“Sometimes the world doesn't need another hero. Sometimes what it needs is a monster.”
A mai napom nem töltöm éppen semmivel. Kivételesen szabadnak nyilvánítom a fél délutánom, mert nincs több megbeszélni való ügy, ellenőrizni akaró Klávé küldönc, és még edzés sincs. A magam mozgásigényét már kielégítettem délelőtt, a Herondale fiú meg eltűnt valahol, szóval vele sem kell foglalkoznom, így arra szánom a napom, hogy bejárjam az intézetet és összeírjam hogy mi az ami esetleg javításra szorul, vagy mit kellene újítani. Szokásom ilyesmik miatt is járkálni, és lépteim puhán elhalnak, mert magasított talpú bakancsot viselek. Igazi New Rock termék és nem olyan hangos és órmótlan mint a hagyományosak, és nekünk kell is hogy egy lábbeli strapabíró legyen, hiszen néhány démont szájba kell rúgnunk olykor. Elhaladok egy két emeleten és végül a gyakorlóterem mellett lépkedek el, mikor megpillantok onnan kilépni egy ismerős szőke férfit. Nem szívesen találkozom vele, de már nem kerülhetem ki, pedig biz isten ami nincs megtenném. Caleb a menyasszonyom parabatai-a és szívből utál engem úgy érzem. Mert én rosszat teszek a nőnek. - Szép napot - biccentek ahogy elhaladok mellette, és magamban remélem hogy nem igazán akar velem beszélgetni, mert nekem nincs túl sok mondandóm neki, és nem is akarom hogy legyen.
Bő két órát töltöttem el a gyakorlóteremben és észre sem vettem, hogy így elszaladt az idő. Egyedül voltam, jól esett a feszültséglevezetés. Jól le is izzadtam, ami a fehér edzős trikómon is jól látszott, de nem érdekelt. A lakrészem szerencsére elég közel van ide, csak egy emelettel lejjebb, úgyhogy jobbnak láttam inkább ott zuhanyozni, mint az itteni közös zuhanyzóban. Felkaptam a padról a törölközőmet és a vállamra dobtam, majd kezembe vettem a majdnem üres vizes palackot, aztán kiléptem az ajtón. Az edzés hasznosnak bizonyult, mert jól lefáradtam, de a feszültséglevezetés talán még sem volt olyan hatéko9ny, mert amint kiléptem a folyosóra azonnal felment bennem a pumpa. Ruko, az a barom... és még van pofája hozzám szólni! Nem! Nem szép! Kifejezetten ronda nap, mert belekerült az az undormányos arcod! Fejemben felelevenednek a képek Thea tegnap újonnan szerzett kék foltjai és karmolásai. Egy átlagos aktus során is keletkeznek ilyen sérülések, de amik Theán megjelennek időnként, azok a legkevésbé sem átlagosak. A dühtől elborult aggyal lépek oda hozzá és felsőjét megragadva a folyosó falához lököm. Nem óvatoskodom. Szerencsére csak ketten vagy hárman jöttek éppen arra, abból pedig egy rögtön hátat fordított és elslisszolt. Ennyit láttam csak a szemem sarkából, s mivel senki nem szólt hozzám - azt hiszem - a többiek sem akartak közbelépni. -Te utolsó féreg! Ha még egy karcolást meglátok Dorán, én kitépem a beleidet! - hörgöm a képébe. Ki nem állhatom ezt a... szó sincs rá, hogy milyen szörnyeteg.
“Sometimes the world doesn't need another hero. Sometimes what it needs is a monster.”
Nem indult olyan rossznak ez a nap, de most ahogy az edzőterem felé haladok, máris sötétbe fordul az amúgy semleges hangulatom ahogy észreveszem. Erőlködök hogy amennyiszer csak lehet elkerüljem, és soha ne kerüljek vele párba még járőrözés során sem, mert nem a démonokat, hanem egymást ölnénk meg. Az az én őt, mert veszélyesebb vagyok nála, és kor az én javamra dönt, na meg más is, amit ő nem ért meg. Theát sem érti meg igazán annak ellenére hogy a parabatai-a. Az enyém tudta mit vállal velem, és talán kicsit ő tartott mindig is vissza attól hogy igazi szörnyeteg legyek. Néha azzá tudok válni, és nem tagadom hogy néha jól is esik szabadon ereszteni magam. Most viszont Caleb teszi próbára a türelmem, ami amúgy sem olyan végtelen, egyedül azért látszik annak, mert annak kell hogy látszódjon, mint intézet vezetőnek. Akart a halál az lenni, örömmel passzolnám vissza valaki másnak, de az azt jelentené hogy elbuktam benne és nagyon rosszul viselem az ilyesmit szóval inkább igyekszem jól teljesíteni. Összehúzom a szemöldököm, bár csak az egyik szemem látja, a másik elé a hajam fésültem, de abban az egyben sincs semmi kedvesség vagy barátságosság. Ahogy hozzám lép, felpillantok rá, de nem hátrálok meg, előle aztán soha. Nem mondanám hogy meglepne a sötét indulat a szemeiben és ahogy a hátam koccan a folyosó falánál, a kezem már a kis tőrért nyúl amit a derekamnál hordok, és ahogy odaszorít a falhoz, már az oldalának feszül a kis fegyver. - Én a helyedben átgondolnám a fenyegetőzést, mert veled ellentétben, én meg is teszem amit kimondok - válaszolok mély, szinte morgós hangon, de végül csak fordítok a fegyveren, és a markolatot használva tolom el magamtól a veszett kutyaként hörgő férfit. - Theával nem történt semmi olyasmi, amibe ő személyesen nem ment volna bele, szóval semmi jogod nincs kérdőre vonni a magánéletünk miatt. Aminek Te nem vagy a részese. Hiába vagy a parabatai-a, láthatóan sok mindent nem tudsz róla, ami azért eléggé elgondolkodtató nem? - villantok felé egy nem túl kedves mosolyt mert én megerőltetem magam hogy ne menjünk egymásnak, de ha ilyen, akkor én sem fogom vissza magam. Valamit, valamiért, nem igaz?
Egyszerűen nem tudom visszafogni magam! Meglátom azt a ronda fejét és elszáll az agyam! Ez történt most is. Ahogy megláttam, ráadásul hozzám is szólt, elöntötte az agyam a dzsuva és csak nekirontottam. Nem gondolkodtam, nem haboztam. Nem bírom elviselni, azt, ahogyan Theával bánik. Hiába mondja a lány, hogy ez neki így jó, én nem tudom elhinni. Ez az ember egy állat... Nem válaszolok fölénykedésére, hiszen már érzem oldalamon a kése éles pengéjét. Pár másodpercig még tartom, mert nem akarok meghátrálni, de bele kell törődnöm, hogy jelenleg hátrányban vagyok. Ahogy eltol magától, úgy lépek egy kicsit hátrébb, de a testtartásom továbbra is azt sugallja, hogy ezt nem fogom annyiban hagyni. Egyszerűen csak képtelenség ez az egész Klávé által erőltetett esküvős baromság, szörnyű ez a megjátszott párkapcsolat és a legrosszabb, hogy a parabatai-om szenved. Persze Thea mindig is szenvedett a pánikrohamaitól, de ez most más. -Az, hogy beleegyezett, az nem azt jelenti, hogy jót is tesz neki. - tényleg hörgök, úgy érzem, nem érdemli meg, hogy értelmes emberek módjára beszéljem meg vele a bánatom. Szerintem, ha Thea nem lenne a parabatai-om, mi akkor is hasonló viszonyban lennénk Rukoval. Taszít, mint a mágnesek azonos pólusai. -Talán jobb, ha te ebbe nem szólsz bele. -vetem oda neki. Nem veszem fel magamra, amiket mond. Tudom, hogy Theával jó parabataiok vagyunk egymásnak, annak ellenére is, hogy a külön töltött idő alatt mindketten sokat változtunk. -Inkább arra koncentrálj, hogy megjegyezd, amit mondok. Nem akarok több tőled származó sérülést látni Theán! -tudnék sokáig szájhősködni, de úgy érzem, hogy abban Ruko őrült gondolkodása miatt lenyomnak. Szóval én inkább a fizikai erőnket mérném össze, de talán jobb lenne mégsem az intézet közepén ebbe belemenni...
“Sometimes the world doesn't need another hero. Sometimes what it needs is a monster.”
Kevés ember van a világon, akivel kapcsolatban azt érzem hogy semmiféleképpen nem tudnám kedvelni, de Caleb pont egy ilyen ember az életemben. Thea parabatai-a és ennél nem is lehetne már kellemetlenebb alak. Nem képes felfogni hogy nem érti a társa gondolkodását, és nem tud neki segíteni. Én sem, de legalább van fogalmam róla, és sokszor beszélgetünk ha elmegyünk valamerre a városba csak kettesben. Caleb nem lát a színfalak mögé, nem látja hogy ez a házasság, egyre kevésbé kényszer, és próbálunk egymással korrekten viselkedni, és megismerni a másikat, mert hasonlóak vagyunk. Az a pár folt amit lát, gyakorlások és némi más jellegű gyakorlatok utóhatása. - Azt hadd tudja ő, mi tesz jót neki és mi nem. Ez az ellenséges hozzám állásod, például nagyon nem tesz jót neki, és biztosíthatlak róla ez érzés kölcsönös. Csak azért vagy életben mert a köteléket nem vághatom át felelőtlenül - vicsorodom el én is, hasonló lelkesedéssel mint ő maga. Vele szemben valahogy kivetkőzök a lelki békémből, és nem tudom miért. - Talán jobb ha lenne ha átgondolnád, mennyire tudod, mire van szüksége a létező legjobb barátodnak. Talán tudod kezelni a pánikrohamait? Tudod, miért vannak? Nem, ugye? - szegezem neki a kérdést, mint valami éles kardot. Mert körülbelül olyan éle van a szavaimnak, mint egy éles acélpengének. - Akkor ne nézz rá, többet. A gyakorlások során elkerülhetetlen hogy megsebezzük egymást, és tudod nem csak aludni szoktunk, ahhoz meg végképp semmi közöd nincs, hogy Thea hogyan szereti szexet - vágom a képébe, kifejezetten provokatíva, és azt sem bánom, hogy ha vissza fordulunk a gyakorló terembe, hogy szarrá verjem. Igencsak nagy a késztetés rá.
Ó édes Égiek! Miért kellett Theát összehoznotok ezzel a vadállattal? És miként kényszerítettétek azt a szerencsétlen, törékeny lányt arra, hogy ehhez a dementor kinézetű baromhoz vonzódjon? Épp csak most jöttem Thea után, de arra nem számítottam, hogy belecsöppenek egy olyan szituációba, ami nagyon nem fog tetszeni. Sosem gondoltam volna, hogy engem az fog zavarni, hogy a parabataiom kivel jár. Igazából sok közöm nem kellene, hogy legyen hozzá. Viszont egy hajszálnyit sem érzem úgy, hogy Ruko mellett Thea biztonságban lenne. Sőt! Kifejezetten féltem őt tőle... Már egy kisebb hézag van közöttem és a démonnak öltözött barbár között, de még mindig teljes mellszélességgel feszülünk egymásnak. Örömmel látom, hogy nem csak engem fordít ki teljesen az ő jelenléte, de Ő is nehezen fogja vissza a farkasokat, ha én a közelében vagyok. -Meg ne sajnáljalak, Nagyszájú! - nem tudom, hogy képes lennék-e agyonverni őt, de abban sem vagyok biztos, hogy ő képes lenne engem a földre teríteni. Fogalmam sincs, hogy melyikünk az erősebb, de jelenleg lesz@rom, szívesen kirángatnám azt a magabiztos nyelvét a helyéről, hogy aztán valamelyik másik testnyílásába helyezzem át. -Semmi közöd nincs ahhoz, hogy én mit tudok Theáról. Abban viszont biztos lehetsz, hogy jobban tudom kezelni a pánikrohamait, mint te. -szavaival nem igazán fog tudni felhergelni, meg hát nem is tudom, hogy ennél sokkal jobban fel tudna-e hergelni. Nemcsak a kinézete hányinger keltő, de az egész lénye, kisugárzása bűzlik. De magasról tennék is rá, csak Theának ne kellene a közelében lennie! A következő szavaira aztán meg végképp kíváncsi sem voltam. Megőrülök, de abban egyet kell értenem vele, hogy azzal nem teszek jót a lánynak, ha itt és most laposra verjük egymást ezzel a fickóval. Már emelem a kezem, hogy behúzzak neki egy jobbost, de összeszorítom az állkapcsaim és visszafogom magam. -Nem érdemled meg, hogy innen ép arccal távozz, de mindkettőnknek jobb, ha nem az intézeten belül bonyolítjuk ezt le. - fújok egyet, megpróbálom leereszteni a forró gőzt az agyamból.
Magamban bosszankodom, hogy miért nem lehet kicsikét normálisabb alak a menyasszonyom parabatai-a. Pont nem érdekelne hogy mit gondol rólam, ha ezzel nem ártana a nőnek is, akit szeretek, akivel együtt kell majd élnem jó esetben évtizedekig. Nem kellene utálkoznunk ezzel a szőke seggfejjel, de egyszerűen képtelen belenyugodni hogy én lettem a barátja párja. Gondolom, nem lendítettek a jó híremen a pletykák sem amiket hallhatott rólam, bár nem tagadom. Ritkán merik a szemembe mondani hogy milyen vadállat vagyok, de akik megteszik, azokat legalább tartom valamire, mert van merszük. Neki nincs, és ezért is csak megvető pillantással nézek rá, ahogy összekülönbözünk. Ezer örömmel verném laposra, de Thea előbb vagy utóbb észrevenné, és nem akarom rontani az ő kedvét. Bár nem tudom meddig vagyok képes visszafogni magamban a gyilkos indulataim. - Leszarom mit csinálsz a sajnálatoddal, de használd már azt a nyomorult szőke fejed! Rohadtul nem segítessz ezzel Theának, pedig Neked, mint a parabataiának tudnod kellene mennyire kikészíti ez a fröcsögés - vágom a szemébe, ha ennyire nyers, hát legyen. Legalább nekem sem kell zen állapotban a lelki békémre törekedve elviselni, és rá zúdíthatok mindent. Képes lettem volna szemrebbenés nélkül leszúrni mint embert, de mint a menyasszonyom parabataiát? Maximum eszméletlenre verem. Határozottan csábító az opció. - Oh, neked van közöd, de nekem nincs? Hogy is van ez? Különben is ha tudnád hogy kell kezelni a rohamait, már megtetted volna! De neked fogalmad sincs, mert sosem tapasztaltad meg milyen érzés, és ennek inkább örülj - sziszegem ellenségesen és szemeim szinte szikrákat szórnak. Ha sokáig folytatjuk ezt, berúgom azt az ajtót és a tatamit mosom fel vele, oda vissza és még széltében hosszában is. - Miért, te talán megérdemled? Thea problémáinak nagy részét te magad generálod azzal, hogy nem vagy képes uralkodni az indulataidon, amiket felém érzel! Szerinted azzal segítessz neki hogy mindig elmondod mennyire utálsz engem?! Gondolkozz már egy kicsit!- dörrenek rá, tőlem szokatlanul erősebb hangon, nem szokásom felemelni de kihoz a sodromból. Az egyetlen bérlete az életre, az a rúnakapcsolat, amit én magam is élvezek és utálok is egyszerre.
-Nagy a pofád, de csak arra vagy képes, hogy a parabatai kapcsolatunkat alázd. Mintha melletted Thea hirtelen felgyógyulna a pánikrohamaiból! - hiába mondja nekem, hogy ő a lány megváltója, én egyelőre nem látok javulást a lányon. Lehet, hogy nem tesz neki jót, hogy utálom ezt a tuskót, de biztos vagyok benne, hogyha annyiban hagynám ezt a kapcsolatot, akkor rövid időn belül Thea belebolondulna, vagy Ruko véletlenül felakasztaná, mert épp fulladással akarta megspékelni a szex szerepjátékukat. Mondhat itt bármit rólam vagy a parabatai kapcsolatunkról, sosem fog tudni meggyőzni, hogy ő jó hatással van a lányra. Nem ezt látom a lányon. -Magyarázz csak... - fújtatok, de közben halvány mosoly is húzódik az arcomra. -Te hős... - kezdenek enyhülni az idegeim és bár a látványa még mindig hányinger keltő, rá kell jönnöm, hogy egész nap itt köpködhetnénk egymást -valószínűleg csinálnánk is, ha egyikünk sincs éppen jobb dolga- de az is teljesen biztos, hogy mi sosem fogunk kijönni egymással, de még együttműködni sem fogunk tudni. Én legalábbis biztos nem. Gondoljon bárki bármit. -A rólad terjengő pletykák nem alaptalanok. Te egy beteg állat vagy. Ez biztosan csodásan hat egy beteg lányra. Ja, igen! Ha majd lovas pálcával veritek egymás seggét, akkor az biztosan segít. Hmm. Gratulálok. Erre is biztosan nagy szüksége van. - Thea olyan, mintha a húgom lenne, és nyilván a magánügyeibe nincs beleszólásom, de azért ez egy kicsit sok. Csöppet sem gondolom, hogy ezek az akciók az ő fejéből pattannak ki és azt sem, hogy ezt ő tényleg élvezi. -De tudod mit? Úgyis elutazom egy kis időre. Megmutathatod milyen csodás támasza vagy Theának. Gondolom mire visszajövök már nem is lesznek rohamai. Éljen, éljen az ifjú pár! - a gúny persze nem maradhat el egy mondatomból sem, egyszerűen nem tudok normális hangon hozzászólni. Legalább én nem üvöltök. Utolsó mondatommal már távolodok tőle, nem szándékozom tovább folytatni ezt a jelenetet, hiába én kezdtem. Tényleg nehezen uralkodom az indulatokon, de ez van.
- Milyen parabatai kapcsolat, ha már itt tartunk? Szerinted ez a normális kapcsolat ami köztetek van? Már ne is haragudj, ezen nincs már mit tovább alázni - nevetek fel gonoszan és provokatívan, de szemeimben a gyilkos semmi csillan fel, és tényleg csak az az egyetlen hajszál választ el a megölésétől hogy abba Thea egy kis része is belepusztulna a kötelék miatt. Bár nem példátlan hogy valaki elveszítse a parabataiát, én mégis elveszteném a kibontakozó bizalmát ha elvenném tőle ezt a szőke seggfejet, akit épp hogy csak visszakapott. Fajtársam, és mégsem éreznék lelkiismeretfurdalást egyetlen elcseszett pillanatig sem ha véletlenül megölném. Hm, véletlenül... Képes lennék rá, mindössze a Ruru nevű emberségem tart vissza hogy megtegyem. - Miért, te talán jobb vagy? - kérdezek vissza, és már kezdek átmenni abba a stílusba, amit mások bicskanyitogatónak találnak, de ha ő sem erőlteti meg magát, akkor én miért tegyem meg? Úgyis csak ketten vagyunk. - A róla terjedő pletykák. Pletykák. Tudod talán igazolni bármelyiket is? Komolyan, ennél egy kicsit többet vártam tőled, de végül is csak megmutattad mennyire szőke is vagy - mosolyodom el, nem érdekel hogy mit hallott, és minek tart. Thea és az én magánéletembe egyfikarcnyi beleszólása sincs. A szexuális életünkhöz meg pláne. - Támasza, de nem az orvosa. Meggyógyítani nem én fogom, de legalább nem rontok a helyzetén, ahogy te teszed állandóan. Jó utat, a soha viszont nem látásra! - integetek utána tömény gúnnyal, és figyelem távolodó lépteit, és viszketni kezd a kezem hogy a htába állítsak egy tőrt. Abba még nem is halna bele. Az ötletet az akadályozza meg hogy befordul a sarkon és eltűnik a szemeim elől. - Egyetlen szerencséd, teme - sóhajtok, és haladok az utamra tovább.
Kezdőlap
//