️️️️️️️
Bár Mamoru már lassan tíz éve a maga ura volt, mind anyagilag, mind lakásügyileg, arra különösen ügyelt, hogy mindig legyen a héten legalább egy olyan nap, amikor hosszabb időt tölthetett el édesanyja társaságában - de általában ettől függetlenül is be-beugrott hozzá. Vagy reggel, még mielőtt Yazawa asszony munkába indult volna, vagy késő délután, miután hazaért onnan - s ha tehette, útközben egy kisebb bevásárlást is elintézett, vagy más apróságokkal kedveskedett szülőanyjának. Ezek a kedves gesztusok sose voltak mesterkéltek, mindig az anyja iránt érzett szeretet és gondoskodás sugallta számára, hogy így tegyen, de persze voltak olyan kérések, apróságok, amikhez annyira mégsem fűlött a foga még Mamorunak sem. Ilyen gesztus volt például kistestvére, Madoka - vagy esetleg Madoka otthonfelejtett valamijének - fuvarozása.
Így, amikor ezen a napon édesanyja a reggeli kávé után, indulásra készülődés közben megkérte, hogy ugyan vigye már el kedves édesöccsét iskolába, Mamoru csak egy jól leplezett sóhajjal bólintott.
- Természetesen - engedett meg magának egy apró mosolyt a nő felé, miután az homlokon puszilta, s még finoman az anyja kezére simított, lágyan megszorítva egy pillanatra, mielőtt elengedte volna. Yazawa asszony kérésére épp csak alig észrevehetően vett cinikusabb ívet az a mosoly, de ha a nő látta is, nem tette szóvá, mielőtt távozott volna.
Yazawa-san ezt követően nadrágzsebében kezdett keresgélni, s míg rá nem tapintott a cigarettás dobozra, addig is szemügyre vette az asztalon maradt tárgyakat. Egy darab tiszta és üres, illetve két morzsás tányér vajaskésekkel, a saját kiürült, belül kávéfoltos csészéje, s édesanyja bögréje, amelyben az asszony megintcsak meghagyta a tejeskávé felét - mint ahogy minden reggel szokta. Idősebb fiának tekintete elidőzött egy darabig ezen a mementón, s mialatt előhalászta a dobozolt nikotinszálakat, azon töprengett, vajon miért készít az anyja ennyi kávét magának, ha úgysem issza meg soha, és mindig megmarad a fele?
Végül felállt, a bögre után nyúlt, s pár korttyal felhajtotta annak tartalmát, majd kisétált a teraszra, hogy elszívjon egy szálat, amíg öccse összekészül. A fenti hangok alapján pont van egyre ideje - és szüksége is lesz rá, ezt már most tudta. Így hát csöndesen pöfékelve szemlélte csak anyja virágágyásaiban a viruló primulákat és kankalinokat, illetve azt a rügyet bontó cseresznyefát, amit Yazawa asszony édesapja ültetett még el egy olyan tőről, amit egy évig gyökereztetett, miután lemetszette a család kiotói birtokának legalább százötven éves sakurafájáról, s magával hozta az Államokba. ...Hamarosan hanami.
Amint ez a gondolat az eszébe jutott, meghallotta testvérét letrappolni a lépcsőn, s még épp az utolsó három slukknál járt a cigarettából, amikor öccse is észrevette őt a teraszon. Madoka csalódott “Oh”-jára az idősebb testvér csak elmosolyodott.
- Ohayou gozaimas’tte - javította ki, ahogy újabbat szívott az addiktív koporsószögből, majd kifújta a füstöt. - Túl soká várattad anyánkat, úgyhogy kénytelen leszel velem beérni - folytatta, ám ahogy Madoka dacosan benyomott egy szelet kenyeret a pirítóba, bátyja homlokát ráncolva slukkolta a következő adagnyi látens gégerákot. - ...Nem kellene sietnünk? El fogsz késni - fújta ki a füstöt, majd az utolsó adag beszívása után elnyomta a csikket az ablakpárkányra tett hamutartóban, s belépett a helyiségbe.

️️️️️️️
Három slukk - ennyi maradt a cigarettából, ami Mamorut volt hivatott megakadályozni abban, hogy bármilyen meddő vitába belemenjen - de már az elsőnél elcseszte.
Nem, nem kellett volna japánul köszöntenie az öccsét, mégis így tett. Ahogy mélyre szívta a forró, kátrányos füstöt, azzal együtt nyelte le az öccse lágyan maró, reggeli csipkelődésére kikívánkozó válaszát is, amivel egészen biztosan csak olajat öntött volna a tűzre. Amerikában nincs hivatalos nyelv - Mamoru pedig már csak emiatt is ragaszkodott ahhoz, hogy a japán nyelvtudása anyanyelvi szinten maradjon, az angolhoz hasonlóan. Hiába beszélte ugyanis utóbbit kiválóan, hiába idézte Shakespeare-t, Miltont, Poe-t és Eliot-ot fejből, rosszabb napokon igenis hazaküldik Kínába. Holott a szülei japánok. Holott ide született. De erről persze bárki tudhatott, aki akár csak egy kritikát elolvasott egy olyan színdarabról vagy filmről, amiben játszott.
- Sou yo ne - lehelte csak a füsttel együtt, de a továbbiakban angolul folytatta a társalgást. A gőgös morranásra csak egy elnéző mosollyal forgatta szemeit, míg újabbat slukkolt a papírba csomagolt koporsószögből.
- Minden reggel meghagyja a felét - felelt a költői kérdésre, egyúttal a füstöt is kifújva, s csak csendesen hallgatta Madokát, amíg testvére anyjuk kávéjának sanyarú sorsáról lamentált. Tulajdonképpen, amíg Mamoru gyerek volt, soha nem tűnt fel neki, hogy az édesanyja minden reggel csak fél bögre kávét ivott - az ital másik fele ugyanis mindig valami különös módon eltűnt végül, és nem a lefolyóban. ...Nos, ami azt illeti, semmi különös nem volt ebben, elvégre, amíg gyerek volt, alighanem az apja itta meg a meghagyott kávé maradékát. Hiába vált el Yazawa asszony a férjétől akkor, amikor Mamoru tizenöt éves volt, és hiába éltek külön már lassan másfél évtizede, édesanyjuk erről a szokásától úgy fest, nem tudott szabadulni. Mamoru elfintorodott és száműzte a gondolatot oda, ahonnan előbukkant. Inkább emlékeztette öccsét, hogy lassan ideje lenne indulniuk.
A visszavágásra az idősebb testvér a harmadik, immáron utolsó slukkot is elszívta, majd a teraszon állva sietősen elnyomta a csikket a párkányra tett hamutartóban, azzal nagyot sóhajtva kifújta a nikotinfelhőt és belépett a konyhába. Madoka halk megjegyzésére csak elsomolyodott.
- Mert tudja, hogy nem lehet egyik napról a másikra letenni. Különben is, napi három szálnál többet nem szívok el - mondta, szinte már-már mentegetőzve.
Tizenöt éve dohányzott. Akkor szokott rá, amikor az anyja beadta a válópert. Még mindig furdalta miatta a lelkiismerete.
De nem akart ennél a gondolatnál tovább időzni - helyette inkább vette a kabátját, a cipőjét, aztán mire Madoka szitkozódása megcsapta a fülét, már a kocsikulccsal a kezében várta öccsét az előszobában.
- Megvan az ebéded is? - kérdezett rá a biztonság kedvéért. Ismerte a testvérét.
- Csak utánad - sóhajtotta aztán, ahogy kitárta a bejárati ajtót, és előre engedte Madokát a kocsihoz.

️️️️️️️
- Tom Waits az élő bizonyíték rá, hogy hatvan körül is dögös a füstös hang - sóhajtotta csak az idősebb, bár nem volt benne biztos, hogy Madoka érteni fogja ezt az utalást, ám azt viszont biztosan tudta, hogy hogyan fogja neki elmagyarázni, ha visszakérdez.
Szerencsére a további készülődés viszonylag gyorsan és kevés társalgással telt, Mamoru pedig megengedett magának egy testvéri mosolyt, amikor édesöccse gyilkos pillantással csapott rá táskájára, majd közölte, hogy kivételesen nem felejtette el eltenni az ebédjét. Bólintott, s Madokával együtt a kocsihoz sietett, ügyelve rá, hogy előbb nyomja meg a slusszkulcson az ajtónyitás gombot, mint hogy Madoka megpróbálná erővel feltépni a zárt kocsiajtót. Mire ő is helyetfoglalt a vezetői oldalon, épp csak gyújtást adott, amikor szeretett testvére váratlanul kitárta az ajtót és kiugrott a kocsiból, mindössze annyi magyarázatot fűzve tettéhez, hogy “kulcs.” Mamoru nagyot sóhajtott, s némi aggodalommal pillantott az órára, amíg bekötötte magát. Elgondolkodott azon is, vajon megérné-e beáldoznia a napi nikotinkvótájának második adagját erre az útra, de végül Madoka alig fél perc elteltével visszaült a kocsiba, berántotta az ajtót, és közölte, hogy indulhatnak.
- Kicsit finomabban csapkodd, nem vécéajtó… - jegyezte meg az idősebb az orra alatt fintorogva, majd öccsére pillantott. - Kösd be magad - emlékeztette még, majd a gázra lépett, és rutinosan kiállt a Yazawa-ház előtti kocsifelhajtóról, majd Madoka sulija felé vette az irányt.
- ...Nem gondolkodtál még azon, hogy megtanulj te is vezetni? - kérdezte aztán némi hallgatást követően, ahogy az utat figyelte. Általában kínosan ügyelt rá, hogy bármit is kérdezett testvérétől, vagy bármilyen megjegyzést is tett neki, azt a lehető legneutrálisabb hangszínnel tegye, mellőzve minden mellékzöngét és burkolt felhangot - Madoka azonban még ennek ellenére is képes volt belekötni minden szavába, és kifacsarni őket úgy, hogy azok épp az ellenkezőjüket jelentsék annak, amit Mamoru mondani szándékozott volna. Kiváló ügyvéd lenne belőle, gondolta Yazawa-san. Mindazonáltal, a kérdésben most sem bújt meg semmilyen vád, de még csak szemrehányás sem, mindössze az jutott az idősebb testvér eszébe, hogy édesöccse mintha már elég idős lett volna ahhoz, hogy jogosítványt szerezzen… És esetleg saját autót… Na jó, talán mégis csak volt egy csekélyke hátsó gondolat emögött az egyszerű kérdés mögött - ugyanakkor Mamoru azzal a ténnyel is tisztában volt, hogy öccsének egy szavába került volna csak, hogy érte menjen, vagy utána vigye az ebédjét, kulcsát, könyvét - lényegében bármijét, amit épp otthon felejtett.