Belegondolt már valaki, hogy hány ügyes barista a városban tündér? Mert én igen és meglepően magas szám jött ki összehasonlítva más fajok hajlandóságával a sörcsap mögé állásban. Azt hiszem, ez is valami faji különlegesség lehet, soha nem titkoltuk, hogy szeretjük a színeket, változatos zenéket, arcokat és persze nagyon kevés olyan ital van, amely ebben a világban komoly kárt tud okozni az alkohol tűrő képességünkben. Végeredményben pedig így nem meglepő, hogy amikor nem akarok átmenni a saját világomba, de mégis szeretnék látni egy-két fajtársat, akkor egy zsúfolt klubban találom meg a helyemet. A pandemonium a maga módján mindig is elég liberális volt, itt aki nem kever bajt, azt nem utasítják el, ráadásul a lakásomtól nem is található meg messze, így minimális készülődés után el is indulok oda. Ma férfi kedvem van, hogy úgy mondjam, a vonásaimra csak egyetlen vékony réteg halvány rózsaszín rúzs, egy fekete szemceruza és a hozzá tartozó spirál erősít rá, fényes fekete nadrágot, sötétszürke pólót és bakancsot húzok mellé. A kabátot és a sálat már a bejárati ruhatárban hátra hagyom, hamarosan pedig mindössze a szőke hajam látszik ki a tömeg átlagos magasságából. A legtöbb tündér eleve magasabb valamivel a halandóknál, az én bakancsaimnak pedig sarka is van, így jó százkilencven centimmel még vékony alkatom mellett is könnyedén utat tudok magamnak nyitni a tömegben.
A hely még nem a legzsúfoltabb, ahhoz egy újabb óra kell, de már így is vannak elegen a pultoknál és gyülekeznek az asztalok közül, jó néhányan pedig a tánctér környékén vadásznak partnerre. Az utóbbiak szórásába még úgy is sikerül belekerülnöm férfi tájon, hogy elég látványosan elüt a magasságom és a pólóm alatt sem domborodik semmilyen kebel. Oké, nem állítom, hogy nincs olyan ruhadarab a gardróbomban, amely tényleg átverési célból került elő, de attól még távol tartottam a kezemet. A pultnál már nehezebb meghazudtolnom a fajomat, nem mintha eddig az olyan jól ment volna, a gyümölcsös-alkoholos koktélok egyike csábít el, azt iszom egy whiskey-s pohárból, miközben jobban megnézem a terepet. A legtöbb itt lévő mondém, de sokakat elárul a mozgásuk a hosszú életű fajok tagjai közül. Vadászok fekete tetoválásait még nem szúrtam ki, de annyira nem is akarom. Nélkülük nyugodtabb vagyok. Mázli, hogy a szürke szem, szőke haj, halvány bőr páros piszok egyértelműen azt kiabálja, tél típus...
A lányt elsőre észre sem veszem. Apró, vékony, törékeny, mondémnak pont az a fajta, akit nem kell a közelembe sem engedni. Csakhogy nem az. Már akkor tudom, amikor elkapom a tekintetét egy pillanatra, felé emelem a poharamat, és lehajtom az utolsó kortyot belőle. Utána elindulok át a tömegen, hajlékonyan és kecsesen, ahogy csak egy tündér tud. Közben pedig le sem veszem róla a szemeimet. Azt akarom, hogy tudjon rólam, legyen ideje felmérni és eldönthesse, el akar-e kergetni. Az utóbbi nálam ritka, annál ezerszer angyalibb az arcom.
Alig egy méterre tőle állok meg, ahol nem magasodom fölé és még nem nyomja el a hangomat a zene, majd felé nyújtom a kezemet. Nem szólalok meg, csak a kihívás csillog a szemeimben. Ide épp nincs megfelelő szövegem. Az igazság, ami egy tündérnél kötelező, azt mondatná velem, hogy olyannak néz ki, akinek szüksége van egy kis szabadságra. Táncra és önfeledtségre. El kellene űznie egy időre a borút a szeméből. Tudnám dicsérni, de ezzel még várok. Sokat elárul az, hogy elfogadja az invitálást elsőre, vagy elutasít és tovább ösztökél a próbálkozásra. És nem, ez nem szimplán hiúság, hogy mire vagyok képes csak az arcommal. Hazudnék, ha nem mondanám ki, hogy megvan, de attól még a kíváncsiságom nagyobb. Mert tudom, hogy farkas. És érzem, hogy erős...

Note: Kinézet

Andy & Lio

Mostanában alig voltam buliban, ami egy elég öreg hiba. Nem is olyan régen még heti több este is partiztunk a Bátyámmal vagy másokkal, miénk volt az éjszaka és kerestük a kalandokat, az egyéjszakás és egyéb fajtából is. Végtelenül szerettem ezeket, hiszen nekem aztán nem eshet bajom, a világ a miénk és senki nem állhat ellent nekem. Hogy mi változott azóta? Költöztünk, nem is kicsit, ami önmagában igaz, hogy nem volt egyszerű, de megoldható volt. A falka rossz állapotban volt, de némi tanítással és megerősítéssel ez is megoldható volt. Akkor mi csapta ki végül a biztosítékot és lett végképp sok? Matt és Nathan. Egyik sem idősebb harmincnál és mégis mennyi gondot tud nekem okozni mind a kettő. De nem is akarok most ezen gondolkozni, hiszen nem ezért vagyok itt, hanem pont az ellenkezőjéért. Szórakozni akarok, inni és elfelejteni ezeket egy estére.
Az egyik szokásos ilyen éjszakai ruháimat öltöttem magamra, többek között fekete croptopot, természetesen melltartó nélkül és egy nagyon-nagyon forró nacit egy magassarkú bokacsizmát. Sem harisnya, sem semmi más nincs rajtam, kabátot is csak látszatnak hoztam magammal, hiszen nem fázom az amerikai időjárásban, akármilyen hideg is tud lenni. A szokásosnál hosszabb, kivasalt hajamat leengedtem és némi zselé segítségével hátra fogtam az arcomból, amit füstös szemsminkkel hangsúlyoztam ki.
Amikor megérkeztem, még alig voltak, ezért hogy a hangulatomat megalapozzam, bevettem magam a bárpulthoz és nem kevés alkoholt tűntettem el, ami egy embernek biztosan megártana, de bennem csak egy kellemes könnyű érzést és némi melegséget alakított ki. Pontosan, ahogy akartam. Kivételesen egyedül vagyok, még a drága Bátyám sincs velem, most teljesen következmények és mások véleménye nélkül akarok szórakozni. Amint úgy ítéltem, kellemesen érzem magam, megindulok a dübörgő zene és a sűrűsödő tömeg felé, ami a táncparketten kavarog már. Átadom magam a basszusnak és úgy kezdek mozogni, szememmel kutatva valaki után, aki megfelelőnek tűnik az estém folytatására. De valahogy, akárhogy nézem… Egyik sem tetszik igazán. A mondénok most nem vonzzanak, annál durvább dolgot akarok, de az alvilágiak között sincs olyan, aki különösebben vevőnek tűnik rám. Amikor már feladnám a keresgélést, látok meg valakit, aki felém közeledik, és látványosan engem bámul. Érdeklődik irántam. Sőt, talán azt is megkockáztatnám, hogy valamiben benne is lenne. De ezt majd meglátjuk, ha ideér, és én nem szoktam olyan könnyen adni magamat, ezért nem fogadom el a kezét. Végig, ahogy az utat törte idáig, többször néztem az irányába és láthatta, hogy én is észrevettem, tehát direkt ignorálom, de nem azért, hogy hagyjon békén. Kíváncsi vagyok, mennyire érdeklem igazából és hajlandó megtenni értem. Tovább táncolok kihívó módon és várom a következő lépését.

A kislány játszani akar. Már akkor tudom, amikor először sikerül igazán elkapnom a tekintetét, és rá sem kell pillantanom a kezére, hogy tudjam, meg sem fogja próbálni kinyújtani felém. Az túl könnyű lenne egy hozzá hasonló nagyvadnak. Hiába apró, vékony, vannak nagy barna őzike szemei, ő nem az a fajta zsákmány, aki elfut a ragadozók és vadászok elől, inkább vált irányt és támad neki. Farkas, fajilag, de én most egy kecsesen mozgó, büszke leopárdhoz tudnám hasonlítani. És mindkettőnk nagy szerencséjére volt szerencsém egynéhány nagymacskához a munkám során, így még a karmai és fogai sem tudnának elijeszteni...
Elfogadott, de nem fog önként közeledni, látom rajta. Legyen, akkor játszunk. Megvárom, amíg újra mozogni kezd a zenére, átadva magát az ütemnek és fél lépéssel csökkentem a távolságot. Semmi fenyegető él, csak vonzalom és távolság iskolai példája. Elég közel vagyok hozzá, hogy bármikor megérinthessem, ha akarom, de a kezeim és a testem a zene ritmusára mozdulva sem érnek hozzá. Csatlakozom, kirekesztem a testi valómmal az esetleg próbálkozó többi férfit, akik fele ilyen jóképűek és beavatottak sincsenek, de én magam nem érintem meg. Arra még nem kaptam meg az engedélyt. A tündérek mozgása tud elég kecses lenni, hogy a legtöbb ügyetlen hímnek fel sem tűnjön, azért fordultam éppen arra, hogy elszigeteljem őket a lánytól. És közben marad a közelség. Vagy távolság. Hozzáállás kérdése, mert a mozgásom hozzá idomul, csak akkor hátrálok, ha ő próbál közeledni és követem, amikor távolodik. Csábítás a táncban, csábítás az életben. És szórakozás. Ezerszer jobban felvillanyoz a tény, hogy farkas, mint a legtöbb halandó tenné. Egyszerűen vonz magával a veszélyt, a vadság, a féktelenség, és persze a tiltott gyümölcs gondolata is. Az utóbbinak pedig még csak igazán alapja sincs...
A mosolyom felvillan néha egy-egy pillanatra, leginkább akkor, amikor a hajam is az arcomra hullik, és elkapom valaki csodáló pillantását. Lehet, hogy a farkaslányt választottam mára, de attól még tisztában vagyok a kínálattal és a ténnyel, hogy sokakra csak mosolyognom kellene és követnének akárhova, keresztül a tömegen. Nem mintha nem tenném ugyanezt én is megfelelő ösztökélésre. Tündér az tündér marad, vonz a ledérség, nem találok semmi kivetni valót a testi vágyakban. A kezem ki is nyúlik időnként, ujjaim végig siklanak egy-egy felkaron, vállon, bordakosáron vagy derékon, de végeredményben a nők is ugyanazt kapják, mint a férfiak, csak sokkal szebben csomagolva: félreállítást. Végül nem tudom megállni, és kinyújtom a kezem a partnerem felé. Mióta táncolunk? Egy-két perc? Tíz-húsz? Több? Fogalmam sincs, csak érzem, ahogy megváltozott a levegő, a hangulat, sűrűbb lett a szikrázás és most nem hagyom megszökni, ujjaim végig siklanak a teste mellett, alig centire a bőrétől, fel, egészen a hajáig, abból érintenek meg egyetlen egy tincset. Azt a kósza darabot, amely kiszabadult a zselé fogságából és játékosan hívja fel a figyelmet a hattyú nyakra és törékeny kulcscsontra. Óvatosan tekerem a tincset az egyik ujjam közé, a hajszálak velem ellentétben súrolják a fülét és végül nagyon enyhén meghúzom, kíváncsi vagyok, enged-e neki. Hajlandó-e közelebb lépni hozzám. Ennek örülnék. Bár, azt se bánom, ha hátrál. Eléggé a tánctér szélén vagyunk, még másfél lépés és egy asztal akadályozza meg a további mozgásban. Valahogy, de elkapom. Mert nem fog tiltakozni ellene.

Note: Kinézet

Andy & Lio

Pihenésért és kikapcsolódásért jöttem, de úgy tűnik, kalandban lesz részem még ma este, hacsak a tündér meg nem gondolja magát. Elég elszántnak tűnik és tudja, mire számíthat tőlem, ennek ellenére mégis ő kezdeményezett. Ha van olyan ügyes az ágyban, mint amilyen merész, akkor mindkettőnknek éjszakája lesz.
Meg kell hagyni neki, tudja a dolgát, amióta csak megindult felém a tömegben, se nem vitte túlzásba a közeledést, se nem hagyta, hogy lankadjon az érdeklődésem. Egyszer nagyon is erőteljes, férfias mozdulattal nyúl utánam, hogy utána a táncba foglalja, mielőtt tényleg megérintene, máskor pedig nagyon is nőiesen fordít egyet a csípőjén, hogy ne férjen a közelünkbe más. Én pedig mindezt lopott pillantásokkal kísérem figyelemmel, mint aki csak véletlenül tekint egyértelmű kíváncsisággal az alkalmi táncpartnere irányába. Látok minden próbálkozást, minden közeledést és távolodást, minden játékot és az összes visszautasítást a többi közeledőnek. Bármikor más alkalommal le sem tudom szedni a tapadós kezeket magamról, de most mégsem érzek egyet sem és ezt a tündérnek köszönhetjük. Nem csak a hozzám közeledőket szereli le eleganciával, hanem az őt keresőknek sincs esélyük. Nekem ez végtelenül mulatságos és kihasználom, hogy kivételesen egyvalakié vagyok és senki másé. Vagy legalábbis szeretné, hogy legyek.
Végtelennek tűnő percek múlva fellángolnak az indulatok, szinte kézzel fogható lesz a feszültség kettőnk között és azt hiszem, elhatározásra jutottam. Nem adom magam neki. De az nem jelenti azt, hogy egy éjszakár nem kaphatja meg egy részemet. Valami vonz hozzá és talán nem fog senki féltékenykedni, ha kicsit megkóstolom. Ahogy a tincsemet közelebb vonja magához, engedek a húzásnak és közeledem hozzá, de éppen csak egy picikét. Most már a kósza táncmozdulataim éppen csak súrolják a bőrét. Eleget vártál és bizonyítottad a kitartásodat. Már csak egy kicsi kell, hogy beadjam a derekam, és ha jól kevered a kártyákat, hamarabb lesz az, mint hiszed.