Crag&Valerian ©

Furcsa pletyka ütötte meg a fülemet, és nem tudtam, higgyek-e neki vagy sem. Egy kaszinóról hallottam, fél füllel egy buliban, ahol a föld alatt ketrecharcot rendeznek, de nem emberekkel, hanem alvilágiakkal. Érdekesnek hangzott, de nem tudhattam, hogy igazak-e a hírek, vagy csak valami városi legendába futottam bele megint. Ilyenkor pedig általában azt a lehetőséget választom, hogy elmegyek, és megnézem magamnak. Úgyis ideje volt már kimozdulnom, és ez remek alkalomnak ígérkezett. Ha nem is találok, semmit legalább játszom egy kicsit, bár híres neves mázlimnak hála úgyis egy kisebb vagyont fogok veszíteni.
Ezen gondolkodom, miközben egy szál selyemalsóban ácsorgok a szekrényem előtt, tekintetemet a finoman szabott öltönyökön legeltetve. Mivel még sosem voltam kaszinóban, nem igazán tudom, hogy mégis, hogyan kellene felöltözni. Végül leakasztok egy egyszerű, szépen szabott feketét, és egy borvörös inget. Ahogy felveszem őket, az anyag kellemesen simul a bőrömre, kiemelve vékony derekamat, amire annyira büszke vagyok. Még egy utolsó pillantást vetek magamra a tükörben, miközben meghallom, hogy csörög a mobilom. Oda sietek, és elfintorodom az üzenetre. Gerda… Csak tudnám miért nem változtatok már telefonszámot, és miért hagyom, hogy az őrülte exem üzengessen. Talán azért, mert sajnálom a lányt. Sosem fog kiderülni. Elolvasás nélkül törlöm ki a számát, nem érdekel most, nincs rá energiám. Szórakozni megyek, azért is főleg, hogy végre kiverjem a lelkiismeret furdalást a fejemből, amit amiatt érzek, hogy olyan csúnyán ott hagytam.
Úgy döntök, hogy nem urizálok a taxiban, inkább a gyorsabb megoldáshoz folyamodom. Mielőtt megnyitom a portált, gondosan rá fordítom a kulcsot lakásom ajtajára, majd mielőtt bárkinek is feltűnne, szomszédok közül eltűnök a portál kékes vibrálásában.
Nem messze a kaszinótó lépek ki „taximból” jól megnézem magamnak az épületet. Hatalmas és fényűző, és özönlik be a nép. Egy pillanatra át fut az agyamon, hogy akár Las Vegasban is lehetne, és hogy az igazgatója nagy eséllyel mocskosul gazdag, ha minden este ekkora a forgalma. Miután kigyönyörködtem magam csatlakozom az emberek hömpölygő folyamához, és elindulok befelé. Hagyom magam sodortatni az árral, és reménykedem benne, hogy majd eloszlik odabent ez a rengeteg ember. Semmi kedvem nyomorogni, sosem szerettem a hering partikat.
Mire bejutok, úgy érzem, megőszülök. A sor hosszú, a beugró pedig drága, de meg kell néznem magamnak ezt a híres neves ketrecharc arénát. Igazítok egyet zakómon, mire máris füttyögés a válasz, egy már kellőképpen jókedvű társaság részéről. Nem ez az első eset, hogy luxusprostinak néznek, de annyira még sosem voltam leégve, hogy kurválkodásra adjam a fejem. Ez a tetszésnyilvánítás mégis jól esik az egómnak, így magamat kihúzva indulok el befelé. Vetek egy gyors pillantást a hangszigetelt üveggel elválasztott VIP részlegre, és vágyakozva felsóhajtok. Sokkal jobban szeretnék ott pókerasztal mögé ülni, mint itt nyomorogni a változatos népek között, akik közül némelyik még arra sem vette a fáradtságot, hogy rendesen felöltözzön, így tényleg konzumfiúnak érzem magam szépen szabott, tökéletes öltönyömben. Fel sem tűnik, hogy a VIP részlegben valaki észre vett, annyira el vagyok foglalva azzal, hogy keressek egy megfelelő játékasztalt, mielőtt „kutatásba” kezdenék. Csak arra leszek figyelmes, hogy valaki áll mögöttem, amitől a tarkómon futkorászik a hideg.
Épp fordulok meg, hogy elküldjem a nyakamba lihegőt melegebb éghajlatra, és mikor szembe találom magam vele, pontosabban a mellkasával, rá jövök, hogy mégsem lenne olyan jó ötlet beszólni neki. Tekintetemet felfelé indítom, hogy szemkontaktust találhassak, és rendesen felfelé kell tekintenem. A szavam is elakad, ahogy az élénk kék szempárba fúrom tekintetemet. A férfi, akivel szemben állok hihetetlenül magas és izmos, haja kiengedve a vállára omlik, markáns arcán olyan kifejezés ül, amit nem tudok megfejteni. Hirtelen aprónak és törékenynek érzem magam, pedig nem vagyok alacsony. Szólásra nyitnám számat, de képtelen vagyok bármit is kinyögni, és félre állni sem tudok, lábam fölbe gyökeredzett, szavam pedig elakadt. A szívem mélyén reménykedem benne, hogy azért jött ide, mert velem akar beszélni, bár nem tudom, hogy egy ilyen férfi mit akarhatna egy hozzám hasonló egyszálbél fiúcskától. Végül is egy perc néma bámulás után ki tudok préselni magamból egy köszönést.
-Helló!–mondom kicsit talán erőtlen hangon. –Szeretnél valamit, nagyfiú? –szakad ki belőlem talán már egy kicsit kacérabban, hozzám illő stílusban.

Love me, kill me, change me

Búgó zizegés, idegesítő hang ragad ki az álmomból, ami a nap nagy részében fogvatartott, de lehet, hogy csupán az érzékelés tréfált meg csupán, és alig pár másodpercig tartott, a végtelennek tűnő történet.
Lustán mozdulok, ahelyett, hogy kinyomnám az ébresztőt, inkább kényelmesen belefúrom magam a selyempárnák közé, hogy tompítsák a zajt. A fekete szatén, ami mezítelen testem borítja, lejjebb csúszik, ahogy mozdulok, és bőröm megcsapja az éjt átszelő hűvös szellő, ami beszökik a nyitott erkélyajtón. Erre már hunyorogva nyitom ki szemem, és kék tekintettem pásztázza a szobát, mintha csak valakit keresnék, pedig tudom, hogy ismét egyedül aludtam el. Hanyatt fordulva nagyot nyújtózok, hogy minden izmom megfeszül, ezzel kiszabadítva magam a sötétség burkából, elűzve az álom maradékának búskomor foszlányait.
Ahogy mászok az ágyból, a selyem tócsába gyűlik a padlón a lábam körül, és így ruhátlanul sétálok ki a teraszra, hogy szemügyre vegyem, a most éledő várost. A távolból is ideszűrődik az autósok türelmetlen dudálása, és olykor-olykor egy fékcsikorgás is. Hangyakén vonulnak az autópályán, de a hangyák türelme nélkül, hisz mind sietnek valahová, és észre sem viszik, hogy átrohannak az életen, megfosztva magukat minden élvezettől, ami a létezés egyetlen értelme lehet.
Fogadni mernék, hogy sokan még azt sem vették észre, hogy a hold áttetsző sziluettje már látszik, a még csak rózsaszínes égbolton, hisz mit érdekli ez őket, ha már itt tartunk, engem ugyan mit érdekel?
A hidegnek köszönhetően, teljesen felébredve tiszta fejjel, megyek a fürdőbe, hogy lezuhanyoztassam magamról, az álom okozta verítéket. Nem szárítom meg a hajam, hiszen úgyis megszárad mire a kávém már kihűlt maradékát megiszom két óra múlva, immár felöltözve, az egyik legkényelmesebb fehér póló, fekete öltöny kombinációmba, az már puhán omlik a vállamra.
Beszállok a liftbe és beütöm a kombinációt, ami csak a sajátom, ahogy maga a lift, sőt az egész épület. Ahogy leérek és kinyílik az ajtó, üdvözlöm az ott posztoló biztonsági őrt, itt mindig áll egy, mert ez egyből a privát lakosztályomba vezet.
A Dream meglehetősen sokrétű igényt kielégít, itt mindenki megtalálja a maga bűnös élvezetét, ha épp képes kinyitni a szemét, hogy élhessen. Ezzel pedig mocskosul gazdaggá tesznek engem. Az előtér után a nyerőgépek sorakoznak, a félkarú rablók szerelmeseinek, itt mindig hangos csilingelés, és állandó zaj uralkodik, hiszen sokan vannak, akik csak néhány apróval térnek be, de néha nekik is lehet szerencséjük.
A következő térben, ami ugyan fizikailag nincs leválasztva mégis érzékelhetően más a légkör. Az emberek itt felszabadultabbak, és együtt szórakoznak, míg az automatáknál, leginkább csak egy-egy ember ül, akit legfeljebb akkor állnak körbe, ha épp nyerő szériája van.
A roulett asztaloknál, vagy a kártyásoknál már többen állnak, nem csak vendégek, de az itt dolgozók is. Az osztók, a pincérek, a konzumok és konzumhölgyek, és mind nagyon figyelik a játékot. Biztonsági őrök posztolnak a számukra kijelölt helyeken, és természetesen folyik a mulatozás, hiszen, mindig kell egy szerencsés, aki nyerni fog, hogy a többiek ne veszítsék el a hitüket.  
Körbejárom a termet, ahogy minden este szoktam, és köszöntöm a szokásos vendégkört, akik már törzsvendégnek számítanak, és nálam verik el a fizetésüket, de van aki a nagyanyja nyugdíját. És hogy ezért van-e lelkiismeret furdalásom? Ugyan még lelkem sincs, így nincs mit furdaljon semmi.
Nincs sok időm maradni, hiszen péntek van, és ez az este, nos mondjuk úgy, hogy nyíltnapnak számít, természetesen nem a látható részekben.
És még csak nem is hátul a VIP részben, ahol nagyban folyik a játszma, és sokkal kisebb a zaj. Ide jár az elit szórakozni, gazdagok kötnek piszkos üzleteket a pókerasztalnál, és itt mindenkit ismerek név szerint, arcról.
Ahogy járkálok a teremben körbe, megcsapja az orrom egy ismerős-ismeretlen illat. A finom parfüm alatt, egy boszorkány, démoni illatát vélem felfedezni, de ezt még nem éreztem ezelőtt, ebben teljesen biztos vagyok. Követem az illatnyomot, és ahogy kiszúrom egy nagyon fiatalnak tűnő alvilágin állapodik meg a tekintetem, aki éppen a Vip részleget fixírozza.
Végigjáratom rajta a pillantásom, elegáns öltöny, bíborvörös ing fedi a keskeny csípőjét, akár nekem is dolgozhatna, simán el tudna vegyülni az enyéim között. Nem indul el a zárt szoba felé, ahogy vártam, hanem inkább leül egy asztalhoz, és mivel tudom, hogy az alvilágiak legalább olyan pletykásak, mint az emberek, úgy érzem, hogy itt az idő kiderítenem, hogy mit keres itt egy kis boszi, és hogy vajon kihez tartozik, mert ha a klán épp nincs jóban a gazdájával, és esetleg kémnek küldték, nos arra is megvannak a módszereim.
Megállok mögötte csendben, de belépve az intimszférájába, így biztosan érzékeli a jelenlétem, és ahogy várom meg is fordul.
- Szép estét! – szonzom a köszöntését és megjelenik az ajkaim egy mosoly. – Igazából, ahogy láttam esetleg én segíthetek. – Farkasosan villantom meg a szemeim, majd a karom nyújtom neki, hogy átsétáljunk a Vip részlegbe, ha már azzal szemezett.

Crag&Valerian ©

A hatalmas és pompás épülte teljesen elkápráztat. Koppenhágában egyáltalán nincsenek ilyenek, nem is hittem, hogy ennyi ember ilyen indulatok közepette nyugodtan megvan egymás mellett, és nem tört még ki tömegverekedés. Mindenki játszik magának, vagy az épp nyerő szériának örvendő játékost figyeli áhítattal. Az emberi érzelmek olyan skáláját lehet látni, amiről az egyszerű ember azt se gondolja, hogy egyáltalán léteznek. A létesítmény neve is találó. „Dream”. Elvégre itt álmok válhatnak valóra, vagy épp ellenkezőleg, hullhatnak egy életre a porba, Egész vagyonokat lehet itt pillanatok alatt elveszteni, így válik milliárdosból földönfutó, vagy éppen fordítva. Én sosem voltam elég szerencsés, hogy bármi ilyen játékban nyerjek, mégis teszek egy próbát a roulett asztallal.
Ahogy leteszem magam, és megteszem az első, igencsak kis tétemet, meglátom a sarokban posztoló férfit. Nem biztonsági őr, nincs öltönyben és napszemüvegben, de valamire figyel, mert nem mozdul meg helyéről. Egy perc meredt bámulás után jövök rá, hogy a csalókat figyeli, mégpedig azokat a csalókat, akik természetfeletti módszerekkel kívánják maguk javára fordítani a játék menetét. Tehát az igazgató vagy látó mondén, vagy ami sokkalta valószínűbb, alvilági. És nem engedi, hogy más alvilágiak bele piszkáljanak az ő kis egyszemélyes játékába. Ez az ő hatalmas játszótere, és nem engedi át senkinek az elsőséget.
Mikor megérzem, az intim szférámba történt befurakodást kiráz a hideg. Erős, és határozott energia, valószínűleg alvilágié. Ahogy szembe nézek, vele halálosan zavarba jövök. Magas, izmos, és hihetetlenül jóképű férfi épp az esetem lenne. Mikor hozzám szól, végig fut gerincemen a remegés. A hangja is dominanciát sugároz, bennem pedig feléledt a démoni vér, dübörög ereimben, piszkos gondolatokat vetít agyamba.
-Elfogadom a segítséget –mosolygok fel rá, kicsit még azért bizonytalan vagyok, hogy mégis mit akar tőlem. Mikor szeme felvillan, ebbe az érzésbe egy kis rémület is vegyül. Vérfarkas. Ki tudja, lehet, hogy potenciális vacsora vagyok neki, azért ajánlja fel karját, hogy bízzak benne, és a megfelelő pillanatban lecsaphasson rám. Egy pillanat hezitálás után úgy döntök, hogy még én is csak egyszer élek, és ez a férfi túl jól néz ki ahhoz, hogy elszalasszam a lehetőséget. Elmosolyodom, és elfogadom a felém nyújtott karját, bele karolva kezemet alkarján pihentetem meg. Felnézek rá, mosolyom kicsit kacér, flörtölős.
-Na és hová viszel?  Remélem nem valami kétes helyre. –kérdezem kicsit csipkelődve, de nem bántóan, halkan kuncogok mellé, hogy tudja, épp az ellenkezőjét szeretném, és bármilyen kétes helyre kíváncsi vagyok, amit csak mutatni tud. Mindig is nagyszájú voltam, és a gunyorosság is velem született tulajdonság. Ezért gondolkodás nélkül vagyok ilyen kacér vele, holott még teljességgel idegen számomra. Bezsebelek egy-két irigykedő pillantást néhány nőtől, és nem tudom mire vélni a dolgot. Bár ki tudja, lehet valami fejes talált meg magának, és ezért néznek rám úgy, hogy közben majd’ megpukkadnak a dühtől. Ahogy meglátom, hogy titokzatos lovagom a VIP részleg felé irányítja lépteimet széles vigyor fut végig az arcomon. Ezzel talán egy lépéssel közelebb kerülök a célomhoz, ami miatt valójában jöttem. Ha pedig közben ilyen társaságom van, nem bánok semmit, oda vihet, ahová akar.
-Egyébként a nevem Valerian –mosolygok, miközben néha lopva felpillantok rá.–Hívjalak csak Nagy Gonosz Farkasnak, vagy elárulod, hogy hívnak? –kacsintok rá, ahogy rám pillant. Véletlenül sem akarom kihúzni nála a gyufát, de ha már ilyen készségesen felajánlotta az idegenvezetést, tudnia kell, hogy én bizony néha ilyen vagyok. Ha nem csak udvariasságból szólított le, és esetleg akar valamit tőlem, nem szeretnék zsákba macskát árulni neki, és megadni a lehetőséget, hogy időben meggondolja magát. Közben agyam lázasan tiltakozik a gondolat ellen, démoni lényem gondolkodás nélkül hagyná magát, hogy bármit tegyen velem, de nem akarok könnyűvérűnek tűnni. Annál többre tartom maga, mint hogy egy szó nélkül mindenkivel össze álljak, egy kis udvarlás még nem ártott meg senkinek, de ő még csak jelet sem ad, arckifejezése pedig megfejthetetlen. Könnyen olvasok az arcokról, de az övé kihívás, és tetszik, hogy nem tudom ilyen könnyen kiismerni, bármilyen erősen is fürkészem arcát.

Love me, kill me, change me

Az érzelmekben az a jó, hogy szaguk van, mindig szagot árasztanak, így én könnyedén el tudok igazodni bennük, legyenek bármilyen fajták is. A hazugságvizsgáló gépek, amiket az mondénok találtak fel piti dolognak számítanak egy vérfarkas szimatához képest.
Így mikor elszólítom a kis kíváncsi boszorkányt, máris megcsapja az orromat a benne viaskodó démon, és a mondén részének picike harca, hogy vajon, mi lenne a helyes döntés. Ami azért is érdekes, mert ritkán találkozni olyan alvilágival, aki ne lenne teljességgel határozott a démoni részével, vagy inkább ne uralna a démoni része, ez természetesen csak tovább fokozza a kíváncsiságomat.
Megérzem a kezét, az enyémen, és egy pillanatra az összefonódásunkat figyelem, majd újra a szemébe nézek, apró kicsi mosoly jelenik meg szám sarkában, tehát a kíváncsisága erősebb, bár ez a tulajdonság a mondénokra is igencsak jellemző. A flörtölése viszont kicsit meglep, a legtöbben nem ilyen bátrak velem ismeretlenül, de nincs ellenemre egy kis játék, az mindig csak izgalmasabbá teszi az estéket.
Kérdésére hangosabb férfias nevetés tör ki belőlem, ami igazán ritka kincs nálam, és meg is állok egy pillanatra, mögé lépek, vállaira rakva a kezem.
- Nézz csak körbe! – suttogom halkan a fülébe mély, karcos hangon. – Ahogy beléptél a bejáraton, máris egy kétes helyen találtad magad.
A másik oldalára kerülök, és karom a hátán pihentetem, úgy haladunk tovább a VIP felé, természetesen szemem, és fülem még mindig a termet pásztázza, hiszen még mindig nem lehetek biztos benne, hogy esetleg társakkal együtt jött-e, hogy támadást indítson, bár túl sok a mondén, hogy ilyesmit észrevétlenül ki lehessen vitelezni, de sose lehet tudni alapon, az ördög sohasem alszik. Csupán néhány csalódott vagy éppen sértett pillantás a válaszkutakodásomra a hölgyek részéről, akik úgy gondolták, hogy ma ők melegítik az ágyamat, de ebben biztos, hogy nem ők döntenek, hanem, mint mindenben én.
Valerian milyen különös név, még sosem hallottam ezelőtt, és meglehetősen hosszú is, mindenképp kap egy becenevet.
- Örvendek Rian! – végigjáratom rajta a tekintetemet, megnyalva az ajkam mosolyra húzódik, és egy pillanatra megérintem az inge gallérját.
- A Nagy Gonosz Farkas illik a ruhádhoz, nem gondolod? – szélesedik ki a mosolyom, ahogy betessékelem, a ViP bejáratán. Az őrök szó nélkül húzódnak félre, csupán pillantásommal jelzem, hogy azért maradjanak éberek, még ha én is vezetem beljebb, új vendégünket.
- Ez volt kíváncsiságod tárgya? – kérdem, ahogy a pulthoz vezetem, biccentek néhánynak a bennlévők közül, üdvözlés gyanánt és megkocogtatom ujjammal a pultot, hogy a felszolgáló azonnal jelenjen meg.
- Iszol valamit? – fordulok, teljes testemmel Rian felé, most már levéve a kezem a hátáról, amivel vezettem idáig.

Crag&Valerian ©

Nem tudok tovább parancsolni a véremnek, de nem is akarok. Láthatóan rá is át ragadt a flörtölős hangulat, ezt főleg ezer wattos vigyorából szűröm le. Legyen akármi is az illető, mindenki akkor szokott így vigyorogni, ha tetszik neki egy szituáció vagy egy másik személy. Tehát tetszem neki, én ennek csak örülök.
-Tény, hogy elég furcsán néznél ki Piroskaként... Úgyhogy ezt a szerepet inkább megtartom magamnak. Te lehetsz a Farkas, aki felfalja Piroskát  – kacsintok rá, ahogy a bár felé terelget. Leülök egy szimpatikus székre, és figyelem a közte és a csapos között lejátszódó jelenetet. Láttam már ilyet, és meg is értem, hogy azt gondolja bedrogoztam valami varázslattal, pedig egyáltalán nem állt szándékomban ilyesmi. Most, hogy ezt láttam már egészen biztos vagyok benne, hogy ő az egész hely vezetője, és mint ilyen, tökéletesen ki fogja tudni elégíteni kíváncsiságomat. Fel akartam fedezni a várost, izgalmas helyeket látni, és lám most itt vagyok. Egy olyan helyen ücsörgök, ami csupa titok és izgalom, egy olyan férfival amilyenről eddig még csak álmodozni sem mertem.
- A kezdetekre!  -mosolygok csábosan, ahogy az övéhez koccintom a poharamat. Figyelem, ahogy lehúzza, majd mikor a vigyor nem akar halványulni, rendel magának egy másikat is. Nem tudja, hogy nem tettem semmit, amivel manipulálhatom, de már kezd rá jönni. Bár, azt hiszem ehhez nem lennék elég bátor. Fél kézzel ketté tudna törni, és ilyesfajta varázslathoz még nem vagyok elég tapasztalt.
-Az én pletykám arról szól l, hogy miféle illegális dolgok folynak itt  -mondom hamiskás mosollyal, és kinyúlok az alkarja felé, hogy finoman megcirógassam. -Egy föld alatti ketrecharc arénáról hallottam, ahol alvilágiak küzdenek egymással. Reméltem, hogy nem csak pletyka, mert nagyon érdekel... És remélem te meg tudod mutatni nekem.
A második kérdése kicsit meglep. Miért akarja tudni, hogy mióta vagyok itt? Olyan rövid ideje, hogy arról nem érdemes beszélni, de nem akarok neki hazudni, a végén még azt hiszi, hogy egy rosszakarója küldött rá.
-Alig 2 hónapja vagyok itt. Előtte vidéken éltem pár hétig, miután ide érkeztem Dániából. Amerikában is csak nagyjából 3 hónapja vagyok  -mosolyom kissé elhervadt, ahogy pótapámra gondolok., - Elvesztettem a tanítómat nem is olyan régen...utána jöttem ide. Egy buliban hallottam erről a kaszinóról. A gyerekes kíváncsiság vonzott ide, aki beszélt róla azt mondta, csak városi legenda.

Love me, kill me, change me

A démoni részünknek nehéz parancsolni, főleg, ha sokáig volt szabadon, és főleg, ha fiatal az ember, vagy miket is beszélek, a magunk fajta, alvilági. Én sem mondhatom magam túlságosan öregnek, ami azt illeti, viszont nekem előnyöm, hogy születésem óta vérfarkasként élek, és apám egy alfa volt, így más választásom nem is igen volt, mint kordában tartani ezt az oldalam. A halála után ez kevesebb sikerrel zárul általában, hiszen főnök vagyok, még ha csak itt a kaszinóban is, de ez az én terültetem.
- A Val túlságosan hétköznapi megszólítás lenne, és Te nem tűnsz hétköznapinak. – magyarázom meg neki, a beceneve keresztelését. A hétköznapi dolgok unalmasak, nincs bennük semmiféle kihívás, meghagyom másoknak az ilyen foglalatosságokat.
- Én is lehetnék Piroska, de valószínűleg nem nyernék Oscart azzal a szereposztással. – vigyorgok most már én is mint, aki bedrogozott, ami persze teljességgel lehetetlen, még én magam sem értem, hogy mi ütött belém, de egyelőre nem izgatom magam túlságosan emiatt, hanem megragadom a lehetőséget, természetesen csak az után, hogy megbizonyosodtam róla, nem állok bűbáj hatása alatt, ami kiderítésének legjobb módja egy ital.
Mivel a pincér is látja rajtam, hogy valahol elveszítettem a mogorva személyiségemet, bele is önt az italomba egy kis adalékot, ami a bűbájok leküzdésére szolgál. Még jó, hogy a boszorkányok pénzért dolgoznak, így ez is megfizethető, mint ahogy bármi más a világon.
- Akkor igyunk a kezdetekre. – emelem felé a poharamat, ahogy megkapjuk az italokat, és le is gurítom az egész pohárral, a szernek elméletileg azonnal hatnia kéne, de a vigyorom csak nem akar lefagyni a képemről, és a felszolgáló is csak bámul, mire elé tolom a poharam, hogy töltsön újra.
- Úgy tartják, hogy a legtöbb mesének, mondának van valóság alapja.  Mi a te pletykád? – Szeretem, ha valaki, nem köntörfalazik, hanem kimondja, amit akar, és nem kell felesleges köröket futnom, míg végül rászánják magukat a cselekvésre, vagy bevallják a bűnös vágyaikat, mert ilyen mindenkinek van, csak néhányan próbálják elrejteni és úgy tenni, mintha nem is létezne. De lássuk be, akik ide betévednek, nem lehetnek szent lelkületűek, kivéve az árnyvadászokat, de ők inkább ne jöjjenek, az mindig csak bajjal jár.
- És mondd csak Rian, - most már csak fogdosom a poharat, de nem iszok belőle, ki akarom deríteni, hogy miért is érkezett a kis boszorkány. – mióta vagy a városban? – Természetesen én köntörfalazok, és nem kérdezek rá rögtön, hogy miért is érkezetett, vagy éppen ki küldte, hiszen azzal elérhetem, hogy hazudjon. Sietni nem rossz dolog, de ilyen esetekben türelmetlennek lenni, végzetes lehet.

Crag&Valerian ©

Nem tudok tovább parancsolni a véremnek, de nem is akarok. Láthatóan rá is át ragadt a flörtölős hangulat, ezt főleg ezer wattos vigyorából szűröm le. Legyen akármi is az illető, mindenki akkor szokott így vigyorogni, ha tetszik neki egy szituáció vagy egy másik személy. Tehát tetszem neki, én ennek csak örülök.
-Tény, hogy elég furcsán néznél ki Piroskaként... Úgyhogy ezt a szerepet inkább megtartom magamnak. Te lehetsz a Farkas, aki felfalja Piroskát  – kacsintok rá, ahogy a bár felé terelget. Leülök egy szimpatikus székre, és figyelem a közte és a csapos között lejátszódó jelenetet. Láttam már ilyet, és meg is értem, hogy azt gondolja bedrogoztam valami varázslattal, pedig egyáltalán nem állt szándékomban ilyesmi. Most, hogy ezt láttam már egészen biztos vagyok benne, hogy ő az egész hely vezetője, és mint ilyen, tökéletesen ki fogja tudni elégíteni kíváncsiságomat. Fel akartam fedezni a várost, izgalmas helyeket látni, és lám most itt vagyok. Egy olyan helyen ücsörgök, ami csupa titok és izgalom, egy olyan férfival amilyenről eddig még csak álmodozni sem mertem.
- A kezdetekre!  -mosolygok csábosan, ahogy az övéhez koccintom a poharamat. Figyelem, ahogy lehúzza, majd mikor a vigyor nem akar halványulni, rendel magának egy másikat is. Nem tudja, hogy nem tettem semmit, amivel manipulálhatom, de már kezd rá jönni. Bár, azt hiszem ehhez nem lennék elég bátor. Fél kézzel ketté tudna törni, és ilyesfajta varázslathoz még nem vagyok elég tapasztalt.
-Az én pletykám arról szól l, hogy miféle illegális dolgok folynak itt  -mondom hamiskás mosollyal, és kinyúlok az alkarja felé, hogy finoman megcirógassam. -Egy föld alatti ketrecharc arénáról hallottam, ahol alvilágiak küzdenek egymással. Reméltem, hogy nem csak pletyka, mert nagyon érdekel... És remélem te meg tudod mutatni nekem.
A második kérdése kicsit meglep. Miért akarja tudni, hogy mióta vagyok itt? Olyan rövid ideje, hogy arról nem érdemes beszélni, de nem akarok neki hazudni, a végén még azt hiszi, hogy egy rosszakarója küldött rá.
-Alig 2 hónapja vagyok itt. Előtte vidéken éltem pár hétig, miután ide érkeztem Dániából. Amerikában is csak nagyjából 3 hónapja vagyok  -mosolyom kissé elhervadt, ahogy pótapámra gondolok., - Elvesztettem a tanítómat nem is olyan régen...utána jöttem ide. Egy buliban hallottam erről a kaszinóról. A gyerekes kíváncsiság vonzott ide, aki beszélt róla azt mondta, csak városi legenda.

Love me, kill me, change me