Árnyvadászok

Vendég

Dante és Matt

Kora reggel van, és kellemes hideg téli idő. A hatalmas fák között fény csillan meg ami a távoli nap vissza térő fényei, mégis érzem, hogy mai idő is hideg lesz, és a havat semmi nem olvasztja fel. Ahogy kilépek a nyitott barlang szájból nyújtózva morgok egyet, és rázom meg vörös bundámat majd prüszkölök egyet. Nem érzem a hideget és amúgy is ez a kedvenc évszakom. Így szeretem a legjobban a világom. Csendes kora reggeli idő az erdőben és ébredezik a világ. Ez mind gyönyörű, nyugodt és az enyém. Az én csodálatos kis életem. Beleszagolok a levegőbe és lassan elindulok vackomtól, hogy vadat találjak amit levadászva felélhessek és olthassam farkas éhségemet. Lassan ügetve haladok a fák között és egyre kezdek élénkülni, a hallásom is szinte már mindent érzékelek ahogy az erdő állatai is megmozdulnak. Kiérek egy kellemesebb kis rétre ahol őzek legelnek, és mivel közelebb jobbat nem találok náluk maradok. Ez is valami így legalább. Szépen az erdőben somfordálva kerülök, hozzájuk közelebb majd kicsit a lejtőn feljebb mászva onnan ugrok egyenesen a csapatuk közepébe és nem sokkal pár vágta ugrással vetem rá magam egy fiatal bakra. Azonnal torkára harapok és töröm el a nyakát amitől azonnal meghal. Ahogy szét szélednek és úgy érzem valóban egyedül vagyok a tisztáson kezdem el enni a kis jószágot és halkan morgok hozzá magamnak, füleim pedig úgy járnak mint a radar, ha esetleg bármi feltűnne bárhonnan. Nem akarok bajba kerülni se emberek, se fajtársak esetleg más fajok által.

Hozzászólások száma : 68 Age : 961

Matt - Dante

Néha rám is rám fér, hogy egyedül induljak vadászni, még akkor is, ha ezt hajnalban teszem, pláne a területünkön. A sziklás részek felé vettem az irányt, nem is véletlenül, Enzoék már rebesgették, pár napja feltűnt itt egy hím, de nem tűnik veszélyesnek, inkább elesettnek és igen fiatalnak, így nem is bántották, csupán jelezték, itt van.
Érdekel, miféle hímről van szó, miért keveredett ide, és miért nem jelentkezett be, hogy használná a területet. Nem messze az említett tereptől állok meg rejtett helyen, veszem le a ruháimat, és vetem be magam az erdőbe. Szeretem megmozgatni a Fekete Bestiát. Sietni nem sietek, még bőven van időm egy jó zsákmányszerzéshez, amit meg is teszek, sőt, el is fogyasztom, és lásd, még mindig sötét van.
Lassú léptekkel érek el a sziklákhoz, tisztes távolból figyelem a barlangot, innen érzem az idegen energiát. Tehát itt vert tanyát magának, rendben.
Ráronthatnék, megölhetném, de nem teszem, kivárok, hagyom, hogy maga kerüljön elő, én pedig megvárom. Ha valóban annyira fiatal és elárvult látszatot kelt, akkor csak ráijesztek azzal, ha a monstrumom elé áll, annak pedig nem látom értelmét.
Türelmesen várok, pirkadatkor pedig végre feltűnik az idegen, vörös farkas, aki a nyújtózás után egyből vadászni indul. Ami furcsa, hogy farkasalakban van, nem embereiben, és ez gyanús. Volt már dolgom majdhogynem mauglihoz, lehet, ő is az?
Távolról követem, kíváncsi vagyok, hogyan teszi, abból is sok következtetést tudok levonni a korát illetően. Figyelem, hogyan cserkészi be az áldozatát, egész ügyes, tehát ezzel nincs problémája, de valóban fiatal, és nem játszik a kajával, vagyis inkább túlélésre hajt. Hagyom, hogy falatozni kezdjen, csupán annyira közelítem meg, ami még nem okoz neki teljes riadalmat. Olyan jó 20 m-re tőle ülök le és figyelem, várva, hogy észrevegyen. Nem szólítom meg, mert elijesztem azzal is, viszont ha látja, hogy nem közeledek, de nem is állok, kevésbé érzi veszélyben magát, bár számítok arra, hogy kilő, és mehetek utána.

Vendég

Dante és Matt

Olyan jól esik a finom, meleg hús de nem ülök és élvezkedek rajta sokáig. minél előbb jól akarok lakni és eltűnni megint a fák között. Már közel járok a végéhez mikor rezzenéseket hallok és megállok az evésben és csak a füleim mozognak majd megemelve véres pofámat nézek körbe majd szúrom ki a fekete farkast aki engem figyel. Nem közelít de nem is távolodik csak figyel. és olyan kis semminek érzem magam vele szembe. Ő nem velem egy korú. Egyszerűen csak megfoghatna és cincálhatna amerre akarna. Hátra csapom a füleim, és nem tudom mi lenne hirtelen a helyes. Csak ül és figyel engem de ez bármikor át csaphat fenyegetővé. AZ emberek is néztek, aztán azokkal a fém éles tőrökkel bökték a testemet és ordítottak. Ha ő nem is azokkal de a csodálatos fogsorával igenis megtéphet engem. Lehet sok kölyökkel verekedtem, de egy igazán nagy fajtámbéli? Lehet megúsznám, és ép hogy menthetném magam de az...hát most a legésszerűbbet választom amit farkasom is támogat. A futást. Igaz a saját lábamban botlok meg és csúszik ki jobb első lábam alólam de így is tovább futok össze szedve minden erőmet amit lábaimba adok, és úgy kezdek futni mint akit üldöznek. Nem akartam rosszat, de ha ez egy terület akkor nagyon nagy gondban vagyok. A fák közé szaladok és most gyorsaságomra bízom magam, hátha sikerül leráznom őt és megúsznom anélkül, hogy megtépne. A hegyeknek vetem magam és a csúszós kövezetnek legfőképpen, azzal nyugtatva magam, hogy könnyen felugrálok az oldal széleken. Igen? Te ostoba farkas...Amint jégre lépek és ugornék el hátsó lábaim nem fogadnak nekem szót és elhasalok a jégen lecsúsztat az eddig megtett távol, bele a vizes földbe, és az avar meg az abban rejlett medvecsapda fog meg. Nem tudok megkapaszkodni, hogy tompítsam a csúszást és az esést és úgy csattan a mellső lábamon a csapda hogy hangosan felsírok. Föl akarok kelni, de nem tudok és még jobban megfog a kétségbeesés mert a sírásommal ide hívom őt és ráadásul most már elfutni se tudok.. három lábra kelek de a csapda lánca a föld alá vezet és ha jobban bele rántok leviszi a lábam ami hatalmas veszteség lenne a számomra....

Hozzászólások száma : 68 Age : 961

Matt - Dante

A fiatal farkas úgy zabál, mintha az élete múlna rajta, ne ebben tényleg nem akarom megzavarni. Én is utálom, ha a vacsorám elfogyasztása közben zargatnak, pláne ha az életben maradáshoz kell. Csendben figyelem tovább, jelét nem adom annak, hogy közelebb szándékozom menni, bár látom, hogy fülel, tartva attól, valaki meglepi vagy ráront.
Ilyesmit nem tervezek, de csupán idő kérdése, míg észrevesz, ezzel magam is tisztában vagyok, és így is van. Véres pofával bámul rám, látom, hogy nem tudja eldönteni, mire számítson tőlem, és azt is érzem, hogy valószínűleg menekülőre fogja majd.
A megérzésem nem csal, hirtelen felpattan, még a lábában is hasra esik, majd lélekszakadva kezd el rohanni előlem. Követni kezdem, nem teljes erőbedobással üldözöm, csupán nem szeretném, ha szem elől téveszteném. Az erdőben könnyedén cikázok a fák között, nem tud leszakítani, ám a hegyekhez érve megállok... nem a legjobb választás, amit kieszelt.
Jeges oldalon felkapaszkodni még meglett, kifejlett példánynak is kihívás, nemhogy egy majdnem kölyöknek.
Az aljából figyelem, ahogy felfelé kapaszkodik, majd ahogy az a nagykönyvben meg van írva, szépen le is csúszik teli hassal, egyenesen az avarba. Hallom a csattanást és a sírását... ezt telibe kapta rendesen.
Lassan indulok meg felé, annyi esze csak van, hogy ha rángatja magát, akkor el is hagyja a lábát ideiglenesen, így nem teszi meg.
~Ne mozogj, mindjárt segítek.
Üzenem felé, és amint odaérek, visszaváltok, hogy felmérjem, hol csapta el a csapda a mellső lábát. Nem szép látvány. Felsóhajtok és az égre pillantok, más már nem hiányzott mára, mint ez. A csapda felé nyúlok, egy erőteljes rántással nyitom szét, szedem darabjaira, hogy esélye se legyen visszazáródni, úgy pillantok a kis vörösre.
El akar rohanni, sok értelme nem lenne. Riadt, tudom, megölhetném, hiszen a területemen volt, de semmi értelmét nem látom.
-Csúnya sérülés, egy hétbe beletelik, mire helyrejön. Pihentetned kell. Tudnám, mi a fenének menekültél, mikor nem voltam fenyegető?
Nem engedem el, még arra sem kényszerítem, hogy visszaváltozzon, ez most felesleges. Gyors rögzítést alkotok a sérült végtagra, persze a pofáját szemmel tartom, semmi kedvem egy harapást beszedni tőle rémületből fakadóan.

Vendég

Dante és Matt

Ahogy figyelem a csapdát és a lábamat egyre csak lihegek majd feltűnik ismét a fekete farkas én pedig egyre csak nyüszítek és húzom magamat össze ahogy közeledik. Aztán meghallok valami hangot de tudom, hogy felőle jön. Emberi alakot vesz fel és figyelem arany szemeimmel ahogy a csapdát és a lábamat vizsgálja majd ahogy szétfeszíti elhúzva tartom magam előtt sérült lábamat és megemelve nyalogatom kicsit meg, majd amint lábamat megfogja megfeszülök és figyelem ahogy beköti. Nem olyan az érintése mint régen. Soha nem érintett meg így senki. Nem láttak el és nem gondoztak. Csak a sebek amiket legfeljebb a legyek láttak el...De valamiért nem bánt engem és még kérdőre is von, miért futottam el miközben ő nem is volt fenyegető. Lehet ő azt gondolja számomra nem volt fenyegető. De nekem minden veszélyes ami másokhoz köthető. Ahogy ellát kicsit még lógatom a lábamat majd leteszem és leülök, miközben figyelem őt. Nem érzem helyesnek, hogy át alakuljak csak ülök és figyelek. Ha nem akar bántani nem tudom mit akar tőlem. A sírást és a lihegést is idő közben abba hagytam, és nem tudom mi lenne most a helyes lépés. Kicsit lejjebb hajtom a fejem és kíváncsian figyelem mit akarhat tőle. Komolyan ha nem a verekedés miatt akkor mi miatt jött? Miért követett? Betörtem a területre ilyenkor általában bántani szoktak akkor ő miért nem teszi. És még vissza is alakult....

Hozzászólások száma : 68 Age : 961

Matt - Dante

Hagyhatnám, hogy itt vesszen, hagyhatnám, hogy végtagvesztéssel szabaduljon ki, legyinthetnék és elsétálhatnék visszafelé, ám nem teszem. Miért? Mert egy nagyon fiatal, kölyökkel állok szemben, aki valószínűleg menekül valahonnan valami elől, vagy egyszerűen meglépett és a magányt választotta.
Ez utóbbi hibás döntés, de majd kiderítem, ha kiszedtem a csapdából.
Közelebb érve látom, tele van hegekkel, sokat harcolt, a kérdés az, miért? Egyelőre nem kérdezem, elég a csapdát ripityára törni és ideiglenesen bekötni a sebeit az itt talált "alkatrészekből". Normálisat majd kap később, most ennyire futotta.
A kérdésemre viszont nem reagál, egyelőre nem tudom eldönteni, hogy sokkot kapott tőlem, vagy más oka van. Jó lesz ez így, főleg ha magammal társalgok. Visszaváltok a mentális kommunikációra, hátha úgy választ csikarok ki belőle.
~Dante. A területemre jöttél, nem jelezted. Nem tudom, mi elől menekülsz, hol éltél eddig, vagy mit csináltál, de azt igen, hogy ha itt hagylak, neked véged.
Mire ezzel a sérüléssel helyrejön, addigra mások vadásszák le, ez egészen biztos, főleg ha most elindulna másfelé. Nem biztos, hogy mindenhol ilyen fogadtatásban részesül, ahhoz viszont túl fiatal, hogy máris kinyiffanjon.
Mivel még mindig retteg, előre elmondom, mit szándékozom tenni, ne érje meglepetésként.
~Fel foglak emelni, lehet, fájni fog. Visszaviszlek a kocsimhoz, és el a falkához, ahol egy gyógyító ellátja a sérüléseidet rendesen. Amíg felépülsz, ott maradsz, utána pedig megbeszéljük. Senki nem fog bántani.
Megvárom, míg legalább jelez, megértette amit mondtam, csak utána nyúlok hozzá, és próbálom minél óvatosabban a karjaimba venni, remélem, addig nem mar belém, vagy közben.
Annyira nem jöttem messze, hogy ne érjek vissza vele kb. 10 perc séta után, még jó. Fél kézzel nyitom ki az autó hátsó ajtaját és teszem be az ülésre, én pedig összevadászom a ruháimat, felöltözöm, és beülök előre.
A telefonomhoz nyúlok, Enzot hívom azonnal, hogy számítson az érkezésünkre, legyen készen egy szoba és egy szabad gyógyító, aki azonnal ellátja a kölyköt. Mindezt kódokkal tudatom, még akkor is, ha tudom, hogy saját frekvenciánk van az ilyen esetekre is.
A tükröt beállítom úgy, hogy lássam a vöröst, aztán a gázra taposok. Ha sokkot kapott, akkor nincs idő ábrándozni, végzetes lehet.

Vendég

Dante és Matt

Csak figyelem aztán már mozdulnék meg valamerre, ha más nem vissza bicegni az odúmhoz mikor megint meghallom a fejemben és rá emelem sárga szemeim. Ő is kommunikálni akar velem, de ez egyáltalán nem az erősségem, és nem is akarok válaszolni. Nem is tudnék. Csak figyelem aztán ahogy kimondja miket fog velem tenni lassan biccentek egyet és figyelem ahogy megemel engem. Ki akar vinni az erdőségből. A falkájához. Úgy igyekszem vissza tartani félelmeimet, és a pánikomat, hogy halkan sírok, mint egy meglőtt kutya. Ahogy a kocsihoz sétál velem, és be akar tenni, egy pillanatra menekülni akarok előle de a lábam fájdalma nincs velem, így könnyedén tesz be az autóba. Ahogy bent vagyok azonnal mély szorongás, és fájdalom fog meg, és húzom össze magam, már várva az első ordítást és ütést. Nem is tudom, hány éve volt már ez, de úgy ég bennem mint a halántékomban lenne. Csak figyelem ahogy telefonál majd elindul velem és lassan lehunyom a szemeim, és remegek, ahogy próbálom elfojtani a félelmeim és elfogadni, hogy most megfogtak. Ahogy hazaér velem azonnal kaparni kezdem jó lábammal az ajtót és amint kinyitja még h a nagyon is fáj is három lábbal de kijutok a kocsiból. Azonban a testem már nem bírja tovább és nem sokkal ahogy kiérek leülök, és lassan vissza alakulok emberré. Elfekszem a kocsi mellett és koccogtatom a fogaimat egymáshoz ahogy a vérző kezemre szorítok a kötéssel és lassan felnézek rá várva, hogy mi lesz a következő úti célunk.

Hozzászólások száma : 68 Age : 961

Matt - Dante

Zseniális, eddig minden harapást elkerültem, azaz a kölyök nem nagyon vergődik és nem is nagyon akar megmarni, mintha a félelme ellenére is érezné, tényleg nem akarom bántani. Részletesen taglalom, mit tervezek vele tenni, és erre még bólint is, ami kifejezetten jó jel, érti.
Viszont ahogy a kocsiba akarom tenni, érzem, hogy remegni kezd, menekülni akar, csupán a sebesülése akadályozza meg benne és átfut az agyamon, vajon mi a fene történt vele, hogy így reagál egy autóra is? Normálisnak nem merném nevezni. Pár szóval ismét nyugtatni próbálom,még nagyobb kárt tesz magában mint eddig, és tényleg a gázra taposok, hogy a szállásra érjek.
Tudnak az érkezésünkről, így már a belső parkolóban állok meg, ott pattanok ki, és nyitom ki a hátsó ajtót.
A kölyök megint menekülni próbálni, bár az ereje hozzá annyi, hogy semennyi, így alig pár lépésre jut, ahol szinte összeomlik. Legalább visszaalakul anélkül, hogy erre kényszeríteni kellene, s bár ez nem éppen a legjobb ötlet, de megnyugtató.
-Ez nem volt nyerő, de már mindegy. Beviszlek, ahol ellát majd egy gyógyító. Jobban tennéd, ha farkas alakban maradnál, hamarabb regenerálódsz.
Kiveszek egy pokrócot a csomagtartóból, azzal takarom be és emelem fel a földről, hogy a betegszobába vigyem. Pár szóval ismertetem a helyzetet, aztán lepakolom az ágyra, a többi nem az én dolgom, de nem hagyom magára, még megrémül ismét, aztán lebontja a fél szobát... nem kéne.

Vendég

Dante és Matt

Hallgatom a szavait és figyelem ahogy betakar engem majd ahogy megemel kicsit nyugszik a légzésem de ahogy be visz a házba minden nagyon rossz lesz. A nyomasztó falak, amik közeledni kezdenek felém, és úgy érzem menten megesznek. Vagy ő esz meg. Ez a bezártság nyomja az agyamat. A testhőm is megugrik ahogy a félelmem és a szorongásom táplálja a sérülésem tüneteit és ahogy bevisz a szobába nem tudom hova fussak és merre meneküljek. Ráadásul megjelenik egy újabb idegen és meg akar engem érinteni amire azonnal rosszul kezdek reagálni. Nyugtatni akar az a férfi aki ide hozott de aki egyszer vad, és hajtja a benső én az hogyan hallana meg bármit a sok kiáltó, visító belsőhang között, hogy nem lesz bántódásod. A fájdalmaim ellenére és a hirtelen megugrott adrelalin úgy kezd mozogni bennem mint akinek nem is fáj a lába. Amint elenged és kezelésbe akarnak venni levágódok az ágyról és kifutva a pokróc alól borítom fel az egyik szekrényt ahogy egyensúly keresés közben neki esek majd az ágyat és hiába hívom a farkasomat a testem túl gyenge ehhez. Szó szerint vergődök mint hal a szatyorban csak ez a szoba a szatyor. Megállva valamelyik sarokban keresem a tekintetemmel az ajtót, vagy az ablakot és mivel az ablak közelebb van azt célzom meg. A gyorsaságomba adok minden erőst és abba, hogyha bármi az utamba esik fel tudjam dönteni. Az egész szoba olyan mint a rácsok és egyre csak nyom a halántékom, hogy "Menekülj!". Elérek az ablakig, ahogy újabb ágyakat borítok vagy szekrényeket és mivel kinyitni úgy sem tudom ezért török az ép kezemmel. Ki akarok menni innen! Ki akarok menni! Egyre csak zihálok, és már sípolok is ahogy veszem a levegőt, de fogy az erőm is hiába törtem ki az ablakot de amint megfog bárki is eszeveszetten üvöltök, és kapálódzok. Nem akarok itt bent lenni, nem akarom ezt a szobát, nem akarom a rácsokat! Nem akarom hogy kezeljenek! Csak ki akarok menni! Úgy küzdök mint még soha, rettenetesen eluralkodott rajtam a félelem és a pánik és már az eddig tartott kötésemet is leszedtem a kezemről, de a fájdalmat felül múlja minden lelki nyomorom. Csak engedjetek ki....

Hozzászólások száma : 68 Age : 961

Matt - Dante

Mire számítok? Magam sem tudom, azon kívül, hogy ha ennyire rémült, akkor valószínű, hogy ki fog törni, vagyis megpróbálja majd. Miután leteszem az ágyra, félrelépek, de ugrásra készen, mert sejtem, hogy mi lesz a következő lépése. Érzem a fokozódó rémületét, azt, ahogy megugrik az adrenalin szintje, ám nem lépek közbe, egyszerűen és teljes nyugalommal nézem végig, ahogy konkrétan átrendezi a helyiséget, tör-zúz.
Csupán csak számolom az okozott kárt, és megvárom, míg befejezi, azaz elfogy az ereje. Mivel sérült, erre nem hiszem, hogy sokáig kell várnom, de nagyon türelmesek vagyok, még azzal sem foglalkozom, mikor a kötését is leoperálja magáról.
Tombolja ki magát, ha így jobb neki, azzal nekünk is csak könnyebbséget okoz a továbbiakban. Mikor már annyi erő sem marad benne, hogy felálljon vagy üvöltsön, csak akkor lépek oda hozzá.
-Most jobb? Helyes. A többit majd helyrehozod, ha felépültél. Most pedig ellátnak, hacsak nem akarsz az élők sorából is távozni.
Visszaeszem az ágyra, és most már nem lépek el tőle, egyszerűen fogom, és nyugtatom. Az ő érdeke az, hogy rendbe tegyék a karját, de felőlem le is téphetjük, az hosszabb idő alatt nő vissza. Ha eddig nem nyírtam ki, gondolhatja, nem most fogom megtenni. A fene hozta volna idáig, ha ez lett volna a tervem, megoldottam volna ott és akkor amikor leesett. Igaz, azt még mindig nem tudom, hogyan gondolta, hogy a jeges felületen majd felkapaszkodik, de sebaj.

Vendég

Dante és Matt

Hangosan zihálok és ahogy ismét az ágyon kötök ki, már csak ficánkolok, de aztán megtalál egy nagyon régi ismerős akit Mexikóban a szabadulásom pillanatában engedtem el. A tűrés. Rá jövök, hogy ennek így egyáltalán semmi értelme és inkább csak lehunyom a szemeimet és próbálom egyenletesen venni a levegőt. Csak essünk túl rajta és kész. Akkor talán kiengednek innen. Az idegen ellátja a kezemet és olykor megrezzenek de végig már engedelmesen tűrök amíg magamon érzem a férfi kezét. Rettenetes félelem van bennem irányukba. Megölhettek volna eddig már de, ha nem azt akarják akkor mit? És ez megrémít. Amikor Carles is elkapott nem ölt meg, de annál rosszabb dolgokat tettek velem. Ahogy kész van a karom lassan elhúzom és már az orromon veszem a levegőt. Szomjas vagyok...nagyon szomjas. Ha elenged a férfi és már a kezemet se bütykölik kicsit elcsúszok az ágyon tőlük távolabb és elrejtem a sérülésemet. Így valamiért kicsit biztonságban érzem magam, még ha a nyomasztó érzés a szoba miatt bennem van. Csak figyelek már és várom, mi lesz a továbbiakban a sorsom. Elengednek vagy, itt tartanak még...?

Hozzászólások száma : 68 Age : 961

Matt - Dante

Ki fogom deríteni, ki ez a kölyök, mitől retteg ennyire, mert ez akárhonnan nézem, nem normális. Bár jelenleg nem kommunikál, aminek ugyancsak nem tudom az okát, de legalább érti, amit mondok neki, az pedig jó jel. Ebből egyértelmű, hogy semmi probléma nincs nála agyilag, de valami miatt nem reagál a szavaimra. Még nem tudom, hogy a múltjából eredően vagy esetleg a mostani sokk okozza ezt nála, de hamarosan rájövök.
Egyelőre azzal vagyok elfoglalva, hogy az ágyon tartsam, amikor ő is rájön, hogy semmi értelme a további harcnak, csak magának árt vele. Megadóan tűri a kezelést, ennek felettébb örülök, ám a nehéz még hátra van, meg kell vele értetnem, hogy itt senki nem fogja bántani. hagyom, hogy elhúzódjon, ha ott neki jobb, hát legyen.
-Itt maradsz, amíg fel nem épülsz, így nem engedlek el, aztán majd megbeszéljük.
Kiengedném, a halálba küldeném, ennyire kíméletlen még én sem vagyok, legalábbis egy kölyökkel szemben nem.

Vendég

Dante és Matt

Ahogy felnézek figyelem a férfit aki ide hozott és nem akarnak vissza engedni ami felettébb összenyom egyre kisebbé. Szomjas vagyok....de hogyan kérjek vizet....Vagy anélkül is jobb talán. Mélyet szusszanok és lassan figyelem, ahogy az idegen el megy és csak vele maradok egy szobában de túl fáradtnak és kicsinek érzem magam ahhoz, hogy hadakozzak. Nincs értelme, hiszen úgy sem enged el, és sokkal erősebb nálam. Én pedig kicsi vagyok ehhez. Lassan át fordulok a mások oldalamra és olyan furcsa számomra, hogy most puha meleg helyen vagyok nem a hideg nedves avarban. Lehunyom a szemeim és egyre lassabban pislogok és arra gondolok, hogy nem sokára ismét kimehetek az erdőbe. Kimehetek ebből a falba zárt szabadságnak nevezett helyből....Ha az a baj, hogy itt vagyok akkor elmegyek...csak engedjenek el. Lassan kezdem venni a levegőt majd lassan elnyom a fáradság és álom nélkül alszok mélyen...

Amikor felébredek még szárazabbnak érzem a torkomat. Már a hátamon fekszek és a plafonnal szemezek. Pedig azt hittem, hogy az egész egy nagyon rossz álom. Ahogy megérzem dagadó kezemet össze szorítom a szemeimet majd lassan felülök. Be vagyok takarva de lassan lerúgom magamról a takarót. Már nem vagyok annyira fáradt, de gyenge igen. Körül nézek és az egyik asztalon egy virágnak tett vázát látok meg mire felkelek és oda lépve veszem ki a virágot és nagy kortyokban megiszom a vizet ami ugyan állott de érezni, hogy a terület forrás vizét isszák. Nagyon finom. Ízletes víz. Ahogy megittam nagyokat szusszanok majd körül nézek a szobában. A kitört ablakot és rombolásaim előző nyomait figyelem, és most jövök rá, mit is csináltam. Vissza nézek a kitört ablakra és lassan oda sétálok. Kinézek rajta és a lenyugvó napból tudom, hogy mindjárt itt az éjszaka. Vajon hány napot aludtam? Vagy csak pár óra volt csak? Le nézek magam elé és most érzem magamon, hogy teljesen meztelen vagyok, de nem zavartatom magam. Mindig meztelenül járok kelek és a kis ruháim azok is a rejtekemben maradtak....

Hozzászólások száma : 68 Age : 961

Matt - Dante

Miután minden kész, bólintok a gyógyítónk felé, szuper tag, neki mindenre van megoldása, olyan nincs, hogy nincs. Mielőtt kimenne, még üzenek neki, tudja, mi a teendője. Visszafordulok a kölyök felé, Sejtem, hogy szomjas, látszik rajta, de ha most inni adok neki, azt azonnal kitaccsolja.
-Pihend ki magad. Jót fog tenni.
Addig nem hagyom magára, míg el nem alszik, tudom, hogy Enzoék már rég rajta vannak azon, kiderítsék, ki ő, honnan jött, és miért menekült.
Amint látom, hogy elnyomta az álom, még betakarom, és magam is kisétálok, van elég dolgom még, ami nem tűr halasztást.

Rövid üzenetet kapok, miszerint a srác felébredt végre. Vajon mióta lehetett úton, ha két teljes napot átaludt anélkül, hogy egyszer is felkelt volna? Elindulok a betegszoba felé egy pakkal, és még beugrom a konyhába is, majd folytatom az utamat. Amikor benyitok, látom, hogy a kölyök már talpon van, ami jó jel. Lepakolok a szekrényre, aztán pillantok rá.
-Jó reggelt! Hoztam némi ruhát, ha fel akarod venni. Ha nem, nem. Reggeli, és igyál is.
Mutatom sorba, mikkel érkeztem. Leülök az egyik székre, ott helyezem magam kényelembe.
-Tudom, hogy kifelé vágysz, és azt hiszed, ez most itt egy börtön. Nem, nem az. Viszont azt is tudom, min mentél keresztül. Normális? Nem. Előnyt tudsz belőle kovácsolni? Igen. A kérdés az, hogy menekülsz tovább, vagy elfogadod a segítséget?
Jelentőségteljesen pillantok rá, a döntés az övé, de tény, hogy egyedül nem fogom visszaengedni, mert ahhoz túlságosan is kölyök még. Pláne, hogy megszökött.

Vendég

Dante és Matt

Nem sokkal megjelenik valaki ismét. Először az energiái jutnak be hozzám az ajtón majd maga az alak. Az a férfi aki ide hozott. Nem tudom, hogy most hálásnak kéne lennem, vagy dühösnek, hiszen megint be vagyok zárva és ráadásul ahogy elnézem megint döntések elé vagyok állítva, de ezek után biztosan ott lesznek minden lépésem nyomában. Csak figyelem és hallgatom, majd le pillantok a reggelire és nagyot kordul a hasam és mivel él bennem, meghalsz ha nem eszel törvény így le is ülök, és minden illedelmet (hol tanultam volna) félre dobva kezdek enni, és a kérdésre is egy kis idő múltával nézek fel. Amit hozott vizet azt is hamar megiszom és de éppen annyit meghagyok hogy ahogy végzek a reggelivel vissza lépve a vázához töltöm fel és teszem vissza virágokat, mintha nem fogyott volna el semmi sem. Kérdez és én utálom a kérdéseket, hiszen azokra mindig választ várnak én pedig, hogyan is válaszolhatnék? Lassan felé fordulok és pislogok párat. Először talán azt kellene meg értettnem vele, hogy én nem tudok beszélni. Lassan a számra mutatok és viszintesen megrázom a kezemet a nyakam előtt, és gondolom van annyi sütni valója, hogy rá jön nem lenyakazni akarom magamat hanem a mutogatásom eredeti céljára mutatva. Nem tudok beszélni...Se írni, se olvasni. Én ezeket régen el hagytam. Vagyis egy minimális kis beszédem van...de az meg csak annyira értelmes, mintha rá kiabálnék valakire. Nyelek egyet majd ismét az ablakra pillantok aztán le az üvegdarabokra és leguggolva szedem össze őket majd teszem az egyik asztalra a darabokat. Aztán a ruhákra nézek és kihajtogatva vizsgálgatni kezdem meg is szagolom. Fura édes, virág illatú. Miért? Mitől ilyen a szaga? Rá pillantok és figyelem kék szemeimmel. Furcsa ő mindent megtudott rólam, de én semmit nem tudok róla, legalább annyit megérdemelhetek, hogy megtudom ki ő. Rá mutatok és megemelve a kezeimet, a nem tudom arcomat vágva és reménykedek, hogy ezt is megérti.

Hozzászólások száma : 68 Age : 961

Matt - Dante

Ahogy rápillantok, nehéz lesz elmagyaráznom neki, hogy mi a különbség a rabság és a szabadság között, mikor a négy fal között van jelenleg is. Egyre inkább valószínűnek tűnik, hogy valahol bezárva tartották, ha ennyire nagy benne a menekülési ösztön. Muszáj lesz megértetnem vele, hogy amibe most csöppent, az nem egy ketrec, nem egy börtön, hanem fedél a feje felett.
Ahogy pedig enni kezd... mit enni, zabálni, egyértelművé válik, hogy enni sem mostanában evett, illetve ha élelemhez jutott, akkor minél hamarabb befalta, nehogy elvegyék tőle. Itt senki nem fogja.
A kérdéseimre továbbra sem válaszol, bár már kezdem sejteni az okát. Amit a múltjáról eddig megtudtunk, még az emberi alak is szinte idegen lett a számára, nemhogy a beszéd.
Megmosolygom, ahogy a maradék vizet a vázába tölti, ezek szerint azt itta meg első felindulásában. A szájára mutogat, amiből megértem, tényleg nem tud beszélni, nem azért nem válaszol, mert nem akar.
A fejemre mutatok, és innentől kezdve mentálisan üzenek neki, tudom, hogy erre képes, tudom, hogy így tud kommunikálni, mert ösztönből jön.
~Semmi baj. Így tudunk beszélni. Próbáld meg Matt. Dante vagyok, ez az én Falkám szállása. Idehoztalak, hogy regenerálódj, rendbe jöjjön a sérülésed. Itt biztonságban vagy, senki nem fog bántani, senki nem jöhet érted.
Még így is lassan tudatom vele a szavakat, hogy legyen ideje megrágni, megérteni, hogy innen nem kell menekülnie sehová.
~Tudom, hogy elszoktál a ruháktól is, amit érzel, az az öblítő illata. Nem kötelezlek rá, hogy most azonnal felvedd, de szépen lassan szokj hozzá, hogy néha nem árt.
Bestiám elheveredik, mutatva a farkasának, hogy tényleg nem kell semmitől sem tartania, és a farkasa ezt érti, így remélem, a fiú is.

Vendég

Dante és Matt

Dante. Csak figyelem őt aztán rá mutat a fejére és meghallom a hangját de nem nyitja ki a száját. A fejemben van? Csak pislogva figyelem majd hallgatom amiket mond nekem. A ruhára pillantok és le teszem az ölembe.~Mi az az....öblítő?~ez az első dolog ami eszembe jut hirtelen és hallja is majd fel nézek rá kíváncsian ahogy figyelem kék szemeimmel majd körül nézek megint a szobában aztán ahogy érzékelem, hogy az ő farkasa elnyugszik az enyém bizonytalanul áll a dolgoknál.~Miért...miért kerestél meg?~ez jut eszembe másodszor ahogy figyelem és lassan kezd elmúlni a szoba nyomasztó érzése, mégis kis idegesség bujkál bennem hiába mondta azt, hogy itt nem bánt senki.~Sokan mondták...hogy nem bántanak...Te mivel...mivel vagy különb?~talán magamtól is kérdezem ezt de a gondolatom végén rá emelem kék szemeimet. Mélyet szusszanok majd leveszem róla a tekintetem.~Meddig kell itt...maradnom?~kérdezem tőle most én ahogy kezeimmel kezdek játszani ahogy várom a válaszait.

Hozzászólások száma : 39 Age : 884

Tudom, hogy Apám hazahozott valamit, vagy leginkább valakit, akit kint talált a falka területén. Sérült volt, ezt lehetett érezni a vér szagon és azt is, hogy nem túl öreg a jövevény. A Bátyám és még néhányan a régiek közül megkapták feladatnak, hogy nézzenek utána a kölyöknek, de úgy nem hiszem, hogy sokra jutottak, hogy csak annyit tudunk biztosra, amennyit látunk, semmi többet. Pedig ők a legjobbak ezek a téren, de a semmivel ők sem képesek csodára.
Kíváncsian közelítem meg a szobát, amiben Apám és az idegen van, de igyekszem nem fenyegetően tenni. Apám figyelmeztetett, hogy bánjunk vele óvatosan, de kifúrja az oldalamat, hogy milyen is lehet, ezért egy rövid kopogás és engedély után kukkantok be, majd lépek is közelebb. Az ajtó természetesen csukva mögöttem, nehogy menekülés legyen a végén. Apám mellé lépek, kicsit mögé, farkasom érdeklődve csapja fel a fülét, nem látott még ilyet.
-Mi a helyzet Apám? -kérdezem finoman hozzáérve. Szeretem az érintését, megnyugtat, még ha csak a vállamra is teszi a kezét.

Hozzászólások száma : 68 Age : 961

Miután Matt jelzi, hogy a rendes beszéddel nem boldogul, magam is váltok, talán így neki is egyszerűbb lesz egyelőre. Látom, hogy szinte mindennel ismerkedik, így türelmesen kezdek magyarázni.
~A ruhákat szokták vele frissíteni, mikor kimossák.
Persze mit várok? Ez neki jelenleg teljesen életidegen, elszokott tőle, ahogy a ruhák viselésétől is többnyire. Nem rovom fel neki, erről nem tehet, főleg, hogy menekült.
~Azért, mert az én területemen vertél tábort, itt bolyongtál, mint idegen.
A kérdésére elmosolyodok, valahol aranyosan naiv, de felelek, nem hagyom kétségek között. Ennyire egyszerű, nem másért kutattam fel, csupán ezért.
~Akartam volna, ott széttéplek, ahogy az elmúlt napokban is megtehettem volna. Bántott valaki? Nem. Ezért vagyok és vagyunk különbek. Öreg vagyok ahhoz, hogy rizsázzak, felesleges.
Ő még nem tudja, de nem szokásom a mellébeszélés. Lehet, ez másoknak ijesztő vagy szokatlan, nekem nem az, ahogy az enyéimnek sem.
~Nem fogok kertelni. Ha visszaengedlek egyedül, halott vagy. Egy falka sem tűri meg a kóbort a területén huzamosabb ideig. Továbbá esetedben az is necces, hogy téged még keresnek is, így nem hiszem, hogy egymagad szembe tudnál szállni velük. Egyelőre azonban jöjjön rendbe a kezed, a többit majd utána.
Lassan és türelmesen magyarázom el a helyzetét, mennyire nem rózsás az, amibe kergette saját magát a nagy menekülésében és bujkálásában. Talán az elkövetkezendő napokban rádöbben arra, hogy mit jelent a biztonság és az, hogy nem kell küzdenie minden egyes falatért, az életéért.
Ahogy Lio érkezik és mögém ér, magam mellé húzom, átkarolva a vállát, jelezve a kölyöknek, nincs mitől tartania. Remélem, hogy nem kezd újabb ámokfutásba.
-Lio. Egyszerűnek nem mondanám. Ő itt Matt. Matt, ő pedig a lányom, Lio.
Bemutatom őket egymásnak, végig a kölykön tartva a szememet, mert tőle most bármi kitelik.
~Beszélni nem tud, mentálisan kommunikálni igen. Idegen számára minden, ami a civilizációhoz köthető, azaz inkább elfeledett. Menekül, üldözik és keresik, ezért minden idegentől megriad, érintéstől és hirtelen mozdulattól ugyancsak, mintha az életét féltené. Egyelőre börtönnek fogja fel az egészet, valószínűleg a múltjából fakadóan. Az is csoda, hogy emberi alakban látod. Nem hülye, mindent ért, amit mondasz neki, csak retteg és azt hiszem sok dolgot újra kell tanítani neki.
Nagyjából vázolom a helyzetet Lionak, egyelőre ezt is elég megemészteni, pláne ha körbenéz, és felméri a félig leamortizált szobát.

Vendég

Dante és Matt

Csak hallgatom a szavait de minden teljesen zavaros és bizonytalan. Akkor amikor kértem segítséget akkor miért nem jelent meg? Akkor hol voltak ezek a nagy falkák, hogy segítsenek annak a több ezer elhagyott kölyöknek? Vagy a mostani több ezer kölyöknek. Mert lehet mi akkor kiszabadultunk de kitudja hány ilyen szörnyeteg él aki ilyen fiúkat gyűjt össze. És a szukák. Még sokkal jobb ha közénk kerülnek hiszen kitudja velük mit művelnek, csak mert lányok. Nem tudom mit mondjak neki. Egyszerűen nem értem a szándékát. Most, hogy ide jöttem hirtelen rá jöttek a létezésemre és gyorsan segítsünk rajta? Az egész egy nagy kavalkád és én nem értek benne semmit. Nem értem mit akar ez az alfa, mit akar a falkájával és itt bármivel mit akar? Már gondolnék valami értelmesre válaszul mikor meghallom az ajtó zörgését és hiába minden izmom azonnal megfeszül és mielőtt bárkit meglátnék az ajtó mögül elő jönni fogom magam és a két pihenő ágy közé vetem magam. Nem akarok még idegenekkel találkozni. Nem akarok be kerülni egy közösségbe ahol figyelni fognak rám...Csak egy udvart akarok zöld fűvel egy barlanggal és néha egy kis hússal. Hallom ahogy beszélnek egymással és ezek szerint Dante egyik farkasa....vagy valami ilyesmi...lassan kinézek az ágy mögül és úgy figyelem az érkezőt. Farkasa kíváncsi rám de az enyém inkább össze húzza magát minél kisebbre. A lánya. Át is karolja meg nagyon kedvesek egymással de én meg a kedvességet nem igazán tudom hová tenni. Az anyukám simogatása...az kedves volt. Ő jó volt hozzám. Egyáltalán nem tudom Dante és a falkája mennyire lesz jó. A javára legyen mondva segíteni akar nekem, de én nem tudom eldönteni, hogy jó-e ez a segítség vagy nem? Csak figyelem őket az ágy mögül majd inkább az ágyra tapizva megérzem a nadrágot és a pulcsit és lassan lehúzom magamhoz. Kirázom a nadrágot és végig nézek rajta. Ezt fel kéne vennem? Nyelek egyet majd a gombot megforgatom és látok benne betűket.~Hogyan...vegyem fel?~nem tudom, hogy ezt meg szabad kérdeznem de már megtettem. Ha Dante segít igyekszem minden utasítását követni majd magamra veszem a nadrágot ahogy felállok és nézem a ruhát ahogy a testemet takarja. Kellemes, azt hittem sokkal szűkebb lesz...Lassan felnézek kék szemeimmel és még vizsgálgatom magam a nadrágban.~Azt...azt akarod, hogy majd a falkát tagja legyek?~kérdezem ahogy rá nézek aztán a lány felé majd vissza rá. csak szeretném megérteni mi is hajtja Dantét, hogy ennyire segíteni akar nekem...

Hozzászólások száma : 39 Age : 884

Nem tudom, pontosan mire számítsak, ahogy közeledek, csak minimálisan vagyok tisztában a helyzettel és azt nem szoktam szeretni. Mindenről tudni akarok és a lehető leggyorsabban, ezért is jöttem le Apámhoz, persze ha segítségre lenne szüksége, akkor is rendelkezésére állok. Nem hoztam magammal semmit, csak a telefonomat, még a mappámat is a szobámban hagytam. Belépek és nem tudom mire vélni a hirtelen menekülés hangokat és miért nem látom a farkast a szobában. Csak akkor látom meg az ágy mögött bujkálva, amikor Apám átkarolja a vállamat és ezzel a megfelelő irányba állít.
-Szia Matt -integetek neki mosolyogva onnan, ahol állok, mintha teljesen normális lenne a helyzet. Úgy sejtem, jobb, ha nem megyek a közelébe, ha már attól megijedt, hogy beléptem.
~De... Azt hogy? Mi történt vele, hogy ennyire elszigetelődött? -váltok én is ösztönösen az alternatív kommunikációra főleg Apámhoz beszélve. Összevont szemöldökkel próbálom kitalálni, hogy mi történhetett vele a 21. században, amiért ilyen lett. Néhány évszazaddal ezelőtt lennénk még megérteném, hogy ez a helyzet, de most már olyan szintű globalizáció van, hogy csak azt nem tudsz, amit nem akarsz és még a csapból is az eltűnt gyerekek folynak.
A bizonytalan kérdésre visszakapom rá a tekintetem, de jobbnak látom, ha Apám válaszol vagy mutatja meg neki, benne mégiscsak jobban bízik, mint bennem, a tényleg vadidegenben.
~Apám nem akar neked rosszat -küldöm a biztató üzenetet

Hozzászólások száma : 68 Age : 961

Matt múltján nem tudok változtatni, akár tetszik neki, akár nem. Az amiket átélt, mondhatnám azt is abnormális, és ennek nem szabadott volna megtörténnie. Ennek eredménye egy majdhogynem vad farkas, aki az isten tudja mikor volt utoljára emberi alakban. Most is a fájdalma hozta ki belőle, nem egyéb.
Ahogy nyílik az ajtó, Matt úgy tűnik el az ágy mögött, mintha érte jöttek volna, és éppen az életére törnének, ezért mutatom be neki Liot, aki a lányom, hogy megértse, nem kell tőle félnie, még ha idegen is egyelőre.
~Harcoltatták, mint annak idején a gladiátorokat, és valószínű, hogy nem ő volt az egyetlen. Mivel ott mindennapos volt az életre- halálra szóló küzdelem, gondolom inkább volt farkas alakban, mint emberiben. Megszökött, és azóta bujkált. Mivel mindenkitől rettegett, ezért kerülte a civilizációt, inkább engedett az ösztöneinek. Hát ezért tart most itt. Ami furcsa, hogy soha nem keresték, mintha egyszerűen tudomásul vették volna, nincs többé.
Felelek Lio kérdésére is, miközben Mattet nézem, ahogy félig belegabalyodik a nadrágba. Ennyit erről.
~Terítsd ki. Ez az egyik szára, ez a másik, ez pedig az eleje. Itt felül dugd bele a bal lábadat, ebbe a szárba. Húzd fel rajta teljesen, aztán jöhet a másik lábad, bele a másik szárba. A mozdulat ugyanaz. Amint megvan, megfogod szépen, és felhúzod teljesen magadra. Úgy.
Türelmesen magyarázok és mutatom neki, hogyan is kellene felöltöznie, ha lehet. Nem esik le a gyűrű az ujjamról, hogy szó szerint tükör öltözést csinálok vele, azaz magam is leveszem a nadrágot, mert ha vizuális típus, akkor előbb megérti. Sejtem, hogy a pulcsival futunk még egy kört, így azt is mutatni kezdem, magyarázattal.
Lio válaszára bólintok, aztán Mattnek is.
~Ha már megtaláltalak, igen. Itt nem kell menekülnöd, nem kell küzdened az életedért, és majd elkapjuk azokat, akik erre kényszerítettek. Ahogy Lio is mondja, nerm rosszat akarok neked,
hidd el.
Minden jobb érzésű farkas ezt tenné, egyikünk sem szereti, ha a kölyköket elrabolják, arénákba dobják. Az ilyeneknek nincs köztünk helye.

Vendég

Dante, Lio és Matt

Elmondja hogyan vegyem fel és még meg is mutatja. Közben elbeszélik az életemet tömören, de bennem ott élnek a részletek is. Csak a nadrág felhúzására figyelek, nem akarok a múltra gondolni a "társaimra" arra, hogy néha láttuk a rácsokon túl a sötét ajtó mögött a fényt. A gyűlöletes remény ott volt egy kar nyújtásnyira de nem érhettük el. Ez volt a legnagyobb kínzás számunkra...Felveszem a pulóvert követve Dante mozdulatait és magyarázatát majd a biztató szónál a lányra pillantok kék szemeimmel. Lenézek magamra és a ruhákat figyelem magamon majd nyelek egyet. lehunyom a szemeim és lefelé nézek a rombolásaim nyomai ép a látó szögembe csúsznak. Nem akar rosszat...Hidd el...Hinni...Összeszorítom a számat és a bekötözött kezemre nézek. Falkatag legyek, és elkapni azokat akik ezt tették velem..~Miért...miért lett ez ilyen fontos? Most ide jöttem és bosszúról beszélsz és az elveszett kölykökről, vagy azokról akik még mindig ott vannak...Ugyan olyan idős farkasok akik alfának nevezték magukat vagy ti ilyen falkák vagy ilyen farkasok mint én nézzük végig ezt az egészet. Sőt valaki önfeledten fogad rájuk ahogy azok élet-halál harcot vívnak egymással! A gyilkosságban, a harcban van a pénz ha mást nem ezt az egyet tudom. És amíg nem hagytam ott Mexikót én voltam az egyik legjobb pénzes vadkutya akit ketrecbe raktak és szépen vicsorgott mikor megmutattak a pénzes faszoknak minket! Ott is voltak falkák de azokat valahogy egyáltalán nem érdekelte mi történik azzal a sok kölyökkel, sőt valaki még adott is el a sajátjaiból!~minden gondolatom letámadja őket ahogy a harag és a zavarodottság keveredik egymással de legfőképpen a haragom...~Akkor hol voltak ezek a nagy segítségek? Hol volt bárki, hogy megállítsa Félszemű Hugot aki a szökésben lévők nyomába eredt és hozta vissza őket majd halálra marcangolta őket előttünk elrettentő példának! És ugyan úgy hordta a kölyköket vágó számra mint a malacokat a hídra az ember! Pedig ő egy kibaszott farkas volt!~a kezeim ökölbe szorulnak még a bekötözött is minden fájdalom ellenére...Fanyar nevetés tör ki belőlem halkan majd ismét az ágyra nézek és ha égne a tekintetem valószínűleg meggyulladna...~Elkapod azokat akik fogva tartottak? És akkor? Tudod hány ilyen szervezett van a világon? Szerintem tisztában vagy vele te is meg te is...~Nézek előbb a hímre majd a szukára. Megremegnek az ökleim ahogy alsó ajkamba harapok, hogy ne kezdjek el kiabálni haragomba.~Semmin nem fogsz változtatni! Mi lesz azzal a sok kölyökkel?! És aki nálam is vadabb?! Megölitek mert nem tudtok vele mit kezdeni? Annyi joga van az élethez mint bárkinek ezen a gusztustalan rothad életbe!~Forgolódni kezdek semmi nem áll kézre amit megüthetnék így elengedek egy értelemet valamit az ajkaim közül majd a saját hajamba túrok és leülök az ágyra lassan zihálva ahogy lehunyom a szemeimet. Káoszba fordult agyamba értelmes gondolatait keresem de minden egy hatalmas össze visszaság.~Életet akarsz nekem adni, mikor mást sem ismerek csak azt, hogy kell túlélni...be akarsz ide rakni, hogy tudjak beszélni, írni, olvasni? Itt legyek közöttetek mert biztonságban vagyok...Az első falkámról is azt hittem biztonságos mégis mindenkit megöltek és hoppá, már bent is vagy a ketrecben...Így higgy a biztonságban...~mélyet fújok és lassan elengedem az arcomat. Ez már nekem túl sok. Egyedül akarok lenni, hogy megemésszek mindent és lenyugtassam a gondolataimat.

Hozzászólások száma : 39 Age : 884

Ez a helyzet már önmagában is abszurd és akkor még valószínűleg nem is tudunk, tudok mindent, mert még esélye sem volt beszélni szegény srácnak a részletekről. És akkor azt hittük, még Nashville volt egy rossz hely. Figyelmesen hallgatom végig Apám magyarázatát, és igazából nem lepődöm meg hogy ilyen még létezik. Akkor volt, most is van, az ember nem változik, mintha nem is akarna a fejlődésre törekedni. Vagy csak jobban érdekli a pénz, mint bármi más, ami a kapzsi rövid életüket figyelembe véve nem újdonság. Kíváncsi vagyok, a Praetor Lupus mit fog ehhez szólni, ha jelentjük nekik.
Az öltözés végeztével érzem, ahogy az Apám szavaira egyre jobban gyűlik a kölyökben a feszültség és ez nekem sem tesz jót. Hirtelen kap el az émelygés, ahogy mindig szokott, ha valaki a közelemben egyik pillanatról a másikra erős negatív érzelmet épít fel és nem vagyok rá felkészülve. Megtámaszkodom az ágy fejtámlájában, de hamar visszanyerem az irányítást a fejemben, sikerül kizárni az erőszakos érzelmeket. Utána leszek dühös a srácra, mert így velem és Apámmal nem beszélhet senki, akkor sem, ha haragszik és nem tudja mit csinál, ennek ellenére, nem teszek semmit. Nem vagyok hülye, tudom, hogy most az érzelmei fűtik a szavait és nem igazán gondolja komolyan. Ennek ellenére nem tetszik.
-Gondolj bele, ha tudtunk volna róla, már segítettünk volna és felszámoljuk a szervezetet, de nem éppen az újságban reklámozzák az ilyenek a létezésüket. Szólunk a Praetor Lupusnak, ők azért vannak, hogy az ilyen helyzetekben segítsenek és majd ők mindent megtesznek, hogy a kölykök ismét társadalom részei legyenek, vagy eldöntik, ki maradhat életben és ki nem. Itt nem csak mi dolgozunk, van egy egész fajközti szervezet, ami azért van, hogy az ilyen fiatalokról gondoskodjon. Szóval nyugodj le és hagyd, hogy megtegyük, amit meg kell, hogy neked és az összes többinek jobb élete lehessen -veszem elő azt a hangomat, amit a falkával szemben is szoktam használni, ha az kell, hogy engedelmeskedjenek nekem. Ennek a hangnak nem mernek ellenmondani, mert tudják, ha ellenszegülnek, ott lesznek sérülések.

Hozzászólások száma : 68 Age : 961

Csak sikerül a ruhákat felvennie, elsőre nem is rossz, még akkor sem, ha konkrétan leutánozta amit csinálok. A történetét nagy vonalakban mondom el Lionak, közben matt kérdéseire is felelek, és mire számítok? Pontosan arra, ami történik.
Matt kifakad, és szinte minden fájdalmát a fejemhez vágja, ami a múltban érte. Olyan pókerarccal hallgatom végig, hogy öröm nézni, még a falnak is nekidőlök, míg hallgatom. Nem venném figyelembe, hogy kölyök és min ment keresztül, akkor jelen esetben már darabokban heverne az első megszólalása után, nem hogy végigmondhassa azt, ami bántja.
Érzem, hogy ez Lionak is sok, hagyom, hogy először ő szólaljon meg, mondja el a gondolatait, addig lassú léptekkel indulok Matt felé, és amikor elérem, megragadom és az ágyra nyomom ülő helyzetben.
-Akkor tisztázzunk valamit, Matt. Fogalmad nincs arról, ki vagyok, fogalmad nincs arról, mit éltem át, fogalmad nincs arról, mit tettem le az asztalra, és fogalmad nincs arról, hogy én és a társaim mit képviselünk. Tehát, mielőtt megszólalsz, melegen ajánlom, hogy gondolkodj is. Ezt a mostani előadásodat betudom a belőled kitörő feszültségnek.
A düh irányítja, pedig nem hülye, de az érzelmei sokkal intezívebbek most, hiszen nem olyan régen szökhetett el, vagyis még nagyon friss az a seb, amit ráadásul saját magának szakít fel.
-És akkor most menjünk sorban. Szerinted én mi az anyámat csináltam Nashville-ben?Elárulom neked, mentettem a kölyköket, akikre magasról szartak mások, és ugyanezt tették mindazok velem együtt, akik ennek a falkának a tagjai. Az, hogy mindenkit nem menthetünk meg, egyértelmű, de ne merd degradálni az enyéimet, és hasonlítgatni másokhoz míg nem ismersz minket, mert esküszöm a fejedet tépem le.
Nem ismeri a múltamat, a múltunkat, és azt már neki sem nézem el, hogy így merjen nyilatkozni a falkánkról, legyen bármennyire is zaklatott és fiatal. Mindennek van határa, és jobb, ha ezt már most tisztázzuk.
-Az, hogy mi a fájdalmad, szívesen meghallgatom, de az, hogy az én és a társaim nyakába akard varrni a saját nyomorodat, azt nem tűröm el. A mi környezetünkben ilyesmi nem fordult elő, és tudod miért nem? Mert mi odafigyeltünk ezekre, és már csírájában elfojtottuk ezeket.
Sok dolgot megértek, de azt nem, hogy nem gondolja végig a mondandóját. Ő Mexikóban volt, ahhoz közünk nincs, és arról meg végképp nem tehetünk, hogy ott mi zajlott. Azonban ezek a szervezetek vándorolnak, tehát el fognak onnan jönni, vagy lehet, már úton is vannak.
-Mit és hogyan teszek, ahhoz semmi közöd nincsen, viszont ha egyszer kimondok valamit, jól jegyezd meg, azt véghez is viszem. Lehet, hogy kicsiben kezdem és kezdjük, de garantálom, hogy globális méreteket fog ölteni.
Sosem beszélek a levegőbe, az enyéim tudják. Összeszokott csapat vagyunk, szinte mondani sem kell, mindenki tudja, mik a következő lépések. Tudom, hogy az összes falka, a Praetor Lupus együtt indul el, és még azt sem tartom kizártnak, hogy más fajok csatlakoznak hozzánk, illetve ehhez az egészhez.
-Ahelyett, hogy siránkoznál, hány szervezet van, akik harcoltatnak, ahelyett a neveket kérem, akikről még tudsz ezenkívül a Hugon kívül. Megöltelek? Megtehettem volna, Matt. Mégis életben vagy, nemdebár?
Lio elmondta ugyan nagyjából, mi következik majd, így ha nem hülye, értheti belőle, hogy ez a folyamat itt nem áll meg, és amelyik szervezetet elkapjuk, azzal le is számolunk, együttes erővel. A kölykökkel mi lesz, az már a mi dolgunk, és ha itt lesz az ideje, Matt is tudni fogja.
-Az, hogy milyen volt az első falkád, az a múlt. Felkínáltam egy lehetőséget, a többi rajtad múlik. Élsz vele, vagy kivonulsz a biztos halálba.
Elengedem, elmondtam amit akartam, Lio mellé lépek és ismét átkarolom. Értem én a kölyök dühét, azt is, hogy ennek ki kellett jönnie belőle, de ezért él még, mert várható volt, hogy az összes keserűségét ránk fogja zúdítani.
~Lio, kérlek, jelezd a Praetornak, hogy fel fogom keresni. Ha kérdezi az okot, röviden vázold neki, miről van szó.
Ezt már csak a lányomnak üzenem, és Mattra pillantok. Nagyon remélem, hogy Lionak sem szól vissza olyan stílusban mint az előbb tette... még van néhány fal épségben.

» Matt Holey
» Zsák a foltjának.-Carol és Matt
» Két bolond és a barátság - Carol & Matt
» Két börtönbe zárt. Egyik testileg, másik lelkileg - Matt & Hayde

Árnyvadászok

Erdőségek, ahol Matt bújkál

Dante és Matt

Dante és Matt

Dante és Matt

Dante és Matt

Dante és Matt

Dante és Matt

Dante és Matt

Dante és Matt

Dante és Matt

Dante és Matt

Dante, Lio és Matt

Erdőségek, ahol Matt bújkál

Similar topics

Similar topics