megkértem rá. Ott megint ácsorogtam egy darabig, próbáltam behatárolni az pizsama nadrágos szekrényt, és azt amelyikben a pólókat tartom. miközben a hajamat igyekeztem megszárítani a törölközőmmel. Ha megvoltak a ruhák, akkor felöltöztem, nem törődtem azzal ,hogy a földre dobom őket, és vártam, vártam arra, hogy Paris segítsen, visszamenni az ágyhoz. Ott leültem a szélére és tűnődve pillantottam magam elé.
- Itt maradnál, amíg apa haza nem ér?- Persze pittyegett a telefonom, de nem tudtam elolvasni az üzenetet. Nem ér rá, nem tud eljönni, és reméli, hogy megoldjuk Parissal a problémát, tudja,hogy a távollétében nem bántanám.

Bastet Egyptian Music ⋮ szavak száma: 483⋮ valami:  ⋮