Furcsa érzés volt a vérét vennem, nem voltam az a fajta aki a fajtánkból táplálkozott, nem vonzott, nem voltak úgy nőim se, sem férfiak. Időnként persze atyámból vagy a bátyámból ittam, de azok ritka pillanatok voltak, nagyon meg kellett sebesüljek ahhoz hogy elfogadjam a felajánlásuk, a segítségüket, az ajándékukat. Izgult Noel is éreztem rajta a rezdüléseiből, még nagyon emberi volt néhány megmozdulásában, és ezt hiába akarná leplezni, látszik néhány rezdülésében. Fekete öltönyt viseltem, fekete inggel, nyakkendőt nem, a hajam hátrazselézve, mintha mindig is így nézett volna ki, ajkamon penge vékony mosoly, ahogy látom megmozdulni a földet, ahogy ássa ki magát. Napfelkelte előtt pár órával vettem a vérét, hogy aztán magára hagyjam. A berögződések még engem is tartottak, így siettem volna el a nap elől, végül, nyugodtan sétáltam el, itt maradtam a közelben, vigyáztam rá. Furcsa volt, mert nem éreztem először semmit, aztán ahogy megmoccant a föld, a zsigereimben éreztem a sóhaját, ahogy már közeledik felém. A napomat egyébként mindenféle semmit mondó dologgal töltöttem, bár a Zyrával való sms-es szájkarate se volt utolsó. Még mindig mosolygok rajta, egész biztos, hogy a lány felhúzta magát, de nekem akkor tűnt a leggyönyörűbbnek. Mint egy pusztító orkán, egy gyilkos fenevad. Vágytam rá, komolyan. Nem akarom, hogy épp feszülő nadrággal várjam a fiamat. Apa leszek! Gondterhelten pillantottam magam elé. Jó leszek? Felelősségteljes? Ez már nem az a korszak amiben felnőttem, már nem fejvadásznak tanulok, sőt nem pontosan azt a fejvadász testvréiséget, de vezetem. Mégsem… technikailag a gyerekem. Hát, nem épp egy nekromantát választottam volna utódomnak, valaha is ha választok. De a sors az idő kifürkészhetetlen. Elveszem az évszázadokkal ezelőtti emlékemben, még őrzök belőlük néhányat. Ezeket nem akarom elfeledni, hogy a családtagok is képesek elárulni, és annak tagjaira tekintet nélkül gyilkolni. De Kaname és Nassir más, most már a fiú is hozzánk fog tartozni. Vigyáznom kell rá. Tanítanom kell, encantot biztos hogy nem fog tudni használni még egy darabig az emlék törlésre, de én ott leszek neki,hogy segítsek, hogy átlendüljön a problémáin. Thomas a hívásomra hamarosan megjelenik. Én hoztam neki egy helyesebb fiút, nem kölyök persze, huszonegy elmúlt, a személyije szerint, ha meg nem akkor az ő problémája. - Maradj csendben... . pillantok rá hűvösen, ahogy meghallom a szűkölködését, s hallgat rám, üres báb lett. Noha lehet hogy feleselgese3n hoztam el, még nem tudom,hogy milyen illatok azok amelyek íncsiklandozóbbak Noel számára.
Hiába tudta, hogy mi vár rá, mi történik és pontosan hogyan, mégis izgult, mikor Darrynnal útnak indult a temetőbe. Sok dolog megfordult a fejében ez alatt az idő alatt… mi van akkor, ha bestiával nem fogadják el egymást? Hiszen nem Darryn választotta ki őt, hanem fordítva történt a dolog. Mi van akkor, ha valami miatt elfogy az ereje és nem lesz képes kiásni magát? Odalent nincs vésztartalék, hogy egyen és összeszedje magát és folytassa a „születést”. Egy dobása lesz összesen. Az egyetlen, ami megnyugtató volt a számára, hogy nem egy olyan idegbeteggel lesz összekötve, mint Gerard, és egyben a legrémisztőbb is, hiszen akkor még felfogni sem volt ideje, hogy tulajdonképpen meghalt, most viszont erre készült. Bízott Darrynban és bízott abban, hogy gyors lesz, és bízott abban, hogy nem lesz semmiféle galiba, és ha más nem, a létezés ösztöne lesz az, ami segít abban, hogy kijusson a föld alól. Csupán váltó ruhát hozott, hogy azért mégse nyakig sárosan caplasson majd haza. Szótlanul bólintott leendő Atyja kérdő tekintetére is, miszerint kezdhetik, ugyanis az izgatottságtól arra is képtelen volt, hogy értelmesen megszólaljon. A szíve vert volna még, az ingén keresztül is láthatóan majd kiugrott volna a helyéről. Darryn tényleg gyors, arra sincs ideje, hogy megmozduljon, és eljusson odáig, hogy ösztönösen tiltakozzon, szinte azonnal elájul. Menyi idő telt el, nem tudná megmondani, ahogyan azt sem, hogy még mindig létezik, vagy sem. és ez jó ideig így is marad, csupán csak érzékelni kezdi maga körül a „külvilágot”, ami jelenleg egy halom föld. Zavarja, felettébb zavarja, hogy ott van, konkrétan rajta, végül szépen lassan kezdi összerakni magában, mi lenne a következő lépés. Így jut el odáig is, hogy ha gondolkodik, akkor bizony létezik, és akkor ideje lenne igen gyorsan megtalálni a felfelé vezető utat, ugyanis éhes, méghozzá nagyon. Nem törődik a mélységgel, sem a rajta lévő földmennyiséggel, villámgyorsan ássa ki magát onnan, és zihálva terül el a földön. Nincs benne semmiféle feszültség, nem érzi azt, amit az első bestiánál, amikor kézzel-lábbal tiltakozott ellene, meglep az a nyugalom és harmónia érzése, ami elönti, és egy ismerős rezgés, majd az éhség. Lassan felül, akkora sóhaj szakad fel belőle, amiben minden benne van, de olyan hálásan pillant Darrynra, hogy talán mondania sem kell semmit. A baj ott kezdődik, amikor kiszúrja a másik fiút. Egyértelműen a prédát látja benne, érzi, hogy nem fog tudni megállni, azonnal csillapítania kell a szomját. Kétségbeesetten néz az Atyjára, semmi önuralma nincsen, csak a vér morajlása az, ami vonzza, nem fog tudni megállni, hacsak Darryn meg nem állítja. Nem ezt akarja, nem így akarja, mégis képtelen arra, hogy visszafogja magát, szinte azonnal a fiú irányába ugrik.
Mi ez a furcsa érzés? Érzem… őt? Vajon atyánk is ugyan ezt érezte, amit én most? Éhség… ennyire éhes volna? Erős! Élni akar! Jó, mert élve vanrá szükségem, ha be akarjuk teljesíteni az első nemzőjén a bosszúnkat. Tudom, hogy nem csak én ácsingózok rá, arra várva, hogy minél előbb eltehessük láb alól, és nem épp a legfinomabb módszerekkel. Óvatosan fogtam Noelt, míg ittam belőle s aztán is, hogy alig hagytam benne vért, az ő harapása sem fájt, atyámtól kikérdeztem mindent, hogy hogyan működik. Lévén sosem láttam még ilyet, és mindent helyesen szerettem volna csinálni, Noel érdekében is. Döbbenetes, hogy az az iránti vágyom, hogy megvédjem a gyereket, képes volt kiburjánzani bennem, és addig formálódni, hogy még azon az estén azt akarjam, hogy a gyerekem legyen. Sosem akartam, tényleg, de most itt van egy. Izgult, de minden bizalmát belém helyezte, nem akartam csalódást okozni neki én sem. Haraptam, és nem finomkodtam, s bár semmiségekkel ütöttem el az egész napom, végig –végig rá gondoltam. De mégsem fekhettem ki a temető közepére napozni, még a végén bevitettek volna, hogy mi a francot keresek itt. Nekem meg nem volt szükségem a kellemetlenkedőkre. Megéreztem, amikor felkelt, vettem a földből is előtte, ahova temettem és eltettem egy törhetetlen fiolába. Hiszen bárhol lesz is, ha úgy adódik így magamhoz tudom majd hívni. Elmosolyodom, ahogy Noelre pillantok, és szinte ugyanazt érzem, amit ő, nyugodtság s valamiféle melegség zümmögése, ami megnyugtatóan hat rám is. Azt hiszem mindennek így kellene működnie, legszívesebben hívnám atyámat, hogy elújságoljam, hogy úgy tűnik minden jól ment, de tudom, mondta ő is hogy jó néhány napig Noel fogja lekötni a figyelmemet, így ha Zyrának valami problémája akad, akkor azt Thomas fogja ügy intézni, nem én. Érzem, és látom is ,hogy kiszúrja azt akit neki hoztam enni. [color=#527387]- Rajta, ne fogd vissza magad. Csak egy piti kis drog dealer. – nem füllentek, tényleg. Drogot akart adni nekem a bárban ahol elfogtam. A társadalom söpredéke, miattuk romlik az embereink vére, na jó, ha valaki jól be akarna tépni, elég egy herkás, vagy füves vérét szívni, vagy ha piálni akkor alkoholistáét és talán beüt a cucc, nálam már négy – öt ilyen embertől ha elkezdek érezni valamit ,de az se biztos, rég kísérleteztem, ilyentén nem szoktam elengedni magam. Lépek néhányat és megállok Noel háta mögött, a kezem a tarkójának simul, arra az esetre ha ez az adag vér nem lenne elég neki és menni akarna az újabb szagnyom, illat irányába, sejtem, hogy nem lehet neki elég, én amikor megszülettem, az egész rokonságomat lemászároltam, ott volt mozgató rugóm, neki az, hogy új atyát találjon és megtanuljon mindent. Kár, hogy nem olyan időben találkoztam vele, amikor az emberek ritkítását alig lehetett észre venni. De ez nem jelenti azt ,hogy nem készültem. Amennyiben kiszívta a tag vérét teljesen, úgy Thomasra pillantok, aki tudja a dolgát, és már kezd is intézkedni, van ismerősünk a krematóriumban, majd elégeti a hulláját és Amerika egyébként is nagy, s nem ő lenne az első aki elveszett örökre ebben a nagy kontinensben. [b]- Éhes vagy még? – a tarkóját fogom és gyengéden masszírozom, érezheti, hogy egyáltalán nem akarom bántani. Ha nemet intene a fejável, vagy nemlegesen válaszolna, akkor is fogom még, és elkezdem a limuzin irányába terelni. - A repülőig elég lesz…a három.- biccentve pillantok hátra a vállam felett és nem engedem el Noelt, igen az innen fél órára levő repülő felszállóig még van bent neki három srác a kocsiban. Tudom hogy Nassyr is tombolt, dacolva apánkkal, de nem engedhetem meg magunknak az én érdekemben, hogy felhívjuk magunkra a figyelmet. - A srácok a tieid, és vár rád még néhány a repülőben is, olyan helyre megyünk, ahol nem kell visszafognod magad. Szeretném, ha kellően eltelítődnél, s alig érezd az éhséget. – magyarázom Noelnek, továbbra se engedve el a tarkóját. A repülőn is van még tartalékban néhány ember, olyan söpredékek, akiknek nem számít, hogy élnek-e vagy halnak. Mindig tartogatunk ilyen embereket, piti bűnözők, vagy olyanok, akik ellenünk jöttek, és jól elszállásoljuk őket, hogy a megfelelő időben felhasználjuk. Hát most táplálhatják a fiamat. A takarítást pedig Thomas teszi majd meg mind a kocsiban, és majd a repülőben is. Másban nem bízok ilyen téren és igen aprólékos vagyok, minden eshetőségre igyekszem felkészülni.
Nem lenne ekkora vérszomja, akkor azon gondolkodna, mi az amit érez, mert az is furcsa, ám a préda látványa elvonja minden figyelmét, így ha senki nem állítja meg, akkor szó szerint ráront, hiába hallja, hogy erre Darryn is engedélyt ad, de valahogy nem jut el a tudatáig most. Úgy esik a szerencsétlennek, hogy annak arra sincs esélye, hogy megnyikkanjon, egy perc nem sok, de már rég nem él, és ami a legrémisztőbb, hogy még mindig éhes. A múltkor is ez volt, akkor legyilkolt egy rakat embert, de Gerard csak kiröhögte. Zihálva áll a test felett, az egyedüli ami megnyugtatja most, az Darryn közelsége és keze, mert már rég a távolba mered, hogy esetlegesen újabb zsákmányt szerezzen. -Egy kicsit. Azt nem tudja eldönteni, hogy a kicsit kifejezés mennyire lehet vészes, de most azzal sem foglalkozik igazán, mégis hová mennek. Repülő... ezt simán felfogja, vagyis azt jelenti, hogy lehet, mégsem kellene zabálnia, csak egy picit. -Nem lesz belőle baj? Egyszer ezen átment már, akkor is azt keresték, mégis ki nyírt ki pá embert, de ha az atyja mondja, akkor biztos tudja. Azért átöltözik, mert így még ő sem hajlandó beszállni sehová sem. Hamar végez, és egyáltalán nem zavarja, hogy Darryn fogja végig, tudja, hogy miért teszi. -Köszönöm. Végül hagyja magát a kocsiba terelni, de amikor meglátja az előbb említett három srácot, ott megint elszakad a cérna és addig nem áll meg, míg nem érzi, hogy eltelt végre. Zihálva dől hátra, zakatol az agya... zavarja, hogy nem képes leállni, még akkor is, ha már tudja, hogy ez a folyamat része. Nem, nem akar körbe nézni a limuzinban sem, sejti, hogy milyen vérfürdőt rendezett, ám eltelt annyira, hogy a repülőn ne ez legyen az első dolga. Hálás azért is, hogy olyan helyre mennek, ahol annyit ehet, amennyi belé fér, és nem fogják elővenni miatta. Igyekezni fog, hogy azért ezt a vérengzést csökkentse, és képes legyen parancsolni magának.
Figyeltem, ahogy a következő prédára les, jó hogy magánál van, ritka az ilyen, annak tudom be, hogy másodszorra megy ezen végig és tudja, hogy mi fog történni, ezért nem esett annyira kétségbe. Én magam is viszonylag összeszedett voltam, amikor magamhoz tértem. Egyet kértem atyámtól, a vérem, a családom, hogy hadd álljak bosszút. De azok az idők másak voltak, bizony megüthetnénk a bokánkat, de figyelek, terveztem, elgondoltam előre mindent. Nem itt fogunk tevékenykedni, ahol azok a rohadt árnyvadászok is vannak, és mostanában túl önérzetesek. Sosem értik meg, hogy mi embervért eszünk, már nem tömör táplálékon élünk, és annyian vannak már a Földön, hogy egyszerűen csak hagyni kellene minket, hogy tomboljunk, hogy egy kicsit fellélegezzen a bolygó is. De nem… Fene beléjük. - Lehetne, de figyelek, ezért megyünk most inkább máshova. Az árnyvadászok csak akkor vannak elszállva, ha egy ekkora helyen történnek különös támadások, de amilyen képmutatók, nem törődnek azokkal a környékekkel, amin nincs modern eszköz, és minimum angol wc. – magyaráztam kissé hosszabban mint ahogy szerettem volna. Amint a kocsiba értünk, hagytam Noelt tombolni, itt tényleg nem számított senki és semmi. Rá ér később foglalkozni azzal, hogy életet is hagyjon bennük ha akar, és azzal, hogy hogyan bájoljon el bárkit. Viszont, furcsa volt őt érezni. Úgy értem, hogy ő most már hozzám tartozott, a fiam volt, újra van fiam! Kaname biztos, hogy repesni fog az örömtől, hiszen mindig is azt szerette volna, ha boldog leszek, vagyok és megtalálom a helyemet. Mert, amióta magamhoz tértem, egyfajta küldetés tudatom volt, bizonyítanom kell atyánknak, magamnak. Bár, jól érzem magam mellettük, de mindig is árnyékban voltam, megbújva a saját sötétségemben. A kocsiban ülve, csodáltam, hogy csak néhány vér pettyezte a ruhámat, egyébként, ahol épp evett, ott minden tiszta vér volt. -- Ez minden újszülöttnek kijárna, ne köszönd. – kiszálltam a kocsiból, és amint kilépett Noel is, a tenyerem a tarkójára simult. - Uram, minden készen áll, Peruban is előkészítettem mindent, és a fiú alvóhelyét is. – megnyugodva biccentettem, a ghoulom is velünk tart végül. -- Köszönöm Thomas, ha ennek vége, a villámban is állíts fel neki egy saját lakosztályt a pincében. – ezután elindultam Noellel a repülő irányába. -- Ő a ghoulom, később képes leszel te is nappali szolgát létrehozni magadnak, időről időre vért kell adj neki, így élnek olyan sokáig. Egyébként, ha úgy érzed nem tudsz valamit, kérdezz bátran. Sosincs hülye kérdés, csak a ki nem mondott az. – leültem mellé a székre, és megeresztettem egy bíztató pillantást. -- Ha felszálltunk, átöltözhetsz, ha akarsz. – a repülő is elkezdett hamarosan kigurulni a kifutóra.
Kezdőlap
