A Végzet Ereklyéi könyvsorozatra épülő frpg.
 
HomeHome  CalendarCalendar  Gy.I.K.Gy.I.K.  KeresésKeresés  TaglistaTaglista  CsoportokCsoportok  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  
Belépés
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Multi
Válts felhasználót!
Felhasználónév:


Jelszó:


Chatbox
Oldalunk

új hozzászólások
by Crag Marshall Yesterday at 8:41 am

by Marcus Wallach Szomb. Dec. 09, 2017 4:13 pm

by Crag Marshall Szomb. Dec. 09, 2017 9:12 am

by Vendég Szomb. Dec. 09, 2017 8:34 am

by Magnus Bane Szomb. Dec. 09, 2017 12:16 am

by Jace Herondale Szomb. Dec. 09, 2017 12:15 am

by Isabell Lightwood Csüt. Dec. 07, 2017 6:32 pm

by Jora Keegan Csüt. Dec. 07, 2017 5:06 pm

A hónap reagolói
Jora Keegan
 
Jace Herondale
 
Crag Marshall
 
Mamoru Haruo Raiden
 
Dorothea Coldstone
 
Ruko Masashi
 
Logan Caevan Leath
 
Wallace R. Strauss
 
Isabell Lightwood
 
Valerian King
 
Szószámláló

This free script provided by JavaScript Kit

Statisztika
Music box

Share | 
 

 Wait - Magnus & Alec

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
SzerzőÜzenet
Vendég

Vendég
avatar



TémanyitásTárgy: Wait - Magnus & Alec   Szer. Május 10, 2017 8:38 am


magnus & alec
- wait -

Izzadtságban fürödve ébredek. Zilálva, kipirultan. Reflexből felülök, hátha még elérem, karom ösztönből kap jobbomra, tudatom odavetíti Magnust. De senki nincs a közelemben... Már megint, mindig és újra azt álmodom, ahogy kimondjuk, hogy vége. Kimondja - merthogy én nem mondok semmit. Le fog valami mélyről jövő bénultság. A fájdalom, a keserűség és persze a méltóság. Ligthwood vagyok, nem térdepelhetek le mindenki előtt. Az más, ha a Klávé előtt megcsókolom és hagyom szárnyra kapni kettősünket. Más. Hát igazából nem.
Majdnem egy hete álmodom már, hogy minden éjjel kisétál mellőlem, és ez alaposan megkínoz. Tudván, hogy épp helyre pakolgatjuk kapcsolatunk darabkáit, egyáltalán nem viselem jól, hogy a tudatalattim szórakozik velem. Minden porcikám sikoltozik Magnus újabb érintéséért, amit meg kéne tagadnom magamtól, de ahhoz, nem vagyok elég erős...
Reszkető kézzel veszem fel az éjjeliszekrényről a telefonom, és háromszor is elejtem. Az Angyalra! Rendeznem kellene a gondolataim, és lecsillapítanom a mellkasomban dulakodó érzelmeket, ami csak akkor sikerülhet, ha fogom magam és szembenézek azzal, ami kiváltja mindezt. Azzal. Magnussal. Ha elmegyek hozzá, és elmesélem. Igen! Tervben mindig olyan szépen összerakom, de amint odakerülök vagy megnémulok, vagy makogok, mintha soha előtte nem szóltam volna egy szót sem. Eldöntöm, hogy rádobok egy üzenetet, tudjon róla, hogy este számíthat rám. Addig két edzés között ki is találom, hogy mit mondjak...
... Úton vagyok, az utolsó lépcsőfokon szökkenek fölfelé, de még mindig nincsen meg, hogy miképpen fogjak bele. (A terv megint jó volt, a kivitelezés szánalmas!) Megköszörülöm a torkom, ahogy az ajtaja elé lépve ajkaim morzsolgatni kezdem. Nem gondolom, hogy túl drámai beszélgetés az, hogy elmondjam, mi gyötör, de közben pedig ott bujkál bennem, hogy mi lesz, ha ebből arra következtet, hogy képtelen vagyok túl lendülni azon, ami történt. Pedig érte bármire képes lennék...
Folyamatos görcsben vagyok, ahogy felemelve karom kopogtatni kezdek ujjaim külső peremével. Várakozóan, bízva abban, hogy felkészült rám. Nem mintha lett volna választása, kijelentettem, nem engedélyt kértem rá, hogy láthassam ma este. Szemöldökeim összefutnak, lehajtom fejem a lábaim fixírozva és ettől furcsán előre zuhannak sötét tincseim. Amint meghallom lépteit a szívem hevesebben ver, de közben furcsán ellazul.
- Alec vagyok. - nyökögöm, de én is érzem, hogy felesleges és szinte érthetetlen, ahogy kiejtem ezt az egyszerű két szót. Ami az este további részére nézve lehet roncsolható, ugyanis, ha két, jelentéktelen szó ennyire nehezemre esik, hogy akarok én ódákban beszélni az álmokról?!
- Szia... - bátortalanul szólalok csak meg, belemosolyogva a pillantásba, ahogy végre meglátom magam előtt. (Már az árulkodó, hogy nem török be rögtön, ebből már sejtheti, hogy valami történt...) Nézem a most is vastagon kihúzott szemeit, a ruháit, zavarba ejtően rátapadnak a testére. Én meg nem igazán tudom nem bámulni.
- Bocs, hogy így rád török. Bemehetek? - pillantásomon faragok, hogy látszódjon minden iránta érzett sóvárgásom, de közben ne rejtsem el azt sem, hogy valami éket szúrt a napjaimba.

zene || Ha nem jó, sikolts! ||
Vissza az elejére Go down
Magnus Bane


avatar


Hozzászólások száma :
43

TémanyitásTárgy: Re: Wait - Magnus & Alec   Szer. Május 10, 2017 8:54 pm



Alec & Magnus ©️
Nem jön álom a szememre. Egyszerűen nem megy. Mi lehet velem? Izgatottság, vagy keserűség, ami miatt napok óta csak forgolódom az ágyamban. Vagy talán az üres ágyfél mellettem? Az nyomasztana ennyire? A megnyugtató szuszogás, és az erős kéz, amely kapaszkodót keresve mindig megtalálta az enyémet. Alexander minden porcikája, minden kis apró lélegzetvétele hiányzik. ÉS valamiért még mindig olyan hiányérzetem van, mintha nem épp most próbálnánk együtt újra, mintha elvesztettem volna őt örökre. Tegnap éjjel mikor ébren feküdtem, az volt az érzésem, hogy ez a mázsás súly a mellkasomon már sosem fog enyhülni, hogy akkor is érezni fogom ezt az elkeserítő, émelyítő hiányt, mikor már itt lesz mellettem.
Mikor végre elnyomott volna az álom akkor pittyent egy nagyot a telefonom. Szerencsétlen macska a lábamnál akkorát ugrott, mintha a ház dőlt volna össze. Álmos fejjel felültem fél percig még keresgéltem az éjjeli szekrényen mire megtaláltam. Az álom utolsó morzsáit kidörzsölgetve a szememből feloldom a képernyőt, és azonnal bepánikolok. Ide jön. Édes istenem ide jön. Én meg itt vagyok, mint a hat napos vízi hulla úgy nézek ki.
Kipattanok az ágyból és iszonyatos sebességgel kezdek készülődni. Jó isten, mint egy nő! De mégis, nem állhatok így oda elé. Kócosan és megtépázottan, nem akarom, hogy most ilyennek lásson. Kétszer szemen szúrom magam a szemceruzával mire felteszem a sminkem, a fél gardróbot szét dobálom mire találok egy olyan ruhát, amit megfelelőnek ítélek. Gyorsan bele rángatom magam, eligazgatom, kilesek az ablakon. Szerencsére még kihalt az utca, és a lépcsőn se hallok lépteket. Akkor még van egy kis időm, hogy megnyugodjak, és ne úgy nézzek ki, mint akin átment egy orkán.
Leülök. Elgondolkozom, mit fogok mondani. Először is természetesen meghallgatom. És utána... Na igen az a problémásabb. Mert fogalmam sincs, mit mondhatnék. Valami nagy baj lehet, ha az éjszaka közepén akar ide jönni. Talán valaki beteg… talán Ő! Talán úgy érzi ennek a dolognak nincs jövője, talán szakítani akar. Lehet, hogy most látom őt utoljára, hogy kimondja, végleg vége van. Talán nem tudott túl lendülni azon, milyen ostoba is voltam. Ahogy ülök, ölemben az apró macskával egyre jobban kétségbe esem. Olyan dolgok futnak át az agyamon, amikre semmilyen körülmények között nem lenne szabad gondolnom. Csak pozitívan Magnus nem lesz semmi baj!
Meghallom a halk kopogtatás, egy pillanatra elbizonytalanodom. Itt van! Veszek egy nagy levegőt, és az ajtóhoz lépek, felkészülök a legrosszabbra. Kinyitom az ajtót, és a sápadt arcát látva én is lesápadok. Istenem, mint egy kísértet, biztosan valami baj van. De ahogy végig mér… éhséget látok a szemében, elmondhatatlan éhséget. Nem tagadom, én sem tudom levenni róla a szemem. Mindennél jobba vágyom határozott gyengédségére, és tétova szenvedélyére. Olyat éltem át vele, amit még senkivel, és ezt nem akarom elveszíteni.
- Alexander… örülök, hogy látlak! Gyere be kedves… és mondd el mi bánt!–fogom meg a kezét, hogy érezze: itt otthon van, mindig helye lesz a szívemben, a legfőbb helyet foglalja el. Azt akarom, hogy minden rendben legyen, és tudom, hogy tennem kell ezért.


A hozzászólást Magnus Bane összesen 2 alkalommal szerkesztette, legutóbb Kedd Okt. 24, 2017 10:57 am-kor.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Vendég

Vendég
avatar



TémanyitásTárgy: Re: Wait - Magnus & Alec   Csüt. Május 11, 2017 11:11 pm


magnus & alec
- wait -

Hallva közelgő lépteit elbizonytalanodom. Oda az a fene nagy önbizalom, ami mindig karistolja mellkasom és felfeszíti vázam. Az Angyalra már! - úgy vonzódom hozzá, mintha mágnest fektettek volna mellkasomba, övébe a másikat. Leejtem pillantásom, türelmetlenné válok, idegessé. Érzem, hogy reflexből minden vérem a lábaimba folyik. Felkészülök rá, hogy elfussak, ha úgy alakul. Zsigerből megrezzenek, amikor kinyílik az ajtó szárny és szemeink találkoznak.
Csodával határos módon köszönök, kimakogok magamból legalább egyetlen nyúlfaroknyi szót. Tehát némának nem titulálhat. Ajkaim morzsolgatom. Alig észrevehetően bólogatok, végig szaladnak rajta szemeim. Hogy lehet az éjszaka közepén is ennyire... káprázatos? Legalább ilyenkor ne lenne az. Legalább ilyenkor ne vonná el a figyelmem arról, amiért jöttem.
- Öhm, igen, hát... - előre mozdulok, nem habozok sokáig. Kapok a lehetőségen, hogy beinvitál, még se a folyosón tárgyaljuk ki, hogy mit össze kínlódom éjszakánként. Noha' egy álom miatt lehet, hogy nem kellett volna neki vágnom az estének, de szétfeszülnek idegeim, ha nem beszélhetem ki magamból. Vele. Talán ő is szenved. Talán neki is vannak kimondatlan sebei. Igen. Biztosan. Ó, nem hinném!
Nedvesítek ajkaimon, épp nagy levegőért kapok, minden bátorságom összekaparva, amikor megérzem kezét kezemen és ennyi elég is. Szertefoszlik magabiztosságom. Lepillantok összefésült ujjainkra, szemeim gyönyörködnek a képen. Mintha egy örökkévalóság óta nem érinthettem volna meg - az álmok néha ijesztően valósak tudnak lenni!
- Én, hát ... - és elkezdek tátogni, mint partra vetett hal. Arcizmaim megfeszítem, lehajtom fejem. Sötét tincseim így előre hullnak. Hagyom, had csukja be az ajtót utánam, már benn vagyok, mellette. Hangjának bársonyossága megcirógatta bíbor motorom, ha akarnék sem tudnék olyan éllel beszélni, ahogy az ide utamon begyakoroltam.
- Magnus. - szólalok meg, utána rögvest lehunyva szemeim egy hosszú pillanatra, majd íriszeimmel csillogó lélektükrei után kutatok, szembe kerülve vele, legyünk mostanra a kanapén, vagy továbbra is az ajtó előtt ácsorogva - Rémálmaim vannak. - úgy mondom, mintha szégyellném előtte - Tudom, hogy röhejesen hangzik, de rendre ugyanazt álmodom... - morzsolgatni kezdem ajkaim, majd fejem megbillentem kissé - Elveszítelek. - az utolsó szót határozottabban mondom ki. Mázsás súly szakad fel mellkasomról. Tény, hogy ledobok rögtön vagy három kilót, miközben kimondom ezt a pár szót. Esetlennek érzem magam. Minden porcikám érinteni kívánja, de közben meg idétlenül makogok.
- Én nem tudom, hogy ez miért van. De azt tudni akarom, hogy van-e alapja. - én is érzem, hogy bizonytalan a hangom, ahogy én is az vagyok. Ragaszkodom hozzá, jobban, mint előtte bármikor, mégis szükségem van rá, hogy kimondja. Hallanom kell...

zene || Ha nem jó, sikolts! ||
Vissza az elejére Go down
Magnus Bane


avatar


Hozzászólások száma :
43

TémanyitásTárgy: Re: Wait - Magnus & Alec   Hétf. Jún. 26, 2017 12:51 pm



Alec& Magnus ©️
Azt álmodja, hogy elveszít. El se tudom képzelni milyen érzés lehet ez neki. Én csak egyszerűen nem tudok aludni, de ennél sokkal rosszabb lehet ilyesmit álmodni. Nem csodálom, hogy hetek után bele fáradt, és tőlem akarja hallani, hogy hogyan tovább. De ahogy meg akarnék szólalni, én is elveszítem a hangom. Kinyitom a szám, de azonnal be is csukom. Nem tudom, mit mondhatnék. Nem akarom újra elveszíteni, nem fogom újra elengedni. Most már rá jöttem, ez a fiú az, akit mindig is kerestem, olyan szerelemmel ismertetett meg, amilyenben még soha nem volt részem. Tudom, hogy örökké a szívemben marad majd, de most azért kell tennem, hogy ne veszítsem el.
Egy hirtelen gondolattól vezérelve intek egyet a konyha felé, jobb, ha ezt egy tea mellett beszéljük meg, a gyógynövények majd megnyugtatják háborgó gondolatait. Jobb is lesz, ha nyugodtan beszélhetünk egymással, és végleg tisztázzuk ezt a rémes helyzetet. Figyelem, ahogy lassan kilebeg a tálca a kannával és a két csészével és lehuppan a dohányzóasztalra. Magammal húzom a fiút a kanapéra, és oda nyújtom neki a gőzölgő csészét. Bátorítóan rá mosolygok.
- Idd meg nyugodtan kedves! Az illata nem túl kellemes, de az íze jó és megnyugszol tőle.
Figyelem, ahogy bele iszik, hirtelen boldogság ereszkedik a szívemre. Itt van vele, tenni akar kettőnkért, és látom a szemében, hogy bármit megtenne, amit csak kell. Veszek egy mély levegőt, hogy meg tudjak szólalni, mert úgy érzem, ideje lenne rá térni a tárgyra, ami miatt ide jött kockáztatva azt, hogy az Intézetben valaki észre veszi, és esetleg megrovást, vagy büntetést kap, amiért kiszökött éjjel. Egy pillanatra megpróbálom rendezni a gondolataimat, amiket szinte teljesen elterel a jelenléte. Lehunyom a szemem, hogy egymagam legyek a gondolataimmal. Ha rá nézek, elveszem azokban a gyönyörű kék szemekben, és semmit sem tudok kinyögni. Mikor össze rendezem, a szavaimat kinyitom a szemem és rá mosolygok, a kezem az ő keze után nyúl. Mikor ujjaim megtalálják az övéit össze fonódnak, és egy kicsit közelebb húzódom hozzá.
- Engem is kínoznak ugyan azok a gondolatok, amik téged kedvesem. Néha egész éjjel nem tudok aludni… mert nem tudok szabadulni a gondolattól, hogy megint elveszítelek. Úgyhogy… azt hiszem a rémálmaidnak nincs alapja. Szeretném, ha újra rendben lehetne köztünk minden, és nem akarlak újra elveszíteni.
Magam sem hiszem el, hogy volt bátorságom ezt így kimondani, de hatalmas kő esett le a szívemről. Elnézem, ahogy szorongatja a kezem, mintha attól félne, hogy ez is csak álom, és hamarosan az egész szerte foszlik. Bátorítóan rá mosolygok, remélem, megnyugtatta azzal, amit mondtam. Nem akarom, hogy szenvedjen. Szeretem a mosolyát látni, boldognak akarom őt tudni, és boldog akarok lenni vele.


A hozzászólást Magnus Bane összesen 2 alkalommal szerkesztette, legutóbb Kedd Okt. 24, 2017 11:36 am-kor.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Vendég

Vendég
avatar



TémanyitásTárgy: Re: Wait - Magnus & Alec   Kedd Jún. 27, 2017 6:04 pm


magnus & alec
- wait -

Képtelen vagyok tovább egyedül megbirkózni azzal, ami mindkettőnk vállán teher. Biztos vagyok benne, hogy Ő is érzi, szenved tőle. A kimondatlan dolgok és talán a szóban megfogalmazottak miatt is. Én pedig érzem, hogyan húzza le a bőrt rólam még és még és még mindig. Olyan sebesen, ahogy az már csak fájni képes.
Íriszeim cikáznak övéin, majd ajkán. Látom, hogy elnyitja, de végül nem érkezik meg tőle a vigasz, a támogatás, amire szükségem lenne. Elnyílt ajkakkal fordítom el róla szemeim. A csalódás, vagy a megértés - bármelyik is a domináló érzelem, egységként szökik fel arcomra a kettő. Kinézek egy pontot magamnak a szobában és azt fürkészem lelkesen, mit sem törődve vele, ha ez a némaság, ami tőle árad inkább arra kellene sarkaljon, hogy távozzak a rezidenciájáról. Lábaim gyökeret vernek, ami leginkább szívemből indul útjának. Nem tudom lehazudni, hogy a közelében akarok maradni, ezért nem is kezdek újabb értelmetlen makogásba, megvárom, amíg megmutatja merre akarja terelnie a beszélgetést.
Szemöldökeim értetlenül futnak össze, mikor látom, hogy a konyha felé int. Átsuhan gondolataim között, hogy most készül leinni magát, de elbízva magam veszek egy mély levegőt, amivel vázat adok eddigi hanyatt tartásomnak. Nyelnem kell, amikor húzni kezd maga után. Egy picit sem tiltakozom ellene, hagyom, had húzzon-vonjon. Sodródom utána. Leülök, ahová gondol engem, majd türelmetlen -mégis alig észrevehető- mocorgással fordulok felé. Szívem szerint nem fogadnám el a teát, de képtelen vagyok nemet mondani azok után, ahogy rám tekint, miközben felém nyújtja az egyik csészét.
- Rendben. - bólintok egy egészen aprót, mielőtt fújva a gőzt, belekortyolok. A forró ital végig karistolja a nyelvem, majd egészen a gyomromig felfűt. Ami azért is kellemetlen, mert úgy sóhajtok utána, mintha legalábbis ennél sokkal forróbb hangulatban volnánk, és persze azért is, mert már egyébként is úgy érzem nem izzadhatnék jobban akkor sem, ha küzdenem kellene az életemért. Lopva pillantok rá, miközben ajkaim összemorzsolom, majd megbillentve fejem lemásolom mosolyát. A szemkontaktusnak hamar véget vetek, hogy leküzdjem a teát. Bár semmi erőm most még a folyékony lidérccel is küszködni, elhiszem, ha Ő mondja, hogy segíteni fog. Hamar végzek vele, mit sem törődve a forró csíkkal, amivel felnyársal odabentről. Lerakom a csészét és Magnusra pillantok. Beszélnem kell, de akkor látom, hogy szemeit lehunyta. Végig fut rajtam a lehetősége annak, hogy most készül ténylegesen a végét vetni a dolgoknak közöttünk, ezért rendesen bepánikolok. Rápillantok az ő csészéjére is, hogy talán meg kellene innom azt is - amikor keze hirtelen enyémhez ér és megérzem a feszültséget pattogni közöttünk. Azon a ponton. Ahol érint. Nyelnem kell, mikor közelebb húzódik hozzám. Hol le pillantok a kanapé gyűrődéseire, amikből egyre kevesebbet látok közöttünk, hol föl a szemeibe.
Hallva szavait, hol elönt a nyugalom, hol újra rám tör a pánik. Értetlenül állok előtte, mégis boldogan. Bátorító mosolya, ahogy szavai visszhangzanak fejemben arra kényszerítenek, hogy mondjak valamit, bármit.
- Magnus... - levegőben hagyom a tulajdonképpen meg sem kezdett mondatom és rászorítok a kezére, ami enyémben pihen, hogy azon keresztül magamhoz vonhassam, megbillentve kissé, hogy törzse felém dőljön. Tekintetem szemeiről ajkaira vándorol. - Én is ezt szeretném. - búgom halkan, majd hacsak nem ütközök heves ellenállásba, elnyújtózom, hogy megcsókolhassam. Szabad tenyeremmel tarkójára simítva, könnyedén húzva magamhoz. Finom, könnyű, talán ismerkedős csókra, amit nem tartok ki sokáig. Épp csak egyetlen másodpercig uralom ajkait. A következőben elhúzódom, hogy teret engedjek közénk és láthassam arcát.
- Nem akarlak elveszíteni többé. - rekedtes a hangom és talán kissé vontatott is, de őszinte. Arcom bocsánatkérő, mosolygó. Lágy pillantást vetek rá, mielőtt visszahúzódok a kanapén nekem szánt területre.

liquid love || Ha nem jó, sikolts! ||
Vissza az elejére Go down
Magnus Bane


avatar


Hozzászólások száma :
43

TémanyitásTárgy: Re: Wait - Magnus & Alec   Pént. Aug. 11, 2017 6:45 pm



Alec& Magnus ©️
A csókja olyan váratlanul ér, hogy megszólalni sem tudok. Csak ülök ott, kigúvadt szemmel és idiótán vigyorogva, mint a fakutya. Mikor belépett az ajtón, nem számítottam, hogy csókot kapok, most pedig csak az zakatol a fejemben, hogy még többet akarok. Boldogan mosolyogva konstatálom, mikor azt mondja, ő sem akar elveszíteni engem. Nem is tudom, mit tudnék mondani, így inkább csak csendesen örülök annak, amit hallottam. Már tudtam, mikor ide jött, hogy ma este nem akarom már haza engedni, de addig aludni se hagyom, amíg a gyászos kifejezést, amivel ide jött le nem törlöm az arcáról. Képtelen lettem volna elnézni távolodó alakját, mikor minden porcikám a közelségét kívánja. Amennyire vissza tudok emlékezni eseménydús életemre nem éreztem még ilyen mélyen senki iránt. Sok szeretőmet néztem már elsétálni, de az Angyal gyermekei közül egy sem tartott soha a karjaiban. Alig több mint egy évszázaddal ezelőtt pedig még éles, és nem túl jó véleményem volt a Lightwood családról. Egészen addig, amíg Alexander, ez a kedvesen esetlen, gyönyörű lény be nem lépett az életembe. Most pedig, ajkának ízével az enyémen úgy érzem, soha többé nem lesz senki, aki úgy szerethetne újra, mint ő. Valahol az agyam hátsó sarkában megszólal féltestvérem hangja, cinikusan, mint mindig, hogy ne legyek már ekkora nyuszi. Próbálom elhessegetni, de csak mondja a magáét, mint valami beakadta magnó. Hogy csókoljam meg újra, ne hagyjam elmenni és a többi és a többi.
Hirtelen annyi energiát érzek magamban, hogy felpattanok, mintha rugó lenne a lábamban és a bárpulthoz suhanok. Vissza mosolygok, a fiúra miközben töltök magamnak egy italt. Vissza lebbenek mellé és megsimogatom az arcát.
- Hősiességed jutalmául, amiért leküzdötted a gonosz teát, nem kérsz valami erősebbet? –mosolygok, nem akarok kihívó lenni vele, de nem fogok szerencsétlenül ücsörögni, mikor végre itt van, és van esélyem előbbre lendíteni a kapcsolatunkat. Megengedek magamnak egy mosolyt, az értetlen arcát látta, valószínűleg hirtelen érte a hangulat-változásom, pedig megszokhatta volna.
Mielőtt válaszolhatna, vissza szambázom a pulthoz, hogy bekeverjem a kedvenc italát. Amíg háttal vagyok neki, addig engedek meg magamnak egy olyan vigyort, amit egy süldő kamaszlány is megirigyelhetne. Ha rajtam múlik, ő ma este már nem megy sehová, és talán még mosolyogni, esetleg nevetni is fog. Ahogy vissza ülök mellé, kicsit közelebb huppanok le mellé, mint ahonnan felálltam, és a kezébe nyomok egy poharat. Rá villantok egy barátságos mosolyt, és megengedem magamnak, hogy felizzanak a szemeim.
- Lazíts egy kicsit, nem akarlak leitatni, minden rendben lesz. Úgy tűnik, mint aki le akar részegíteni? –az arckifejezését látva elnevetem, magam- Inkább ne válaszolj!
Figyelem, ahogy méregeti az italt, mint aki attól fél, hogy van benne valami. Közelebb hernyózom hozzá a kanapén, hogy a lábam az ő lábához érjen, és abban a pillanatban megszólalnak a mellkasomban a dobok, szinte a fejemben érzem a dübörgést. Az áramló vér szinte megszédít, érzem, hogy kivörösödik tőle a fülem és az arcom. Ahogy nézem az arcát, szívem csak egyre hevesebben ver, a nyelvemen van az a bizonyos szó, és érzem, bármelyik pillanatban kibukhat belőlem a szóáradat. A fejemben egymást kergetik a mondatok: „Ne menj el!” „Hiányoztál” és „Szeretlek” de nem akarom csak úgy letámadni ezekkel, így inkább magamban tartom a monológomat, és megadom neki a kezdés jogát. Bátorítóan megsimogatom a karját, jelezvén hogy nyitott vagyok bármire, amit csak mondani vagy tenni szeretne.


A hozzászólást Magnus Bane összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Kedd Okt. 24, 2017 11:52 am-kor.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Vendég

Vendég
avatar



TémanyitásTárgy: Re: Wait - Magnus & Alec   Pént. Aug. 18, 2017 2:16 pm


magnus & alec
- wait -

Nem tudnám megmondani, hogy mire fel a nagy bátorság - hogy csókba csalogassam ilyen körülmények között, de nem tudok uralkodni magamon, amikor ilyen közel kerül sziluettje az enyémhez. Érzem, hogy minden sejtem bizsereg, a rúnák alatt különösen. Nyelnem kell, mosollyal elpillantanom róla, hogy épkézláb erővel töltsem fel vázam és elmondhassam, amit érzek, amit gondolok. Nem szól semmit, némán néz. Hol engem figyelnek gyönyörű, hívogató szemei, hol egy pontot szúrnak ki valahol a vállam fölött. Én minduntalan arcát fürkészem, kissé türelmetlenül mocorogva. Próbálok közelebb férkőzni hozzá, majd távolabb. Ajkaim el-el nyílnak. Szeretnék beszélni, többet mondani az érzéseimről, de nem vagyok a szavak ura. Tudjuk mindketten. Ujjaimmal babrálok, lepillantok közénk. Nem tudom eldönteni, hogy minek szól a némaságod...
Türelmetlenségem végül szétnyílik mellkasomban, mint frissen nyíló virág. Felpattan mellőlem, én pedig érzem, hogy a szín lefolyik belőlem, s talán a szőnyegnek ad újabbat, talán a szobának valamelyik sarkában. Szürkévé válok, magamra hagyottan. Meglepetten nézek utána, egyetlen vigaszomként mosolya szolgál, ahogy rám tekint vele válla fölött. Nedvesítenem kell torkomon. Kezdem úgy érezni, hogy az én keresztem a kapcsolatunk vége, hogy az álmaim valósak. Nem mond semmit, nem csókol tűzzel, mintha... Ekkor érkezik mellém újra, hogy arcom peremén simíthasson végig. Tekintetem rögtön övébe fúrom. Mosolyom leghalványabb jelét sem mutatva. Szemöldökeim szomorúan fordulnak egymás felé, még szemeim a megszokottnál is erőteljesebben vágyakoznak hozzá, s ajkaira.
- Hátöhm... - hebegek össze-vissza, meglepett arcot vágva. Tekintetem ide-oda futkos, végül csak 'miért is ne?' alapon vonva vállat, beleegyezem. - Nagyon erőset. - ingázik a fejem, miközben előre dőlök a kanapén, hogy lehámozhassam magamról a kabátomat, annak kartámlájára dobva. Már megint elillan mellőlem, s a pulthoz siet. Az üresen maradt helyét bámulom, majd a hátát, majd a lábfejem, majd a szoba minden sarkát, amíg távol van tőlem.
Visszatérve mellém, már közelebb merészkedik, mire megenyhülő mosoly szökik arcomra. Finom pillantás, apró bólintás, miközben elveszem az italt a kezéből. Szándékosan végig simítok kézfején közben, ahogy magamhoz veszem a löttyöt. Nem szagolgatom, nincs rá szükség. Épp csak a poharamról újra rápillantok, amikor elveszem szemeiben. Hogy lehetsz ennyire csodálatos?
Kérdéseire rögtön válaszolni akarok, de megállít benne. Kiszélesedik mosolyom, majd sután bólogatva az italom a számhoz emelem, hogy azzal lekössem gondolataim, ha már szóban nem tudom. Úgy nézem az italt, mintha legalábbis lenne benne egy meg nem beszélt adalék, de persze tudom én, hogy nincs. Pillantásom emiatt bocsánatkérő lenne, de akkor lába az enyémhez ér, én meg kis híján leejtem az üveget. Tényleg, még mindig ilyen hatással vagy rám?! Éppen emiatt, mintha parancsot kapnék és az életem múlna rajta, feliszom a pohár tartalmát! A grimasz, ami követi a folyamatot persze árulkodó.
- Fantasztikus... - emelem meg kissé, majd elnyújtózva az asztallapra koccintom a poharam fenekét, közben megpróbálom levetkőzni zavarom, amit közelsége okoz. A karom simogatása nem éppen segít ebben. El is nevetem magam, fejem megcsóválom. Megköszörülöm a torkom, majd lassan fordítom pillantásom felé. - Nagyon... - kissé zavarodottan nézek rá. - Nagyon meleg van itt, nem?! - húzgálom ujjam beakasztva nyakperememen át a pólóm, mintha levegőztetni akarnám a törzsem. Nem tudom, hogy az ital, vagy a közelsége, vagy egyszerre a kettő, de meggyulladok, ha ez így marad.
Megdermedek, mindössze ajkaim nyílnak el, s szemeim ejtik rabul Magnus ragyogó íriszei. Lágyan rázva fejem, közelebb és még közelebb húzódom hozzá. - Hiányzol... - súgom mély, bariton hangon, miközben orrom hegyével arcperemén szántok végig, hogy végül járomcsontjára pecsételjek csókot, majd így tovább a füle környezetére, egészen a nyakszirtjéig, hacsak nem húzódik el tőlem. Alkohol késztet minderre?! - Magnus, hallod egyáltalán, amit mondok?... - nem nézek fel rá, a nyakának ívén maradok, s a következő percben nem törődöm azzal sem, ha kiverem a kezéből az italát, az ölébe helyezem fészkem, hogy a kanapé háttámlájába idomulhassunk, egy foltba olvadva. Az ajkaira marok enyémekkel, hogy beteljesíthessem szívem kívánságát...

where's my love || Ha nem jó, sikolts! ||
Vissza az elejére Go down
Magnus Bane


avatar


Hozzászólások száma :
43

TémanyitásTárgy: Re: Wait - Magnus & Alec   Kedd Okt. 03, 2017 8:53 pm



Alec & Magnus ©️
Mozdulatai olyan hirtelen érnek, hogy reagálni sincs időm, csak egy kéjsóvár nyögés szakad fel torkomból csókjai nyomán. Nem gondoltam volna, mikor megjelent küszöbömön, hogy ennek az estének ez lesz a vége, de most, hogy a karjaim közé kaparintottam, nem engedem el többé. Vagy inkább ő vette át az uralmat teljesen felettem? Nem tudom eldönteni. De csókjai egyértelműen arról árulkodnak, hogy ennek az estének most már csak egyetlen egy végállomása lehet, mégpedig széles ágyam puha párnái. Az agyam hátsó sarkában pedig elkezd hangosan nevetni a „kisördög”, lényem démoni része, amely másra sem vágyik egyfolytában, mint a testiségre. De valahogyan ez a hang gyorsabban elnémul mit szokott. Valami elhallgattatja, talán az Alec kék szemeiből kitekintő angyal, a szerelem, ami hozzá fűz. Az az érzés, hogy ez most más, ez most több, és nem akarom, hogy az alantas ösztönök vezéreljenek.
- Te is hiányzol nekem kedves –dorombolom, ahogy ő lassan árasztja el forró csókjaival bőrömet. Még kikívánkozik belőlem, hogy „el sem tudom mondani mennyire” de már nincs lehetőségem rá, hogy kimondjam.
A félbe maradt mondatot inkább bele sűrítem a csókba, amit boldogan viszonzok, amint oly ismerős és puha ajkai össze forrnak az enyémekkel. Agyamból kiszorul minden gondolat, csak ő marad, és a féktelen boldogság. Karjaimat izmos mellkasa köré fonom, a kezem becsusszan a fekete póló alá, ahogy egyre jobban a kanapé párnáiba préselődöm. A teljes megadás csókja ez, a jele annak, hogy az övé vagyok, hogy sosem gondoltam komolyan azt, hogy akár csak egy percig is tudnék nélküle létezni, és végtelen fájdalom volt saját ostoba döntésem súlyát cipelni. Most pedig megadom magam neki, álljon bosszút rajtam, eressze ki minden frusztrációját és dühét, tegyen velem, amit csak akar.
Hosszú ujjaim fürge táncot lejtenek domborodó hátizmain, olyan közel préselem karjaimmal amennyire csak lehet. Ahogy kicsit kinyújtom a lábam a kezemből kirepült pohár hangos, méltatlan zörgéssel gurul végig a padlón, alkoholszagú foltot hagyva maga után, de a legkevésbé sem érdekel. Majd holnap, vagy holnap után, vagy mikor kedvem tartja, feltakarítom. Most nem számít semmi, csak ő és én, és a csók melyben össze forrtunk. Minden porcikám azt kívánja, bárcsak örökké tarthatna ez a pillanat, bár ne kellene soha eleresztenem kedvesem ajkait, ne múlna el az eufória, ami akkor tört rám, és biztos vagyok benne hogy rá is, mikor egymásnak estünk.
Néhány hosszú, eufórikus percig csak faljuk egymást, én mikor a kezeim lassan lecsusszannak széles hátáról, és megállapodnak a mellkasán. Egyre lassítom a csókot, végül lassan megszakítom, és egy kicsit eltolom magamtól. Mélyen a szemeibe nézek, ajkamon boldog mosoly látszik. Mondanom kell neki valamit, a szavak iszonyatosan feszítik a torkomat és nem bírom tovább.
- Drága Alexander… -ahogy kimondom, a nevét egy apró csókot lehetlek ajkaira, hogy tudja, nem valami borzalmasat akarok mondani, nem ellökni akarom magamtól, sőt…- elmondhatatlanul boldog vagyok, hogy újra itt vagy velem, és soha többé nem akarlak elengedni.  –megsimogatom az arcát, ujjaimat csiklandozza a finom borosta, ami a nyakamat is éppen olyan finoman cirógatta. – Együtt leszünk, ameddig a gonosz idő engedi… és utána sem foglak soha elfelejteni.   
Mondandóm végeztével hozzá hajolok, ajkaimat az övéire tapasztom, és úgy húzom közelebb magamhoz.


A hozzászólást Magnus Bane összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Kedd Okt. 24, 2017 12:12 pm-kor.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Vendég

Vendég
avatar



TémanyitásTárgy: Re: Wait - Magnus & Alec   Vas. Okt. 08, 2017 4:31 pm


malec
- wait -

Valószínűleg az alkoholra kellene mindkét kezemmel - és talán lábaimmal is - mutogatnom. Annak köszönhetően csattanok  puhán az ölébe és borítom be díszes és csinos köralakját enyémmel. Amiatt tornyosulok fölé és csókolom ajkait. Igen, persze. Hát nem! Egyáltalán nem. Némileg közrejátszhat. De nem ez motivál! A szívem vezérel. Olyan erős érzésem támad, mint amikor a 'rettenthetetlen' rúna felkerült a karomra és kiakartam kiáltani a világnak, hogy mit jelent nekem... De már minden más. Már mindent máshogy élek meg. Soha többé nem lenne szükségem egyetlen ostoba rúnára sem, hogy bevalljam, mit érzek Magnus iránt. Ő elemi erőkkel vonz magához, olyan érzéseket hagyva bennem, melyek létezéséről sem tudtam soha korábban. Kívánom őt, szeretném minden percben tudni, hogy van, hol van, mit csinál, elfelejtett-e?! És ahogy puha ajkai találkoznak enyémekkel, felrobban a szívem.
Ahogy karjai kalandoznak rajtam, úgy állnak fel a puhább szálak testem szövetei mentén - mindenfelé. Borzongok. Sóvárgok, halkan belenyögök a csókunkba, s amikor eltol magától, euforikus állapotomban csak tompán nézek utána, elnyílt ajkakkal, kérdőn. Képtelen vagyok megérteni, mi lehet az, ami olyan fontos lehet, hogy szavakkal kell beszélnünk, tettek helyett?! Pironkodva, sután figyelem, résnyire összeszűkült szemekkel. Fürkészem arcát, szemöldökeim felfutnak finoman. Lágyul arckifejezésem, mikor a nevemen szólít. Újabb csók, röpke és finom, én pedig tudom, hogy lángol a testem, többet akarok tőle... most. Még többet, de elhúzódik, hogy a hangja közénk férkőzve elmondja, mi az, ami kikívánkozik, én pedig türelmetlen-türelemmel húzódom annyira el, hogy ajkait, íriszeit nézhessem, miközben ölébe mozgolódva ülve hallgathassam. Széles mosolyt varázsol ajkaimra azzal, amit elmond, de úgy érzem, most nem erre van szükségem. - Magnus... - kissé szégyellősen próbálok közbeszólni, de hiába, mert folytatja és ezáltal én el kell hallgassak. Meglep, amit mond, szemei között ugrál a tekintetem.  - Magnus, én... - belekezdenék, de akkor elrugaszkodik a háttámlától és csókba von, ami olyan erővel szakít ki gondolataim közül, hogy esélyem sincs befejezni, amit elkezdtem. Közelebb húz, én pedig lángolok az ölén ücsörögve. Gerincem mentén futkos a felkúszó, bizsergető érzés, mégis belenyögve a fájdalomtól, el kell szakadjak tőle. Homlokom övének támasztom, lenyelem a legelső sóhajt, mi felszökne ajkai hiányától.
- Magnus... - kezdem ismét határozatlanul, kissé vonakodva hátrébb hőkölve, hogy láthassam gyönyörű szemeit, és arcát. Ajkaim hol el távolodnak, hol összetalálkoznak, mégis habozok beszélni. Nyomaszt a gondolata annak, amit mondott... hogy mi lesz majd vele, utánam, de most mást szeretnék. Nyelnem kell. Megfeszülök. Érzem, hogy a köralakja mellett letámasztott tenyereim begörcsölnek, olyan erővel marok a kanapéra, ajkaim vékony vonallá formálom, majd bátortalan pillantás előzi meg kérdésem.  - Szeretnélek megkapni... - attól félek elájulok, olyan erő mar a tarkómra. A térdeim reszketnek, mégis állom pillantását. Bízom válaszában, abban, hogyha korai, vagy nemleges felelet szökne fel ajkai között, azt is finoman tálalja majd, így félelmem hiába való, mégis valódi. - Szeretnélek most én megkapni... - arcizmaim megfeszülnek, szemöldökeim felfutnak, ajkaim felfelé húzódnak, csalóka mosolyt rajzolva arcomra ezáltal.

you are... || Nem bírtam ki, muszáj, neharagudj!  Zacsi  || ••
Vissza az elejére Go down
Magnus Bane


avatar


Hozzászólások száma :
43

TémanyitásTárgy: Re: Wait - Magnus & Alec   Hétf. Okt. 09, 2017 12:32 pm



Malec ©️
Érdeklődve figyelem szépen metszett arcát, ahogy immár harmadszorra fut neki a nevemmel kezdett mondatnak. Hangja simogat, mint a legfinomabb selyem, és minden idegszálam bizsereg tőle. Figyelem össze szűkülő ajkait, újra meg akarom csókolni, és soha többé el nem engedni. De látom a szemében, hogy nagyon elszánta magát, valamit nagyon akar.
A szavai meglepetésként érnek, de nem a rossz értelemben. Érzem, hogy arcomba szökik a vér már a gondolatra is, hiszen én már annyiszor fantáziáltam erről. Újra végig simítom az arcát, kezemmel elidőzöm állkapcsának ívén. Egy gyors csókot lehelek ajkaira, ahogy az az imádni való rosszfiús mosoly megjelenik rajtuk. Nem tudok ellen állni neki, sosem tudtam, az első pillanattól vonz magához, akár egy mágnes, én pedig tehetetlen vagyok. De nem is akarok küzdeni. Megadom magam neki teljesen, mindent megadok neki, amit csak kíván. Elmosolyodom, két kezemet a vállaira teszem, és lassan de határozottan tolni kezdem, hogy kénytelen legyen talpra állni. Mikor kénytelen-kelletlen felegyenesedik, magam mellé húzva vissza nyomom a kanapéra, egy gyors mozdulattal az ölébe szökkenek. Magasságom dacára hatalmas termetűnek tűnik, ahogy puhán a combjaira helyezkedem. Bár nem tudom, miért csodálkozom ezen, hiszen az egész életét edzéssel töltötte, én meg futni is maximum csak akkor szoktam, ha kergetnek.
- A tiéd vagyok  –dorombolom és most rajtam a sor, hogy csókokkal illessem nyakát. Ajkaimat puhán végig futtatom a fekete rúna egész hosszán, úgy simulva hozzá, akár egy hízelgő macska. – Mindig is a tiéd voltam.  –dorombolom tovább és átölelem a nyakát. – Kérdezned sem kellett volna kedvesem. Csak tedd meg!
Ahogy kimondom ezeket a szavakat, megérzem a rezdülést, és tudom, célt értem. Nem merte elmondani mire vágyik, talán tiszteletből, vagy más miatt, de már nem számít. Akarja ezt, jobban, mint amennyire bármit akart eddigi életében. És én? Elmondhatatlanul vágyom rá, titokban már megannyiszor elképzeltem, és szégyen nélkül vetem alá magam akaratának. Szemeim újra felizzanak, majd közel hajolva újra hagyom, hogy ajkaink mohón össze forrjanak. Elveszem a csókjában, karjaimat nyaka köré fonva. Egyik kezemmel megsimítom a tarkóját, nem akarom, hogy feszélyezve érezze magát. Tudom, sejtem mennyire új még ez neki, de olyan erős és határozott tud lenni, nem hiszem, hogy éppen ez fogja elbátortalanítani. Nem új ez a helyzet, csak ő és én vagyunk, mint már annyiszor, nem kell máshogy éreznie magát.
A csókján érzem, kezdeti bátortalansága lassan tova száll, átvéve az uralmat az erőtől duzzadó fiatal felnőtt, akit én annyira szeretek és csodálok. Boldogan leszek az övé, ahogy ő az enyém lett már annyiszor.


A hozzászólást Magnus Bane összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Kedd Okt. 24, 2017 12:24 pm-kor.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Vendég

Vendég
avatar



TémanyitásTárgy: Re: Wait - Magnus & Alec   Kedd Okt. 10, 2017 1:25 pm

+18

malec
- wait -

Érzem, hogy az ereimben munkáló vér forrósodni kezd. Angyalnak becéznek bennünket, legalábbis félmértékben, én most mégis a létező legtávolabb érzem magam attól, hogy glória és szárnyak csatlakozzanak hátamhoz, miközben kívánságom igyekszem puha szavakba öltöztetni. Látom arcán a meglepettséget és nyelnem kell. Megtartanom magam, mert tartok tőle, hogy talán túl sokat kérek tőle - de bujkál bennem egy ideje, és mivel még nem adta magát nekem, én... szeretném megkapni őt. Szeretném tudni milyen érzés, amikor én diktálok, amikor én irányítok. Igen, talán csak egyszeri élmény lehet, de úgy érzem sosem elégednék meg vele. Ajkaim morzsolgatom. Szavai nem formálnak választ, helyette csókkal felel. Belemosolygok ajkaink puha ütközetébe, érzem, hogy ágyékomba áramlik a vér, le délre, hogy jelét mutassa áruló testem - már csak a gondolat elegendő, hogy egy magasabb rendű állapotba lépjek. El kezd tolni magáról, mire ajkaim szétnyílnak és kérdőn, döbbenten kutatom íriszeit válaszokért. Keresem a megfelelő szavakat, attól félek, túl mentem egy határon, így hát engedelmesen kikecmergek öléből, hátrébb bukdácsolva párat. Megköszörülöm a torkom és fejem csóválom, már-már bocsánatkérésem fogalmazom, amikor magához von és elfeledteti velem azt is, hogy hol vagyok... A következő pillanatban felnyögök a meglepettségtől, mikor hátam csattan a kanapé támlájába. Pihegni kezdek, ahogy váratlanul az ölembe terem. Az Angyalra!! Olyan szavak ismétlődnek fejemben, melyek hallatán a Klávé börtönbe tessékelhetne.  - Mhaaagnnusss... - nyögöm izgatottan, ahogy belefészkeli magát ölembe. A döbbenetet felváltja valami euforikus. Mély csodálattal nézek végig alakján, kezeim rögtön combjaira tapadnak, s onnan egészen csípőéig meg sem állnak. A szavak, amik megtörik a csendet ismét felfestik arcomra a zavart. A kellemes fajta zavart. A bizsergés szét áramlik belsőmben és tudom, már tudom, ... hogy mit akarok most.
A nyakam illeti csókjaival, mire fejem párhuzamban mozgásával hátraejtem és lehunyt szemeim alatt sóhajtozom. Megpróbálok uralkodni magamon, de ujjaim görcsösen rámarnak derekára, miközben ágyékom tüzelni kezd, s talán keményebbre merevedek, mint bármelyik általam már jól ismert szeráf. Ajkaim beharapom, próbálok, én tényleg próbálok uralkodni magamon, de amikor ilyen édesen és kéjesen kényeztet, nem tudok mit tenni. A szavai pedig tovább korholják vágyakozásom iránta! Kinek a gyomra ne kezdene liftezni, amikor a vágya forrása éppen azt csókolja bőrének szöveteire, hogy mindig is az övé volt... Átöleli a nyakam, és akkor résnyire nyílt szemekkel fordítom felé fejem, hogy orrom hegyével még súroljam arcperemét. A szavait meghallva bukfencezni kezd a gyomrom, s mindkét karom megfeszül. Nyelnem kell. Álomszerű állapotba kerülök alatta, miközben hátára csúszik egyik tenyerem, a másikkal félgömbjére simítok, hogy még közelebb húzzam szenvedélyesen - magamhoz, az ölemben. Szavai után nehéz türelmetlenségemet elengednem. A bátortalanságom tova illan, ahogy csókba forrunk össze. Elvesznek a határvonalak közöttünk, egy foltként mocorgunk a kanapén, én pedig érzem, hogy lassan nem bírom tovább - miközben ajkaiba kapaszkodok enyémekkel, erőt véve és bátorságot, elkezdem lehámozni róla a ruháit. Ellentmondást nem tűrve. Amikor kell, akkor elválok ajkaitól, de ha csak nem muszáj, nem töröm meg a csókot. Időnként nyakára kapok, szívom, harapom a bőrt, nem ügyelve rá, hogy finomkodjak. Hogy is tudnék?! Letépem magamról a kabátom és a pólóm. Nem tudom, hová dobhatom őket, nincs tájérzékem, így csak dobálom az anyagokat vakon. Valamit le is borítok, hallom én is, hogy csattan, de az ölemben fészkelő elvonja minden figyelmem.
- Ne itt... - nyögöm az ajkai közé, majd lágyan felegyenesedem, ölelve, csókolva, a nadrágjával babrálva, miközben a hálója felé igyekszem. Elég rég nem jártam már ott. Mióta ... összevesztünk.  - Shhhh... - csitítom és a következő pillanatban azon kapom magam, hogy belepréselem az ajtóba, ami még utunkat állja. Ohhh, mit nekem egy ajtó?! Ha nem nyitja ki, betöröm! Belecsókolom annak merevségébe, miközben lehámozom róla a nadrágot, akárcsak magamról. Kissé ügyetlenül irányítok, bízom benne elnézi nekem. Combja alá kapok, továbbra is az ajtó és magam közé préselve és úgy simulok hozzá, hogy a férfiasságát - enyémhez tudjam dörzsölni, miközben a nyakán járnak ajkaim.  - Annyira kívánlak... - búgom fülébe, a combját továbbra is megragadva, másik kezem tenyerével feje mellett támaszkodva. Ajkaim nem válnak el tőle. Töretlenül várom, hogy beljebb jussunk, ám ha nem nyit ajtót, a mellettünk nem túl távolira lévő asztalra fogom feldobni. Lüktet a férfiasságom, érzem, hogy a szívem egyszerre dobban a vágyakozás hullámai alatt. Pont most, ezek után, már nem kérheted tőlem, hogy türtőztessem magam...
c r a z y ||  Zavart  || ••


A hozzászólást Alexander Lightwood összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Hétf. Okt. 23, 2017 10:18 pm-kor.
Vissza az elejére Go down
Magnus Bane


avatar


Hozzászólások száma :
43

TémanyitásTárgy: Re: Wait - Magnus & Alec   Kedd Okt. 10, 2017 11:13 pm



+18 Malec ©️
Ahogy sebtében lekerülnek, a ruháink szinte érzem pattogni a szikrákat. Elmondhatatlan boldogság tölt el, mert tudom, hogy ledobta minden gátlását, felszabadult, és boldoggá tudom tenni. Nekem ez a legnagyobb boldogság, őt, a legdrágábbat boldognak látni. És most nem vágyom másra, mint hogy minden igényét kielégítsem. Csókja forró és türelmetlen, erős kezei pedig olyan szilárdan tartanak, hogy ha akarnék, se tudnék megszökni. De miért is akarnék? Azt hiszem, ezután az este után még inkább nem fogok kikívánkozni a karjaiból, mint eddig. Csókján, érzem, hogy ő is akar engem, nadrágja úgy feszül ágyékán, hogy az már szinte nekem fáj.
Ahogy felkap a kanapéról meglepett nyikkanást hallatok. Tudom nagyon jól, hogy erős, de ezt az erőt a saját bőrömön még sosem tapasztaltam. Ahogy az ajtóhoz présel, sosem érzett hévvel tör rám a vágy. Egyszerűen megőrjít, magam sem tudom honnan jött ez a hirtelen támadt dominancia, de nagyon tetszik. Elvégre kettőnk közül, csak én maradok örökké huszonéves, ő egy nap érett férfivé válik majd. Ahogy ajkai a nyakamon játszanak, két kezemmel feltúrom a puha fekete fürtöket, de érzem minden csókján a sürgetést. Vágyai felkorbácsolódtak, a beteljesülésre vágyik, és ha kell az ágy helyett a padlón fog magáévá tenni. Egyik kezemmel elengedem dús haját, és lázasan kezdek kutatni a kilincs után, de nem könnyíti meg a dolgomat. Még így, ködös tudattal is gondolok arra, hogy ha csak úgy kinyitom a hálószoba ajtaját varázslattal, a padlón fogunk landolni, és nekem fog jobban fájni. Ahogy hozzám simul, lassan egyáltalán nem tudok tisztán gondolkodni, és majd megőrülök, de az istennek sem találom a kilincset. Halkan felsóhajtok, ahogy forró lehelete megcsiklandozza a fülem, megsimítom izmos karját. Hallom, ahogy valami hangos csattanással landol a padlón, de nem érdekel.
- Türelem tigris…-szuszogok- Csak egy… egy pillanat!
Mikor a tenyerem végre megtalálja a hideg fémet, lenyomom, a zár pedig engedelmesen kattanva enged, feltárul a fényűző szoba, és persze a legfontosabb, a hatalmas, puha ágy. Én pedig újra megcsókolom az én felajzott angyalomat, két kezemmel erős vállaira kapok, és hátrálni kezdek az ágy felé. Az éjjeliszekrény fiókja hangos csattanással kivágódik, tudja ő is nagyon jól, mi van benne.
Ahogy a térdeim elérik, az ágy keretét megtorpanok, de a következő pillanatban már a paplanon fekszem keresztben. Nem tudom eldönteni, hogy magamtól dőltem-e hátra, vagy ő fektetett le, de azt tudom, hogy most felettem támaszkodik, én pedig újra elveszem igéző szemeiben, ahogy egy pillanatra elválunk egymástól. Most olyan hihetetlen jeges kéke, amilyennek még soha nem láttam őket, követelő és ellentmondást nem tűrő szempár ez, én pedig újra megborzongok. Ujjaim végig futnak mellkasán, eljátszanak hasizmai alsó részén, míg elérik az áhított pontot, és gyengéden végig simítják legérzékenyebb részét. Szinte érzem vágytól ittas lüktetését, és ez engem is feltüzel. Felemelve a fejem óvatosan a fogaim közé csípem a fülcimpáját, játékosan megharapom.
- Ha kívánsz…-dorombolom vágytól ittas hangon a fülébe-… akkor mire vársz még? Tégy a magadévá!
Magamat is meglepem micsoda szabad szájú hímrinygó lettem hirtelen, de nem bánom. Neki szívesen vagyok ilyen is, és olyan is, bármit, amivel boldoggá tehetem. És most erre vágyik, kicsikét ez a bosszúja is, a sok külön töltött perc miatt. Nem finomkodik velem, és én ezt elmondhatatlanul élvezem. Vágyom vadságára, vágyom rá, hogy féktelen legyen, és úgy szeressen, ahogy ösztönei diktálják. Újra megcsókolom, hevesen bukom ajkaira, miközben kezemmel szolgálok neki, lassan simogatva tagját, apró nyögésekre ösztökélve. Az egyik lábamat átvetem az övén, így húzva egyre közelebb magamhoz, kéjes nyögéssel nyugtázva, hogy keze ismét megtalálta combom puha bőrét, és úgy mar bele, mint egy éhes vadállat az elejtett zsákmányba.  Szabad kezemmel ismét a haját túrom, illata egyszerűen megrészegít, többet akarok, és még többet, eggyé válni vele örökre, megpecsételve ezzel szerelmünket egymás iránt. Mikor ajkai egy pillanatra eleresztik az enyémeket lehunyt szemmel hagyom vissza hanyatlani a fejem, mámor ittasan pihegve. A világ megszűnt létezni körülöttem, azt sem hallottam, ahogy a macska, aki eddig a párnámon aludt felháborodott nyervákolás kíséretében kivonul a szobából. Nincs semmi, csak Alec és én, a két ziháló test, akik szerelmes ölelésben forrnak össze, utat engedve vágyaiknak.
- A…Alec…-préselem ki ajkaim között nevét- Ne kímélj…a...tiéd vagyok!
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Vendég

Vendég
avatar



TémanyitásTárgy: Re: Wait - Magnus & Alec   Szer. Okt. 11, 2017 6:53 pm

+18

malec
- wait -

Belepréselem az ajtó feszes lapjába hátát, úgy csókolom bele az éjszakába. Képtelen vagyok uralkodni magamon, amikor a gyomrom folyamatosan bukfencezik és a szívem majd' kiugrik a helyéről, hogy ismét megérinthetem, megcsókolhatom, méghozzá úgy, ahogy eddig még nem tehettem. Hosszú időnek tűnik a nélküle eltöltött éjszakák száma, így hát egyáltalán nem furcsa az, hogy most maguk alá gyűrnek a hullámok, én pedig az ajkaiba nyögve megadom magam az érzelmeimnek, a vágyaimnak. A hajamba túr, én pedig minden erőmmel azon igyekezem, hogy letépjem róla a ruháit. Kissé bátortalannak érzem magam időnként, de a határozott mozdulataim úgy hiszem leplezik mindezt. Falom ajkait, nyakának vonalát, arcának peremét. A puha bőrre szívom lenyomatát szívemnek, tudja meg az egész világ, hogy Magnus Bane hozzám tartozik, uralkodjon csak rajta pecsétem. Erőszakosan csókolom, feszülten, céltudatosan, akaratosan, combja alá kapok, húzom magamhoz és ahol csak tudok, simulok hozzá, hogy férfiasságát dörzsöljem kezemmel, vagy sajátommal, miközben arra várok, hogy bejuthassunk. Valamit leverünk, de nem tudom, hogy melyikünk az, mégis elhúzódom egy arasznyira, hogy meglessem, nem-e mérges emiatt.
 - Ahhz túl sok idő... - lágyan nevetek a csókba, amivel megillettem, miközben a kilinccsel babrál. Nem engedem elhúzódni, mélyítek a csókon, mégis egyik karommal addig hadonászok, amíg meg nem érzem az ajtót csattanni mögöttünk, miközben előre nyomulok, őt hátráltatva ezzel az ágy felé. Hallom a búgó hangot, az éjjeliszekrény fiókjának hangját, és tudom, hogy miért - de egyelőre nem foglalkozom még vele.
Az ágy szélének ütközve rögtön rálököm. Nem finomkodom, valahogy úgy tűnik, nincs arra időm, a türelmem határán egyensúlyozva. Fölé magaslok sebesen és rögtön beborítja alakom árnyéka testét. Elterül előttem, én pedig térdelek lábai között, úgy pillantok végig tökéletes testén. Minden egyes területét alaposan feltérképezem, közben alsó ajkam harapdálom, s mintha csak hívószóval pillantanék aranyszínű íriszeibe, máris ujjai hasfalamon játszanak. Lehunyom szemeim, térdelve előtte hátravetem fejem, némán sóhajtok, s amint merev tagomra simítja lágy tenyerét, rögtön előrezuhanok. Talán a zavar miatt, talán a vágy igyekszik beborítani és elvenni a maradék józanságom is, de előre zuhanok és így férfiasságom övéhez dörzsölöm, miközben fülemen játszik. Libabőrözik gerincem mentén a bizsergetés, ahogy meghallom szavait.
- A magamévá teszlek... - erővel fordítom fejem felé, így ő is kénytelen ellen-irányba fordulni, s most előttem szabad ő ékszerrel borított fülcimpája, amit rögtön birtokba is vesznek ajkaim, majd az alatta lévő területet, a nyakát, mindazt, amit elérek.  - Annyira gyönyörű vagy... - talán ostobaság ilyet mondani, ilyen heves húzás után, s talán hitevesztett dolog, de így látom. Ahogy az ablak üvegén megtörik a hold fénye és ezüstösre színezi Magnus bőrét, úgy érzem képes lennék beleolvadni a látványba. A férfiasságomon játszik tenyere, én pedig egyre bódultabban lihegek fölötte, miközben magam is megengedem jobbomnak, hogy ujjaim merev tagja köré tekeredjenek és fel-le, érzékien lassan, majd vadul sebesen kényeztessék, közben a nyakán játszanak puha ajkaim, vagy a nyelvével táncol enyém. Erővel marok combja alá, igazítom csípőjét, közben elnyújtózom az éjjeli szekrény felé, hogy a muszáj dolgainkat- elvégezzem, s hamarosan ismét fölötte termek, hogy megtámaszkodva feje mellett, hallva szavait, elvesszem a kontrollt.
- Mhaagnnuss... - mintha csalódnék magamban, arcom grimasszal teli, mint valakié, aki feladja. A következő pillanatban hevesen nyúlok feneke alá, hogy egyetlen határozott mozdulattal átfordítsam, s a hasára essen. Én rögtön előre kúszok, végig hullámozva hátán, háta mögött a tarkójánál megállva ajkaimmal, hogy csókoljam még egy darabig finoman, miközben egyik kezemmel támaszkodom a másikkal férfiasságom igazgatom.  - Nem kíméllek... - mintha személyes küldetésem lenne, erővel, lendülettel tolom be neki, nem törődve izmai megfeszülésével. A szűk forróság eltompítja bizonytalanságom és a következő percben már arra kapom magam, hogy csípője alá nyúlok, felhúzom, hogy négykézláb legyen előttem és tolni, lökni kezdem. Marom a hátán a bőrt, simítom, van hogy elnyújtózom, hogy csókolhassak a fülébe, a nyakába, a férfiasságához nyúlok, kényeztetem, közben van, hogy félgömbjére csapok tenyeremmel, vörös lenyomatot téve rá. Nyögök, sóhajtozom és olyan mélyen simulok belé, amennyire csak lehetséges... Szemeim lehunyva, fejem kissé hátraejtve sóhajtozom, belemerülve a gyönyörbe, amit okoz nekem. Érzed Te is?

c r a z y ||  Zavart  || ••


A hozzászólást Alexander Lightwood összesen 2 alkalommal szerkesztette, legutóbb Hétf. Okt. 23, 2017 10:19 pm-kor.
Vissza az elejére Go down
Magnus Bane


avatar


Hozzászólások száma :
43

TémanyitásTárgy: Re: Wait - Magnus & Alec   Szer. Okt. 11, 2017 11:51 pm



+18 Malec ©️
Olyannyira elmerültem a kényeztetésben, hogy szinte nem is figyelek rá merre és hogyan mozgat, csak hagyom, hadd helyezzen, ahová csak akar. Bódultan engedelmeskedem neki, követem minden mozdulatát, minden apró rántást, és közben megmagyarázhatatlan teljességet érzek. Ennek így kellett lennie, az első pillanattól. Ahogy a kapcsolatunkban minden értelemben egyelőek vagyunk, így a hálószobában is azok tudunk lenni. Volt annak idején néhány olyan szeretőm, akik termetük, vagy épp temperamentumuk miatt domináltak felettem, de ez nem erről szól. Ez más, nem megadás és tűrés, hanem az én egyetlenem vágyainak szolgálata, testemmel, lelkemmel, egész lényemmel.
A heves behatolás felkészületlenül ér, hatalmas sikolyt fakasztva belőlem. Ahogy eggyé válunk, minden izmom megfeszül, és földöntúli gyönyör jár át. Micsoda látvány lehetünk egy külső szemlélőnek. Akár heroikus festményen is megörökíthetnék a démont legyőző angyalt, aki hatalmas kardjával átdöfi a pokolbéli forróságot árasztó testet. Ahogy a gyönyör első hulláma át csap a fejem felett két kézzel a lepedőbe marok, alsó ajkamat kéjesen beharapom, úgy tolom hátrafelé csípőmet, hogy minél inkább forró ölébe simulhassak.
Ahogy felhúz, engedelmesen négykézlábra támaszkodom, de már most tudom, nem fogom tudni soká megtartani magam. Ez ahhoz túl jó. Derekam és hátam összes izmát meg kell feszítenem, de a könyököm így is remegni kezd. Mégis csupán annyi zakatol a fejemben, hogy ha most abba hagyja, biztosan megőrülök. De persze miért is akarná abba hagyni. Ahogy egyre mélyebbre hatol, érzem a hátamon, hogy légzése egyre gyorsul, teste minden porcikája forrósodik, tagja pedig egyre jobban lüktet a vértől.
Tenyerének minden csapása nyomán hangos nyögés szakad fel belőlem, az ütések forró nyomot hagynak, édes kínnal égetve húsomat. Sosem gondoltam volna, hogy valaha látni fogja ezt az oldalamat. A szégyentelen selyemfiút, aki imádja, ha erélyesen szeretik. De már tudom, nem kellett volna titkolnom előle. Vadul, és ösztönösen szeretkezik velem, talán olyan vadul, mint még senki soha, én pedig imádom őt ezért. Most, néhány röpke órára istenné válik, s én vagyok az áldozati bárány, a felajánlott „szűz”, akin kedvét töltheti. Minden nyögésem egy-egy ima, könyörgés, hogy ne hagyja abba, hogy azt kívánom, bár soha ne szakadna vége a gyönyörnek.
Heves lökései nyomán könyökeim megbicsaklanak, és nem bírom tovább tartani magam, felsőtestem kénytelen vagyok a paplanra engedni, kezeim még mindig a finom anyagba kapaszkodnak. Szemeimet lehunyom, és hangos nyögésekkel adom tudtára, hogy micsoda gyönyört okoz. Ohhh vajon ő mit érezhet? Soha ehhez hasonló élménye még nem volt, de hangjai alapján a fellegekben jár. Ösztönei vezérlik, és csodálatos szeretővé teszik, meg vagyok győződve róla, hogy ilyen gyönyört még soha nem életem át.
-A…Alec…- nyögöm nevét, hangomba valami furcsa macskaszerű felhang vegyül. – -Ne…ne hagyd abba! –lehelem elfúló hangon, bármennyire is szeretnék, buja dolgokat sugdosni neki egyszerűen elveszi a hangomat is, csak nyögni és sikoltozni tudok. Térdeimet megfeszítve tolom hozzá közel csípőmet, így alig marad kettőnk között tapintható rés, tagja pedig tövig belém simul. Ahogy hevesen mozog újra és újra felsikoltok, szemeimet ismét lehunyom, úgy adom át magam a gyönyörnek.
Sosem gondoltam volna, hogy egy nephilim ennyire szenvedélyes lehet, de Alexander nem most lep meg először. Szinte minden meglepetés volt, amit tett vagy mondott az este során, de már az este elején ide mutatott minden. Tudtam, hogy nem akarom elengedni, hogy mindent megteszek, hogy maradásra bírjam, és jókedvre derítsem. És sikerült. Most boldogok vagyunk mind a ketten, a fellegekben járunk, és soha többé nem is akarunk majd leszállni onnan.
Ahogy egyre hevesebben és hevesebben mozog, egyre közelebb érzem magam a beteljesedéshez, minden idegszálam arra koncentrál, hogy ne legyen még vége. Még akarom őt, nem vagyok még kész rá, hogy újra kettészakadjunk, magamban akarom érezni még sokáig. Egyik karommal hátra nyúlok, hogy testét érinthessem, és újabb nem várt gesztus a válasz. Könyököm magasságában megragadja a kezem, és nem ereszti el, gigászi erővel húzza hátra, hogy újra ki kelljen, nyújtsam karomat. Hangos nyögés kíséretében egyenesítem ki szabadon maradt végtagomat, de még mindig úgy remeg, mint a nyárfalevél, és ez a remegés lassan minden porcikámba át terjed. Ebben a pillanatban jelenthetem ki, hogy még soha nem éreztem ilyesmit, és életemben nem szerettek még ilyen forrón.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Vendég

Vendég
avatar



TémanyitásTárgy: Re: Wait - Magnus & Alec   Szomb. Okt. 14, 2017 11:37 pm


malec
- +18 -

Tényleg nem képzeltem, hogy bármikor eljutunk erre a szintre Magnussal, hogy beleidomul a kívánságomba és hagyja magát az irányításom alatt simulni. Most azonban - amikor férfias vágyaim már igencsak előre törekednek - meglepően kellemes érzés, hogy nem utasítja el azt, amit ő olyan sokszor már megkapott tőlem. Lényegében én már az övé lettem és vagyok is, de teljességében ő sem lett volna enyém, ha én most, vagy később, bármikor, nem döntök úgy, hogy magamévá teszem. Szeretni akarom a testét és a lelkét is, minden apró rezdülését a lényének, és bizony ehhez hozzátartozik az is, hogy én akarok az lenni - talán ritkábban, talán majd sűrűbben, még nem tudom - aki irányít, aki finoman vezet. Az, hogy uralhatom, hogy fölé tornyosulva azt tehetek vele, amit csak akarok, miközben kéjes nyögésekkel és kecses rángásokkal adja tudtomra, hogy nagyon-is élvezi az elsőre talán még suta mozdulataim, olyan feszültséggel töltenek fel... amire talán nem is voltam korábban felkészülve. - Férfi vagyok, ebből következik, hogy nem tudnék lemondani erről a fajta érzékiségről. Főleg azok után, hogy most megtapasztalhatom.
Két oldalt marok csípőjére, hogy hevesen rászorítva bőrére, húzzam minél közelebb magamhoz. A behatolás gyors és ellenállást nem tűrő. Utólag belegondolva, lehettem volna finomabb is, mégis, a lágyult mozgásommal mintha enyhíteném fájdalmát. Látom fejem kissé oldalra ejtve lökéseim közben, hogy belemar a lepedőbe. Néma vigyorgás fut arcomra, miközben máris liftezik gerincem mentén a feszültség, ahogy benne járok. A forrósága, a szűk, melegsége megőrjít. Érzem, hogy elveszítem józanságom és minden vérem tagomba áramlik, ahogy minden egyes sejtem a kettőnk közötti kontaktusra koncentrál. Felmarom, felkarolom, négykézlábra igazítom, hogy minél mélyebbre juthassak benne. Előre dőlök, hogy hasfalam hátára simuljon, úgy nyúlok, hogy nyaka köré tekergőzzenek ujjaim és fejét hátra kényszerítve, csókkal boríthassam arcperemét, tarkóját, fülének területét, miközben másik kezem férfiasságával játszik. Talán most én vagyok az, aki a vágyait kiélezi rajta - benne, de ettől még nem feledkezem meg róla, hogy neki is vannak szükségletei. Figyelmesen szeretkezem vele, ahogy mindig...
Hangjának elcsuklása, remegése, feltörése olyan mélyen beleivódik csontjaimba, mintha némán rángatna kötélen és irányítana, hogy még erőteljesebben akarjam. Megfeszítem minden izmom, tépem, marom, húzom, vonom őt magamhoz, miközben ellentétes mozgásban igyekszek minél közelebb kerülni a csúcshoz. Épp csak annyira kapom el kezem, hogy tenyeremre nyálazva kissé finomítsak az ő kényeztetésén. Amíg csak közel tudom magamhoz, csókolom, simogatom közben. Próbálom lazítani, mert fájdalmat okozni, .. egyáltalán nem szeretnék, még akkor sem, ha talán a feszültségnek ezen a küszöbén, már észre sem venném, ha okoznám.
Előre csuklik, nincs hozzá fizikai ereje, hogy megtartsa magát, ami a kéjtől összemaszatolt arcizmaimra egy büszke, elégedett mosolyt varázsol. Némán még el is nevetném magam, de az élmény, életem első élménye olyan mértékben karistolja azt a valamit ágyékomban, hogy képtelen vagyok most azzal foglalkozni. Magnus férfiasságán járó tenyeremen a lökéseimmel párhuzamban gyorsítok. Ahogy nevem nyögi, le kell hunynom szemeim. Az ő hangján hallani ... így... a nevem... Ó, az Angyalra! Ebben a percben biztosan nincsen bennem semmiféle angyali vér! Nem érzem. Nem érzem a tisztaságot. Bűnösnek érzem magam e percben és elégnék minden pokol tűzében, csakhogy ezt újra és ezerszer átélhessem még Magnussal. És csakis vele!
Kérését-kívánságát meghallva felnyögök, olyan hangot hallatva, mit' életem során még soha nem csikart ki belőlem semmi. Sóvárgón, gyönyörködve a látványban, ahogy izmai hullámzanak alattam, egyik tenyeremmel végig simítok gerince mentén - hogy a következő pillanatban a paplanba nyomhassam, tudatva vele, hogy nem engedem el, nem hagyom abba és esélytelen, hogy bármi most szétszakítson minket, és persze ezzel a birtokló és tőlem szokatlanul határozatlan mozdulattal azt is a tudtára adom, hogy 'Az enyém vagy.' A gondolat, hogy elszakadt tőlem, hogy eltávolodott és megpróbált véget vetni mindannak, ami közöttünk van, majdhogynem valós és örök maradt az én rövid örökkémben, elviselhetetlen. Így összeszedve minden bátorságom eljöttem ma. És, ha már eljöttem, nem fogok úgy elmenni, hogy ne adjak bele mindent, hogy ne mutassam ki, hogy mennyire szeretem, kívánom és akarom őt. Magnus nem egy affér. Nem egy bevezető, vagy egy rövid kaland. Az én életemben ő az, aki mellett élni akarom azt, amennyi megadatik. És minden lökésem, minden simogatásom, minden feszes rántásom ezt próbálja tudtára adni, ahogy az is, mikor a nevét súgom a plafon felé pillantva közben.
Elveszek kettőnkben, leginkább természetesen benne, amikor megérzem, hogy karjával felém nyúl és tapogatózik, simogat. Rögtön megragadom könyökénél és hátrahúzom, kényszerítve rá, hogy feltérdeljen, simuljon bele körvonalamba, miközben nyögésén nevetve, euforikus, kábult pillantással bújol tarkóját, csókolva, harapdálva, húzva, vonva magamhoz.
- Mhaagnnuss... - homlokom megtámasztom hajába, miközben tovább lököm és érzem, hogy lüktet férfiassága kezemben, enyém hasonlóan rezonál a feszültség akár ujjak a zongorabillentyűn játsszák végig kegyetlen dallamuk, hogy végül elérjen a beteljesülés. Az izzadtságtól tincsekké álló tincseim előre hullnak, Magnus feszes vállára esve, miközben én rázkódva, remegve lökök még rajta egy újabbat és újabbat, kimerülten nyögve, nyöszörögve mögötte. Addig kezem nem engedi el, amíg ő is hasonlóan kéjtől kimerült állapotba nem kerül - csak azután húzódom el annyira, hogy elválhassunk és igazítva magamon, már letisztultan kúszhassak szembe vele, hogy tarkójára marva csókot lopjak tőle, ha engedi nekem.
- Jól vagy? - pihegve kérdezem, mellette-előtte fekve, alkaromra támaszkodva, cirógatva, simogatva ujjaimmal, tenyerem egészével hátának ívét, oldalát, gyönyörű fenekét, vagy épp arcperemét. Pillantásom kíváncsi, óvatos vagyok! Kissé tartok tőle, hogy elragadott a hév, vagy rosszul csináltam, nem tudhatom - nincs tapasztalatom, a fenébe! Nyelek egy nagyot, közbe csodálattal, vágyakozón nézve végig rajta, hevesen emelkedő és süllyedő mellkassal.
- Csodálatos vagy... - búgom, ha hagyja orrom hegyével bújom övét, aggódon pillantva rá végül, magunkra húzva a takarót - plédet, vagy a macskát húzom magunkra, bármit, az is lehet, hogy csak egy pólót terítek kettőnkre, mert nem figyelek oda. Szemeim végig Magnus alakján kalandoznak kíváncsian.

c l o s e t o m e ||  remélem érzed a ritmust, bébim  Nyal semmi más nem számít! ~ (;  || ••



A hozzászólást Alexander Lightwood összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Hétf. Okt. 23, 2017 10:20 pm-kor.
Vissza az elejére Go down
Magnus Bane


avatar


Hozzászólások száma :
43

TémanyitásTárgy: Re: Wait - Magnus & Alec   Hétf. Okt. 16, 2017 12:31 pm



+18 Malec ©️
Kábultan nyögdécselek alatta, teljesen elveszve karjai között. Minden csókja, fogai érintése perzseli bőrömet, örök lenyomatot éget szívembe, hogy soha többé ne vágyjak másra csak az én angyali kedvesemre, soha többé ne lássanak mást szemeim. Vérem sebesen száguld ereimben, forró izzadság lepi meg homlokom, nem tudok másra koncentrálni, csakis rá. Azt hiszem, ebből rendszert fogunk csinálni, hogy ő irányít, mert démoni vérem nem fog megelégedni ennyivel. Nem fogok tudni ellen állni neki, hogy magamba fogadjam, ahányszor csak akarja.
Szemeimet kénytelen vagyok lehunyni, ahogy a forróság magába ölel, és nem enged el. Kezeim görcsösen markolják az ágynemű szövetét, és érzem, egyre gyengébb vagyok. Hogy már csak az ő erős karjai azok, amik tartanak, különben össze csuklanék a gyönyörtől. Néha feltör belőlem egy-egy nyögés kíséretében neve, de ezt talán nem is hallja, csak magamnak ismételgetem ezt az oly gyönyörű és tökéletes nevet. Érzem, hogy finomkodik, nem akar fájdalmat okozni, de ha tudná, hogy a fájdalom is milyen édes tőle, maga is meglepődne. Olyan figyelmes, amilyet még soha nem tapasztaltam, és nehezemre esik elhinni, hogy soha nem csinált még ilyet, holott teljesen tisztában vagyok vele. Ahogy mellkasa hátamra simul, ujjai nyakam köré fonódnak apró nyögések szakadnak fel belőlem, minden csók nyomán.
Még akkor is remeg a karom, mikor már megpihenhet, és nem kell tartania törzsem súlyát. Minden porcikám remeg, nem a fáradtságtól, hanem a kéjtől, attól gyengültek el karjaim, attól repkednek pillangók a gyomromban és tüzel koponyám. Még így, hogy felsőtestűnk eltávolodott, még így is simulok, bújok hozzá, hátam hullámzik. Ahogy tenyere simogat, mintha dorombolnék, majd mikor lenyom, meglepett nyikkanás hagyja el torkom. A következő pillanatban végig reszketek, egyre jobban és jobban vágyom rá, hogy domináljon felettem. „Igen… a tiéd vagyok!” Válaszolok gondolatban az övére, amit ezzel a gesztussal igyekszik kifejezni. Engedelmesen simulok ölébe, kéjesen nyögdécselek, közben gyengébbnek érzem magam, mint valaha, ő pedig ellentmondást nem tűrve tornyosul felém. Győzött, leigázott, teljességgel birtokba vett, én pedig készségesen szolgálom konkvisztádorom vágyait, tudván, hogy soha többé nem leszek másé. Kapaszkodom az anyagba, át adom magam a gyönyörnek, amit okoz.
Ahogy felhúz magához, hátamat a mellkasának simítom, két karommal hátra nyúlva kapaszkodom a vállaiba, végig karistolom körmeimmel. Ő már megjelölt engem, és most én is megteszem. Hosszúra növesztett, lakkozott karmaim vörös csíkot hagynak a vállán, tudatva a világgal, hogy ő hozzám tartozik, és jaj, annak, aki szemet vet rá. Fejemet kicsit hátra ejtem, vállára támasztom tarkóm, lehunyt szemmel élvezem, ahogy ajkai ismét nyakamon kalandoznak. Ahogy a puha ajkak újra és újra húsomba marnak, nem tudok mit tenni, kéjesen nyögdécselek, néha fel is sikkantok. Keze lassan simogat, elmondhatatlan gyönyört okozva ezzel, hogy bár mélyen jár bennem, mégsem feledkezik meg szükségleteimről.
Agyam lázasan kezd tiltakozni, ahogy megérzem reszketését. Nem akarom még, hogy vége szakadjon, de mégis boldog vagyok, hogy hangját hallhatom. Néhány pillanat múlva, bár még nem akarom elengedni magamtól én is követem a gyönyörbe. Ahogy menthetetlenül végig rázkódom, hangosan nyögve kényeztető keze lassan enged szorításán, teste pedig elszakad az enyémtől. A gyönyörtől ködös tudattal, kipirultan zuhanok előre, pihegve és remegve fekszem kiterülve előtte, hadd gyönyörködjön csak munkája gyümölcsében. Ahogy mellém fekszik, fejemet felé fordítom, és pár hangos sóhajtással próbálok életet lehelni hangszálaimba. Kinyúlva ujjaim hegyével simogatom mellkasát, pihegve hagyom, hogy csókot lopjon.
-Soha… nem voltam jobban.  –lihegem, miközben ujjaim mellkasán játszanak, és komolyan is gondolom. Ennél csodálatosabb élményben még soha nem volt részem. Most már tudom, nekem ő az az Egy, akiről mindig álmodoztam. Soha többé nem hagyom, hogy elszakadjon tőlem, és tudom nagyon jól, soha senkit sem fogok nála jobban szeretni.
Újabb bókja mosolyt csal az arcomra, pillantásom az arcát fürkészi, kezem pedig finomat simogatja izmos felsőtestét. Úgy érzem, még soha nem mondott nekem senki ilyen szépeket, hogy soha nem bókoltak ilyen őszintén.
- -Te vagy csodálatos –dorombolom neki arcomat közel hajtva az övéhez, homlokunkat össze érintve, ahogy orra az enyémet éri. Lassan oldalra fordulok, hogy közelebb araszolhassak hozzá, kezemmel még mindig mellkasát simogatva. Boldogan bújok hozzá, ahogy magunkra húzza a meleg takarót. Lassan simogatom, felnézek szemeibe.
- -Csodálatos vagy… és ez… ez is csodálatos volt. Azt hiszem…  –pihegem, még mindig keresem a hangom az átélt gyönyör után--… azt hiszem soha… nem fogok tudni betelni veled szerelmem.  
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Vendég

Vendég
avatar



TémanyitásTárgy: Re: Wait - Magnus & Alec   Szer. Okt. 18, 2017 9:52 pm


malec
- +18 -

Valószínűleg holnap, vagy holnap után fog eljutni a tudatomig, hogy mi történt - mit tettem. Az euforikus érzés, az apokaliptikus szívdobbanás és az ágyékom tüzelése, a lángoló bőröm, mind-mind tompítják gondolkozásom. Mintha akadályoznának abban, hogy felfogjam, hogy mi történik itt elméleti síkon. A gyakorlati sávon szédülök, ölelve, csókolva, szeretve szerelmem és ez most éppen elég, sőt, ha bárki kérdezni, szívesen elmondanám, hogy ez a minden. A minden-minden. Úgy érzem, hogy most lett enyém igazán. Nyilván, nekem adta a szívét, tudom, és ennél csodálatosabb soha nem történt még velem, de az, hogy észrevett és az, hogy most befogad, össze sem hasonlítható. A szívem apró fénypontokban robban szét és karcolja mellkasom falaira, hogy mennyire jó érzés tudni, hogy mostantól tényleg az enyém. A karjára kapva felrántom magamhoz, így könnyebb hozzáférnem a férfiasságához, ráadásul még jobban elmerülhetek benne, úgy, hogy testünk-törzseink simuljanak, puhán koccanjanak közben. Hallhatom, ahogy liheg, hallhatja, ahogy a tarkójára nyögöm, s onnan forrósággal lecsapódhat neve és legpiszkosabb-eddig ki nem mondott szavaim.
A vállaimra karcolja ennek a pár percnek azon részét, mit szavakba sosem önthetnénk. Ettől a lökéseim durvábbak és határozottabbak lesznek. Előtte, amikor én kerültem az ő irányítása alá, sosem képzeltem magam ide, ám, ahogy elveszítettem őt - többször, újra és újra azon fantáziáltam, hogy meg akarom érinteni. Így. Finoman és durván. Édesen és keményen. Feszesen és puhán. Beleakarom szeretni az éjszakába, a csillagokba és hagyni, hogy körülöttünk felrobbanjon az egész világ! Mert semmi sem érdekel, ha Ő velem van. Semmi.
Elér a beteljesülés, kiürítem a feszültségem, hagyom a melegségbe robbanni, közben meg-megvonagló kezemmel folytatom a kényeztetést. Finom rázkódása elegendő ahhoz, felkapjam tekintetem és gyorsítsak a tempón, tudván, közel jár. Ahogy eléri a csúcsát, a küszöbét határainak, én még járatom tenyerem rajta, kínozva őt kissé. Csókolom a tarkóját, lihegek a bőrére, harapom, szabad kezemmel mellkasát megragadva ölelem magamhoz, édesgetem, becézgetem nyelvemmel a puhább bőrt, meg-meg jelölve, hogy aztán egy pillanat alatt elterüljön alattam, s kifeküdve elém feltáruljon a látványa vonagló, magamévá tett testének. Ironikus, hogy semmi angyalit nem találok gondolataim között, ahogy kerek félholdjait bámulom megrészegülten, mielőtt még mellé húzódnék lágyan. Finom, röpke, édes, törődő csókot lopok tőle. Puha ajkain végig járatom nyelvem, majd elhúzódom lekövetve arcának játékát, kíváncsian fürkészve alakjának minden egyes pontját. Szerelmesen cirógatják ujjaim hátát, karját, ahol csak elérem, szemeim nem különben fel-alá futkosnak rajta.
- Thessék? - attól félek, hogy ebben a tompa, kábult állapotomban csak képzelem szavait. Mintha a határozatlan, időnként esetlen Alexander megpróbálna dominálni ismét, de sikerül elnyomnom és nyelve egyet, csak közelebb húzódnom Magnushoz, hogy a mellkasomon játszó karjára fogjak enyémmel és kézfejére csókoljak. Ha valóban így van, és boldoggá tettem, akkor azt hiszem piszok nagy mázlista vagyok! Hiszen életem legjobb élményével tehettem boldoggá Őt!
A mosolyát látva, magam is széles mosollyal felelek, bárgyún cirógatom karommal, lágyan, kábult állapotban közelebb húzódom hozzá, vagy őt vonom magamhoz, nem tudnám megállapítani, mindenesetre ajkaim még nyakára találnak és becézgetik finoman, a füle alatt, egészen arcéléig, amíg meg nem szólal.
- Nem, dehogyis. Magnus... - érzem, hogy elönti a pír arcom, és zavarba jövök a szavaitól, ami egészen mulatságos, tekintve, hogy pár perccel még milyen könnyedén hallgattattam el és viselkedtem igazán önző és galád módon vele. Talán tényleg átalakulunk kicsit, mikor szeretkezünk. Ahogyan közelebb fészkel hozzám, rögtön átkarolom és simogatom. Ahogy felpillant rám, én le őrá.
- Mit? - kérdőn, puhán nézem őt, várva, hogy befejezze a mondatot, s amikor ez megtörténik, attól félek a szívem látható lyukat szaggat a mellkasomra, ugyanis olyan erővel dobban. - Az jó... mert vannak még terveim veled. - az ajkaira csókolok mohón, mint akinek eltalálták a gombját, azt, ami beindítja. A következő pillanatban már fölötte támaszkodom alkarjaimon, s testemmel övének simulva, dörzsölöm össze lüktető, még gyenge férfiasságaink, hogy közben ajkait falhassam továbbra is, a takarót derekam köré igazítva.
- Szeretlek, Magnus. - pecsételem ajkaira szívem legerősebb és legintenzívebb mozgatóját, hogy enyhén eltolva magam a szemeibe nézhessek, látva magam bennük, megbizonyosodva róla, hogy ez valós, igaz és visszafordíthatatlan.

t h o u s a n d || remélem, tetszik!  Love  || ••

Vissza az elejére Go down
Magnus Bane


avatar


Hozzászólások száma :
43

TémanyitásTárgy: Re: Wait - Magnus & Alec   Csüt. Okt. 19, 2017 10:34 pm



+18 Malec ©️
A karjaiban feküdni már önmagában is hihetetlen boldogság. Arckifejezését látva én is boldog leszek, olyan jó látni ezt az elégedettséget. Boldoggá tehettem, olyan boldogságot okoztam neki, amilyet még nem érzett. Csókjai, érintései nyomán magam is a mennyekben járok, azt kívánom, bár ne szakadna soha vége. Úgy bújok, simulok hozzá, mintha már nem is két külön test lennénk, hanem egy. Egy lélek két külön darabja, akik szerelmes ölelésben végre újra egyé váltak. Érzem, egész szívemmel, hogy most lettünk egymáséi igazán.
Ködös gondolataimat hagyom elkalandozni kicsit, eszembe jut, mikor először találkoztunk. Utána nem jött álom a szememre, gyönyörű szemei kísértettek és csábítottak, de sosem hittem volna, hogy így képes leszek megadni magam neki. Nem voltam soha az a típus, aki feladja dominanciáját, de neki bátran, és boldogan adtam oda magamat. És az érzés, amit okoz egyszerűen leírhatatlan.
Ahogy bőrére karcolom körmeim lenyomatát, hirtelen olyan erővel lök meg, amilyenre nem számítottam. Mégis, minden mozdulat olyan boldogság, olyan gyönyör, amit sosem fogok tudni szavakkal kifejezni. Hogy hallhatom hangját, ahogy a nevemet súgja, a kéjbe fúló, mély hangján engem is mélyebbre ránt. Örökké csak a karjaiban akarnék lenni, így vele, hogy ilyen édesen mégis erélyesen szeret, hogy minden porcikája engem kíván, tudtomra adva, hogy ilyet csak én tudok kicsalni belőle senki más. Hogy miattam elárulná angyali vérét, és képes lenne a pokol tüzén égni, csak hogy szerethessen, a magáévá tehessen, és soha el ne engedjen többé.
Mikor vége szakad, kimerülve dőlök el, izzadságban fürödve, és szinte érzem, hogy újra éhes szemekkel mér végig. Agyam hátsó részében újra felnevet a kis démon, vérem azon része, amely mindig éhezik erre. De most, valahogyan furcsán erőtlen, szinte nem is hallom, mintha veszített volna rettentő hatalmából. Alec megszelídítette, és talán tovább is szelídül majd. Talán, az őbenne keringő angyali vér végleg leszámol majd vele, a tudat, hogy csak az övé vagyok. Ahogy fekszem ott, pihegve és le igázottan, úgy érzem, forrósága megtisztított, lemosta rólam a bélyegeket, amiket apám vére festett rám.
Boldogan bújok a karjaiba, elmosolyodom, ahogy zavarba jön. Olyan édes, hogy ezek után is képes annyitól zavarba jönni, hogy csodálatosnak neveztem. De minden egyes betűjét komolyan gondoltam ennek a rövidke kijelentésnek. Nekem ő a legcsodálatosabb lény a világon, az én angyalom, aki úgy szeretett, mint még soha senki. Földön túli érzés volt, és újra és újra át akarom élni vele, és csakis vele. Kezem még mindig mellkasán játszik, miközben szavaimat suttogom. Épp csak vége szakadt vad lepedőtornánknak, de máris többet akarok. Mikor ajkaimra mar, mégis felkészületlennek érzem magam. Kell még néhány perc.
Ahogy fölém magasodik, nevetve a hátamra fekszem. Kéjes nevetés ez, karjaim azonnal felsőteste köré zárodnak, simogatom a hátára rajzolt fekete rúnákat. Viszonzom követelő csókját, azt hiszem ezzel az egy egyszerű mondattal megtaláltam gyenge pontját, azt, ami felkorbácsolja férfias vágyait. Ahogy mélyen szemeimbe néz, vissza mosolygok rá, apró csókot lehelve állára.
- Én is szeretlek téged Alexander! – mosolygok. Áhítattal mondom ki teljes nevét, számomra ez fontos. Ezzel megpecsételem szavaim komolyságát, nem csak úgy mellékesen mondom ki ezeket a súlyos szavakat. Édes teher ugyan, de ezeknek az egyszerű szavaknak mégis súlyuk van, és ezt sokan nem tudják. Ha felelőtlenül használod őket, abba életek mehetnek tönkre. Ha nem gondolod komolyan, szívek törnek darabokra, de én minden egyes alkalommal komolyan gondolom. Ha nem gondolnám, nem mondanám. De nekem ő az, az Egyetlen, aki mellett élni akarok, ameddig az idő megengedi, és ha kénytelen leszek elengedni, szívemben többé senki másnak nem lesz helye. Ő az első nekem, nagyon, nagyon sok értelemben, de minden téren Ő lesz az utolsó. De most még nem akarok erre gondolni. Most még el akarok veszni kék szemeiben, ölelő karjaiban és csókjaiban. Ma éjjel az övé akarok lenni, teljesen, úgy és annyiszor ahányszor, és ahogyan csak akarja. Kezeim hátáról ismét mellkasára kalandoznak, finoman simogatom, ahogy lenéz rám.
- Adj egy percet tigrisem   –lassan simogatom -Utána a tiéd vagyok, ameddig csak akarod.  


A hozzászólást Magnus Bane összesen 2 alkalommal szerkesztette, legutóbb Kedd Okt. 24, 2017 12:26 pm-kor.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Vendég

Vendég
avatar



TémanyitásTárgy: Re: Wait - Magnus & Alec   Pént. Okt. 20, 2017 11:08 pm


malec
- I Love You -

Pihegve, vállaimon a mámor és a kimerülés védjegyeivel fekszem el mellé, hogy a karjaimba édesgessem, belebecézzem minden egyes érintésbe, hogy mit érzek. Lassú, finom simítások ezek, érzékiek. A meztelen hátam, felkarjaim libabőrösre pettyezi a gondolata az előbbi perceknek, miközben résnyire nyílt ajkakkal lihegek a kimerüléstől. Tekintetem képtelen vagyok levenni róla, hiába hoz zavarba könnyedén, megpróbálom helyén kezelni azt. Mintha csak nem is én lennék - vagy talán ez vagyok én? Bárhogyan is, a felszabadult, valódi, őszinte és megállíthatatlan szerető bőrében jobban élveztem lenni, mint a finomkodó, határozatlan, szürke, árnyékáéban. Így, ez vagyok-e, vagy sem, kipirultan, izzadtan, hevesen verő szívvel bújom, édesgetem és csalogatom mellkasomra, mintha most érinthetném először és utoljára. Minden mozdulatom leleplezi őszinte érzéseim és mindegyikben megbújik valami birtoklási vágy. Ha belegondolok, hogy utánam még százak, ezrek... érinthetik, abba belehalok. Nem tudom elfogadni, elviselni. Fájó, hogy míg nekem ő teszi ki az egész életem (mert így lesz...) addig talán én neki csak egy fejezet leszek a sok között. És talán túl kiemelkedő sem leszek soha. Hiszen én, csak én vagyok. (...)
Ahogy hosszú ujjai játszanak mellkasomon, megrészegülök. Szavai, akárcsak a forró, elviselhetetlen hő hoznak magukkal feszültséget, hogy a pár perce tartó édes pihenésnek véget vetve, arra kényszerítsenek, hogy fölé magasodjak, hátára gördítve őt ezáltal. Úgy pillantok le rá, akár éhes vadász, pedig épp csak jól laktam, mégis szomjazom érintése után - utána. Korábban talán soha nem volt még példa rá, hogy ilyen rövid szusszanással próbáljam meg letudni a távolságot közöttünk, avagy ő, hiszen eddig ő irányított, most azonban mégis hozzá kell érnem, mert... fizikai fájdalmat érzek, hogy távol van tőlem. Így, hogy fölé magasodhatok, dörzsölhetem körvonalát enyémmel, simulhatok rajta törzsemmel, érinthetem és ennél édesebb még nem történt velem. Érzem, hogy egyszerre kiált levegőért tüdőnk, és szíveink összekapaszkodnak fáradtan. Én mégis, sóvárgok és vágyom újra és újra...
Lágy mosollyal pillantok le rá, amikor felnevet, mégsem vonja el figyelmem arra vonatkozóan, hogy karjai a hátamon - rúnáimon játszanak. Azon a háton, amihez hozzákapcsolódnak azok a vállak, amiket pár perce még karistolt az édes gyötrődés védjegye alatt. Kéjes mosolyát másolom, mikor államra csókol, orrommal rögtön arcához bújok, simulva arcélén enyémmel.
Olyan lágyan ejti ki a nevem, hogy attól tartok törékennyé válik hangjától és elveszíthetem. Bárgyú, kábult mosollyal bújom homlokommal övét, mindvégig szerelmesen túrva tincseit egyik tenyeremmel, míg másikkal támaszkodom feje mellett. Édes, gyönyörű, és minden értelemben felülírhatatlan emlékké formálódik majd bennem, ahogy a csillagok fényei óvatosan ránk zuhanva beletörnek kettőnk együttes szépségébe. Mert így vagyunk igazán szépek. Együtt. Apró, puha puszikkal becézem arcélét, egészen letornázva magam nyakáig, majd kulcscsontja gödrébe súgom szívem legféltettebb vágyait, amikor kezei lehullnak hátamról és mellkasomra simulnak. Ekkor felpillantva, visszaemelem magam fölé, hogy egy magasságban lehessünk, s onnan nézhessek le rá.
- Szeretem, amikor tigrisnek hívsz... - nézek a szemeibe, beledermedve a mozdulatba, hogy ajkaira csókoljak puhán. - Sosem bántanálak.., ha idő kell, tiéd minden időm... - olyan halkan suttogom, hogy kész csoda, ha ő meghallja. Lehunyt szemekkel bújom, a takaró finoman susog, miközben fészkelődöm felette, de hacsak nem utasít, vagy kér rá, nem mászom le róla.
- Biztos jól vagy? - aggodalmas pillantással húzódom el tőle, hogy alaposabban szemügyre vehessem arcjátékát, nedvesítve ajkaimon végül. Jobbom kézfejének pereme végig siklik arcszélén, hogy végül az ujjaim beletúrjanak a sötét tincsek közé, eljátszadozva velük. - Nem akartam durva lenni, vagy.. öhm, hát ööö, tudod. Magnus, ugye nem okoztam fájdalmat? - épp csak annyira tolom ki magam, hogy nyújtott karjaim fölül lenézve rá, figyelhessem arcának őszinte rezdüléseit. Ha fájdalmat okoznék neki, abba belehalnék. Mindegy, hogy milyen erősségű fájdalomról van is szó. Ő az életem. A szerelmem. A legfontosabb ember az életemben. Így azon kívül, hogy a szeretetemmel üldözöm el, másféle fájdalmat a világok minden békéért sem okoznék neki...


d u s k till d a w n || édesem ♡ én annyira szeretem ezt a játékot, olyan édes, háttemegaztánfőlegistenemhogylehetszennyireédes?! || ••

Vissza az elejére Go down
Magnus Bane


avatar


Hozzászólások száma :
43

TémanyitásTárgy: Re: Wait - Magnus & Alec   Szomb. Okt. 21, 2017 10:31 pm



Malec ©️
Pihegve bújok hozzá, képtelen vagyok megálljt parancsolni reszkető tagjaimnak. Nem tudom, hogy ez még utóhatás, vagy egyszerűen csak váltja ki belőlem közelsége. Hogy így érintett, és hogy kezei még mindig testemen kalandoznak, késztet finom reszketésre, torkomból halk sóhajok törnek fel, mellkasom vadul hullámzik. Ahogy elválunk, és lehanyatlom, már akkor vágyom újabb érintésére. Kezeim kalandoznak feszes izmain, egyre közelebb és közelebb fészkelek hozzá, elmondhatatlan boldogság így feküdni mellette, karjaiban, miután olyan erélyesen, forrón és ellentmondást nem tűrően szeretett. Simításain érzem a birtokolni akarást, és egy pillanatra mintha elszomorodna. Szinte hallom szomorú gondolatait, de nem akarok ilyeneket hallani, olyan rémes. Megsimogatom kezét. Te kis naiv. Azt hiszed, lehetne más rajtad kívül?! Hogy hagynám, hogy bármi jöttment hozzám érjen utánad? Egy pillanatra lehunyom a szemem, halványan mosolygok, ahogy elképzelem magam, 100 vagy 200 év múlva. Ha bárki kérdezni, azt fogom mondani, van valakim, akit nagyon szeretek. Nem fog senki hozzám érni, ő lesz az én mindenem, szerelmem fő tárgya, életem egyetlen valódi társa.
Ahogy fölém gördül, mosolyogva közel bújok hozzá. Ahogy simogat, simul hozzám, és birtoklóan magasodik alakom fölé, újra elönt a vágy. Vágy, érintése, csókja, teste után. Magamban akarom érezni, de még gyenge vagyok. Még kell néhány perc, hogy ismét szolgálni tudjak neki, kielégítsem féktelen vágyait.
Simulok hozzá, simogatom, ahogy érem, mindent megteszek, hogy újra felkorbácsoljam vágyait. Ugyan úgy akarom őt, ahogy ő engem, úgy akarom őt, ahogy soha senkit hosszú életem során. Ahogy fölém magasodik, elnézem alakját, gyönyörködöm angyali vonásiban. Nekem ő a leggyönyörűbb, mindig ő lesz. Arca erélyes vonásaiban megvan az az angyali szépség, ami az övéit jellemzi, de sokkal, sokkal szebb, mint bármelyik társa.
Ahogy tenyereim lehullanak hátáról, és mellkasára kalandoznak, hozzá simulok, amennyire tudok. Lassú, érzéki mozdulatokkal simogatom, eljátszva a fekete rúnákon. Szeretem mikor hozzá érhetek, boldogan, szerelmesen érintem, ahogy ujjai a hajamban játszanak. Pihegek, ahogy ajkai újra nyakamon kalandoznak, nem tudok parancsolni magamnak.
-Nem kell sok idő   –halkan kuncogok-Tigrisem! Csak még egy perc.  
Ahogy látom aggódó tekintetét, melegség szállja meg a lelkem. Olyan hihetetlen, hogy valaki így szeret, hogy nem akar semmilyen fájdalmat okozni, és csak ez számít neki. Arcomat ujjaihoz simítok, mosolyogva felnézek azokba a gyönyörű kék szemekbe, amikben most aggodalom csillog. Szélesen, boldogan elmosolyodom, már kár is lenne tagadni, hogy mennyire halálosan szerelmes vagyok belé. Mellette akarok lenni örökké, szívem csak az övé, és soha, de soha nem lesz senki másé. Mosolyogva emelem fel a fejem, hajolok közel füléhez.
-Sosem voltam még tökéletesebben   – búgom fülébe kicsit talán túlságosan is kéjesen, de nem bánom. Apró csókot lehelek arcélére, miközben kezem újra hátára vándorol, közelebb húzva őt magamhoz, hogy felsőtestünk újra össze simulhasson, hogy érezhessem szívünket együtt dobbanni.
-Nem okoztál fájdalmat… csodálatos voltál…  -dorombolom neki, miközben kezeim újra és újra végig kalandozik hátán. -… és újra érezni akarlak! A tiéd akarok lenni, egész éjszaka… reggel melletted ébredni… és a tiéd, lenni örökre!  –súgom fülébe, hogy utána apró csókokkal boríthassam el nyakának, arcának ívét, míg elérek puha ajkaiig. Heves csókban forrnak össze ajkaink, én pedig újra elveszítem józanságom. A szerelem, és a féktelen vágy elborítja tudatomat, csak őt látom a sötétségben, kék szemei úgy világítanak akár a lámpások, és én nem tudok másra gondolni, csakis rá.


A hozzászólást Magnus Bane összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Kedd Okt. 24, 2017 12:31 pm-kor.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Vendég

Vendég
avatar



TémanyitásTárgy: Re: Wait - Magnus & Alec   Vas. Okt. 22, 2017 8:15 pm


malec
- I Love You -

Sejtettem, hogy a szeretkezés másik oldalán lenni, jó érzés lehet. Habár arra nem voltam felkészülve, hogy ennyire elbódít majd a gondolata, hogy birtokba vehettem, és az enyém lett. A gondolata is felizgat, hogy mostantól tényleg - teljes átéléssel nevezem majd tulajdonomnak, finom köntösben, nem tárgyilagosítva ezzel. Benne mozogva tudathattam a világgal, hogy ő többé nem létezik külön tőlem, eggyé vált velem, az enyém és soha többé nem veheti el tőlem senki. Minden lökésemmel megpróbáltam a tudtára adni, miféle vad és fékezhetetlen gondolatokat, érzéseket szabadított fel odabenn a szívemben, mennyire kívántam őt és milyen erős érzelmeket táplálok iránta. Nyilván, nem zárkózom el a későbbiekben attól, hogy ő is birtokba vegyen, mint eddig annyiszor, de nem fogok tudni lemondani róla, hogy ne csillapítsam vágyaim, ilyen módon majd újra és újra.
Hogyan fogalmazhatnék finoman?! Bármilyen naiv, határozatlan és esetlen tudok lenni időnként, két dologban biztos vagyok! Abban, hogy szeretem és szeretném kimutatni ezt. Ha kell összeroppantom a lelkét, darabjaira cincálom testét és kiszaggatom a megszokott rutinból, csakhogy felfogja, hozzám tartozik és soha senki nem szerette, nem is fogja úgy szeretni, ahogyan én őt. És abban is, hogy férfi vagyok. A kettőnk közötti kapcsolat milyensége ellenére nem tudnék lemondani arról, hogy én is megismerjem, milyen magamévá tenni. És mennyire jól tettem, hogy nem hagytam veszni ezt a vágyamat. Macskásan bújik hozzám, én pedig -bár nem vagyok nagy állatbarát- hihetetlenül élvezem, hogy kandúrként édesgethetem.
Fölé magasodva, birtokba veszem. Túlbuzgó szerető lennék? Lehetséges. De, hogyan mondhat le valaki a mennyországról, ha megízleli annak milyenségét?! Természetesen, amikor ő dominált rajtam, azzal is megérintettem a mennyek kapuját, de most, hogy átérzem a szerelmeskedésnek a másik oldalát, azt amire teremtettem, úgy érzem felrobban a szívem. Vágyakozóan tornyosulok fölé, elzárva őt a világ többi darabjától, mindentől és mindenkitől. Azt akarom, hogy csak én létezzek arany színben ragyogó szemeiben. Nem akarom, hogy bármi is elvonja a figyelmét kettőnkről. Önző döggé változom - igen, így ezekkel a szavakkal, mikről Jace nem ismerne fel -, birtokba veszem és irigyen, mohón akarom szeretni. Fáj! Fáj, hogyha fizikailag nem érinthetem. Akárcsak egyetlen ponton, de enyém legyen.
Nyakán járnak ajkaim, megbélyegzem, jegyem hagyom rajta, lila felhőként pecsételve meg finom bőrét. Hallom szavait, s bizony, nem tudom, hogy a rúna miatt, vagy a szunnyadásból feléledt férfias ösztöneim miatt, de úgy érzem merevedek szavait hallva. - De ami ezután következik, nem egy percig fog eltartani... - búgom mély, bariton hangon fülébe, végül érzékien megharapva a cimpáját, hogy aztán tovább csókolhassam arcélét, becézgetve ajkaimmal bőrét. Orrom hegyével macskásan bújom a füle alatti területet.
Nem vagyok figyelmetlen. Főleg nem Vele kapcsolatban. Tudnom kell, hogy nem-e okoztam fájdalmat neki, mert azt nem tudnám elviselni. Ajkaim hol elnyílnak, hol összezárulnak, miközben tekintetem futkos arcjátékán. Elhúzódom, látnom kell minden területét arcának. Kíváncsian figyelem, hogy rándulnak arcának izmai, végül ahogy feltolja magát és fülemhez súg, le kell hunynom a szemeim. Némán felnyögök a pimasz éltől, amit belerejt szavaiba. Belecsókol arcélembe, mire már hanggal sóhajtok fel. Bizsergést érzek gerincem mentén, apró fénybombák cikáznak szemeim előtt, ahogy magához húz és mellkasom övére zuhan, belecsapódik a szívem az övébe, felveszi a ritmusát, s egyszerre dobban. Fejem annyira húzom el, hogy arcának élén barangolhassanak ajkaim, csókokkal borítva be őt. Enyhén felnyögök további szavait hallva, megkönnyebbülten, pajkos mosolyt villantva rá. Az enyém akar lenni...
A csókjára rögtön viszonzással felelek, feje mellett támaszkodva mélyítek rajta, hogy belenyöghessem izgatottságom ajkaiba. Merevvé válok, ezzel talán nyomva őt, de legalább rögtön tudtára adom, hogy nem kell kérnie, ... nem kell többször elmondani, én is akarom őt. Ajkainak puhasága elvonná figyelmem, de végül elszakadok tőle, hogy aztán lágyan lehámozzam sziluettem övéről és az ágy peremére húzódva a kezem nyújtsam felé. - Gyere velem... - súgom, vágyakozóan, sóvárogva, egyelőre nem árulva el a tervem arra vonatkozóan, hogy mit akarok csinálni vele, hol akarom... - Magnus, bízz meg bennem. - addig nyújtom kezem tenyérrel felfelé, még bele nem simul övé enyémbe, hogy aztán ujjaim köré fonva magamhoz húzzam lágyan feltérdelve az ágy matracának peremére. Ha már elér hozzám, lelépek az ágyról és vágyakozó, széles mosollyal, csillogó szemekkel húzni kezdem puhán magammal, kifelé a szobából...

o n e d a y || édesem ♡ || ••

Vissza az elejére Go down
Magnus Bane


avatar


Hozzászólások száma :
43

TémanyitásTárgy: Re: Wait - Magnus & Alec   Hétf. Okt. 23, 2017 11:49 pm



Malec ~ I love you too ©️
Bújok hozzá, szinte már dorombolok neki, mint egy elégedett, jóllakott macska. Ahogy kezei, ajkai becézgetik testem, apró remegésekkel felelek. A gondolata is bódító, hogy most már végleg az övé vagyok, testem-lelkem, egész lényem a tulajdona, és nem leszek soha másé. Tudom, neki ez túl kisajátító, hogy az ÖVÉ vagyok, így csupa nagybetűkkel, de én ilyen vagyok. Vagy egy futó kaland valaki, aki mellett még megannyi belefér, vagy az egyetlen, és akkor nem nézek másra, ameddig ő velem van. És ez a gyönyörű, erős, akaratos angyal ilyen. Sőt, még erősebb, ami hozzá fűz. Nem tudom megmagyarázni, annál jobb szavakkal, minthogy ő a „nagy Ő”. Boldog voltam, mikor ő nekem adta magát, igyekeztem, hogy csodás emlékké tegyem az összes együttlétünket, de ez erősebben fog megmaradni benne, mint bármelyik másik, biztos vagyok benne. Elvégre férfi, és még ha saját neméhez is vonzódik, ahogyan én is, arra teremtettünk, hogy így szeretkezzünk. Ő pedig csodálatos, erős, megállíthatatlan szeretőnek bizonyult. Soha senkinek a karjában nem éltem még át ilyen gyönyört, sőt volt néhány szilaj férfi, aki mit sem törődött velem, fájdalmat okozva ezzel. De ennek már vége, mert az én angyali szerelmem velem van. Most végre egymáséi lettünk, vissza vonhatatlanul, egymáshoz tartozunk. Ahogy fejemet vállára hajtom, szinte érzem szíve lázas zakatolását. Erős, és határozott szerető, azt hiszem, soha nem fogok tudni betelni ezzel az érzéssel. Ahogy erélyesen, és ellentmondást nem tűrően szeret, megpecsételve bőrömet és lelkemet, mégis oda figyelve rá, hogy egy pillanatra se érezzek fájdalmat.
Ahogy fölém gördül, elnevetem magam, kéjes, vágyakozó nevetéssel, vágyakozva nézek fel szemeibe. Ahogy ágyéka az enyémnek feszül, végig fut gerincemen a remegés. Már tudom, lehetséges, hogy soha nem fogok másra vágyni, csak arra, hogy így szeressen, hogy a karjaiba zárjon, fölém tornyosulva birtokba vegyen. Egy csalóka mosoly fut végig az arcomon, ahogy meghallom szavait.
- Meg is lennék sértve, ha csak egy percig tartana   –kuncogva rá kacsintok, végre én is teljesen felszabadultam, ki tudom mutatni milyen, tudok lenni két erős kar szerető szorításában.
Ahogy ajkai nyakamon kalandoznak, érzem, hogy férfiasságom új erőre kap, szívemben pedig újra fellángol a vágy. Kezeim kalandoznak tökéletes testén, simogatom, körmeimmel marom bőrét, miközben ő elszakítja felsőtestét enyémtől, kék szembogara az arcomat fürkészi. Aggodalmat látok égszín pillantásában, de mögötte van valami sokkal ősibb, ösztönösebb. Az éhes hímet látom aggodalmasan csillogó íriszében megcsillanni, a férfit, így szégyenérzés nélkül dorombolom halk szavaimat szépen metszett arcába.
A csókja forró, és követelő, képtelen vagyok ellen állni neki. Úgy csókol, mintha még sosem érintett volna ajkaival, mintha most ízlelnénk egymást először. Elveszek ajkain, csókolom hevesen, és fájdalmasan felnyögök, mikor elszakítja magát tőlem. Fejemet ösztönösen viszem az övé után, de nem hagyja, hogy ajkaink össze forrjanak. Türelmetlen hangot hallatok, kicsit a nyögés, és a nyivákolás között van félúton. Figyelem arcát, ahogy ajkai szavakat formálnak. Elmosolyodom, izgalmamban ismét felkuncogok.
Egy pillanatra elgyönyörködöm benne, ahogy felegyenesedik, tekintetemet végig futtatom szépen kidolgozott testén. Szinte el sem hiszem, hogy valaha hagyta magát nekem, engedte, hogy domináljak felette. Ahogy fölém tornyosult, aprónak éreztem magam, és mikor tagja bennem járt, egy pillanatra úgy éreztem, én erre teremtettem. Ezért nemzett annak idején démoni atyám, hogy bűnbe csábítsak egy angyalt. Hogy forróságomba fogadjam, elvéve ezzel józan eszét és természetes tartását, hogy magammal rántsam a kéj ingoványába. Elégedett vigyor fut végig ajkaimon, mikor kinyújtott kezére leszek figyelmes. Egy pillanatig még pihenek az ágytakarón, mielőtt kezemet puhán az övébe fektetem, hagyom, hogy egy gyors mozdulattal felhúzzon. Ahogy ülök, előtte kezemet végig futtatom alkarján, felmosolygok rá.
- Megbízom benned szerelmem, teljességgel! Menjünk… ahová csak akarsz!   –mosolygok, és követem, ahogy felhúz. Nevetése engem is nevetésre késztet, ahogy kéz a kézben sietünk ki hálószobámból. Nem tudom, hogy mire készül, de a gondolat is tűzbe hoz, hogy valahol máshol, máshogyan akar szeretni, mint a megszokott.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Vendég

Vendég
avatar



TémanyitásTárgy: Re: Wait - Magnus & Alec   Vas. Nov. 05, 2017 4:48 pm


malec
- I Love You -

Képtelen vagyok lefojtani a felkívánkozó nevetésem a válaszát hallva. Megrázom a fejem finoman, hogy orrom hegyével övét simíthassam addig, amíg le nem ejtem vázam, hogy nyakába csókoljak újra és újra. A fülét harapdálom finoman, végül úgy döntök, hogy ha már ilyen bájosan megadja magát akaratomnak, akkor élek a helyzeti előnyömmel és olyan dolgot művelek vele, amit remélhetőleg még senki más nem csinált. Elég sok árnnyal kell megküzdenem, hiába nem verseny. Azt szeretném, hogy a szívében őrzött korona az én fejemre kerüljön, én legyek az, akiről azt mondhatja majd, hogy nálam jobban senkit sem szeretett... és tudom, hogy ezért tennem is kell. Hát teszek is!
A következő pillanatban eltolom magam a matractól és játszi könnyedséggel felpattanok. Onnan nyújtom karom felé. Időközben van rá lehetőségem, hogy végig nézzek gyönyörű testét, ahogy a takaró lassan leomlik róla és fedetlenné válik bőre. Az izmai, a domborulatok, minden egyes pontja tökéletes. Érinteni, csókolni akarom. Azt hiszem őszintén kijelenthetem, egy angyalhoz méltatlanul, hogy örökké szeretkezni akarok vele... bűnben élni, hagyni, hogy az élvezet maga alá borítson minket, fürödni a kéjben, szenvedéllyel táplálkozni. Hagyni, hogy uraljon minket az, amit szíveink már egyébként is eldöntöttek helyettünk. Ahogy lágyan keze kezembe simul, cirógatni kezdik ujjaim tenyerét, finoman, játékosan.
- Innen már nincs visszaút... - húzom föl, ezzel egy-időben magamhoz is. Szándékosan közelebb is lépek, hogy teste enyémnek ütközzön, halkan csattan törzse enyémen, mire a mosolyom csak tovább fut arcomon. Lefelé ejtem állam, hogy csókot lophassak fürgén, olyan sután, hogy esélye se legyen elhúzódni, vagy elutasítani. Kézfogásban fordulok el tőle, hogy aztán húzni kezdjem magammal, kifelé a hálóból. A lépteink suták és esetlenek kissé, de azért sietősek. A hold fénye megtöri meztelen alakunkon, én pedig a nappaliba érve rögtön éles kanyart veszek, hogy a terasz felé húzhassam magammal. Nevetgélve, vállam fölött hátrapillantok rá. Bizonyára már sejted, hogy mit tervezek...
- Remélem, hogy fázol... - tárom ki az erkélyre vezető ajtót, magam elé tessékelve, közben a fülébe csókolva. Úgy terelgetem magam előtt, hogy a korlátba ütközzön, ami szintén elég hűvös lehet elsőre. Nem irigykedem, de majd felmelegítem... Ha bármi kényelmetlen számára, úgyis csak csettintenie kell, a többit pedig csak bízza rám. Hátulról ölelem át, bele-belecsókolva tarkójába, miközben teljes alakom övéhez simul.
Azt szeretném, ha az egész világ tudna róla, hogy az enyém. A hold fénye alatt akarom megkapni, szeretni... És, hacsak Magnus Bane nem szégyenlősebb nálam, akkor úgy hiszem, van esély rá, hogy a kívánságom teljesülhessen. - Mit mondasz? - suttogok a fülébe, miközben egyik kezem oldaláról, hasfalára siklik, hogy onnan férfiasságára telepedve kezdje fűteni testét. Bízok benne, hogy örömet és nem haragot vált ki belőle próbálkozásom...

b a b y || édesem ♡ || ••

Vissza az elejére Go down
Magnus Bane


avatar


Hozzászólások száma :
43

TémanyitásTárgy: Re: Wait - Magnus & Alec   Szer. Nov. 15, 2017 9:16 pm



Malec ~ I love you too ©️
Elmosolyodom, ahogy izgatott nevetését hallom. Teljesen hozzá simulok, egyik kezemmel a haját szántom végig, ahogy nyakamon és fülemen járnak ajkai. Szívem hevesen dobog, minden érintése maga a földön túli boldogság. Érzem, tudom, hogy örökre ő lesz a mindenem, hogy minden hajdani szerető fényét elhomályosítja az ő ragyogása, betölti a szobát és a szívemet is. Bár ő egész este próbált mindent megtenni, hogy túlszárnyalja „vetélytársait”, és nem is tudja, hogy ez már abban a pillanatban sikerült mikor először megcsókolt.
Ahogy végig mér, kuncogva nagyot nyújtózom, mint egy macska, hadd gyönyörködjön csak. Egy csalóka félmosollyal ajkaimon nézek fel igéző szemeibe, felkuncogva rá kacsintok. Ahogy így áll előttem teljes fenségében, úgy érzem sosem láttam még nála tökéletesebb teremtményt. Minden pillanatban mellette lenni, neki adni magamat, a testemet és lelkemet, újra és újra át élni ezt a szenvedélyt, megadni magam a féktelen vágyaknak, bele veszni ölelő karjaiba.
Ahogy felhúz, felnevetek, hagyom magam sodródni az árral, felsőtestem finoman csattan az övén, egyik karom pedig azonnal a vállába kapaszkodik.
- Tudom –búgom olyan közel hajolva, hogy már szinte össze érnek ajkaink. – Nem is akarok elmenekülni.
Ahogy megragadja a kezem, sután kibukdácsolok az ágyból, és sietek utána. Jó nevetését hallani, azok után főleg, ahogy ez az este indult. Most mégis minden sötét felleg eltűnt a homlokáról, és végre olyan felszabadult, amilyennek még soha nem láttam. Valami kinyílt bensőjében, és kiszabadította valódi énjét, amit olyan sokáig lakat alatt tartott.
Ahogy megérzem a rántást, mikor elkanyarodik a terasz felé, nem tudom elfojtani vigyoromat. Nem gondoltam volna, hogy ilyesmi bármikor is eszébe jut, olyan hihetetlenül szégyenlős tud lenni. Bár nincs mit szégyellnie, hiszen testben és jellemben is tökéletes, sőt, számomra már több, is mint tökéletes. Hagyom magam a korlát felé vezetgetni, csókja nyomán finom remegés fut végig a gerincemen. Ahogy a korlátnak ütközöm, megborzongok.
- Hát… eléggé fázom –kuncogok-, Mit szeretnél tenni ellene?
Vigyorral ajkaimon simulok oda hozzá, és rögtön nem borzongat a hideg. Már attól, hogy bőre hozzám ér lángra lobban a testem, és olyan forróságot érzek mintha a legperzselőbb nyár lenne. Felnézek a csillagokra, miközben keze finoman csúszik lefelé hasamon halkan sóhajtok. A hátam mögé nyúlva ujjaimat duzzadó tagja köré fonom, közben simulok hozzá, egy homokszemnyi rést nem hagyva kettőnk között.
- Mit mondhatnék? –sóhajtom, leheletem apró párafelhő képében hagyja el ajkaimat. Kezem egy aprót ránt rajta, hogy magamba vezessem őt, hátra engedem fejemet a vállára úgy búgok a fülébe – Mutasd meg a világnak, hogy csak a tiéd vagyok!
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Sponsored content





TémanyitásTárgy: Re: Wait - Magnus & Alec   

Vissza az elejére Go down
 

Wait - Magnus & Alec

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Árnyvadászok :: Játéktér :: Magnus Bane lakása - Brooklyn-