Egyre közeledünk a kijelölt időhöz és egyre kevesebb kedvem van hozzá. Pontosabban egyre kevésbé érzem jól magam a gondolattól, hogy tényleg férjhez kell mennem. Egyszerűen nem tetszik az ötlet, még ha nem is a miénk volt. De mégis megbékéltem a dologgal, mert legalább a jövendőbelim is hasonlóan viszonyul a világhoz, mint én magam és legalább a jövőben nem lesznek gondjaink az együttműködéssel. Calebbel pedig valahogy megbékéltetem, mert ezek ketten képesek egymásnak esni a legkisebb dolgon is fölöttem. Szeretném, ha Caleb ott lenne az esküvőmön, hogy ne robbanjak le a közepén, de nem akarom, hogy Rukoval összekapjanak megint. Patthelyzet. Ezeken tűnődöm, ahogy az Intézet irodájában, miközben az elkészült, megérkezett és szépen felakasztott ruháinkat nézegetem. Tökéletes munka, a barátnőm igazán kitett magáért és úgy lett alakítva, hogy a ruhák mindkettőnkön jól álljanak és később is használhatók legyenek. Még szerencse, hogy az ilyen extrém dolgokat mi a hétköznapokban is hordjuk. Csak mert megtehetjük. Nincs túl sok dolgom és nem is várok senki mára megbeszélésre, ezért kicsit halogatom, hogy hozzá fogjak, csak támasztom a fejem az asztalnál és olvasgatok kicsit, hátha el tudom terelni a gondolataimat. Tudom, hogy nem fog menni, de azért próbálkozni lehet.
Nem tudom mi bajom van manapság. Mióta beköltöztem az intézetbe, mintha megszállt volna a kisördög. Najó talán ez nem éppen a megfelelő hasonlat főleg az új életemet nézve, amiben kiderült léteznek démonok... A lényeg, hogy nem igazán tudok egy helyben meglenni. Arról nem is beszélve, hogy manapság az egész világ az esküvők körül forog. Anyám nem rég ment hozzá Luke-hoz és most az Intézet falain belül pezseg az élet egy újabb nász után. Kíváncsi vagyok, hogy hogyan is zajlik egy igazi árnyvadász esküvő. Úgy érzem napok óta, mintha én lennék az egyetlen ember itt, akinek nincs semmi dolga. Így unalmamban én magam keresek mindig magamnak valami elfoglaltságot. Azok után amik történtek velünk , egyszerűen borzasztó unalmasnak tűnnek a napok. Nem mintha életveszélyes helyzetekre várnék mindig... És épp betörök az irodába, ahol... úristen. Legszívesebben a fejemre csapnék. Thea, esküvő... ruha... Aggódva nézek rá, mert kicsit gondterheltnek tűnik. Így kissé félénken, de oda csoszogok hozzá. - Szia. - mosolyodom el. - Ugye tudod, hogy a nagy könyvben az van írva, hogy ennek kell lennie életed legboldogabb napjának ?
Az esküvőknek boldognak kellene lenniük nem? Mindenki örül ilyenkor egymásnak, jön a család, gratulálnak, hoznak felesleges ajándékokat, és úgy teszünk, mintha tetszene. De én nem vagyok boldog egy kicsit sem. Csak az javít a helyzeten, hogy Caleb velem van és támogat. Kelleni fog a jelenléte, hogy túléljem azt a napot. Nem várok senkit, ezért meglep, hogy Clary egyszer csak betoppan az irodába. Leteszem a könyvet és felpillantok rá várakozóan. Gondolom nem a semmiért jött ide. -Szia Clary, mi szél hozott? -invitálom közelebb, üljön le nyugodtan az íróasztal túloldalán álló székbe, ha akar. -Tudom, de... Elvagyok a vőlegényemmel, de nem szeretem, hogy ebbe kényszerítenek. Sosem akartam megházasodni és sosem akartam gyereket, valahogy én erről sosem álmodoztam kislány koromban. Erre most a Klávé ezt várja el tőlem -sóhajtok és a fejem csóválom. Nem vagyok én alkalmas jó feleségnek és anyának. Ha egészséges lennék, akkor talán, de így, hogy magamról sem tudok rendesen gondoskodni... Még csak Intézetvezetőnek sem kellene lennem, de a Klávé ezt is elintézte nekem.
Arra, hogy mit keresek itt csupán elhúzom a számat. Nem akarom bevallani, hogy csak véletlenül... pár könyvért toppantam be míg ő a nagy napjára készül. Vagy mégsem a nagy napja? Nem úgy néz ki, mint ahogy a menyasszonyoktól elvárná az ember. A magyarázatára csak bocsánatkérően elhúzom a számat. Teljesen megtudom érteni, még is egy részlet ragadja meg a figyelmemet. - Gyerek? Gyereket is ránk tudják kényszeríteni? - hát rám ugyan ilyet nem tudnának. Sosem gondolkodtam anyaságon, pláne, hogy még még én magam is gyerek vagyok. Igen most kivételesen bevallom, szerintem a gyerekhez és a házassághoz még az vagyok. - Én csak most rázódom bele ebbe az árnyvadász életben. Már kezdem megtanulni a törvényeket, és az elvárásokat. - közben leülök vele szembe. - De egyszerűen nem hiszem, hogy olyat rád kényszeríthetnek amitől abszolúte nem vagy boldog. A házasság dolog, és lehet... lehet majd idővel beleszeretsz. - oh, hogy köpnéd szemed magad Clary. Ezt te magad se hiszed, de végülis mit mondhatnál neki?
Clary nem igazán úgy tűnik, hogy hozzám jött volna, vagy éppen tudta volna, hogy pontosan miért lépett be ide, szóval nem kérdezgetem tovább. A kelleténél sokkal többször csinálok én is ilyesmit, nem fogom neki felróni. -Nem, természetesen nem -kuncogok, még nekem is ijesztő a gyerek gondolata, képzelem, milyen lehet ez egy kiskorú lánynak -De kimondatlanul elvárják. Az ő szemükben mi egy felsőbbrendű faj vagyunk a mondénok és alvilágiak fölött, ezért muszáj megőriznünk a helyzetünket. Méghozzá úgy, hogy minél több engedelmes gyereket csinálunk. De hogy ne ijedj meg annyira, a Klávé öregeinek egyre fogyatkozik a hatalma és mi, a fiatalabbak modern gondolkodással vesszük át a helyüket. Mire abba a korba érsz, már te döntheted el, hogyan akarod majd nevelni a gyereked, ha akarsz egyáltalán -mosolyodom el, ahogy magyarázok. Sokat beszéltünk erről Rukoval és még Calebet is kikérdeztem a véleményéről és mindannyian arra jutottunk, hogy ideje átvennie egy másik generációnak a hatalmat, de nem úgy, ahogy Valentine tette. Itt az ideje a változásnak. -Sajnos megtehetik és meg is teszik. Még én is, mint Intézetvezető, kis hal vagyok a tóban. De nem kell féltened, lesz egy kis tréfánk a Klávé számára az esküvővel. Majd meglátjuk, mi lesz később -nem tudom megígérni senkinek, hogy szerelmes leszek valaha is, de Ruko nagyon közel áll hozzám, és nem úgy, mint a parabatai-om. Caleb megvédene mindentől, de nem érti, mi okozza a gondjaimat. Milyen egy pánikroham. De Ruko érti és érzi. Neki nem egy virág vagyok, akit búra alatt kell tartani, hogy életben maradjon és ez sokkal több, mint bárki tett értem. -Amúgy mit gondolsz a ruháról? Elég polgárpukkasztó? -intek a ruháink felé, amik a szekrényre felakasztva várják, hogy végre felvegyük őket.
Még szoknom és alkalmazkodnom kell az itteni törvényekhez, és szokásokhoz. Hiába vagyok már sok mindennel tisztában, még sem lehet ilyen kevés idő alatt egy életstílushoz szokni. És őszintén szóval főleg így, hogy sok mindennel nem értek egyet. Ugyanis a kényszerházasság nagyon maradi dolog. Nem szeretem, hogy ha megmondják az ember hogy s mint élje az életét, pláne hogy kivel... Ilyen téren sajnálom Thea-t viszont ő tisztában van mindennel, ebbe nőtt bele. Könnyebb beletörődnie és megértenie a dolgok. - Persze értem, hát remélem addigra igencsak megtudjuk változtatni a dolgok. - mosolygok rá cinkosan. Aztán megmutatja a ruháját, és valósággal tátva marad a szám. Nem áll tőlem messze a ... lázadás és góth dolgok, viszont ezzel tényleg kifogják húzni a gyufát. Kicsit felnevetek. - Hűha... de hát nem csak aranyba lehet esküdni ? - és megragadtam az egész lényegét. - Az biztos hogy felejthetetlen lesz. Nem lesz ebből... tartósabb probléma? - vigyorgok továbbra is.
Ez egy nehéz időszak, úgy érzem mindenkinek az Intézetben van valami problémája és rajtam áll, hogy tudok-e nekik segíteni, vagy megoldják maguk. Valahogy úgy érzem, ha mások bajával foglalkozom, akkor nem kell a sajátommal és talán kicsit eltereli a figyelmem, de így viszont ez fog eltemetni maga alá. Ördögi kör és még nem találtam kiutat. -Amúgy is elindult a változás, az öregek már kevesen vannak és a fiatalok mást akarnak, nem elég nekik, ami most van. És az alvilágiak sem akarnak többé elnyomottak lenni a háttérben, akiknek a jogai nem számítanak. Már nagyon érik a dolog -billentem oldalra a fejem ahogy az íróasztalnak támaszkodom. Igencsak közeledik a változás és szinte érezni, hogy valami mozog a felszín alatt és az ki akar törni. -Ez a hagyomány, mint a mondénoknál a fehér, de nem kötelező. Nem illene hozzánk, ha követnénk a hagyományokat, így legalább magunkénak érezzük. És amúgy is, én aranyban leszek az elején -mutatok a ruha mellett függő aranyszínű öltönyre. Talán nem lehet megmondani, de az is a méretem, akárcsak a fekete-vörös bársony csoda. Ez lesz a trükk. -Ha lesz is, nem érdekel. Az Intézetvezetőnek vannak bizonyos előjogai és a parancs szerint mi összeházasodunk, abba már nincs beleszólásuk, hogy miben tesszük. És Magnus mellettünk áll, támogatja az ötletet, szóval nem lesz gond -sóhajtok, de a cselünk gondolata még tartja bennem a lelket, hogy nem lesz a ceremónia olyan rossz. -És te hogy állsz Jace-szel? -mosolygok le rá, nem szeretem különösebben Jace-t, de azt el kell ismernem, hogy aranyosak együtt.
Változást.. azt én magam is észre vettem, hogy nagy lett a "zsivaj" és minden ego nélkül biztosra veszem én, vagyis mi indítottuk el ezt a lavinát. Hisz amíg nem kerültem az árnyvilágba minden a rendes kerékvágásba ment, mikor viszont elindult a valentine majd a sebastian... hajcihő minden felfordult. De azt még is elismerem, és tudom, hogy változások kellettek, és azt hiszem pozitív vége lesz. Más időt járunk, és ezt az árnyvilágnak is végre el kell ismernie, és haladnia a korral. - Persze, és egyetértek mindennel. Amúgy se lennék jóba ezekkel a "pár régi szokással" azt hiszem sok fejfájást okoznék, ha ezt-azt amit nem szeretnék rám erőltetnének. - nem vagyok az a fajta, akivel könnyen megtennék. Eléggé akaratos, és makacs vagyok, amint jó anyámtól örököltem. Nem szeretem ha megmondják, mit tegyek és hogyan, miként éljem az életem. Ez nem játszik. - Jah értem. - kissé elcsodálkozom. - Azt hittem ez is olyan... "kőbe" vésett szabály. De akkor... az tuti, hogy meglepést okozol. Azt hiszem te se szereted beadni a derekad, és "átlagos" lenni. - váltok vele, egy lázadó mosolyt. Igen ezt csak ők tudják milyen. - Érdekes, hogy Magnus mindent támogat, ami szabályszegésnek minősül.-nevetve rázom a fejem, sosem hazudtolja meg magát. De azért jó tudni, hogy van kire számítani. Thea kérdésére kissé meglepődök, és megdermedek. - Hogy érted... hogy állunk? - remélem még nem a házasságra gondol. - Még kóstolgatjuk milyen komoly kapcsolatban lenni. Jace nem igazán hozzá szokott, nekem még nem volt. Úgy hogy még fura mind a kettőnknek, de kezdünk belerázódni. - mosolyodom el szeretetteljesen. Ennél többet nem tudok mondani. Fogalmam sincs mi lesz ebből, nem is akarom elkiabálni, az nálam mindig rosszul sül el. - De.. - nézek az órára. - ... ne az időt húzd, nem kéne készülnöd ? - kérdezem érdeklődve, ám mosolyogva. - Segíthetek valamit? Öltözni vagy nem is tudom...
Már nagyon kellettek a változások, de így sem megy elég gyorsan. A Klávé még mindig minden irányítani akar a saját szájíze szerint, de ez nem marad már így sokáig. Remélem, hogy a mi esküvőnk lesz az egyik fordulópont. -Örülök, hogy egyetértesz. Minél többen vagyunk, annál könnyebb lesz -mosolyodom el halványan. Rá is és a többi fiatalra, a Lightwoodokra és mindenkire. Ha nem egyedül kell szembenéznünk a fennálló rendszer átalakulásával, minden könnyebben fog menni. -Azt hiszem eléggé látszik rajtam, hogy nem szeretek normális lenni, valahogy nem illik hozzám. És nagyon is kőbe vésett lenne, de úgy döntöttünk, hogy mi nem leszünk olyanok, mint mindenki más -Ruko legalábbis élvezi az egész kis csínyünket, én pedig mindegy miben állok oda, ugyanolyan feszélyezett leszek. Akkor már vehetjük humorosra is a figurát, példát adva bárkinek, aki utánunk jön majd. Ha ezzel valakinek segítek, akkor megéri. -Magnus már csak ilyen, szereti a kis ferdítéseket. De sokan ismerik őt és ilyennek is szeretik, értékes a barátsága -ezt nem érdekből mondom, ha ő valakinek a barátja, arról önzetlenül gondoskodik és ezért értékes ő. Sosem használnék ki senkit akarva. -Leginkább hogyan szoktok újra össze és az új életetekhez. Tudom, hogy nemrég beköltöztél az Intézetbe. De örülök, hogy egymásra találtatok -mosolyodom el ismét. Nem vagyok oda Jace-ért, de nem állnék senki boldogságának útjába csak ezért -Ketten ti mindenre képesek lesztek együtt. Sose hagyd, hogy szétválasszanak. -Még nem kell, nyugalom -nevetem el magam- Ruko majd kicsit később érkezik, együtt öltözünk, minden más készen van. De köszönöm a kedvességed -Lassan itt az ideje elkezdeni, de Rukonak még akadt valami dolga, de hamarosan itt lesz ő is. Együtt öltözünk és majd úgy megyünk Némavárosba.
Valamiért minél többet állok itt, annál izgatottabb vagyok én is az esküvő miatt. Olyan szépek és meghatóak tudnak lenni. De akkor én is elkalandozom mindannyiszor, milyen lenne ha engem is szeretne annyira valaki hogy megtegye ezt értem. Soha nem mondtam ki hangosan, de egyszer szeretnék valakinek a felesége lenni. - Én mindig a szabad akarat mellett állok. Főleg ilyen fontos dolgokban. Nem mindegy egy ember kivel köti össze az életét. - válaszolom gyorsan kizökkenve az ábrándozásomból. - A normális az unalmas. - vigyorodom el. - Amúgy se hiszem hogy bárki az lenne. - megvonom a vállam miközben oda megyek a csokrához és nézni kezdem. - Igen ismerem Magnust. Ha ő nem lenne, már én se lennék. Ha belegondolok többször volt köze ahhoz hogy megmentse az életemet mint bárki másnak. - erre most döbbenek rá. Végig futok az emlékeim között, hogy egész pici korom óta "vigyázott" rám, persze fizetség fejében. Amiket Jaceről és rólam mond, kicsit zavarba jövök, talán el is pirulok. Még új és egyben teljesen természetes ahogy együtt vagyok Jacel. - Hogy őszinte legyek szinte kevesebbet találkozunk mióta ide költöztem. Ritka ha egyszerre vagyunk " szabadok " valamiért egyszer se küldtek azóta ki minket egyszerre terepre. Már Jace azzal is próbálkozott hogy ő lesz a kiképzőm. Szerintem lehet paranóia de az intézet nem örül ennek a párosításnak annyira... bármi legyen az oka. - ezzel el is húzom a kezem a csokortól csak most veszem észre közben megcirógattam az egyik szirmát, ami a kezembe is maradt.
Jó, hogy a fiatalabb generációval is lehet beszélni fontosabb és mélyebb témákról, nem olyan hülyék, mint azt a Klávé gondolja. Ezt meg is mutatták a háborúalatt, már csak el is kell, hogy higgyék azok a vénségek. -Jól teszed és igazad van -mosolyodom el halványan. Ritkán találkozom olyan árnyvadászokkal, akik egyet értenek velem az ilyesmiben és ezért is örülök, hogy a vőlegényem is ilyen. Nem tudnék együtt élni egy visszamaradott gondolkodású izomaggyal. Sosem gondolkodtam azon, hogyan és kihez fogok hozzámenni, ha egyáltalán, de ezt mindig is tudtam, már nagyon kicsi koromban is. -Magnus nagyon megszeretett téged és ezért vigyáz rád annyira. Hiába mondja, hogy nem érdekli, nagyon is érdekli -Ő tipikusan az a fajta, aki különösen törődik a megítélésével és mindent megtenne, hogy egy bizonyos módon lássák. Pedig a felszín alatt teljesen más tud lenni. Nekem is sokat segített fiatalabb koromban, igaz az én életemet nem mentette meg, de még így is sokat köszönhetek neki. -Ebbe számold bele, hogy kifejezett párokat nem szoktak összerakni, mert így kisebb a balesetveszély. A legtöbben képesek megállni, hogy ne rögtön a szerelmüket mentsék, de elég sokan így is azt priorizálják. Tudom, hogy nehéz, de ez bevett szokás. Megpróbálok majd több közös időt hagyni nektek -Legalábbis megpróbálom majd, de meg kell értenie, hogy nem mehetnek együtt, ha lehet. Én sem megyek Rukoval általában őrjáratokra és bevetésekre, hiába edzünk együtt sokat. -A Klávé különösen figyel rátok, hiszen különlegesek vagytok, talán ezért érzed úgy, hogy túlságosan górcső alatt vagytok. Egyszer ez is elmúlik és lesz jobb dolguk, el fognak felejteni és akkor már kényelmesebb lesz -Én már csak tudom, tapasztalatból beszélek.
Kezdőlap
